Találatok a következő kifejezésre: Az anyósom helyettem (3 db)

Az Anyósom helyettem intézkedik és én nem is tudok a dologrol. Mit tegyek? Nem lehet vele birni!

Az történt hogy én nem dolgozom .Az én szüleimnél lakunk mert épitkezés alatt vagyunk!!Az én szüleim mindenben segitenek és ?k állják a kaját a rezsit mindent csak hogy a férjem keresete a házba menjen!Anyosom semmiben nem segit nekünkmégis kisebb lépésekben bele akar szolni mindenbe!

Legjobb válasz: Uhhh, azért vigyázni kell ezzel. Hisz nem a gyereke vagy! Említsd meg a férjednek ezt a dolgot. Neked vannak szüleid, akik becsületben felneveltek. Lesz munkád, amikor találsz egy olyat, ami megfelel NEKTEK. Ha a férjed nem szól érte, hogy jelenleg nem dolgozol, akkor nincs gond. A másik. Muszáj ezt szépen megbeszélned a férjeddel, mert ahogy így olvasom nagyon erõszakos az anyukája és gondolom így nevelte õt is - mármint, hogy fogadja el ezt tõle, de neked nem kell. Ti már egy másik család vagytok, ha így jó nektek, akkor így jó. Ezt el kell fogadni. Te pedig csinálj úgy, mintha nem foglalkoznál azzal, hogy ilyen. Vedd figyelmen kívül a rendezkedéseit. Szó nélkül inkább, a mama felé. Elõbb utóbb rájön, hogy veszett fejsze vagy;) (bocsi). Ne lelkizz rajta, a fontos, hogy a férjeddel szépen meg tudd beszélni. És a szépen van a hangsúly, mert ugye te sem szeretnéd, ha most meg az következne, hogy ellene neveled a fiát?

Uhhh, azért vigyázni kell ezzel. Hisz nem a gyereke vagy! Említsd meg a férjednek ezt a dolgot. Neked vannak szüleid, akik becsületben felneveltek. Lesz munkád, amikor találsz egy olyat, ami megfelel NEKTEK. Ha a férjed nem szól érte, hogy jelenleg nem dolgozol, akkor nincs gond. A másik. Muszáj ezt szépen megbeszélned a férjeddel, mert ahogy így olvasom nagyon erõszakos az anyukája és gondolom így nevelte õt is - mármint, hogy fogadja el ezt tõle, de neked nem kell. Ti már egy másik család vagytok, ha így jó nektek, akkor így jó. Ezt el kell fogadni. Te pedig csinálj úgy, mintha nem foglalkoznál azzal, hogy ilyen. Vedd figyelmen kívül a rendezkedéseit. Szó nélkül inkább, a mama felé. Elõbb utóbb rájön, hogy veszett fejsze vagy;) (bocsi). Ne lelkizz rajta, a fontos, hogy a férjeddel szépen meg tudd beszélni. És a szépen van a hangsúly, mert ugye te sem szeretnéd, ha most meg az következne, hogy ellene neveled a fiát?
ez gyakran elõfordul családokban, de minek akarsz gyereket máris ha még rendesen pénzt se kaptok a ház miatt?szerintem a férjeddel kell megbeszélni elõször is, nem tudom milyen kapcsolatban vagytok ilyen téren.
Menj el a céghez ahová anyósod beajánlott, és mondd el nekik hogy a hátad mögött intézkedett anyósod. Így talán rájön, hogy semmi joga ahhoz amit csinál. Nem értem, miért gondoljátok, hogy az anyósnak igaza van. Akkor a meny miért nem csinálhatja ugyanezt??? Miért van több joga az anyósnak? Azért mert a pici fiacskáját még mindig kézen kell fognia? Hallottatok már az EGÉSZSÉGES LEVÁLÁSRÓL??? Ennek mondjuk legkésõbb a huszonéves kor elején meg kellene történnie. Sokszor az anyucika az akadály, mert képtelen elengedni a kis drágáját. Nem is értem. (pontozzatok le anyósok, és kisfiús anyukák!!!! :D ) Az iskolában viszont igaza van, az érettségit minél hamarabb tedd le, mert onnan már bármit tanulhatsz ha akarsz, és szinte minden alap munkahelyhez kell érettségi. üdv.: ili
A kérdező hozzászólása: hitelünk nincsen mert volt pénzünk ahhoz hogy épitkezzünk!!!és nem a szülök adták!Na mindegy veszekedni nem akarok!hiába irom le akkor sem értitek teljesen mert nem lássátok csak amit leirok de az meg kevés!Amúgy nem vagyok lusta!Szoktam dolgozni de nem olyan állásom van amivel bevagyok jelentve csak kb 40.000ft ot keresek havonta. Végzettségem is van elvégeztem masszõr tanfolyamot!.Na de mindegy !Látom sokféle ember van mindenkinek más és más a véleménye!
Ne haragudj, de nekem nagyon linknek tûnik az anyósod. Azt már gondolom, megtanultátok, hogy anyagi ügyekben ne kérjetek tõle segítséget és ne adjatok arra, hogyha ígér valamit. Sajnos a hátad mögötti intézkedésben is csak a párodra és magadra hagyatkozhatsz. Meg kell neki szépen mondani, hogy köszönöd a segítségét, nem kéred ez ügyben, majd ha valami kell megcsinálod. Tedd hozzá, hogy tudod, hogy segíteni akar és ezt nagyra tartod, de te majd ezt elintézed, mert ez téged zavar. Remélhetõleg megérti és meg sem fog sértõdni. Valóban lehet, hogy segíteni akar, de valószínû, hogy ez nem mindig sül el jól. Légy türelmes, de határozott és udvarias, hiszen tényleg úgy néz ki, hogy csak segíteni akar, nem pedig lejáratni téged a hátad a mögött.
nekem sincs munkam, es babaprojecten dolgoztunk. en azert letettem egy angol nyelvvizsgat, es csinaltam magamnak munkat, igaz, hogy 40 ezret keresek havonta vele, de legalabb csinalok valamit. mindamellett en is sokat jarok orvoshoz, volt, hogy 12 orat voltam a korhazban, volt, hogy reggel is bementem, meg este is, minden nap jarnom kell, mégis. amugy nekem egyszer csinalt ilyet az aposom, es en nagyon szepen megbeszeltem vele, hogy mi a jo, es elmondtam, hogy tudom, hogy jo szandekbol csinalta, de akkor is en tudom, hogy mi a jo. (mondjuk o gyengebbet muvelt, megkerdezte szeretnem e, ha az anyos par napra idekoltozne, mert biztos nem birom a dolgokat, mondtam nem, mert nagyon jo, hogy kettesben elunk a parommal, birom. es a parom nem tudott rola, hogy elutasitottam, es mar megbeszeltuk, es talalva lett neki is, es o beleegyezett, egy napig maradt is, de amikor mindenki osszegyult az elso nap utan este, en mondtam, hogy ez igy nem lesz jo, en is meg lettem kerdezve, es nemet mondtam, es tudom, hogy joszandek meg minden, de nekem ez nem kell) amugy az iskolat ajanlom, foleg, ha babaproject, mert nagy pocakkal sokkal rendesebbek a tanarok, legalabbis a csoporttarsaimmal, akik terhesek voltak, azok voltak.
Nem értem... a saját véleményemet írtam le. Nem tanácsot adtam, miért kell lepontozni?
Nagyon gyorsan le kell állítani az anyósodat, és azt hiszem ezt csak a férjed segítségével érheted el. Nem tudom hány éves vagy, de úgy érzem még elég fiatal. Egyet értek egy korábbi hozzászólóval: lehet hogy még munkát kellene elõször vállalnod, mert tulajdonképpen az, hogy a férjed fizetésébõl is megéltek, az nem teljesen igaz, ha azt nézzük, hogy a rezsit és a kaját is a szüleid állják. Természetes hogy segítenek, ez most még tök jó, de mi lesz, ha lesz egy baba, esetleg több is, és a rezsit és a kaját is nektek kell állni, elég lesz a férjed pénze akkor is? A szülõk sem segíthetnek örökké, bár biztosan szívesen teszik, nekem mégis lelkiismeretfurdalásom lenne, ha még a szüleim tartanának el 26 évesen. Sokszor meglepõdök egy-egy ilyen történeten. Én elvégeztem egy fõiskolát, és még dolgoznom is kell, vagyis akarok magamtól (kíváncsi lennék a férjed munkájára, amibõl ilyen jól meg lehet élni, nekünk is jó lenne egy olyan), a párom is dolgozik, és mégsem érzem hogy annyi pénzünk lenne, hogy babát vállaljunk, holott már nagyon szeretnénk. Nem bántani akarlak, de nem felelõtlenség egy kicsit? Talán még most kellene befejezned a sulit, hiszen a gyerek is elmegy egyszer oviba, majd suliba, és ha még lesz több is, akkor sem leszel örökké otthon. Most talán könnyebb lenne leérettségizni, és több eséllyel indulsz késõbb egy-egy állásért. Godnolom dolgozni egyszer majd akarsz. Vagy ne adj Isten rákényszerülsz. Anyósod szándéka érthetõ volt, vagyis a cél "nemes", hogy munkád legyen, csak az elintézési módja hagy némi kívánni valót maga után. Ne hagyd hogy rádtelepedjen. Sok sikert, kitartást, és legyenek úgy a dolgok, ahogy szeretnéd! És fõleg úgy, hogy késõbb visszagondolva büszke lehess magadra és arra amit elértél és megtettél az életben!
Lehet, hogy nem fog tetszeni a válaszom... Valóban nem kellett volna a hátad mögött intézkednie, viszont ne haragudj, de valahol igaza van. Még nincs fiam, de ha lesz, én sem repdesnék örömömben, hogy a menyem nem dolgozik, hanem a szüleivel tartatja el magát... a szülõk támogatnak, tanítattnak amíg fel nem növünk. Utána illene a saját lábunkra állni és nem felháborodni azon, hogy tovább nem fizeti a részleteket... Tényleg nem tudnál vmi munkát találni? Takarítás, bármi?
Elõször is, ha azt szeretnéd, hogy felnõttként kezeljen bárki, viselkedj úgy. Másodszor, ha valaki arra ösztökél, hogy tanulj, fejezd be az iskolákat, azt ne vedd támadásnak, inkább segítségnek fogadd el. Már megbocsáss, de szánalmas a helyesírásod, gondolom, nem csak a földrajzzal voltak gondjaid az iskolában. Érdemes lenne ezen a téren is továbbképezni magad, elvégre a saját gyerekeidnek se árt, ha az anyukájuk tud segíteni a tanulásban legalább az elsõ években.) A helyedben elgondolkodnék, hogy "mit tudok letenni az asztalra", mi az, amire vittem eddigi életem során és nem másoktól kérném számon, hogy adnak-e pénzt a házam befejezésére, vagy vesznek-e nekem autót? Az anyósodat nem minõsítem, de valószínûleg én is nagyon szomorú lennék, ha bármelyik fiam ilyen gyenge képességû feleséget választana magának, mint te.
Teljesen egyetértek az elõttem szólóval. Ne haragudj, de egy kicsit gondolkodj...Rendben van, hogy jól keres a férjed most, de honnan tudod, hogy mi lesz egy-két x év múlva? Gondolom hitellel építkeztek, azt törleszteni is kellene ám... Férjem nagyon jól keres, én sem kerestem rosszul, most tgyást kapok, de így sem merünk még belevágni hitelbe. Itt a kisbabánk, és itt van sajnos a válság is. Mert most jól állunk, kényelmesen élünk, de mi van, ha történik valami? Jó, tudom, így sosem lesz házunk, nyilván mi is bele fogunk vágni, de el sem tudom képzelni, hogy ti hogy tudtok így nyugodtan aludni és még babán is gondolkodni...vagy majd anyudék eltartanak, ha a férjed már nem fog olyan jól keresni? És igenis, ha van munka, annak örülni kell - fõleg amikor százasával bocsátják el az embereket - el kell vállalni. És igen, anyósod lehet, hogy nem a legjobb módját választotta az intézkedésnek, de szerintem csak segíteni akar nektek...
Szia, neked super csaladod van, gratula nekik, de nem neked!!! Te eleg lusta vagy, mi az, hogy tudod, hogy kellene tanulnod, de most nincs idegzeted? Nem igy mukodik am az elet! Eltartatni magadat! Hat, en nem tudom. Szerintem ez nem jo dolog. Se tanulni nem akarsz, se dolgozni. Ne fogjal mindent valakire ra, mindenki hibas, csak te nem? Anyosod a suli es a munka keresese miatt, a ferjed hibas nem enged el 3 muszakba dolgozni? Jaj, ne viccelj mar! Neked tetszik ez a lusta eletmod. Orulj, hogy nincs meg gyereked, tudnal dolgozni 3 muszakba legalabb. Par evig dolgozol, akkor nemcsak gyest, hanem gyedet is kapnal az allamtol. Nem mindegy am! Es az onbecsulesednek, es a penztarcadnak, es mindennek! Szoval, en azt tanacsolom neked, ha a sulihoz nincs kedved mar, menjel el dolgozni, ne fogd ra a ferjedre, hogy nem enged. Ez hulyeseg. Neki is es mindenkinek jo lenne, ha dolgoznal. Amugy tedd ossze a ket kezed mindennap, hogy ilyen szereto csaladod van. Anyosodnak meg igaza van. Nekem se kellene ilyen meny, mint te vagy, mar megbocsass! Meg jo, hogy intezkedik, csak te lusta vagy, es neked nem tetszik, hogy valamit csinalnod kell! Ez az igazsag, akarmennyire is faj.
A kérdező hozzászólása: köszönöm mindenkinek!tudom kellene az iskola ezt alárirom!!!!!!De most nincsen idegzetem hozzá!
A kérdező hozzászólása: én nempontoztam le senkit!nemis pontoztam
A kérdező hozzászólása: A férjemmel nincs gond!õt inkább a mamája nevelete!Nagyon jo férj de õ nemnagyszájú nemszeret megbántani senkit ugybeszéli meg a dolgokat hogy senkinek ne legyen benne sérelme de ez sajna anyosomnak kevés! Dehogy nem szeretnék munkát!lenne is egy a de 3 müszak a férjem nem enged!idén költözünk a házba igazából .Hát anyagiakbol igazábol nemlenne muszály elmenni dolgozni mert igazából kijönnénk a férjem fizetésébõl csak most a házat csináljuk!De nemis ez!elmennék én dolgozni de oda ahol nemkell sumákolni hogy majd leteszem azt az iskolát! Persze énsem örülnék ha fiam neje nemdolgozna!De akkor is mijoga van neki intézkedni?õ namnagyszáju anyos hanem kedves de nagyon sunyi!Lehet nemkellene ennyire nagydobra vernem ez igaz!csak már a sok hülyesége felhalmozodott!Már többször volt ilyen!Csak nehogy bajba keverjen egyszer ezzel!
A kérdező hozzászólása: köszönöm!

Az anyósom eldöntötte helyettem a babám nevét. Mit tegyek? Ök az önzök, vagy én lehetnék megértöbb?

Teljesen kibuktam.19.hetes vagyok,jövö héten megyünk uh-ra.Szoba került tegnap a baba neve és elég rosszul érintett ami történt.Megkérdeztem a páromat,hogy neki milyen lánynév tetszik,erre rávágta az anyja nevét.KATALIN...borzaszto...Ha fiu,akkor pedig a párom édesanyjának a halott öccse után JENÖ...Vagy a párom apjának a neveCSABA...ebbölmár 3van a családban...teljesen kibuktam,végülis 2008at irunk,ezek pedig borzaszto nevek és én senkiröl nem akartam elnevezni.erre a párom azzal jött,hogy neki sem tetszik,de az anyja hogy örülne neki.hát ez kit érdekel?????akkor szüljön ö egy jenöt,vagy egy katalint.probáltam alkudozni,hogy 2.névnek max.de az iscsak kata,erre rávágta,hogy szo sem lehet rola.basszus,hát hányadik században élünk?végigbögtem a napot.arrol nem is beszölve,hogy ha már nevet kap valakiröl az én családomnak milyen bánto,hogy nem roluk...

Legjobb válasz: Na hát ne sírj, nem ér annyit az egész. Szerintem próbálj elõször a pároddal dûlõre jutni. Mondd el neki, hogy ez így olyan mintha te kimaradnál a saját gyereked életébõl, és ketten döntsetek. Majd a KETTÕTÖK döntését közöljétek a családdal, és beszéljétek meg a pároddal, hogy nem engedtek belõle. Csak jobb ha már ketten álltok egy oldalon:) Egyébként meg te leszel a szülõszobán, és téged kérdeznek majd:) micsoda marhaság, hogy így megmondták neked...

Na hát ne sírj, nem ér annyit az egész. Szerintem próbálj elõször a pároddal dûlõre jutni. Mondd el neki, hogy ez így olyan mintha te kimaradnál a saját gyereked életébõl, és ketten döntsetek. Majd a KETTÕTÖK döntését közöljétek a családdal, és beszéljétek meg a pároddal, hogy nem engedtek belõle. Csak jobb ha már ketten álltok egy oldalon:) Egyébként meg te leszel a szülõszobán, és téged kérdeznek majd:) micsoda marhaság, hogy így megmondták neked...
Tudod mit? Beszéld meg a pároddal hogy fogjátok hívni. A szülõszobán TE leszel bent, te mondod a neveket. Én leszarnám a család akaratát, ha ennyire ellenkezne a mienkével. A mama ráér megbékélni akár 2 év múlva is, te viszont "tönkretennéd" vele a saját és a picid életét is. (bár még mindig jobb nevek SZERINTEM mint az Dzsenifer, Evelin, Kerecsen..stb MINDENKITÕL ELNÉZÉST EZ MAGÁNVÉLEMÉNY VOLT CSAK)
az elõzõ válaszoló vagyok: természetesen nem vagy önzõ! egyébként a második név jó ötletnek tûnik:) , mármint, hogy második névnek add amit õk javasolnak. de negogy Csaba Jenõ legyen:)
ez jó kérdés, a férjed sem viselkedett nagyon szépen mikoris : amikor mindketten (anyósod és te) ott voltatok, anyósod mellé állt, amikor meg anyósod nem volt ott, akkor meg félig melléd is. Ezt meg kéne beszélnetek, hogy álljon ki az mellett amit tényleg szeretne, és ne "anyuci kicsi fia" legyen felnõtt korára is. én szerintem ilyenkor az a fair, ha melléd áll. Nem kell megértõnek lenned velük. Õ tényleg nem az anyósok gyereke lesz, nektek kettõtöknek kell neki nevet választani, minden befolyásolás nélkül. Remélem sikerül majd megbeszélned a férjeddel.
Elõször is nyugodj meg sztem. A baba nevét te fogod eldönteni szüléskor, tõled fogják kérni.Én biztosan nem engednék az elképzelésembõl, elvégre az anyósod már szült gyereket anno és õ megadhatta a nevüket, másodsorban nem neki szülöd hanem magadnak és ez tény, tehát semmi köze hozzá , hogy fogják hívni.Az én anyósomon is láttam, hogy nem igazán jött be neki a név amit választottunk de nem érdekel, majd megszokja.Szval ne engedj, se a párodnak.Istenem leszakadhatna már az anyja szoknyájáról, azért csinált gyereket, hogy az anyjának megfeleljen vagy , hogy az anyja örüljön???Te meg aki kihordod, meg szenvedsz vele , nem vagy érdekelt a saját véreddel szemben.Állj a sarkadra és punk tum.én tuti ilyen esetben még az apás szülésrõl is lemondanék-mert elvileg kérheted, hogy ne jöjjön be senki vagy ha már ott van távolítsák el.Ez nagyon drasztikus dolog , de amit õk tesznek veled az nem????Annyira az elején vagy még , még van is idõtök eldönteni és ne az anyós dirigáljon már!!És most kell elkezdeni kiállni magadért mert különben ha meglesz a kicsi még a kezedbõl is kikapja és meg fog magyarázni mindent te meg küszködhetsz a sírógörcsöktõl és akkor nehezebb lesz ezt a csatát megvívni.NEkem pl eldöntötte, hogy mikor megszülök õ feljön hozzánk egy hétre.Én szeretem az anyóst de tudom, hogy egy gyerek buzi-finoman szólva és szinte csak nála lenne a gyerek.Megmondtam a páromnak, hogy errõl hallani sem akarok.fel jöhet egy két napra ha nagyon akar, de csak inkább akkor jöjjön ha mi hívjuk.Aztán a párom óvatosan rákérdezett mit tervez, mire õ mondta-ez kb két hónapja volt., hogy már kiírta a szabiját-pedig ki tudja mikor jön ki a kicsi.Na én erre meg mondtam a magamét, elõször óvatosan , majd megerõsítve.Csak pislogott és abban maradtunk ha kell szólunk, hogy segítsen.Mondjuk nekem anyukám ia azt mondta, hogy nem kara a nyakunkra telepedni annak idején õ tökre örült, hogy magunknak tapasztalhatnak ki mindent és csak akkor jön napokra ha kérem.Szval csírájában kell ezeket elfojtani sztem.És akár mennyire húzogatják a szájukat a te gyerekeddel te rendelkezel!!És ez van .Ezt a féjednek is be kell látni.Egy anyának a gyereke az elõs, hiába szépítjük a dolgot!!Persze ott a férj is, de hány kapcsolatot látni, hogy a férj lepattan de az anya sosem hagyja el a gyerekét.Illetve a normálisak nem.Bocsi ha nagyon szókimondó voltam, de nekem ez a véleményem, hogy ne hagyd magadat a férjeddel szemben sem!! 36hetes kismama jah és a kérdésre válaszolva még, ne legyél megértõbb, mert õk az önzõk sztem!
Szia! Emiatt ne borulj ki, semmi értelme! Kérdezd meg tõle hogy annó az õ gyereke nevét ki döntötte el.. nemhinném, hogy az anyósa..:) És tényleg ez a Te illetve Ti gyereketek lesz nem az övéké. Mi már kitaláltuk a neveket, közöltük hogy ezek lesznek mert nekünk ezek tetszenek és kész.(Nóra vagy Dániel:) ) Ha valakinek nem tetszik van még pár hónapja hogy megbarátkozzon a nevekkel, ennyi.:) És ez egyáltalán nem önzõ dolog, így hát te sem vagy önzõ!!! Meg hát az nem lesz vígasz, hogy örülne neki az anyósod.. Tényleg, most kit érdekel?? Mond meg hogy te nem akarod ezeket a neveket! Állj a sarkadra!!:) sok sikert! 18 hetes kismami
Jah és még valamit én sosem adnám halott családtag nevét a gyerekemnek.Babonából.
Mond meg anyósodnak szépen , udvariassan , hogy javaslatokat szivesen fogadtok , de eldönteni ti fogjátok a baba nevét ! Ezen nem szabad megsértõdni (ezt is elmondhatod neki ) Nálunk az elsõ nevet mi választottuk a második pedig a nagymamák neve lett. Így lett Mirjam Katalin , Ráhel Erzsébet (nem vészes , mi a Katalint meg az Erzsébetet nem használjuk ez inkább fõhajtás a nagymamáknak )Mindenképpen ti , (fõleg te )döntessz!!!
Nálunk is volt ilyen probléma, de szerencsére a férjem mellém állt. Anyósom azt akarta, hogy a férjem nevét kapja a fiam. elõször a párom is akart ez irányban befolyásolni, de végignéztük az utónévkönyvet, és én megmondtam nekem melyik tetszik. Bence mellett döntöttünk közösen. Késõbb a " kedves mama" érdeklõdött, hogy miért pont Bence, erre a férjem rávágta, mert így döntöttünk" Pont. A párodnak kell lennie ennyi tartásának, már Te és a születendõ gyerek vagytok az õ legszûkebb családja, nem az anyja és apja. Ki merné felülbírálni a Ti döntéseteket a Ti lányotok / fiatok nevét illetõen?? Adjátok neki azt a nevet, ami Nektek tetszik, majd késõbb mindenki megbarátkozik vele.A mamának egyszer már volt alkalma választani, most rajtad a sor. 19 hetesen, meg ne idegeskedj ilyesmin, felettébb nem használ.
Nyugi, nem sírj! Én is sírdogáltam a terhesség alatt ezen-azon, tudom, hogy nehéz, mindenen kibukik az ember, hát még, ha nem az van amit elképzelt a babával kapcsolatban. Próbáld a pároddal megbeszélni, hogy a mai idõszámításnak megfelelõ nevet szeretnél a picinek. Semmiképpen ne egy halott öccs nevét adjátok, hogy élné az életét ilyen tudattal szegény baba. Próbálj a babának alternatívákat mondogatni és Õ fog neked reagálni arra, amelyik tetszik neki. Azt a nevet mond a szülõszobán. Nem az anyósodat fogják megkérdezni, hogy mi a baba neve, hanem téged. Õ meg törhet a lekvárosból. Saját gyereket már elkeresztelte, a ti bébiteknek ne õ adjon már nevet. Max. bólogathat, ha tetszik neki. Ha nem, akkor meg ... Állj a sarkadra, és védd meg a kisbabád nevét! Persze legjobb, ha kerülöd a konfliktus mindenkivel, ezért csak 1x jelentsd ki, hogy hogy fogják hívni a babát (ha már döntöttetek)és hogy nem vagy hajlandó vitát nyitni. Ennyi. Sok sikert! Grat. a babához:)
Nem akarok ismetelni senkit, de az en velemenyem is az, hogy a nevadas csakis a Te es a ferjed dolga!!! Nem az anyosod fogja felnevelni a gyereket, nem o fogja nap mint nap neven szolongatni. Jogotok van olyan nevet adni, ami nektek tetszik (foleg, hogy azt mondtad, a ferjednek sem tetszenek az anyos altal ajanlott nevek). Hivatkozz te is a csaladodra, ahogy irtad is, hogy akkor mar miert nem a te csaladodbol adjatok valakinek a nevet a gyereknek mert ennek viszont a te anyukad orulne - erre lehet, hogy begozolne a ferjed, es vegul belatna, hogy ez igy hulyeseg, es majd ti dontitek el mi lesz a gyerek neve.
te gyereked te döntöd el hogy hogyhivják majd. a párodtol meg elég undorito dolog. ha ezt megengedet hogy anyosod döntsön akkor még elszáll magátol és jöbban beleszol majd mindenbe még a nevelésébe is. nála laktok? vagy külön?
Hûha!Nem egyszerû.Ennyire bele akarnak szólni!Nálunk apósom szertné ha at Õ nevét kapná (párom is azt kapta), de csak megemlítette.Párom is rögtön elzárkózott elõle szerencsére.Annak idején anyós em örült neki, de engedett.Senki nem szól bele szerencsére, max elmondják a véleményüket.Így sem egyszerû eldönteni, hisz egy életre adjuk Neki azt a nevet.Ne hagyd magad!A férjed meg igenis álljon melléd!Beszélj vele.Ha nem hajlandó, akkor meg ne foglalkozz vele mit szeretne.Õ sem veszi figyelembe a Te érzéseidet ezzel kapcsolatban akkor.Amúgy is az anya érzi valahol, hogy milyen név illik a gyerekéhez.Nekem amik elötte tetszettek, azok már szóba sem jönnek, mert valamiért úgy érzem nem illene a Tökösre.Majd kialakul benned mi legyen a neve, a többiekkel meg ne foglalkozz!
Mi is ilyen helyzetben voltunk. Kb. 3 hónapig hadakoztunk a névválasztáskor, de megbeszéltem a párommal a dolgot, megtaláltuk a megfelelõ nevet a gyerekünknek és csendben maradtunk. Nem mondtuk el senkinek, csendben maradtunk. Õk továbbra is mondták a magukét, rájuk hagytuk a dolgot. Mi döntöttük el, hogy mi lesz a gyerek neve. A NÉVVÁLASZTÁSBA SENKINEK SEMMI BELESZÓLÁSA NINCS!!! EZ A KETTÕTÖK DOLGA!!!
Szia, mi a párommal vitáztunk, bár nem komolyan mert olyan lánynév tetszik neki ami nekem nem, végülis fiam lett, de mondtam neki úgyis engem kérdeznek hogy mi lesz a neve, végsõ megoldásként javaslom, ha nem juttok dülõre a férjeddel, hogy válassz te nevet, és mondd azt amikor megkérdik a szülõszobán, ha szeret úgyis megbékél az anyósodékat meg tojd le.
Az egyházi házasságkötési emléklapomba ez van írva: "Ezért a férfi elhagyja apját és anyját és feleségéheez ragaszkodik, s a kettõ egy test lesz." Ter. 2, 24
Szia! Hát szerintem itt többrõl van szó, mint a névkérdésrõl. A pároddal le kellene ülnötök alaposan elbeszélgetni.Mégis mit akar?Mert, ha az anyjával akar közös döntéseket hozni, akkor vegye el a kedves mamát feleségül.Ahhoz nem kell, hogy a te és a gyereked életét is megkeserítsék, tönkretegyék.Mire meglessz ez a gyerek, neked mint az anyjának már közöd sem lesz hozzá, ha így alakul a dolog.A mama szerintem intézkedjen a saját életében, hozzon ott döntéseket, a ti életeteket meg hagyja meg nektek a döntésekkel együtt.Itt a ti gyereketekrõl, a ti jövõtökrõl van szó, és nem róla.A fia pedig ha már megnõsült, akkor az legyen neki a fontos, hogy a feleségének mi tetszik, és ne az anyukájának.Én ha nem javul a helyzet, a gyerekem közelébe nem engedném, nemhogy beleavatkozzon nálunk bármibe is.Anyós vendégségbe jöjjön hozzánk, és ne érezze magát nálunk otthon.
Hát látom mindenki megvívta a maga csatáját. Nálunk az anyóssal és az férjemmel is küzdeni kellett. Anyósom a rokonság által annyira favorizált neveket támogatta. Minden nõnemû a családban Mariann, Mária, Márta és Margit. És mindenkit MAriskáznak. Közölte, hogy válasszak én is ezek közül. A férjem meg az összes volt barátnõjét felsorolta. Õt meg elküldtem, hogy miért nem akkor nekik csinált gyereket!!! A végén én gyöztem, pedig nem is extra nevet választottam, Etelkának hívják. Erre az anyósom azzal jött a szülés után, milyen szégyen, Etelka még nincs az ÕSEI között sem. DE KIT ÉRDEKEL??? Úgyis tõled kérdezik meg a nevet :) .
Szió!Ne hagyd magadat!Ez a te, és párod babája!A párom családjának sem tetszet, hogy a mi picurunk Patrik lesz ha kibujik, de nem érdekel, ha nem tetszik tehetnek egy szíveséget!!Nem rég volt egy csaldi össze jövetel, erre kitalálták mindenki írjon a egy papíra 2 nevet, és amelyik név legtöbbet szerepel az legyen a babám neve, én meg azt válaszóltam lehet írkálni de úgy is az lesz amit én, és párom szeretne!Sajnos a nagyszülök márcsak ilyenek, szeretnek mindenbe belle szólni:(De ne enged magadat!!22 hetes pócak babás
Huh, de hasonló a helyzetünk! Én a névkérdést már megvívtam, Anyósom állandóan azt szajkózta, hogy a gyereknek Apósom és a nagypapa nevét kell adni (mindketten Mátyások). A nagypapa sajnos már meghalt. Én is úgy választottam nevet, hogy a családban fellelhetõ összes nevet kizártam. A férjemnek mondogattam, hogy szerintem ez milyen szép név (neki is tetszett, de tanácstalan volt, mert Anyuka szava sokat számít), amíg megbarátkozott vele, és a 4D UH-n készült képeket már a "mi nevünkkel" tette fel a számítógépre. Aztán, amikor beszélgettünk a Babánkról, én elkezdtem a nevén hívni, és most már a férjem is ezt teszi (a Mátyást szerencsére elfelejtette). Sajnos ezekkel a dolgokkal meg kell küzdeni, ezer és ezer dolog lesz még, de muszáj ellentmondani, mert a Te gyermeked lesz és a párodé, a döntés a tiétek. Az Anyós szerepe az, hogy ha kéred, segítsen, jó tanácsokkal lásson el, szeressen Titeket és az Unokáját, de õ csak a Nagymama lesz a családban! Én is sorra küzdöm mindennel, most éppen azt találta ki Anyósom, hogy õ fog ránk fõzni, már ki is vette a szabiját arra a hétre, amikorra ki vagyok írva. Mondtam neki, hogy nagyon kedves, de ne fárassza magát, megoldjuk (ott van Anyukám, ott a férjem, lehet kaját rendelni). Mi lesz még, ha megszületik a gyerek? Anyósom azt mondta, nyugodtan utazzunk el pár napra miután szültem, õ szívesen vigyáz a Picire (hát persze, majd õ szoptatja???). Egyáltalán nem vagy önzõ, ez a Ti életetek a Babátokkal, beleszólnia nincs joga senkinek. Viszont az fontos lenne, hogy a párod melléd álljon ilyen lényeges kérdésekben! Próbálj meg beszélni vele. Lehet, hogy Anyukájának azt mondja, oké, hogy meg ne bántsa, de aztán másképpen cselekszik, nem? Nagyon sok erõt kívánok Neked, és sok boldogságot! 36 hetes kismama
át, ezen én is teljesen kiakadtam! Pedig csak olvastam, amit írtál. Annaka agyereknek azzal a névvel kell leélnie az életét. Mit gondolnak egy Jenõn pl. mennyit fognak röhögni? A szavaidból azt vettem ki, hogy nem sok beleszólásod van a dolgokba, de szerintem ezt ne hagyd annyiban. Ha a párod annyira szûklátókörû, hogy nem érdekli, amit mondasz neki, akkor nélküle dönts. A szülésnél úgyis te leszel bent, tõled fogják megkérezni, hogy mi legyen a neve a picinek. Ha utána "hisztizik" is valaki, már késõ. És mivel te mindig azon a néven fogod szólítani, ezért azt fogja megszokni. Meg hogy rosszul esik nekik ha nem? És neked hogy esik az, hogy semmi beleszólásod sincs, mi legyen a saját gyereked neve? (Sosem értettem azokat, akik képesek ugyanazt a nevet adni a gyereknek, mint ami valamelyik családtagjuké. Én mindkét fiamnál már a legelején megmondtam, hogy beszélhetünk a véleményükrõl, de nyugodtan elfelejthetik a "rokonokat", mert BIZTOSAN NEM LESZ AZ A NEVÜK!!) Ha a sarkadra állsz, akkor már most elkezdheted elõttük becézgetni a gyermekedet azon a néven, ahogy te szeretnéd. Lehet, hogy lesznek emiatt súrlódások, de nyugodtan mondd meg nekik, hogy nem engedsz, vagy megszokják, vagy ha nem, az az õ bajuk. Azért a hátralevõ 21 hét remélhetõleg elég lesz, hogy belenyugodjanak.
Szia! Nekem is az a véleményem, hogy az anyósnak semmi köze a névadáshoz. Én nevetségesnek tartom, ha a szülõk után nevezik el a piciket. Az én anyósomnak 2 fia van és 1 lánya, de az egyik az anyuka, a másik az apuka nevét kapta. Még jó, hogy az én párom a legfiatalabb, így neki már nem "jutott" a családi névbõl. Egyébként a szülõszobán úgyis tõled kérdezik.... Nekem szerencsém van, mert a párom mindent rámhagy... Így a névválasztásba sem szólt bele. Persze azért megkérdeztem a véleményét, de én döntöttem!!!! Egyébként az én lányom 3 hónapos múlt, de apósom még a mai napig sem tudta megjegyezni a lányom nevét. Pedig sztem nem nehéz: Szintia. Sz-szel, és nem C-vel.

Hogyan mondjam el anyósnak sértődés nélkül (akivel együtt élünk) hogy ne ő döntse el helyettünk az eljegyzés és összeiratkozás időpontját?

Ma kijelentette hogy ma sütünk mert holnap lesz az eljegyzésünk, karácsonykor meg az összeiratkozás. De nem magyarban lesz hanem másik országban és azt mondta hogy itt mások a szokások és az arany karika gy?r?t már hónapokkal az összeíratás el?tt fel kell húzni az eljegyzéskor.Magyarban van egy harmadik gy?r? amit csak a csaj kezére húznak eljegyzéskor és nem más szab meg mindent. Hogyan mondjam meg neki hogy nekem ez nem jó így hogy helyettünk próbál döntéseket hozni semmi örömöm nincsen így a készül?désben, már 3 hete is felpróbáltatott velem egy borzalmas kosztümöt ami nem tetszett így a padláson kötött ki és belátta hogy az ízlésem nem 60 éves n?é. Semmi bajom vele jól kijöttünk eddig csak mostanában nem nagyon ültünk le beszélgetni.Nem vagyunk önállótlanok csak nem akarjuk elsietni a dolgot és ezért nem mondtuk mikor szeretnénk esküdni. És egy csomó hivatalos papírt kell össze szedni amíg az nincsen meg addig költekezni sem nagyon akartunk. Hogyan mondjam meg neki sért?dés nélkül hogy had döntsük már el mi hogy mi jó nekünk és az én ízlésem szerint legyen minden és ne más alakítson ezen a ritka napon. Én attól félek ha így simán bevágom neki akkor megharagszik egy életre és nem fog megt?rni házban és mindenért belém köt.Külön konyhán vagyunk már így is meg külön van már minden mert nem ízlett egymás f?ztje, és mert nem akarok hánytorgatást hogy mib?l mennyit használtunk el.

Legjobb válasz: Mi az az összeiratkozás, életemben nem hallottam róla?

Mi az az összeiratkozás, életemben nem hallottam róla?
Egyrészt ha külföldre készülsz férjhez menni, akkor kénytelen leszel az ottani szokásokhoz is alkalmazkodni. Másrészt ezt nem csak neked egyedül kell megbeszélned anyóssal, hanem a pároddal együtt.
Csak tippelek, de nekem a furcsa szóhasználatból inkább az jött le, hogy határon túli magyarok. Legalábbis én Erdélyben hallottam így életemben elõször és utoljára ezt, hogy "magyarban", de lehet, hogy tévedek.
Szerintem mondd azt neki, hogy szeretnétek, ha ezek az események mindenki számára a családban meglepetésként hatnának, így nem akarjátok azzal elrontani az õ örömét, hogy mindent megtud elõre. Szeretnétek, hogy õ is felhõtlenül, kötelezettségek nélkül tudjon az eljegyzésetekre, esküvõtökre készülni, ezért úgy döntöttetek, magatokra vállaljátok a szervezést. Azt is mondjátok, hogy ha úgy alakul, hogy segítségre lesz szükségetek, neki szóltok elõször, hiszen a lelkesedésébõl tudjátok, hogy számíthattok rá. :)
Pl. úgy, hogy kedves tõle, hogy segít intézkedni, de nektek jobb lenne egy másik idõpont, másmilyen ruhát szeretnél, azt amit hozott, majd megpróbálod te visszavinni az üzletbe...
Kérlek ha már magyarul írsz... Nem magyarban, hanem Magyarországon! Mi sz, hogy összeiratkozás???A házasságra gondolsz?? Kérdésre válaszolva. Költözzetek külön anyóstól, álljatok a lábatokra. A másik, a párod álljon a sarkára és mondja meg az anyjának, hogy ti majd eldöntitek, hogy mikor, hol, és miben!!!
Mi az az összeiratkozás? Mi az, hogy MAGYARBAN??? Légy szíves, tiszteld már meg az országunkat, ahol -elvileg- te is születtél. Meg amúgy is.
Szerintem a párodnak kell a sarkára állnia és mindenben kiállni melletted. Ez azt jelenti, hogy a saját nevében beszéli meg esetleg a te jelenlétedben az anyukájával, mert nem szabad magadra haragítani õt, de azt sem szabad bevezetni, hogy a döntések, a nagy segíteni akarásban kicsússzanak a kezeitek közül. A te szüleidet Te rendezd le, az õ szüleit pedig Õ, a közös döntéseitek alapján.
A sok magyarkodónak: tiszteld meg az országodat, meg az anyanyelvedet azzal, hogy tiszteletben tartod és elfogadod azt, hogy vannak a magyar nyelvben nyelvjárások, amik egyenrangúak egymással és vannak különbözõ hagyományok és szokások. Ti tartjátok magatokat magyarnak? Nem is ismeritek a nyelvet rendesen! Semmi baj nincs azzal a kifejezéssel, hogy "magyarban". Ezt sok helyen mondják így. Más országokra is (pl. "olaszban"). Aki ezzel nem ért egyet, ne dumáljon már ilyesmirõl. Fogalmam sincs, mi az az összeiratkozás, de teljesen nyilvánvaló, hogy a kérdezõ határon túli vagy egy olyan magyarországi tájról származik, ahol van ilyesmi, de máshol nem ismerik.

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!