Találatok a következő kifejezésre: Baj az minden (1391 db)

Van egy talált kutyánk, ezzel az a baj hogy minden ami rágható kárt tesz benne, ami mozdítható elviszi, és ami még a baj van vele kapar ahol csak tud a kiskertben nagy kárt csinál. Hogyan lehet megtanítani, ill. leszoktatni erről a rossz szokásairól?

Legjobb válasz: Mi nemrég hoztunk menhelyrõl két kutyát, õk is ezt csinálják. Gyakran rá kell szólni, megfenyíteni, õk már tudják, hogy nem szabad, de azért titokban még ellopnak ezt-azt, ha nem figyelek. Azzal amit szétrágott, azon nyomban oda kell vágni, persze nem hülyére verni, de rásózni vele. Valamilyen szinten magalkuvóak is lettünk, igyekszünk nem elérhetõ helyen hagyni olyan dolgokat, amikhez nem nyúlhatnak, de hagytunk nekik néhány olyan dolgot amit rághatnak. Az ásással egy darabig kínlódtunk, minden reggel kiásták, mi minden reggel betemettük. Végül úgy döntöttünk nem temetjük be azt az egy kis gödröt, azóta nem ásnak újabbat, jól el vannak azzal az egy gödörrel, hol az egyik fekszik benne, hol a másik.

Mi nemrég hoztunk menhelyrõl két kutyát, õk is ezt csinálják. Gyakran rá kell szólni, megfenyíteni, õk már tudják, hogy nem szabad, de azért titokban még ellopnak ezt-azt, ha nem figyelek. Azzal amit szétrágott, azon nyomban oda kell vágni, persze nem hülyére verni, de rásózni vele. Valamilyen szinten magalkuvóak is lettünk, igyekszünk nem elérhetõ helyen hagyni olyan dolgokat, amikhez nem nyúlhatnak, de hagytunk nekik néhány olyan dolgot amit rághatnak. Az ásással egy darabig kínlódtunk, minden reggel kiásták, mi minden reggel betemettük. Végül úgy döntöttünk nem temetjük be azt az egy kis gödröt, azóta nem ásnak újabbat, jól el vannak azzal az egy gödörrel, hol az egyik fekszik benne, hol a másik.
Normális dolog, alighanem kölyökkutya, fogzik, mint a babák, csecsemõk... kell neki venni rágókát, mindenféle gumikat. Amit meg tönkre tudna tenni, azokat elrakni abból a közegbõl, amit felér, akár ágaskodva is. Pár hónap, és ez el fog maradni.
Foglalkozz vele sokat, tanítsd, sétáltasd, fáraszd le fizikailag és szellemileg. Ha kölyök kutya, akkor ez "normális", meg fogja tanulni, hogy mit szabad és mit nem. Ha már felnõtt, akkor egy dolgot ne felejts el: csak az a kutya rombol, amelyik unatkozik.
Elöször is minden nap le kellene fizikailag és szellemileg fárasztani, utána jöhet az otthoni szabályok bevezetése. Ameddig egy kutya teli van levezetetlen energiával le fogja magát foglalni, olyan dolgokkal, amik örömet okoznak neki. Ergo azért rombol és rosszalkodik, mert unatkozik.
Egyetértek Catz-el.A kutya akkor rosszalkodik, ha frusztrált vagy ha túl sok a fölös energiája.Nagyon kedves vagy, hogy befogadtad a kutyust, de kutyát tartani nem csak annyi, hogy kint hagyod a kertben, és kiraksz neki némi kaját.Függetlenül attól, hogy kertben van, igenis ki kell vinni sétálni, mozgatni, tanítani, lefoglalni szellemileg és fizikailag.Ha jól csinálod, otthon már csak aludni fog.

Miért nem jön meg? Már több mint 2 hete meg kellett volna jönnie de nem jött meg, vettem tesztet ami negatív lett de elmentem nőgyógyászatra, hogy nincs-e valami baj! Õ azt mondta nem vagyok terhes. (volt ultrahang) és majd megjön!

Folyamatosan görcsölök mostanában megint viszont a menstruációnak semmi nyoma! Attól félek, hogy van valami baj és nem vette észre! De a terhesség csak felt?nt volna neki nem?

Legjobb válasz: Szia!Én már rengetegszer voltam ebben a helyzetben.Pont ugyanezen mentem át,mint Te,és hidd el,ezzel a problémával nem vagyunk egyedül;-)Nem tudom,hogy rendszeres-e a menstruációd,mert én 18 éves vagyok és még mindig nem állt be.Egyébként az orvos azért orvos,hogy mindent észrevegyen,nyugi nem lesz ott baj!:)Mástól is fájhat a hasad,millió oka lehet...vagy idegi alapon is.De ha 1,5 hét múlva sem fog javulni,akkor menj vissza feltétlenül!

Szia!Én már rengetegszer voltam ebben a helyzetben.Pont ugyanezen mentem át, mint Te, és hidd el, ezzel a problémával nem vagyunk egyedül;-)Nem tudom, hogy rendszeres-e a menstruációd, mert én 18 éves vagyok és még mindig nem állt be.Egyébként az orvos azért orvos, hogy mindent észrevegyen, nyugi nem lesz ott baj!:) Mástól is fájhat a hasad, millió oka lehet...vagy idegi alapon is.De ha 1, 5 hét múlva sem fog javulni, akkor menj vissza feltétlenül!
A kérdező hozzászólása: Köszi a választ!! A menstruációm rendszeresnek mondható 3-4 ap késés fordult eddig elõ! De ez most rendesen bezavart... :( Félek is még mindig! És ha nem jön meg mennem is kell majd vissza, de remélem a legjobbakat!

Nem baj az, ha ma nem fájnak annyira a melleim mint tegnap?

Nagyon félek mert egyszer már elvetéltem, és nem élném túl ha mégegyszer megismétl?dne!

Legjobb válasz: Szia Nekem is volt ilyen idoszak,es most sem mondhatnam,h ugy faj mint a legelejen,mert akkor annyira,h nem lehetett hozzaerni a melleimhez,mert sirogorcsot kaptam. En is feltem,mert egyik naprol a masikra szunt ez meg es sok olyan dolgot olvastam itt,h ilyen tunetek vannak,h vmi baj van. Ez nem igy van,persze vannak kivetelek,de miert lenne torvenyszeru,h vegig szenvedjuk a 9 honapot? Hidd el,vegigeltem En is ezt,es semmi baja a babanak,mostmar csak orulok,h nem faj annyira mint a legelejen. Boldog babavarast kivanok 15 hetes kismama

Szia Nekem is volt ilyen idoszak, es most sem mondhatnam, h ugy faj mint a legelejen, mert akkor annyira, h nem lehetett hozzaerni a melleimhez, mert sirogorcsot kaptam. En is feltem, mert egyik naprol a masikra szunt ez meg es sok olyan dolgot olvastam itt, h ilyen tunetek vannak, h vmi baj van. Ez nem igy van, persze vannak kivetelek, de miert lenne torvenyszeru, h vegig szenvedjuk a 9 honapot? Hidd el, vegigeltem En is ezt, es semmi baja a babanak, mostmar csak orulok, h nem faj annyira mint a legelejen. Boldog babavarast kivanok 15 hetes kismama
nekem egyáltalán nem fájnak a melleim szerintem biztos nem volt kellemes érzés örüly hogy elmult és az aggódás helye élvzd az új lehetöséget jó baba várást
ne aggódj, egyszer fáj, másszor nem.ez késöbb is ugyanígy lesz!

Az baj ha minden nap megcsinálom a töredezettségmentesítést?

Legjobb válasz: Oké ha úgy nézzük baj, mert fölöslegesen koptatod a merevlemezedet, használod az áramot stb. Csak hogy érezd: érdemes (van értelme) minden nap ablakot pucolnod otthon?

Oké ha úgy nézzük baj, mert fölöslegesen koptatod a merevlemezedet, használod az áramot stb. Csak hogy érezd: érdemes (van értelme) minden nap ablakot pucolnod otthon?
Nem, csak felesleges.
A kérdező hozzászólása: minek vegyek ha jó a vinyó!
Elég olcsók a HDD-k vegyél akkor egyet!
A kérdező hozzászólása: hát én elég sokat. másnapra mindíg van a c vagy d meghajjtón 5-6 gb töredezett fájl
"de miért? ha nagyon összegyülik lasítja a gépet." Ha nagyon összegyûlik... miért, te egy nap alatt hány ezer fájlt hozol létre és törölsz?
Jah!
Nem hogy naponta, de havonta is felesleges.
Gugu Gabor igazad van. Minden nap felesleges. Jót sem tesz, hogy mindennap csinálod meg rosszat se(attól nem fog elromlani rögtön)
A kérdező hozzászólása: de miért? ha nagyon összegyülik lasítja a gépet.
Az én 3Mb-os vinyóm is jó. Csak épp egy kép alig fér el rá...

Az baj ha minden nap majdnem 4 szer maszturbálok? (fiúk)

Az baj vagy okoz valamit?A válaszokat előre is köszöm.

Legjobb válasz: hogyne lenne baj ... lemaradsz az életrõl, mert mindig a farkad fogod

hogyne lenne baj ... lemaradsz az életrõl, mert mindig a farkad fogod

Az baj ha minden nap mosok hajat? Mivel reggel megmosom másnap reggelre zsíros .

Legjobb válasz: szerintem nem baj. én pesten lakok és a levegõ annyira koszos, hogy muszáj mert a zsíros hajat meg nem tudom elviselni. meg ebbe a melegben megizzadsz amiatt is gyorsabban zsírosodik a haj. én ha épp olyan van, hogy nem kell sehová se mennem ,akkor is minden második nap megmosom.

szerintem nem baj. én pesten lakok és a levegõ annyira koszos, hogy muszáj mert a zsíros hajat meg nem tudom elviselni. meg ebbe a melegben megizzadsz amiatt is gyorsabban zsírosodik a haj. én ha épp olyan van, hogy nem kell sehová se mennem , akkor is minden második nap megmosom.
hát én akármivel mostan eddig másnapra olyan zsíros lett a hajam hogy utcára nemnagyon menne ki vele senki..én se tudok mit kezdeni vele, hogy ne kelljen mindennap megmosnom. mikor 2-3 napot itthon vagyok akkor persze nem mosom meg, de ugyanolyan zsíros utána is.
Én is mindennap mosok. Így érzem magam tisztának. Ez olyan, mintha azt mondanátok, hogy pár napig ne moss hónaljat, majd magától illatos lesz. Egyébként aki ilyen melegben hagyja, hogy bepálljon a feje... az jó büdös lehet. Én próbáltam amúgy kétnaponta mosni, de csak annyi lett, hogy minden másnap úgy ébredtem, hogy a körmöm alatt véres, mert álmomban kivakartam a fejem.
igen, mivel károsítja a hajat. ajánlok valamit. ha otthon vagy pl. három-négy napig, ne mosd meg. ha ezt többször egymás után eljátszod, nem lesz zsíros, csak a negyedik napra a hajad. nekem csak háromszor kellett eljátszanom, és azóta négynaponta mosok hajat, és nem zsíros!
2. válaszoló! Ez nagyon hajfüggõ... én több hónapon át csináltam azt, hogy hetente csak 1x mostam hajat, de ugyanúgy zsíros maradt a 2. napra. Nekem genetika miatt zsírosodik, és aki szintén úgy van, mint én, az akármit csinálhat a hajával, mert úgy marad. A hoxán van errõl egy napló, mindenfélét kipróbál az író, samponokat, kencéket, meg ugye, hogy nem mossa, de egyelõre nincs változás. Mindennap ne mosd, elég 2naponta. Második napra azért csak nem olyan vészes, és még mindig jobb, mintha naponta mosnád. Próbálj naturkozmetikumot használni, az eggyel jobb. Ha gyakran mosod a hajad, meleg szívvel ajánlom az Alverde termékeit (DM márkája), maximálisan elégedett vagyok vele. Nem olyan erõs vegyszer, mint a legtöbb sampon, ezt nyugodtan használhatod, akár mindennap, de jobb, ha 2 naponta. Egyébként, ha otthon vagy, akkor tényleg ne mosd. Nem kell, úgy sem látja senki.
Miért gondolod, hogy baj? Csak megkérdik, hogy minek örül.
Na ne mondjátok hogy az a legjobb ha valaki egész nap vigyorog meg nevetgél!legtöbbször ez csak álca és közben feszeng az illetõ és így próbálja megoldani a kínos szituációt.Én egyébként sokra tartom a komolyságot, de persze fontos kiengedni a gõzt ha számunkra megfelelõ emberekkel vagyunk együtt.
Nem baj, ha mosolyogsz. A második legjobb dolog, amit a száddal mûvelhetsz.
ha valaki mindig mosolyog azért van mert optimista és a legócskább helyzetben is talál magának vigyorogni valót, aki meg pesszimista az a legjobb helyzetében is csak a rosszat látja vagy meggyõzõdéssel várja és idegesíti ha valaki jókedvû
Ez nem baj! egy szép nõi mosoly minden nap jóljön :)
Nem baj egyáltalán. Én is mindig mosolygok. Egy héttel ezelõtt a volt osztálytársaimmal találkoztam, és az egyik lány (már férjes asszony) meg is jegyezte, hogy azt bírom benned, hogy mindig mosolyogsz, mindig jó kedved van. (pedig ha tudná...)
Pont azért kérdezik, mert õk búval baszottak. Kíváncsiak rá, hogy te minek örülsz:)
nekem nem baj. Vigyorogj csak :D
nem baj vivikém:)
Az nem baj, ha sokat mosolyogsz és jó kedvû vagy. Azonban egy egész nap idétlenül vigyorgó nõ (mint egy 13 éves kislány) idegesítõ.

Az baj hogy minden nap kiőblitem a hajamat és szerdán és vasárnap kimosom samponnal?

Legjobb válasz: Akkor baj, ha ez zavar téged. Ha nem, akkor miért lenne baj?

Akkor baj, ha ez zavar téged. Ha nem, akkor miért lenne baj?
A kérdező hozzászólása: hajamat nem kárositja e ezért kérdeztem
Azt má nemtom, nem vagyok orvos. De szerinem némileg károsítja. Több mint valószínû. Például az indiánok nem hiszem, hogy használnak sampont és mégis szép a hajuk.
ha óvatosan bánsz vele nem károsítja. de szerintem próbáld ki a kátrányos kénsampont, kevesebbszer kell majd hajamosnod :)

Mi bajom lehet? Mostanában kb. minden reggel rosszul érzem magam, van amikor a fejem is fáj vagy szédülök. Voltam vérvételen is de nem mutatott ki semmi betegséget, az orvos szerint sincs bajom. Az utóbbi időbe eléggé ideges, meg stresszes voltam.

Legjobb válasz: a stressz okozhatja. evészavarod van? én voltam pánikbeteg,nekem ezek mellé még jött az h képtelen voltam enni minden ételtõl hányingerem volt,nagyon lefogytam. kérj a gyógyszertárban a tüneteidre homeopátiás bogyót, a lényeg h pontosan mond el a tüneteidet.

a stressz okozhatja. evészavarod van? én voltam pánikbeteg, nekem ezek mellé még jött az h képtelen voltam enni minden ételtõl hányingerem volt, nagyon lefogytam. kérj a gyógyszertárban a tüneteidre homeopátiás bogyót, a lényeg h pontosan mond el a tüneteidet.
A kérdező hozzászólása: nincs hányingerem, enni szoktam rendesen...

Baj az, ha a 2. baba kisebb súllyal születik, mint az első?

Mindenhol azt olvasom, hogy a többedik terhességnél nagyobb babák születnek.

Legjobb válasz: Nem baj, ha kisebb. Csak ÁTLAGBAN nagyobbak a többedik babák. De ettõl még egyáltalán nem baj, ha kisebb.

Nem baj, ha kisebb. Csak ÁTLAGBAN nagyobbak a többedik babák. De ettõl még egyáltalán nem baj, ha kisebb.
Szia! Rám ez nem volt érvényes. Az elsõ fiam 38.hétre született 3030 gr és 53 cm A második fiam 37. hétre született 2400 gr és 49 cm :) Minden jót! :)
az én babám is nagyobb lett az elsõnél, a húgom viszont kisebb volt nálam. Szerintem nem baj
1. 40+6: 4400 gramm/ 57 cm fiú 2. kiírt napon 3950 gramm/ 56 cm lány
Szerintem nem baj. Az elsõ 40 hét +1 napra született 3850gr- rel és 58 cm -mel. A második 38 hét +6 napra született 3850 gr-rel és 56 cm-mel.
Az elsõ fiam 3390 grammal született... A 2. fiam 3090 grammal...

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!