Találatok a következő kifejezésre: A vajúdáskor fájások (35 db)

Ha úgy indul be a szülés, hogy elfolyik a magzatvíz (és utána jönne a fájások), akkor hosszabb a vajúdás, mintha fájásokkal indul?

Előre is köszönöm a válaszokat!

Legjobb válasz: Ez érdekes sokat gondolkozom rajta én is, mert egyrészt elvileg ha burkot repesztenek a vajúdás során attól a folyamat meggyorsulását várják. Másrészt nekem ahány ismerõsömnek így indult a szülés mindnek órákat kellett várnia még mire fájásai lettek volt akinek nem is jelentkeztek fájások, csak oxitocin bekötése után. Nekem 3 gyerekem van ebbõl 2 indult fájásokkal, a harmadiknál elment a magzatvíz de onnantól 2 óra múlva meglett tehát nekem pont hogy felgyorsította az egészet. Nehéz ezt megmondani elõre.

Ez érdekes sokat gondolkozom rajta én is, mert egyrészt elvileg ha burkot repesztenek a vajúdás során attól a folyamat meggyorsulását várják. Másrészt nekem ahány ismerõsömnek így indult a szülés mindnek órákat kellett várnia még mire fájásai lettek volt akinek nem is jelentkeztek fájások, csak oxitocin bekötése után. Nekem 3 gyerekem van ebbõl 2 indult fájásokkal, a harmadiknál elment a magzatvíz de onnantól 2 óra múlva meglett tehát nekem pont hogy felgyorsította az egészet. Nehéz ezt megmondani elõre.
Én éjfélkor egy erõs fájásra ébredtem, a 2.-nál elkezdett bugyogni a magzatvíz, rögtön 3-5 perces fájások jöttek (elõtte való nap azért éreztem gyenge fájásokat, de azt hittem ezek csak erõsebb keményedések), hajnali 5.10-kor a kezemben volt a baba. A dokira úgy kellett rácsörögni, hogy hol van már, de épp odaért a kitolásra. :) Elsõ baba, azt mondják, ez nagyon jó idõnek számít elsõre.
Nekem frissek az élményeim :) Fél 11-kor elfolyt a magzatvizem 11-kor bent voltunk a kórházba. Fájásaim elõszõr nem voltak utána 1 órára kezdõdtek emészt elég gyengén. Fél 5-kor kaptam oxitocint hogy erõsebbek legyenek mert a baba feje nagyon fent volt még. Az oxitocintól olyan fájásaim lettek hogy látni nem láttam. 11:46-kor született meg a kisfiam 37+1 naposan 5 napja :)
Nekem éjjel 3/4 3-kor folyt el a magzatvíz. Fájásokat 1/2 7 körül kezdtem érezni. A baba 1/4 6.-kor született. Nagyon durva szülés volt, egy rakás oxyt kaptam, h táguljak. :( A doki azt mondta, h az az oka, h elõbb a magzatvíz folyt le.
Nekem fél 6-kor folyt el a víz (bár elég kevés), a fájások pedig fél 8 körül kezdõdtek (maguktól, nem kaptam oxit, és egybõl 3-4 percenként jöttek). Fél 11-kor pedig megszületett a babám. Az elsõ igazi fájástól számítva 3 óra alatt meglett.
Nekem negyed 1-kor folyt el a magzatvíz, kb 2-kor jöttek a fájások és fél 6-kor született meg a kisfiam. A fájásoktól csak 3 és fél óra.
Nekem az elsonel egy ora fajas utan folyt el a magzatviz, 7orara lett meg a baba. Amikor fajasokkal indult, akkor mentem be amikor 5percesek voltak, 2orara lett meg a baba, burokrepesztesre fel orara ra. Otta azt mondtak ha burkotrepesztenek, akkor fel-1ora es baba kint van.
Nekem elsö lányomnál volt pár fájás amik igen erösek voltak majd elfolyt a magzatvíz. (épp a korházban voltunk) majd 4 órával késöbb meglett a lányom. másodiknál éjszaka eldurrantam úgy hogy elötte egy fájásom sem volt. majd már leakart szakadni a hátam és 3 órával késöbb megvolt a második lányom.
Általános szabály nincs.De azt szokták hangoztatni, hogy a száraz szülés nehezebb, vagy ha elfolyik a víz nem mindenkinek jönnek a fájások.Aztán kinek így, kinek úgy:) Nálunk is víz folyt el, nehezen lettek fájások, nem tágultam, császár lett.
Szerintem nem lehet általánosítani. Nekem az elsõ szülésemnél elõször elfolyt a magzatvíz, a fájások kb. másfél órával késõbb kezdõdtek. De ettõl nem lett hosszabb a vajúdás. Du. fél kettõ körül folyt el a víz, 3-körül kezdõdtek a fájások, és este fél nyolckor született meg. A másodiknál is ezzel indult, de mivel azt indítani kellett, ezért nem mérvadó. (Ott egyébként kb. 3 órát vajúdtam, de mivel elakadt, sürgõsségi császár lett belõle.)
...ekkor mar a szules elindul, nalam 1/2 12-kor ment el a magzatviz, s 1-kor mar megszuletett a baba pl. ket ilyen szulesem volt, keves fajdalommal, viszont nagyon sokat setaltam, lepcsoztem a szulesek elott.
Szerintem erre nincs általános szabály. Nekem elfolyt a magzatvíz, de a fájások nem jöttek...a kórházban kaptam mindenféle "jót", hogy beinduljanak a fájások, és lassan be is indultak, de ki tudja mi lett volna rásegítés nélkül. Aztán fél nap alatt sem tágultam, úgyhogy császár lett a vége. De mint írtam, ez nem általános dolog. Mindenkinél másképp alakul, akár fájással, akár magzatvíz-elfolyással indul a szülés. Mondjuk azért szívesen megtapasztaltam volna, hogy mi lett volna akkor, ha fájásokkal indult volna.
Elõzõ vagyok, de a mellettem levõ vajúdóból hallottuk, hogy mondja valaki, hogy "elfolyt magzatvíz, fájás nélkül" õ azt hiszem oxit is kapott, szóval nincs általános recept. Nekem is friss, 4 hetes élmény. :)

Kezdodhet a vajudas hanyingerrel, gyomorgorccsel? NEha fajasok is vannak, de nem tul veszesek es ossze vissza jonnek.37 hetes vagyok.

Legjobb válasz: Igen!!!Nekem is volt hányingerem.Sokan hánynak,megy a hasuk.A fájások is indokoltak lehetnek vajúdás kezdetekor,de a magzatvíznek el kéne folynia.Azt nem volt?De olvastam egyszer arról,hogy nem mindig folyik el a magzatvíz vajúdás elõtt.Azért pakolj össze!!!

Igen!!!Nekem is volt hányingerem.Sokan hánynak, megy a hasuk.A fájások is indokoltak lehetnek vajúdás kezdetekor, de a magzatvíznek el kéne folynia.Azt nem volt?De olvastam egyszer arról, hogy nem mindig folyik el a magzatvíz vajúdás elõtt.Azért pakolj össze!!!
A kérdező hozzászólása: Magzatviz nem folyt el, viszont most futotttam a wcre, hasmenesem van.... Kar hogy pont ma ejjel, egy nagyot szerettem volna aludni. Olyan almos vagyok.
Aludj nyugodtan!Hányadik baba?Hol laksz?Már mint messze a kórháztól?Remélem nem vagy egyedül!!??Azért készülj, hogy lehet szülni fogsz!Szorítok!!
A kérdező hozzászólása: Masodik baba. Korhaz kb 5 perc kocsival. Apa itt van velem. Elegge felek a szulestol, most jonnek elo a rossz emlekek, ugyhogy ennyit az alvasrol...
Nekem is volt hasmenés, ami olyan hirtelen jött, hogy még jó, hogy amúgy is a wc-n voltam, mert folyt a magzatvizem. Szülés közben 4x hánytam, ami amúgy jó dolog, mert azt jelzi, hogy nyílik a méhszáj. Szóval szerintem figyeld a tested, mert ez már a szülés kezdete. Gyors és szép szülést kívánok neked! Legyen hatalmas pozitív élmény!
én is drukkolok, és minden jót
A kérdező hozzászólása: Koszonom a biztatast! Vicces, jo hangulatu szulest szerettem volna, de a gyomorgorcsoktol es a hanyingertol valahogy nincs kedvem viccelodni.

Vajúdás közben erősödnek is a fájások, vagy csak egyre gyakrabban jönnek? A toló fájások mennyivel mások?

Legjobb válasz: Szia! Vajudás közben erõsödnek a fájások, mivel ki kell tágulnod. A tolófájások pedig egészen másképp fájnak, akkor már világra segíted a kisbabádat, akkor már benne van a szülõcsatornába, azonban az már a rövidebb, kicsit fájdalmasabb része a szülésnek, de jó is, mert akkor már tudod, hogy nemsokára a kezedben tarthatod a kisbabádat! A legjobbakat!

Szia! Vajudás közben erõsödnek a fájások, mivel ki kell tágulnod. A tolófájások pedig egészen másképp fájnak, akkor már világra segíted a kisbabádat, akkor már benne van a szülõcsatornába, azonban az már a rövidebb, kicsit fájdalmasabb része a szülésnek, de jó is, mert akkor már tudod, hogy nemsokára a kezedben tarthatod a kisbabádat! A legjobbakat!
A kérdező hozzászólása: bocs, vajudás rövid u-val
szia..én pont ugy gondolom hogy tényleg egyre jobban fáj hisz a baba feje jön egyre lejjebb és tágit..plusszba még méhösszehuzodásod is van..viszont a kitolási szakasz nekem annyira nem volt vészes mint maga a vajudás...megkönnyelbültem ahogy nyomnom kellett.de szerintem ezt mindenki máshogy éli meg.
Erõsödnek. Ahogy halad elõre a tágulás, egyre jobban fáj. A kitolás meg kicsit más fájdalom, az elõzõ fájdalomhoz hozzá jön egyfajta nem is tudom, mint egy nagyon nehéz székrekedés, olyasmi. Fáj is, érzed is, hogy muszáj nyomnod. Az a helyzet, hogy sztem minden elõször szülõ kismama megpróbálja elképzelni, milyen fájdalomra kell számítania és szerintem nemigen sikerül senkinek. Ez egy olyan fájdalom, amit még idáig nem éreztél és csak hasonlítani lehet máshoz, de valahogy mégsem olyan. Én is megpróbáltam elképzelni, de egész más volt.
Sziasztok!Igen a fájások egyre jobban fájnak, erõsõdnek, de nekem a kitolási szakaszban a derekam fájt iszonyuan.Annyira fájt , és annyira dörszölni kellet a fájdalom ellenére, hogy kisebesedett a szülés végére.

A fájások (méhösszehúzódások) a vajúdás megkezdésekor mindig fájnak, görcsölnek?

Éjjel óta rengetegszer bekeményedik az egész hasam elég kellemetlenül.. 37 hkm

Legjobb válasz: Nekem olyan érzés volt mind ha kakilnom kéne, ki is mentem de semmi.. Aztán 1 óráig gondolkoztam :) és utána reggel 5kor felkeltettem a párom, hogy akkor akár be is mehetnénk szülni :) és délután 3ra meglett a kisfiam császárral. Nem fájt a fájás, és mivel császárral kellett szülnöm a vajúdást se élem át semmi fájdalmam nem volt, csak császár után, de az kegyetlen. De 6 hét után már nem fáj és minden rendben :)most a 2. babát várjuk és ö is császáros lesz mert nem szülhetek rendes úton.

Nekem olyan érzés volt mind ha kakilnom kéne, ki is mentem de semmi.. Aztán 1 óráig gondolkoztam :) és utána reggel 5kor felkeltettem a párom, hogy akkor akár be is mehetnénk szülni :) és délután 3ra meglett a kisfiam császárral. Nem fájt a fájás, és mivel császárral kellett szülnöm a vajúdást se élem át semmi fájdalmam nem volt, csak császár után, de az kegyetlen. De 6 hét után már nem fáj és minden rendben :) most a 2. babát várjuk és ö is császáros lesz mert nem szülhetek rendes úton.
Mérd az idõt! Van olyan, hogy nem fáj, csak keményedik.
Igen, a szülésznõm azt mondta, figyeljem a rendszeres keményedéseket is, de szeretnek elmúlni. Azt mondta, ha már legalább egy órája 5 percenként jön, akkor induljunk a kórházba.

Kismamik-anyukák! -a vajúdásnak az a része, ami egy perces kibírhatatlannak tűnő fájdalommal jár meddig tart? Az csak a vajúdás legvége? Van átmenet a fájások és a tolófájás között?

...és vajúdáskor a méh,a hüvely is,a medence-derék is nagyon fáj?

Legjobb válasz: En nem vajudtam sokat, osszesen harom orat elso szulesnel es kevesebb, mint kettot masodik szulesnel. Annyi volt, hogy az elsot egybol 3 percesekkel kezdtem, ez fel oraval kesobb 2 perces volt, az tartott masfel oran at es az utolso egy ora volt nagyon durva. De ezt csak a ferjem jegyzeteibol tudom, akkor nem ereztem, hogy telik az ido. Volt atmenet, a tolofajasok elott volt olyan, hogy meg gorcsoltem is, de mar nyomni is kellett. A masodik szulest ket percesekkel kezdtem, de valamiert ezutan elkezdtek telenyomni oxitocinnal. Ennek koszonhetoen nem volt atmenet, hirtelen egy fajas utan nyomnom kellett es nyomtam is gozerovel, nem tudtam visszatartani. Atmenettel jobb volt, mert mindketszer gatvedelemmel szultem, a masodik szulesnel viszont olyan hirtelen kijott a babam feje, hogy a mehszajam repedt. Ami nekem fajt: eleinte alhas, derek, eros fajasoknal mar a terdemtol a nyakamig mindenem fajt, ugy ereztem, hogy a tudom, karom is faj. Egyebkent siman ki lehet birni, en elso szulesnel nem kaptam edat, mert nem volt ra ido, masodik szulesnel meg mar nem akartam kerni, mert tudtam, hogy nincs ra szuksegem, nem halok bele a fajdalomba. En szepnek eltem meg mindket szulesemet, mindegy hogy fajt, ki nem hagytam volna.

En nem vajudtam sokat, osszesen harom orat elso szulesnel es kevesebb, mint kettot masodik szulesnel. Annyi volt, hogy az elsot egybol 3 percesekkel kezdtem, ez fel oraval kesobb 2 perces volt, az tartott masfel oran at es az utolso egy ora volt nagyon durva. De ezt csak a ferjem jegyzeteibol tudom, akkor nem ereztem, hogy telik az ido. Volt atmenet, a tolofajasok elott volt olyan, hogy meg gorcsoltem is, de mar nyomni is kellett. A masodik szulest ket percesekkel kezdtem, de valamiert ezutan elkezdtek telenyomni oxitocinnal. Ennek koszonhetoen nem volt atmenet, hirtelen egy fajas utan nyomnom kellett es nyomtam is gozerovel, nem tudtam visszatartani. Atmenettel jobb volt, mert mindketszer gatvedelemmel szultem, a masodik szulesnel viszont olyan hirtelen kijott a babam feje, hogy a mehszajam repedt. Ami nekem fajt: eleinte alhas, derek, eros fajasoknal mar a terdemtol a nyakamig mindenem fajt, ugy ereztem, hogy a tudom, karom is faj. Egyebkent siman ki lehet birni, en elso szulesnel nem kaptam edat, mert nem volt ra ido, masodik szulesnel meg mar nem akartam kerni, mert tudtam, hogy nincs ra szuksegem, nem halok bele a fajdalomba. En szepnek eltem meg mindket szulesemet, mindegy hogy fajt, ki nem hagytam volna.
Szia! Az egyperces fájásokat, amik ilyen durvák, ahogy leírtad, én már nem éreztem, mert addigra bõven hatott az epidurális érzéstelenítés. Szóval nem tudom, mikor kezdõdtek és meddig tartottak :-) Nekem vajúdáskor a derekam fájt, máshol nem, de simán kibírható volt. Annyi volt, hogy a fájások között beszélgettünk a szülésznõvel meg a dokival, és még az õssejtes papírjaimat is akkor kezdtem el kitölteni. Amikor jött a fájás, tartottam egy pici szünetet, és összeszorítottam a fogaimat pár másodpercre, és utána folytattam tovább. Én végig ücsörögtem az ágyon, mert úgy volt kényelmes. Mondjuk az infúziósállvánnyal nem is lett volna jó sétálgatni :-) Minden jót Neked, és könnyû szülést. Üdv, 9 hónapos kisfiú anyukája
Az egybefüggõ fájások az átmenet a kétpercesek és a tolófájások között. Nekem két óra volt igy egybefüggõen amikor fájásszünetben is fáj.de akkor már mindenhol nagyon fáj és utólag nem is tünik annyinak... Mire eljutsz a kitolásig már le vagy zsibbadva alig érzed specifikusan hogy a hüvelyed fájna hanem egy csomóban fáj. Természetesen ki lehet birni hiszen mindenféle fájdalomcsillapitás nélkül szültem - gáz se volt-
A kérdező hozzászólása: Köszönöm, hogy írtatok.Igazából attól félek nagyon, hogy nem fogom tudni, mi az ami természetes fájdalom és kibírható, illetve nem fogom tudni, hogy ha baj van, és valami olyat érzek amit nem szabadna, és ettõl pánikba esem.
Kedves Kérdezõ! Ugyanezeken gondolkodtam, amíg terhes voltam, hogy mi lesz, ha baj van, és én még azt hiszem, hogy normális az a fájdalom. Hidd el, a szülõszobán már gondolni sem lesz erõd ilyesmire! :) Nekem 1 órán keresztül tartottak az 1 perces fájások (oxitocint kaptam), azok már tényleg nagyon durvák voltak, aztán egyszer csak megváltozott a fájás "iránya", és azt éreztem, nyomnom kell. Akkor már jöttek a tolófájások. Úgyhogy biztos, hogy észreveszed, mikor a fájásból tolófájás lesz. A hüvely a vajúdáskor még nem fáj, csak a kitolásnál feszít, de nagyon.
A harmadik valaszolo vagyok. Eselyed sincs eszrevenni, hogy mi nem normalis fajdalom es mi az, mert ott kb minden fajdalom normalis, meg a legdurvabb is. A bajt eszrevenni (ami nem lesz es kesz) nem neked kell, hanem a szulesznonek, dokinak. Amugy sem a fajdalom jelenti ott a bajt, hanem inkabb a babaval tortenhetnek dolgok, de ot ugyis figyelik kozben. Ne aggodj, nem lesz semmi gond!
nekem ez az elviselhetetlen egybefolyó fájdalom kb 2 órán keresztül tartott a tolófájások elõtt.elõször indult a hasamból aztán ment a derekamba.ilyen volt.mint menszikor csak 1000* erõsebb.
4 óra volt ez az idõszak.

A CTG vizsgálat során, már a vajúdás alatt mekkora erősségű egy-egy igazi fájás?

Ma voltam CTG-n, 40+1 hetes vagyok, még soha ilyen er?sség? fájást nem mutatott a gép, 77-es, ill. 8 perc múlva 82-es volt. Ebb?l mégsem éreztem semmit.

Legjobb válasz: Nekem a vajúdás alatt a gép 100nál folyamatos vonalat húzott,120 körül mutatott a gép. Ez a 80 körüli érték már elég szép fájás,nekem is kb ilyen értékkel indult,amikor elfolyt a magzatvizem és a kórházban rátettek a gépre!Sztem lassan születik a babud.:) Könnyû szülést kívánok:)

Elõzõ vok, van, aki 50-nél is ordít... Nem egyforma a fájdalomküszöbünk.
Nekem a vajúdás alatt a gép 100nál folyamatos vonalat húzott, 120 körül mutatott a gép. Ez a 80 körüli érték már elég szép fájás, nekem is kb ilyen értékkel indult, amikor elfolyt a magzatvizem és a kórházban rátettek a gépre!Sztem lassan születik a babud.:) Könnyû szülést kívánok:)
Én 5 perces fájásokkal mentem be a kórházba és akkor 60-62-es fájásaim voltak, majd 1 óra múlva 80 körül és amikor burkot repesztettek rögtön felugrott 130-140-re és mondhatom hogy ha elértem volna a plafont biztos lekapartam volna a vakolatot :) ) 3 és fél óra alatt meglett a (elsõ) baba gátvédelemmel. Szerintem ez egyén függõ, pl. nekem semmi görcsöm nem szokott lenni menstruációkor és talán ezért fájt a szülési görcs ennyire... nem voltam hozzászokva.
Ha kibírod reggelig.
80-as , már jó kis fájás, de tényleg nem mindenki érzi. Én sem éreztem fájdalmat, csak az ütemes méhösszehúzódást, pedig 100 körül mozgott a gép, majd amikor már eltelt néhány óra, akkor már érezhetõ volt maga a fájdalom is. Azt mondta a szülésznõ, hogy ilyen fájást ritka aki nem érez, de ahogy fárad a méh, érezni fogod. A "pokol" meg akkor szbadul el, ha megreped ( vagy megrepesztik ) a burok. De szerintem sem biztos, hogy kibírod reggelig......
Én csak ámulni tudok eezeken a sok vizsgalatokon, foleg a terhesség végefele ( 38- 41héten), én meg soha életemben nme voltam ilyen CTG vizsgalaton pedig már van egy lányom is, és most varom a következõ babámat. Szerintem kicsit túlzás, hogy egyesek a terhesseg végefele minden második nap vizsgálatokra mennek...szerintem a babák tudjak mikor kell jojjenek, és nem kell ilyen nagy hûhót csapni belõle... Vagy lehet erre mifelénk nem figyelnek eléggé ránk?
Erdekes ez a fájásokkal...Mikor a gép nekem 70-re ugrott, nem is éreztem semmit. Es mikor azt hittem, végem van, a gép nem mutatott semmit, végul megcsászároztak mert már nem volt ido várni, pedig nekem már nagyon fájt. Tenyleg nagyon fugg attol, kinek milyen a fájdalomkuszobe, illetve hogy lelkileg épp hogyan viseli.
Amikor szuletett a kislanyom akkor a korhazban neztek a szivhangot...nem tom milyen gep az:P de ennyi...azt is csak egyszer szules elott...
A CTG olyan mint az NST. Azon se voltál sose? Mert azon biza igen elcsodálkoznék....
Ezt már lehetne:-) Hallottunk már vajúdó anyukákról, akik nem tudták, hogy vajúdnak.-) És hazaengedtek? A tolófájások 100 körül mozognak:-)
A kérdező hozzászólása: Hazaengedtek, de holnap reggel 7kor jelentkeznem kell felvételre.
szerintem az a gép egy nagy rakás... Én már 13 órája vajúdtam, mikor rákötöttek a gépre.Majd belehaltam a fájásba és a gép 5-12-ig mutatott(!), aztán egyszercsak felkúszott 90-esre, na, azt meg nem is éreztem... De mint kiderült nem is az értékeket nézték rajta, csak azt, hogy legyen egy egyenletes görbe, ami megmutatja, hogy rendszerezõdtek-e a fájásaim.

Hány órás fájásokkal kezdődik a vajúdás?

Legjobb válasz: Van akinek 20-30 percenként jönnek az elsõ fájások.Olyat még nem hallottam,hogy óránként,de lehet én tudom rosszul. Aztán egyre sûrûbben lesznek fájások.

Van akinek 20-30 percenként jönnek az elsõ fájások.Olyat még nem hallottam, hogy óránként, de lehet én tudom rosszul. Aztán egyre sûrûbben lesznek fájások.
Nekem egybõl 6 perces fájásaim voltak.
Nekem egybõl 5 percesek lettek. Elõtte nem volt semmi. Jött egy fájás, aztán egybõl szabályosan 5 percenként.
nekem 7 percesekkel kezdõdött.
Bocs az offért: akiknek ilyen sûrû fájásokkal kezdõdõtt, azoknak mennyi idõ múlva lett meg a babája?
16:39-es vagyok. 8 órát vajúdtam.
Én 10 percesekkel kezdtem és 18 órát vajúdtam.

Anyukák! Amikor beindulnak a fájások/elkezdődik a vajúdás inkább mozgolódik/fészkeli magát a baba, vagy csak görcsöket érzel inkább, de a babát nem igazán?

40+2 napos vagyok, végre tegnap éreztem valami apró görcsölgetést, illetve ma is...mindezt elég intenzív magzatmozgás kíséri, pedig az utóbbi id?ben már nyugodtabb volt a kicsi. Köszi!

Legjobb válasz: Amikor beindult a tényleges vajúdás, onnantól kezdve nem éreztem mozogni a babámat, csak a görcsöket. A szülés elõtt még nst-n voltam, és a kislányom bukfenceket vetett, de rá fél órára megállt és elindult a vajúdás. De ez mindenkinél lehet más.

Amikor beindult a tényleges vajúdás, onnantól kezdve nem éreztem mozogni a babámat, csak a görcsöket. A szülés elõtt még nst-n voltam, és a kislányom bukfenceket vetett, de rá fél órára megállt és elindult a vajúdás. De ez mindenkinél lehet más.
Nekem derékfájás volt és keményedés és a baba aznap nem mocorgott.
Nekem sem mozgott egyik gyerkõc sem a vajúdás alatt. Pedig nekem enyhe lefolyású szülésem volt mind a 2x, éreztem volna, ha mozognak... Mielõbbi könnyû szülést és egészséges kisbabát!!
Én sem éreztem a babámat csak a görcsöket de azt nagyon!
Szintén. Lehet, hogy mozgott a baba, de én csak a fájásokat éreztem.
Nem akarlak meg íjeszteni, de nekem a kisfiam születésénél volt hogy sokkal mozgékonyabb lett és a köldökzsinór rávolt tekeredve a nyakára!!!
Én is csak a fájásokat éreztem a babát nem éreztem mozogni akkor már.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszaitokat, ma is egy + napra (40+3) ébredtünk...nagyon jót aludtam...tegnap színházban voltunk, ahová direkt gyalog mentünk hátha, majd az elõadás után volt egy kis "bál" és táncoltunk..nem is egyszer...a hatás: kb annyi amit a kérdésben feltettem..tegnap is éreztem...de most már tudom, ezek csak jóslók...legalább így a 40. hét után ezt is megtapasztalhattam...hát ez van...
Utolsó vagyok! Még annyi hogy nekem már félidõ utántól sokszor voltak keményedéseim a vége felé pedig jóslóim is. Elsõ baba és hát izgultam is honnan fogom én tudni mikor kezdõdik el a szülés. Az utolsó napokban jöttek mentek a jóslók, de a szülés elõtti napon olyan más volt már erõsebb is meg olyan fura is volt. Nst voltam utána találkoztam a dokimmal aki megvizsgált és mondta hogy óóó hát olyan nagyon fent van ez a gyerek ( 4 nap volt még kiírásig) lehet itt túlhordás lesz. Aztán hajnalban beindult a szülés :) ) Errõl ennyit. Szóval én éreztem hogy már másabb a dolog:) )) Tudom milyen nehéz a vége én is alig vártam már hogy kibújjon. Kitartást és könnyû szülést kívánok!

Hol fáj pontosan a fájás? A vajúdásra gondolok, nem a jóslókra.

Az egész pocak, vagy csak lent fáj, mint mensikor...?

Legjobb válasz: Szerintem ezt hiába írjuk le, nem igazán lehet elmagyarázni, pedig nagyon szívesen segítenék, csak annak lehet errõl pontos képe, aki már szült, annak nem, akinek elmagyarázták... :) Én menzesz-szerû görcsöket éreztem, de el sem lehet mondani, hogy mennyire fáj... Éreztem az egész méhemet, és az volt az érzésem, mint amikor egy hegyet képzelek magam elé: a fájás kezdetén megyek fel a hegyre, és amikor a tetejére érek, akkor volt a legerõsebb a fájás, majd szépen fokozatosan gyengült, és elmúlt. Végülis az egész pocak fáj, mert a 9 hónap végén már tekintélyes méretû a méh, tehát nem csak ott érzed, ahol mensikor. Olyan jó lenne elmagyarázni, de nekem is hiába mondták elõtte! :o) Szép szülést kívánok neked!

Szerintem ezt hiába írjuk le, nem igazán lehet elmagyarázni, pedig nagyon szívesen segítenék, csak annak lehet errõl pontos képe, aki már szült, annak nem, akinek elmagyarázták... :) Én menzesz-szerû görcsöket éreztem, de el sem lehet mondani, hogy mennyire fáj... Éreztem az egész méhemet, és az volt az érzésem, mint amikor egy hegyet képzelek magam elé: a fájás kezdetén megyek fel a hegyre, és amikor a tetejére érek, akkor volt a legerõsebb a fájás, majd szépen fokozatosan gyengült, és elmúlt. Végülis az egész pocak fáj, mert a 9 hónap végén már tekintélyes méretû a méh, tehát nem csak ott érzed, ahol mensikor. Olyan jó lenne elmagyarázni, de nekem is hiába mondták elõtte! :o) Szép szülést kívánok neked!
Nekem olyan volt, mint az erõs görcsös menszi fájás, egész lent fájt.
Az elsõ szülésemnél mindenem fájt. Az egész hasam, hátam, derekam. A másodiknál és a harmadiknál csak lent, de azért körben, szóval hátul is. Valóban hasonlít a menstruációs fájdalomhoz, csak persze sokkal erõsebb és hátul deréktájon is fáj. Minden szülés más és más, van aki alig érez valamit.
A kérdező hozzászólása: Már szültem, de semmilyen fájásom nem volt, úgy tágultam és toltam. Most még 2 hónapom van hátra szülésig, és kiváncsi vagyok, hogy pontosan hol is fog fájni.
Szia!En amit ereztem, azt leginkabb eros vesegorcshoz tudnam hasonlitani!Persze nem a vesem fajt, de ott hatul ket oldalt ereztem a legnagyobb gorcsoket!A ferjem egesznap ott ult, es azt maszirozta, attol picit jobb volt:) KOnnyu szulest kivanok Neked, es kivanom, hogy a masodik is olyan siman menjen, mint az elso:)

Amikor megindul a vajúdás milyenek a kezdeti fájások?

Iszok málnalevél teát. Ma fáj a hasam, de nem tudom ezek már azok-e. Tegnap vizsgált meg az orvos a méhszájam zárt de azóta fájok. Hétf?n kell be feküdnöm a kórházba.

Legjobb válasz: Szia! Nekem elõször kisebb, 10 perces fájások voltak, amik csak egy kis hasgörcshöz hasonlítottak, aztán mikor a szülõszobára kerültem és megrepesztették a burkot, azután erõsödtek. A fájások úgy kezdõdtek, hogy legelõször a derekam kezdett iszonyatosan fájni, aztán pár másodpercre rá már a egész hasam, mellkasom... Nem akarok szemét lenni, és megijeszteni, de szerintem nem embernek találták ki a szülést! Borzalmas élmény volt számomra!

Szia! Nekem elõször kisebb, 10 perces fájások voltak, amik csak egy kis hasgörcshöz hasonlítottak, aztán mikor a szülõszobára kerültem és megrepesztették a burkot, azután erõsödtek. A fájások úgy kezdõdtek, hogy legelõször a derekam kezdett iszonyatosan fájni, aztán pár másodpercre rá már a egész hasam, mellkasom... Nem akarok szemét lenni, és megijeszteni, de szerintem nem embernek találták ki a szülést! Borzalmas élmény volt számomra!
Még valami, 1. válaszoló vagyok: elfelejtettem sok szerencsét kívánni és szép egészséges kisbabát!!! :)
Nekem úgy fájt a hasam, mint mestruációkor, lent a petefészkem környékén, csak kb. 10x jobban, majd fokozatosan erõsödött, s nekem a gyomrom felé sugárzott. 10 percenként jött 40mp hosszú fájás, majd 4 óra múlva váltott 5 percesre, akkor már 20X jobban fájt mint menstruációkor. Kórházban burkot repesztettek, adtak fájás erõsítõt, attól 3 percenként jött a fájás, de már 100x jobban fájt mint mensikor, s a végén már percenként jöttek a fájások, na az 1000x jobban fájt, kibírhatatlan volt, én már csak azt vártam mikor lesz vége, hajnal 4 kor kezdõdött, s 9-re lett meg a baba. Piszkosul tud fájni, életemben nem fájt még úgy semmi. Nézd az órát, ha rendszerezõdnek a fájások, akkor már azok azok.
Mint egy iszonyat erõs menstruációs görcs Aztán még durvább.....

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!