Találatok a következő kifejezésre: Azt mondta férjem kizárólag a (1 db)

Azt mondta a férjem kizárólag a gyerek miatt van velem. Lehet így élni?

Legjobb válasz: Nah az egyik barátnõm van ugyan ebben a cipõben. Vagyis már nem sokáig. MOst fognak szétköltözni. A férje kijelentette hogy csak a gyerekek miatt vele. A napjuk úgy zajlik, hogy a férj elmegy dolgozni majd este haza eszi a fene és a gyerekek húznak is fel a szobájukba, mert nem kiváncsiak a vitákra. Ha már nem vagytok boldogok egymással a gyerek miatt nem érdemes együtt maradni. Ha szereted akkor szerezd vissza, de ha nem akkor inkább legyél te is boldog. Persze itt sokat számít az is, hogy eltudod-e tartani magatokat férj nélkül. Sok sikert a döntéshez.

Nah az egyik barátnõm van ugyan ebben a cipõben. Vagyis már nem sokáig. MOst fognak szétköltözni. A férje kijelentette hogy csak a gyerekek miatt vele. A napjuk úgy zajlik, hogy a férj elmegy dolgozni majd este haza eszi a fene és a gyerekek húznak is fel a szobájukba, mert nem kiváncsiak a vitákra. Ha már nem vagytok boldogok egymással a gyerek miatt nem érdemes együtt maradni. Ha szereted akkor szerezd vissza, de ha nem akkor inkább legyél te is boldog. Persze itt sokat számít az is, hogy eltudod-e tartani magatokat férj nélkül. Sok sikert a döntéshez.
Nem irtad h te szereted-e ot, h tortent-e vmi baj koztetek.. Minden esetre èn nem tudnèk igy èlni, ès nem is tudnàm feldolgozni. Azt is mondhatnam h nèzd a jobbik oldalàt-hogy legalàbb a gyerekkel torodik.(De te meg nem leszel boldog soha.) Pròbàld ot valahogy visszacsàbitani!
Próbáljátok helyrehozni a kapcsolatotokat. Ha viszont nem megy, a gyerek miatt nem szabad együtt maradni. A gyerek érzi leginkább a feszültséget, akármekkora is. Éljsetek külön, kerssétek külön a boldogságot. Nem kell azért elrontani az életed, mert valami nem jött össze, jogod van a tökéletes boldogságra.
Szia! Szerintem ez attól függ, hogy neked mi a fontos ebben a házasságban. Tudsz-e, akarsz-e boldogtalan lenni, és a gyereket úgy felnevelni, hogy aki melletted él, aki a gyermeked apja kijelenti, hogy gyerek miatt van veletek. És kérdem én! Meddig tarthatja össze ezt a kapcsolatot a gyerek? Mi van, ah felnõ és látja rajtatok a boldogtalanságot, hogyan magyarázzátok meg neki? Nem tudom, hány éves a gyerek és miota vagytok férj és feleség. Neked kell eldöntened, hogy a férjeddel leszel " boldog", helyrehozható-e ez a kapcsolat vagy másvalaki mellett keresed a boldogságod. Persze manapság egy gyerekekkel nem könnyû pasizni.Szóval nem vagy könnyû helyzetben. És még mennyi minden, a mi egy gyerek neveléséhez kell: anyagi jólét, biztonság, de kell a családi harmonia is. Ha nem ezt látja a gyerek õ is boldogtalan lesz. Nem könnyû!Változtatni mindenki maga tud az életén.A férjedet abból a szempontból "korrektnek" tartom, hogy elmondta neked, hogy már csak a gyerek a kettõtök közötti összetartókapocs. De nem áltat és nem hiteget. Gyõzõdj meg arról valóban errõl van-e szó, visszafordítható-e ez az egész! Sok kitartást és türelmet neked!
Természetesen lehet így élni, de minek ha nem muszály.A gyerek felnõ és nem biztos hogy megköszöni majd, hogy feláldoztad érte a boldogságod.Más, vagy akár a család boldogságáér feláldozni a miénket....hát nem minden esetben kifizetõdõ.Nemtudom hány éves a gyerek, hány gyerek an, mióta vagytok házasok, és van e még közetek kapcsolat férjeddel.ha semmi kapcsoalt nincs, sõt tán szeretõje is van akkor jobb ha elválsz.Ha nagyobb-bak a gyerekek le kell ülni megbeszélni velük, ha kicsi-k akkor tiéd a döntés.Egyedül is képes vagy megadni nekik amire szükségük van.és lehet egyedül oldogabb leszel mint egy boldogtalan házaságba.És még te is találhatsz párt magad mellé.Sok sikert. Egy 4 gyerekét egyedül nevelõ anyuka.
Lehet, de nem érdemes. Egyszer a gyerekek kirepülnek és ott maradtok egyedül. Ekkor mirõl fogtok beszélgetni, ki fog kedveskedni neked. Elõbb utóbb meg fogjátok utálni egymást és egyikõtöknek sem lesz jó az élete. Ez az állapot amiben most vagy a gyereknek sem jó, mivel érzik hogy valami nem stimmel a szülõk között.


Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Hogy lehet megszivatni az ilyen idióta pasikat akik teszik a szépet és miután jól belezug a csaj kiderűl, hogy 2 éve barátnője van?

Elnèzèst tisztelet a kivètel,de milyen ember az ilyen?s a barátnõje is nenem lássa ezt?kitudja mèg hánnyal szórakózik,vagy max olyan vak mint èn :(

18

Ket eve elfelejtett szerelmet hogy lehet szora birni max beszelgetes erejeig, ha nem reagal pl uzenetre es nem is akar szoba se allni es lovesem nincs miert?

meg mindig szeretem de nem is, vagyis nem tudom, hogy mi van

3

Mit tegyek, érdemes?

Ha nagyon szeretek valakit, és ő is szeret engem, érdemes belemenni a távkapcsolatba. (200 km választ el minket)

3

Milyen ajándékot vegyek a barátnőmnek születésnapjára?

Lehetőleg olcsón 3-4000 ft környékén?

1

Túlélheti-e egy párkapcsolat a távolságot?

Minden téren tökéletes párkapcsolatunk van a barátommal,nagyon szeretjük egymást,odavagyunk egymásért és hosszútávra tervezünk.Azonban én egy év múlva egyetemre megyek tanulni,Budapestre.A srácom itthon marad tanulni,még egy évig itt lesz.Aztán azt tervezzük hogy talán összeköltözünk Budapesten ha ő is végzett(még messze van az igaz,de legalább tervezünk,ami jó jel,ugye?).A távolság egy évig köztünk úgy 90 km lesz,amit csak hetente tudunk leküzdeni,azt is csak hétvégére.Továbbélhet-e így egy kapcsolat,nem megy-e tönkre ezalatt az egy év alatt a távolság miatt,feltételezve hogy addig is minden jól működik?

6

Mit mondjak neki?

van egy fiú, akinek elvileg tetszem, elhívott hétfőre találkozni, de nem beszéltük meg hogy mikor hol találkozunk. gondoltam akkor most majd én szervezkedem (mert eddig mindig ő hívott meg, akkor most én jövök), ráírtam interneten, de nem válaszolt még, nem is nézte meg, azóta nem volt fenn fbookon. előtte végig online volt, de nem írt rám. egy kicsit idegesít hogy így semmibe vesz. mit mondhatnék, amiről úgy gondolja hogy ezt most elszúrta és helyre kell hoznia?

2

Egy nyomi kinézetű, vagyis nem férfias magasság, tömegű, arcú, hanem inkáb kisfiús adottságú fiatalember tényleg enynire taszító a lányok számára?

Mert nem sok tapasztalatom van a lányokkal, neveztek már lányok rondának, de épp ellenkezőleg helyesnek, cukinak is. Eddig csak 5-6 lánnyal volt testi kapcsoalatom is, csók volt legalább mindegyikkel, meg közülük eggyel a szex is összejött, de ez a lány, pont az a típus, aki egyáltalán nem is vonzott, csak a lelke jött be nekem, sajnos, így valahogy semmi önbizalmam, pedig a lányok között volt egy, aki viszont nagyon szép volt, őt tényleg kívántam, jó is volt vele smárolni, ölelni, simogatni stb. De mostanság újra úgy érzem, hogy semmi értelme próbálkoznom a lányoknál, valahogy nincs erőm, leszólítani egy lányt vagy épp csak úgy fb-n ráírni egy ismeretlen lányra, annyira sokan mondják, hogy egy fiúnak magasnak meg férfias tömegűnek kell lenni, különben semmi esélye. Teljesen össze vagyok már zavarodva, most ott tartok, hogy még a szép lánynál is bemeséltem már magamnak, hogy biztos csak azért smárolt velem, mert velem akarta elfelejteni az exét vagy egyszerűen szeretethiánya volt és egy magamfajta ronda, nyomi srác épp kézél volt akkor. :(

4

Ha két ember között erős a vonzalom és jól el vannak együtt, kialakulhat a szerelem később is? Mit gondoltok erről?

Egy nőről és egy férfiről van szó, ezt tisztázzuk az elején.

A vonzalom nagy közöttük, ez akkor is látszik, ha társaságban vannak, jókat tudnak beszélgetni, megértik egymást. De első látásra nem volt szerelem.

Mit gondoltok? Kialakulhat ebből még szerelem? Mit érdemes ilyenkor tenni?

10

Szerintetek? H. E. L. P.

Nos...van barátom és még nem feküdtünk le...
De én kivertem neki és elfelejtettem kezet mosni és ugy mentem wc-re meg minden..és ő is többször igy megujazott...tudom nem lehet igy teherbe esni de:
Hànyingerem van,fejem fáj,émelygek néha,szédülök...most 1 hete meg a szagoktol is rosszul leszek...néha megkivanok vmit es eszek de vmikor hirtelen elmegy az etvagyam...a kave szagtol fullra hanyingert kapok es az erosebb illatoktol,folyton almos vok :(( ilyenkor mi van???? Nem lehetek terhes ugye??

10

Van jövője a dolognak?

A barátom 3 hete szakított velem mert Õ már nem érzett úgy ahogy egy kapcsolatot meg szeretne élni. Azóta jó viszonyban maradtunk és sokkal jobban kijövünk, valahogy jobban egymásra tudunk hangolódni és azt látom, hogy megint elindult valami... Bár ami azt illeti nem is igazán szakítottunk, hiszen ugyanúgy napi kapcsolatban voltunk mint előtte(távkapcsolat), csak találkozás és így szex sem volt. Szerintetek lehet, hogy újra nekikezdjünk vagy folytassuk? Úgy gondoltam, hogy hagyom hadd menjenek a dolgok maguktól és majd alakul.

3

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!