Találatok a következő kifejezésre: Barátnőm kisfia éves (9 db)

Barátnőm másfél éves kisfia csak cumisüvegből hajlandó elfogadni az ebédet. Mivel lehetne rávenni, hogy kanállal egyen?

5 hónaposan kezdte a hozzátáplálást és mivel sajnos nem volt tejcsije, ezért cumisüvegből kapott tápszert az elejétől fogva. Valószínű ezért alakult ki nála ez a cumisüveg függőség. Kezdetben elfogadta a barátnőm, hogy csak cumisüvegből eszi a főzeléket, de mostmár elég nagy ahhoz, hogy még mindig csak abből legyen hajlandó enni. Már nagyon kétségbe van esve, uis a gyerek üvölt és nem hajlandó kanállal enni, csakis ciumisüvegből. Várjuk a megoldást, köszönöm.

Legjobb válasz: Másfél évesen már azt kellene ennie,amit a család. Természetesen darabosakat is. Ne adjon neki pépes ételt. Egyenek együtt az asztalnál. Legyen a kicsi kezében is kanál,az anyuka egy másikkal etesse. Az sem baj,ha a kisfiú kézzel szedi ki a tányérból az ételt. Ha semmiképpen nem eszik,akkor maradjon éhes. Ha éhes lesz,akkor fog darabosat is enni. Pár nap alatt megszokja,és megtanul kanállal enni.

Másfél évesen már azt kellene ennie, amit a család. Természetesen darabosakat is. Ne adjon neki pépes ételt. Egyenek együtt az asztalnál. Legyen a kicsi kezében is kanál, az anyuka egy másikkal etesse. Az sem baj, ha a kisfiú kézzel szedi ki a tányérból az ételt. Ha semmiképpen nem eszik, akkor maradjon éhes. Ha éhes lesz, akkor fog darabosat is enni. Pár nap alatt megszokja, és megtanul kanállal enni.
Erre csak szüleim és nagyszüleim régi bölcsességét tudom mondani: majd megeszi ha éhes lesz. Valószínû azért eszik cumisüvegbõl mert hagyjátok. Ha üvöltözéssel bármit el tud érni mégis minek változtasson? Ez egyébként nem csak az evésre igaz, egy felnõtt nem kéne hogy hagyja, hogy egy ekkora gyerek hisztivel zsarolja. Szóval én nem adnám be a derekam, akárhogy is üvölt a gyerek, ha nem ér el vele semmit fog enni rendesen is.
visszanyalt a fagyi??? azt se értem, hogy gondolkodó felnõtt embernek hogy jut eszébe cumisüvegbe tölteni a fõzeléket? és látod, azért mert anya lusta volt kanalazni, vagy kanállal próbálkozni, most a gyerek szenved! gondolom az az egyetlen megoldás, hogy kivágják az üveget aztán ha már nagyon éhes, lehet 2-3 nap múlva, majd eszik. szerencsétlen gyerek :(
Nálunk szerencsére nincs ilyen gond, de ki lehet próbálni, hogy mi tetszene neki. A lányomnak nagyon tetszett, hogy kézzel lehet csipegetni a tésztát, rizst, kukoricát, aztán pedig, hogy a kanálra ügyesgeti. Talán ezzel lehet érdemes próbálkozni, hogy csipegessen, megfoghassa, szétnyomhassa... :)
4. vagyok. Enyém és másfél éves, és imád a mi tányérunkból enni, az sokkal jobban ízlik neki, amit mi eszünk. Persze ugyanazt eszi õ is, csak a miénk az jobb valamiért. :) Barátnõd fiát nem is érdekli, hogy azt egye, amit az apja meg az anyja?
Hasonló tanácsot tudok én is adni. A cumisüveget el kell felejteni. Eszik kanállal, ha éhes lesz, és iszik pohárból, mert szomjas lesz. Ennyi, nincs ezen mit túlragozni.

Barátnőm kisfia fél éves. Az apa apasági vizsgálatot indít, ha kiderül hogy az ő fia, akkor megteheti hogy nem veszi a nevére?

Legjobb válasz: Senkit nem kötelezhetnek , hogy a nevére vegye a gyerekét . Ha házasok (a levedbõl ítélve nem )akkor automatikussan a férj (elvileg az apa)nevét kapja . Ha nem házasok , akkor nyilatkozatot kell vinni a korházba hogy az õ nevére anyakönyvezzék . Egy fél éves gyereknek gondolom már van neve , amit ha aszülõk akarnak meg lehet változtatni .

Senkit nem kötelezhetnek , hogy a nevére vegye a gyerekét . Ha házasok (a levedbõl ítélve nem )akkor automatikussan a férj (elvileg az apa)nevét kapja . Ha nem házasok , akkor nyilatkozatot kell vinni a korházba hogy az õ nevére anyakönyvezzék . Egy fél éves gyereknek gondolom már van neve , amit ha aszülõk akarnak meg lehet változtatni .
Szia!Bírósági úton kötelezhetik rá, lemondani csak az anya beleegyezésével tud én úgy tudom!
A kérdező hozzászólása: Õk nem idegenek egymásnak. Nagyon sûrûn látogatja a gyereket.
Én írtam, hogy a fiam se az apja nevét kapta. Szerintem nincs abban semmi gáz, ha egy gyerek az anyja nevét kapja. Ha egyszer a világon semmi köze az apának a gyerekhez, akkor semmi szükség arra, hogy egy számára idegen ember nevét viselje.
Szia, én pont iylen okokból az anyukám nevét kaptam. Minden csoda 3 napig tart, pedig mi kisvárosban laktunk. Tisztelem anyámat a lelki erejéért, hogy végig csinálta akkoriban (25 éve). Sokkal jobban kötõdtem így anyukámhoz. Amikor férjhez mentem, azt modogatták, vegyem fel a férjem nevét és akkor nem fogják tudni, hogy én anyukám nevét kaptam. de én soha nem szégyeltem a helyzetet, ilyenkor csak az apa szégyenkezhet. Mai napig édesanyám nevét viselem és büszke vagyok rá, mert végigcsinálta. Most, hogy nekem is van egy lányom (igaz, férjjel), fel tudom mérni milyen nehéz lehetett neki egyedül. Apám most kezd velünk (ikrek vagyunk) foglalkozni, sajnálja az elveszett éveket, de az õ szégyene, hogy mikor bemutat az ismerõseinek, nem az õ nevét viseljük és ilyenkor mindig magyarázkodnia kell, ilyen bunkó is volt régen.
A kérdező hozzászólása: Õ is csak a rosszindulatú emberek pletykája miatt szeretné ha az apa nevét viselné a gyermek.
Nevére vennie nem kötelezõ, viszont ha tényleg az õ fia, akkor az apasági nyilatkozatot meg kell tennie, tehát el kell ismernie fiaként. Amúgy én nem is akarnám, hogy egy ilyen szemét nevét viselje a gyerekem (mint ahogy nem is viseli a fiam az apja nevét).
megteheti.de attol még a gyerektartást fizetnie kell.
megteheti :-(
Megteheti, ha lemond a gyerekrõl, akkor simán.
Csináltassák meg az apasági viszgálatot és az apa kiléte egyértelmû lesz. Aztán a név választásánál lehet az apa vagy az anya vagy kötõjellel mindkettõjük vezetéknevét a gyereknek adni.

Barátnőm kisfia nemsokára 1 éves lesz. Milyen apró meglepetést találjak ki nekik?

Valami kedves, kis maradandó dologra gondoltam, amit el tudnak tenni emlékbe.Van valami jó ötletetek? El?re is köszönöm!

Legjobb válasz: Kézlenyomat készítõ... Brendonban láttam ilyet...

Kézlenyomat készítõ... Brendonban láttam ilyet...
A kérdező hozzászólása: Köszönöm! :) Várom a további ötleteket :)
Az én kisfiam is 1 éves lesz a jövõhéten :) Mi pl. bármilyen verses - meséskönyvnek örülnénk. Vagy egy fiú játékbabának is, de ezt nem mindenki díjazná.
Body, rövidnadrág, úszógumi.
Szia! Mit kapott a baba? :)


Milyen ajándékot vegyünk barátnőm 2 éves kisfiának szülinapjára?

Legjobb válasz: Ugráló zebrát(vagy bármilyen állat) ha még nincs neki.

Ugráló zebrát(vagy bármilyen állat) ha még nincs neki.
Az ilyenek már a 22 hónaposnak is bejönnek: http://www.vatera.hu/cat_cat_osszeszerelheto_munkagepek_1668..
Én mindenképpen megkérdezném, mire van szükségünk. Nekünk pl. van 6 egyforma méretû és vastagságú polár kabátkánk...
SZia! Vannak már 1, 5-2 éves kortól való legók. Az én fiam nagyon szeret vele játszani, mi is ezt vettünk neki a 2. szülinapjára. Lego Duplo a neve, és elég nagy a választék a kicsiknek valók közt is.
Szerintem vonatsínnek örülne vonatokkal. Azokhoz bármikor kaphat kiegészítõket és ha van már neki az sem baj, mert többet tud építeni belõle.

3 év után találkozni fogok régi barátnőmmel, akivel levélben tartjuk csak a kapcsolatot. Van egy 2 éves kisfia. Mit vigyek a gyereknek ajándékba? Nő vagyok.

Legjobb válasz: Amikor a baratnom szokott hozzank jonni kb. 1-szer 1 evben, akkor mindig megkerdezi tolem, hogy mit hozzon. Feleslegeset nem akar hozni, mindenkepp olyat, amirol en tudom, hogy nagyon fog orulni neki a gyerek. Kerdezd meg a baratnodet nyugodtan, es mondd meg neki, hogy mondjon valamit, ne mondja, hogy a, semmit, mert ugyis veszel valamit. Inkabb olyant ami majd nem fog karba veszni. De irok parat: meses konyv, labda (pl. micimackosat), kindertojas, masmilyen csoki is gyerekeknek valo, egy aranyos polo, kellogs reggelizo cerbona csokis a gyerekeknek valo (mi olyat mindig kerunk, mert imadj a mano, es nem ket fillerbe kerul) Barmit vehetsz, jatek, gyumolcs, csoki...

Amikor a baratnom szokott hozzank jonni kb. 1-szer 1 evben, akkor mindig megkerdezi tolem, hogy mit hozzon. Feleslegeset nem akar hozni, mindenkepp olyat, amirol en tudom, hogy nagyon fog orulni neki a gyerek. Kerdezd meg a baratnodet nyugodtan, es mondd meg neki, hogy mondjon valamit, ne mondja, hogy a, semmit, mert ugyis veszel valamit. Inkabb olyant ami majd nem fog karba veszni. De irok parat: meses konyv, labda (pl. micimackosat), kindertojas, masmilyen csoki is gyerekeknek valo, egy aranyos polo, kellogs reggelizo cerbona csokis a gyerekeknek valo (mi olyat mindig kerunk, mert imadj a mano, es nem ket fillerbe kerul) Barmit vehetsz, jatek, gyumolcs, csoki...
szerintem szappanbuborék fújót, ha nem akarod megkérdezni. Tuti jó!

Barátnőm 1, 5 éves kisfia rengeteget hunyorog, mitől van ez?

Esetleg egyensúly? Nem megy valami stabilan.

Legjobb válasz: Sok TV? Nem ítélkezem félre ne érts csak tipp.

Sok TV? Nem ítélkezem félre ne érts csak tipp.
A kérdező hozzászólása: A mese annyira még nem érdekli, de a barátnõm, szerintem sok sorozatot néz, bár nem tudom, hogy a pici ebbõl mennyit figyel konkrétan. A tv egyébként nagyon messze van. (még nekem is)
Csak akkor hunyorog ha rátok néz, vagy ha csak úgy magában megy akkor is? Keresztfiamra ha ránézünk egybõl hunyorog de csak bohóckodik, máskor nem csinálja.
A kérdező hozzászólása: Ha magában megy akkor is.

A barátnőmnek február 3-án született a kisfia idén lesz 3 éves. Megkapja még februárban a gyest? Az egész összeget vagy részarányosan?

Legjobb válasz: Épp ezt a kérdést tettem fel az önkormányzatnál anyukám egyik kolléganõjének, aki a pénzügyön dolgozik. Bár nálam a Gyed volt a kérdés lényege, de majdnem ugyanaz. Az én kislányom 4-én született, szintén hónap elején. Azt mondta, hogy egész hónapi összeget nem küldenek, arra a pár napra esõ részét kapjuk csak.

Épp ezt a kérdést tettem fel az önkormányzatnál anyukám egyik kolléganõjének, aki a pénzügyön dolgozik. Bár nálam a Gyed volt a kérdés lényege, de majdnem ugyanaz. Az én kislányom 4-én született, szintén hónap elején. Azt mondta, hogy egész hónapi összeget nem küldenek, arra a pár napra esõ részét kapjuk csak.
Csak a 3 napra kapja.
Február elején a januári gyest fizetik, tehát január 1-tõl 31.-ig. Ezt utalják 2.-án vagy 3.-án februárban. A maradék 3 napot utólag fizetik majd.

Mit lehet tenni, ha barátnőm 3 és 5.5 éves kisfia nem beszél?

Pár szót tud mindegyik, de a nagy saját jelrendszert dolgozott ki. Ha éhes, akkor hmmm, ha szomjas, akkor hmmmt, ha kakilnia kell, akkor fúúú, stb. Mit lehet tenni ilyen esetben?

Legjobb válasz: Gyerekpszichológus, logopédus, gyerek és idegenek társasága, hogy muszáj legyen elkezdeniük használni a nyelvet.

Gyerekpszichológus, logopédus, gyerek és idegenek társasága, hogy muszáj legyen elkezdeniük használni a nyelvet.
szettem elektív mutista de csak tipp
Merre laknak barátnödék?Nekem is van egy ismerösöm, dettó ue.a baj.Ök is fiúk, kor is stimmel...
Hát szerintem minden kisgyerek vágyik egy állatra.Amit õ gondoz, etet, és természetesen beszél hozzá.biztos vok benne ha ellátjátok egy ilyen "feladattal" , megszereti, játszik vele, és valamit mondani fog neki, ha kutyát kapna , meg kell neki tanitani , hogy találjon ki õ maga neki egy nevet , és ha magához akarja hivni, mondja , h pl Gyere ide Morzsi/Buksi , de semmiféleképpen ne vau vau (mint 1 év alatt) ... de ha nincs kert, vagy nem kell ekkora állat, esetleg halakat, de hát az uncsi... teknõsbékát, nekem van, ki szoktam venni, meg kell fürdetni teknõjét, takaritom, õ is élvezné és beszélne hozzá.sztm ki kéne próbálni ;) sok sikert
Einstein autista is volt.
einstein 7 évesen kezdett beszélni
Erõsen gyanús, ohgy autisták... azonnal kivizsgálás Vadaskert klinika Bp. Szülõ kérheti...
Nem tudom, a logopédushoz milyen rendszerességgel járt a nagyfiú, ill. õ küldte-e további vizsgálatra. Elsõ körben egy hallásvizsgálatra lenne szükség. Fontos, még akkor is, ha az anyuka úgy gondolja, hogy a gyerek mindent hall. Ide a kicsit sem ártana elvinni. Aztán kéne kérni egy vizsgálatot az Országos Beszédvizsgáló Bizottságtól (Bp. XI. ker. Halmi út). Ha a logopédus nem kérte, vagy kérte, de nem adtak idõpontot, akkor az anya keresse fel õket (googliban biztos talál telefonszámot, ne hagyja lerázni magát, nagyon elfoglaltak, és hosszú a várólista, de muszáj lenne). Itt nemcsak logopédiai vizsgálat van, hanem pszichológiai is, szükség esetén neurológushoz küldik. Nagy valószínûséggel nem csak logopédiára van szüksége a fiúknak, hanem egyéb fejlesztésre is, pl. mozgásfejlesztés. Ha 5, 5 évesen még nem beszél, akkor neki intenzív logopédiai terápiára lenne szüksége, a heti 1-2 alkalom kevés, és persze otthon is kell gyakorolni, amit a logopédus elõír. Szerintem logopédiai oviban jobb helyen lenne/lennének, de oda csak a Szakértõi Bizottság javasolhat, ezért is el kéne oda menni. Én a kicsi vizsgálatával is bepróbálkoznék, hivatkozva a nagyobb testvérre. Talán õ már kezdhetne logopédiai oviban, feltéve ha egyáltalán van ilyen a közelben. Egy logopédus anyuka
Szia, az én fiaim is késõbb kezdtek el beszélni, a 4 éves már egész jó beszél, de fél éve alig mondott néhány szót, a kisebbik most 3 éves õ mindig a bátyjától tanul, így már õ is kezd beszélni.Most mennek majd oviba, ott azt mondták, hamar tudnak majd beszélni, mert a közösség csak jót tesz.Ha az 5 éves még nem beszél, és a logopédus sem tud semmit csinálni, akkor vagy lelki gond van , vagy valami fajta fogyatékosság, amihez szakember kell.Így el fog maradni a társaitól, hiszen 7 évesen már iskolás lenne. Mindenképpen el kell vinni szakemberhez.És sokat kell velük foglalkozni, beszélni, mindent el kell nekik mondani, most éppen mit csinálsz stb.Beszélgetni kell velük akkor is ha nem tudnak válaszolni.Értelmesen kell velük társalogni, nem úgy mint egy kisbabával gügyögni.A kisebbik biztosan a nagyobbat utánozza, pont úgy mint nálunk is, ezért nem beszél még.De a nagyobbal mindenképpen foglalkozni kell!Ha megérti azokat a jelbeszédeket akkor biztosan nincs baj vele.Foglalkozás csodákat tesz!Tapasztalatból mondom.
A kérdező hozzászólása: Köszi. A nagy oviba jár, logopédus nem tudott vele mit kezdeni... A gyermekpszichológus jó ötlet továbbítom barátosnémnak. Köszönöm szépen!
Azonnal közösségbe velük. 5.5 éves jár oviba? Ott nem mondják, hogy gond van? az ovinak saját pszichológusa, logopédusa van. Bár nem hiszem hogy jár oviba, mert nyilván nem jelentkezne probléma....Szóval ovi, nagynak, kicsinek is!
Az én párom (most 24 éves) 5 éves koráig egyáltalán nem beszélt csak mutogatott meg hummmogott. Édesanyja nem vitte sem logopédushoz, sem sehova, egyszerûen ráhagyta, majd beszél, ha akar, alapon. A "némaságának" az oka egyszerûen a lustaság volt, nem volt kedve a gyereknek beszélni. Miután már muszáj volt, megeredt a nyelve, most makk egészséges, rengeteget és helyesen beszél. Nem biztos, h rögtön meg kell ijedni, lehet h egy kicsit "kényszeríteni" kell a beszédet..

Hogy mondjam el baratnomnek, hogy 5 eves kisfia szellemi szintje nem ok?

Tudom,hogy nem az en dolgom,de aggodom.A gyerek meg mindig nem ert meg mindent amit mondunk neki,valaszolni sem nagyon tud.3 szotagu szavakbol a kozepsot kihagyja,egesz mondatot egyaltalan nem kepes megjegyezni ugysem hogy utanoz.A szineket nem ismeri es hasonlok.Akarhanyszor finoman szoba hozom baratnom azt mondja nincs vele semmi gond.Nekem furcsa ,mert az en kisfiam masfel-ket evesen volt ezen a szinten.Ha valakinek van otlete irjon!

Legjobb válasz: Kérd meg, hogy menjetek el EGYÜTT egy specialistához, vagy orvoshoz. és hogyha olyan biztos benne, hogy vele semmi baj nincs, akkor nyugodtan elmegy. de ha kételkedik, akor lehet hogy õ is tudja, mi a baj csak nem meri beismerni. Mert azt szeretné hogy az õ gyereke is egészséges legyen. Menjetek orvoshogy. lehet hogy egy megfelelõ szakember tud segíteni az ügyön ha IDÕBEN elmennek az orvoshoz...

Kérd meg, hogy menjetek el EGYÜTT egy specialistához, vagy orvoshoz. és hogyha olyan biztos benne, hogy vele semmi baj nincs, akkor nyugodtan elmegy. de ha kételkedik, akor lehet hogy õ is tudja, mi a baj csak nem meri beismerni. Mert azt szeretné hogy az õ gyereke is egészséges legyen. Menjetek orvoshogy. lehet hogy egy megfelelõ szakember tud segíteni az ügyön ha IDÕBEN elmennek az orvoshoz...
Szia! Sokan mondják, hogy ne szólj semmit és hagyd rájuk. De hiszen ezért vagy a barátja, hogy õszinte légy! Szerintem kérdezz meg egy szakembert a dologról, csak úgy elmesélve neki, hogy mit tapasztaltál. Õ meg fogja tudni mondani, hogy ez fejleszthetõ-e vagy már nem. Koraszülötteknél sajnos elõfordul, de ezért kell vinni õket szellemi tréningre is. Ismerek sok koraszülött anyukát. Én ha a barátnõmrõl lenne szó nem hagynám a helyedben. Amennyiben a szakember azt mondja, hogy nem fejleszthetõ, akkor támogatsd õket mindenben. Ha viszont azt mondja, hogy lehetséges bizonyos javulás, akkor ne hagyd ennyiben. Beszéld rá a vizsgálatokra és magyarázd el neki, hogy a kisgyerek élete a tét. Lehet, hogy teljesebb életet élne ha segítenének rajta. Hiszen ez a gyerek élete és nem azon kéne múljon , hogy az anyuka szégyenli a dolgot. Nincs mit szégyelni ezen, ez a tény és kész, de lehet, hogy lehet csökkenteni a fogyatékosság mértékét.
Szerintem menj el egy Citisens Advise Bureau-ba es kerdezd meg ott, mit javasolnak. Vagy akar a sajat haziorvosodat/ a rendelo noverkejet is megkerdezheted, hatha van otletuk. Az, hogy nem latja az anya, meg hogy nem akarja latni, az nem megoldas. Kesobb csak nehezebb lesz mind a gyereknek, mind pedig az anyanak, csaladnak.
Az a baj, hogy a barátnõd minél késõbb ismeri be (magának) hogy valami nincs rendben, illetve hogy az õ gyereke MÁS, annál rosszabb lesz nekik. Az ilyen gyerekeket minél hamarabb el kell kezdeni fejleszteni. Nekik speciális foglalkozás kell heti több alkalommal vagy minden nap. Biztosan nagyon nehéz neki, de ezzel nemhogy nem old meg semmit, hanem inkább árt.
A helyedben nem forszíroznám ezt a barátnõmnél, mert kétlem, hogy egy édesanya ne látná azt amit egy "idegen".Képzeld el mekkora fájdalom ez a családnak, sokan tudják, de nem merik bevallani.
Szerintem õ tudja, hogy gond van.lehet, hogy ahallásával van probléma, az is lehet, hogy szellemi fogyatékossága van. Teljesen kizártnak tartom, hogy az orvosa nem jelezte neki. Az is lehet, hogy szégyelli mások elõtt és így próbál nem venni róla tudomást
Fogalmazhatnánk úgy is, hogy kérdésedben furfangosan elrejtetted a választ... Véleményem szerint a barátnõd sokkal jobban tisztába van a gyermeke állapotával mint te, csak fáj neki az igazság... Sajnos te nem tehetsz semmit, ha megpróbálod te leszel a gonosz barát aki a gyereknek rosszat akar, holott õ csökkenti ezzel a gyerek esélyeit egy rendesebb életre. De szerintem a leg többet úgy tudod segíteni a gyereknek ha te foglalkozgatsz vele játékosan, de az anyának ne említsd miért csak mond hogy játszotok, mert még szerintem a barátságotok is rá mehet. Reméljük idõvel belátja az anya, hogy hibázott, ha nem akkor sem tehetsz semmit, max szétszakadhat a család ha "jelented" valakinek, mert elvileg a hatóságok is egybõl azt gondolnák, hogy direkt nem törõdik a gyerekkel, s akkor szintén te leszel a rossz.
Koszonom a valaszokat!A gyerek koraszulott volt, mikor kerdezem a baratnomet mennyivel elobb nem emlekszik, sztem csak hogy ne tudjam.akkor a vedononek feltunt, hogy baj lehet de elkoltoztek masik varosba inkabb , hogy ne kelljen a gyereket vizsgalgatni.Utoljara vizsgalaton 2 eves koraban volt a gyerek(hallas, latas, stb).a 4 eves oltast is maganrendelesen kapta.az a baj , hogy nem Magyarorszagon vagyunk igy az oviban, amit most kezdett arra van fogva , hogy nem beszel, mert nem tudja a nyelvet.pedig elotte egy evig bolcsiben volt ahol szinten angolul beszeltek, de itt az oviban ezt nem tudjak.szoval valahogy mindig kerulik az orvost is.fel eve virusos betegseget kapott, 2 hetig hanyt a gyerek.az amugyis 11 kg-s( 5 evesen)fiukbol 6 kg-s lett, 2 hete becsipte az ujjat az egesz huvelykujja begennyesedett, feldagat.kertem menjuk el dokihoz, de o azt mondta nem akarja hogy szenvedjen ott a gyerek ha ellatjak neki, inkabb szenvedett otthon 2 hetet.azert irom ezeket le , hogy megertsetek.mintha titkolni akarna.en meg ugy segitenek, hogy legalabb mire suliba megy kicsit javuljon a helyzet.ha most vedonot kuldok esetleg elvennek a gyereket amit nem akarok.nem rosszat szeretnek neki, hanem jobbat mint ami most van.es az anyukara kene hatnom, hogy ne szegyellje es tagadja hanem probaljon segiteni a helyzeten.
Szerintem a védõnõnek és a gyerekorvosnak az ilyaesmit észre kellene venni! Az õ dolguk lenne, hogy a megfelelõ helyre irányítsák a barátnõdet. Ha tudod, ki a védõnõje, te is beszélhetnél vele! És még meg is kérheted, hogy ne szóljon, hogy te figyelmeztetted. Neki az a kötelessége, hogy törõdjön a hozzá tartozó családokkal.
Szerintem a barátnõd tisztában van a dolgokkal, csak fáj neki, fõleg az hogy más is észrevette. Én nem tennék semmit a helyedben.
Ez nem tartozik véletlenül már a bûncselekmény kategóriába? Ez nem veszélyeztetés? Megtagadni egy gyermektõl a gyógyulás lehetõségét?! Ha bûncselekmény a kötelezõ oltást nem beadatni, akkor ez mi?


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!