Találatok a következő kifejezésre: Az álterhességet nem (4 db)

Az álterhesség azoknál a nőknél is jelentkezhet akik még nem szeretnének kisbabát és félnek attól, hogy mégis teherbe estek?

A párommal körülbelül 3 hete voltunk együtt és 14 napja késik a havim és sorra jönnek el? a terhességi tünetek nálam. védekeztünk persze, nem voltam felel?tlen. (de lehet, hogy mégis akadt valami hiba) kicsit feszül a mellem és puffadt a hasam alja, hányingerem van, gyakran járok pisilni azóta mióta késik a havim. viszont ez a kívánok/nemkívánok bizonyos ételeket tünet még nem jelentkezett. Amikor elkezdek agyalni azon, hogy vajon terhes vagyok -e egyre er?sebben érzem ezeket. már teszteltem 2x mindkét tesztem negatív lett. (bár nem reggeli vizeletb?l de többen is azt mondták, hogy az a teszt amit 12 nap késéssel csináltam már ki kellett volna, hogy mutassa.) barna folyásom van kis mennyiségben, néha ilyen érdekes rózsaszínes a színe és riktán hajszálvékony véresebb csíkokat is látok benne. ma nagyon görcsölt a hasam, és rázott a hideg, nagyon rosszul voltam de máskor pedig kiver a víz. olyan furcsa :( és van amikor eléggé étvágytalan vagyok mert folyton ezen rágódom. dokihoz jöv?7 keddre kaptam id?pontot addig viszont teljesen belebolondulok a bizonytalanságba. :(

Legjobb válasz: Szia! Nyugi! Nagyon félsz, és azért produkálsz mindenféle tünetet....

Szia! Nyugi! Nagyon félsz, és azért produkálsz mindenféle tünetet....
Remélhetõleg nem vagy terhes, hiszen nem örülnél neki. Lehet nõgyógyászati betegség, egyéb probléma is, ami miatt nem jön meg. Az, hogy görcsölsz, és pici folyásod is van, az szerintem azt jelzi, ha össze is jött a pici, lehet, hogy el fog menni. De persze ezt nõgyógyász tudja. Lehet betegség is. Fõként, ha a teszted negatív.
A kérdező hozzászólása: ha õszinte szeretnék lenni akkor az egyik szemem sír a másik pedig nevet. mert nem mondom, hogy nem örülnék egy pici babának de még fiatalnak érzem magam hozzá. (18.) Édesanyám pszichológia szakon végzett és szerinte a fejemben van a probléma mert minél többet olvasok a terhességrõl és minél több új információt jegyzek meg és raktározza el a tudatalattim annál több tünetet fogok tapasztalni magamon és annál erõsebben fogom érezni õket. De ez az Õ véleménye, ettõl függetlenül szerintem még van esély arra is, hogy megfogant. ma az erõs hasgörcs ill. hasszurka vmint. hidegrázás ijesztett meg rendesen. nagyon rosszul éreztem magam és nem tudtam mitõl lehet. remélem tényleg csak beképzelem magamnak ...
Szia Lehet hogy nem olvasod ezt már el, de nem lettél terhes végül ??

Az álterhességet miért nem tudja kimutatni a teszt?

Legjobb válasz: Szia!! Ha nem vagy terhes akkor mit mutasson ki??

Szia!! Ha nem vagy terhes akkor mit mutasson ki??
Mert a terheség miatt termelõdõ hormont mutatja ki a teszt. Álterhességnél nincs ilyen hormon.
Pont azért nem mutatja ki mert csak álterhesség!Biztos nagyon szeretnél már kisbabát. Próbálj lazítani, egy kicsit nem erre gondolni, elfoglalni magad és akkor amikor nem is számítol rá, valóban terhes leszel!
tesztelj! nem csak akkor vérezhetsz, amikor igaziból menstruálsz
mi az, hogy nem valami jól volt meg?
Az nem jelent semmit, hogy megvolt. Nekem még 2 hónapig jött, csak gyengébben mikor terhes lettem. Vegyél tesztet.
A kérdező hozzászólása: Hát h 6 nap erõs mensibõl lett 2 nap erõs mensi és a többi 4 napban nagyon gyengén volt meg vagyis inkább nem is volt meg és iszonyatosan görcsöltem, de nem hiszem h terhes lehetnék mert az együttlétnél gumit használtunk és mielptt elment azelõtt kisis vette szóval szerintem tényleg csak bemesélem magamnak:\ de tényleg tesztelni fogom és köszi a tanácsokat
Valóban van ilyen hogy ha valaki nagyon szeretne vagy nagyon nem szeretne babát akkor be képzeli magának hogy terhes.
Valóban lehet menstruálni terhesen is! A gumi pedig nem nyújt 100%-os védelmet. Tesztelj!!!Legalább megnyugszol.
A kérdező hozzászólása: nálunk csak 25ös teszt van!
Persze, lehetsz!Az is lehet késõbb volt peteérésed, vagy még nincsen elég HCG.Tesztelj pár nap múlva ha addig nem jön meg.drukk
1-es leirt mindent, esetleg ha találsz 10.es tesztet (ami mifelénk hiánycikk...) akkor esélyesebb, hogy poz lesz ha terhes vagy! Drukkolok!!!
A kérdező hozzászólása: ma du.án volt pár csepp vér a bugyimon, de azóta semmi!14.ik napon vagyok, máskor már 3 nappal elõtte barnázok most semmi!félek h túlságosan akarom ezt most, pszihésen és csak azért nem jön meg!elsõ babámmal rögtön kimutatta a teszt!nem baj, pár nap és kiderül!rossz ez a várakozás!
#2 vagyok: nálunk is csak 25 van... A patikában meg nem is értik, hogy mit 10-ezek, 1 db van benne :D Nekem 20-án volt egy picike barnázás, 22-én egy haloványka poz.tesztem! Drukkolok, hogy nálad is így legyen!!

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!