Találatok a következő kifejezésre: A páron Hogy tudnám (384 db)

Nagyon megbántottam a páromat, hogy tudnám jóvá tenni?

A lényeg annyi, hogy meggyanúsítottam, hogy megcsal, de tényleg minden arra utalt, és miután nagyon elzárkózott, támadós volt és nem volt hajlandó megbeszélni a dolgokat, még inkább azt hittem, hogy megtette és össze-vissza nyomozgattam. Eltelt pár rémes nap és egy összeveszésnél elmondta, hogy végülis mi hogy volt, és így viszont tök hihető a sztori, hogy végre tisztáztuk. Most nagyon meg van bántva, csúnyán viselkedtem vele és csúnyákat mondtam. Pár napja megbeszéltük, hogy szakítunk, mert szerinte ha nem bízom benne, akkor nincs értelme az egésznek. Aztán persze mégis maradtam, megbeszéltük, hogy próbálunk változtatni mindketten a problémáinkon. Azóta egy hangos szó nem volt, most tökjól megvagyunk, és meg is teszi minden nap amire megkértem, de hiába próbálok mindennel a kedvében járni, olyan kis szomorúnak látom, hogy megszakad a szívem. (mondjuk most speciel beteg is) Nagyon szeretjük egymást és nem szeretném elveszíteni! Kérlek segítsetek, hogy mivel tudnám felvidítani és meggyőzni arról, hogy tudok még bízni benne, akármennyire is szerencsétlenül jött ki a dolog!

Legjobb válasz: Kedves 9-es válaszoló igaz, magunkból indulunk ki. Ha engem megcsalással gyanúsítana a párom, akkor nem bevágnám a surcát, aztán megrendeznék egy szakítást, ami után nagy kegyesen mégis visszafogadom, de látványosan szenvelgek, így kényszerítve a páromat hogy húzza meg magát és "nyalja a fenekem" mint a kérdezõ. Én ehelyett AZONNAL tisztáznám a félreértést, mert nincs mit titkolnom.

Kedves 9-es válaszoló igaz, magunkból indulunk ki. Ha engem megcsalással gyanúsítana a párom, akkor nem bevágnám a surcát, aztán megrendeznék egy szakítást, ami után nagy kegyesen mégis visszafogadom, de látványosan szenvelgek, így kényszerítve a páromat hogy húzza meg magát és "nyalja a fenekem" mint a kérdezõ. Én ehelyett AZONNAL tisztáznám a félreértést, mert nincs mit titkolnom.
Azért ennyire ne legyen bûntudatot. Azért õ sem igyekezett annyira kimagyarázni magát. Az a lényeg hogy megbeszéltétek. Te megígérted hogy normális leszel, de õ is megígérhetné hogy nem keveredik félre érthetõ helyzetbe. Mert ez ellen õ tud tenni és kell is tenni. Általában az ember nem gyanúsítja a párját ha nem ad okot.Szóval ennyire nem kell neked sem túlzásba vinni.Szóval õ is sáros volt valahol.
Szerintem is az lehet, hogy volt valami és azért kellet párnak, hogy hihetõ sztorit találjon ki! Tudod "Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél"
Lehet megcsal és most hazudott. Legyél gyanakvó.
Az itt válaszoló nõk többsége azért gyanúsítgatja a párodat alapból, mert magukból indulnak ki!!
Mi nem ismerjük a párodat, hogy mivel tudnád megvígasztalni, de próbáld meg neki bebizonyítani, hogy tényleg bízol benne. Ne nyomozgass utána és akkor talán érezni fogja, hogy visszaállt a bizalmad. Egyébként azt nem értem, hogyha tényleg "ártatlan", akkor miért kellett neki pár nap, hogy elmesélje, mi is történt valjójában? Lehet, hogy pár nap kellett neki, hogy kitatlálja a hihetõ sztorit és mégsem olyan ártatlan?
Õ nem tud benned bízni, és igaza van. A bizalmat könnyû elveszíteni, visszaszerezni nehéz. Ne gyanúsítgasd, ne nyomozz után, az idõ majd megold mindent. A másodikra pedig ne hallgass. Egy megkeseredett hülye nõ lehet.
A kérdező hozzászólása: Nagyon jó ember egyébként, az egyik legjobb, akit ismerek. Csak valahogy olyan hülyén intézi az emberi kapcsolatait, hogy sokszor mi (én) jövónk ki belõle rosszul. De szeretem és bármit megtennék érte, hogy ne azt a lemondást lássam rajta, ami a veszekedés óta van!
9 Nálad a pont:D
A kérdező hozzászólása: Megígérte amúgy, hogy nem keveredik és bocsánatot is kért többször is, mondta, hogy tudja, hogy hülyén intézte a dolgokat és hogy félreérthetõ volt.
A kérdező hozzászólása: Igen, sáros volt, mert neki nem kellett volna félreérthetõ helyzetbe keverednie, de már hiszek neki maximálisan. Azért kellett pár nap, konkrétan kettõ, mert vendégségben voltunk és nem volt alkalmunk beszélni. Akárhányszor közeledett, vagy beszélgetést kezdeményezett (már nem errõl, hanem a társaságban) látványosan utálkoztam.
Kedves 9! Én egy nyílt, szókimondó ember vagyok, ezért nem szeretem ha valaki félrebeszél, vetít. Azt meg kimondottan utálom ha még utána mártírkodik valaki. Így van én magamból indulok ki , és nem szeretem a mellé beszédet.Az ilyen jellegû félreértéseket rögtön tisztázni kell, nem napokig veszekedni. Ha a pasi rögtön kimosta volna magát az ügybõl nem jutnak idáig, úgyhogy ugyanolyan hibás.Illetve az még jobb lett volna ha bele sem megy semmilyen félreérthetõ ügybe.

10 éve vagyok együtt a párommal. Hogyan tudnám feldobni a szexuális életünket?

Legjobb válasz: kádban, konyhában, a pulton, asztalon, széken, zuhanyzás közben bemész mellé, úgy várod haza, hogy intim fehérnemûben az ágyon fekszel, kikötözöd, különbözõ helyeken kipróbáljátok a több száz féle pózt. Ezeket lehet otthon. A liftet, parkot, vízpartot, erdõt, kocsit, irodát csak ha bevállalós vagy. Lehet még esõben csinálni. Lehet hosszas elõjátékkal, vagy csak durr bele a közepébe. Vannak segédeszközök, Csak neked, vagy csak neki, vagy mindkettõtöknek. Ha nincs ötleted nézz sok pornót, meríts onnan. És menj el egy erotikus boltba. 37f

kádban, konyhában, a pulton, asztalon, széken, zuhanyzás közben bemész mellé, úgy várod haza, hogy intim fehérnemûben az ágyon fekszel, kikötözöd, különbözõ helyeken kipróbáljátok a több száz féle pózt. Ezeket lehet otthon. A liftet, parkot, vízpartot, erdõt, kocsit, irodát csak ha bevállalós vagy. Lehet még esõben csinálni. Lehet hosszas elõjátékkal, vagy csak durr bele a közepébe. Vannak segédeszközök, Csak neked, vagy csak neki, vagy mindkettõtöknek. Ha nincs ötleted nézz sok pornót, meríts onnan. És menj el egy erotikus boltba. 37f
Segédeszközök, szerepjátékok. Ha eddig sötétben csináltátok, kapcsoljatok lámpát, vagy fordítva. Szexi fehérnemûk használata ajánlott (persze csak a hölgynek). Vessetek be valami újat!

A párommal hogyan tudnám megbeszélni, hogy a nagylányát és a fiát hagyjuk ki a nyaralásból?

A párom elvált , az elöző kapcsolatból van 2 gyerek. Nyaralni szeretnénk menni, és a két gyereket is hozni akarja.A lánnyal nem vagyok jóban sajnos,mindig hazudik rólam a párom családjának és az apjának is, de még sorolhatnám miket csinál ellenem és a közös kislányunk ellen.Egyébként jár ide hozzánk mintha semmi nem történne és ő lenne a jókislány.(szóval beszélő viszonyban vagyunk) Amúgy 23 éves. Közös gyerekünk is van aki 2 éves. Szóval nem tudom hogyan mondjam meg a páromnak, hogy nem akarom a lánnyal eltölteni a nyaralásunkat, vagy inkább halgassak és adjam be a derekamat, hogy a páromnak legyen egy jó nyaralása?

Legjobb válasz: 23 éves,már nem kislány,hogy majd egész nap veletek lesz(gondolom).Szóval ha el is megy veletek,akkor sem fog mellettetek lenni mindig. Viszont ha õt itthon hagyjátok és a testvérét viszitek(a párod fiát),akkor az jogosan fog neki rosszul esni,akármit is tesz/tett ellenetek.

23 éves, már nem kislány, hogy majd egész nap veletek lesz(gondolom).Szóval ha el is megy veletek, akkor sem fog mellettetek lenni mindig. Viszont ha õt itthon hagyjátok és a testvérét viszitek(a párod fiát), akkor az jogosan fog neki rosszul esni, akármit is tesz/tett ellenetek.
Nyilván ha jó a kapcsolatod a pároddal, akkor múködik a kommunikáció is, tehát egyszerûen állj elé és mondd meg neki, hogy mit tapasztaltál a lányáról, és találjátok ki, mit lehet kezdeni a helyzettel! De elõször szerintem inkább a lánnyal kéne beszélned a viselkedésérõl, hogy van-e veled valami baja vagy miért hazudozik rólad. Végül is õ is felnõtt nõ már, remélhetõleg lehet vele értelmesen beszélgetni.
Azért szerintem egy 23 éves lány nem az apjával meg annak az új családjával akar menni nyaralni. A fiával egyébként jó viszonyban vagy?
Valamit valamiért
Az, amit szeretnél már csak egy eredménye egy folyamatnak, ami évek óta tart. Tehátitt nem a nyaraláson van a hangsúly, hanem az általános kommunikáción. A helyedben kertelés nélkül megkérdezném tõle, hogy ezt és ezt hallottam, hogy mondtál rólunk a családnak, stb. Majd megkérdezném, hogy miért viselkedik úgy, ahogy a gyereketekkel, és emellett miért akar mégis veletek nyaralni, miután te a nyilvánvaló utálat jelének veszed azt, amiket vletek csinál. Magyarul finoman, de kiborítanám a bilit. 23 éves, nem kisgyerek már, amit csinál, annak tudatában kell lennie a következményeivel. Jah, és az sem utolsó, hogy jogod van ahhoz, hogy a saját családodban ne nézzenek hülyének. Hidd el, a nyaralásgond is gyorsan megoldódik. ;)
De õk ugyanúgy a párod gyermekei, mint a közös gyereketek. A párodhoz tartoznak. Az én apámnak is lett új felesége, de ha elmentek nyaralni, nem is volt kérdés hogy én is megyek velük. Ha én a párod helyében lennék, biztosan nem mennék ilyesmibe bele.
Szerintem nagyon nagy pofátlanság lenne ilyet kérned, ne haragudj. Amikor összejöttél a pároddal, gondolom tudtad, hogy vannak gyerekei. Ok, megértem, hogy nem vagytok jóban a lánnyal, de inkább ezt kéne tisztázni vele (felnõtt ember, ültesd le, és beszéljétek meg), nem pedig azon mesterkedni, hogyan lehet õt elzárni az apjától. Szerintem természetes, hogy az apa vinni akarja a másik gyerekeit is, gondold el, milyen lenne már, ha nem tenné!? Más kérdés, ha már felnõttek, és mondjuk nem akarnak menni, de, ha akarnak, akkor egyszerûen nem teheti meg, hogy nem viszi õket.
Beszéld meg a lánnyal!Mond meg neki, hogy lehet , hogy nem te vagy az anyja, de ettõl még egy család vagytok.Mond meg neki, hogy szeretnéd, ha jól érezné együtt magát a család, és, hogy te a lányodnak szeretnéd tekinteni õt, Azt, hogy szeretnél vele jóba lenni, és, hogy csak akkor jöjjön nyaralni, ha õ is ezt akarja!
A kérdező hozzászólása: A lány mindenképpen jönni akar, sõt ha valahova mentünk eddig együtt akkor mindig kijelenti, hogy velem akar csak menni. (nem értem)
A kérdező hozzászólása: 9:45-nek igen a fiával jó kapcsolatban vagyok nagyon szeretem.
Légy vele kedves mindig és kész.Nem érdemes arra pazarolnod az energiád, hogy a 23 éves lány miatt bánkódsz. Bírd ki valahogy a nyaralást, az a legtisztességesebb szerintem!
Én viszont megmondanám a férjemnek, hogy nem szeretném ha eljönne velünk, mivel nem szeretném egy olyan ember nyaralását pénzelni, aki utál engem. Mellesleg felnõtt nõ, el tud menni dolgozni, és tud menni nyaralni is! Én is 23 éves vagyok, de én nem akaszkodnék az apámék nyakára! Vagy pedig megpróbálod tisztázni a dolgokat a csajjal, és mentek együtt.
A kérdező hozzászólása: Köszi a Válaszokat! Hát nagyon elgondolkodtató egy két dolog amit írtatok! Most töröm a buksit. Ha van még kedve bárki leírhatja a véleményét szívessen veszem a rosszat is.
Csak ülj le vele beszélni!Beszéld meg vele, hogy jó volna, ha javulni a viszonyotok!Ugyanazt mondom amit a #10/13 számú ember írt.

Miért viselkednek így a szüleim a párommal? Hogy tudnám megszüntetni a konfliktust?

A szemébe, bájosak és azt mutatják, h szeretik, elfogadják, ám ha nincs velem és van vmi vita, - legtöbbször azért mert szerintük nem érdekel senki és semmi, (a barátaim a szerelmem és úgy mindenki más szemében normális vagyok, s?t elfogultság ide v oda, a bn?m és 1esek szerint is én vagyok a legodaadóbb ismer?sük) - ha nem is rögtön de legtöbbször el?veszik és éppen csak le nem k.rvázzák, mindenért ?t okolják ami velem kapcsolatos (értsd: viselkedés).

Legjobb válasz: Persze, a fejleordítás a legjobb módszer mások szimpátiájának megnyeréséhez...

Persze, a fejleordítás a legjobb módszer mások szimpátiájának megnyeréséhez...
Pár dolog nem világos: 1. Azt irod, hogy nem dolgozol - akkor jogos, hogy azt állitják, hogy még nem tettél semmit az asztalra 2. Ha lusta vagy (meg egyéb gondol is voltak/vannak), akkor ne csodálkozz, hogya szüleid nincsenek ettöl elragadtatva. 3. Ezt viszont tényleg nem tudom hová tenni: azt irod, a barátnöddel szemben kedvesek, csak akkor emlegetik negativan, ha TE csinálsz valamit, ami nem tetszik nekik. Akkor a barátvök ERRÖL honnan tud? Mert neked az jön le, hogy TE pletykálsz róla, máshonnan nem tudhatná. A kapcsolatotok NEM amiatt romlik meg, mert a szüleid mondanak valamit, hanem mert TE továbbadod, adott esetben kiszinezve. Másrészt ha másfél éves kapocslat ATTÓL meginog, hogy a a szülök nem helyeslik, akkor ott maga a kapcsolat nem jó. A megoldás, hogy sürgösen keresel munkát, adott esetben máshol, nem feltétlen a szülök környékén, elköltözöl és a saját lábadra állsz. Akkor senki nem fog beleszólni, hogy kivel és milyen kapcsolatot tartasz fenn.
Áhhh... Figyelj, 30-ig anyáméknál éltem igaz egy külön bejáratú kis lakrészben. Semmit sem csináltam, semmi sem érdekelt, csak ültem a gép elõtt, meg elmentem dolgozni. Kinyúlt 10 éves melegítõkben jártam, mint valami csöves, nem érdekelt semmi, ültem egész nap a sötétben. Ez szerintük jó volt! Lett egy párom, és néhány év alatt teljesen megváltoztam. Eljárunk ide-oda, mindenféle érdekel, igényesebb lettem magamra, a munkahelyemen nem csak vegetálok, hanem egyre jobb pozíciókat csípek meg, vettünk egy szép saját lakást, lassan gyereket szeretnénk. Szerinted rossz irányba ment az életem? Mégis anyámék ugyanilyenek. Szemtõl-szemben bûbájosak vele, de ha nincs ott, elmondják mindennek, közös ismerõsöknek is panaszkodnak, már elegem van belõlük. Csak a hibát keresik bennem. A kedvencem az, hogy szerintük kihasznál engem és rossz hatással van rám, amit nem igazán értek, hogy gondolják, mivel ha õ nem lenne, akkor még mindig a kis konyhában laknék, és az életem abból állna, hogy ledolgozom a nyolc órát a villanyszámla miatt és csak vegetálok tovább. Ahelyett, hogy örülnének, hogy valamire jutottam, és nem magamtól. Mondd meg neki, hogy állítsák le magukat, és költözz el minél elõbb. Ez jobb nem lesz! Akármit csinálhat a párod, akkor is utálni fogják!
Ezt hagyjuk már, hogy ne menjen oda a párja. Mert mintha az lenne a baj, hogy odamegy. Ha nincs ott akkor is szapulják, sõt, csak akkor igazán! Nálunk ugyanez van! Különélünk, de ha sapka van rajtam akkor az a baj, ha nincs akkor az. Ha a férjem odamegy, akkor neki mindennek elmondanak, nem tudom azt hiszik, hogy nem meséli el nekem vagy mi? Persze idõnként "kötelezõ" menni, mert ha nem megyek, akkor még annál is jobban utálnak, mert milyen paraszt vagyok már akkor. Ugyanis õk ebbe is belekötnek, hogy mégis miért nem megyek gyakrabban. Miért nem megyek oda EGYEDÜL is? Semmi sem jó nekik. Már a férjembe is mindig belekötnek, mert olyan nevetséges dolgokat találnak ki, hogy hihetetlen, õ meg sokszor nemet mond, vagy nem ugrik azonnal. Na ezért õt is szidják, meg engem még jobban, mert biztos én nem engedem. Na ja, egy 35 éves felnõtt férfinek majd engedélyezek meg nem engedélyezek dolgokat. Hihetõ. Én soha egy rossz szót nem mondok a férjem elõtt róluk, egyszerûen annyit mondtam, mikor sokadjára mesélte, hogy milyen képtelenségeket beszélnek neki, meg miket mondanak rám, hogy akkor én nem akarok menni, csak ha nagyon muszáj. Kérdezõ, keress munkát, költözzetek el és kész! Nincs ezen mit megszüntetni.
Egy összefüggéstelen nagy zagyvaság amit ide leírtál. Tele helyesírási hibákkal! Nem dolgozol, lusta vagy és nem érted, hogy mindez miért nem tetszik a szüleidnek és miért nem rajonganak a barátnõdért. El kell menni dolgozni, külön költözni és akkor nem fognak beleszólni a szüleid semmibe. Mi az, hogy a párod nem akarja elviselni õket? Ne menjen oda, nehogy már a szüleid alkalmazkodjanak õ hozzá! Ezek a jelzõk, amiket használsz a szüleidre kritikán aluliak! Különben nagyon erõs iskolát végezhettél ha csak a közmunka meg a tesco jöhet szóba! Nem csak a vulgáris szöveggel van baj, hanem a megfogalmazás minõségével is meg a gondolkodás módoddal.
Ordítsd le a fejüket, végre mutasd meg nekik ki a tökös legény. Csak rajtad vezetik a le a az életükben felgyülemlet feszültséget, és mivel te hagyod, ezért csinálják tovább. Mert ettõl jobban érzik magukat! Megálljt kell ennek parancsolnod. Már ha képes vagy rá. Vagy költözz el, és ne is törõdj velük!
Talán keszulj fol a legrosszabbra: a MIERT csakugyan a jo valasz alapja, és az ok a múltadban lehet, nem a jelen helyzetben. Nalunk olyan tortent, ami eleg sok MIERT. Megmentettem egy idõsebb családtag életét, amikor szívrohamot kapott. Gyorsan mentot hivtam (nem vagyok orvos), azok azt mondták, hogy talán nem sok volt hátra. Most ennek a rokonnak sok gyereke es unokája van, akik nem kedveltek azelõtt. Most meg fog változni a helyzet, mert itt életet mentettem, az anyjukét, nagyanyjukét. Megkérdezték, hogy mennyi hálapénzt adtam az orvosoknak, azt kifizették, megköszönték, és nem hívtak meg karácsonyra azután sem, ahogyan azelõtt sem, és telefonon sem hívtak gyakrabban. Segítségre volt szükségem tavaly, nem kaptam tõlük. Most az a helyzet, hogy nekem három diplomám van, nekik egy sem, a diplomákat több éve szereztem meg, de nem tudják megbocsátani. Hogy õk is szerezhettek volna, jártak egyetemre is, de eredménytelenül, mindegyikük (3), szóval legalább egyet. Ez mellékes, a bûn: én megszereztem. Õszintén: sohasem gondoltam erre, hogy valami 6 évvel ezelõtti eseményre kellene visszavezetni, a diplomáimmal gõgös sem vagyok, de elmondták egy másik rokonnak, az egy másiknak, én meg puhatolóztam ott, és végül így megtudtam. (Figyeld a technikám!) Most a 3 diplomát nem lehet visszaadnom azért, hogy megbékéljenek. Életet menteni - meg kevés volt. Szóval: lehet olyan a múltadban, ami megmagyarázza az eseményeket. Nem a jelen, mert az most a tünete egy betegségnek, ahogy nálam is. Most jön az, amitõl elszomorodsz. Elmentem pszichológushoz, hogy min változtassak. És elmondta, hogy semmin. Ugyanis az irigység úgy szûnik meg, ahogyan annak a tárgya, vagy pedig a gyógyító idõvel, vagyis még eltelik 9 év, és addigra. Vagyis vagy vissza kell vennie az egyetemnek a diplomáimat, vagy nekik kellene lediplomázniuk, vagy várjak ki 9 évet. De amig ez nem történik meg... Talán azt kellene tenned, hogy más rokonoktól érdeklõdsz, mi történt valamikor, mert - ez is elkeserítõ szemtõl szembe talán semmit soha nem fogsz megtudni. És még valami: igen, a rokonaim azért nem foglalkoznak velem, mert õk jól megvannak, jómódúak, nincs semmi, amit adhatnék. A szüleiddel laksz, kifizetik a rezsit, stb - nincs, amit adhatnál. Jó volna, ha most úgy látnád, mivel nem vagy már 14 éves, most úgy gondolják, jó, de a helyzet ugyanaz, tehát megmondják neked, hogy ki vagy te. Mert nincs semmi, ami kellhet nekik. (Nem tudom, találgatok.) Ha elköltözöl, azzal megváltozik a helyzeted, mert nem kell hallgatnod õket, de ennyi: akkor sem fogsz mit adni, ezért a gondolkodásmódjuk nem fog megváltozni rólad, ahogy az én rokonaimnak sincs szükségük rám, ezért közömbös, hogy kinek az életét mentettem meg. A lényeg: nincs szükségük rám, a diplomák meg zavarják õket.
Hát barátom elõször is azok a fantasztikus erõs iskolák úgy látszik a helyesírást nem tanították meg kellõképpen. Ráadásul az olyan emberek ítéletét fogadod el magadról, akik ugyancsak a (lázadó) korosztályból valók, valószínû ugyanilyen seggek, mint Te (bocs tõled vettem a szót!) és biztos nagyon elfogulatlanul, tele élettapasztalattal látják a helyzetedet. Lusta vagy! Hát akkor kezd talán ezzel! Változz meg! Majd ha otthon is helyt állsz akkor legyél tökös legény! BAROM
A kérdező hozzászólása: Azoknak akik a helyesírásom szapulják: A diszgráfiáról és az idegrõl ami bennem van nem tehetek. Ha a helysírásom érdekel, vagy úgy egyébként mások helyesírása akkor takarodj egy könyvtárba. Azoknak akik csak cseszegetni akarnak: Lehet itt sokaknak az jött le h egy 20 éves ecsetfejû, beképzelt gyökér vagyok aki sír a világ minden baján és unalmában vagdossa az ereit, vagy mittom én... nem baj, sztereotípia. Nem nem vagyok, se nyomi kis gyökér aki rinyál mert a gonosz szülei nem engedik játszani, se az ereimet nem vagdosom. Akik szerint normális vagyok, nem csak a "lázadó" korosztályt képviselik, vannak jóval idõsebbek is, pl a barátnõm szülei, nagyszülei. Azoknak akiket a tanulmányaim izgatnak: Igen köszönöm az értelmes hsz-eket, azoktól akik azt képzelik könnyû, végzettséggel munkát találni. Figyelj! Nem könnyû, és 3-4 hó után arra jutottam, hogy inkább a kulimunka, mint a semmilyen. Elegem van az itthoni dolgokból, és valahonnan pénzt kell keresnem. Képzeld informatikusnak tanultam, mert azt hittem, az kelendõ meg elismert, sõt már-már jól keresõ. De tévedtem, és attól mert azt írtam, h nem gyenge sulit végeztem még nem nagyzoltam, csak éreztetni próbálom, h semmi elismerés nincs itthon. És lehet meglepõ, de a helyesírásnak semmi köze sincs ahhoz, h milyen erõs a suli, azt már általánosban illik megtanulni nem középben, vagy OKJ-n vagy egyetemen. Akik szerint nem beszéljem meg a dolgaimat a barátnõmmel: És mért nem beszéljek a barátnõmmel a gondjaimról? Akkor mitõl barátnõ a barátnõ? Azért mert megdugom? Na nõjél fel kicsi csíra, képzeld nem abból áll egy járás, h naponta lefeküdtök és/vagy minden péntek este elmentek seggig leinni magatokat. Akik szerint munkát találni oly egyszerû: Oh igen.. majd kifelejtettem. Igen lusta vagyok, de nem végtelenül. Ha felfogta volna a kedves kommentelõ amit írtam, nem írna ilyen nagy hülyeséget. Keresek munkát, azt is ami a végzettségem, és azt is ami nem, de ha nem válaszolnak még a jelentkezésre sem, akkor mit csináljak? Voltam személyesen is keresni, és a legtöbb helyen a kövi volt: "Interneten nézzen utána", "Neten lehet jelentkezni, ha beküldi az önéletrajzát el fogják olvasni." és ilyenek. na akkor mond meg nekem honnan a fenébõl akasszak le munkát? Ráadásul ha nem tudnád, mindenhol, kivéve egy-két területet, -amihez szagolni sem tudok- leépítések vannak. Így honnan legyen munkám? Napi 10-12 önéletrajzot dobok szét, gondolkodj már. És végül akik a problémával is foglalkoztak: Nektek nagyon köszönöm a hsz-eket, látom nem egyedüli a gondom. Ezek szerint tényleg a legjobb, vagy leghatékonyabb ha elköltözök, h ne legyen konfliktus.
"Persze, a fejleordítás a legjobb módszer mások szimpátiájának megnyeréséhez..." Ja ha sokszor beléd rúgnak, akkor még jobban hunyászkodj meg! Az biztos segíteni fog. Képzeld néha oda kel csapni az asztalra, hogy megértsék te nem egy lábtörlõ vagy!
A kérdező hozzászólása: ebben is van igazság
Õszintén örülök, hogy nem az én fiam vagy! Valószínû a szüleid is jobban járnak, ha megszabadítod õket magadtól!
A kérdező hozzászólása: én kérek elnézést b+, h így bánnak a barátnõmmel
Kedves kerdezo! Egyszeruen a stilusod bicskanyitogato. Ne csodalkozz ha a szuleiddel nem tul jo a viszonyod csak ami leirtal es ahogy leirtad illetve hozzaszolsz nem elfogadhato. Tenyleg a koltozes a jo megoldas de ha nem valtoztatsz nehez lesz az elet szamodra!

Nem sikerül a kistesó? Már 6 hónapja, voltam vérvételen semmi gond, rákszűrés jó eredménnyel. A párom hogy tudna elmenni sperma vizsgálatra, vagyis hova mehet ilyen kéréssel?

Legjobb válasz: Nekünk a kisfiunk elsõ hónapban sikerült, így azt gondoltuk a kistesóra se kell sokat várni.Fiatalok vagyunk, semmi bajunk. Ehhez képest 8-9 hója minden hónap sikertelen volt. Mértem a hõmet, használtam ovu tesztet szedtem 2 hó closty-t, és semmi... Ezután úgy voltunk már vele, hogy jó, akkor ha nem akar akkor nem jön az a baba. Aztán februárban a nem várt vérzésem elõtt 2 nappal lettem babás, mert nem jött meg és a teszt csak 10 nap késéssel mutatta:)Szóval mikor rábíztuk a természetre a dolgokat, akkor egybõl beköltözött :)) 20 hetes km

Nekünk a kisfiunk elsõ hónapban sikerült, így azt gondoltuk a kistesóra se kell sokat várni.Fiatalok vagyunk, semmi bajunk. Ehhez képest 8-9 hója minden hónap sikertelen volt. Mértem a hõmet, használtam ovu tesztet szedtem 2 hó closty-t, és semmi... Ezután úgy voltunk már vele, hogy jó, akkor ha nem akar akkor nem jön az a baba. Aztán februárban a nem várt vérzésem elõtt 2 nappal lettem babás, mert nem jött meg és a teszt csak 10 nap késéssel mutatta:) Szóval mikor rábíztuk a természetre a dolgokat, akkor egybõl beköltözött :) ) 20 hetes km
Ha egy gyerköc már van, nagy gond nem lehet, csak nem jó idöben vannak a "katonák"jó helyen.
Andrológián foglalkoznak a spermiumok vizsgálatával.
nõgyógyász ad beutalót
Rossz idõben próbálkoztok. Mi is így voltunk az elsõvel. A 7. hónapban sikerült végül. Türelem, ez még teljesen normális. Vizsgáld meg elõször a ciklusod. Ha megismered, akkor pontosan tudni fogod, hogy mikor kell együtt lennetek a kistesóhoz. Egyszer már sikerült, úgyhogy másodszorra is mennie kell. Még várj egy kicsit szerintem az orvossal, valószínûleg nem is fognak még beutalót adni, az orvos is türelemre int majd.

Hogyan tudnám meggyőzni a páromat hogy érdemes a kutya fölé helyezni magát? és hogyan tudnám rávilágítani arra hogy a kutya őt semmibe veszi?

az a helyzet hogy egy év múlva magyarországra kell majd mennem. ez kb. 4 naptól 2 hétig is terjedhet. van egy domináns pitem. sokat gondolkodtam ezen de lehetőleg őt nem vinném magammal pusztán azért hogy ne szakítsam ki a jól megszokott kis környezetéből a családból. ráadásul pesten kissé kellemetlenebb helyzetek elé lenne állítva, mint pl. közlekedési eszközökön szájkosár, szokotthoz mérten többszöri pórázon lét és talán még kutyafuttató vagy arra alkalmas hely sem lenne ahhoz hogy igazán jól érezhesse magát. tehát konkrétan magamat leszámítva semmi pozitívum nem áll amellett hogy velem jöjjön. a bajom viszont azzal van hogy ugye a kutya egyes egyedül csak rám hallgat. a többiekkel elvan de abszolút nem hallgat rájuk. a páromra se. séta egyebek egyenesen borzalom. egyszerűen a kutya a párom kezében egy gusztustalanul neveletlen kezelhetetlen kutyává válik. ezek után bele se merek gondolni hogy távozásomkor ugye a kutya evidens átvenné a vezetői poziciót maximálisan, mi minden történne. főleg hogy a páromra se hallgat a legminimálisabb mértékben sem. retteg attól is, lévén páromnak egy porszemnyi tekintélye sincs hogy a kutya esetleg elvadul agresszívvá válik más kutyákkal szemben stb stb mert a párom képtelen lenne ugye ezeket a helyzeteket kezelni. ha visszajövök simán rendbe szedem a kutyát, de addig viszont bármi komoly baj is történhet és ezt egyáltalán nem akarom. pár napja elkezdtem rávilágítani a páromat arra hogy ha elmegyek akkor nem ilyen rendes lesz a kutya mint ahogy azt ő gondolja, illetve hogy mit fog tenni ha a kutya abszolút nem hallgat rá? nem tudom milyen csoda folytán, de ő azt hiszi hogy minden rendben lesz (lehetséges hogy maxi két hét tényleg nem a világ vége?) holott tudja nagyon jól hogy a kutya még lakáson belül sem hallgat rá nemhogy ingerdúsabb környezetben. arra gondoltam hogy talán úgy tudnám szembesíteni ha közös sétakor én automatikusan nem irányítok és próbálja meg ő kordában tartani a kutyát. (szabályos séta, undi dolgok békén hagyása, behívás, más állatok békén hagyása, más kutyák stb stb). és így a saját bőrén tapasztalva talán észhez térne és hajlandó lenne változtatni a dolgon. hogyan tudnám megszólaltatni benne az igényt arra hogy ne fogadja el azt hogy a kutya egyértelműen főlé helyezi magát és tiszteletlenül minden létező parancsot akármit megtagad ha épp a kutyának ahhoz marhára nincsen kedve? sajnos még az sem járható út hogy pórázon sétáltassa mert volt már rá példa hogy azt is kitépte a kezéből amikor a kutya macskát látott és megindult utánna. illetve ettől függetlenül lakáson belül is adódhatnak dominancia problémák. az a baj hogy ő -és mindenki más teljesen nyugodt, mivel semmilyen munkát nem feccöltek a kutyába azt gondolják hogy ez a kutya egy tünemény holott észre se veszik a háttérben micsoda kemény szabályok között nevelgettem/nevelgetem hogy a lehető legjobb kutya legyen. és nyilván ha senki más nincs a kutya felett csak én akkor távozásomkor a kutya már nem lesz olyan tünemény. tehát az kell hogy a páromat feltornázzam -erre van egy évem- de lehetetlenség ha erre a legkissebb igénye sincs mert valamiért abban a tévképzetben él hogy a kutya tökéletesen hallgat rá. holott soha sehol sem tudta ezt bizonyítani. komolyan mondom ketten vannak a szobában a kutya ki akar engedély nélkül menni és csak annyit hallani hogy a párom kántál a kutya meg xarik rá. úgy kell utánna mennie de még akkor sem tudja bezavarni még a szobába se nemhogy a helyére ötmilliószor mondja neki a kutyát meg nem érdekli, áll oszt xarik bele. ha én cüncögök egyet már mert unalmas ezt is nézni akkor teljesíti a kutya a parancsot, ellenkező esetben egyáltalán nem. tehát nélkülem szó szerint egy brutálisan neveletlen kutya lesz más kezében. mindenféle tanácsot, észrevételt, gondolatot nagyon szívesen fogadnék!

Legjobb válasz: Van egy olyan benyomásom, hogy azt gondolod, hogy a kutyád egy idõzített bomba, és a távollétedben minimum megharapja a párodat. Attól, hogy domináns, még nem feltétlenül agresszív. Én jobban bíznék a kutyádban a helyedben. Én nem izgulnék ennyire két hét miatt.

Van egy olyan benyomásom, hogy azt gondolod, hogy a kutyád egy idõzített bomba, és a távollétedben minimum megharapja a párodat. Attól, hogy domináns, még nem feltétlenül agresszív. Én jobban bíznék a kutyádban a helyedben. Én nem izgulnék ennyire két hét miatt.
A jó kutyának ott a legjobb ahol a gazdája van és nem éli meg rosszul ha "kiszakítják otthonról". Senki sem fog belehalni abba, hogy kicsit pórázon meg szájkosárban kell lenni. Másokra úgysem tudod rákényszeríteni a nézeteid, ha õk ezt nem kívánják. A párod veled jár, nem a kutyáddal. Amúgy meg azt hittem te mindenre tudod a tutit. Vagy csak addig amíg másokról van szó?
A kérdező hozzászólása: és ezt kifelejtettem bár lehet hogy valahol egyértelmû volt. hogy itthon is vannak alapvetõ szabályok amiket nem is tartatnának be vagy nem is tudnának betartatni. és ha nincsenek szabályok...
A kérdező hozzászólása: elsõ, nem arra gondoltam hogy harapna hanem lakásban: elkezdene jelölgetni ami nem mellesleg kétszer már megtörtént igaz nem a lakást hanem egyértelmûen a párom lába elé, akkor ott azt lerendeztem és nem fordult elõ. felborulnának a szabályok, mindenki szobájába bemenne, vendégeket zaklatna, mások dolgait rongálná esetleg, mások ételébe akármilyébe beleenne stb. szabadban: ha pórázon van meglát egy macskát kirántja a pórázt. párom nem tud neki szólni. és itt hajnalokig folyamatosan járkálnak kocsik. vagy meglát egy kutyát, oda akar menni, szintén kirántja a pórázt, kutyát gazdáját megijeszti tudom is én, vagy pl. erre fele elég sok kóbor kutya is szokott lenni. nem balhésak ha megfelelõen megérteted velük hogy nem kívánt társaság. de a párom ezt sem úgy kezelné, hanem úgy ahogyan mások (miközben tuti képtelen lenne megfogni a kutyát) hogy hadonászva meg kutya számára értetlen módon próbálná elriasztani ami egyes kutyákból könnyen agresszivitást válthat ki, mivelhogy ezzel azt a képzetet ébresszük a kutyában hogy támadni akarunk. egyszer találkoztunk régen egy igen antiszoc kutyával, akkor az enyém ki is billent egy kissé. másnap elkezdett full agresszívan reagálni más kutyákra, amit a párom -mivel szinte semmit nem tud a kutyák testbeszédérõl- észre se vett volna. csak akkor ha már neki is esik a mienk egy másiknak, azt meg már le sem írom hogy mennyire nem tudná kezelni azt a helyzetet sem. hasonló dolgokra gondoltam. tudom mirõl beszélek, mert hiába rendszeresen többségében hárman vagyunk, kutya nevelése szempontjából csak én létezek. bármi van mindig én oldom meg, én fegyelmezem a kutyát, én küldöm el az idegen kutyát, én felügyelem a két kutya játékát stb stb õ nem tudja. egy hete találkoztunk egy keverék kutyával. akkor kérte a pórázt hogy õ vihesse (gondoltam oké lássuk mi lesz), a másik ember nem akarta elengedni a kutyáját mondván nem visszahívható. a két kutya majd megfulladt úgy húzták a pórázt, a párom (sem a másik gazda) képtelen volt lenyugtatni a kutyát. az enyém már a sok fulladástól el is hányta magát, egyszerûen nézni is rossz volt amit a két kutya mûvelt. ekkor fogtam meg mindkettõt az enyémet rendre utasítottam a másikat is leültettem. rendesen hangzavar volt a két fulladozó kutyától. majd megkérdeztem maradunk vagy mi lesz és így elmentünk. én azonnal leszedtem a pórázt az enyémrõl, szóltam neki hogy hagyja a kutyát és mentünk szépen... második. ez a kutya a család összes tagját nagyon szereti, sõt imádja. ezért gondoltam hogy velem szemben van kapásból 7 ember akiktõl elszakítanám, így feltételezem itt hagyni azért mégiscsak jobb. arról nem is beszélve hogy eléggé magas az energiaszintje és a pesti utcákban pórázon lófrálgatva szerintem két nap alatt megõrülne szerencsétlen. egyszerûen nincs rá lehetõség hogy normálisan lemozgathassam. ráadásul még melegben hova menjek vele? úgy értem kora reggel meg késõ estén kívûl mint mozgási lehetõség? itt mindenhol van tengerpart szóval még melegben is van rá lehetõség hogy jól kimozogja magát. itt aztán van neki minden ami szem szájnak ingere. sokkal sokkal jobb lenne a kutyának ha itt maradna. a másik. az hogy emberképzéshez nem értek, és itt próbálok kérni tanácsot azzal kapcsolatban hogyan vezethetném rá arra hogy akarjon már õ is a kutya vezére lenni (szokták mondani a gazdán is múlik) nem hinném hogy egyenlõ azzal hogy esetleg nem tudom mit kell kezdeni egy kutyával adott helyzetben. itt is ha valaki tanácsra szorul leírom amit tudok, amit vagy megfogad vagy nem az már nem az én dolgom. de még ez is teljesen más, mert egy kérdezõ segítséget akar, tehát változtatni akar a kutyával való kapcsolatán. de az én párom (akivel mellesleg megjegyzem nem járunk hanem együtt élünk már pár éve) egyszerûen valamiért azt gondolja hogy nincsen szüksége segítségre (már már hogy tökéletesen ért a kutyákhoz) és hogy tökéletesen hallgat rá a kutya. és nem szeretném hogy ahhoz hogy észhez térjen mondjuk az kelljen hogy a tõle elrohanó kutya ami nem hallgat rá egy kocsi elé rohanjon pl.
Helló! A kutyákhoz nem értek, de másvalakit meggyõzni arról hogy fel kell készülnie erre a helyzetre, szerintem csak élesben tudsz. Tehát olyan helyzetet kell létrehozni, ahol kiderül hogy mi merre hány méter. Lehet hogy nem olvastam elég figyelmesen, de mindig csak azt írtad, hogy párom, úgyhogy nem tudom, hogy a párod pasi vagy csaj. Ezt is közkinccsé tehetnéd, szerintem ettõl is függ a megoldás. Férfiak pl. nehezebben tudják elismerni hogy valamivel nem boldogulnak, viszont ha elé állítasz kitûzendõ célt, arra valszeg jól reagál.
Nem azzal van a baj ha segítesz hanem azzal, amikor belszólszt olyanba ahol nem kérték és minõüsíthetetlneül kezeled õket, mert esetleg nem a te elveid szerint gondolkoznak Másrészt: a kutya élete nem mindig fenékig tejfel. Egy kis kellemetlenségtõl semmi baja nem lesz. A kutyatartás nem arról szól, hogy 15 évig azon stresszelünk, hogy a kutyának minden egyes perce tökéletes legyen. Ha nincs más lehetõség, igenis vidd magaddal. A kutya egy élõlény, és ha veszélyessé válik a párod miatt akkor fegyver is. Nem felelõsségteljes dolog élesben próbálgatni, hogy hátha akkor a párod észbekap.

Hogyan tudnám felizgatni ugy a párom, hogy azt érezze nem birja tovább és nekem essen? (lány vagyok)

Legjobb válasz: mindenkinél bejön pár szexmentes, nap/hét után bármi ^^ akkor még trükköznöd sem kell, ha már nem megy... akármit teszel rád ugrik.. erre gondoltál már?

mindenkinél bejön pár szexmentes, nap/hét után bármi ^^ akkor még trükköznöd sem kell, ha már nem megy... akármit teszel rád ugrik.. erre gondoltál már?
hajolj le vmiert. "veletlenul" csusszon le a polod (ha olyan szelesebb nyaku) tegyel provokativ megjegyzeseket. de a legtutibb ha ugy tancolsz 1 buliban h hozza dorzsolodj vagy ha tomegben hergeled, de ugy h masok ne lassak. ;)
Engem pl nagyon izgat ha a barátnõm csókolgatja, finoman harapgálja a nyakam.
Striptease, 'véletlenül' rajtakap masztin, "most jöttem ki a kádból és csak egy szál törölközõ van rajtam" trükk
Nyakcsokolgatassal vagy kisebb szajharapdalassal az ember sokmindent eler:D:D;)
én párom attól van oda ha csókolózás közben kicsit megcirogatom a nyelvemmel a felsö ajkát akkor teljesen beindul néha piszkálom is vele..:) a másik dolog pl ha filmetnéztek 2en a sötétben ágyból és a takaró alatt elkezdesz elöször a pociát simizni utána az oldalát a combját lassan nagyon lassan közeledve a lényeg felé...utána amikor már érzed hogy nem igazán tud figyelni ujra kell kezdeni mármint a pocitol...jokis kínzás egy tudti ah nem pokrocfajta és nem a kedvenc filme akor tuti a haáts..legalábbis nálunk...
Na ha ezek bejönnének... A páromat már az sem érdekli ha 4. hete nem szeretkeztünk. Ezeket a trükköket már fel se veszi.
Hali!Szerintem kis ölelkezés, csókolgatás, jó ha nyugodt(pl.:meló utánni feszültségek), vagy feszültségoldásnak masszázs ami átmehet másba is...utána símogatás az "érzékenyebb" zónákban is, és talán a lényegre térés kicsit húzva, jobban gerjed.

Hogyan tudnam ravenni a páromat, hogy elmenjen sperma vizsgalatra?

a gond: Mar lassan 1éve,hogy probaluk babát összehozni.Mivel már nagyon szeretnek anya lenni,öszinte leszek,amikor nem sikerült es megjött a mensim mindig görcsöltem es stresszes voltam!Sokan mondtak mar hogy ez nem jo es erröl a wboldalrol is mar sokat megtudtam,es kb.masfel hete komolyabban elkeztem foglalkozni baba ügyben,ezert elhataroztam,hogy mindennap,vagy legalabb minden masnap akciozunk majd.Az utolso mensim ota ez igy is van,aminek az elsö napja marc.17-én volt.A mensi 2.napjan voltunk együtt elösször.Kiszamoltam a pé-met is ami nagyjabol a14. es 16.napra teszem,mert 28 es 30 nap között szokott megjönni,hol kisseb,hol nagyobb fajdalommal.SzovalHogy a lenyegre terjek,hamarosan elmegyek a dokimhoz is,akitöl reszketes kivizsgalast fogok kerni ez ügyben mert mar aggaszt nem e velem van e baj.Mondtam a paromnak is hogy ö is elmehetne,vagy menjünk együtt,de ö ettöl nagyon visszahuzakodik es azt mondja hogy ö egészségesnek erzi magát,ami nagyon feltud dühíteni :(.Megmondtam neki,hogy ha nekem az eredmenyeim jok lesznek,es par honap probalkozas utan se sikerül a baba,akkor rajta a sor!Megint csak eltasított,de ennek ellenere mikor megkerdezem töle,hogy tenyleg akar e babát,mindig a valasz igen,akar,akkor nemértem miert fel öle annyira???

Legjobb válasz: Ha a párod ennyire húzódozik akkor csinálj meg elõbb Te minden viszgálatot és ha kiderül, hogy veled minden rendben akkor fogd szépen fülön és vidd el. Mások is átestek már ilyen vizsgálatokon és nem haltak bele. Értesd meg vele, hogy két ember kell ehez is és ha veled minden ok, akkor Te nem végezheted el az õ tesztjeit. Nálunk a családban is volt rá példa, hogy makk egészségesnek érezte magát valaki, csak épp steril volt születésétõl fogva.

Ha a párod ennyire húzódozik akkor csinálj meg elõbb Te minden viszgálatot és ha kiderül, hogy veled minden rendben akkor fogd szépen fülön és vidd el. Mások is átestek már ilyen vizsgálatokon és nem haltak bele. Értesd meg vele, hogy két ember kell ehez is és ha veled minden ok, akkor Te nem végezheted el az õ tesztjeit. Nálunk a családban is volt rá példa, hogy makk egészségesnek érezte magát valaki, csak épp steril volt születésétõl fogva.
Én csak annyit fûznék hozzá, h próbáld megnyugtatni, nem harapnak az andrológus bácsik :-) Mi itthonról vittük a mintát steril dobozkában, ott már csak megszurták, mert vérvételbõl nézik a hormonokat is és ennyi! A doki bent sem volt, az asszisztens adta ki a leletet, ami teljesen normális képet mutatott. Manuális vizsgálat nem is volt neki! Szóval nyugi! :-)
Ez nagyon éretlen és gyerekes viselkedés amit a párod tanúsít.Felnõtt ember nem gondolkozhat így.Tõled azért elvárja, hogy elmenj a nõgyógyászhoz, és benned kotorásszon?Mert így van, nekem is 3 gyerekem van, hát nekünk sem minden kellemes ami ezzel jár.Ebbe nem gondol bele?Ha szükséges bizony neki is ki kell vizsgáltatnia magát, sõt ha találnak valamit esetleg még kezelni is fogják.Ez van.Aki gyereket családot akar az mindent megtesz ezért.Mondjuk az érdekes, hogy mi nõk több áldozatra vagyunk hajlandóak mint a férfiak. Sok sikert szerencsét nektek.
A kérdező hozzászólása: nem reszketes, részletes :D
A kérdező hozzászólása: :(((

Milyen érzés egy nőnek az orál szex? És hol tudnék információt találni arra vonatkozólag, hogy hogyan tudnám viszonozni a páromnak? (hogy kell csinálni) (19 éves nő)

Legjobb válasz: Szia! Adok egy linket: http://www.szexualitas.hu/page.php?catid=4&id=35&p=3 Illetve azt hozzáteszem, hogy ugye mivel egyénenként változó, hogy ki mit szeret, ezért ha vagytok már olyan bensõséges viszonyban pároddal, akkor kérd meg, hogy segítsen Neked, hogy Neki mikor jó. Sok sikert a kényeztetéshez :-)

Szia! Adok egy linket: http://www.szexualitas.hu/page.php?catid=4&id=35&p=3 Illetve azt hozzáteszem, hogy ugye mivel egyénenként változó, hogy ki mit szeret, ezért ha vagytok már olyan bensõséges viszonyban pároddal, akkor kérd meg, hogy segítsen Neked, hogy Neki mikor jó. Sok sikert a kényeztetéshez :-)
Szerinted ezt mindenki könyvbõl tanulja? legtöbb helyen hülyeséget írnak, gyakorolj, próbálkozz. Segédlettel is bénázni fogsz elõször, sõt, úgy jobban, mert próbálod magad a betûhöz tartani.
Itt is jó leírások vannak már. Volt már ilyen kérdés. És ne higgy az itteni agybajnonoknak! Meg ne harapd, mert kiugrik a bõrébõl!

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!