Találatok a következő kifejezésre: A párommal szeretnénk babát,4 (10 db)

A párommal nagyon szeretnénk babát, 4 hónapja próbálkozunk de semmi. Előfordulhat hogy mondjuk 4-5 hónap sikertelen próbálkozás után összejön a baba mindenféle segítség nélkül?

Írjatok valami pozítiv történetet, mert úgy el vagyok keseredve. Már azon agyalok, biztosan velem van a baj, hogy nincs peteérésem vagyilyesmi..

Legjobb válasz: 4 hónap egyáltalán nem sok idõ. Mi 6 hónapja próbálkozunk és semmi, pedig állítólag minden rendben van. Összefog jönni, nyugi! Én is nagyon szeretnék már babát, de még semmi. Megpróbálok a pozitív dolgokra gondolni.

4 hónap egyáltalán nem sok idõ. Mi 6 hónapja próbálkozunk és semmi, pedig állítólag minden rendben van. Összefog jönni, nyugi! Én is nagyon szeretnék már babát, de még semmi. Megpróbálok a pozitív dolgokra gondolni.
Szia! Én tavaly aug.ban hagytam abba a gyógyszert, 5 év után. Kb 3 hónapig gumival védekeztünk. Dec.ben már nem, vagy csak néha. De akkor még azt sem tudtam, hogy mikor van p.érésem, de mint utóbb megnéztem sexeltünk akkor is. Akkor nem estem teherbe. A januári, februári, márciusi p.éréskor is mindig egyött voltunk, de semmi. Na de jött az április p.érésem! :) ) És láss csodát, sikerült! Az április 21.-ére NEM várt mensim, nem is jött meg!!! Holnap kezdem el a 14. hetet! Tehát soha nem szabad feladni, kitartás! Mi nem is voltunk sokszor együtt, tényleg csak akkor, amikor szinte p.érésem volt, azon a 2 napon, esténként 1x. Biztos, hogy sikerülni fog nektek is! Ne izgulj, és ne gondolj rá nagyon görcsösen! Szorítok, sok sikert! :) )))))
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a biztatást! Gratulálok a pici manóhoz! :-))
Szia! 4 hónap még tényleg nem sok idõ, állítólag ha minden rendben van és jó idõben vagytok együtt, akkor is csak kb. 20% az esélye annak, hogy teherbe ess. Szóval szerencse kérdése is. Nekünk pl. 8 hónap kellett, de úgy, hogy a mensim is tök rendszertelenül jött meg (40-45 napokra), túl voltam a hormon-vizsgálaton, férjem a sperma-vizsgálaton és már épp kezdtem volna a clostyt szedni (receptem is megvolt már), amikor összejött a baba. Van olyan ismerõsöm, akinek 5 év után jött össze, tök véletlenül, már nem is számítottak rá, hogy sikerülhet, aztán tessék... A peteérés ellenõrzésére meg vannak tök jó módszerek, a saját megnyugtatásodra kipróbálhatod valamelyiket... És fel a fejjel, ne csüggedj, eljön majd a ti idõtök is, lehet, hogy hamarabb, mint gondolnád.
Szia! Az én siker sztorim annyira siker, hogy nem is írom le. Elsõ baba véletlen a nászúton. Csoportos utazás volt és az az egy éjszaka tudtunk együtt lenni, s hárman jöttünk haza. A másodikkal úgy volt, hogy jan abba hagytam a tbl-t és májusban államvizsga után költözés napján összejött. Így új lakás, új diplom, a új gyerek. De nem szabad 4 hónap után elkeseredni. gondolj arra valaki 4-5 ÉVET vár rá!
Szia! Nekünk 4 évnyi próbálkozás után jött össze a dolog.... Mint kiderült, párommal semmi baj nem volt és velem sem, csak annyit agyaltam a gyereken, hogy elkerült a gólya.:) ... Aztán, mikor már letettem arról, hogy természetes úton jöhetne a baba és eltökéltem, hogy belevágok a meddõségi kezelések borzalmaiba, adtam magunknak még idõt az új évig (mert hogy ezek a dolgok mint 2007. novembere körül történtek). Nem meditáltam a gyereken, elfogadtam mindent, élveztem az életet, sportoltam, jól éreztem magam. A Télapótól már egy kisbabát kaptam.:) )) Most a 33. héten járunk.:) Kitartás...és ne meditálj.
Nekünk két év után jött össze. Ne aggódj! Semmi gond nincs! Szeressétek egymást:) ))))) A peteérésben ha bizonytalan vagy, próbáld ki az LH tesztet, vagy a minimikroszkópot, hõmérõzést. Esetleg kérj egy ultrahangot középidõben, annál tutibb nincs. :) Ha biztosra mennél az orvonál nyugodtan mondd hogy egy éve próbálkoztok, akkor tuti kivizsgáltat. Orvosa válogatja. Engem kérdés nélkül elküldött vérvételre! :) Sok sikert!!!!!
szia, nálunk is elég sokáig húzódott a dolog, már nagyon elkeseredtünk. Vettünk egy könyvet a neten, amiben nagyon sok hasznos dolgot találtunk. Étrendbeli, életmódbeli tanácsokat. Mi nagyon stresszeltünk, de a könyvben az is benne volt, hogy ez hogy akadályozza a baba fogantatását. Utána teljesen megváltozott a hozzáállásunk, átálltunk a könyv szerinti életmódra és két hónap múlva már pozitív lett a tesztem!!! Én mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a könyvet. Két hete adtam kölcsön a barátnõmnek, remélem hamarosan együtt babázunk... :) A könyv címe: Ha nem jön a baba Én a neten vettem, itt: http://www.babaskonyvek.hu/ , de azóta már üzletekben is láttam, sõt a múltkor a Tesco-ban is ki volt téve. Nagyon jó, nézzétek meg!!!

A párommal menzesz elõtt 4 nappal voltunk együtt, és nem jött meg, már 4 napja késik, csináltam tesztet de negatív. Lehetek terhes ilyenkor is? Várjak még a tesztel? Szeretnénk amugy babát!

Legjobb válasz: Együttlét után 8 nappal egyik teszt sem fog pozitívat mutatni még akkor sem, ha közben terhes vagy. Egy hét múlva tesztelj újra, addigra már 100%, hogy kimutatja ha ténykeg sikerült.

Együttlét után 8 nappal egyik teszt sem fog pozitívat mutatni még akkor sem, ha közben terhes vagy. Egy hét múlva tesztelj újra, addigra már 100%, hogy kimutatja ha ténykeg sikerült.
Egy évig próbálkoztunk hiába. A menzeszem 4-dik napján voltunk együtt, aztán egész hónapban nem. Sajnos haláleset történt a családban. Abban a hónapban maradtam terhes. A doki szerint erre szinte 0% az esély, nekünk mégis így jött össze a kisfiúnk :) Vannak napok, amikor kisebb az esély a teherbeesésre, de olyan nap nincs, amikor biztos nem eshetsz teherbe!
Második vagyok. Várj még pár napot. Egy hét múlva már biztosat mutat a teszt. Most még korai, lehet fals negatív is.
tehát 8 nappal ezelõtt voltatok együtt? Jól értelmezem? Mert ha igen és megtermékenyült a petesejt, akkor az még nagyon be sem ágyazódhatott. Ilyenkor még teszt se tudja kimutatni. Várj még a teszteléssel. De menszesz elõtt 4 nappal szerinted lehetett neked peteérésed? Általában középidõben szokott lenni, azaz menstruáció elsõ napjától számított 14. napon. De ez általában 28 napos ciklusokra jellemzõ. Ettõl függetlenül lehet spontán peteérés vagy történhet késõbb is. Nekem 17. napon szokott lenni a peteérés, a ciklusom is hosszabb volt mindig.
A kérdező hozzászólása: Nem rudom hogy volt e peteérésem. Amugy általában 30 naposak a ciklusaim, ez már a 35. Nap. Valamiért viszont nem jött meg. Azért kérdeztem azt hogy lehet e ilyen hogy menzesz elõtt mégis terhes lehetek, de ha nem ágyazódott még be, akkor hogyan nem vált még le a méhfalam amitõl menstruálok? Mert ugye az távozik vérzéssel. Szoval nem értem, ezért tudok csak erre gondolni hogy lehetett egy kósza peteérésem és most lehet megtermékenyült. Mindegy azért várok egy hetet még és tesztelek újra, de az is lehet addig megjön, csak épp a nagy meleg miatt késik.
A kérdező hozzászólása: Megjött, tárgytalan minden! :(

39 eves vagyok, elvaltam, van 2 gyerekem, 11 es 9 evesek. Az uj parommal szeretnenk kozos babat, 4 honapja probalkozunk, eddig semmi. O 7 evvel fiatalabb tolem. Szult valaki ilyen keson? Sokkal nehezebb a terhesseg, mint 30 evesen?

Legjobb válasz: 42 évesen szültem a második babám, a nagyfiam 10 éves múlt. A második szülésem és terhességem sokkal egyszerûbb és könnyebb volt, mint az elsõ. A kismamajóga szerintem sokat segített fizikailag és lelkileg is. (Már 10 hónapos a pici lány.:))

42 évesen szültem a második babám, a nagyfiam 10 éves múlt. A második szülésem és terhességem sokkal egyszerûbb és könnyebb volt, mint az elsõ. A kismamajóga szerintem sokat segített fizikailag és lelkileg is. (Már 10 hónapos a pici lány.:) )
Én is 39 éves vagyok, 2 gyerekünk van, és most vágtunk bele a 3. babaprojektbe!Szóval HAJRÁ!
Nekem volt 3 gyerekem a férjemnek egy sem amikor megismerkedtünk.Most van egy 3 hetes fiunk.Én 37 voltam nyáron, párom 42.És a gyerekeim 19-18-10 évesek és most a picur.Szóval kitartást nekünk 6 hónap alatt jött össze ja és van egy 22mm-es miomám is.Nekem nem volt nehezebb terhességem csak egybõl táppénzen voltam de ez a munkám és nem a korom miatt volt.
Elváltam , 35 vagyok. Van 2 lányom az elõzõ házasságomból 15 és 12 évesek.Újra férjhez mentem most 25 hetes terhes vagyok. Nézõpont kérdése, hogy nehezebb-e. Nekem fizikailag talán egy kicsit nehezebb , de lelkiekben könnyebb. Sokkal jobban átélem ezt a terhességet mint huszonévesen. Sõt nem is érzem magam annyinak mint amennyi vagyok...Szorítok, hogy mielõbb összejöjjön a baba. Csak bátran , ha igazán szeretnétek...
Egyik ismerõsöm hasonló cipõben járt.Annyi különbséggel, hogy Õ 47 párja 28 éves.(én ezt a kort már bátorságnak nevezném!!!) Nekik kb. 1 év alatt összejött a baba. Könnyû terhessége volt, de császáros lett a kora miatt. (de ugye idõsebb is mint te) Úgyhogy mindent bele, sikerülhet!!
A kérdező hozzászólása: jaj!!!!koszonom!!!annyira lelkesitoek vagytok:) kudjetek sok pozitiv energiat, max.nyarig szeretnem ha osszejonne!!!irjon mindenki akar pozitiv, akar negativ a velemenye, mindet szivesen fogadom!
Szia, én 35 a párom 37.Igaz joval fiatalabbak vagyunk de simán vállald mert csodás dolog és minden okés lessz.Nekem van egy 10 éves neki meg 13 éves fia:)
Édesanyám 40 évesen szülte a második gyerekét, a kisöcsémet. Én 19 voltam akkor. Õ azt mondja, hogy a terhességet könnyebben viselte, mint velem. Engem természetesen, Babót már császárral szülte, így ott nem tud hasonlítani. Viszont õ is belátja, hogy sokkal kevesebb türelme és energiája van a kicsire, mint anno rám volt. De mivel tapasztaltabb, ezért sok dolgot már másképp csinál, jobban tud, mint nálam. Megvan az elõnye és a hátárnya is szerintem. Sok sikert kívánok Nektek! :) 24N

4 éve vagyunk együtt a párommal 2 éva nem védekezünk, szeretnénk babát de nem vagyunk görcsösen a témán! úgy gondoljuk ha jön akkor jöjjön! Mivel segíthetnék hogy termékenyebb legyek?

Legjobb válasz: Szerintem érdemes a ciklus.hu-n vezetni a menstruációdat, és mérned a hõdet, mert akkor biztosan fogod tudni, hogy mikor van peteérésed és, ha akkor lesztek együtt a pároddal, akkor nagyobb az esélye a teherbeesésnek. Sok szerencsét kívánok, és mihamarabbi babaáldást!! :)

Szerintem érdemes a ciklus.hu-n vezetni a menstruációdat, és mérned a hõdet, mert akkor biztosan fogod tudni, hogy mikor van peteérésed és, ha akkor lesztek együtt a pároddal, akkor nagyobb az esélye a teherbeesésnek. Sok szerencsét kívánok, és mihamarabbi babaáldást!! :)
A kérdező hozzászólása: most regisztrltam!:D akkor is lehetek terhes ha párom nem bennem megy el??
Lehetsz persze. De igen csekély a lehetõség rá. Én is szeretnék már babót, de eddig még nem lettem terhes ilyen védekezés mellett. (mondjuk ez nem baj, mert legalább lesz hogyan védekezni, miután már lesz gyerekünk) :) ))

25 éves vagyok, van már egy három éves lányom és szeretnénk a párommal még egy babát, de eddig sikertelenül. Három vetélésen vagyok túl. Annyi a hormonjaimmal a problémám, hogy a progeszteron 7.6, de erre a 4. hónapja utrogestant szedek. Most elmentem egy

25 éves vagyok, van már egy három éves lányom és szeretnénk a párommal még egy babát, de eddig sikertelenül. Három vetélésen vagyok túl. Annyi a hormonjaimmal a problémám, hogy a progeszteron 7.6, de erre a 4. hónapja utrogestant szedek. Most elmentem egy másik orvoshoz aki egyből Bromocriptint írt fel prolaktinra. A harmadik napi prolaktin 167 volt, a 21. napi pedig 393. Még az lenne a kérdésem hogy ez milyen gyógyszer? Hormontartalmú vagy sem lehet-e tőle hízni vagy sem. elég durva mellékhatásokat olvastam róla. Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel: Anikó

Legjobb válasz: Tisztelt Hölgyem! A készítmény a prolactin hormon túltermelődését akadályozza meg. Mint minden gyógyszernek, így ennek is lehetnek mellékhatásai, de konzultáljon kezelőorvosával és ő pontosan tájékoztatja az esetleges kockázatokról. Üdvözlettel: Dr. Langmár Zoltán

Tisztelt Hölgyem! A készítmény a prolactin hormon túltermelődését akadályozza meg. Mint minden gyógyszernek, így ennek is lehetnek mellékhatásai, de konzultáljon kezelőorvosával és ő pontosan tájékoztatja az esetleges kockázatokról. Üdvözlettel: Dr. Langmár Zoltán
Esetleg beágyazódás? Nekem is ezekben a napokban sokat fájt a hasam. Még nincs igazolható teszt, uh nem tudom mit jelent... :)
Szia! Nekem okt.2.án volt meg, és nekem most akkora a hasam mintha 3 hónapos terhes lennék! És 20.óta barnázgatok, a hasam feszül, éés állandóan pisilnem kell. Holnap reggel tesztelek egyet. Nálad lehet hogy most fejezõdik be a beágyazódás!

Szeretnénk babát a párommal, de miért kell 4 hónapot várnom?

Babát szeretnénk! Elmentem a n?gyógyászhoz (lindinette 20 -at szedek) és azt mondta, hogy miel?tt szeretnénk babát 4 hónappal el?tte hagyjam abba a gyógyszert!

Legjobb válasz: Ha várni kell azt sem igazán a hormonok kiürülése miatt kell, hanem azért mert a fogamzásgátló elvékonyíthatja a méhnyálkahártyát. Ez sem igaz persze mindenkire, de az igaz, hogy a beágyazódáshoz kell egy bizonyos vastagságú nyálkahártya. A nyálkahártya visszavastagodása miatt esetleg biztos ami biztos alapon lehet (de nem muszáj) egy-két hónapot várni.

Ha várni kell azt sem igazán a hormonok kiürülése miatt kell, hanem azért mert a fogamzásgátló elvékonyíthatja a méhnyálkahártyát. Ez sem igaz persze mindenkire, de az igaz, hogy a beágyazódáshoz kell egy bizonyos vastagságú nyálkahártya. A nyálkahártya visszavastagodása miatt esetleg biztos ami biztos alapon lehet (de nem muszáj) egy-két hónapot várni.
minden nõgyógyász mást mondd. nekem pl azt mondta, nem kell várnom, a fogigátló után nyugodtan próbálkozhatunk! De más meg azt mondja, hogy várjunk fél évet....szerintem az aranyközéputat válaszd és várj egy hónapot! :)
Szis! 3 hót szoktak mondani, de 1 hó is elég, tényleg 2 hét alatt kiürül, de a gyógyszer miatt elvékonyodott nyálkahártyának rendbe kell jönnie, és egy rendes mensi után nincs akadály a babaáldáshoz. Nekem így volt és a 2.hóban megfogant, most 16 hós és dolgozunk a második babón:)
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a gyors válaszokat! Azt hiszem tényleg az aranyközépút lesz:-)! (a párom akadt ki a legjobban a négy hónapon!) Sok szerencsét a második babóhoz:-)!
köszi:) és nektek is mihamarabb sikerüljön kívánom ezt!
A kérdező hozzászólása: Akkor várunk 2 hónapot és utánna belevágunk...:-) Már úúúgy várom!

A kisfiammal májusig 4. ig Gyed-en vagyok, ha szeretnénk még 1 babát anyagilag hogy járnák jobban? Menjek vissza dolgozni májusba dolgozzak pár hónapot és utána vállaljunk még 1 kicsit?

Vagy ha a Gyed alatt lennék terhes táppénzre menjek el egyb?l?mert a Gyes összege az semmire nem lenne elég.Amikor a fiam született sajnos 4 hónapig táppénzre kellett mennem de akkor nagyon jó volt a fizetésem és még a Tgyás is,mert üzletvezet?ként jöttem el az alap 86600ft volt + jutalék amivel 180000-220000közötti bruttom volt.Akkor mire számíthatok ha most lennék terhes a mib?l szmolnák a táppénz a Gyedb?l vagy abból amit még dolgoztam?

Legjobb válasz: Hasonló helyzetben vagyok mint te, csak nekem április 30-án jár le a gyed-em. Engem is érdekelne hogy hogy lehet jobban járni?

Hasonló helyzetben vagyok mint te, csak nekem április 30-án jár le a gyed-em. Engem is érdekelne hogy hogy lehet jobban járni?
Az én Gyed-em is éppen május 4-én jár le. Nem megyek vissza dolgozni, mert olyan helyen dolgozok, ahol nem éppen szerencsés, ha "ide-oda ugrálok". Nálunk az amúgy a gond, hogy egészségügyi okok miatt nem biztos, hogy pontosan be tudjuk tervezni a tesót, nem tudhatjuk, hogy sikerül-e és ha igen, akkor mikor is. Sajnos érdemben nem tudtam válaszolni a kérdésedre, ne haragudj.
A kérdező hozzászólása: nem baj :) tök jó h te is máj.4.én szültél!
Ha elmégy táppénzre, akkor a táppénzt az elõzõ ellátás alapjából számolják, vagyis annyi lesz a táppénzed, mint szülés elõtt. Viszont ha csak betegszabira mégy, akkor azzal számolj, hogy az ez idõ alatt kapott 70%-os bér lesz a tgyás-gyed alap.
A kérdező hozzászólása: akkor még is hogy járnék jobban, ha vissza megyek dolgozni egy kis idõre?
A legjobban akkor jársz, ha visszamégy egy kis idõre dolgozni. Második legjobb választás a szabi, majd betegszabi. Hogy kapod a fizetésedet? A jutalék az automatikusan jön, vagy csak ha dolgozol? A szabi alatt kapod?
A kérdező hozzászólása: jutalékot a kitûzött célok után kapom, tehát ha 1 hónapig szabin lennék csak az alap járna.Ha vissza mennék dolgozni 2 év után szerinted megérné 6órába dolgozni gyes mellett?fizetik akkor a útiköltséget?

Mitől van, hogy pár hónap alatt 2 tizedet nőtt az alaphőm a follikuláris szakaszban? Novemberben még 36, 4 volt, aztán 36, 5 lett, az elmúlt két hónapban 36, 6. Van ennek valami jelentősége? Babát szeretnénk.

A válaszokat előre is köszönöm!

Legjobb válasz: A luteális szakaszban változatlan a hõ, továbbra sem megy 37 fölé, vagyis egyre "laposabbak" a görbéim.

A kérdező hozzászólása: A luteális szakaszban változatlan a hõ, továbbra sem megy 37 fölé, vagyis egyre "laposabbak" a görbéim.
Én úgy tudom, hogy a pajzsmirigy befolyásolhatja az alaphõt. Néztek nálad mostanában TSH hormont?
A kérdező hozzászólása: Nem néztek, jövõ héten megyek vérvételre, de az csak amolyan alap lesz. Van benne STH, máj-, vesefunkció stb. Pajzsmirigyet kb. 5 éve néztek utoljára, mert van egy betegségem (jelentéktelen), ami hajlamosíthat autoimmun betegségre.
A kérdező hozzászólása: Azt elfelejtettem, hogy akkor nem találtak semmit. Volt vérvétel, ultrahang.
A pajzsmirigy mûködés kihathat a hõmérsékletre. Érdemes megnézetni, fõleg ha babát szeretnél, mert befolyásolja a teherbeesést.
A kérdező hozzászólása: Köszi a segítséget! :) A hõm továbbra is fura. Most 3 napja 36, 7, holott csak a 13. napon vagyok. Fél éve hõmérõzök, de mindig a 15. napon van az ovum. Az elõzõ és a mostani görbém: http://www.ciklus.hu/images/diagramok/1bae4e61f8f9a8c8b5cbfe.. http://www.ciklus.hu/images/diagramok/1bae4e61f8f9a8c8b5cbfe..
A kérdező hozzászólása: Voltam vérvételen, a cukrom enyhén magas lett. Elküldtek terheléses vizsgálatra, ahol az éhgyomri cukor megint magasabb lett, de a glükóz utáni 2 órával 7, 2. Pénteken kaptam meg a leletet, úgyhogy dokihoz még nem tudtam visszavinni, de neten azt olvastam, hogy 7, 8-ig ez jó eredmény.

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!