Találatok a következő kifejezésre: Amikor egy kinyal egy lányt, akkor (1 db)

Amikor egy pasi kinyal egy lányt, akkor annak a nedvességnek van valami íze? Élvezik ezt a pasik? Létezik az, hogy majdnem mindig másmilyen az íze?

Legjobb válasz: eddigi tapasztalataim alapján azt kell mondjam, hogy nincs különösebb íze. Pontosabban van, de én "bõnyállal" nyalok, szóval leginkább a saját nyálam ízét szoktam érezni. Azaz szinte semmit. Számomra az illata sokkal jellegzetesebb és egyedibb, mint az íze. Szerintem nem kifejezetten az ízt illetve az illatot élvezi az ember. Szerintem egyik sem tartozik alapból a kellemes benyomás kategóriájába. Azt élvezzük, legalábbis én, hogy ezt én váltom ki a nõbõl, nem az ízt, vagy az illatot. Ez nem azt jelenti, hogy undorok tõle, vagy valami ilyesmi, hanem azt, hogy ennek az illatnak ebben a szituációban helye van, így van rendben. Más szituációban nem biztos, hogy kellemesnek találnám. Hogy mindig kicsit, vagy esetleg nagyon más, az ha belegondolsz, teljesen nyilvánvaló. Ha semmi másra nem gondolunk, mint arra, hogy mikor fürdött utoljára (most nem napokról beszélek) és azóta 30fok volt-e vagy csak 18, már teljesen más érzeteket kapunk. Ha ehez hozzáveszünk egy illatosított tisztasági/intim (sose tudom melyik melyik) betétet, meg mondjuk egy intim szappant (aminek egyébként borzalmas íze van), már az értezek széles skáláját kapjuk és akkor még a szervezet egyéb természtes reakcióit nem is vettüt górcsõ alá.

eddigi tapasztalataim alapján azt kell mondjam, hogy nincs különösebb íze. Pontosabban van, de én "bõnyállal" nyalok, szóval leginkább a saját nyálam ízét szoktam érezni. Azaz szinte semmit. Számomra az illata sokkal jellegzetesebb és egyedibb, mint az íze. Szerintem nem kifejezetten az ízt illetve az illatot élvezi az ember. Szerintem egyik sem tartozik alapból a kellemes benyomás kategóriájába. Azt élvezzük, legalábbis én, hogy ezt én váltom ki a nõbõl, nem az ízt, vagy az illatot. Ez nem azt jelenti, hogy undorok tõle, vagy valami ilyesmi, hanem azt, hogy ennek az illatnak ebben a szituációban helye van, így van rendben. Más szituációban nem biztos, hogy kellemesnek találnám. Hogy mindig kicsit, vagy esetleg nagyon más, az ha belegondolsz, teljesen nyilvánvaló. Ha semmi másra nem gondolunk, mint arra, hogy mikor fürdött utoljára (most nem napokról beszélek) és azóta 30fok volt-e vagy csak 18, már teljesen más érzeteket kapunk. Ha ehez hozzáveszünk egy illatosított tisztasági/intim (sose tudom melyik melyik) betétet, meg mondjuk egy intim szappant (aminek egyébként borzalmas íze van), már az értezek széles skáláját kapjuk és akkor még a szervezet egyéb természtes reakcióit nem is vettüt górcsõ alá.
Hát az én barátom kifejezetten imádja, és állandóan arról beszél, hogy milyen jó íze van....hát nem próbálnám ki :) Mindíg szólnom kell neki, hogy mikopr megyek el, csak azért hogy lenyelhesse azt a nedvet... :D
Lehet gázul fog hangzani, amit irok, de én megkóstoltam a sajátom. Egyszerûen kiváncsi voltam. Hát, nincs a legjobb ize, de nem rosszabb, mint a sperma.
Nyugi én is megkostóltam :D
Szerintem, aki már belekezd az önkielégítésbe, kíváncsi arra is, hogy milyen ízû! :D Mindenkinek más, ez tényleg függ napszaktól, idõjárástól, stresszhelyzettõl is biztos, lelkiállapot, betegség (nem nemire gondolok), ciklusban hol tart, stb. Bizonyára nem az íze vagy az illata miatt csinálják a pasik ezt, hanem mert hatalmas örömöt akarnak ezzel okozni a kedvesüknek! ;) Nyilván van, aki még pluszba élvezi az ízt, illatot is, de ha esetleg valakinek nagyon visszataszító lenne, szólni kell, lehet, hogy szóban forog esetleg egy fertõzés, vagy bármi. Ha pedig még akkor sincs kedv a dologhoz, nem kell csinálni! Orális szexre nyilvánvalóan nem lehet kényszeríteni senkit!!! Ha viszont te szeretnéd, hogy a párod neked csinálja, akkor te is csináld neki! Annyit várj el, amennyit te is beleadsz a kapcsolatba - akár bármilyen téren!!! Azt pedig az egyik hozzászólónak üzenném, hogy az intimbetétet a menzesz során használják a nõk, a tisztasági betétet pedig a maradék 3 hét során, mikor szükségességét érzik (folyáskor). ;)
ja, illetve intimbetétet akkor is lehet alkalmazni, ha menzesz van, de tampont használ a nõ, és ez mintegy plusz biztosíték. remélem, most már képben vagy a betéteket illetõen! ;)
ööö izééé :D:D:D most beégtem az egész nõ társadalom elõtt! :D:D:D és téged is összezavartalak! szóval az imént a tisztasági betétre gondoltam, mint plusz biztosítéknak a tampon használata során! most már offolok. :P
A kérdező hozzászólása: Ez aranyos:) köszönöm a válaszokat

Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Szerintetek lehet, h akar többet is, mint barátság vagy csak havernak akar? 18/L

Van egy fiú, akivel 1,5 órán át beszéltünk egy buliban, de már előtte is ismertük egymást a suliból, de nem voltunk beszélő viszonyban.
A buli óta írt facen és elhívott egy másik buliba,de így baráti társasággal. Én elmentem szívesen, ott nem volt semmi, de jól elvoltunk.Azóta ír kb minden nap és órákat beszélgetünk. Régen már mondták, h tetszem a fiúnak, de akkor még barátnője volt.
Most nem tudod, h akar-e tőlem valamit vagy csak barátnak?

2

Hol találok a magyar tanáromhoz hasonló kaliberű férifit? Egyáltalán létezik ilyen a korosztályomban? 18L

Rájöttem,hogy gyakorlatilag beleszerettem a magyar tanárom jellemébe,és teljesen kialakult bennem egy olyan kép,hogy milyen is számomra a tökéletes férfi.Nem személyi kultuszról van szó,csupán csak szeretném ha lenne egy korombeli hasonkó gondolkodású társam.Õ egy nálam kb egy fejjel magasabb,normál testalkatú,arcra teljesen átlagos ember,aki képes TISZTELNI az embereket.(nem csak a nőket,mindenkivel teljesen korrekt)Nem felszínes ember,tehát nem a külső alapján könyvel el olyannak amilyen vagy,hanem inkább a tettek alapján,persze a külső is fontos,de nem a legfontosabb.Korrekt és segítőkész,pontosan tudja hogy kik azok az emberek akiket messziről kerülni kell,távoláll tőle az előítéletesség,istenkáromlás,piás,lezüllött élet.Családcentrikus és gondoskodó személy,keresztény,visszafogott,nem anyagias,ragaszkodó.Igénye van a tudásra/tanulásra és nem csak a szakterületén belül,nem várja el,hogy a nő a rabszolgája legyen,úgy tekint a nőre mint egy partner,akivel EGYÜTT mindent meg tudnak oldani,tehát nem használja ki a nőt.Ez ugy kb mind igaz rá,eddig tökéletesen megmutatkozott minden hozzászólásbol,gyerekkorában gyógyszerész akart lenni,végül mégis inkább a magyar felé orientálódott,mert nagyon megragadta a költészet,de egy tudományágat sem néz le...(ja és nem netfüggő,hozzám hasonlóan nincs fenn fb-n)

20

Maszturbáltatok már moziban?

5

Szerintetek mi történne egy olyan valóság show-ban, ahol csak férfiak vannak?

Nem véletlenül tettem a kérdést ebbe a kategóriába.

8

Melyek a legjobb leszbipornó oldalak?

1

A kövér lányoknak mitől olyan hatalmas a mellük? Fiúk ti nem vágytok egy ilyen csajra?

Azért olyan nagy nekik mert dagik? 21f

15

Valaki skype?

Írj privit és leírom a cîme!

4

Vannak itt olyan lányok, akik elégedetlenek a szexuális életükkel? 28/F

14

Lányok! Ha odamegy hozzátok egy idegen fiú beszélgetni, ismerkedni és sokat kérdez az idegesítő?

6

LÁNYOK! Ti hány évesen néztetek először pornót? /L

13

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!