Találatok a következő kifejezésre: Az ovum 27-29 valamelyik napjára lett (1 db)

De igen, ha sikerült, még szerinem nem lehetnének tüneteid.

Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Mikor lehetett ovulációm?

A ciklusom 12.napján volt a wc papíron egy minimális piros folt és aznap petefészkem bal oldalon fájt is.Másnap is picit éreztem.Viszont csak a 14. cn-tól tudtunk együtt lenni a párommal,s onnantól azt követő 4 napig.A piros foltos napon lehetett pém?Lehet így esélyem babára?

22

Facelle teszt, extra halvány? Reggel teszteltem, 2-3 perc múlva előjött egy extra halvány 2. csík.

Képen nem tudom hogy látszik-e, majd teszek fel képet a délután folyamán. Csak a halványsága még halványodott. Nem tudom, hogy ez most mutat valamit, vagy csak szellemcsík, eddig nem volt soha szellemcsíkos. Ha volt baba, mutatta, erősebben, ha nem, nem mutatott semmit sem. Vélemények?

2

A ciklusom 10. napján, elfelejtettem bevenni a gyógyszert, későn jutott eszembe, vagyis másnap este így már nem pótoltam, csak bevettem a következő szemet. Tehát egy nap kimaradt. Lehetek terhes? Mikor lenne érdemes tesztet csinálni?

4 nap telt el azóta.Nem védekeztünk azóta semmi mással. Mikor lenne értedemes tesztet csinálni? Ha netalán mégis teherbe estem, nem okoz gondot hogy gyógyszert szedtem mellette? Mert mindenképpen szeretnénk a babát, ha már így alakult.

2

Miért ugrál a höm ha mindig ugyanabban idöben mérem?

http://www.wunschkinder.net/forum/zanzeige.php?0,userid=1087..

5

Megnéznétek a görbémet, pontosan mikor lehetett a peteérésem? 20. nap, amikor behúzta, vagy a 23. esetleg?

http://www.ciklus.hu/images/diagramok/0f29f893ef00013a6e0d29..

3

IR-esek! A maltit (ol) t hogy kell számolni?

Pl. ha vmiben 20 g maltitol van, az 20 g CH-nak számít? Vagy van vmi csökkentés, mint a xilitnél?
(Tudom, hogy nem a legjobb kategória a kérdésnek, de talán itt van a legtöbb olyan, aki jártas a témában.)

1

Mi történik hogyha nem akarjuk hogy teherbe essen a nő de minden aktuskor teli lövik mennyi esély van rá hogy szinte sosem lesz terhes vagy mikor lesz terhes?

5

Van valakinek tüszőrepesztős hőgörbéje? Megmutatnátok?

9

Szerintetek lehetek terhes, h pontosan megjön a havim? Mert hát eléggé nagynak látom a pocakomat, olyan fura! Ma múlt el a havim, reggelre csinálhatok egy tesztet?

4

Ciklus 16. nap. Alhasi fajdalom petefeszek szurkalas ami soha nem szokott lenni menstruacio rendszertelen. Lehet terhesseg?

ciklus 16nap par napja szurkal a petefeszkembe ami sose szokotthirtelen hiztam es ugy kikerekedett a hasam mint aki babas. es a hasamalja is faj mintha megakarna jonni. a parommal heti tobb alkalommal vagyunk egyutt babat szeretnenk. szerintetet terhesseg vagy pe vagy felfazas?

2

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!