Találatok a következő kifejezésre: Az állítás: ateista, mert nincs kiben (1 db)

Sztem nem, mert mi Isten követjük benne hiszünk nem pedig magunkban.
"Szerénytelenség volna, ha önmagában hinne. Márpedig õ szerény." Ez egy feltételezés csak. Itt látom a hibát a levezetésben. Istenrõl egyetlen dolog derül ki a Bibliában, mégpedig, hogy mindenható. Gondoljunk csak Szodoma és Gomorra történetére, esetleg a tíz csapásra, ahol saját maga befolyásolja az uralkodót minden csapás után, hogy utána demonstrálni tudja mindenhatóságát a következõ csapással. Ezek után nagyon nehezen tudnám jóságos, szerény vagy megbocsájtó jelzõvel illetni az ott leírt Istent. Attól meg mentsen meg az ég, hogy a bibliai Istent kövessük. Csúnya világ lenne :)
Isten nem szerény, ahogy Jézus sem volt szerény (Jézus által pedig megismerhetjük az Istent). Azért is feszítették keresztre, mert olyan határozottan állította, hogy õ az igazság és az út stb. Az állítás tehát itt elbukik. Eygébként meg, ha kiemelsz a Bibliából két történetet, amibõl Isten szigorúsága jön le, persze, hogy félreismered. És mi van Saullal, aki gyilkos volt, Isten pedig úgy megkegyelmezett neki, hogy végül próféta lett? Isten kegyelmétõl Pál olyan sokkot kapott, hogy egész életében Istent követte és dícsérte, szabad akaratából, nem pedig azért, mert Isten elvárta tõle.
A szerénységét sem fogadom el. Hót mereven elvárja, hogy dicsõítsük, amit ugye.. hát ha én várnék el a környezetemtõl, hogy hozzám viszonyuljanak ugyanígy, minden volnék, csak épp szerény nem.
Isten mindenhatósága is cáfolt dolog, hiszen nem tud akkora követ teremteni, amit azután ne bírna megmozdítani.:) )
Ezt megbeszéltük nem emlékszel. Nem voltál Isten találkozón?
De igen mert elhiszed amit tudsz...de lehet hogy rosszul tudod, így hogy ne keress más igazságot, hinned kell, hogy amit tudsz az igaz...:)
2.: De a tudás nem hit. ;)
isten nem ateista õ tudja magáról hogy létezik
Isten hisz magában!


Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Tudsz olyat írni amitől nem bírom majd abbahagyni a nevetést? Akár videó is jöhet. Felpontozlak!

6

Ha benézek a béka segge alá, mit látok?

7

Van olyan internet oldal, ahol vicceket, találós kérdéseket lehet kiírni?

Linkelnétek néhányat?

1

Iphone 7 vagy Nokia 3310?

Nem tudok dönteni hogy melyiket vegyem meg..:S

2

Ti hisztek a mosógépben?

10

Valaki eltudna küldeni ilyen betűképet azt a fuuuuuuuuuuuuu fejeset memet meg egy ilyen vámpírosat?

kösziiii

0

Arra gondoltam, hogy feltalálom a vezeték nélküli zuhanyt. Csak akkor honnan fog jönni belőle a víz?

Csak a zuhanyfejet kellene fogni, és máris lehet tusolni. Bárhol.

A másik ilyen találmányom a vízpor lenne. De mit kellene vele csinálni, hogy víz legyen belőle?

14

Varró Dávid egy ismert előadó?

http://www.youtube.com/watch?v=AjEjjmNJ58s bejön a muzsikája?

3

Svédek miért játszanak olyan jó metálzenéket? A hideg lehet az oka?

Szeretnék én is olyan jó zenét játszani mint ők, de nem igazán fedeztem fel még a titkukat. Ezért arra gondoltam, hogy a dalírás alatt félrehúzódok egy hűtőkamrába.

2

Segítseteek!?

Egy troll lent a pincében!

5

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!