Találatok a következő kifejezésre: Az természetes, a Kislányom (14 db)

Természetes dolog az, hogy a kislányom 4 évesen nem tud pl. háromszöget sem rajzolni? (Ami azért szerintem egy szerű dolog, ennyi idősen, vagy nem? !

Fontos tudni, hogy 10 hónaposan már szavakban beszélt, másfél évesen pedig folyékonyan mondatokban, még verseket, mondókákat is gyönyör?en mondott!Arra gondolok, hogy a beszéd korai fejl?dése miatt van esetleg elmaradva kézügyességben.Szinezni is furcsán szinez, minden szinezéskor az összes szinnel pici foltokban szinezi ki az ábrákat, tehát minden szinezése "szivárvány szín?" mondhatni!Ha valaki találkozott már ilyesmivel kérem válaszoljon!

Legjobb válasz: Nagyon változó,h melyik gyerek mikor kezd felismerhetõ dolgokat rajzolni.Pl az ikerlányaim közül az egyik ügyesen színes és felismerni amiket rajzol,embereket,házat ilyesmit,a másikuk olyan pici foltokat színez mint amit írsz-bár õ egy területen belül egy pici foltot.:))-és még a "krumplikorszak"-nál tart a rajzolásban.:)) A fiaim 5 éves korukig nem voltak hajlandók rajzolni,akkor kezdték a pálcikaemberkéket.A nagyobbik 6 évesen városi rajzversenyt nyert,most elsõs,és õ a barkácsóra "dizájnere",mindenhez van külön ötlete-amit meg is szoktak csinálni-,hihetetlenül ügyes és kreatív.A kicsi még ovis,már bõven utolérte a rajzai szintje a kortársaiét. Azért eresztettem ilyen bõ lére,h lásd,nem csak egy-egy gyerekkel fordul elõ,és egyáltalán semmiféle dolgot nem lehet megjósolni belõle.Ne aggódj,ne erõltesd.

Nagyon változó, h melyik gyerek mikor kezd felismerhetõ dolgokat rajzolni.Pl az ikerlányaim közül az egyik ügyesen színes és felismerni amiket rajzol, embereket, házat ilyesmit, a másikuk olyan pici foltokat színez mint amit írsz-bár õ egy területen belül egy pici foltot.:) )-és még a "krumplikorszak"-nál tart a rajzolásban.:) ) A fiaim 5 éves korukig nem voltak hajlandók rajzolni, akkor kezdték a pálcikaemberkéket.A nagyobbik 6 évesen városi rajzversenyt nyert, most elsõs, és õ a barkácsóra "dizájnere", mindenhez van külön ötlete-amit meg is szoktak csinálni-, hihetetlenül ügyes és kreatív.A kicsi még ovis, már bõven utolérte a rajzai szintje a kortársaiét. Azért eresztettem ilyen bõ lére, h lásd, nem csak egy-egy gyerekkel fordul elõ, és egyáltalán semmiféle dolgot nem lehet megjósolni belõle.Ne aggódj, ne erõltesd.
A kérdező hozzászólása: Nagyon köszönöm Neked! :-))))))
Így van, lányom pár hét alatt az icka-fickáról eljutott a gyönyörû színes ábrákig (4 éves), a többiek az icka-fickánál tartanak: Õ már szivárvány színben rajzol mindent. Ház, tetõ, cserép, kémény, abból füst (nem felfelé, hanem oldalra...), fa, virág, lepke, nap, fû és ég alul-fölül. Mondom, pár hete még csak vonalakat rajzolt össze-vissza.
A kérdező hozzászólása: Köszi, köszi!Kezdek megnyugodni! :-))))

12 hetes UH-on azt mondta a doki, hogy kisfiú. Teljesen beleéltem magam, erre most 20hetesen azt mondja kislány. Természetesen nagyon örülök neki és ugyan úgy várom csak kicsit csalódott vagyok. Más is járt így? Ugye ez gyorsan elmúlik és megszokom?

Legjobb válasz: Szia Sajnos ez elõfordul fõleg ha 12 hetesen "tippelgetnek" de azért még a kislányba se éld bele magad teljesen nekem 18 hetesen azt mondta a doki lánynak tippelné 23 hetesen azt mondta lány de még mindig nem éltem bele magam 28 hetes uh-n ismét lányt mondott nah most már bele élem magam. Én akkor lettem volna csalódott ha fiút mond de persze amikor a kezembe tartom a fiamat hát elõtte akármennyire lányt szerettem volna biztos nem cserélném el :)

Szia Sajnos ez elõfordul fõleg ha 12 hetesen "tippelgetnek" de azért még a kislányba se éld bele magad teljesen nekem 18 hetesen azt mondta a doki lánynak tippelné 23 hetesen azt mondta lány de még mindig nem éltem bele magam 28 hetes uh-n ismét lányt mondott nah most már bele élem magam. Én akkor lettem volna csalódott ha fiút mond de persze amikor a kezembe tartom a fiamat hát elõtte akármennyire lányt szerettem volna biztos nem cserélném el :)
Ajánlom a 4D ultrahangot! Ott tuti megmondják, és tök jó látni nem olyan mint a "sima" ultrahang, én 20 hetesen voltam! Sok sikert!!!
Én annyira fiút akartam, de annyira! A párom azt mondta, h lány lesz "csakazértis", én meg majdnem megsértõdtem, h h lehet ilyen! :D Erre kiderült, h tényleg kislány. Elõször nagyon csalódott voltam, sõt, titkon még elég sokáig. Sok ember megkérdezte, h mi lesz, én mindig mondtam, h valószínû, h lány, bár én nagyon szerettem volna fiút (ezt mindig hozzá kellett tennem). Aztán a ruhácskákat nézegetve egyre inkább beletörõdtem, azt mondtam, h mindegy, csak egészséges legyen. Egy kislány meg amúgy is apás kicsinek, majd késõbb meg csinálunk csajos napokat (õ+én). Aztán megszületett a lányom, és azóta szerelmes vagyok. 1000 fiúért vagy másik kislányért nem cserélném el! :)
Szia! Nekem pont fordítva volt.24 hetes kismama voltam amikor azt mondta a doki, hogy kisfiú, 28 hetesen talán kislány, a következõ UH-on már "hááát kislány".36 hetes Uh-on már egyértelmû volt, hogy lány-és az is lett!! Boldog babavárást!!!
Szia! A 12. héten még nem 100%-ra állapítják meg a baba nemét. Az ismeretségi körömben az is elõfordult, hogy az utolsó percig azt mondták, hogy kisfiú, aztán mikor megszületett kislány lett belõle. Azt hiszem õk nem mentek el 4d ultrahangra. Na az volt a nagy meglepetés. Hidd el csak váratlanul ért a dolog, de akkor is a te kisbabád lesz. :) 35 hetes kismama
Nekem a 4D-s ultrahangon sem tudták biztosra megmondani! Elõtte talán-lány volt, ott mintha-fiú-t mondtak. Úgy vittek császározni, h amikor kérdezte a szülésznõ, mi lesz a baba neve fiú és lánynevet is mondtam :D még az orvosom is meglepõdött, h még mindig nem derült ki :D M.
Nekem annak idején a 16. hétnél azt mondták, hogy kislány. Mivel elsõ babás voltam, mondtam, hogy mindegy, csak egészséges legyen! Tényleg csak az egészségével törõdtem, de ahogy teltek a napok egyszerûen beleszerettem a kislány gondolatba, már nézegettem, milyen ruhákat fogok majd venni! :) Erre a 18. héten egy másik orvos közönnyel és nyersen odavágta, hogy kisfiú! Na bumm! Örültem, hogy minden rendben a babóval, de egyben csalódott is voltam... Lehet, hogy inkább az volt a baj, ahogy odavágta a doki, a modora. A 4D-s UH biztosra mutatta, hogy kisfiam lesz, így is lett. 4D után már beleszerettem (addig nem mertem) a kisfiú gondolatba is! :) Most, hogy már megvan a baba, el sem tudom képzelni, milyen lenne, ha kislány lenne! :) Semmiért nem cserélném õt el!

A 10 hónapos kislányom vasárnap délután lenyelt a számológép gombjai közül egyet. Azonnal hívtam a háziorvosunkat aki annyit mondott hogy szerdáig ha nem jön ki természetes módon akkor baj van. Van valakinek hasonló tapasztalata vagy tanácsa?

Legjobb válasz: Én tavaly már megjártam az ügyeletet a kislányommal, lenyelt egy kis lapos mûanyag korongot. Ráment az egész délutánunk teljesen fölöslegesen. Megnézték a torkát, hogy nem tapadt e rá, megnézték, hogy nem nyáladzik és ennyi. Se UH, se röntgen nem volt, azt mondták, úgy sem látszana semmi. Majd kikakilja és kész. A vizsgáló orvos azt mondta, hogy ha van étvágya és nem látok rajta semmit, akkor kár aggódnom, van ennél cifrább is, pl nyitott biztosítótû, ami szintén ki tud jönni magától. Egyetlen dolog amivel rohanni kell, az a gombelem,meg persze az összes elem, de azok már túl nagyok. A benne lévõ sav kilyukaszthatja a gyomrot, vagy a beleket. Az nagyon-nagyon veszélyes, azzal egybõl kórházba kell menni, nem orvoshoz. Kedves kérdezõ, nyugi, ha nincs tünet, ki fog jönni. Még benne vagytok a 3 napban, nálunk is annyi volt pont:)

az én lányom egy pénzérmét nyelt le. volt rötgen is és a doki mondta hogy ha a legszûkebb helyen átmegy nemlesz gond. de õ kb. másfél éves volt.
Én tavaly már megjártam az ügyeletet a kislányommal, lenyelt egy kis lapos mûanyag korongot. Ráment az egész délutánunk teljesen fölöslegesen. Megnézték a torkát, hogy nem tapadt e rá, megnézték, hogy nem nyáladzik és ennyi. Se UH, se röntgen nem volt, azt mondták, úgy sem látszana semmi. Majd kikakilja és kész. A vizsgáló orvos azt mondta, hogy ha van étvágya és nem látok rajta semmit, akkor kár aggódnom, van ennél cifrább is, pl nyitott biztosítótû, ami szintén ki tud jönni magától. Egyetlen dolog amivel rohanni kell, az a gombelem, meg persze az összes elem, de azok már túl nagyok. A benne lévõ sav kilyukaszthatja a gyomrot, vagy a beleket. Az nagyon-nagyon veszélyes, azzal egybõl kórházba kell menni, nem orvoshoz. Kedves kérdezõ, nyugi, ha nincs tünet, ki fog jönni. Még benne vagytok a 3 napban, nálunk is annyi volt pont:)
A fiam egy nagyobb mûanyag golyót nyelt le, meg is akadt a torkán, de lecsúszott. Ivott rá vizet is, így lement, tehát nem volt pici darab. Egy hét múlva találtam meg a kakiban, semmi baja nem lett. De egy ilyen gomb nem kerek, ki tudja hol akad el. szerintem nézesd meg!
en a helyedben bevinnem az ugyeletre! Ha nem jon ki, valoszinu megmutik...
Vasárnap??? Már rég ki kelett volna jönnie ügyelet s korház
Jesszu mit csinált a gyerek Végignyalta? rágta???
Az öcsém anno csapágygolyót nyelt le és csak 4 nap múlva kakilta ki!Nyugi!
Kisfiam 3 évesen a számológépbõl kiszedett gombelemet nyelte le. Mi bevittük a kórházba, megröntgenezték hogy hol van, nem-e akadt el. Ezután kapott 10 ml hashajtót és mondta a doktornõ hogy etessem, etessem és etessem , hogy a kaja valahogy körülfogja és talán így könnyebben távozik. Reggel is kapott 10 ml hashajtót és délben gond nélkül kikakilta az elemet. Én a helyedben kórházba vinném, ha más nem is, de legalább egy röntgent csináljanak.
Na, azóta nem kakálta még ki?
A kérdező hozzászólása: Igen hála Istennek 4 nap után kijött természetesen :) Konzultáltam a gyerekorvosunkal és a kórházat is felhívtam és mindenhol azt a választ kaptam, hogy nem nagy eséllyel okoz egy ilyen gomb gondot rá másnap ki is jött. :D

Miért nem eszik? :- ( 10 hónapos a kislányom, túl vagyunk a fogzáson, megszenvedtünk, természetesen ahogy lenni szokott ilyenkor, minden, de minden borult. Éjjeli ébredések, éjjeli evés, nappal csak a sírás és az ölben levés, nem evés stb.

De most már kint van a foga és mégsem eszik. Eddig legalább a tápszert megette, de most már abból is csak a minimálisat eszi meg. Nem lenne éhes? Képes lenne 5 órát evés nélkül ellenni? Beteg lenne, vagy ez még mindig a foga?? Vissza tér majd a régi rend?

Legjobb válasz: Én úgy gondolom a fogzáson akkor vagytok túl,ha majd 20 foga lesz! 10 hós akkor kb most kezdenek jönni neki a kisörlõk az pedig elég sokáig fáj! (legalábbis nálunk ekkorjöttek) A lányom a szemfogainál 9 hétig nem evett,csak cicit,13 hós korától)Addig fájt neki! Ha fáj neki úgysem fog enni...Sajnos,csak ne erõltesd,ne lássa rajtad hogy ideges vagy emiatt,mertakkor csak azértse fog!Hagydrá,Õ pontosan tudja mikor mennyit bír a kis ínye! Kínáld inkább többször! 2 éves kislány és 34 hetes pocakcsajszi anyuja

Én úgy gondolom a fogzáson akkor vagytok túl, ha majd 20 foga lesz! 10 hós akkor kb most kezdenek jönni neki a kisörlõk az pedig elég sokáig fáj! (legalábbis nálunk ekkorjöttek) A lányom a szemfogainál 9 hétig nem evett, csak cicit, 13 hós korától)Addig fájt neki! Ha fáj neki úgysem fog enni...Sajnos, csak ne erõltesd, ne lássa rajtad hogy ideges vagy emiatt, mertakkor csak azértse fog!Hagydrá, Õ pontosan tudja mikor mennyit bír a kis ínye! Kínáld inkább többször! 2 éves kislány és 34 hetes pocakcsajszi anyuja
A kérdező hozzászólása: brgoyát= Burgonyát :-D
A kérdező hozzászólása: De õ eddig olyan jól evett. Normálisan. Nem ébredt éjjel, mert nem volt éhes, most meg ébred. És tudom, hogy most már nem baszkurálhatj a foga, mert kibujt mindkettõ. Mégis ébred éjjel, és enni kér. Sose csinált ilyet. Akkor ha éjjel kér enni nappal mi a farncért nem? Most belediktáltam egy babajoghurtot, nagyjából szivesen ette. Én megmondom nektek attól félek, hogy nem fog megnõni a gyerek:-) Ez most így viccesen hangzik, meg komolytalannak, de esküszöm nekem mindig az van a fejemben, hogy azért nem eszik, mert beteg, vagy ha nem eszik akkor nem lesz elég vitamin a szervezetében ezért beteg lesz, és nem is fog megnõni. Meg persze bosszant, hogy éjjel képes felébredni enni:-( Én nem tudom lesz e akkora lelkierõm, hogy legyintsek egyet, és ráhagyjam ezt a kajálás dolgot.
36-os
De mért nem mentek el a boltba és próbáltok egyet? Még akkor is ha mondjuk rendelnétek az a legegyszerûbb ha bementek egy boltba ahol van olyan cipõ és felpróbáljátok. Nem kötelezõ megvenni.

Az természetes, hogy a Kislányom (2hetes) és egyik etetésnél kevesebbet szopizik és a következőnél többet vagy dupláját mint az előzőnél? Szopizás után pedig csak kevés anyatejet tudok lefejni! Ez normális?

Legjobb válasz: szerintem normális..ha nem jár súlyvesztéssel nem kellméregetni mennyit eszik. Mi sem mindig ugyanannyit kívánunk megenni, de ha fogyna akkor jobban kell fiyelni.

szerintem normális..ha nem jár súlyvesztéssel nem kellméregetni mennyit eszik. Mi sem mindig ugyanannyit kívánunk megenni, de ha fogyna akkor jobban kell fiyelni.
Persze! Ebben a melegben gondolj bele, neked sincs mindig ugyanúgy étvágyad. Õ is így van ezzel. Amikor kevesebbet eszik a következõ éetetéskor éhesebb azért többet szopizik. Ezen tényleg ne aggódj. Ha áll a súlya sokáig akkor lehet aggódni. Boldog babázást!

Az természetes, hogy már 2 hónapos a kislányom és még mindig vérzek? Nem szoptatok.

Legjobb válasz: Nekem még a hathetes forduló elõtt megjött a menstruációm. Pont a nõgyógyászati vizsgáltkor. Ciki volt, de ez van. Nagyon véreztem egy hétig, vérzéscsillapítót is kellett szednem. Most eltelt 28 nap és megint megvan.Lehet, hogy neked is ez van, de ha folyamatosan megállás nélkül vérzel, akkor rögtön menj orvoshoz, nehogy bajod legyen. Minden jót nektek.szia

Nekem még a hathetes forduló elõtt megjött a menstruációm. Pont a nõgyógyászati vizsgáltkor. Ciki volt, de ez van. Nagyon véreztem egy hétig, vérzéscsillapítót is kellett szednem. Most eltelt 28 nap és megint megvan.Lehet, hogy neked is ez van, de ha folyamatosan megállás nélkül vérzel, akkor rögtön menj orvoshoz, nehogy bajod legyen. Minden jót nektek.szia
Én kb.3 hónapig véreztem szinte minden nap, ritka volt az a nap amikor nem volt"maszatolás" sem.És azután még 3 hónapig pecsételgetett, valami hormonzavarom vagy mim volt.

Az 1 hónapos kislányomnak a könnycsatornája nem teljesen átjárható és begyullad a szeme. Van valakinek valami ötlete, természetes gyógymód?

Nem szeretném, hogy kés?bb esetleg szemorvoshoz kelljen vinni átmosatni a szemét. Szeretném ett?l megkímélni.

Legjobb válasz: Az én babámnak 3-4 hós korára elmúlt. Nekem a doki azt mondta, hogy naponta csak 2-3 x töröljem le kamillával (mert amúgy szárítana), a többi alkalommal meg bórvízzel. Ezeket alkalmaztam is. Amúgy elvittem szemészhez is, aki majdnem kiröhögött, azt mondta, hogy minden rendben, ilyen szokott lenni és el fog múlni. Így is lett. Amúgy úgy hallottam, hogy ha esetleg "súlyosabb", akkor megtanítják az anyát, hogy hogyan masszírozza ki.

Az én babámnak 3-4 hós korára elmúlt. Nekem a doki azt mondta, hogy naponta csak 2-3 x töröljem le kamillával (mert amúgy szárítana), a többi alkalommal meg bórvízzel. Ezeket alkalmaztam is. Amúgy elvittem szemészhez is, aki majdnem kiröhögött, azt mondta, hogy minden rendben, ilyen szokott lenni és el fog múlni. Így is lett. Amúgy úgy hallottam, hogy ha esetleg "súlyosabb", akkor megtanítják az anyát, hogy hogyan masszírozza ki.
Nálunk is volt ilyen, de szemcseppet nem használtunk, csak kamillával mosogattam. Nem emlékszem pontosan de 1 hónapos kora körül múlt el, de lehet picit késõbb. Ne aggódj, még van ideje rendbe jönni.
En fejtem egy kis anyatejet belemartottam egy vatta korongot es attoroltem vele 3 orankent. 2 nap alatt rendbejott teljesen a kis szeme. Az anyatejnel nincsen jobb, antitesteket tartalmaz nagyon sok korokozo ellen. Jo a gyuladasra. En kulfoldon elek es itt nekem a gyerekorvos mondta, hogy anyatejjel torolgessem at tobbszor. Mindig frisset kell fejni de csak egy nagyon picit. Egy vatta korongal csak egyszer szabad attorolni. Nyugodtan probald ki, van aki bele is cseppent a baba szemebe ovatosan. A legjobb termeszetes gyogymod!
Én is kipróbáltam ezeket a dolgokat.Sajnos semmi sem segitett és 10 hónapos volt a lányom mikor ki kellett tisztitani a könnycsatornáját.

Uzsokiban lesz programozott császárom 4 hét múlva. Apás szülést szerettünk volna természetesen, de a kislányunk nem fordul be; így műtét lesz. A műtétre bejöhet az Apuka, vagy kintről nézheti?

Olvastam, hogy valahol bemehet, valahol nézheti egy üvegablakon, valahol kint várhat, de hogy melyik kórházban mit lehet, azt nem találtam. Segítenétek? Köszönöm

Legjobb válasz: a mutobe nem szoktak beengedni hozzatartozkat (a korhazak 90 %-ban) legalabbis en ugy tudom. De a baba az utolso pillanatban is befordulhat, nekem sem volt befordulva a szules elott 4 hettel, szoval nem ertem ezt a programozzott csaszar dolgot...de nem is ez volt a kerdesed. Kitartast neked es jo babazast! :)

a mutobe nem szoktak beengedni hozzatartozkat (a korhazak 90 %-ban) legalabbis en ugy tudom. De a baba az utolso pillanatban is befordulhat, nekem sem volt befordulva a szules elott 4 hettel, szoval nem ertem ezt a programozzott csaszar dolgot...de nem is ez volt a kerdesed. Kitartast neked es jo babazast! :)
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat és a bíztatást. Sajnos elég kis termetû vagyok, és az orvosom szerint remény ha van is, kb 5% és a 38. betöltött hét utáni hétre tervezi a mûtétet így ha addig nem moccan, több ideje nincs. Amúgy nagyon édes baba, érzem, ahogy ücsörög és a kis fejét simizhetem :) Sajnálom nagyon, hogy nem jöhet be, de akkor majd ha megszületik, örülünk neki akkor együtt.
Nem kerult plusz penzbe. Termeszetes volt h beoltozik es apa is bejon. Lehet szimpatia.
Szia! Én úgy tudom, hogy nem mehet be a mûtétre. És még éppen befordulhat a baba, van még ideje. További minden jót! Üdv: 39+4 hkm
Nem mehet be. Viszont van még remény, az én babám a 38. héten ment a helyére:) Igaz, nagyon kellemetlen volt, de legalább nem kellett császár.
en az uzsokiba szultem. es bemehet. :)
Uzsokiba szültem idén, érdekes volt olvasni a válaszolókat, császár volt, Apa nem jöhetett be. Aki szerint bennt volt azt meg kéne kérdezni privátba, hogy bár nyilvánvaló, de ez mennyibe kerül? Sõt, sajnos Nekem személy szerint az volt a tapasztalatom, hogy Apa közremûködése a baba születése után (akkor már a csecsemõsöknél volt) is igen szûkre sikeredett, hát, mással voltunk elfoglalva, az tény nem osztogattuk a borítékokat. Lehet, ez volt a baj, lehet csak fáradtak voltak, tény, Apának nem adták oda, a fürdetés egy részénél ott lehetett, aztán kiküldték. A mûtõbe hozzám viszont felöltöztetve behozták. (Már az Anya közelségét ekkor megérzi és amint beléptek vele rögtön abbahagyta a sírást)

A 15 hónap körüli babák mennyire szégyenlősek, és félnek az ismeretlen emberektől? Ez így a természetes hogy a kislányom senkitől és semmitől nem fél?

Vadidegen emberekhez simán odamegy,elkezd nekik magyarázni,mutogat,hozzájuk nyúl. Van hogy megy utánuk. A kutyáktól sem fél,semmit?l.

Legjobb válasz: A fiam is ilyen kis barátkozós természetû a kezdetektõl fogva (most 16 hós). vigyorog/ráköszön mindenkire, hogy Tia!(szia), aki nagyonszimpi, annak nyújtja a kezét hogy Pati!(pacsit kér), dumál nekik stb... a kutyákat és minden egyéb állatot is egybõl megy nyomorgatni. A lányom is ugyaniolyen bsrátságos volt, de az állatoktól valaiért tartott, csak az emberekkel bratyizott.

A fiam is ilyen kis barátkozós természetû a kezdetektõl fogva (most 16 hós). vigyorog/ráköszön mindenkire, hogy Tia!(szia), aki nagyonszimpi, annak nyújtja a kezét hogy Pati!(pacsit kér), dumál nekik stb... a kutyákat és minden egyéb állatot is egybõl megy nyomorgatni. A lányom is ugyaniolyen bsrátságos volt, de az állatoktól valaiért tartott, csak az emberekkel bratyizott.
A kérdező hozzászólása: Akkor ez gyerekfüggõ?! Megyünk az úton és épp ami a kezében van, cumi kaja, bármi elkezdi kínálgatni. Pá-pázik mindenkinek, az emberek meg odavannak tõle. Ha valaki mondja neki, hogy elviszi magával, megy vele. A nála kisebb babáknak puszit ad, és baba, baba be nem áll a szája.
Szerintem teljesen normális, hogy ilyen. Nekem két gyerekem van, a nagyobb 3 éves, a kisebb 1, 5. A nagy olyan volt, mint a tiéd: mindenkihez odament, mutogatott stb., míg a kicsi szégyenlõs, ha idegen jön hozzánk, akkor hozzám bújik, de aztán lassacskán feloldódik.

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!