Találatok a következő kifejezésre: Az apám de nem a (175 db)

Lányom apja állitása szerint a lakásához csak az előző házasságából született gyerekeknek van örökösödési joguk, az az övüké, de nem a nevükön van. Lányomat kizárhatja-e valamilyen okból?

nem voltunk házasok - befolyásolja-e

Legjobb válasz: Az apja után nem csak a saját, de a nevelt gyermek is örököl. Ha a lakás az elsõ feleségé lenne, akkor az anyjuk után csak a nagyobb gyerekek örökölnének. De az apjuk után mind a három. Az nem játszik szerepet, hogy ki hova van bejelentve. Nem tudom elképzelni, hogy miért nyilatkozott igy a párod. Az is csak téged érint, hogy össze voltatok-e házasodva a haszonélvezet miatt.

Az apja után nem csak a saját, de a nevelt gyermek is örököl. Ha a lakás az elsõ feleségé lenne, akkor az anyjuk után csak a nagyobb gyerekek örökölnének. De az apjuk után mind a három. Az nem játszik szerepet, hogy ki hova van bejelentve. Nem tudom elképzelni, hogy miért nyilatkozott igy a párod. Az is csak téged érint, hogy össze voltatok-e házasodva a haszonélvezet miatt.
De ha az apa a másik két gyermek nevére íratja azt a lakást még életében, akkor a lányod nem részesedik a lakásból.
A kérdező hozzászólása: a nyáron egyszer már szétmentünk fõként a két gyermeke miatt, a sakkor kérte hogy nyilatkozzak hogy semmilyen anyagi követelményem nincs és jól jegyezzem meg hogy ez a lakás a két gyermekéé. Akkor mondtam hogy a Rebekának is ugyan annyi joga van hozzá mint a másik kettõnek. Akkor azt mondta hogy nem egészen, mert tett ellene. Egyébként pont ma irja alá a volt felesége a lemondó nyilatkozatot, mert most kapja meg az utolsó kivásárló összeget.
A kérdező hozzászólása: És nincs a két gyermek nevére iratva, úgy tudom nem is tudja rájuk iratni, mert még 16 év hitel van rajta, amit az apa fizet.
Szia! Csúnya dolog, hogy a veled való cirkuszt a közös gyermeken vezeti le, de tény, ami az övé arról õ rendelkezik, ha õ azt mondja, hogy nem ad a lányotoknak, akkor nem köteles rá. Eltartani köteles ameddig nagykorú nem lesz, de a saját vagyonáról õ rendelkezik. Sajnálom :(
Kedves ember lehet ha a gyerekét bünteti mert ti nem vagytok jobban. Én felképelném a pofát és hagynám éljen boldogan a 2 nagyobbikal. Ha életében nem iratja a másik kettõre nevére a törvény szerint a lányodnak is örökösödési joga van nem lehet elvitatni.
A lányod közös gyerek?
Ha nem íratta át a nagyobb gyerekek nevére, akkor mindenképpen örököl. (Az örökségbõl történõ kizárásnak 5 oka lehet, és elég komolyak.) Ha a nevükre íratta, és 15 éven belül meghal, akkor az átírás perelhetõ köteles rész címen. (Az a fele a normál öröklésnek.) Csak be kell bizonyítania, hogy õ(mármint a lányod) nem kapott akkora ajándékot az apjától, mint a nagyobbak. Merthogy az átíratás az ajándék.
A kérdező hozzászólása: igen, a lányunk közös gyerek és a nevére is vette. Eddig semmit nem kapott a mindenkori hétköznapi ellátáson kivül. A lakás nincs a gyerekei nevére iratva. Csak az övén van. Most intézõdik, hogy a volt felesége törölve legyen a tulajdonlapról, tegnap történt az utolsó rész kifizetése és a volt felesége aláirta a lemondó nyilatkozatot is.

Ha nem a férj az apa, de a biológiai apa apasági nyilatkozatot tesz, kit jegyeznek be apának?

Legjobb válasz: Ha a férjeddel házasok voltatok a fogantatás elötti, azthiszem 2 héttel,akkor hivatalosan õ az apa. ekkor bíróságon kell eljárni. Ha nem,akkor az apasági nyilatkozatot aláírót jegyzik be apának.

Ha a férjeddel házasok voltatok a fogantatás elötti, azthiszem 2 héttel, akkor hivatalosan õ az apa. ekkor bíróságon kell eljárni. Ha nem, akkor az apasági nyilatkozatot aláírót jegyzik be apának.
Ha a gyerek születese a valas utan 6 honapon belül törtenik akkor is a ferjet jegyzik be apanak. Hiaba a biologiai apa nyilatkozata. A ferjet ismerik el apanak. Ezt a birosagon lehet csak tisztazni, ha ott a ferj elismeri, hogy nem az öve es a biologiai meg azt hogy ö vallalja az apasagot. De alapbol automatikusan a ferj nevere kerül a gyerek.
Ha a szülést megelõzõen x napon belül-300 ha jól emlékszem- napon belül még házas voltál, akkor a (volt) férjet írják be apának.Ha megvan a baba, akkor lehet elkezdeni az apaság megdöntését, és aztán az igazi apa a nevére veheti.Bonyolult és felesleges eljárás, de a törvény szempontjából a legfontosabb, h apja legyen a gyereknek, így fordulhat elõ, h kettõ is van.:) )Én kétszer végigcsináltam, mert az exem minden lehetséges módon meggátolta elõször a válópert, aztán az apaság megdöntését, így az egyik gyereknél 2 évig, a másiknál 1, 5 évig tartott.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat, én is így tudtam, csak nem voltam benne teljesen biztos. Most már igen! :)
Nem is tehet a biológiaa apa addig apaságit, a míg a volt/jelenlegi férj meg nem dönteti az apaságot, a törvény úgy vélelmezi, hogy a férj az apa.

Lemondhat-e az apa gyermekéről, ha évek óta nem láthatta az anya miatt? Az anya le is vette a gyereket az apa nevéről. Csak a tartásdíj fizetés számít a volt feleségnek. (de azt fizeti az apa). Sem elég. J. B. A

Legjobb válasz: nem...viszont az apa kezdeményezheti a bíróságon, hogy kötelezzék az anyát a láthatás betartására...nem mellesleg az anya önkényesen nem változtathatja meg a gyerek vezetéknevét (nem törölheti az apa nevét az anyakönyvi kivonatból, ha az oda bekerült), erre csak akkor van lehetõség, ha az apa lemond a gyerekrõl, hogy más örökbe fogadhassa, viszont ez esetben, a gyerektartási kötelezettsége is megszûnik

nem...viszont az apa kezdeményezheti a bíróságon, hogy kötelezzék az anyát a láthatás betartására...nem mellesleg az anya önkényesen nem változtathatja meg a gyerek vezetéknevét (nem törölheti az apa nevét az anyakönyvi kivonatból, ha az oda bekerült), erre csak akkor van lehetõség, ha az apa lemond a gyerekrõl, hogy más örökbe fogadhassa, viszont ez esetben, a gyerektartási kötelezettsége is megszûnik
és mivel van a láthatási tilalom megindokolva? Mi ez a J.B.A?
Mindenképp a bíróságnál kell intézkedni.A gyereknek szüksége van az apjára, nem nõhet úgy fel h nem tartsa vele a kapcsolatot.Sajnálom az ilyen gyerekeket, akiket az anya büszkesége miatt a gyerek issza meg a levét.Az apa harcoljon a gyermekéért!!!!
gyerektartást mindenképpen fizetned kell, akkor is ha lemondanál róluk.
Most mi van? Az apa le akar mondani? Lemondhat, de gyerektartást fizetnie kell.Az anya nem változtathatta meg a gyerekek nevét az apa beleegyezése nélkül.
igen, itt valami nagyon meg van kavarodva. Az apa írásbeli engedélye nélkül nem kerülhet le a nevérõl a gyerek.
nem mondhat le, csak, ha örökbe fogadják a gyereket pl. anyuci új férje...ez esetben nincs gyerektartási kötelezettség csak úgy nem mondhat le a gyerekrõl, az anyát meg kötelezi a bírósági ítélet láthatás ügyben
Igen! A gyerek is terhes!
Utolsó te egy PARASZT vagy.


Ha nem tudok munkát találni de szeretném hogy a gyerekem kapjon majd pénzt (GYED) és élettársi viszonyban vagyok a baba apjával, lehet hogy az apa kapja utána a pénzt?

emélem érthet?:S

Legjobb válasz: Igen, kaphatja az apa a gyedet, de akkor õ is kell otthon maradjon a babával. Olyat nem tudsz csinálni, hogy a gyedet az apa fizetése után kapod, míg õ dolgozik.

Igen, kaphatja az apa a gyedet, de akkor õ is kell otthon maradjon a babával. Olyat nem tudsz csinálni, hogy a gyedet az apa fizetése után kapod, míg õ dolgozik.
Persze, de akkor apa nem dolgozhat. Maximum feketén. Mert GYED mellett nem lehet dolgozni. De ezt csak a baba 6 hónapos korától kaphatja, szülési szabadságra neked kötelezõ menni.
A kérdező hozzászólása: Értem, köszi! Sehol nem találok munkát, igaz most csak 8általánosom van, esti tagozaton vagyok jövõre lesz meg csak az érettségi, de addigra már a babát tervezzük, mert a párom idõsebb mint én és már nagyon szeretne egy kisbabát... Próbálok minden álláslehetsõséget elcsípni de eddig még nem vettek fel sehova:(

Apasági vélelem megdöntését kezdeményezheti az anya, ha a teherbeesés még a házasság idején történt, de nem a volt férj a valós apa, viszont a vérszerinti apa nem tesz apasági nyilatkozatot?

A gyámhatóság nem segít, mert nincs a vélelmezett helyett elismerő apa, így a "rendezett" jogállapotot (papíron van a gyermeknek jogi apja) nem teszi rendezetlenné (nincs helyette más). A gyermekem most a volt férjem nevét viseli, de ez nem lenne baj, de pl. egyedül nem csináltathatok útlevelet a kisfiamnak, kell az "apa" aláírása. Mit tehetek? Hamisítsam 18 évig az elvált férjem aláírását a hivatalos papírokon? Ne bolygassam a témát? Ha ne adj' isten meghalok, a volt férjemhez kerül a gyermekem, akinek nincs is köze hozzá? Van köztetek családjogász? Járt már valaki hasonló cipőben? A családjogi törvények nem adnak választ a problémámra. Nagyon várom a véleményeteket!

Legjobb válasz: 1. A (volt) férjed aláirását hamisitani igencsak komoly büntény. ugyanis okirathamisitásnak hivják, és több év börtön a nüntetése - hogy addig hol lenne a gyerek, azt azért gondold meg. 2. Ha a férjednek nem teszik, hogy a gyerek a z ö nevén van, akkor ö indithat kérelmet az apaság megszüntetésére. 3. Ezután tudsz a tényleges apa felé apasági keresetet inditani. 4. Ha azonban ö lett hiavatalosan az apja, akkor attól kezdve az ö aláirás kell minden gyerekkel kapcsolatos dologhoz.

A névleges apa fizet gyerektartást? Mert ha nem és megemlíted neki, hogy kellene, akkor majd megy a bíróságra.
1. A (volt) férjed aláirását hamisitani igencsak komoly büntény. ugyanis okirathamisitásnak hivják, és több év börtön a nüntetése - hogy addig hol lenne a gyerek, azt azért gondold meg. 2. Ha a férjednek nem teszik, hogy a gyerek a z ö nevén van, akkor ö indithat kérelmet az apaság megszüntetésére. 3. Ezután tudsz a tényleges apa felé apasági keresetet inditani. 4. Ha azonban ö lett hiavatalosan az apja, akkor attól kezdve az ö aláirás kell minden gyerekkel kapcsolatos dologhoz.
A volt férjedtöl kérj gyerektartást (a biróságon keresztül), akkor majd rájön, hogy neki is érdeke, hogy a gyerek ne az ö nevén legyen.
Szia, nem tudsz a volt férjeddel beszélni?Nem tudom mi jogi menete, de ha az õ segítsége elég ahhoz, hogy levegyék a nevérõl a gyermeket, akkor kérd meg segítsen!Magyarázd el neki, hogy miben korlátoz ez téged és mondd meg, hogy kifizeted az ügyvédet meg mindent.A volt férj a megcsalás miatt nem segít?Akkor tényleg az marad csak, hogy megmondod, ha nem segít, akkor gyerektartásért indítasz kérelmet és akkor õ is érdekelt lesz.Egyébként õ is érthetõ, ha miatta mentetek szét, akkor most sértve van az önérzete és miért is segítsen neked.Akkor már inkább a vérszerinti apát kéne intézkedésre bírni, mert még is csak az õ gyermeke.Szar helyzet az biztos!
Szép vagy, fé[email protected] házasságban, viseld a következményeket. kiváncsi lennék ha ezt majd elmeséled a gyermekednek, hogy mi is történt, hogyan reagál majd. Grat!
Szóval házas voltál, amikor teherbe estél egy házas férfitól? Ez durva, már bocs..... Menj el egy ügyvédhez. Attól , hogy elismeri az apaságot, a feleségének nem kell tudnia róla. Bementek a gyámügyre, aláírja a papírt és kész. Bár azt nem értem, hogy a feleségének hogyan nem tûnik fel, hogy havi x összeg "eltûnik".
ha mindenben segít az igazi apa akkor azt a papírt is alá írhatná Itt is csak azt a szegény gyereket lehet sajnálni, hogy az anyja milyen nõ. Fog õ még szégyenkezni miattad.
Ez meg hogy? Kérd meg az igazi apját, hogy tegyen nyilatkozatot. Gondolom tud róla, hogy gyereke lesz.
LOL Lehet, hogy gyerek helyet inkább egy kutya lett volna a nyerõ valami rendes tenyésztõtõl, ott kevesebbe az ismeretlen változó. Remek anya lesz belõled, hogy ha azt nem tudod megmondani hogy ki gyereked apja.
A kérdező hozzászólása: Úgy tûnik, a volt férjemet egyáltalán nem érdekli, hogy a nevén vagy egy gyermek (2 éves), mert esze ágában sincs apasági keresetet indítani. Nekem probléma ez, mert nem tudok hivatalos ügyekben eljárni a gyermekem képviseletében. A tényleges apa ellen nem akarok keresetet indítani, most segít és támogat, ha beperelném, megszakadna a jó viszonyunk és tönkreteném a családját is. Persze akkor a papírok rendben lennének, de milyen áron?
A 11. 48-as-nak van nagyon igaza, itt a sok hülyeség mellett. Ha a volt férjedet nem érdekli a gyermek, mivel nem az övé, akkor követeld rajta a gyerektartást. Majd akkor rájön, hogy vetesse le a nevérõl a gyereket. Elég érdekes, hogy a gyámügy nem segít ebben. Be kell menni az igazi apával és apasági nyilatkozatot tenni. Ekkor majd õk elindítják az apasági pert. Vagy ti ketten elmentek a bíróságra és ott elindítjátok, hogy állapítsák meg az apaságot. Ha nem megy másként dns vizsgálattal, de ez 300 ezerbe kerül kb.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a hasznos válaszokat, sajnos könnyû ítélkezni mások felett felszínes tények alapján. A volt férjem 4 évig csalt folyamatosan, mire kinyílt a szemem, a válóper során húzta az idõt, nem jelent meg a tárgyalásokon. A gyermek apjával szerelem volt, ha tiszavirág életû is, és nem hiszem, hogy a helyemben bármelyik 35 éves addig gyermektelen nõ az abortusz mellett döntött volna még akkor sem, ha elõre tudja faramuci jogi következményeket. Én csak élni szeretném az életemet a kisfiammal, nem akarok ártani az apukájának, hiszen az életem legszebb ajándékát tõle kaptam. A volt férjemtõl is csak szabadulni szerettem volna, de a bürokrácia és a sablontörvények miatt az éltünk hivatalok látogatásával telik, mindenhol a papírok a fontosak, nem pedig a segítség, hogy nyugodtan élhessünk.

A barátnőm két gyerekkel el akar költözni a férjétől de még nincsenek elválva, de az apa nem engedi. Ha hozzám átjelentkeznek akkor az apa bármikor elviheti a gyerekeket, vagy csak az anya engedélyével? Tehát náluk fognak lakni.

Legjobb válasz: Amig a birosag nem donti el, hogy kinel legyenek a gyerekek, addig ugyanannyi joga van mindket szulonek. Attol, hogy nalad lesznek bejelentkezve, semmit nem jelent. A szulok a gyerekekert a felelosek, te mint baratno nem sokat tehetsz, neked nincsenek jogaid. En ertem, hogy segiteni akarsz, de az apanak is vannak jogai. Amit tenni tudtok az az, hogy minel elobb irtok a birosagnak, es keritek a gyerekek elhelyezeset az anyanal, valamint a gyerektartast, lathatast mindent rogzitenek majd a birosagon.

Amig a birosag nem donti el, hogy kinel legyenek a gyerekek, addig ugyanannyi joga van mindket szulonek. Attol, hogy nalad lesznek bejelentkezve, semmit nem jelent. A szulok a gyerekekert a felelosek, te mint baratno nem sokat tehetsz, neked nincsenek jogaid. En ertem, hogy segiteni akarsz, de az apanak is vannak jogai. Amit tenni tudtok az az, hogy minel elobb irtok a birosagnak, es keritek a gyerekek elhelyezeset az anyanal, valamint a gyerektartast, lathatast mindent rogzitenek majd a birosagon.
arra vigyázzon a válni készülõ, hoyg a gyerekekre mindig õ felügyeljen ne a barátnõ, mert apa felhasználhatja ellene, hoyg nicns hol lakni, nincs ki vigyázzon a gyerekekre... még magánál tartja õket, ha õ marad a házban, vagy követeli a gyerekeket, gondolom nehéz nekik, de jobb lenne ha maradna anya a két gyíerekkel a háézban ...inkább menjen a pasi, vagy nem akar? akkor utáljátok ki.
Ha az anya elviszi önkényesen a gyerekeket és nem engedi õket az apjukhoz, az apa akár fel is jelentheti. Már pedig ha nem engedi ezt, akkor lehet, hogy ez meg fog történni. Elvileg az apa elviheti a gyerekeket és nem hiszem, hogy egyáltalán érdekelné bármi is, ha már egyszer az anya ugyanúgy elvitte tõle a gyerekeket. Akkor lesz tiszta, hogy mi hogy alakul, ha már a gyerekek a bíróság által el lesznek helyezve.
Helyi gyámhatóság (önkormányzat) hivatott rendezni ezen kérdéseket. Sajna nem állnak a helyzet magaslatán, de egy próbát megér. Õk indíthatnak családsegítõs közvetítést, egyeztetést stb.

Szerintetek nem gáz, hogy valakinek az apja és ezáltal a neve is spanyol, de nem beszél jól spanyolul?

Ha kiskorában korában hagyta el az apja és azóta sem tartják a kapcsolatot, ezért csak annyit tud, amennyit az iskolában megtanult. Akkor ? tekinthet? úgy is, h nincs benne spanyol vér?

Legjobb válasz: Spanyol vér van benne, ha az apja spanyol. Nem ciki, ha nem tud.

Spanyol vér van benne, ha az apja spanyol. Nem ciki, ha nem tud.
Attól még van benned spanyol vér. Ha bantu néger vagy de itt születtél akkor is néger vér folyik benned, tehát a te esetedben félig spanyol vagy. Nekem például volt egy arab osztálytársam, azt sem tudta ki az az Allah (na jó tudta, de nem érdekelte) és mégis mindenki arabnak hívta õ attól még arab.
Meg kell tanulni egy kicsit spanyolul, nem csak azért, mert az apja is spanyol (mondjuk elhagyta), hanem azért is, mert cool az a nyelv.
Miért te miért nem jársz magyar létedre matyó ruhában? Nem gáz egyáltalán nem.
Nem gáz. Võlegényem családja az apai ágról osztrák, a párom is csak 2 éve tanulta meg a nyelvet, mert külföldre költöztünk és kellett hozzá.
Ej-ej, Krisztofel, hát te is ide jársz kérdéseket feltenni! :D
80%-ban német vagyok, de itt születtem, magyar anyanyelven beszélek. Igaz, megtanultam németül is, most készülök nyelvvizsgára. Nem gáz egyáltalán, ha nem tudsz spanyolul, de attól még van benned spanyol vér, ahogy bennem is német. (ha viszont tetszik neked a spanyol nyelv, akkor mindenképp tanuld meg, mert minél több nyelven beszélsz, annál jobban tudsz érvényesülni:) )
Aminek õ tartja magát (leginkább) Nyilván ha nem lakik Spanyolban nem tudhatja jól a nyelvet sem.
Tesz egy lemondó nyilatkozatot és az új apa meg apaságit. Szerintem, de kérdazz meg egy ügyvédet.
automatikusan a férjed nevét kapja míg nem vagytok elvállva, erre semmi más lehetöség nincsen. ha elváltok is most már az ö nevét kapja, de ahoz hogy lemondjon a gyerekröl neked össze kell házasodnod az újpasiddal akkor mondhat le a férjed a gyerkeröl és az új pasi felvegye. amíg házaságban vagy nem lehetséges. ha a váláskor már terhes vagy is a gyerek a férj nevét kapja. mi ezért vártunk a párommal hogy ne a férjem nevét kapja. ha most a válás után a párommal nem házasodunk akkor is automatikusan még a´z exférjem nevét kapná de ilyenkor lehet apasági nyilatkozatot tennie a páromnak. elég kacifántos , de sajna ez van. mondjuk ha a házságkor nem a férjed nevét irattátok be a születendö gyermekekre vonatkozóan akkor nincs gond. de apának a férjed lesz akkor is feltüntetve. szóval most megszületik a gyerek aki a fßerjed nevét kapja aztán közben már válljatok el és a kedves igazi apa vegyen el egyböl és vegye a nevére a gyereket. ja még annyi lehet hogy a férjed apasági tesztet kér amiben kiderül hogy nem az övé a gyerek és akkor ai igaz nevére veheti, de ezért fizetni kell.
A kérdező hozzászólása: Az anya vezeték nevét nem kaphatja a gyerek?
Ha erröl nyilatkoztatok a házaságkötéskor. de az apa akkor sem ismeretlen lesz, hanem a férjed.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat!

Van egy 6 éves kisfiam aki az apjával él 3 éve. Bántalmazott az apa ezért elhagytam, a gyermeket ott hagytam. Szeretném kérni a gyerek elhelyezési pert. Milyen esélyem van hogy nálam helyezik el? A gyerekem velem szeretne élni de ő még nem dönthet.

Tartok a volt párom élettársától aki egykor a barátn?m volt.Nagyon szertném ha velem élhetne a gyermekem.Mit kellene tennem?

Legjobb válasz: öszintén szolva,basszus:(,röviden.értem a problémädat,de hiäba bäntalmazna engem a férjem hidd el hogy én nem hagynàm nàla a gyerekem,ne viccelj.fognàm és ràhivnàm a rendört,és ne haragudj hogy ezt mondom de én nem futamodtam meg volna azert mert bäntott.elhiszem hogy nehez ezt feldolgoznod és hogy jobbnak lättad elmenned onnan,de gondolj bele....én nem hagytam volna ott a kisfiamat föleg nem egy ilyen emberre.tuti én a zsarukat ugy ràhivtam volna mint a sicc...és ha nem is akkor.hät ne is haragudj de nem vàrtamvolna 3 évet azzal hogy jéééééé nekem van egy gyerekem otthagytam az apjànak visszaakarom kapni....nem 3 évet vàrtam volna...ha màr vàrok,akkor max 3 nap,nem pedig év.....keress fel egy ügyvédet,lehet nekik irni neten is...

öszintén szolva, basszus:(, röviden.értem a problémädat, de hiäba bäntalmazna engem a férjem hidd el hogy én nem hagynàm nàla a gyerekem, ne viccelj.fognàm és ràhivnàm a rendört, és ne haragudj hogy ezt mondom de én nem futamodtam meg volna azert mert bäntott.elhiszem hogy nehez ezt feldolgoznod és hogy jobbnak lättad elmenned onnan, de gondolj bele....én nem hagytam volna ott a kisfiamat föleg nem egy ilyen emberre.tuti én a zsarukat ugy ràhivtam volna mint a sicc...és ha nem is akkor.hät ne is haragudj de nem vàrtamvolna 3 évet azzal hogy jéééééé nekem van egy gyerekem otthagytam az apjànak visszaakarom kapni....nem 3 évet vàrtam volna...ha màr vàrok, akkor max 3 nap, nem pedig év.....keress fel egy ügyvédet, lehet nekik irni neten is...
Ne haragudj, nem igazán tudlak megérteni. Pont a védtelen kisgyereket hagytad az agresszív apjánál teljesen kiszolgáltatott helyzetben? Eddig nem jutott eszedbe a fiad, nem is látogattad? Amúgy meg fordulj ügyvédhez.
3évig nem nagyon érdekelt hogy van fiad, aki eddig az apjánál élt. Valószínûleg szakember azért meg fogja hallgatni a kisfiú véleményét is.De a bíróság szerintem kicsi eséllyel fogja neked ítélni, hiszen 3 éve leléptél, gyerektartást nem fizettél.Ha engem verne meg a párom, akkor sem hagynám itt a gyereket, hanem elmennék orvoshoz készíttetnék egy látleletet, s utána irány a bíróság, és elköltöznék.(Õt meg gyanítom kivégeznék a jóbarátaim...)
Keríts egy ügyvédet.
A bíróság az esetek többségében az anyánál helyezi el a gyereket.Ebben az esetben viszont az a gond, hogy te ott hagytad a gyereket. Ráadásul ennek már 3 éve... Akkor õ még nagyon kicsi volt és az anyja mellett lett volna a helye. Ha az apa szépen nevelte és a gyerek nem volt bántalmazva, akkor szerintem van rá esély hogy nála maradjon. Ez szerintem csak bíró kérdése... Az én véleményem most nem számít, de eddig miért nem küzdöttél a gyerekedért? Sokkal nagyobb esélye lett volna hogy megkapd. Én örülök hogy most harcolnál érte, de lehet, hogy a gyerek már megszokta az apjánál... Akkor viszont had döntsön õ. Nem szabad hagyni, hogy a gyerek szenvedje meg a ti vitáitokat. Nézd a gyerek érdekeit és úgy dönts!
Én a helyedben felvenném a kapcsolatot velük: http://www.nane.hu/
miért ítélkezek más felett tisztelt hozzászólók??? nem tudhatjuk milyen helyzetben volt, hogy élte meg, milyen körülmények között volt stb.... sajnos kérdezõ kicsi az esélye h a gyermeked ujra nálad helyezzék el..sajnálom ami veled történt..legyen úgy ahogy a legjobb a gyermekednek
én azt hittem hogy a fejével él
Szia! Érdeklõdnék, hogy megvolt-e a per, és a bíróság hogy döntött?

Ha teherbe esek a házasságom alatt, de már válófélben vagyunk, akkor jogilag a férjem az apa, vagy nem?

Ha teherbe esek a házasságom alatt de már válófélben vagyunk és nem is élünk együtt, akkor jogilag a férjem az apa ha megszületik a baba a házasságom felbontása után? (már másvalakivel élek együtt és övé a kisbaba)

Legjobb válasz: Nekem volt ugyanilyen a környezetemben. Papíron a férjed az apa, de szülés után meg kell ezt támadni és tanúkkal igazolni, hogy akkor mással éltél már + apasági nyilatkozat. Ha jól emlékszem, még a volt férjednek is tanusítani kell, hogy nem éltetek már együtt. Elég idétlen procedúra, de ezután már minden sínen van.

Nekem volt ugyanilyen a környezetemben. Papíron a férjed az apa, de szülés után meg kell ezt támadni és tanúkkal igazolni, hogy akkor mással éltél már + apasági nyilatkozat. Ha jól emlékszem, még a volt férjednek is tanusítani kell, hogy nem éltetek már együtt. Elég idétlen procedúra, de ezután már minden sínen van.
Hát, szerintem, ha a születés elõtt elváltok, akkor nem a férjedé a gyerek jogilag. Ha nem akkor, akkor igen, de szerintem ez annyit befolyásol, hogy mi lsz a gyerek vezetékneve.
sajnos a férjed nevét kapja én hasonló helyzetben vagyok
igaz h a baba a volt ferjed nevet kapja, aztan o majd lemond rola az igazi pedig apasagit ir ala es a nevere veszi.mielott a nevet megkapja es kulfoldre szeretnetek utazni, te a pasid es a kozos babatok a volt ferjed beleegyezo nyilatkozatat kell kerned, kesz rohely de a magyar torveny szerint ez vedi a gyereket.(a sajat szuleitol)
A válástól számított 1 éven belül születet gyermek automatikusan a volt férj nevét kapja, még akkor is ha te már visszavetted a lánykori neved.Aztán be kell adnod az apasági, a volt férjnek lemondani róla, az apukának elismerni, szóval vagy egy éves procedúra.Abban az esetben nem ha ujból férjhez mész.
A férjed nevéd kapja nem a faszidét, hát biroságra kell majd mennetek miután a gyerek megszületik...szerintem egyszerübb lett volna adig várni a gyerekkel mig a válás(és utána a 180nap)lejár, sok mindentöl megkiméltétek volna magatok is meg a kisgyereket is...
A válástól számított 180 napon belül született gyermek is a volt férj nevét kapja (ez automatikus). Ezzel a születendõ gyermeket védik. Ha mégsem a volt férj az apa, akkor a szülés után bírósági úton lehet a gyereknek megváltoztatni a vezetéknevét.
"A házasságban született gyermek apjának, illetve anyjának mindig a házastársakat kell tekinteni. Ez egy olyan törvényi vélelem, amely igaz akkor is, ha a "szülõpár" érvényes házasságban él, és akkor is, ha azt késõbb a bíróság érvénytelenné nyilvánította. Az, hogy a mindenkori férj tekinthetõ a gyermek apjának csupán a házasságban élõ szülõktõl született gyermekek érdekét (védelmét) szolgálja, akkor is, ha nem a férj a biológiai apa. Ez a vélelem azonban megdönthetõ - azaz ellenkezõ bizonyításnak helye van -, hiszen nem életszerûtlen, hogy a gyermek apja nem az anya férje, hanem egy kívülálló harmadik személy, a cél pedig mégiscsak az, hogy a jogi és a tényleges helyzet szinkronban legyen." Forrás: http://www.magyarorszag.hu Õk már csak jobban tudják... A FÉRJTÕL NEM KELL APASGI NYILATKOZAT!!!!
A férjed csak akkor lesz hivatalos ha a nevére veszi és elismeré hogy övé a gyerek. Ha nem teszi a ygerek a te neved örökli és nem lesz hivatalosan apja. Sajnos iylena mostani rendszer (a férj enm köteles segíteni a nevelésben, csak önszántából). Ez így mûködik elhiheted nekem :)
Ha nem tudtok megegyezni, akkor birosaghoz kell fordulni az apasag megallapitasa erdekeben. Sok szerencset!
Jogilag a férjedé a gyerek, hiszen az õ nevét viseled, és szinte evidens is, hogy a házasságban élõ párok gyereke közös... De tudjuk, hogy az élet produkál furcsa fricskákat! A baba apukájának kell apasági nyilatkozatot tennie, de szerintem az anyakönyvvezetõk profibbak a témában: szerintem keresd fel a területileg illetékes "szakit", biztosan segít!
A gyerek apjának automatikusan azt fogják tekinteni, aki a fogantatáskor papíron a férjed. Utána meg lehet támadni, ha mindketten ezt tanúsítjátok, nem hiszem, h. bármi bonyodalom lenne.
Gondolom gyerektartás miatt is kérdezed, ha igen akkor kér egy DNS tesztet a volt férjed és kiderül a turpisság márha van esze:D amúgy igen õ az apa jogliag.


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!