Találatok a következő kifejezésre: A szuleim dirigalni (1 db)

A szuleim csak dirigalni akarnak. Mit tegyek?

17 eves vagyok de eleg beteges tipus.Epilepsziam van es epekoveim is vannak.Akkor esek ossze mikor akarok (szo szerint ertve)...nagzon csalodott vagyok mert egyszeruen nem lehetem a sajat eletem mindig dirigalni szeretnenek nekem.Dolgozni se akarnak engedni sehova se pedig nem allunk olyan jol anyagilag sem...legszivesebben folakasztanam mar magam..mindig csak engem er baj..tudom hogy onzonek tartanak de ez nem igy van..senkim sincs..MEGAKAROK HALNI!!!!!!

Legjobb válasz: Szerintem a szüleid nem dirigálnak,hanem ovni szeretnének.Epilepszia,rendszeres ellenörzés mellett,és renszeres gyogyszer szedésével rendben tarthato.Nem sokára 18 vagy.Akár dolgozzhatsz is,ha te szeretnél.Ne fordulj a szüleid ellen,késöbb majd belátod õk csak jot akartak.Vannak barátkozos oldalak,ott is probálhatsz barátokat találni.

Szerintem a szüleid nem dirigálnak, hanem ovni szeretnének.Epilepszia, rendszeres ellenörzés mellett, és renszeres gyogyszer szedésével rendben tarthato.Nem sokára 18 vagy.Akár dolgozzhatsz is, ha te szeretnél.Ne fordulj a szüleid ellen, késöbb majd belátod õk csak jot akartak.Vannak barátkozos oldalak, ott is probálhatsz barátokat találni.
Akár sorstársakkak is megpróbálhatod felvenni a kapcsolatot. Nem te vagy az egyetlen epilepsziás 17 éves emberke. velük tapasztalatot cserélhetnél, barátokra lelhetnél közöttük. Ki érthetné meg jobban a bánatodat mint az, aki szintén ugyan azzal a bánattal küzd?? Ezt tapasztalatból mondom neked. A szüleid pedig nem dirigálni akarnak. Sajnos ha az embernek beteg gyereke van, akkor azért 3-4-szer annyira aggódik, mint az egészségesért. Ilyenkor sajnos az ember hajlamos elkövetni azt a hibát, hogy szinte rátelepszik a szeretetével és aggódásával a másik emberre. Ez sokszor már szinte fojtó a gyerek számára. Na de egyszer te is szülõ leszel, és lehet, te is betegre aggódod majd majad. Erre gondolj, amikor már nagyon fárasztóak az õseid. Hogy végülis csak szeretetbõl és aggódásból teszik. Meghalni meg nem érdemes. Ki tudhatja, mennyi jó vár még rád az életedben. Hiszen még szinte nem is éltél. Jön a pályaválasztás, a párválasztás, megannyi örömforrás. Mi a fenéért mondanál le ezekrõl??? Meghalni ráérsz majd 70-90 éves korodban. Elõbb nem érdemes ;)
Elöted kérdezet valaki hogy miért prédikálnak neki mindig a szülök´. Mindenki azt írta mert jót akarnak, na nálad ez meg 10x-n ´féltenek. De itt is csak az van ha normálisan átgondolva leültök besélni. nyugottan elmondhatod nekik hogy te szeretnél felnöni és nem még 30 évesen is gyerekként élni. ezt a betegséget egész életedben cipelned kell, így meg kell tanulnod önállónak lenni. amúgy atesóm pár dekás babaként született 30 éve, de anyám még mindig úgy félti mintha kis baba lenne. Még jó hogy normális felesége lett.
Feltétlenül hallgass rájuk! A leírtak szerint nemcsak a felsorolt betegségekkel rendelkezel, hanem szellemileg is egy 10 éves szintjén állsz. Feltétlenül vigyenek el pszichiáterhez, mert a gond nem kicsi, viszont gyógyítható.
A betegségedet Te magad szellemileg jól tudnád kezelni, meg persze mellé gyógyszerekkel.Nem szabadna betegnek érezned magad és ezt sulykolni a fejedbe. A szüleid meg természetes, hogy szeretnének mindentõl megvédeni. Te meg természetes, hogy lázadsz, hisz' kamasz vagy.Én 17 évesen voltam a legidiótább a szüleimmel.Utáltam a világot és õket, mert próbáltak szabályozni.Most 23vagyok, és mindent nekik köszönhetek szinte.Van 2 diplomám, egy férjem és boldog életem.Neked is ezt kívánom!


Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Páromnak barátnője van. Két kicsi gyermekünk van, albérletben lakunk a munkája miatt. Mit tegyek?

Én haza sajnos már nem tudok menni velük, mert a szüleim eladták a házat, azóta anyám is utcára került; van egy családi házunk vidéken, de iszonyú állapotban, gyermeknevelésre semmiképpen nem alkalmas, penészes falai vannak, rossz burkolata ( kívül-belül ), viszont vett - még mielőtt feltűnt volna a szerető - egy lakókocsit, amiben viszont lehet lakni télen-nyáron.Ez szintén lent van a telken, az udvaron.De mindez hitelre van, amit ő fizet.Eddig nem került szóba a különmenetelünk, pedig mikor kiderült, én szívem szerint azonnal leléptem volna tőle.Azon hezutálok, hogy vhogy azt kéne elérni - csak nem tudom, hogy hogyan - passzolja át nekem, nekünk a lakókocsit, és majd én fizetem utána a részleteket.Ti mit tennétek?Mondom, már rég leléptem volna, ha tudom, hogy nem a gyerekek sínylik meg ezt az egészet.A gáz ott van, hogy még mindig szeretem őt, de nem bírom elviselni a tudatot se hogy másvalakije van.

41

Szerintetek nem szomorú, hogy az emberek annyira elmagányosodnak, hogy egy anonim oldaltól várják égető kérdéseik megválaszolását?

Holott egy jól működő, bizalomra, szeretetre, egymás megbecsülésére épülő családban természetesnek kellene lennie, hogy mindent meg tudunk beszélni egymással?

11

Mit csináljak? Félek mindentől, vele kapcsolatban.

Több éve van egy párom, együtt voltam vele jóban-rosszban. Jelenleg külföldön dolgozik.
Vettünk autót, jegygyűrűt, és építkezünk, ami pontosabban azt jelenti hogy az mi vagyis én családi házam udvarán volt egy kis nyári konyha szerűség+ egy szoba, ehhez húzunk egy fürdőszobát ami már meg is van.Gondoltuk ott elleszünk amíg nem tudunk sajátra gyűjteni, na meg ha haza jön egészségesebb külön a szüleimtől, nem kellene osztozni a konyhán, a fürdőn kicsit szabadabbak lehetnénk.
Eddig szép és jó volt minden ha most arra gondolok hogy mennyi tervünk van nagyon jó érzés.
Csak most jelenleg van egy hullámvölgy az életemben, a párom, akit eddig tiszta szívből szerettem, sosem tudtam nélküle elképzelni az életem. Megváltozott, keveset foglalkozik velem, ha itthon van nem ölelget szeretget babusgat, pedig dupla vagy akár tripla annyira kellene mint más kapcsolatban hisz nekünk ott a táv.
Szóval szeretem, de kezd nem az igazi lenni. Félek szakítani is, egyrészt mert nem hiszem hogy később vissza tudnánk táncolni, meg felesleges is volna, na é félek a szüleitől, testvéreitől is.
Engem ők állandóan ágrus tekintettekkel pásztáznak ami zavaró!
Félek hogyha most, vagy később is szakítanánk, az volna hogy kihasználtam, vagy bármi. Félek hogy az utcán megvernének, vagy hasonló dolgok. Félnék ki menni az utcára ezt már tudom. Nem követtem el semmit, csak azt hogy lehet kiszerettem az ő tesójukból vagy gyermekéből!
Egy kapcsolat szerintem két emberen múlik, ugyan így romlik is el.
Sajnálom azt hogy a párom nem képes ha haza jön 4 napra, mint, mert ez tette be a kaput hogy este nem moss fogat, úgy akar velem csókolózni. Nekem kell könyörögnöm hogy menjen fodrászhoz. Ilyen kis apróságok amik zavarnak, nem tesz azért hogy vonzó sármos férfi legyen, hisz nem csak a nő feladata jól kinézni.
A család miatt csak annyi a gond, hogy félig roma származású a párom. Szóval elég sokan vannak a családban

4

Belemennétek így távkapcsolatba? Bővebben lent

Nem túl rég vagyunk együtt a párommal, nem mondom rá hogy megtaláltam a nagy Õ-t mert nem volt tökéletes kapcsolat, viszont az érzelmeink ilyen szintűek egymás iránt. Most egyik hétről a másikra elköltözött külföldre egy jó munkalehetőség miatt, előre nem tudja sosem megmondani mikor és mennyi időre ér haza. Valószínű havi 2-3 napra. Utána menni nem tudok, mert nem fix városban dolgozik, hanem vándorol. Mindez eddig még bírható is, csak... Nemrég vált el, van egy fia akivel oda-vissza imádják egymást, a fiú rólam hallani sem akar. Ellenben arra a havi 2-3 napra beadta a teljes igényét az apjára, aki így valószínűleg kb egy fél délutánt tudna rám szánni még ha itthon is tartózkodik, ahelyett hogy hazajönne és abban a havi 3 napban feltöltődnénk egymásból a következő távolsági időszakra. Teljességgel esélytelennek érzem így fenntartani a dolgot, de az érzelmek miatt még áltatom magam. Külsős ezt hogy látná?
24N, 35F

8

Szeretem, így ki tudom mutatni? Nem a pénze miatt vagyok vele.

Bele szerettem egy férfiba, rengeteg pénze van, sajnos tudom. Bár ne tudnám.
Sokszor találkozunk, mindig meghívna valamire, de nem engedem meg neki. Soha nem fogadtam el tőle semmit!
Mikor az egyik üzletében vásároltam, nem néztem hogy adott vissza, otthon vettem észre hogy kedvezményt kaptam, szóltam is neki hogy nem szeretem ezt a dolgot mert akkor nem megyek oda soha.
Ma is közöltem vele hogy nekem normálisan adjam vissza, szóval így sikerült " rávenni" Mivel sok nővel volt dolga, pénzéhesebbnél pénzéhesebbekkel, úgy hiszem hogy így ki tudom mutatni hogy nekem nem egy pénz zsák kell.Vagy szerintetek rosszul hiszem?

10

Utál a barátom nővére?

Több,mint egy éve járunk.Nagyon jól megvagyunk,náluk nagy a család,mindenkivel nagyon jól kijövök,mindenkit szeretek,ők is engem.. viszont a barátom 23 éves nővére pár hete furán viselkedik,néha odaszól csípősen,nagyon fura!Nemrég mentünk bulizni(férjnél van lassan fél éve..) a férje megdicsért,hogy csinos vagyok,ő is ugyanúgy öltözött fel,annyira feltünő volt pedig van 1000 más ruhája..(mentünk sütire,utána bulizni).Nem csak engem dicsért már meg,meg nem hiszem,hogy akkora baj,vannak dögös nők a családban még..azóta a csaj mosolyog rám,utána meg elfordul és összehúzza szemét,kis utálatos lesz..párom anyukája nagyon szeret,az öcsike is,de ő más lett.Utálhat,mert engem is szeretnek?

8

Ti mit tennétek a helyemben? (bővebben lent)

Nem tudom hol kezdjem, anyámmal nincs valami jó kapcsolatom. Néha teljesen normális, de a legtöbbször csak belém köt mindenért, soha semmi sem jó, ha elmegyek akkor az , ha nem akkor az.
Elhagytam a telefonom, azért is neki áll följebb, pedig kb sose keresett rajta. Meg minden hülyeségen amin felhúzza magát rajtam tölti ki...
Sikerült a 22800ftos segélyt elintéznem, ezt neki is adom hogy fogja be a száját legalább, de ez sem elég. A pasijával utáljuk egymást, kb 5 éve lehetnek együtt de ez alatt 10 mondatot sem beszéltünk.
Úgy alakult, hogy lett egy jó pénzkereseti lehetőségem Bécsben, igaz nem állandó munka, heti pár nap, a hétvégék pl mindig szabadok. Ezzel havonta kb 170.000 ft körül tudnék össze szedni ha minden jól meg plusz a 22800.
És úgy tűnik lett egy barátnőm is, bár még nem "hivatalosan". Arra gondoltam, hogy elköltöznék innen és mivel az ő szülei is olyanok vele mint velem az enyémek őt is elhívnám albérletbe hozzám, igaz ő még tanul.
Szerintetek meglépjem ezt a lépést és lelépjek ebből a helyzetből, amiben csak az idegbaj kerülget és magamat hergelem egy olyanba, ami drágább lenne, viszont legalább nagy valószínűséggel senki sem [email protected]$zogatna?
21/F

20

Adnátok tanácsot? Nagyon el vagyok keseredve, mit tennétek a helyemben?

Párommal 4 éve vagyok együtt. A kapcsolatunk kiegyensúlyozott, nagyon jól megvagyunk. KIVÉVE! Időnként rajta kapom, hogy nem mond igazat.
A legutóbbi eléggé kiverte a biztosítékot. Sajnos 1 hete nem tudtunk találkozni. Este hívtam, de nem vette fel. Másnap mondta, hogy elaludt és nem hallotta, hogy hívom. Közben meg kiderült, hogy direkt nem vette fel és bulizni volt az egyik szórakozóhelyen. Másnap este mikor találkoztunk azt mondta azért olyan nyomott, mert aludt délután. Persze tudtam jól, hogy csak másnapos. Nem mondtam neki, hogy tudom merre járt éjszaka, nem tudom mit reagáljak. Nem gyerekről beszélünk hanem egy 30 éves férfiról...Egyébként minden tökéletes a kapcsolatunkba, nem értem miért kell hazudoznia. Tudja jól, hogy mindennél jobban utálom a hazugságot...Lehet tervezni ilyen férfival? Elfogadható, ha néha hazudik?

14

Van egy házam amit örököltem, de a páromnál lakom. Ezért arra gondoltam, hogy ki adom egy családnak és nem kérnék lakbért csak a rezsit fizetnék. Szerintetek jól teszem? Amúgy lehetséges ez?

23

Hogyan tudnék végre nyugodt, boldog életet élni?

Nagyon rossz itthon lenni. A szüleim külön fognak menni, nem beszélnek egymással, ha beszélnek, akkor is felemelik a hangjukat. Anya apát szidja, amikor nincs itt, apa meg anyát és ezt mind nekem kell végighallgatnom és nagyon rosszul esik. Van testvérem, de ő este 6-ig dolgozik, amikor hazajön, akkor meg itthon folytatja a munkát minden nap, ő nem részese igazából ennek. Vele is alig beszélünk. Apának ha valami nem tetszik, akkor rögtön káromkodik, elég hozzá annyi, hogy ha kiesik a kezéből a villa. Anya meg állandóan azért veszekszik, mert idebent vagyok mindig. Vasárnap bátorságot vettem magamon és mondtam anyának, hogy nem akarok templomba menni, de erre olyan szinten ki kelt magából, amilyet én még nem láttam nála és meg is ijedtem. Nem éreztem fenyegetve magam, szó sincs róla, mert tudom, hogy nem bántana, csak amiket mondott azok nagyon rosszul estek, hogy én soha nem akarok semmit és mennyire elege van már ebből, meg, hogy nem csinálok semmit meg hasonlók és, hogy mindenkit neki kell eltartania. Régebben pánikrohamaim voltak tulajdonképpen amiatt, mert magamat hibáztattam mindenért, pedig tudom, hogy nem én tehetek az egészről. Borzasztóan megvisel lelkileg ez az egész és egyedül vagyok vele, minden teher rajtam nehezedik. Nem tudom, hogy mit csináljak. Nagyon szeretem őket, de szívem szerint elmennék minimum 1 hétre, hogy végre csak élhessem a mindennapokat és ne kelljen velük találkoznom, de ezt nem tehetem meg.
1 hét múlva iskola, akkor talán kicsit jobb lesz, mert nem leszek itthon egész nap, tudok mással is foglalkozni és elterelődnek a gondolataim, de egyenlőre így nagyon rossz. Régen olyan boldog voltam, de én ezt már nem bírom. Mégis mit tehetnék, hogy ne viseljenek meg ennyire ezek a dolgok?

1

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!