Találatok a következő kifejezésre: Az elviselhetetlen fájdalomra mit (5 db)

Mi a fenét lehet kezdeni, egy szerettünk elvesztése után keletkezett űrrel, és az elviselhetetlen fájdalommal, hiánnyal?

Egy pár napja vesztettem el a nagynénikémet.Először nem tudtam felfogni,sokkban voltam,amikor egyszer-egyszer kezdett tudatosodni bennem,akkor sírtam.Most meg egy olyan fázisban vagyok,hogy egyszerűen,nem tudom,és nem is akarom elfogadni ezt az érzést,pedig tudom,hogy nem tehetek mást...:(

Legjobb válasz: Szia! Fogadd õszinte részvétemet! Most még a tagadás fázisában vagy. A haláleset mindig nehéz, de amikor hirtelen, váratlanul történik, az mégrosszabb:/ Mikor nem tudunk "felkészülni" rá. Mikor Anyu meghalt (9 hónappal ezelõtt), akkor én is elõször tagadtam és nem akartam elhinni, elfogadni, hogy valóban megtörtént. Egy ideig nem is tudtam sírni, de aztán egyszercsak rámjött, ahogy ismét eszembejutott. Mostanában megint felerõsödött a fájdalom... Sajnos az ilyen hullámvölgyek természetesek. Lesz majd, amikor úgy érzed, hogy "elcsendesedtél" és lesz, amikor megint fájni fog. Nagyon sok erõt kívánok! Még én is keresem a kiutat ebbõl a nagyon fájdalmas idõszakból, keresem, hogy mikor lesz "könnyebb", de addig azt tudom mondani, hogy ne fojtsd Magadba a fájdalmat! Én azt tettem és nem jártam jól. Remélem, hogy van, akivel tudsz beszélgetni! Szeretnék valami jó tanácsot adni, de ilyenkor nehéz megtalálni a jó szót. Nekem még az is segít néha, ha elkezdek írni egy levelet, mintha Anyunak írnám. E/2 személyben írom, így kicsit olyan, mintha beszélgethetnék Vele. Néha segít, egy Barát ajánlotta. Persze lehet, hogy most még korai, de esetleg megpróbálhatod majd, hátha segít. Ne haragudj, hogy ilyen kevés ötletem volt, de én sem nagyon találom a kiutat. Nagyon sok erõt kívánok Neked!

Szia! Fogadd õszinte részvétemet! Most még a tagadás fázisában vagy. A haláleset mindig nehéz, de amikor hirtelen, váratlanul történik, az mégrosszabb:/ Mikor nem tudunk "felkészülni" rá. Mikor Anyu meghalt (9 hónappal ezelõtt), akkor én is elõször tagadtam és nem akartam elhinni, elfogadni, hogy valóban megtörtént. Egy ideig nem is tudtam sírni, de aztán egyszercsak rámjött, ahogy ismét eszembejutott. Mostanában megint felerõsödött a fájdalom... Sajnos az ilyen hullámvölgyek természetesek. Lesz majd, amikor úgy érzed, hogy "elcsendesedtél" és lesz, amikor megint fájni fog. Nagyon sok erõt kívánok! Még én is keresem a kiutat ebbõl a nagyon fájdalmas idõszakból, keresem, hogy mikor lesz "könnyebb", de addig azt tudom mondani, hogy ne fojtsd Magadba a fájdalmat! Én azt tettem és nem jártam jól. Remélem, hogy van, akivel tudsz beszélgetni! Szeretnék valami jó tanácsot adni, de ilyenkor nehéz megtalálni a jó szót. Nekem még az is segít néha, ha elkezdek írni egy levelet, mintha Anyunak írnám. E/2 személyben írom, így kicsit olyan, mintha beszélgethetnék Vele. Néha segít, egy Barát ajánlotta. Persze lehet, hogy most még korai, de esetleg megpróbálhatod majd, hátha segít. Ne haragudj, hogy ilyen kevés ötletem volt, de én sem nagyon találom a kiutat. Nagyon sok erõt kívánok Neked!
A kérdező hozzászólása: Bocsi, még folytatni akartam: Nagyon váratlanul vesztettük õt el, és ezért is iszonyatosan nehéz.Nem bírom elhinni, hogy néhány héttel ezelõtt még itt volt velünk, és megsimogatta az arcomat... Ami a leginkább bánt, az az, hogy látom mennyire szenvednek körülöttem mások, akiket itt hagyott...persze nekem is nagyon-nagyon hiányzik, de sokkal jobban aggódom a gyerekeiért, és édesanyámért, akinek a nõvére volt. Tudom, hogy ehhez sok idõ kell, és ez most a gyász természetes velejárója, de néha már-már beleõrülök ebbe az érzésbe.
A kérdező hozzászólása: Sziasztok! Köszönöm szépen mindkettõtöknek! Minden szavatokkal egyet értek, mert én is pontosan ezeket a dolgokat érzem/tapasztalom.Sajnos elkeserítõ azt tudni, hogy ezt soha nem lehet majd feldolgozni, elfogadni...:( Valahogy engem azért is visel meg ez a dolog ennyire, mert szinte még soha nem vesztettem el szerettemet, a nagymamámat igen, de akkor még pici voltam és nem igazán tudtam felfogni.Viszont tudom, hogy olyan tragédiák történnek nap mint nap a világban, és sajnos vannak olyan emberek, akik akár az egész családjukat vesztik el.Fogalmam sincs, hogy van erõ azokban az emberekben tovább élni, létezni.Õszintén csodálom õket.Nálam egy pár éve kezdõdött a el a haláltól való rettegés, akkor tudatosult bennem, hogy bármelyik percben történhet valami egy szerettemmel, és nem leszek álszent, velem is.és így iszonyatos élni...van, hogy órákig halálesetekrõl szóló híreket nézek, fogalmam sincs egyszerûen miért, tudom, hogy elég hülye vagyok, mert ilyen dolgokra gondolni sem szabad.Sokszor elhessegetem ezeket a gondolatokat, hogy az én családommal ilyen úgysem történhet meg, de most még is...és iszonyatos ez az érzés, tudat. Bocsánat, azt nem is írtam, hogy nektek is õszinte részvétem!
Köszönöm. Ezzel a rettegéssel nem vagy egyedül. Én is sokszor átélem. A férjem édesapja viszonylag fiatalon halt meg, agyvérzésben. Rengetegszer eszembe jut, hogy õt is korán elveszítem, nagyon rossz.
Kedves Kérdezõ! Igen, én is úgy vagyok, hogy minél többször jut eszembe, hogy nem lehet megváltoztatni sem és feldolgozni sem a történteket, annál jobban elkeseredem. Valahogy nem látom a jövõmet:/ Anyu a világot jelentette a számomra és úgy érzem, hogy kirántották a lábam alól a talajt. Mindenrõl Õ jut eszembe... Igen, az biztos, hogy úgy mégnehezebb, ha az ember elõször kell, hogy átélje ezt a hatalmas fájdalmat. Persze, ez mindig borzalmas! A Nagyszüleimet én is kiskoromban veszítettem el, így már nem nagyon emlékszem részletekre. A Barátnõmet 2 évvel ezelõtt veszítettem el egy balesetben és nagyon megrázott. Még mindig nem tudok tovább lépni és minden áldott nap a fejemben jár, nagyon sokszor egy nap. Minden este úgy alszom el, hogy Rá gondolok... és Anyura is mostmár... Egyetértek Veled! Én is sokszor gondolok azokra, Akik az egész Családjukat elveszítik és én is mindig csodálom Õket az erejükért, hogy valahogy tovább tudnak létezni. Mikor nagyon nehéz, próbálok az ilyen Emberekre gondolni, erõt meríteni az erejükbõl. Régen én is féltem a haláltól. Mióta komolyan elkezdtem hinni és tapasztaltam is, hogy Isten segít, azóta nem félek a haláltól. Talán jobb is, mert beteg vagyok és sokkal nehezebb lenne halálfélelemmel élni, félni attól, hogy mi lesz, ha megtörténik. Így viszont el tudom fogadni, hogy mi várható és nem félek. Igyekszem minden idõmet a Szeretteimmel tölteni és lehetõleg azt csinálni, amit szeretek. Igaz, céljaim nem nagyon vannak már és nem a betegségem miatt, hanem valami megtört bennem. Elõször a Barátnõm halálakor, de mikor Anyut elvitte a betegsége, akkor rengett meg csak igazán a világ körülöttem és akkor szakadt meg bennem mégegyszer valami... Az, hogy halálesetekrõl szóló mûsorokat nézel, normális ilyenkor. Azt hallottam, hogy ez normális, hogy az ember ilyenkor többet foglalkozik a halállal, nem vagy hülye! Köszönjük! Rengeteg erõt és kitartást kívánok Neked is és Alexandrának is!
A kérdező hozzászólása: Gyuszkó19! Köszönöm szépen én is.A Te történeted végig olvasva, azt hiszem, neked talán még borzalmasabb lehet.Én nagyon sokat gondolok mostanában Istenre és arra, hogy vajon létezik-e mennyország, és akkor a szeretteink, akiket elvesztünk oda kerülnek-e.Nem tudom...nagyon szeretnék hinni benne, de valahogy nem megy.Azon is szoktam gondolkodni, hogy talán a dolgok sorsszerûen történnek meg. Néha már semmit sem tudok...de azért próbálok pozitívan gondolkodni, már amennyire egy ilyen helyzetben lehet.
Sziasztok! Kedves Kérdezõ! Igen, elég szörnyû... de valahogy tovább kell élni, itt Hugom is, nem hagyhatom el magam. Ez tartja bennem a lelket. Néha legszívesebben feladnék mindent, de aztán eszembejut a hitem és a Tesóm. Olyankor összeszorítom a fogam és igyekszem tovább létezni. Én hiszem, hogy van Isten és Mennyország. Hiszem, hogy a Szeretteink már ott vannak. Mióta komolyan és erõsen hiszek, azóta "könnyebben" elfogadom a helyzetet. Mármint nem tûnik teljesen reménytelennek az, hogy valaha még látni fogom az Anyut és a Barátnõmet. Úgy érzem, hogy nem váltunk el örökre, Õk csak elõre mentek és várnak. ...de az az idõ, amit külön kell tölteni, nagyon nehéz:-(( Szóval megnyugvást ad a hit, de a fájdalom attól még nagyon erõs. ...abban bízom, hogy sikerül majd hinned és akkor Te is megnyugszol valamelyest, mármint hogy lesz reményed arra, hogy találkoztok még! Nagyon sok erõt kívánok és az jó, ha próbálsz pozitívan gondolkodni! Kedves Alexandra! Nagyon szomorú, amit leírtál:-(( Tudom, hogy milyen rossz, mikor nem tud elbúcsúzni az ember. Mi sem tudtunk Anyutól. Én fogtam a kezét, de annál többet én sem mertem, pont azért, hogy ne gondolja azt, hogy búcsúzkodom... REttentõ nehéz volt nekem is úgy viselkedni, mint aki nem fél és erõs, mert közben a sírás fojtogatott:/ Nehéz volt még olvasni is, ahogy leírtad a Mamád történetét. Neked is nagyon sok erõt kívánok! Igen, beszéltem pszichológussal. Már pszichiáternél is jártam, de elég is volt:/ Segítség helyett mégjobban elkeserített. Szóval azóta bizalmatlan vagyok és járnom kéne, de nem "merek", mert nem szeretném megint átélni, hogy gúnyt ûzzön valaki a gondjaimból!
Erre én is keresem a választ, de azt hiszen, hogy semmit. Én 3 hónapja vesztettem el édesanyámat, õ volt nekem a minden, a személy, akire támaszkodhattam. Sajnos egyre nehezebb, mert annyi minden van, ahol annyira szükségem lenne rá...Talán a napi rutin az, ami segít. Az, hogy megszokod, hogy nincsen ott a mindennapokban, azt az idõt, amit vele töltötted el, most más foglalkozással töltöd, és ezt megszokod...ezért segít az idõ. És nem úgy segít, ahogy azt a nagyokosok mondják, de valamennyire igen. A megszokás segít. Semmi más...
A kérdező hozzászólása: Igen, szerintem is, az utolsó válaszolóval teljesen egyet értek.Talán csak hozzászokni valahogy a hiányához.Itt ez a szép nyár, és valahogy nekem semmi kedvem sincs hozzá.:S Pedig annyi tervem volt, de ez az egész valahogy ketté törte mindet.Nekem is nagyon rossz, hogy elvesztettem a nagynénikémet, de egy édesanya elvesztése...te jó Isten, az kibírhatatlan lehet.El sem tudom képzelni.Ha tudnátok, hogy mennyi erõt, kitartást kívánok nektek...Én már így is csodállak benneteket, hogy van még erõtök tovább létezni, de komolyan! Alexandra a történetedet olvasva, nekem is könnyes lett a szemem.:( Gyuszkó 19:remélem én is hinni tudok hamarosan Isten és a mennyország létezésében.Nagyon szeretnék. Képzeljétek, azt még nem is írtam, hogy valamelyik nap a nagynénikémmel álmodtam, és ezért borzalmasan hálás vagyok. Nagyon érdekes álom volt, meg persze zavaros is, ahogy ez az álmoknál általában lenni szokott.Ezért sem írom le az egészet, de a lényege az volt, hogy egy buszon voltunk , a nagynénikém, anyukám, és én, és mi ketten anyuval tudtuk, hogy Õ már nem él és , hogy most van lehetõségünk elbúcsúzni tõle.Õ viszont szerintem nem tudta, és nem értette, hogy miért sírunk és búcsúzkodunk ennyire.Nagyon érdekes volt, mert egyszer láttam Õt a buszon ülni, egyszer pedig nem, aztán végül oda értünk egy kórházhoz, (ez is nagyon érdekes volt, hogy pont egy kórház)ott szállt le, és emlékszem, ahogy odahajoltam hozzá, hogy megpusziljam, mennyire gyönyörû volt.A nagynénikém egyébkét is egy nagyon szép asszony volt, de itt az álmomban, talán, ha lehet még szebb.Fiatalabb volt olyan 30-35 körüli(amikor meghalt 62 éves volt)és a hajára emlékszem még, ami sokkal hosszabb volt, mint egyébként, egy kicsit más színû is, és ez már csak ilyen butaság de nekem soha sem tetszett a kreppelt haj, de neki most nagyon jól állt így...Hát ennyi volt, de nagyon örültem neki, hogy álmodhattam vele, talán, mintha egy ici picit elengedtem volna õt, de persze még mindig sokat gondolok rá, és nagyon fáj.

25 hetesen mi lehet ez az elviselhetetlen fájdalom? Más is volt, vagy van így?

Csak akkor keletkezik ha legalább negyed órát ülök, vagy a számítógép előtt, ezen dolgozok nem tudom nélkülözni, ma már az autóba üléstől is így jártam. Mikor fel állok szó szerint alig bírok még odább lépni is alul a pocim alján két oldalt nagyon erős fájdalom van jelen ami kb min. 10 perc mire rendeződik, de addig lépni sem tudok, sosem volt ilyen pedig negyedik baba már.

Legjobb válasz: Szerintem, hívd fel a védõnõt holnap és kérdezz rá. Nekem akkor szokott feszíteni, fájdogálni (de távolról sem elviselhetetlenül), mikor éppen nyúlnak a szalagok és kevesebb magnéziumot vettem be. Illetve mikor a pici kifeszíti magát és nyom. De az sem fáj, csak picit feszít. Biztos van valami magyarázat, szerintem, nem is komoly, csak tényleg jó, ha tud róla a védõnõ. Meg nagyon jó tippeket tudnak adni!

Szerintem, hívd fel a védõnõt holnap és kérdezz rá. Nekem akkor szokott feszíteni, fájdogálni (de távolról sem elviselhetetlenül), mikor éppen nyúlnak a szalagok és kevesebb magnéziumot vettem be. Illetve mikor a pici kifeszíti magát és nyom. De az sem fáj, csak picit feszít. Biztos van valami magyarázat, szerintem, nem is komoly, csak tényleg jó, ha tud róla a védõnõ. Meg nagyon jó tippeket tudnak adni!
Szia! Én ugyanígy voltam hétvégén mint te. Rokonlátogatóba voltunk és autókáztunk egész nap úgy 600 km-t.Mikor kiszálltam az autóból nekem is hihetetlenül fájt a hasam ugyanott mint neked, csak nekem még a combomba is kisugárzott az elsõ pár lépés után kegyetlen volt enyhült, de mindig ez volt mikor ülésbõl felálltam. Hazajöttünk és vettem be magnéziumot, pihentem és másnapra elmúlt, azóta kutya bajom.Nem tudom mitõl lehetett, talán már nem bírok annyit ülni. Üdv 28 hetes kismama

Mit tehetek az elviselhetetlen fájdalom ellen?

Kétségbeesetten szeretnék segíteni páromnak, hogy teljes érték? társam lehessen, mert ez a fájdalom elemészt. Sok a baj, nem kívánok róla beszélni. Azt akarom tudni, hogy feledhetem ezt a rettenetes fájdalmat.

Legjobb válasz: Nem kívánok róla beszélni, hogy hogyan, de igen, feledheted.

Nem kívánok róla beszélni, hogy hogyan, de igen, feledheted.
Ha nem tudjuk mi a problema, akkor még is mi a [email protected] mondjunk?
A kérdező hozzászólása: én szívbõl szeretem, elvileg õ is engem, de kifejezni nehezen tudja. Vszínûleg nem tud engem elfogadni olyannak, amilyen vagyok. Rettenetes. (mellesleg a "mi a [email protected] mondjuk - dolog" meglehetõsen trágár, meg ne sértõdj kérlek)
Ezek szerint az a probléma, hogy a párod nem tud téged elfogadni, de te segíteni szeretnél neki? Hogyan feledheted ezt a rettenetes fájdalmat? Szakíts vele. Ha nem vagy elég jó neki, keressen mást. Te pedig megérdemelnéd, hogy olyan valakit találj magad mellé, aki szeret és elfogad olyannak, amilyen vagy.

Női fanszőrzetet mivel ajánlatos eltávolítani? Az epilátor elviselhetetlen fájdalommal jár. A borotva ugyan fájdalommentes, de a szőrszálak már másnap erősödnek.

Legjobb válasz: én borotválom. És nem kell, hogy mindennap tök csupasz legyen, minek. Talán a párod is mindig csupaszon mászkál? Havonta szoktam, és max. fél cm-esre nõ meg, az még elmegy.

én borotválom. És nem kell, hogy mindennap tök csupasz legyen, minek. Talán a párod is mindig csupaszon mászkál? Havonta szoktam, és max. fél cm-esre nõ meg, az még elmegy.
Én gyantáztatom. Azelõtt borotvát használtam, de már másnapra szúrt és pár napig viszketett, ahogy nõtt vissza, úgyhogy inkább kényelmetlenséget okozott. Nekem a gyantáztatás teljesen bevált, nem olyan fájdalmas mint az epilátor (próbáltam), meg amúgy is ügyes a kozmetikus és gyorsan csinálja, közben dumcsizunk így még a figyelmem is eltereli. Hetekig jó és mikor visszanõ az sem olyan, mint mikor borotválom, mert a szõrszálak nem egyszerre nõnek vissza.
Én is gyanta párti vagyok.Néhány csík és tökéletesen sima sokáig.Csak azt kell kibírni.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat/tapasztalatokat.Nálam a borotva és az epilátor után a cukorgyanta vált be.Könnyen elkészíthetõ, kicsit ugyan fájdalmas, de ugyanúgy kezelhetõ, mint a normál gyanta.Lemosni nagyon könnyû, egyszerû tusolás során.( a receptet neten találtam.)Megéri!! :)

Az elviselhetetlen kézzsibbadásra, fájdalomra mit szedjek? 30 hetes kismama.

Legjobb válasz: Bilobil-t mindenképpen,mert az fokozza a vérkeringést a végtagokban!

Bilobil-t mindenképpen, mert az fokozza a vérkeringést a végtagokban!
Én 8 hete szültem, de még tart:( Én mindent kipróbáltam a biloilt nem. Szerintem ennek lelki oka van. Én nem tudom még most sem befogadni ezt a sok gyönyörûséget amit kaptam. Túl szép, hogy igaz legyen...
A víz, ami a szövetek közt kilép, nyomja az idegeket, ez okozza sokszor a kézzsibbadást.Az orvostól érdeklõdj, ha beszélsz vele, Te esetedben mit tud ajánlani, de sokszor szülés után elmúlik, és addig nem mindig lehet mit tenni.
Szia Van egy homeopátiás bogyó, neve BOROVIN 9CH napi 2x5 bogyó. Nem árthatsz vele se magadnak, se a babának. Próbáld ki, sok sikert!

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!