Találatok a következő kifejezésre: Az igény szoptatott babánál (2 db)

Az igény szerint szoptatott babánál ne is próbáljak semmi kis rendszert vinni a mindennapokba?

Egyébként nem zavar a dolog csak az esti fürdés macerás így, mert jön egy hosszabb alvás és borul az egész napunk. Egyszer 8-kor már túl vagyunk a fürdésen máskor meg még akkor fejezzük be a sétát. 7 el?tt korainak 9 után meg kés?inek találom, mivel utána jön az utolsó kajcsink.

Legjobb válasz: Szerintem akkor is az a fontos, hogy akkor egyen a baba, amikor éhes. És az sem baj, ha a fürdés késik, vagy isten ne adja ki is marad, mert a baba alszik. Egy nap alatt nemigen lesz nagyon koszos. Igaz? Én a kislányomat igény szerint szoptattam, ha kellett éjszaka 2-3-szor, amikor igényelte, sõt még azt is elkövettem (szörnyû bûn), hogy odavettem magam mellé és ott aludtunk el szoptatás közben. 2 évig szopott a kislány. Most már 7 és fél éves második osztályba megy és természetes van rendszer az életében. Tudod, amikor muszály úgy is kell rendszer, addig meg élvezzétek, úgyis olyan rövid ez a babaidõszak, de olyan szép. Jó egészséget nektek!

Szerintem akkor is az a fontos, hogy akkor egyen a baba, amikor éhes. És az sem baj, ha a fürdés késik, vagy isten ne adja ki is marad, mert a baba alszik. Egy nap alatt nemigen lesz nagyon koszos. Igaz? Én a kislányomat igény szerint szoptattam, ha kellett éjszaka 2-3-szor, amikor igényelte, sõt még azt is elkövettem (szörnyû bûn), hogy odavettem magam mellé és ott aludtunk el szoptatás közben. 2 évig szopott a kislány. Most már 7 és fél éves második osztályba megy és természetes van rendszer az életében. Tudod, amikor muszály úgy is kell rendszer, addig meg élvezzétek, úgyis olyan rövid ez a babaidõszak, de olyan szép. Jó egészséget nektek!
Szerintem az igény szerinti szoptatás nem azt jelenti, hogy nincs rendszer. Az én kislányaim is igény szerint szoptak, illetve a kisebbik még mindig, éjszaka is, ha kellett, akár 5-ször is, de van néhány idõpont, pl. ebéd, vagy fürdetés, és az esti fektetés idõpontja (nálunk ez a legfontosabb), ami fix, ha törik, ha szakad. Muszáj lennie valami rendszernek, mert te fogsz belehülyülni.... És én úgy vettem észre, hogy a gyerekek is szeretik, hogy tudják, mi fog következni.
Szerintem sem eget rengetõ probléma, ha mondjuk egy-egy fürdetés kimarad. Vannak olyan módszerek ahol egyébként is csak két-három naponta fürdetik a babát. Ahogy én látom inkább az a fontos, hogy a dolgok meghatározott sorrendben történjenek, és néhány fix pont legyen ami nem változik. És valamiféle rendszer úgyis ki fog alakulni amihez te és a baba is jól tudtok hozzáállni, hiszen nem kényszer alapján alakult ki hanem formálódott a baba és a te igényeidhez az idõ folyamán.
A kérdező hozzászólása: A második válaszolótól kérdezném, hogyan sikerült ezeket az idõpontokat betartani? Mert mi van ha eddig 12-kor evett és mondjuk az elõzõ etetés csúszott mert a bébi bealudt? Megetetted akkor is? És az esti fürdés? Ha eddig 7-7.30 volt és most monjuk 6-kor evett?
Én is igény szerint táplálom, és nekem is bánatom, hogy nins nagyon rendszer. Annyi van, hogy az éjjelt általában végigalussza, felkel 4-6 között szopizni, aztán alszik tovább fél 9-9-ig vagy fél 10-ig. Aztán beszélgetünk, nevetünk, megyünk a dédihez mondókázni, és 11-12 között általában megint elalszik egy fél-egy órára. A délutánban semmi rendszer, max annyi, hogy szokott kakilni 4-6 körül. Amikor kér, szoptatom, ha álmos elaltatom, van hogy sokat alszik, van hogy szinte semmit. A fürdés 8 körül szokott lenni, de ha nagyon nyûgös, akkor megfürdetem már akár fél 7-7 kor is, attól függ. Fürdés után bármikor is legyen, szoptatás van, és ezt már nagyon jól tudja, mint ahogy azt is, hogy ha a fürdõben vetkõzünk, akkor fürcsi lesz, amit imád, és mindig mosoly lesz belõle, mert megnyugtatja. Aztán az alvás ideje 20-22 között következik be, és alszik reggel 4-6 ig, és kezdõdik elõlrõl. nekem ezzel így nins is bajom, egyetlen gondom hogy ha el akarok menni valahova, pl városba, nem tudom mikor, mert nem tudom hgy a baba pl ebéd után alszik 3 órát... De amíg mosolygós, boldog, kiegyensúlyozott baba, ne is bánom. És hidd el, ahogy nagyobb lesz, egyre jobban be fog állni valami rendszer:-) 8 hetes kislány anyukája

Igény szerint szoptatott 1 hós babánál napi 5-6 kakis pelus azt jelenti, hogy eleget eszik, ugye?

Csak nem kakilna, ha nem lenne mit, ugye? Bár már 4 hetes, még mindig parázok, hogy elég-e a tejem, eleget szopik-e stb, mert ? sokszor eszik keveset, és a véd?n?m szerint napi 600 gr-ot kéne ennie, amennyit sztem az én babám nem eszik...

Legjobb válasz: A könyvek is azt írják, hogy van egy atlagos, ideális mennyiség, amit jó, ha fogyaszt, de teljesen egyénfüggõ. Ha jókat alszik, nem jelez állandóan, hogy éhes, akkor biztos nincs semmi gond. Én is pont ma agonizáltam ilyeneken, és ezt olvastam. Nyugi, minden rendben! :)

A könyvek is azt írják, hogy van egy atlagos, ideális mennyiség, amit jó, ha fogyaszt, de teljesen egyénfüggõ. Ha jókat alszik, nem jelez állandóan, hogy éhes, akkor biztos nincs semmi gond. Én is pont ma agonizáltam ilyeneken, és ezt olvastam. Nyugi, minden rendben! :)
Magadra és a babádra hallgass, ne a védõnõdre! Csak így tovább! ;)
Ne foglalkozz a védõnõddel! Jól csinálod!


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!