Találatok a következő kifejezésre: Az lehetséges, már (442 db)

Iker terhességem volt vagy van. Most 14. héten járok. A dokim szerint 5 hetesen mindkét babócának már dobogott a szíve, majd a 13 héten a kombinált teszt alkalmával az ultrahangos doki azt mondta, hogy az egyik már nem él. Lehetséges ez?

Nagyon szomorú és csalódott lettem. Összehasonlítottam a képeket az első terhességemmel és most akkora a pocakom, mint az elsővel 24 hetesen. Lehetséges ez? Hiszen amelyik elméletileg nem él az nagyon picike. Mitől nő ennyire a hasam?Olyan sok minden kavarog a fejembe. Már arra is gondoltam, hogy benézett valamit az ultrahangos doki és lehet, hogy mégis él mindkét baba és szépen fejlődnek, aztán azért ilyen nagy a hasam. De olyan sok köztük a különbség. Az élő az 68mm volt a másik amelyik a doki szerint nem ad életjelet az pedig 14mm. Várom a tapasztalatokat!

Legjobb válasz: Minden terhesség más, a hasad se lehet ugyanakkora. Láttam én már olyan 15 hetest is, hogy azt hittem menten megszül, meg olyan 20 hetest is, hogy nem is látszott még mindig. Sajnos biztos nem nézte be az orvos. Persze, hogy lehetséges, hogyne lehetne lehetséges?

Minden terhesség más, a hasad se lehet ugyanakkora. Láttam én már olyan 15 hetest is, hogy azt hittem menten megszül, meg olyan 20 hetest is, hogy nem is látszott még mindig. Sajnos biztos nem nézte be az orvos. Persze, hogy lehetséges, hogyne lehetne lehetséges?
Hogy vagy? Van valami fejlemény?
Sajnálom hogy meghalt de tényleg örülj annak hogy nem akkor halt meg mikor már megszületett es ha megkérdezhetem hogy 1 vagy kétpetéjüek es milyen nnemûek??
Az ikres vagyok, talán 8-as. Bármi is lesz, gondolj arra, amit írtam, és te is. Egy nõnek velem együtt volt ikerterhessége, mint az enyém, olyan, 1 dokink volt. Neki ki is alakult a 20. héten, amitõl félt, a babákat meg kellett szülnie, meghaltak. Én annyira sajnáltam. Gondold el, hogy nem kívánta-e volna, hogy olyan helyzetben legyen, min te? Hogy nem baj, ha nem 2, de egészséges legyen az az 1! Gondolj erre, hogy az egyik mindenképp él, egészséges, semmi baja! Majd írd meg, hogy mi volt? De az a doki többet nem mondott? Hogy mi van ilyenkor? Hogy mi lesz? Nagyon átérzem a helyezetedet, én tavaly ilyenkor voltam terhes, és 2 hetente kellett uh-ra menni...
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen! :) Majd, hátha megtudom írni neked, megkérdem az orvosomtól. NAgyon rendes mindenre válaszol.
Koszonom szepen, eleg gyorsan szivodott fel a 16. Heti uh-n mar nem lehetett latni, csak annyit montak, hogy az a terulet echo szegeny a mehembe. Sajnos nem tudom mi az pedig erdekelne. Kitartas es boldog babavarast :)
A kérdező hozzászólása: 23:03-as Nagyon sajnálom ami történt, akkor Te tudod, hogy most mit érzek. Gratulálok a kislányodhoz és nagyon sok boldogságot és jó egészséget kívánok nektek. Mennyi ideig tartott neked a felszívódás? CSak ultrahanggal ellenõrizték azt? Remélem holnap csinál a dokim ultrahangot és csak pozitív eredményekkel szolgál majd. Remélem a másikkal minden rendben van. Jaj már olyan jó lenne érezni, hogy mocorog, akkor azért egy kicsit megnyugtatna, hogy jól van.
A kérdező hozzászólása: Egyébként meg az orvosokról csak annyit, hogy aki az ultrahangot csinálta a tök bunkó volt. Annyit mondott, hogy tudja, hogy ikerterhességet hord? Válaszom igen. Erre a doki: és azt is tudja, hogy az egyik már nem él? Hát erre én már nem tudtam mit mondani, csak sírtam és teljesen össze törtem, még jó hogy a barátnõm velem volt, és próbált vigasztalni, nyugtatgatni. Szóval nagyon megértõ és együtt érzõ volt a doki. Lehet, hogy neki ez mindennapos dolog, de nekem nem és engem nagyon szíven ütött. Azért talán lehetnének kicsit kíméletesebbek is, hiszen mégiscsak egy apró kicsi emberkérõl beszélünk akinek már dobogott a szíve! Szóval megtudom érteni, hogy mit érzel
A kérdező hozzászólása: 8/9. Gratulálok a babáidhoz és nagyon sok boldogságot és jó egészséget kívánok neked. Igen, arra próbálok gondolni, hogy tényleg így a jobb, mert ha ez késõbb történik, akkor sokkal rosszabb, akkor a másikat is jobban veszélyezteti, vagy ha mondjuk betegen születik. Csak nagyon fáj és nehéz beletörõdni, valószínû, hogy idõvel enyhülni fog a fájdalmam és könnyebb lesz. Azért kíváncsi vagyok mit mond a dokim holnap. A genetikai tesztem eredménye elméletileg negatív lett. Most próbálok koncentrálni és nagyon vigyázni a meglévõ egészséges picikémre, és csak abban reménykedek, egészségesen fejlõdik majd tovább.
nekem 10 hetesem halt el az egyik babam.. Semmit nem vettem eszre belole csak a 12. Heti uh-n mondta a doki :( felszivodott es semmilyen komplikacio nem lett kiveve annyi, hogy az AFP-m joval magasabb lett a kelletenel..genetikan kiderult, hogy az ikerterhesseg miatt. Ne ijedj meg, hogy ha veled is ez tortenik. Engem is ijesztegettek, hogy beteg a babam stb. Makk egeszseges kislanyom szuletett :)
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen a válaszaitokat. Persze, hogy örülök a megmaradt babára és lehetõ legjobban megpróbálok rá vigyázni, mert abba belehalnék, ha annak is valami baja lenne.
A kérdező hozzászólása: Próbálom elfogadni, de nagyon nehéz. Az ultrahang után felhívtam az orvosom, azt mondta, hogy mivel még nagyon picike, ezért nem kell semmilyen mûtét, sem gyógyszeres kezelés, mert fel fog szívódni magától. Viszont a felszívódás miatt kockázatosabb a másik egészséges baba vetélése. Úgy hogy ha vérzek, akkor azonnal kórház. Kedden délután megyek a dokimhoz és remélem akkor csinál egy ultrahangot és akkor kiderülhet, hogy mi a helyzet pontosan. Ha tényleg úgy van, ahogy az ultrahangon látták, akkor csak remélem, hogy minden szövõdmény nélkül felszívódik hamar és a másikban nem okoz semmi problémát. Akkor szerintetek arra ne is gondoljak, hogy lehet, hogy hárman voltak és mondjuk az egyik elhalt és a másik kettõ meg szépen fejlõdik. Olyan azért lehet, hogy az egyik takarja a másikat és nem veszik észre?! A felszívódás meddig tart? Egyébként két hét múlva kell ellenõrzõ ultrahangra mennem, hogy hogy áll a felszívódás.
ha lenne rá lehetõségem elmennék egy újabb ultrahangra, nehezen bírnám ezt a bizonytalanságot
Sajnos ilyen elõfordul. Nem feltétlenül lökõdik ki az élettelen baba, szépen felszívódik, vagy betokolódik és nem okoz semmi gondot a terhesség alatt. A has mérete a többedik terhességnél jobban változik, mint az elsõ terhességnél. Próbáld meg elfogadni ezt az új helyzetet. Örülj ennek a babának.
"2 embrióból az egyik nagyon nagy görcsök és rengeteg vér kíséretében fogant." ?? Hogyan?
Szia, tapasztalatom nincs, de ha elhalt a magzat, akkor annak szerintem ki kéne lökõdnie. Egy ismerõsöm úgy járt, hogy 2 embrióból az egyik nagyon nagy görcsök és rengeteg vér kíséretében fogant. Azóta egy 2 éves egészséges kisfiú anyukája. Sajnálom, és kitartás!
Mi újság kedves Kérdezõ?

Lehetséges az, hogy már gömbölyödik a pocakom? Nem annyira, de azért néhányan már megjegyezték. Egy 9. hetes kismama:-D

Legjobb válasz: Szia! Lehetséges habár most inkább még a puffadástól. Nekem is kiemelkedett már 9 hetesen de akkor még sokszor éreztem hogy puffadok. Most 14 hetes vagyok és jó nagy pocim van pedig már nincs puffadás. Második baba vszínû ezért. Az elsõnél 14 hetesen még semmi nem látszott rajtam,most meg rendesen kismamaruhákat hordok és már le sem birnám tagadni a pocakomat:-)Igaz vékony is vagyok ez is biztos közrejátszik.

Szia! Lehetséges habár most inkább még a puffadástól. Nekem is kiemelkedett már 9 hetesen de akkor még sokszor éreztem hogy puffadok. Most 14 hetes vagyok és jó nagy pocim van pedig már nincs puffadás. Második baba vszínû ezért. Az elsõnél 14 hetesen még semmi nem látszott rajtam, most meg rendesen kismamaruhákat hordok és már le sem birnám tagadni a pocakomat:-)Igaz vékony is vagyok ez is biztos közrejátszik.
Ilyen korán ez inkább puffadásból esetleg 1-2 kiló súly gyarapodásból adódik inkább. Nekem a derekam vastagodása volt az elsõ szembetûnõ jel.
Én is 9 hetes vagyok 2. gyerkõccel, nekem is nagyobb de nálam csak puffadásról van szó, mert ha lefekszem hanyatt akkor nem nagyobb a hasam, de szerintem még korai is lenne.
9 hetesen biztosan nem a baba miatt látszik a pocakod, maximum puffadás.
szia! 9hetesen meg en is csak puffadtam.aztän kb a 18.heten kezdett el nöni a pocakom, addig semmi.de akkor ugy beindult, hogy mostmär kinezek vagy 8honapos terhesnek! :) 26hetes kismami
A kérdező hozzászólása: Köszi a válaszokat.Én azt hittem, hogy már azt látom a pocimon, meg mások is mondták.Apropó!Ti hány kilót szedtetek föl a terhesség alatt, s mennyit sikerült ebbõl a terhesség/szülés után leadni?

Lehetséges olyan hogy az ovuláció a mensztruáció kezdete elötti napokban van? És az lehetséges hogy terhes lettem? Mert már 3. Napja késik nagyon fáj a fejem is 2 napja, de semmi nincs csak fehérfolyás, azis allig, Valaki tapasztalt ilyet?

Legjobb válasz: Igen. Egyszerre több petesejt is érési folyamatban van. Ezek közül általában egy reped meg ovulációkor, de néha 2 is , ezért lehetséges a két petéjû ikerpárok születése. Elvétve késõbb, akár a menses elõtti napokban is lehet tüszõrepedés / elég hozzá egy jó orgazmus/. Egy nõ , ha nem védekezik egész ciklusa alatt fogamzó képesnek tekintendõ, de a legnagyobb esély persze a 14 / +/-3 nap / tájékán van.

Igen. Egyszerre több petesejt is érési folyamatban van. Ezek közül általában egy reped meg ovulációkor, de néha 2 is , ezért lehetséges a két petéjû ikerpárok születése. Elvétve késõbb, akár a menses elõtti napokban is lehet tüszõrepedés / elég hozzá egy jó orgazmus/. Egy nõ , ha nem védekezik egész ciklusa alatt fogamzó képesnek tekintendõ, de a legnagyobb esély persze a 14 / +/-3 nap / tájékán van.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a választ, pharmatexes hüvelytabletta mellett van erre esély? Vegyek tesztet? Vagy még korai?
Hát igen. Vegyél tesztet és csináld meg. 1-es vagyok
A kérdező hozzászólása: Rendben.köszönöm :)
Én is pont így jártam a múlt hónapban. Kb 1 nappal elõtte szeretkeztünk, nem gondoltam, hogy védekezni kéne :) Sok-sok éve már, hogy mindig pontosan megjön, de most késett, nem is keveset, több mint egy hetet. És persze az, hogy megjön még nem jelenti azt, hogy nem vagy terhes, ismerek olyat akinek még 3 hónapig is volt menstruációja miután már teherbe esett. Szóval mindenképp érdemes tesztet venni.
bármikor lehet idõközi peteérés. Viszont ha védekeztetek kicsi rá az esély. Csinálj egy tesztet mindnesetre de ha pár napja volt az aktus azt nem tudja még kimutatni, viszont ha volt elötte is aktus akkor bármi lehet. Ha nem volt akkor csak az aktus után kb 2 héttem csinálj tesztet elöbb nem éri meg, de szerintem addigra meg fog jönni, ha nem ugysem árt orvoshoz menni. Egyébként rengeteg mindentõl késhet nem csak a terhességtõl.

A barátnõm azt mondta, már nem szûz, de mikor együtt voltunk, úgy éreztem, hogy mégis az. Ilyen lehetséges?

Azt mondta, már nem szûz, viszont mikor lefeküdtünk egy hete, egyrészt baromi szûk volt, másrészt minimálisan vérzett és olyan volt, mintha fájna neki vagy szokatlan lenne. Ideges volt és szerintem nagyon meg volt ijedve a helyzettõl. Én nem voltam még szûz lánnyal, de ezek a dolgok furák voltak nagyon, tekintve hogy azt mondta nekem, mennyi pasija volt már. Fogalmam sincs, mit gondoljak, persze nincs bennem rossz érzés, csak nem hagy nyugodni a gondolat.

Legjobb válasz: Lehetséges.

Lehetséges.
Én megmondom õszintén, hogy annak idején amikor elveszítettem a szüzességemet, nem szerelembõl tettem, hanem mert túl akartam esni rajta. És akivel túlestem rajta, kimutattam, hogy akarom õt, akartam is, éppen ezért nem mondtam, hogy szûz voltam még, de persze észrevette. Pont azok történtek velem, amiket te itt leírtál. Egyébként utána egymásba szerettünk ezzel a sráccal és 2 évig együtt voltunk. Õ akkor megkérdezte, hogy szûz voltam még, mert látszott rajtam, hogy eléggé fájt és olyan feszült voltam, de ettõl függetlenül jól érezte magát velem és nem baj, hogy az voltam, csak megkérdezte. És én mondtam, hogy igen, az voltam, de meg akartam tenni, így megtettem. Esetleg nem félreérthetõ módon te is megkérdezheted tõle. Csak hát, ha õ azt mondta, hogy nem az és hogy mennyi pasija volt már, akkor nyilván nem fogja bevallani, hogy hazudott, ha meg nem volt az, akkor meg akár az is lehet, hogy nem igazán volt benne a dologban, nem izgult fel eléggé és esetleg azért tûnt úgy, mintha az lett volna.
A kérdező hozzászólása: És szerintetek mit kéne tennem? Nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni vagy úgy feltüntetni a dolgot, mintha béna lett volna, azért kérdezném. Nem volt béna, nagyon is jó volt, s elõtte is már elég sokszor kimutatta, hogy akar. Csak "szerkezetileg" volt pár fura dolog.
mondjuk attól h nagyon szûk még nem biztos h szûz volt, mert én nagyon szûk vagyok pedig már szexeltem sokszor
2. vagyok. Én 23 voltam :) Engem is mindenki megnézett.. és igen.. nekem is elég ciki volt, hogy 23 évesen éltem át az elsõ szexet.. de ez van. (azóta már anyuka vagyok) :)
Lehetséges. Vagy alapból szûk, vagy valamiért nem tágult ki rendesen. Kérdezd meg tõle :)
Lehetséges, hogy még az volt, csak nem merte bevallani, vagy már nem volt az, viszont 1-2 alkalommal volt csak szexben része. Tehát aktívan nem élt elõtted szexuális életet. Nekem is a második, harmadik szexuális együttlét is még picit fájdalmasabb volt. Utána már nem.
A kérdező hozzászólása: 20 éves lesz egyébként, ezért nem gondoltam, hogy ez fennáll, nem 15 évesek vagyunk. 3 hónapja kezdtünk el randizni és rögtön feltûnt, hogy sokan megnézik, sok mindenkinek tetszik. Emiatt egy percig se vontam kétségbe, hogy ne lett volna már nagy tapasztalata a férfiak terén.
Lehetséges, hogy még szûz volt, csak ciki lett volna neki bevallani. Amúgy meg lehetséges, mikor én elvesztettem a szüzességemet, utána még a 6-7. alkalommal is vérezgettem egy picit, és kellemetlen volt az eleje mindig.
Nem feltétlenül hazudott. A szûkösség többnyire genetikai adottság, van aki évek után is ugyanolyan szûk. Vérzés és fájdalom pedig elõfordulhat ha feszült, nem izgattad fel elégé, nem lazult el elégé vagy csak nagyon rágörcsölt ti elsõ szeretkezésetekre. Ilyenkor a stressz hatására az amúgy is szûk izmok még feszesebbek szóval egy kis vérzés elõfordulhat. Szerintem ne cseszegesd a kérdésekkel. Ha az volt az volt, ha nem akkor meg nem. Szerintem már baromi mindegy.

Az lehetséges hogy nem regenerálódnak az izmaim 6 nap alatt? Vagy 6 nap alatt már mindenkinek regenerálódik?

Legjobb válasz: Lehetséges, fõleg kezdõknél. Van rá példa, hogy valaki 7+1-2 naponként tologatja a napjait, mert neki így válik be. Nem vagyunk természetesen egyformák.

Lehetséges, fõleg kezdõknél. Van rá példa, hogy valaki 7+1-2 naponként tologatja a napjait, mert neki így válik be. Nem vagyunk természetesen egyformák.
A kérdező hozzászólása: + kb 2 hónapja stagnál a fejlõdésem
A kérdező hozzászólása: csak nagyon enyhén érzem
A kérdező hozzászólása: de nem érzem olyan durván mintha DOMS lenne
az izmaid regenerálódnak kezdõként 48 óra alatt. az DOMS amit te érzel. válts teljes testre!
A kérdező hozzászólása: érzek egy kicsi fáradságot, akkor lehet jobban járnék ha holnap edzenék 7 nap után?
Az izomláz nem feltétlen ezt jelenti, a másik dolog pedig inkább kitapasztalás kérdése. Mint amikor valaki kitapasztalja, hogy neki mehet-e heti 2 kar edzés, vagy jobban jár az eggyel, hogy egy hátedzésen megeddze-e a bicepszét is, mivel olyankor az is kap terhelés, vagy edz mellette mást, és a bicepszét megedzi egy külön napon.
A kérdező hozzászólása: ha még egy enyhe izomlázat érzek, vagy enyhén érzem pl a hátamat és 6 napja edzettem meg, akkor ma 6 nap után még ne edzek?
A kérdező hozzászólása: és ezt honnan tudjam hogy regenerálódtam-e?
A kérdező hozzászólása: lehet ez miatt van?

16 év a tankötelezettség? Mert 1995 09 hóban születtem és ha lehetséges ebben az évben már esti tagozaton szeretném kezdeni az évetí. Ez lehetséges?

Legjobb válasz: Nem azokra szokott érvényes lenni, akik pl 2011-ben születtek, hanem akik akkor kezdik az elsõ osztályt.

Nem azokra szokott érvényes lenni, akik pl 2011-ben születtek, hanem akik akkor kezdik az elsõ osztályt.
Nem. Ha ezt a törvényt pl. 2011-ben vezetik be akkor ez csak azokra érvényes, akik 2011-ben, vagy azután születtek... Neked még rendesen járnod kell.
Tévedés! Ez nem felmenõ rendszerben lesz(lett) bevezetve hanem 2012 szeptembertõl MINDENKIRE érvényes a 16 év. De az utolsó évet estin is lehet járni. Tehát nappali tagozatra csak 15 éves korig kötelezõ járni.

A terhességi teszt mikor mutat ki a leghamarabb pontos eredményt? Az lehetséges hogy már a holnapi reggeli vizelet is kimutat használható információt?

Legjobb válasz: Lehetséges, attól függ hogy a holnaptól számítva, mikor történt az aktus. Általában aktus után, 2 héttel mutatható ki jórészt megbízható eredmény.

Lehetséges, attól függ hogy a holnaptól számítva, mikor történt az aktus. Általában aktus után, 2 héttel mutatható ki jórészt megbízható eredmény.
A terhesség 2. hetében kezd termelõdni a hormon, amit a terhességi teszt kimutat.
Aktus után két héttel. "Az lehetséges hogy már a holnapi reggeli vizelet is kimutat használható információt?" Te most arra gondolsz, hogy aktus után egy nappal? Ez a kérdés komoly? Manapság semmit nem tanítanak biológiából? Az eszem megáll, hogy olyanok, akik szexuális életet élnek, még ennyit sem tudnak az egészrõl. Terhességrõl onnantól beszélünk, hogy a megtermékenyített petesejt beágyazódik. Már maga a megtermékenyítés is idõbe telik, de aztán még több napig vándorol a zigóta, míg a méhbe ér. Utána még egy hét amíg beágyazódik. Már hogy a fenébe lehetne kimutatni következõ nap? Meg akkor mégis hogy mûködnének a 72 órás tabletták???

17 éves vagyok és az lehetséges hogy azért fáj már hetek óta a mellem mert nő?

Az tény hogy nagyobb lett pedig mostanában alig eszek és akkor mindig ugymond össze szokott menni de most nem hanem egyre nagyobb...

Legjobb válasz: Persze, hogy lehetséges. Biztos is.

Persze, hogy lehetséges. Biztos is.
Szerintem is menj nõgyógyászhoz, ott azt is meg tudod kérdezni miért fáj a melled, ha mégsem vagy terhes.
Mivel létezik álnegatív teszt és az is lehet, hogy mikor teszteltél még nem volt elég HCG a szervezetben....szerintem lehet, hgy terhes vagy! Az elõváladéktól születtek már babák....szerintem menj el minél hamarabb dokihoz! A két napos mensi is lehet terhességre utaló jel...
Ööööööö. :) ))) Nagyon bátor húzás volt. Nagyon könnyen teherbe eshetett, mivel hiába veszi ki a partnere, mielõtt elélvez!! Az aktus során a férfinak kéjcseppjei segítségével himivarsejt is átkerülhetett. "A szexuális izgalom hatására a pénisz hegyén megjelenõ cseppek. A folyadékot az úgynevezett Cowper - mirigyek termelik. A cseppek sikamlóssá teszik a péniszt, így mintegy könnyebbé teszik a behatolást." Dr.Bóday László
Mivel nem szed fogamzásgátlót, Akár 100% de ezt önnek kellene tudnia! Ön tudja létesít-e szexuális kapcsolatot, és hogy védekezik-e vagy sem?! stb... Viszont ha ezt a lehetõséget kizárja, akkor csak az elsõ szitu dukál. :) ) Ha eltetszik menni kivizsgálásra, minden kiderül. Üdvözlettel: Dr.Bóday László
A kérdező hozzászólása: Gumit nem használtuk, kivette mielõtt elment...Csak ennyi...
A kérdező hozzászólása: Volt! És nem védekeztünk...De csináltam tesztet és negatív lett és az utolsó vérzésem csak 2 napig tartott és 3ra várom a következõt...
Amit DR. Bóday ír szerintem reális. De azt, hogy mennyi esély van rá, neked kell tudnod! Pl. volt szexuális kapcsolatod? Védekeztetek? stb.
A kérdező hozzászólása: Gondolja hogy az lennék??? mennyi esély van rá?
A kérdező hozzászólása: "Akkor amikor kicsi volta és még nem volt melem és amikor késõbb ugye lette akkor mér nem fájt amikor nõtt??" Válasz: A mell növekedése hosszú folyamat, kezdetben lassú, majd felgyorsul. Érzékenység, fájdalom az utóbbi szakaszban a legintenzívebb. kérdezõ kommentje: "Nem szedek fogamzásgátlót...Miért?" Válasz: A fogamzásgátló mindezt csak fokozza, mivel az egyik hatása (mellékhatása), hogy nagyobb és keményebb lesz. Na persze ez nem mindenkinél jellemzõ. kérdezõ kommentje: "És étvágyam sincsen pár hete és nem is eszek túl sokat és nem fogyok pedig ilyenkor szoktam.. Sõt nagyobb a hasam...Mondjuk ez nem tudom h áll összefüggésben...?!:) " Válasz: Lehet összefüggés Pl: Terhesség! Üdvözlettel: Dr.Bóday László
A kérdező hozzászólása: És étvágyam sincsen pár hete és nem is eszek túl sokat és nem fogyok pedig ilyenkor szoktam.. Sõt nagyobb a hasam...Mondjuk ez nem tudom h áll összefüggésben...?!:)
A kérdező hozzászólása: Nem szedek fogamzásgátlót...Miért?
Elõsször is csak egy kérdés: Szed ön fogamzásgátlót, ha igen mikortól? Dr.Bóday László
A kérdező hozzászólása: Akkor amikor kicsi volta és még nem volt melem és amikor késõbb ugye lette akkor mér nem fájt amikor nõtt??
Én is az elõváladéktól lettem terhes... Mi is ugyanígy "játszottunk" majd kiveszi elõtte... Hát erre nem szabad hagyatkozni!

Az lehetséges hogy a hasszurka már a közösülés után 4 nappal jelentkezik?

Legjobb válasz: Lehetséges, de az inkább a beágyazódást jelentheti, a terhességi tünetek általában csak az elmaradt menzesz után észlelhetõk.

Lehetséges, de az inkább a beágyazódást jelentheti, a terhességi tünetek általában csak az elmaradt menzesz után észlelhetõk.
A kérdező hozzászólása: Na és azt már a teszt kimutatja? Vagy leghamarabb mikor tudom tesztelni? Ninkább ez olyan nyilalló érzés mint szurkálás az ugyanaz?

Lehetséges, hogy a babám néha elfelejti azt, amit már tud?

5 és fél hónapos a kisfiam, hátról hasra már pikk-pakk megfordul. Már jó ideje sikerül neki visszafelé is, de néha napokig meg csak üvölt hason, mintha nem tudná hogy kell visszafordulni. Aztán egyszer csak megint sikerül, legközelebb megint nem. Mit?l lehet ez?

Legjobb válasz: nekem héthósan csinálja ugyanezt, pedig több mint egy hónapja forog. Elkezdett egyik nap hátrafelé hernyózni, de ezt sem csinálja azóta. Tényleg olyan, mintha már el is felejtette volna:( de ha már egyszer csinálta, akkor már tudja õ, csak valamiért nem akarja! Biztos nincs mit csinálni hanyatt...kis variálósok:)

nekem héthósan csinálja ugyanezt, pedig több mint egy hónapja forog. Elkezdett egyik nap hátrafelé hernyózni, de ezt sem csinálja azóta. Tényleg olyan, mintha már el is felejtette volna:( de ha már egyszer csinálta, akkor már tudja õ, csak valamiért nem akarja! Biztos nincs mit csinálni hanyatt...kis variálósok:)
Még nem gyakorolta be az ide-oda forgást.Türelem!
Szerintem meg egyszerûen azért, mert hasról hátra nem tudatos a fordulás az elején. Nézd meg hogy csinálja. Az én fiam ha támaszkodott a tenyerén, és véletlenül berogyasztotta a könyökét, már fordult is, pedig nem szándékosan csinálta, csak véletlenül sikerült neki, és ezért nem tudta megcsinálni. Mostanában kezd rájönni, hogy megy neki ez is.

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!