Találatok a következő kifejezésre: Abortusz után az esélye (12 db)

A mai modern orvostudomány mellett mennyi az esélye hogy valakinek 2-3 abortusz után is lehessen gyereke, akit problémamentesen kihord?

Nekem egy abortuszom se volt, csak elméleti kérdés. És nem olyan válaszokat várok, hogy akinek volt abortusza, annak ne is legyen gyereke.
gyakorikerdesek.hu

Legjobb válasz: Hát elég kicsit. minden abortusz után csökken az esélye

Hát elég kicsit. minden abortusz után csökken az esélye
Bõven van esélye. Gondold csak el, hányan vannak, akik két-három vetélés mûszeres befejezése után is teherbe esnek, és gond nélkül szülnek. Nekem kétszer volt küretem, egyszer elhalt terhesség miatt, utána szültem, majd szülés után pár héttel ki kellett üríteni a méhem, mert nem húzódott össze. Most megint babát várunk, és egyelõre úgy néz ki, nincs probléma. A méhszájam szerencsére továbbra is zárt (ez szokott pl abortuszosoknál probléma lenni, de minden méhszájon át végzett mûtét gyengíti a záróizomzatot).
Manapság elég ritka, hogy vki abortusz után meddõvé válik. Szülészeten mondta a fõnõvér, hogy volt olyan nõ, aki a 9. !!!!!! abortuszára ment.
Az abortuszok "mennyisége" nem csökkenti a teherbeesés lehetõségét. Természetesen több abortusznál a nagy számok törvénye alapján nagyobb az esélye a komplikációnak. De egyébként nincsen hatása. Extrém szám után el tudom képzelni, hogy gondok lehetnek a nyálkahártyával. Amit nem tudok elképzelni, hogy ha valaki egyszer átéli, utána hogyan tudja újra megtenni. De az meg már az õ dolga. :/
Anyukámnak 4-szer volt abortusza mielõtt én megfogantam volna, és elmondása szerint semmi baj nem volt sem terhesség alatt, sem a szülés során...pedig abban az idõben nem volt ilyen fejlett az orvostudomány. Néhány ismerõsömnek volt 1-2 abortusza, és senkinél sem jelentett gondot a késõbbiekben.
90% felett.... akárcsak abortusz nélkül... 100% esélye meg senkinek nincs arra, hogy lehet gyereke, akit problémamentesen kihord... ha volt mûvi abortusza, ha nem. ÜdV
Manapság már semennyire nem befolyásolja a késõbbi teherbeesést. A méhszájtágítást pedig már elõtágítással végzik mûtét elõtti éjszaka, nem közvetlenül a mûtõasztalon mint 40 éve. Ennek az elõtágításnak pont az a lényege, hogy lassan tágítják a méhszájat, nehogy megsérüljön az izomzat.

Abortusz után mennyi az esélye annak, hogy teherbe lehet esni az elöváladéktól?

nekem sajnos a 12 hétben vették már el a babát de ennek kb 2éve már (anyagi okok miatt nem tudtam válalni)és egy abortusz után tényleg nehezebben lehet teherbe esni föleg ha ennyire rizikos volt az abortuszom? 28L
gyakorikerdesek.hu

Legjobb válasz: "Abortusz után mennyi az esélye annak, hogy teherbe lehet esni az elöváladéktól?" 28éves létedre továbbra is ennyi eszed van, hogy védekezés nélkül akarsz .ugni??? Gratulálok!!!

"Abortusz után mennyi az esélye annak, hogy teherbe lehet esni az elöváladéktól?" 28éves létedre továbbra is ennyi eszed van, hogy védekezés nélkül akarsz .ugni??? Gratulálok!!!
kb ugyanannyi, mint abortusz elött... védekezzéééé, gumira gyüjtsd a pénzt, ne abortuszra.
nee máááár.. nem volt elég az abortusz, megint nem akarsz védekezni??? észnél vagy te????
Hogy lehet valaki ennyire felelõtlen?? Sajnálom a leendõ gyerekedet!!!
nem a gyerekgyilkolással van a gond, hanem h 2 x is bevállalná!!
Ha nem toltak el semmit az ab. közben (aminek sokkal nagyobb a valószínûsége), akkor ugyanakkora mint elõtte. Ha eltoltak, akkor az életben nem lehet több gyereked.
Okoskák, nekem is volt egy abortuszom 2 éve, igen, ostorozzatok:) most a 7. Hétben vagyok:) egyébként, ítélkezés elõtt, ismerjék ék meg az abortusz valódi okait, ti tiszta, szent tehenek, , , , ,

Sos! Abortusz után hány százalék az esélye hogy lesz-e gyerek vagy nem?

gyakorikerdesek.hu

Legjobb válasz: Mit erõlködsz esélyekkel? Ha védekezés nélkül szexeltél, akkor VAN esélyed teherbe esni abortusz ide vagy oda. Ahogy azt már meg is tapasztaltad.

Mit erõlködsz esélyekkel? Ha védekezés nélkül szexeltél, akkor VAN esélyed teherbe esni abortusz ide vagy oda. Ahogy azt már meg is tapasztaltad.
Abortusz után mivel "tiszta" a méhed, és feltéve hogy nem roncsolódott könnyebben esel teherbe.
ezt senki nem tudja megmondani. Kérdés, hogy hegesedett-e a még, történt-e bármilyen mûhiba. Erre elõre nem lehet válaszolni.
Ha vákuummal csinálták, akkor nagyon magas a százalék, tehát érdemes védekezni a nem kívánt terhesség ellen.
Mindig érdemes védekezni a nem kívánt terhesség ellen.
A kérdező hozzászólása: na jó de mégis kb nagy vagy kicsi az esélye?Ja és köszi a válaszokat!
Az esélye ugyanakkora.
Szerintem ezt senki sem tudja. Két választásod van ha nem akarsz gyereket védekezz ha meg igen akkor próbálkozzatok és kiderül.
Én rengeteget hallottam már hogy akinek abortusza volt az utána nehezebben esik teherbe!

Az abortuszon átesett nőknek valóban lecsökken az esélyük a teherbeesésre? Ha igen, akkor ez mikor derül ki? Közvetlenül a műtét után, vagy csak sokára?

gyakorikerdesek.hu

Legjobb válasz: Az abortusz, ha nem is "nagy mûtét", mindenképpen egy beavatkozás, aminek épp úgy megvan a maga lábadozási ideje, mint -pl - egy mandulamûtétnek. Ezt sokan kihagyják, mert - mondjuk - a környezetük nem tud róla, nem akarnak emiatt kimaradni a munkából, nem érzik "annyira" rosszul magukat, stb... A következménye lehet enyhébb, vagy súlyosabb gyulladás -pl - ami apró hegesedéseket hozhat létre, és megnehezítheti késõbb a teherbeesést. Korábban a méhszáj mûszeres tágítása roncsol(hat)ta a záróizmokat, így a magzat súlyát késõbb nem tudta megtartani. Ezért vetélés, vagy koraszülés következ(het)ett be. A mai mûtéti módszerekkel, és az orvos utasításainak, tanácsainak a betartásával, önmagában egy abortusz nagyon ritkán okoz késõbb problémát amikor már tervezett terheségrõl van szó.

Az abortusz, ha nem is "nagy mûtét", mindenképpen egy beavatkozás, aminek épp úgy megvan a maga lábadozási ideje, mint -pl - egy mandulamûtétnek. Ezt sokan kihagyják, mert - mondjuk - a környezetük nem tud róla, nem akarnak emiatt kimaradni a munkából, nem érzik "annyira" rosszul magukat, stb... A következménye lehet enyhébb, vagy súlyosabb gyulladás -pl - ami apró hegesedéseket hozhat létre, és megnehezítheti késõbb a teherbeesést. Korábban a méhszáj mûszeres tágítása roncsol(hat)ta a záróizmokat, így a magzat súlyát késõbb nem tudta megtartani. Ezért vetélés, vagy koraszülés következ(het)ett be. A mai mûtéti módszerekkel, és az orvos utasításainak, tanácsainak a betartásával, önmagában egy abortusz nagyon ritkán okoz késõbb problémát amikor már tervezett terheségrõl van szó.
Szia! Sajnos minden technikai fejlõdés ellenére még ma is lutri, hogy lesz-e valamilyen maradandó következménye az abortusznak. A méhszájat ma már kíméletesen tágítják fel, a gond nem is ez lehet. A dokik ma is "vakon" dolgoznak, az ujjaikra és a hallásukra hagyatkozva. Így elõfordulhat, hogy megsértik a méh falát, (akár át is lyukaszthatják) és ez még csak nem is számít mûhibának, pont azért, mert nem látják mit csinálnak. És minden elõvigyázatosság ellenére elõfordulhat utána méhgyulladás, ami hegesedéshez vezet. Nekem missed ab-om volt, ami technikailag nem különbözik a sima abortusztól. Ennek következményeként elzáródott az egyik petevezetékem megnyithatatlanul. Tehát nekem csökkent az esélyem. :-( De ez nem törvényszerû, a legtöbben megússzák, és késõbb ugyanolyan esélyekkel indulnak neki a babavállalásnak, mint elõtte.
19 évesen volt abortuszom, ma, 36 évesen négygyermekes anyuka vagyok. A mai eljárásokkal már sokkal kevesebb a kockázat, mint régen.
Nekem volt egy abortuszom, de én inkább terhességmegszakításnak nevezném. Sajnos beteg volt a magzat, így el kellett vetetni. Én is rögtön azt kérdeztem a dokimtól, hogy igaz, hogy ezek után nehezebben fog jönni a baba? És azt mondta, hogy nem, ez egyáltalán nem befolyásolja a következõ terhességet. Már azóta van egy kisfiam, és készülünk a második babára is. Ja és a mûtét után 6 hónapig nem lehetett védekezés nélkül szexelnünk, letelt a fél év, és rá fél évre sikerült teherbe esnem.

Abortusz után mekkora az esélye annak h meddő leszek?

gyakorikerdesek.hu

Legjobb válasz: Statisztikai adatokkal tudok szolgálni: a fiatal korban végzett abortusz következtében 13%-ban fordul elõ meddõség, felnõtt korban pedig az abortuszon átesettek 4%-a lesz meddõ. Forrás: http://www.communio.hu/meh/ao001214.htm

Statisztikai adatokkal tudok szolgálni: a fiatal korban végzett abortusz következtében 13%-ban fordul elõ meddõség, felnõtt korban pedig az abortuszon átesettek 4%-a lesz meddõ. Forrás: http://www.communio.hu/meh/ao001214.htm
A mai eljárás már sokkal modernebb mint a régi, de az emberekben benne maradt a félsz. Manapság már elég valószínûtlen hogy valaki emiatt lesz meddõ. Az utolsó válaszolónak meg kívánom hogy legyen õ meddõ, de mégjobb lenne ha elcsapná a 7es busz (illetve tetszés szerint bármelyik).
Nekem volt már kettõ, és most 28 hetes vagyok!
Ezt az e-mailt az elõttem szóló hölgynek ajánlom a figyelmébe....de majd magára ismer. zia! Mi nem ismerjük egymást és elõre is bocs, hogy írok, de felháborítottál azzal amit írtál. Hogy aki nem képes védekezni legyen meddõ?????Voltál te már terhes..?Vagy szexelsz te egyáltalán?Tudod mi védekeztünk a párommal, és mégis "becsúszott" a baba...akivel sajnos gond, szívproblémái voltak, és el kellett vetetni.Tudod te azt, hogy ez milyen érzés?Hogy hallod ahogy dobog a szíve , de nem az "igazi"???22 éves vagyok és igy is vállaltam volna...De te azt kívánod nekem meg a hozzám hasonló nõknek, hogy megérdemlik, ha meddõk????Tudod, nem kívánom, hogy hasonló helyzetbe kerülj bármikor is az életben, de akkor majd ne felejtsd el, hogy mit mondtál!
az elõzõ hozzászólást lájkolom :) egy ilyen rosszindulatú ember minden bizonnyal jó anya lesz.
Mivel ez egy vak mütét attól függ mennyire vékonyítják el a méh falat de az esély minimális mert minden menstruációval erõsödik a méhfal.
Sziasztok! Én voltam az az eléggé szemét hozzászóló. Sajnálom, ha megbántottam valakit, nem gondolkodtam. Van egy barátnõm, aki folymatosan kockáztat és nem védekezik, és már több mint kétszer volt abortusza, ami engem megviselt, mert ellenzõje vagyok. De sajnos el kell viselnem, mert egy albérletben lakunk, mindezt végig kell néznem. Sajnos, nem voltam konkrét, én az olyan embereknek kívánom - vagyis már nem is kívánom, hogy meddõ legyen, csak verje meg az Isten, akik saját örömüket feljebbre tartják, mint hogy megpróbáljanak védekezni. Akiknek anyagi helyzetük nem engedi vagy fejlõdési rendellenesség kell abortuszra menniük, azokat sajnálom:S Akár mekkora ellenzõje is vagyok az abortusznak, inkább mennék el arra, mint hogy beteg babát hozzak a világra, aki csak szenved... Sajnálom, ha valakit megbántottam, hatalmas indulat volt bennem amikor rákerestem a témára, és nem gondolkodtam, amikor ide írtam, és nem fejtettem jobban ki a véleményem:S
Ha valaki nem képes védekezni (isten tudja mennyi lehetõség van ma már)és abortuszra megy, az megérdemli, hogy meddõ legyen!
de persze függ nagyban attól is hogy hol végzik! mert sztk-ba (rossz tapasztalat alapján) nem figyelmesek! persze van ahol figyelnek de a legtöbb helyen "hentesek"! de ez is olyan hogy ahol kinyitod a tárcád ott biztonságban vagy!
mármint az elõzõ kommentelõ
Azért, aki másnap kívánja, hogy legyen meddõ, az is elgondolkozhatna magán....

Abortusz után ha a 6 héten belül élek sexuális életet nagyobb az esély, hogy újra teherbe essek?

8hetesen megált a babám szive és minnél hamabarabb szeretnék újra teherbe esni.Ilyenkor nagyobb az esély rá vagy majd a 6 hét után próbálkozzunk újra?
gyakorikerdesek.hu

Legjobb válasz: Szia! Hát azért 1 rendes menzit nem ártana megvárni,mégis csak egy mûtét után vagy!A szervezetnek kell valamennyi idõ,hogy regenerálódjon!Az esély mindig egyforma,lehetsz terhes is!De azért gondold át a dolgokat,bár tudom nagyon nehéz! Sok szerencsét és remélem hamarosan újjabb kisbabád lesz majd!:)

Szia! Hát azért 1 rendes menzit nem ártana megvárni, mégis csak egy mûtét után vagy!A szervezetnek kell valamennyi idõ, hogy regenerálódjon!Az esély mindig egyforma, lehetsz terhes is!De azért gondold át a dolgokat, bár tudom nagyon nehéz! Sok szerencsét és remélem hamarosan újjabb kisbabád lesz majd!:)
Minimum egy "tisztító" menstruációt ki kellene várnod, gondolj bele milyen nagy hormonváltozáson ment keresztül a szervezeted, amelyik utána megszûnt hirtelen. Van olyan, akinél 2-3 hónap kihagyást javasolnak pont ezek miatt a dolgok miatt. Ne légy türelmetlen, bár tudom, hogy nehéz. Remélem, hogy minél hamarabb összejön(-:
A kérdező hozzászólása: Oké, köszönöm.Hát akkor inkább várunk, nemtudunk mást csinálni.:)
Szia! Nekem deceemberben volt egy spontán abortuszom. Abortusz után nem is szabad sexelni 6 hétig én úgy tudom. A szervezetednek is stressz volt a mûtét, várjál vele pár hónapot! Én két mensit megvártam aztán több nem jött, a 3. hónapban már terhes lettem. Most 27 hetes vagyok. Nagyon sok sikert kívánok neked és egy picike türelmet!:-)

Mennyi az esélye, hogy egy abortusz után, ami 16 éves koromban történt, mikor a magzat 12 hetes volt, hogy többé nem lehet gyerekem? 19/L

Nem szeretnék rosszindulatú kommenteket, így is sokszor nem tudok emiatt aludni azóta is. Sok, elenyész??
gyakorikerdesek.hu

Legjobb válasz: 12 hetes elég nagy magzat, tehát az esély nagyobb mintha csak 6 hetes lett volna. De azért nem hatalmas.

12 hetes elég nagy magzat, tehát az esély nagyobb mintha csak 6 hetes lett volna. De azért nem hatalmas.
50% - vagy igen, vagy nem. Figyelj, ezt senki nem tudja megmondani neked. Egyrészt kellene próbálkoznod, másrészt ha nem jönne össze, ki kellene téged vizsgálni. Mondjuk ha az megnyugtatna, akár most is kérhetsz vizsgálatot (ha ki bírod fizetni, mert szerintem az állam csak indokolt esetben támogatja, nálad meg nem indokolt, hiszen nem arról van szó, hogy évek óta nem tudsz teherbe esni). Elvileg nem lesz gond, ha minden rendben volt 3 éve, viszont nagyobb az esély a vetélésre, mint egyébként (de még így is kicsi), és jelentõsen nagyobb az esélyed a koraszülésre. Ennél pillanatnyilag nagyobb probléma, hogy nem tudsz aludni. Ha egyedül nem tudod feldolgozni a történteket, és félelmeid vannak, akkor fordulj pszichológushoz. A stressz és az alvásproblémák veszélyeztetik az egészségedet.
A kérdező hozzászólása: köszönöm a válaszokat! természetesen nem szeretnék még babát, hiszen csak 19 éves vagyok, de egyszer mindenképpen szeretnék családot, és nagyon nagy bennem a félsz. mit tegyek azért, hogy egészséges legyen a szervezetem?
Az esélyét tényleg nem lehet tudni.De a mai orvosok már kellõ tapasztalattal rendelkeznek mindent megtesznek azért, hogy ne maradjon olyan maradandó károsodás a méhen amely meddõséget okozna.Két vetélésem volt vagyis( elhalásom )ugyan olyan módszerrel távolítják el a magzatot mint egy élõt, most pedig két gyermekem van.Ha nem volt gyulladás az abortusz után akkor szerintem minden rendben lehet.
én meg évek óta szeretnék gyereket, de nem jön össze. Ez az élet.

Abortusz utan mennyi az esely arra, hogy nem eshetek teherbe tobbe?

Ugy nez ki terhes vagyok, de sajnos nem tarthatju mehg a picit mert korai. Abortusz utan lehet meg babam, vagy csokken az eselye? Ez az elso terhessegem. 21/L
gyakorikerdesek.hu

Legjobb válasz: Ezt nem lehet elõre megmondani. Függ a mûtét kimenetelétõl, és még egy rakás testi és lelki dologtól...

Ezt nem lehet elõre megmondani. Függ a mûtét kimenetelétõl, és még egy rakás testi és lelki dologtól...
Ha SZTK-ba jársz, a vizsgálatok alanyi jogon járnak, és nulla Ft-ba kerülnek. Amúgy az abortusz meg 30000...
Ha jól tudom, max 1-2% esélye van annak, h utána nem lehet babád!bár nem az én dolgom, de biztosan megtartanám! 22 éves 30 hetes kismami
Legalább bevallod. Már kezdtem azt hinni, hogy ezen az oldalon mindenki tökéletes védekezés mellett hozza össze a gyerekeket. Igaza van az elõttem szólónak. Az SZTK-ban teljesen ingyenes a terhesgondozás. Nem te lennél az elsõ nõ, aki nem fogadott orvosnál szül. Az abortusz meg 30 ezer forint. A saját felelõtlenséged miatt nem hiszem, hogy a gyereket kellene büntetni. Nyilván nem kis kiadásokkal jár egy gyerek, de azért ha van pénz kajára, pelenkára meg néhány ruhára, akkor nagy gond nincsen. A szülõk nem tudnak segíteni? Ha már összehoztátok a gyereket, akkor próbáljátok meg felnevelni.
Második vok! Ha te szeretnéd, próbáld veld megbeszélni, h tartsátok meg! A kórházban a vizsgálatok ingyenesek, és nem kell a picinek sem mindenbõl a legdrágábbat megvenni!dolgozol?
Én is 21 éves vagyok, és még 1-2 évig nem tervezzük a babát, de ha terhes lennék, akkor tuti, hogy nem vetetném el.
Manapság már viszonylag ritka, de elõfordul, nem lehet elõre tudni. De szerintem kicsit önzõ dolog ez. Mármint nem azon gondolkodsz, hogy szerencsétlen gyereknek milyen lesz, hanem csak saját magadra gondolsz. Miért nem tudjátok megtartani? Védekezés mellett jött össze?
Olyan jó, hogy te a kérdésre válaszoltál. :D
A kérdező hozzászólása: 18:35 koszonom. igazabol nagyon rosszul erzem magammert van benne igazsag.butak voltunk.es ma du csinaltam tesztet es pozitiv lett...
Hagyjátok már õt békén! Nem azt kérdezte, hogy megtartsa-e a babát, vagy hogy mi a véleményetek. Vagy a kérdésre válaszoljatok, vagy ne is válaszoljatok! Menjetek másik kérdéshez fröcsögni!
Már nem azért, de a barátod egy önzõ dög, aki csak magára gondol. Ha nem akar gyereket, akkor ne sexeljen, mert akkor tuti, hogy nem esel teherbe, ha meg már megcsinálta, akkor vállalja. Elõre sajnálom szegényt, hogy ilyen apja lesz, és téged is, hogy egy ilyennek szülsz gyereket. (Már ha megszülöd.)
A kérdező hozzászólása: beszelek szuleimmel csak raveszem magam. konnyebb lenne az eletem ha nem lenne most ez de nincs szivem elvetetni, bele fogok roskadni.:(
Csak azt nem értem, hogy ha ekkora teher egy gyerek, ez miért nem szex elõtt jutott eszetekbe? Annyi védekezési módszer van, miért nem használtátok? A párod meg csessze meg, már elnézést. Vetesd el a gyereket, ha már összejött...nemhogy gumit húzott volna, ha nem akar gyereket. Majd továbbtanulsz késõbb. Mondd el a szüleidnek és kérd meg õket, hogy segítsenek. Majd ha kicsit nõ a gyerek, mehetsz vissza tanulni meg dolgozni.
A kérdező hozzászólása: 11:38 terveztema tovabbtanulast szeptembertol.egyenesbe akartunk jonni, de igy alakult. nem vagyok szivtelen aki erzelem nelkul el tud vetetni egy babat. mindig sirok mikor momdja parom h ez a jo megoldas.
Az esély csökkenhet, de teherbe eshetsz. Az egyik barátnõmnek tizenéves (15-18) korában 3 abortusza is volt, az abortuszok között kb 1 év telt el. Gyógyszert szedett, csak nem pontosan így a hónap végére mindig maradt neki pár szem, így csúsztak be a terhességei.
Ha a szülõk segítenének, akkor mi a gond? Ha akarnád azt a gyereket, akkor nem vetetnéd el a barátod kedvéért. Ebbõl szerintem az lesz, hogy elveteted, aztán majd sírsz, hogy rá sem bírsz nézni a párodra, mert belekényszerített téged ebbe a szörnyûségbe.
A kérdező hozzászólása: 11:18 a szulokkel nem beszeltem meg mert nem merek, de tudom h segitenenek, sot apa mar akar unokat. erettnek erzem magam egy babahoz, es csak azert vonakodik mert neki sem fix a munkahelye nekem meg nincs meg
Én nem akarlak rábeszélni, csak leírom a saját példánk. Nekünk is ki van számolva minden forint, anya segítségével tudunk meglenni ráadásul albérletben. Mégis bevállaltuk a babát, mert nincs rá garancia, hogy késõbb jobb lesz az anyagi helyzetünk, hiszen eddig sem javult, sõt. Igaz, én már 30 éves vagyok, de ha nálatok már úgy döntött a baba, hogy jönni akar ilyen fiatal anyukához és te sem akarod elvetetni, akkor nem értem, miért merült fel nálad az abortusz, vagy miért hagyod magad befolyásolni egy férfi által?
A kérdező hozzászólása: 10:36 en meg szeretnem tartani de baratom tart attol h anyagilag nem tudjuk finanszirozni a vizsgalatokat.most koltoztunk videkre pestrol es nagyon ki van szamolva az utolso ft ia. az hogy hogy fogant?felelotlenek voltunk sajnos...gondolim erted
Barátnõm most volt, bent voltam vele a konzultáción. Elõször azt mondta a doki, hogy "jó eséllyel gondot fog okozni késõbb". Amikor kiderült hogy már van 3 gyereke, akkor 3% alatti lett az esély.
Hogy vagy? Mi a helyzet? Min gondolkodsz? Mondtad már szüleidnek?

Mennyi az esély hogy egy nő abortusz után nem tud teherbe esni?

gyakorikerdesek.hu

Legjobb válasz: Manapság már elég minimális, kb 1-5%-ra mondanám, de ha már 1% is van rá, akkor sajnos nem elhanyagolható.

Manapság már elég minimális, kb 1-5%-ra mondanám, de ha már 1% is van rá, akkor sajnos nem elhanyagolható.
Általában 1-2%. Személyre szabottan 50%. Vagy igen, vagy nem.
Ha komplikációmentesen zajlott le a mûtét akkor a statisztikai adatok alapján 100ból 5 nõnek okoz gondot a késõbbi teherbeesés.
90%
A kérdező hozzászólása: ez csak 1 kérdés, ki mondta, h.terhes vagyok, attól h.igy van megfogalmazva....
Használni kéne fog.gátlót vagy óvszert és nem leszel terhes. Ha meg nem védekeztek igy jártál.
kevesebb, mint elõtte, de sajnos elég sok h szaporodj még
Ervin :P
Elnezest az ervint nem ide akartam ...
Mond el neki ... "Ervin ha megkernelek elmosogatnal ???"
ezt az orvos aki ezt a mûtétet végzi, csak az ronthat el valamit kicsit rosszabb területet érint és akkor bukta! Ha õ nem vét hibát és nem történik semmi baj a kaparás során akkor lehet gyermeked.
Nem, pont az volt tesómnál a probléma, hogy nagyon vékony és ha elveteti, akkor nem 90 % volt az esély, hogy nem lehet neki még egy.
Ez nem ilyen egyszerû. Sokmindentõl függ. Ha valaki eleve nehezen esik teherbe, annak kockázatosabb lehet az abortusz. De valóban függ az alkattól, a méh paramétereitõl ésatöbbitõl.
A kérdező hozzászólása: a testalkattól? ilyet még nem hallottam. szóval 1 kövér embernek már nem lehet már gyereke abortusz után?
Nagyban függ a testalkattól is. Tesómnak megmondták, hogyha elveteti, akkor nem biztos, hogy lesz még egy. Neki nagyon vékony alkata van.
A kérdező hozzászólása: és mondjuk ha az illetõ 17 éves, utánna lehet gyereke, vagy az kortol független?
szerintem kb. 70-80%. Kb. 3. felnõtt nõnek volt már.
Nõvérem már vetetett nem is egy gyereket és elsõ gyereke elõtt 1et meg harmadik elõtt asszem 2öt és most megint teherbe esett amit meg is tart am meg is nagyon vékony 24évesen 39kg (csak terhességnél hízik meg)

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, a legjobb helyen jár!