Találatok a következő kifejezésre: Az alattunk nehezen viseli, hogy (1 db)

A kérdező hozzászólása: 5, 5 éves lányról és 4 éves fiúról van szó...
A kérdező hozzászólása: Most olvasom: laminált parketta illetve járólap van nálunk.
Hogy vinném már el napi háromszor máshova aludni? Amúgy nem is tud aludni a babakocsiban már. Három gyereket igenis le kell vinni, mint a hogy minket is levitt anyukám minden délután (mi is hárman voltunk)pedig õ is dolgozni járt.
Szia! Ezzel mi is így vagyunk. Ráadásul a kislányom 2 éves, és nem tudom hogyan lehetne ekkora gyereknek megmagyarázni, hogy üljön egyhelybe? Sehogy, és nem is akarom.Én annak örülök, hogy mozgékony, így tudom hogy nem beteg.Nem fogom állandóan csitítgatni. Az alsó szomszéd meg költözzön családi házba ha nem tetszik neki, ott nem ugrál felette senki. A fiam már nagyobb, õ megérti, hogy nem lehet ugrálni. De most várom a harmadikat, tehát még bosszankodhat a szomszéd kedvére.De nem érdekel, egy ilyen házba ez van. Mi is családi házba laktunk a férjemmel mindketten, nehezen szoktuk meg a panelt, de ez van.Ha tudunk, majd változtatunk rajta, bízunk benn, hogy lesz családi házunk. De én sem állítom le a forgalmat, pedig engem meg az zavar nagyon, és hallom néha a felettünk lakókat is. Mikor ideköltöztünk, tudomásul vettük, hogy itt ez van. Szándékosan nem zavarunk senkit, de a gyerekeimet nem fogom a sarokba ültetni. Szerintem te se foglalkozz a szomszéddal, költözzön el ha nem tetszik neki. Sok boldogságot a gyerkõcökhöz.
Én azt gondolom, annyi szociális érzék bárkiben lehet, hogy ne azt javasolja, hogy szard le a világot magad körül. Igenis a gyerekek is (már 2 évesen is) megértik, hogy lehet figyelni másra, nem önzésbõl áll a világ. Én állapotos vagyok és pont egy olyan család lakik felettem, akik szerint azt csinálnak amit akarnak. El tudod képzelni mit érzek és mit kívánok a felettem lakónak? A második válaszoló nagyon sok jót is leírt, a padlószõnyeg és a polifoamos (Diegoban volt összerakható képes) meg gumiszõnyeg is tényleg bevált. A mozgást mi is elintézzük játszótéren, nagyszülõknél, hogy estére azért fáradtak legyenek. Ha van sportbolt a környéketeken, megnézheted, milyen kínálatuk van pl. mászóvárból. Ha van alatta szõnyeg, nem hallatszik le. Beszédhang is lehallatszik vagy csak a lépéshang? Nálunk a beszélgetés is áthallatszik, azt nehezebb megszüntetni.
Elõttem válaszolónak! Kíváncsi lennék, te hogy indulnál el 3 gyerekkel a játszótérre naponta.Fõleg miután elvégeztél minden teendõt ami ekkora család körül akad.Nem vagyok bent biztos, hogy lenne erõd hozzá.Meglátszik, hogy csak fél éves gyereked van, vele még hogy lennének ilyen gondok.Miért nem te mész el vele otthonról?Hisz egy gyerekkel könnyebb kimozdulni, ekkorával meg fõleg, hisz alszik kocsiba is. Egyébként meg aki tömblakásba lakik, annak muszáj tolerálni ezeket a dolgokat, ez ezzel a fajta élettel jár együtt. És vállalta azzal, hogy oda költözött.Szerintem elég sokan nõttek így fel.Normális ember nem zavar senkit szándékosan, de kicsi gyerekeket nem hiszem, hogy hosszú idõn át egyhelybe lehet tartani.Ilyenek a gyerekek, mindenkié.Csak általában minden szentnek maga felé hajlik a keze ugyibár.... Aki meg totál nyugira vágyik, az tényleg költözzön családi házba.
A kérdező hozzászólása: Elég arrogánsak sajnos, már fenyegetõztek is, és persze nem hiányzik, hogy elfajuljon a dolog. Úgy tûnik, ma megértették, hogy ami tõlünk telik, megtesszük; de ez nekik kevés. Na mindegy, köszi az együttérzést. Azért ha valakinek van ötlete lefárasztásra, csak nyugodtan ;)
Ha nincs idõd a gyerekeidre, minek szülted? A gyerek igénye és fejlõdésének egyik alapja a mozgás, az ingerek. Lakásba bezárva tartod és ráadásul elemi illemszabályokra meg önfegyelemre se tanítod? Mindenhol vannak fejlesztõ házak, játszóházak, iskolákban külön foglalkozások, sportegyesületek (pl. focizni 3 évesen lehet vinni a fiúkat!) Meg különben is csak Te viheted el? Nincs apa, nagymama, nagypapa? 40 éve vannak panelházak, ennyi idõ alatt kialakulhatott volna a magatartásforma. (ezt nem a kérdezõnek írom, csak a tippeket)
A kérdező hozzászólása: Nahát, épp valami kompromisszumos megoldást szeretnék... ha jó idõ van, mi lemegyünk napi 2x a játszóra. Csak tegnap épp zuhogott, a gyerekeknek pedig már elegük volt a rajzból stb., hiszen hiányzott nekik a mozgás. Ja és van egy majdnem 1 éves harmadik is, ezt elfelejtettem írni, õ még nem csap nagy zajt :) Végül kaptak egy mesét DVD-rõl de ugye ez nem megoldás...
Na ugye, hogy mindenki csak másoktól várná el, hogy hozzá alkalmazkodjanak???!!!! Én magam is toleranciára tanítom a gyerekeimet, hogy másokra is oda kell figyelni.De nem vagyok benne biztos, hogy ezt jól teszem.Annyi aroganciával találkoznak már a játszótéren is, a házunkba sem mondanám, hogy tekintettel vannak egymásra az emberek...hát nem tudom .Mikor reggel 5-kor petárdáznak a gyerekszoba ablaka alatt, hangosan bömböltetik a zenét bármikor..stb... Ezt hogy lehet nekik megmagyarázni, hogy mások miért viselkednek így?Õ meg csak játszik, és azzal zavarna bárkit?Nem hiszem, hogy az akkora zajjal járna.Aki ennyit nem tud elviselni ne lakjon ilyen házba.Nagyon közömbösek az emberek, senkit nem érdekel más, csak saját maga.
Sajnos ez a panellakások átka... Persze igyekezni kell, hogy másokat ne zavarjunk, ha nem muszáj (engem is idegesített, amikor az alattunk lakó csajszi három éves gyereke hajnali kettõkor kezdett visítozni, csak szórakozásból...). De az sem jó, ha napközben a gyerekek csak kriptai csöndben, zsírkrétákat markolászva merengenek, hogy nehogy életjelet adjanak magukról. Ettõl gátlásos, visszahúzódó emberek lesznek. Szerintem próbáld meg megértetni a szomszédokkal, hogy te ezt nem akarod, és biztosítsd arról, hogy tényleg figyeltek, hogy pl. késõ este ne legyen ramazuri. Ha neki is vannak gyerekei, unokái, és szereti õket és jót akar nekik, ezt meg kell értenie. Ha nincsenek, akkor valószínûleg nem a lárma, hanem ez a tény zavarja, és akkor a síri csöndben is elefántdübörgést fog hallani:)


Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Fehér zsírcsomó szerűség van a fiam arcán, mit lehet vele tenni?

Kis pattanásszerű dudor van az arcán, a gyerekorvos nem mondott rá semmit. Nekem is van néha ugyanilyen, én magamnak tűvel kiszúrom és akkor ki lehet nyomni, de neki nem merek tűvel hadonászni a szeme alatt. Volt másnak is ilyen? Hogy múlt el?

3

Rekedt hang és fájó homlok?

Ovis gyerekemnek ez a baja. Sok betegséget láttam már, mióta ovis, de ilyet még nem. Sima "kis" vírus lehet?
Jó a kedve, eszik rendesen, nem lázas. Csak be van rekedve és néha fáj a homloka.

2

Ovi-nagytesó védi kistesót? Mit tennél?

Adott a következő eset:

Kisfiad ovis, majd a kislányod is az lesz, 1 csoportba kerülnek. Egy gyerek bántja a kislányt (fizikailag), a kisfiad pedig megvédi, visszaüt a bántalmazó gyereknek. (egyébként nem verekedős, szóval nem agresszív). Azt mondja, hogy a hugit védte.

Mit tennél? Megszidnád, hogy nem verekszünk, vagy örülnél, hogy megvédi a testvérét?

3

Minden érdekelne a rotáról. Védőoltást beadattátok? Mi a tapasztalatotok? (ha igen és ha nem akkor is érdekel. )

10

Ikres anyukák! Ikreitek könnyen beszoktak az oviba/bölcsibe? Arra gondolok, hogy ők nem egyedül maradtak, hanem ott voltak egymásnak? Hogy ment nekik?

5

19 hónaposom nem eszi meg a nyers zöldséget. Mit tegyek?

Amúgy főzve mindent elfogad, jó étvágyú a gyümölcsöt is imádja. Étkezések között nincs nasi. Csak reggeli , tízórai, ebéd, uzsi és vacsi van, tehát az sincs, hogy nassolna, és azért nem fogadja el.
Ha belerakom a tányérjába, képes és sírva fakad.

5

Hány éves koráig segítettél a gyermekednek a fogmosásban?

Nyilván a legtöbben már babakorukban tanulgatják a fogmosást, de azért sokáig még átmossa a szülő is a gyerek után, hiszen a gyerek még nem tudja kellően alaposan megmosni. Nálatok mikor jött el az a pont, amikor már úgy értékeltétek, hogy elég alaposan mossa a fogát a gyerek, és nem kell utána nektek átmosni?

3

Nektek volt már hogy meglátszott?

Előfordult hogy az ujjaid nyoma meglátszott miután odacsaptál a gyerek kezére? És mi volt az ezt kiváltó ok?

13

Az ikeás plüssök jó minőségűek?

5

Tej-tojás allergia miatt atópiás a lányom bőre, létezik hogy nem jár az emelt családi?

Igaz még nincs kétéves (december elején tölti a kettőt),de már február óta küszködünk az állandó vakarózással,kiütésekkel.A házi orvosunk szerint nem volt vészes szerinte nem szükséges allergia vizsgálatra küldeni,de amikor a bőre olyan foltos lett a hátán,combján,mellkhasán mint egy dalmatának (a gyulladt bőrrészt nem fogta a nap)akkor elvittem bőrgyógyászhoz aki atópiás dermatitiszt állapított meg nála + vérvételen voltunk ami pedig a tej tojás allergiát mutatta ki.akkor most nekünk vajon jár a kiemelt családi vagy nem mert a házi orvos szerint nem valószínű?!

9

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!