Találatok a következő kifejezésre: Az már jel, (339 db)

igen. örülj neki.
CSak annyit hogy kedvel hogy mint barátot vagy mint pasit azt neked kell érezni. Esetleg ha van merszed kérdezz rá.
A kérdező hozzászólása: Nemtudom, hogy kedvel mivel eddig csak háromszor találkoztnk.
Ez már jel. érez valamit irántad
Nem mindig. Nálam nem volt az pedig nagyon bele szerettem.
Az! Cselekedj!
azt irtam hogy nem mindig de mar nem tudom. Egy lányt nehez megérteni.

Kismamák, kinél milyen jelei voltak a terhességnek? Milyen korán vettétek észre az első jeleket? Ez már lehet a babavárás jele? Bővebben lent!

Kisbabát szeretnék a párommal. Sajnos ritkán tudunk a munkánk miatt együtt lenni. Április 11.-én voltunk utoljára együtt. Kb. 6-7 napra rá észrevettem, hogy néha szúr a hasam és szinte t?z forró volt a testem, de nem vagyok sem megfázva, sem felfázva. Most a 8-9. napon pedig szinte egész éjszaka és nappal is elég s?r?n pisilnom kell. De van hogy nem is jön semmi, csak pisilési ingerem van. Elvileg 04.30.-a környékén kellene megjönnie, tehát sztem a teszthez még túl korán van. Szerintetek ez lehet már a terhesség korai jele? Kinek mikor kezd?dtek az els? jelek és mik voltak azok?

Legjobb válasz: Szia!Én ugyan ebben a cipõben járok, mi is szeretnénk babát a férjemmel, igaz nekünk már van egy 2 éves kisfiunk. Én 26-ára nem várom és már 1,5 hete érzem ezeket a tüneteket.Nekem a védõnõm azt mondta lehet hogy baba! Holnap megyek nõdokihoz mert közben picit magas lett a vérnyomásom, úgyhogy én holnap remélem megtudom!Drukkolok neked!Szerintem lehet hogy valaki korábban megérzi, felfigyel az apró jelekre! :)

Szia!Én ugyan ebben a cipõben járok, mi is szeretnénk babát a férjemmel, igaz nekünk már van egy 2 éves kisfiunk. Én 26-ára nem várom és már 1, 5 hete érzem ezeket a tüneteket.Nekem a védõnõm azt mondta lehet hogy baba! Holnap megyek nõdokihoz mert közben picit magas lett a vérnyomásom, úgyhogy én holnap remélem megtudom!Drukkolok neked!Szerintem lehet hogy valaki korábban megérzi, felfigyel az apró jelekre! :)
A kérdező hozzászólása: Szia. Sajna nekem is megjött...... :(
?????
Oké! Nagyon drukkolok. Nekem megjött, de ez még csak az elsõ hónap volt, hogy próbálkoztunk, úgy hogy nem keseredek el! :) ))
A kérdező hozzászólása: Ma veszek tesztet mert a hétvégén elfelejtettem... :( De holnap megírom az eredményt. :)
Eredmény??? Mesélj! Remélem baba!
A kérdező hozzászólása: Lehet hogy hétfõn megpróbálok egy teszte...csak úgy izgulok... MAjd azért megírom mi volt az eredmény. Szép napot. Zs.
Szerintem ez tuti jó jel!!! :) )) Fémes íz a szájban meg a magas hõ. Nekem 37, 1 volt tegnap ma meg 36, 8 és már a hasam is fáj, tehát megint egy fájdalmas menszi jön. De neked tök jó, hogy ilyen magas a hõd. Szerintem lassan tesztelhetsz. :) )
A kérdező hozzászólása: Szia! Nekem ma reggel a hõm 37 kereken...igazán fogalmama sincs hogy et jó-e mert elõtte sosem mértem. Néha vanna mensi szerû fájásaim, de a puffadás elmúlt. Tegnap feltünt, hogy nagyon rossz a szám íze.. ne úgy értsd, hogy büdös..hanem fura ízû. Jövõ hét szombaton tesztelek ha addig nem jön meg. Hamarabb nem merek mert nem szeetnék csalódni... Szernted ezek a jelek jók lehetnek? Reménykedhetek? Zs.
Sajnos leesett a hõm elég durván. :((( Úgy hogy ez a hónap nem lett sikeres. Te hogy állsz?
Persze megírom, ha nem jön meg akkor hétfõn tuti tesztelek. :)
Nekem a hasam alja szurkált jobb oldalt az aktuális mensi elõtt másfél héttel, meg a kutyám a fejét a pocimra rakta hajnalban. (Azon az oldalon mozdult meg a baba amelyiken szurkált!!) :) Megkívántam az almát és a paradicsomlevest(sose ettem meg) 19. hetes kismama
A kérdező hozzászólása: Én is drukkolok neked...... Nem mindenkinél vannak tünetek az elején tehát az esély megvan... :) Írd meg hogyha már tudsz valamilyen eredményt. Remélem + lesz... :)
Nagyon drukkolok, hogy baba legyen. Nekem most szombaton nem kellene megjönnie, de nekem semmi tünetem nincs. Talán egy picit feszül a mellem, de ezt nem nevezném tünetnek. Mindenkinek drukkolok! :) ))
A kérdező hozzászólása: Köszönöm, hogy drukkolsz....nagyon reménykedem.... :)
Nekem a peteérés után kb. 1 héttel iszonyúan puffad a hasam és úgy éreztem, mintha a méhem le akarna szakadni. Rá egy hétre pozitív lett a teszt! Drukkolok, hogy neked is az legyen!
A kérdező hozzászólása: Én is drukkolok neked! :) Remélem, tényleg így van hogy ha valaki figyeli jobban magát akkor már korán észreveszi a jeleket és nem csak beképzelem.... :) Azért ha valakinek van még tapasztalata ezzel kapcsolatosan szívesen várom a véleményét!
Reméljük a következõ hónapunk sikeresebb lesz. Drukkolok neked is.

Ha már megjelenik a 13-14. nap körül a tojásfehérjés nyák, az már jó jel, akkor nemsokára peteérésem lesz, ugye?

Legjobb válasz: Szia! Igen ez már jó jel, ezek már termékeny napok, úgyhogy mindent bele.

Szia! Igen ez már jó jel, ezek már termékeny napok, úgyhogy mindent bele.

Ha egy gyerek hiperaktív, annak van már jele kicsi korában is, 1-2-3 éves korra gondolok. És mik azok a jelek? HOgyon viselkedik?

Legjobb válasz: hát igen,ez az: a hiperaktivitást sok mindenre rámondják, de hidd el, ha valóban hiperaktív a gyereked, akkor azt észreveszed és nem csak megõrjít majd, egyenesen az õrületbe kerget, mert egyetlen szabad másodperced sem lenne, még a csilláron is õ lógna, visítva... a figyelemzavar egy másik lehetséges betegség, ott a hiperaktivitás nincs jelen ( a hiperaktivitáshoz viszont társul a figyelemzavar) és a nyûgösséget, motoros nyugtalanságot, zavartságot a figyelem hiánya okozza. ha ilyenekre gyanakszol javaslom a korai fejlesztõt, ott kivizsgálják (vagy fimota központot)

hát igen, ez az: a hiperaktivitást sok mindenre rámondják, de hidd el, ha valóban hiperaktív a gyereked, akkor azt észreveszed és nem csak megõrjít majd, egyenesen az õrületbe kerget, mert egyetlen szabad másodperced sem lenne, még a csilláron is õ lógna, visítva... a figyelemzavar egy másik lehetséges betegség, ott a hiperaktivitás nincs jelen ( a hiperaktivitáshoz viszont társul a figyelemzavar) és a nyûgösséget, motoros nyugtalanságot, zavartságot a figyelem hiánya okozza. ha ilyenekre gyanakszol javaslom a korai fejlesztõt, ott kivizsgálják (vagy fimota központot)
igen vannak jelei, csecsemõkorban motoros nyugatalnság, rosszul szopik, rossz alvás, késõbb figyelmetlenség, szétszórtság, képtelen kitartóan foglalkozni vmivel, persze kisgyerekeknél ez necces, de azért jele van, elkezd valamit egybõl kap a másik dolgoba semmit nem fejez be....ugyanakkor sokszor értelmesebbek mint a nem hiper társaik. viszont itt is érvényes a nem minden bogár rovar de minden bogár rovar ökölszabály, vagyis azok a gyerekek akik mondjuk nyugatalan rosszul alvó mozgékony babák, kisgyerekek, azok nem mind hiperaktívak, viszont aki hiperaktív, az tuti ilyen babakorában, kisgyerekkorában. én féltem, hogy nem az e a z enyém, megnyugtattak a korai fejlesztõben, hoyg nem, csak nagyon mozgékyon, érdeklõdõ, és most már én is egyértelmûen látom hogy nem az, most már képes megülni dolgokkal, és nagyon jól tud koncentrálni ha elmélyül valamiben. 2 éves kislány édesanyja
nyûgösek is, nehéz õket megnyugtatni, mindenre felmásznak az, hogy nem tud kitartóan figyelni dolgokra, az odáig is mehet, hogy még a tv elõtt sem képesek megülni 2 percre sem mindig mozog valamijük
na ezt jól megaszondtam, helyesen: nem minden rovar bogár, de minden bogár rovar. :) )))))
Én is hiperaktív gyerek voltam-vagyok és igen tudom hogy elég nagy bosszúságot és kínszenvedést okoztam a szüleimnek vért és verejtéket izzadtak minden percben amíg velem voltak:D ezek a tulajdonságok mindig benne maradnak az emberben csak idõsebb korában jobban kordában tudja tartani és odafigyelni rá:) mellesleg azt mondják hogy a hiperaktívaknak sokkal jobb a felfogóképességük, logikájuk, és egyéb agyi megterhelést igénylõ dolgok:) szóval csak türelmesnek kell lenni, mert meghozza gyümölcsét a nagy áldozat:)
Két gyerekem van az egyik hiperaktív volt kiskorában . Hozzáteszem szerintem nem a legrosszabb fajtából való. Láttam még nála is hiperaktívabb gyereket. Pici csecsemõ korától nagyon eleven volt. Sehol nem volt nyugta és maradása. Örökké mozgott, mindenre felmászott, és meg lehetett bolonduulni mellette. Estére olyan fáradt voltam , hogy azt sem bántam volna néha ha elüt egy autó és vége lenne. Csak egy kis nyugalomra vágytam . Tudom hülyén hangzik, de akinek van hiperaktív gyereke tudja mirõl beszélek. Azóta a gyerek felnõtt ( 26 éves) Teljesen lenyugodott, cseppet sem hiperaktív. Megfejthetnék mitõl alakul ki a hiperaktivitás, mert sok szülõ életét megkeseríti ez a viselkedés. Sokat kínlódtunk az iskolában óvodában is. A gyereknek se jó.
Senkinek nem gyanús hogy pár éve azt sem tudták, hogy van ilyen? Senkinek nem tûnik fel hogy ez a hiperaktivitás egy idióta kitaláció? Talán fegyelmezni is kéne a gyereket s nem pedig mindent megengedni neki az elsõ perctõl fogva. Jelszóval, hogy még ksgyerek és úgysem érti meg, ezért azt csinálhat amit akar. Majd, majd, majd késõbb megnevelem ha már nagyobb lesz... Nem, az elsõ perctõl korlátokat kell húzni, irányítani kell, persze azért bizonyos határok között. Tanítani, fegyelmezni, majd mégis kicsit engedni... Nincs hiperaktivitás, elkényeztetés és nem nevelés van! Ez manapság nagyon divatos hogy ha már valaki anyuka lett akkor az egész életét a gyerekre szoritkozik, elbutul és igazából nem érzékeli a külvilágot, kizárólag õ és a gyerek létezik...
ma 12:27 a hiperaktivitást nem lehet kinõni.
Ilyen kicsiknél az orvos se jellenti ki hogy bajvan, mert ilyenkor sokat mozognak és nehéz lekötni a figyelmüket. Persze ez sokszor megöriti a szülõt de ettõl még nem hiperaktiv.
A hiperaktivitást nem lehet kinõni ha gyereknek az voltál felnötnek is az leszel. A munkába úgyanolyan zavaró mint a suliba.
Én mint öreg hiperaktív üzenem: nem betegség, hanem fokozott értelmi, felismerési képesség. Nem megunja a dolgot, hanem átlátja a mûködését és már nem érdekli. http://szkaresz.blog.hu/2007/10/19/hiperaktivitas_az_elet_soi Ez nem azonos a mindent kikövetelõ, hisztis, szenvtelen emberkékkel akik ezt felnõtt korra sem növik ki. Üdv
Én is hiperaktív voltam, emiatt az óvodában pl. nyugtatóztak, hogy ne zaklassam az óvónõket. Pedig csak unatkoztam. 5 éves koromra olvastam, 6 évesen a suliban pedig megõrültem az unalomtól. én voltam az a gyerek, akinek mindig plusz feladatokat kellett kitalálni, hogy tudjanak tõlem tanítani. Az öcsém dettó ilyen volt, 7 évesen 9-10 éveseknek való matek feladatokat oldott meg, felnõttekkel sakkozott, csak mert a saját szintjén már semmi izgalmas nem volt. Most programozó, ott talál még kihívásokat... Szóval ha a gyerek hiperaktív, kösd le az érdeklõdését és fáraszd el fizikailag...
Látom mások is találkoztak már a nyugtatóval. Ahány orvos ( ideggyógyászhoz lettünk beutalva) látta a gyereket egy megoldást látott , a nyugtatót. Természetesen egy szem tablettát sem adtam a gyereknek . Ez ugyebár 20 évvel ezelõtt volt. Több szakember egybehangzó véleménye után csak annyi történt, hogy már senkitõl nem kértem segítséget, megpróbáltam túlélni!!!Manapság mit ajánlanak a dokik??

Ma kellene megjönni, de eddig még semmi, pedig mindig pontos szokott lenni, vagyis ilyenkor már túl vagyok az első jeleken. A hasam görcsölget és 06.27-én már volt egy halvány + medi lab tesztem. Babáról van szó?

Legjobb válasz: Jól gondolod...:)))) 27.-én is kimutatta már, az, hogy halványan, az annak a jele, hogy hamar csináltad, és a hormonszint még nem volt olyan magas. Na csak csináld meg ma!!! Olyan csíkos lesz, mint a zebra!!! :))) Minden jót neked!!!

Jól gondolod...:) ))) 27.-én is kimutatta már, az, hogy halványan, az annak a jele, hogy hamar csináltad, és a hormonszint még nem volt olyan magas. Na csak csináld meg ma!!! Olyan csíkos lesz, mint a zebra!!! :) )) Minden jót neked!!!
A kérdező hozzászólása: Remélem igazgad lesz!!! Bátorságot gyûjtök!

8 hónapos babánál lenne már jele az autizmusnak? Akiknek később diagnosztizálták, volt bármi jele ilyen idős korban?

Legjobb válasz: Igen :( Nagyon mély hang Kevés szemkontaktus Pakolás (rendrakás) Hangja olyan volt már ekkor is mint egy felnõtt férfinek. A nevét hiába mondtuk nem nézett fel ránk, és ha pl kiborítottam a játékait, akkor elkezdte sorba tenni õket 3 éves múlt mire diagnosztizálták nála az autizmust. 1 évet sima óvodába járt, utána váltottunk speciális óvodára.

Igen :( Nagyon mély hang Kevés szemkontaktus Pakolás (rendrakás) Hangja olyan volt már ekkor is mint egy felnõtt férfinek. A nevét hiába mondtuk nem nézett fel ránk, és ha pl kiborítottam a játékait, akkor elkezdte sorba tenni õket 3 éves múlt mire diagnosztizálták nála az autizmust. 1 évet sima óvodába járt, utána váltottunk speciális óvodára.
A barátnõm kisfia autista, és én is kérdeztem ezt tõle. Azt mondta, hogy voltak jelei, de ebben a korban még nem biztos, hogy ezek kórosak, még kinõheti, szóval ne próbálj semmit diagnosztizálni ezek alapján. A szakemberek is csak késõbb tudják. Pl. nyugtalanul alszik, nagyon nehéz megnyugtatni, nem gügyög, kezével repked, nem figyel a nevére, nem tartja a szemkontaktust. Náluk ezek voltak, de persze minden autista más és más.

Melyek az elválasztódás jelei? Eddig napi 3-szor cicizett 13 hónapos babám, de mostanában olyan, mintha nem igényelné mindig, sőt a tegnap esti ki is maradt, mert nagyon álmos volt és nem kellett neki a cici, csak sírt rajta. Ez az lenne?

Legjobb válasz: Igen, lehetséges! 3 hónapja az én babám is pont 13 hósan lemondott róla, és azóta az éjszakát is átalussza! Nála is az elutasítás volt a jel, vagyis inkább nem igényelte, már a tejcsit! Azóta is reggel-este a babatejet adom, és oda van érte!

Igen, lehetséges! 3 hónapja az én babám is pont 13 hósan lemondott róla, és azóta az éjszakát is átalussza! Nála is az elutasítás volt a jel, vagyis inkább nem igényelte, már a tejcsit! Azóta is reggel-este a babatejet adom, és oda van érte!
Az elválasztódás jeleit produkálja a bébid, nálunk is így ment 10 hós korában, egyszerûen elfordította a fejét, vagy csak picit szívott és ellökte e cicit. Utána a tápszert vígan "bepuszilta", persze akkor is hozzám bújt ugyanúgy. Még most (15 hós) is ugyanúgy odabújik reggel-este a tápszer evés közben, pedig már nem is lenne muszáj tápot ennie, de õ igényli, sztem a bújás miatt!

Igaz, ha véletlenül belémkerül a sperma és megtermékenyülök, akkor már másnap rosszul érzem magam, étvágytalan vagyok, és hányingerem van? Vagy lehet az első jel, hogy kimarad a menzeszem?

4 napja késik a menstruációm,de a hasam fáj. Lehetséges hogy terhes vagyok?

Legjobb válasz: Nem akarlak elkeseríteni, de az egyik bnõmnek is hasonló jellegû tûnetei voltak , és végül tleg terhes lett:S Bár sokszor mondják, h másnap még nincsen semmiféle jel, amibõl megtudhatnád, h baj van-e..Hát, azért hallani ilyen rögtön köv. nap bekövetkezõ rosszullétekrõl.Mikor történt a dolog?Sürgõsségit(72 órás tabit) már nem tudsz bevenni?

Nem akarlak elkeseríteni, de az egyik bnõmnek is hasonló jellegû tûnetei voltak , és végül tleg terhes lett:S Bár sokszor mondják, h másnap még nincsen semmiféle jel, amibõl megtudhatnád, h baj van-e..Hát, azért hallani ilyen rögtön köv. nap bekövetkezõ rosszullétekrõl.Mikor történt a dolog?Sürgõsségit(72 órás tabit) már nem tudsz bevenni?
elöször is véletlenül nem kerül beléd a sperma. az akkor kerül beléd ha a partnered legalább belédhatolt. ha nem hatolt beléd nem kerülhetett beléd. (de ha csak ugymond betette de nem élvezett el is belédkerülhetett a sperma) a megtermékenyülés másnapján még nincsenek jelek. a beágyazódás a megtermékenyülés után egy héttel történik meg innentöl lehetnek jelek. a menstruáció elmaradás ésa menstruáció körüli rosszullét, hányinger viszont lehet jel. csinálj egy tesztet aminek már ki kell mutania hogy terhes vagy vagy nem. nekem tiniként sokszor késett mert rettegtem hogy terhes vagyok, mikor csináltam egy tesztet ami negatív lett természetesen (mert mindig védekeztünk, de egy tini mindig retteg hogy terhes lehet) másnapra megjött.
szia! mint fiú mondom a sorrendet... ha ez az elsõ hónap kihagyása - csúszása a menszeszednek akkor ez lehet a stressztõl idegeskedéstõl, ha nem jön meg 1-2 héten belül akkor menj nõgyógyszhoz kérj beutalót hasi ultra hangra ha terhesvagy akkor döntsd el szeretnéd vagy sem, ha nem akarod a 4-edik hónapig csak embrió ami a hasadban van, legálisan elvetheted...
Másnap még ilyen nincs. Ugyanis kb. 72 óra kell, mire beágyazódik, szóval másnap még nincsenek terhességi tünetek, az amúgy a terhesség elsõ három hónapjában szokott jelentkezni, és nem is mindenkinek. Ha nem jön meg, az utalhat terhességre, ha késik a menzesz, akkor csinálj tesztet és menj orvoshoz.
Csak az 5 nap míg a megtermékenyült petesejt lejut a méhedbe, elõtte még a sperma fel kell hogy jusson a petevezetékbe, és persze össze kell olvadjon a két sejt. Szóval az aktus után vagy egy hétig nem hiszem hogy rosszul lennél. Ellenben nekem az ilyen baleset után ugyanezek a tüneteim voltak, beleértve a késést is (az idegeskedés okozhatja az összes tünetedet)... Ha már elég rég volt az adott aktus, akkor csinálj tesztet. Ha nem, nyugodj meg szépen, és sportolj, szexelj (sok nõnek bejön hezitáló havira).

December 2. -án kéne, hogy megjöjjön, de olyan jeleim vannak mintha terhes lennék. Voltam már terhes, de sajnos azt elveszítettem. Lehetséges, hogy babát várok, és hogy vannak már jelei?

Legjobb válasz: Ilyen korán még elég ritka, de elõfordul, hogy vannak tünetek. Bár a mensi elõtti tüneteket is össze lehet téveszteni a terhességi tünetekkel, fõleg, ha valaki nagyon akarja a babát. Próbálj türelmes lenni, és kivárni a hétfõt!

Ilyen korán még elég ritka, de elõfordul, hogy vannak tünetek. Bár a mensi elõtti tüneteket is össze lehet téveszteni a terhességi tünetekkel, fõleg, ha valaki nagyon akarja a babát. Próbálj türelmes lenni, és kivárni a hétfõt!

Az mar autizmus jele lehet ha a 3 eves fiam, nemreg kezdett beszelni? De meg most is csak en ertem. A masik meg a szocialis viselkedes?

neha mondja,h nem szeret,azt akarja,h sirjak,ö olyankor örül.neha oktalanul is bant masokat,es nevet rajta,mert neki tetszik,ha a masik sir.nem erti mert ne bantjon valakit,h faj stb.ez gondolom nem normalis,ennyi idösen nem?

Legjobb válasz: Nem autizmus jele, ha 3 évesen kezd beszélni. Másfél éve írtam egy dolgozatot az autizmusról, ha gondolod megpróbálom megkeresni a gépen és átküldöm. Abban minden benne van.

Nem autizmus jele, ha 3 évesen kezd beszélni. Másfél éve írtam egy dolgozatot az autizmusról, ha gondolod megpróbálom megkeresni a gépen és átküldöm. Abban minden benne van.
A kérdező hozzászólása: oke.köszi elküldheted.de nemcsak a beszed a gond, mint ahogy irtam.vagy az sem utal autizmusra.ez normalis, vagy kinövi?
Van esetleg egyéb tünete is? Nekem is van egy három éves autista kislányom õ is most kezdett beszélni és ez már javulás!:)
A fiam 3, 5 évesen került ovodába és akkor még csak én értettem , hogy mit mond , nagyon le volt maradva a beszédfejlõdésben és más téren is. 5évesen kezdték komolyabban venni a lemaradását, nem autista, csak sajátos nevelési igényû , heti 3-szor foglalkozik vele egy fejlesztõ tanár , jár logopédushoz és mozgásfejlesztésre is.Most 6, 5 éves , rengeteget fejlõdött , amiota foglalkoznak vele a szakemberek , de iskolába majd csak 8 évesen mehet , még nem biztos , hogy normál iskolába , de ez majd akkor derül ki. Vizsgálták , különbözõ teszteket kellett végezni de nem találtak különösebb bajt. Szerintem emlitsd meg a problémádat a gyerekorvosnak és a védõnõnek, ha õk nem segitõkészek , akkor be lehet jelentkezni a nevelési tanácsadoba, hogy megnézzék.Sajnos sokat kell utána járni a dolgoknak , mert nagyon döcögõsen mennek ebben az országban a dolgok.
Amennyire én tudom, az autisták nem értik, nem tudják értelmezi mások érzelmeit. És mivel nem értik, pl. más miért sír, inkább megijednek, és nem örülnek neki.. Ha neked mondja, hogy nem szeret, ne foglalkozz vele, tegyél ugyanúgy, mint egyébként. Ha nem látja rajtad, hogy ezen "kiakadsz", akkor megunja ezt a játszmát. Arra meg szépen meg kell tanítai, hogy másokat nem bántunk, neki sem jó, ha bántják, vagy ha fáj valamije. Szerepjátékokkal tudsz ebben neki segíteni.
A fiam 3, 5 évesen került ovodába és akkor még csak én értettem..... Javasolom, hogy vidd el a gyermeket a vadaskertbe mivel nagyon Autizmus gyanús, a leírtak alapján!
Szerintem nem autista ezek miatt.

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!