Találatok a következő kifejezésre: Az esküvőmre a volt (54 db)

Ha életetek álma volt az esküvő a szerelmetekkel, hogy tettétek túl magatokat azon, hogy ilyen soha nem lesz?

Nem vágytam soha nagy fehér habos-babos esküvőre és lagzira. Mindössze 36 fő, a család és a barátok. Egy szolid bokáig érő ruha, egy boldogító igen a hivatalba, majd a templomba és egy vacsora. Semmi éjszakai dorbézolás, semmi nagy felhajtás, nem kell nekem lovashintó (ami nálunk most nagyon megy), fodrász, sminkes, fotós nélküli, minden plusz kiadástól mentes kis esküvőt szerettem volna. De még ezt sem engedhetjük meg magunknak. Több éve tervezzük, a gyűrűk is meg vannak, csak a dobozban ülnek. De soha nem fogjuk tudni felhúzni. Én belemennék abba is "bemegyünk a hivatalba, papíraláírás és puszi", ahogy párom mondta, de ő ezt nem akarja, egy szintnél ő nem ad lentebb. De ez így nagyon rossz. Minden álmom az volt, hogy a felesége legyek és ez most így összetört. Hogyan lehet túl tenni magam rajta?

Legjobb válasz: Hát...ha Õ ezt elolvasná amit írtál, szerintem meg sem állna a hivatalig :-) Ha ezt elmondod neki, pláne így, nincs az az ember, aki ezt nem értené meg. Szeretnél hivatalosan is hozzá tartozni, érthetõ. De ha elfogadsz egy már megjárt tapasztalatot: nem minden a papír, anélkül is lehetsz boldog. Nekem volt esküvõm, nem pártolom. De ha valaki szeretné, azt is megértem. Mindenesetre: nagyon sok boldogságot kívánok Neked :-)

Hát...ha Õ ezt elolvasná amit írtál, szerintem meg sem állna a hivatalig :-) Ha ezt elmondod neki, pláne így, nincs az az ember, aki ezt nem értené meg. Szeretnél hivatalosan is hozzá tartozni, érthetõ. De ha elfogadsz egy már megjárt tapasztalatot: nem minden a papír, anélkül is lehetsz boldog. Nekem volt esküvõm, nem pártolom. De ha valaki szeretné, azt is megértem. Mindenesetre: nagyon sok boldogságot kívánok Neked :-)
Miért nem tudjátok az elképzelt esküvöt megtartani? Ez nem kerül sokba, mert a legtöbb dolgot meg lehet oldani házilag is, kevés pénzböl. Az viszont, hogy a párod nem akar elvenni, ha nincs (akár kisebb) lakodalom, nekem inkább azt mutatja, hogy nem is akar egyáltalán elvenni téged.
Szerintem meg elég gyerekes hozzáállás. Mi van a Te álmaiddal? Már hogy szeretnél hivatalosan hozzátartozni.
Nehogymár egy vacsorára ne fussa, komolyan, spóróoltok pár hónapot és megvan. Meg amúgyis kaptok majd vissza valamennyi pénzt a vendégektõl.
tavaly karácsonykor apukámtól megkérte a kezem, 2gyerekünk van 6éve együtt. autóbalesetben meghalt apu februárban, úgyhogy én is akartam de nem lesz. soha, nélküle én oda nem állok.
"Csak manapság túl sok a feminista, akik az egyenlõségért küzdenek férfi és nõ között." Ezer bocs, hogy van, aki hisz abban, hogy egyenrangú vagy a férjeddel... Belátom, hogy a te konkrét esetedben, úgy látszik, tévedtünk.
A másik ötletem, hogy ne ragaszkodjatok a fõtt, több fogásos vacsorához! Egy hidegtálas kis ültetett állófogadásos vacsora is nagyon finom lehet, ha jól van elkészítve és elég változatos a kínálat. :)
A kérdező hozzászólása: Nem étterem, hanem csak egy étkezde, ahol azt fõznek, amit én kérek és azt nekem kell fizetni, amúgy sem lenne pofám elkérni az árát. Kb 97 ezer forint az esküvõ vacsorával a csokor, a díszítés és a sütemények nélkül.
ha nem ad lentebb tervezzétek meg az esküvõt egy ingyenes ám speciális helyen, tudod ahol csak egy anyakönyvvezetõ kell de teljesen nem szokványos helyen adna össze, nem kerülne legalábbis orbitális összegbe és az a szint is meglenne, plusz ilyen nincs hogy ha nincs meg a szint akkor nem házasodom:S Akkor a nagyanyám mondhatta volna nagyapámnak háború van és bombáznak nem házasodom csak ha vége lesz:S
A kérdező hozzászólása: Igen, õ nem egy szokványos figura. Ez az egyik rossz oldala, van még ezen kívül kettõ, a pecázás (tavasszal-nyáron minden hétvége az övé), de szoktunk vele mi is menni, most gyerekkel nehezebb, de azért megyünk. A harmadik, hogy a gyereknevelés az én dolgom. Mint már említettem nincsen édesanyám, se anyósom, barátok is messze laknak, nem tudom kire bízni a kicsit csak rá, de õt nagyon nehéz rábeszélni, hogy vigyázzon rá egy picit. Nagyon kell alkudoznom, nagyon sokat kell ígérnem neki, hogy kapjak egy fél órát. Na de ez csak így zárójelben, ezzel meg kell tanulnom együtt élni.
A fene se akarna hozzámenni, ha a saját gyerekünket nem pesztrálná... Amúgy, ha majd nagyon akarjátok összeházasodtok. Ahogy elõttem is írták, meg lehet oldani. Nincs lehetetlen, csak tehetetlen. Probléma megoldva. 23N
Szerintem azzal kéne megtanulnod együtt élni, hogy a pasid egy önzõ, kényelmes figura, akinek jól jön, hogy mehet hétvégén pecázni (hétközben meg gondolom dolgozik, akkor nincs veletek), a gyerekével se sokat kell foglalkoznia (mondd, tervezett volt, legalábbis részérõl? gyanítom, hogy nem) és még csak el se akar venni feleségül, pedig az a gyereknek is jobb lenne. Téged sajnállak, amiért nem veszed észre, hogy ennél többet érdemelsz, mint nõ, és a gyereked is többet érdemelne az apjától. Persze te tudod, a te életed, de lehetne sokkal jobban is élni, csak még nem jöttél rá. Remélem, majd egyszer felnyílik a szemed és találsz egy normálisabb férfit.
Ne busulj! Nem az " álmodott esküvõ" a fontos! Hiába az esküvõ, az még nem az összetartozás jele, csak egy hivatalos formula, szép szokás. Tapasztalatból véleményezek! 28év együttélés után lettünk házasok.Se érzelmi se jogi problémát soha nem okozott a " vadházasság" A fiunk esküvõje elõtt 1 héttel volt a mi esküvõnk. A fiunk sajnos elvált, mi a férjemmel papir nélkül és papirral ugyan úgy harmóniába élünk!
persze 19-eske szerint egy faxa vajaskenyeres hidegtálas cifranyomor-parti is tökéletesen megteszi. Ilyenkor tudok csak ujjal mutogatni a magát észre se vevõ prolikon, hogy már a nyomort ûberelik. :D
Látod, nem kell vad feministának lenni, de ha te is dolgoznál/dolgoztál volna annyit, hogy legyen megtakarításod, akkor most nem lenne probléma 100 ezer forint kifizetése. Ha meg vállaltad, hogy õ tart el, tied a háztartás+gyerek, akkor egy fizetésbõl ne akarj lagzit. Az az õ fizetése, eltart benneteket, ez szép és jó, de tényleg képtelenség, hogy abból az egy jövedelembõl még félre is rakjon annyit, hogy legyen plusz pénz.
Hidd el az sem kellemesebb amikor te szeretnél esküvõt és a párod azt vágja hozzád hogy nem teljesülhet minden álom....Na azon nem lehet túl tenni magad...Tudom ez se jó de legalább tudod hogy szeret és el akar venni.Gondolom szeretné ha olyan lenne amilyennek egyszer régen megálmodtad...Próbáld meg kivárni szerintem
Tudom, hogy nálunk nem így szokás, de ha nem ti fizetnétek a vacsorát? Hanem mindenki magának állná? Mi voltunk ilyen esküvõn, csak szûk család volt néhány barát, és mivel a pár nem állt úgy anyagilag, mondták hogy nem tudják állni a vacsorát. Mindenki kapott egy pohár pezsgõt, de a többit magunknak fizettük, és azt ettünk, amit akartunk. Aki érdemes arra, hogy részt vegyen az esküvõdön, az nem sértõdik meg ezen, hiszen jobb esetben nem az ingyen kaja-pia miatt mennek, hanem mert veletek szeretnének örülni a boldogságotoknak. Legalábbis én így gondolom.
Szerintem már azon is lehet megtakarítani, ha csak egy szertartás lesz a násznéppel. Nektek lesz templomitok, így inkább arra helyezném a hangsúlyt, a polgárit meg elõzõ nap két tanúval lezavarnám, hiszen úgy ingyen van. :)
Mi az, hogy egy szintnél nem ad lentebb?? Nem látja a lehetõségeket? Vagy esetleg nem akar elvenni?
A kérdező hozzászólása: Mi is 6 éve együtt, egy gyerek. Elakar venni, tudom, érzem, látom rajta. De egy ilyen esküvõnek is 150-180 az alja, egyszerûen nem tudom honnan elõteremteni ezt a pénzt. Diákhitel a nyakamon.
Tudom, hogy bunkó dolog a nászajándékra apellálni, de biztos, hogy fogtok kapni valamennyi pénzt a házasság alkalmából a meghívottaktól, és akkor már nem is kell olyan sokat gyûjtenetek. Egy ilyen esküvõ tényleg nem kerül sokba. Maximum 200 ezerbõl kijön, de lehet, hogy kevesebb is elég lenne. Szerintem próbáljatok meg ennyi pénzt összespórolni, aztán lehet, hogy a végén vissza is jön az ára. Ne add fel! Ne hagyd veszni az álmodat!
A kérdező hozzászólása: Neki is most halt meg az apukája, a temetés több mint 300 ezer forintba került. Elment minden pénzünk. Egy szintnél nem ad lentebb, az azt jelenti, hogy neki is van egy álma, és vagy ez vagy semmi alapon.
A kérdező hozzászólása: Bár a testvére tartozik neki még 100 ezerrel, de ha azt meg is adja, amit kétlek, akkor is elmegy. Az autó átíratása + mûszaki, ami nyáron lejár 60 ezer forint. A hagyatéki tárgyalás még nem volt meg. A ház átíratása se lesz 2 forint, ha két fele megy, akkor sem.
Nem az esküvõ elmaradását kellene feldolgoznod, hanem azt, hogy a párod NEM AKAR ELVENNI. A fõ probléma ez. Meg az igazság is. A többi kifogás. Te is hozzámennél még vacsi nélkül is. Neki viszont fontosabb a vacsi, mint azt, hogy elvegyen. Ezen kellene gondolkoznod.
A kérdező hozzászólása: EL AKAR VENNI, ha már caps lock-kal írunk. Tudom, hogy elakar venni. Én már túl vagyok ezen, hogy "lehet nem is akar levenni?". Már átrágtam magam rajta.
Egy ismerõsömnek a saját kertjükben (vagyis hát a pici bérelt házikó kertjében) volt a vacsora, a menyasszony anyja kisütött pár csirkét meg kacsát, csináltak hozzá franciasalátát és volt friss kenyér. A hivatalból+templomból azonnal oda mentek. A csokra a kertben növõ gerberákból volt, és csak a szûk rokonság volt meghíva. Mégis mindenki nagyon jól érezte magát, gyönyörû nap volt. Mi is a kérdés?
A kérdező hozzászólása: Még mindig a pénz. Nincs kert, nincs édesanyám, nincs anyósom. Van egy hely, aminek a bérleti díja 5000 forint egy fél napra, de ehhez bérelni kell a konyhát is, ami plusz 6000. Két szakácsnõ megint 6000, de ha azt akarjuk, hogy semmivel ne keljen foglalkozni (megterítés, felszolgálás, teríték leszedés) az még zsebbe 5-5 ezer. 27 ezer maga a hely és az hogy megfõznek nekünk. 25 megint a templomban, ki tudja mennyi a hivatalban, 15 biztos lesz. Ez így már 67 és se kaja, se pia, se sütemény nincs. A csokorról, ruháról, öltönyrõl és esetleg egy két díszítõ elemrõl ne is beszéljünk. Drága minden ha az embernek nincs segítsége és vagy pénze.
A kérdező hozzászólása: De persze szívesen fogadok ötleteket, ha eddig nekem nem jutott volna eszembe valami szóljatok. De én ezt találtam, készítettem egy kb költségvetést. Ennyire jött ki.
Én mondjuk mindig olyan esküvõre vágytam, hogy a templomból-hivatalból kimegyünk valahova a szabadba, pl. a Budai hegyek valamelyik napos lejtõjére, és hatalmas "batyusbált" tartunk, vagyis minden meghívott hoz magával valamit. Nem kérnék nászajándékot, hanem csak azt, hogy valami finomsággal mindenki járuljon hozzá az ebédhez. Ehhez kizárólag nagy plédekre, piknikkosarakra, jó társaságra van szükség. És nem azért, mert nem tudnánk kifizetni mást, hanem azért, mert így érezném magam a legjobban. Szerintem az, hogy emlékezetes és gyönyörû nap legyen, nem pénz kérdése. Csak a kreativitásé.
Mi is így voltunk. Mi azt terveztük hogy idén egy házasságkötõ teremben összeházasodunk, jövõre meg tartunk egy lagzit:) Ez is egy lehetõség. De mi 100 fõvel számoltunk. Aztán tegnapelõtt lement 40re, így megfontoljuk az idei lagzit:)

Mennyivel előbb kezdtétek el a szervezést az esküvőre? Mikor volt, mekkora volt?

Időben belefért minden?

Legjobb válasz: Fél évvel korábban,tavaly volt,42 fõs.A helyszínrõl majdnem lecsúsztunk,mert kicsit késõn kezdtük a szervezést és addigra szinte minden szombat foglalt volt.A többire volt elég idõ.

Fél évvel korábban, tavaly volt, 42 fõs.A helyszínrõl majdnem lecsúsztunk, mert kicsit késõn kezdtük a szervezést és addigra szinte minden szombat foglalt volt.A többire volt elég idõ.
2012.Szept.08-án volt az esküvõnk. Elõtte lévõ karácsonykor kérte meg a kedves férjem a kezem :D Kb, semmit nem csináltunk. Talán úgy márciusig. Elkezdtük készíteni a díszeket, menyasszonyi ruha után járkálni, meg a terem bérléssel foglalkozni.. Aktív-passzív módban voltunk...:D Hol egy fodrászt foglaltam, le, hol a kozmetikust, máskor öltönyt néztünk, szal ez mind csak olyan volt, nah most van idõ, uncsizunk akkor hajrá :D A vöféj "ajándék volt" a zenekar meg barátok :D Az utolsó hét volt a kutya...Akkor hoztuk el az italokat, (Kereskedésbõl, amit nem bontottunk fel vissza lehetett vinni :3 az árát vissza is kaptuk) rendezkedtünk- szervezkedtünk, esküvõ elõtti délután a termet díszítettük. Sütiket, meg a tortát megrendeltük, ezt az esküvõ reggelén hozták ki) Nálunk fõztek, szóval az utcsi napokban vettünk meg a kajához minden hozzávalót, (ekkor már ott volt a hûtõ kocsi ahová pakoltunk) terem díszítés elõtt hoztuk el pl, a husikat is amit elõre megrendeltünk vagy 3 héttel hamarabb :D amit a szakácsnõ össze írt nekünk, hamarabb csak a nem romlandó ételekkel foglalkoztunk hébe hóba...Kb ennyi...Bár függ, h templomi eküvõ is lesz e, nah mert ott oktatásra is kell járni, vagy éteremben kajoltok, mert azt lefoglaljátok azt szevasz :) Lényeg vagy nem , nálunk így volt :D :) jah 80fõs esküvõ volt, hagyományos kajákkal, bérelt teremben, templomi szertartás nélkül...
Mi egy hónappal elõtte kezdtünk el szervezkedni, nem volt nagy lagzi, kb. 40-en voltunk. Belefért minden az idõbe.
Másfél évvel elõtte. Mindenbõl a legjobbat szerettük volna, ezért kezdtük el ennyivel elõtte. Tökéletesre is sikerült, minden úgy volt ahogy terveztük, nem bánom, hogy ennyivel elõtte láttunk hozzá. Most volt augusztusban! És 125 fõ volt jelen! :)
2000 km távolságból, 0 segítséggel nem egész 2 hónappal elõbb, most augusztusban volt(elsõ terv szerint elõbb kezdtük volna a készülõdést, de anyós miatt úgy volt, hogy csak jövõre lesz, mert nagy összeget kért "kölcsön", utána megbeszéltük, hogy akkor kisebb lesz, de legyen meg idén). Az esküvõn, csak polgárink volt, olyan 50 fõ volt jelen, egy ebéd volt a rokonságnak, ott 30 fõ volt, aztán egy buliba mentünk utána csak a szûk baráti körrel :) Mindenre jutott idõ, csak anyóspajtás nehezítette meg, meg egy-két álbarát a dolgokat. Szerintem az ideális, amikor nem vagy korai de kapkodni se kell, 4-6 hónappal elõtte. Sok boldogságot Nektek :)
1 évvel, de elég talán az idõpontokon kívül 6 hónap is rá. Nagyon fontos: semmit ne fizessetek ki elõre!!! Mi a dekorossal jártuk meg...nem részletezném, de mindig csak utána fizessetek, elõre max. elõleget. És egyeztetni CSAK TELEFONON. Ímélt nem kapta meg, nem tudta megnyitni...stb. Sok sok sikert és boldogságot! Nekünk most pénteken volt. Ja és CSAK szombaton legyen!!Csomó fejfájást elkerülsz vele... 25N
Nekünk dec.21-én lesz az esküvõnk és most kezdjük a szervezést.30-an leszünk
1 évvel elõtte kezdtük el a szervezést. 2013. július 13-án volt, 73 fõs. Szuperül ment minden, jól meg volt szerezve, de nem volt túlgondolva sem. :)
én 25 a férjem 32
én 25, férjem 33
28, 39
Nekünk igaz még csak jövõre lesz a lagzink. Akkor én 25 leszek, párom pedig 26. :)
32 a férjem 42
24, férjem 27
24, férjem 30
én 39, férjem 40. 9 év együttélés után házasodtunk :D
24, férjem 33
Én 22, férjem 32.
Én 32, férjem 26. :)
Férjem 31, én 27 .. de a 10. évfordulónkon házasodtunk.
Tényleg lepontozza egy buta tuskó azt, akinek nagy a korkülönbség a házasságában?! Elképesztõ, de tényleg. Mennyi ostoba ember van itt...
Én 25, a férjem 22. 2 éve házasodtunk össze. 27/N
nekunk juniusban lesz az eskuvo, en 24 a parom 31 eves :)
27, 27 (39F)
32. Mindketten.
25, férjem 35.
én 26 a férjem pedig 27
Én 23, férjem 25 :)
Én 24, a férjem 26. 4 hónapja esküdtünk.
én novemberben töltöttem a 22-t, férjem köv. januárban, az esküvõ pedig októberben volt
Én 21 voltam, a férjem 34.
ferjem 43 en 40 keson ero tipusok vagyunk
Én 26, a férjem 33.
31, férjem 33
24 voltam, férj 27
Én 21, férjem 27
25 (én) és 30 (férjem).
Én 24, a férjem 28. :)
Én 22, férjem 24
Nekünk iden lesz, en 26 leszek addigra, parom 27.


Lehet esküvõt csinálni ha már házasok vagyunk csak az esküvõnk csak papíron volt, nem volt se ruha se lagzi se semmi esküvõi dolog? Ilyenkor mi történik a hivatalba, ha egyáltalán lehet ott ilyet csinálni?

A ha mondhatom így ,hogy a férjem akart ilyen jelentéktelen fa..ságot!Nem lehetett ruhám és semmi ami egy esküvõn szokott csak páran voltunk!

Legjobb válasz: Ha a férjed nem akarja, akkor szerintem nem túl jó ötlet. Miért nem mentek el valahova kettesben pár napra, egy hétre, ami csak a romantikáról szólna. Az egy igazán szép, örökre szóló emlék lehetne. Ráadásul pihennétek és nem a stresszrõl szólna, mint egy esküvõszervezés.

Ha a férjed nem akarja, akkor szerintem nem túl jó ötlet. Miért nem mentek el valahova kettesben pár napra, egy hétre, ami csak a romantikáról szólna. Az egy igazán szép, örökre szóló emlék lehetne. Ráadásul pihennétek és nem a stresszrõl szólna, mint egy esküvõszervezés.
lehet. Nekünk pl. az egyházi egy évvel késõbb volt. Lehet utána lagzi is. Lehet fogadalommegújító is vagy valami hasonló, pénzért kimegy az anyakönyvvezetõ bárhová, pláne hogy már házasok vagytok :)
Nem esküvõnek, hanem házasság-fogadalommegerõsítésnek hívják, ha jól tudom, ugyanannyiba kerül, mint egy 'rendes' polgári esküvõ.
Miért nem csináltok olyat, hogy csak egyházi esküvõ és lagzi? Szerintem másodszor is az anyakönyvvezetõ elé járulni azért nem lenne jó ötlet, mert te nem fogadalommegerõsítést akarsz, hanem klasszikus esküvõt. És benned lenne az érzés, hogy ez most csak kamu. Viszont ha egyházi esküvõtök nem volt, akkor máris jobb a helyzet, mert meglesz az "elsõ" érzés, hiszen Isten színe elõtt elõször esküdtök hûséget egymásnak. Ráadásul egy templomi esküvõ sokkal, de sokkal elegánsabb, mint egy polgári, nem véletlen, hogy sok nem vallásos pár is tart templomi esküvõt - csak a "feeling" miatt :)
Megtarthatjátok most a templomi esküvõt, vagy megújíthatjátok a fogadalmat, meg kell beszélni az anyakönyvvezetõvel, hogy mit lehet tenni ezügyben. Utána pedig mehet a lagzi. De én is úgy látom, mint itt többen, hogy a kapcsolatotokban ennél sokkal súlyosabb gondok lehetnek.
Õszintén azért annyira már ne éld bele magad, én voltam ilyenen de olyan unalmas lagzin még soha nem voltam. Valahogy nem volt az igazi, hogy tudta mindenki csak játék esküvõ.
Akár a 8-as válaszolónak úgy nekem i kis esküvõm lesz , szintén kb.14 fõvel , 12 év után, de az igazi menyasszonyi ruháról nem mondanék le , és lagzi sem lesz utána. A párom is egyetért velem , õ is szeretne igazi menyasszonyként + a kislányunkat , mint kis koszorúslányt hercegnõként látni .:-)Szerintem létezik , hogy meg lehet erõsíteni a fogadalmatokat és oda felveheted a menyasszonyi ruhát !
A kérdező hozzászólása: Nagyon aranyosak vagytok, hogy megértetek, és ilyen szuper ötleteket adtatok.Presze ezeket még meg kell beszélnünk, hogy mindenkinek jó legyen.Köszönöm a segítségeteket! Azért mi nõk nem tudunk ellenálni egy szép menyasszonyi ruhának! Csakhogy ezt a férfiak többsége nem tudja komolyan venni!
A férfiak többsége igenis komolyan tudja venni a menyasszonyi ruha jelentõségét, a kisebbség az, aki nem. Az általam ismert férfiak mind nagyon büszkék voltak a gyönyörû menyasszonyi ruhás párjukra, egyik se várta volna el, hogy akár egy egyszerû farmer nadrágban esküdjön. A te férjed a kisebbséget képviseli, de azért bízom benne, hogy sikerül "jobb belátásra" téríteni.
Sok szertartasvezeto vallakozas van magyarorszagon. Ha gondolod adok egy weboldal elerhetoseget. nem olyan sulyos osszegert osszeadnak titeket barhol hajon kertben hegyteton vizparton stb. Ugy ahogy ti szeretnetek meg a szoveget is megirhatod magadnak. Mi romantikussan hazasodtunk helyszinen de elotte par nappal mar megvolt a hivatalos eskuvonk a varoshazan ingyen gyorsan. Aztan a vendegeknek a szertartasveszetovel meg egy szep sajat szoveges ceremonia. A vendegek nem tudtak hogy mi mar hazasok vagyunk. Kepzeled el naplemente topart halk zene feher szekek sok sok virag es gyertya tobb szaz gyertya.
Attol meg hogy felveszel egy eskuvoi ruhat a hazassagod nem lesz jobb, a problemaitok nem fognak megoldodni, nem lesz a ferjed figyelmes, stb. Talan ezen kellene elgondolkodni.
Azt megértem, hogy neked ez probléma, de igazából kényszerített valaki erre a házasságra? Szépen belementél, hogy legyen egy teljesen egyszerû esküvõtök (van olyan is aki éppen ilyenre vágyik). Ha már ezt sem tudtad megbeszélni a férjeddel, hát...... Ennyit nyafogni egyébként egy ilyen dolog miatt, hogy neked nem volt szép ruhád az esküvõn és emiatt hónapokat bõgsz, csak irigyelni tudlak, hogy ennyire kevés problémád van. Egyébként szerintem lehet újraházasodni, pénzért mindent lehet.
Kérdezõ, a legnagyobb probléma a kapcsolatotokkal van, ezt szerintem te is érzed. Írod, hogy nem törõdik veled eléggé, elhanyagoltnak érzed magad. Hidd el, ez nem fog megváltozni attól, hogy rendeztek egy esküvõs szertartást. Persze legalább megkapod amire vágytál, de szerintem a kapcsolatotokkal más a probléma, mint a kimaradt esküvõi buli. Tudom hogy semmi közöm hozzá, de próbáljatok meg leülni és megbeszélni a dolgokat, ne csak ezt az esküvõset, hanem a kettõtök kapcsolatát is.
Kérdezõ, persze, lehet, a kerek (10, 25, 50, stb) alkalmakkor szokás is, úgy hívják, hogy házasság megerõsítése. Az anyakönyvvezetõvel kell megbeszélni.
A kérdező hozzászólása: Igen erre én is gondoltam, hogy akkor a templomit is megcsinálnánk, mert hogy õ nem tartja fontosnak, pedig õ is katolikus!Egyszerûen én csak egyszer szerettem volna igazán szép lenni egy gyönyörû ruhában, csak õ sajnált rá annyi pénzt kidobni!
Miért ne lehetne? A Gáspár házaspár hányszor kelt már egybe?
bocs, de nekem nem az jön le ebbõl, hogy szereted szerencsétlent...
Gondolom ilyen esküvõs dolgot lehet csinálni, a hivatalba nem kell menni, max. felbéreltek egy színészt, vagy valakit, aki látszólag összead titeket, de igazából már úgy is házasok vagytok, tehát ez csak egy színjáték lesz. Egyébként tudod a házasságkötés napján nem attól boldog az ember, mert katalógusba illõ esküvõt hozott létre, hanem attól, hogy hivatalosan is összekötötte az életét azzal, akit a legjobban szeret. Erre kellene elsõsorban visszaemlékezni, ha arra a napra gondolsz. Szerintem nálad más a probléma, nem az, hogy elmaradt a hacacáré. Fogadni mernék, ha megcsináljátok az esküvõt, utána se leszel boldogabb. Ezt abból sejtem, hogy kijelentetted, hogy most már nem lesz részed semmi jóban. Gondolkozz el azon, miért érzed így, mert ennek semmi köze ahhoz, hogy volt-e esküvõi buli vagy sem, ez nem befolyásolhatja a további boldogságodat.
A kérdező hozzászólása: Most már õ is sajnálja, hogy nem volt.Azt mondta , majd csinálunk egy pót lagzit.De az már milyen se esküvõi kép, se videó, semmi emlék nincs arról a napról.Mondjuk így nem is bánom!Pár hónapja voltunk egy igazi esküvõn és azóta állandóan bõgök, hogy nekem miért nem lehetett menyasszonyi ruhám.Mert , hogy nem engedte , hogy felvegyek, mert az minek, hogy õ érezte volna kellemetlenül magát ha én szép ruhába vagyok!
Azt egyébként elárulod, hogy akkor miért nem volt "igazi" esküvõtök? A párod miért nem akart? És te miért mentél bele, ha már akkor is ennyire ellene voltál? Rossz olvasni, ahogy a házasságkötésed napjáról beszélsz :(
A kérdező hozzászólása: Nekem igazából õ volt az egyetlen férfi az életemben, szeretem õt, csak mivel olyan egyszerû az életünk, hogy szerettem volna valamit ami örök emlék lesz az életünkben.Egyszerûen nem gondolunk magunkra soha, van egy kis csodánk és õ tölti be az életünket, nem igazán van idõnk egymásra, kettesben.De az az igazság, hogy soha nem lep meg semmivel!Én mindig készítek neki meglepetéseket aminek õ örül is de rám soha nem gondol!
szerintem igaza van a kérdezõnek nekünk is csak 14 en leszünk de én akkor is felveszem a mennyasszonyi ruhát mert arra az 1 napra szeretnék hercegnõ lenni :)
A kérdező hozzászólása: Egyszerûen nem akart.Õ ilyen egyszerû ember!Bezzeg más esküvõjére elmegy tanúnak nagy banzájba, csak éppen õ nem akarta.De a lagzi óta amin voltunk, mondja is hogy nem is volt vészes, tök jól érezte magát, bezzeg én hiába kérek valamit, nekem nem tette meg a haverjának meg szó nélkül!
Lagzit csinálhattok bármikor, minden kellékkel, királylányos ruhával, zenekarral, stb. Ha csak polgári esküvõtök volt és nem ellenkezik a nézeteitekkel, akkor még templomi esküvõtök is lehet és azzal együtt már teljesen olyan lenne, mintha most házasodnátok.
Lehet "ál"esküvõ és lagzi is. Egyik rokonomék úgy házasodtak, hogy a polgárit nagyon szûk családi körben, majd 2 héttel késõbb lagzi és volt álszertartás is. Ezt is az anyakönyvvezetõ végzi, gondolom kell érte fizetni pluszban. A lényeg, hogy gyakorlatilag a násznép elõtt lement ugyanaz a szertartás. Aki nem volt ott az elsõn, nem is tudta, hogy nem ez az igazi. Szóval semmi akadálya :)
Nálunk sem volt lagzi, még templomi esküvõ sem.Csak bementün és az anyakönyvezetõ összeadott minket tanuk és a szülõk voltunk.Most 3 gyermekünk van és 10. évfordulonkon, ami tavaj júliusba volt.Rendesen összeházasodtunk, lagzival.Az anyakönyvezetõ is összeadott minket újra, persze ez már nem hivatalos volt, de megtette a család és barátaink elött, majd bementünk a templomba és utánna csaptunk egy szuper bulit.Kisebbik lányom 3 éves a nagyobbik pedig 8.Õk voltak a koszorus lányok, Életem legszebb napja volt.Te is megteheted csak akarni kell :) )
Szia Kérdezõ! Mi lett végül? Megbeszéltétek, rendben vagytok? Lesz/ volt esküvõ? Igazából csak most találtam meg a kérdést és konkrétan az én esetemet írtad le. Nekem is kimaradt minden "nagy" pillanat az életembõl, de ezek közül igazából csak az eljegyzést(mm azt hogy egyáltalán megkérje a kezem, nem a családnak tartott gügyögést, azt nem bírom)és az esküvõt sajnálom. Nekünk is elég egyszerû életünk van, detto, én meglepem õ csak nagyon ritkán, amivel még nem is lenne baj, jobban szeretek én ajándékozni, h.ülyén érzem magam ha én kapok valamit(elõtte soha nem kaptam ajándékot). De ez nekem is fájó pont, fõleg amikor látom, hogy korunkbelieknek megadatik minden, õ is a haverjainak minden nekem meg kb semmi. A gyûrût azóta ígérgeti, persze sose fogom megkapni, pedig nekem egy 200 forintos bizsu is elég lett volna. Meg persze az, hogy farmerban, pólóban(õ lesörözött ingben, mert elõtte este buliztak). Bementünk aláírás a két tanú elõtt és kész, mindenki ment amerre akart.Ennyi. Konkrétan egy közös selfie sincs arról a napról. Ha tudnám, hogy nálatok mi lett az adna egy támpontot, hogy reménykedjek/van-e értelme(mert azért így tényleg nem az igazi), vagy inkább törõdjek bele, mondjak le róla és felejtsem el, aztán majd lesz szép emlék, ha gyerekünk lesz...már persze, ha lesz.

Hogy alakult az esküvõ napján a program, hánykor volt a polgári, hánykor a templomi esküvõ és a kettõ között mennyi idõ telt el? A gratulációkat a polgári vagy a templomi esküvõ után fogadtátok, s ez mennyi idõ volt?

Legjobb válasz: 4 órakor volt a templomink, polgári nem aznap volt. A szertartás után gratulációk, a szállással rendelkezõ vendégek ez után foglalhatták el a szobákat, a vacsora helyszínén pedig sütis-üdítõs asztalkák vártak mindenkit. Mi kb. másfél órára még elmentünk képeket készíteni a fotósunkkal, fél 7-7 körül volt a vacsora. A szertartás elõtt hidegtálakkal és hortobágyi palacsintával váruk a vendégeket, hogy senki ne legyen éhes a vacsoráig.

4 órakor volt a templomink, polgári nem aznap volt. A szertartás után gratulációk, a szállással rendelkezõ vendégek ez után foglalhatták el a szobákat, a vacsora helyszínén pedig sütis-üdítõs asztalkák vártak mindenkit. Mi kb. másfél órára még elmentünk képeket készíteni a fotósunkkal, fél 7-7 körül volt a vacsora. A szertartás elõtt hidegtálakkal és hortobágyi palacsintával váruk a vendégeket, hogy senki ne legyen éhes a vacsoráig.
Fél háromkor lesz a polgári, fél hatkor a templomi (sajnos így sikerült csak összehozni), a kettõ között hazajövünk, és mindenki felfrissítheti magát, ehet-ihat. Templomi után lesz szintén nálunk egy szerény vacsora, akkor jönnek a "gratulációk", bár ugye szûk családi körrõl lesz szó a mi esetünkben, szóval semmi szertartásosság nem lesz, meg már mindenki vagy ezerszer gratulált amúgy is :)
3-kor templomi 4.30-kor polgári utána egy fél óra gratuláció a házasságkötõben aztán fél óra fotózás 7-kor vacsi, majd buli

Segítségetek szeretném kérni párommal 2011. aug elején tervezzük az esküvőt aki jártas benne az irjon nekem.1. polgári esküvő mennyi lenne illetve budapesten és melyik kerületben volt számít a létszám is? Ha mondjuk olyan 50fő lenne összesen.2.

ki tud egy jó helyszínt ami hangulatos és 50f? elfér és budapesten van? 3. esetleg vkinek volt e fotós és ha igen mennyiért csinálta a képet.4. mennyivel el?tte érdemes mindennek utána járni helyszín, meghívó, torta, polgármesteri hivatal stb. ké

Legjobb válasz: Kevesebben voltak (kb 15 fõ), de befér akár 100 is. VI. kerület, helyi lakosoknak 5 rugó, más kerületbõl 10 a terembérlés. Fotós (egy szobával kell arrébb menni, mint az anyakönyvvezetõ) 8000 Ft. 30 nappal korábban kell menni, de ez a jog miatt van - kötelezõ várakozási idõ.Egyszer még vissza kell menni bemutatni a szükséges papírokat (sz.ig., lakcím kártya, születési anyakönyvi kivonatok, elvált fél esetén bontó határozat), illetve kitöltenek egy adatlapot (kinek fog változni a neve, születendõ gyerek neve, stb) Nagyon kedves és segítõkész volt mindenki, jó szívvel ajánlom õket. Nekünk pár hete volt ott az esküvõnk. A terembérlés független a létszámtól.

Kevesebben voltak (kb 15 fõ), de befér akár 100 is. VI. kerület, helyi lakosoknak 5 rugó, más kerületbõl 10 a terembérlés. Fotós (egy szobával kell arrébb menni, mint az anyakönyvvezetõ) 8000 Ft. 30 nappal korábban kell menni, de ez a jog miatt van - kötelezõ várakozási idõ.Egyszer még vissza kell menni bemutatni a szükséges papírokat (sz.ig., lakcím kártya, születési anyakönyvi kivonatok, elvált fél esetén bontó határozat), illetve kitöltenek egy adatlapot (kinek fog változni a neve, születendõ gyerek neve, stb) Nagyon kedves és segítõkész volt mindenki, jó szívvel ajánlom õket. Nekünk pár hete volt ott az esküvõnk. A terembérlés független a létszámtól.
Ja, lehet extrákat is kérni, a pezsgõzéstõl a vermondáson át a zenéig sok mindent. Mi csak zenét és fotóst kértünk - a szülõknek mi vittük az ajándékot, azt díjmentesen bevitték, elrakták, stb. A fotós, zene együtt volt kb 15.000. Zenét vinni is lehet, de helyben is lehet kérni (letorrentezik :) ), kinek melyik jobb.
A kérdező hozzászólása: és hol volt a helyszín nektek?? amúgy gratulálok... :)
Oktogonnál van az anyakönyvi hivatal, nagyon szép házasságkötõ termük van. Mivel nem szerettem volna nagy cécót (ha valaki szeretne, abban is segítenek), utána egy családi vacsora volt csak a Haxen-ben (Király-Rózsa sarok). Az is jól sikerült, nagyon jó hely.
A kérdező hozzászólása: meg köszönöm ha utána kérdeznél nekem :)
Ha nem keverem most a kerületeket, az unokatesóm mintha ott tartotta volna. Holnap rákérdezek, hogy pontosan hol volt. Az nagyobb esküvõ volt, a helyszínre azért nem emlékszem, mert évekkel ezelõtt, kocsival vittek ki és nem volt fontos, hogy pontosan hova megyek.
Ja, csak ne legyél olyan barom, mint én. Csináltattam egy nadrágkosztümöt, alatta fûzõ. Hát enni nem sokat tudtam, átrendezte a belsõ szerveimet...
A kaját a szülõk fizették felesben, diszkréten, így azt nem tudom mennyi lehetett. (Szerintem fejenként kb 5 rugóra jöhetett ki) A kosztüm 90 volt fûzõvel, varrónõvel (nagyon profi!), anyaggal. A férjem máshol csináltatott öltönyt, de neki a vizsgák miatt mindenképp kellett, az tokkal-vonóval 100 rugó volt.De ott is nagyon jó munkát végeztek, mert alacsony és férfi létére széles a csípõje, nehéz rá varrni. A terembérlés 5, egyebek 15 - tehát a ceremónia egy huszas volt. A menyasszonyi ruhás, menyecskeruhás, "normál" lagzi szerintem fél misitõl felfelé bármennyi lehet - ott sokkal több kiadás merül fel.
A kérdező hozzászólása: Nagyon köszönöm a segítséget én itt 18be szeretném a polgárit és helyszín még kérdéses de én esküvõi ruhát szeretnék majd a bulira meg menyecske ruhát.. neked amugy mennyi volt összesen??
szia! nekem most decemberben volt az esküvõm a 19.kerületben!bátran ajánlom neked a helyet vna 30 fõs, 70 fõs , termük is!mi 45-en voltunk de a 30 fõs teremnek mondott helyen simán elfértünk szék is jutott mindenkinek!12.000 ft-ot fizettünk úgy.hogy a pezsgõt mi vittük õk csak felszolgálták, 3 zenét választottunk és volt gyertyagyújtás is, szülõköszöntés!min 30 nappal elõtte kell bejelentkezni de én ajánlom , hogy 60 napoppal elõtte jelezzétek!meghívót mi magunk készítettük abba nem tudok segíteni neked, a szülõköszöntõ csokrok 5000-5000 ezerbe kerültek a menyasszonyi pedig 8000! ha kell helyet is tudok ajánlani ahol a lagzit tartottuk mi, cukrászt is!nekünk 3 emeletes gyönyörû tortánk volt kivitte a srác a helyszínre és úgy kért érte 15 ezer forintot isteni finom és szép is volt!ha bármi kérdésed van írj nyugodtan szívesen segítek..

Ha volt már egyházi esküvő, aztán válás (és a volt pár még él), akkor ugye nem lehet még egyszer újra mással egyházi esküvője az adott személynek?

De a gyakorlatban is így van? Ha anno egy x városka templomában volt, most meg mondjuk vagyunk egy budapesti templomban, akkor ott tudják-e egyáltalán, hogy adott emberkének volt-e már egyházi esküv?je valaha, illetve, hogy él-e még a volt párja? (úgy tudom, ha meghalt az el?z? párja, akkor újra lehet egyházi)

Legjobb válasz: Elképzelhetõ, hogy be lehet csapni õket. De mi értelme? Ezzel az egész esküvõ értelmét és érvényét is veszti. Akkor meg minek?

Elképzelhetõ, hogy be lehet csapni õket. De mi értelme? Ezzel az egész esküvõ értelmét és érvényét is veszti. Akkor meg minek?
Ha volt már egyházi esküvõd , akkor hiába váltál el az egyház szerint még mindig házas vagy. Katolikus egyháznál nagyon szigorúan veszik. Lehet kérni érvénytelenítést, de azt nem tudom pontosan milyen fûbûnt kell hozzá elkövetni.
Valóban nem lehet újra templomban házasodni (ott ugyanis megfogadod Isten elõtt, hogy életed végéig kitartassz a másik fél melett), Úgy tudom akkor érvénytelenítik az egyházi házasságot, ha a pár "nem hálta el" a nászéjszakát.És egész házaságuk alatt nem is történt semmi szex. De lehet, hogy nem jól tudom.
Van erre egyházjogi szabály, hogy el lehet választani a párt egyházilag is, de nem olyan zökkenõmentes, mint a polgári kötés felbontása.
Hogy mennyire zökkenõmentes, ahhoz olvasd el a 'Különös házasság'-ot.
Valóban, az elhálás az érvényesség feltétele, a nélkül felbontható. De ez természetesen csak a nõ szüzességével bizonyítható. A házastárs verése még nem jelenti a másik gyengeelméjûségét (orvosi értelemben ). Gondolom, felbontható akkor is, ha a kötés idején az egyiknek szeretõje volt, hiszen akkor már az esküt sem tette le érvényesen.

Mennyi idő után kérte meg a barátotok a kezeteket? és mennyi idő után volt az esküvő? Kort is légyszi!

Legjobb válasz: Másfél évre. Ez kilenc éve volt. Jövõ hét csütörtök délelõtt lesz az esküvõ. Egyszerûen nem volt se kedvünk se idõnk rá, most meg kb három hete úgy döntöttünk legyünk túl rajta. Két tanú semmi giccsparádé utána megyek is vissza dolgozni.

Másfél évre. Ez kilenc éve volt. Jövõ hét csütörtök délelõtt lesz az esküvõ. Egyszerûen nem volt se kedvünk se idõnk rá, most meg kb három hete úgy döntöttünk legyünk túl rajta. Két tanú semmi giccsparádé utána megyek is vissza dolgozni.
A kérdező hozzászólása: gratulálok:) írjatok még!
Nálunk az 1 éves évfordulón volt az eljegyzés és rá 1 évre az esküvõ. A férjem 33 volt akkor, én 30 éves.
Másnap! Nem volt se idõnk, se kedvünk egymást várakoztatni. Azonos szándékaink voltak. Hét éve vagyunk házasok. A koromat inkább elhallgatnám, nem fontos!
Engem 10 hónap után kért meg a férjem és utánna 3 hónapra rá meg is tartottuk az esküvõt. Nagyon boldogok vagyunk. én 28, õ 36 éves
A páromnak most van tervében az eljegyzés, 3 év után. Esküvõ majd egyetem után 2 év múlva:)
2, 5 éve voltunk együtt amikor megkérte a kezem, ebbõl 1, 5 évet együtt is éltünk. A lánykérés után fél évvel volt az esküvõnk, 4 éve vagyunk házasok.

Mennyi idő után jegyeztétek el egymást? Hány évesek voltatok/vagytok? Mennyi idő múlva volt/lesz az esküvő? Mióta tart/meddig tartott a házasság?

Csak kíváncsi vagyok. :)

Legjobb válasz: Nekünk tavaly nyaron volt az eljegyzesünk, nagyon romantikus volt, ahogy megkerte a kezem:) En 23 a parom pedig 27 volt. Napra pontosan 2 eve voltunk akkor együtt. Ra egy evre esküvö, ami hamarosan jön mar:) Amugy kicsit több, mint 1 eve eltünk együtt, mikor megkerte a kezem.

Nekünk tavaly nyaron volt az eljegyzesünk, nagyon romantikus volt, ahogy megkerte a kezem:) En 23 a parom pedig 27 volt. Napra pontosan 2 eve voltunk akkor együtt. Ra egy evre esküvö, ami hamarosan jön mar:) Amugy kicsit több, mint 1 eve eltünk együtt, mikor megkerte a kezem.
3 év és 6 hónap után(ebbõl sajna külön voltunk 2 hónapot), most, május 1jén jegyzett el a Szerelmem, Õ 26 éves, én 22. Mivel elég "friss" a dolog, így az esküvõt még nem beszéltük meg:)
Mi 3 év ismerettség után jegyeztük el egymást.Én 20 a párom 24 éves volt.Újabb 2 év elteltével összeköltöztünk. A 10.évfordulónkon tartottuk az esküvõnket. Már 13 éve ismerjük egymást de még mindig nagy a szerelem. Nemrég megszületett a kisfiúnk is, úgyhogy immár teljes az életünk.
Hm, csak nem eljegyzést szimatolsz?:D Ahogy elnézem a többség elég fiatalon és rövid ismertség után összeházasodott:) Én 24 vagyok. Párom 33. 2 éve ismerjük egymást, 2 éve együtt is élünk. Én szeretnék eljegyzést, õ meg nem. Sok-sok beszélgetés után kiderült, hogy rossz élménye van ezzel kapcsolatban. Azóta nem feszegetem ezt a témát. Majd ha úgy érzi felkészült, akkor úgyis felteszi a kérdést:) Remélem:) Egyébként a baráti körömben majdnem mindenki 23-24 évesen házasodott, 2-4 év ismertség/együttélés után.
1 év járás után jegyeztük el egymást, 9 hónap esküvõ szervezés után házasodtunk. Lassan 1 éve vagyunk házasok.
Szia!Én 23 voltam, a férjem 30.Tavaly elõtt decemberben ismerkedtünk meg, októberben összeházasodtunk és jövõhónapban érkezik a kisbabánk:)
Szia! 97-ben ismerkedtünk meg, 3 évi együttélés után, 2000-ben volt az esküvõnk, elõtte fél évvel kérte meg a kezem. Õ az esküvõ után pár nappal lett 24 én 22 voltam. Azóta is imádjuk egymást, két gyönyörû gyerekünk van, az egyik 3, a másik fél éves lesz lassan.
Szia! Én 18 éves voltam, a férjem 24, amikor megkérte a kezem. Másfél éve jártunk. Egy évvel késõbb volt az esküvõnk, már 6 éve együtt vagyunk. üdv. Csilla
Na hadd szálljanak be az öregek is: az elsõ férjemmel három évi együttjárást követett egy eljegyzés, majd 10 havi együttélés. Aztán két évig úgy, ahogy mûködött a házasságunk, még két évig karistoltam, hogy hátha, hátha... négy év után elváltam. A válásom évében, vagyis 1999 decemberében ismertem meg a mostani férjem. Munkakapcsolat volt, hivatalból találkoztunk. Szimpik voltunk egymásnak, de egyikünk sem kezdeményezett. Ezt követõen mindketten éltük a magunk magánéletét külön, munkaügyekben meg egy évben 4-5-ször találkoztunk. Két évvel ezelõtt valami vicceset mondtam, lazult a beszélgetés, még aznap este sms.. Két hónap múlva együtt laktunk. Tavaly nyáron megesküdtünk, fiam augusztusban megszületett. én 35 éves vagyok, a férjem 39. és boldogan élünk, remélem, míg meg nem halunk. Csak azt nem tudom, mi a fenét csináltunk 1999-tõl 2007-ig!
A férjem 1 év után kérte meg a kezem. Nem volt eljegyzés, mi nem akartunk nagy felhajtást. Én 22 éves voltam Õ 26. 7 év után házasodtunk össze és 11 éve vagyunk együtt. Még mindig nagyon szeretjük egymást, ami szerintem nagyon ritka. És januárban megszületett a kisfiunk, amitõl kerek az életünk. :) :)
fél év után jegyeztük el egymást, 20 hónap után volt esküvõ(tavaly nyáron). most 20 évesek vagyunk
4 hónap után jegyzett el, 2005 januárjában, most 23 éves vagyok, Õ 24, és jövõre lesz a lagzi.
Az elõzõ pasimmal 5 évig voltam együtt, ebbõl 3-at együtt is éltünk.Mindig kérdezgettem az eljegyzést, õ meg határozottan elutasította a házasságot.És milyen szerencse!Találkoztam valakivel, aki tökéletesen illik hozzám, mind testileg, mind lelkileg, igaz, mégcsak 4 hónapja vagyunk együtt, most költöztünk össze, az esküvõt pedig 1-2 éven belül tervezzük.Valahogy érzi az ember lánya, ha az a másik neki van teremtve.Az elõzõnél nem éreztem, ott csak az 5 év miatt erõltettem a dolgot. Itt nem erõltetem, mert érzem, hogy megtörténik majd az eljegyzés, ha itt lesz az ideje.:)
Nos szüleimre példa, nekem még nincs tervbe véve:D 6 hónap ismeretség után volt eljegyzés rá fél évre esküvõ. 26 éve vannak(sajnos) együttXD
utolsó vagyok. Az kimaradt hogy 1999-ben 15 évesen jöttünk össze, 2006-ban 22 évesen eljegyzés, 2008 nyarán esküvõ. Most meg jön a baba.
Nekünk 22évesen volt az eljegyzés, 24 esküvõ és rá egy évre jön a baba :-)
Szia! Nálunk négy év után volt az eljegyzés, 3 évvel késõbb az esküvõ, 3 és fél éve vagyunk megesküdve

Jövő nyáron lesz az esküvőm. Valószínűleg a Vidorfoto-t fogjuk választani, hogy ők fotózzanak és videózzanak. Mi volt a tapasztalata annak, akinek ők csinálták az esküvőjét?

Tetszenek a referenciaképeik meg jó az ajánlatuk is, de olyanokkal is szeretnék beszélni, akiket ?k fotóztak, videóztak. Esküv?m csak egy lesz... :)

Legjobb válasz: Az én esküvõm idén nyáron volt, de nem õk voltak. Egy ismerõsöm viszont velük fotóztatott és elégedett volt, szép képek lettek. Videót õk nem kértek. Amúgy nagyon fontos, hogy alaposan körülnézz a piacon, elég sok fotós van a szakmában. Nem mindegy, hogy hány képet kapsz, milyen határidõvel és milyen árért, persze.

Az én esküvõm idén nyáron volt, de nem õk voltak. Egy ismerõsöm viszont velük fotóztatott és elégedett volt, szép képek lettek. Videót õk nem kértek. Amúgy nagyon fontos, hogy alaposan körülnézz a piacon, elég sok fotós van a szakmában. Nem mindegy, hogy hány képet kapsz, milyen határidõvel és milyen árért, persze.
Testvérem esküvõjén õk fényképeztek!! :) Szerintem nyugodtan válaszd õket, jó képek lettek. Pláne a bulin az esküvõ után. Nem kicsit voltam részeg... :D:D:D
A kérdező hozzászólása: És tényleg ketten mentek el? Mármint 2 fotós plusz videós? Remélem nem csak reklámduma :)
Aha, 2 fotósuk volt ott. Meg egy videós is.
Nekünk is õk voltak a fotósaink.Mi videózást nem kértünk, de a képek, mind a beltériek, mind a kültériek nagyon jók lettek. Egyiket-másikat kérésre kicsicsázta nekünk a srác fotosoppal, jó lesz a falra majd:D
Mi is õket választottuk!!! :) Szimpik voltak a találkozón. Remélem nem lesz semmi gond.


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!