Találatok a következő kifejezésre: A párommal egy éve vagyunk (261 db)

Soha nem ?
Ha nektek ez így jó, akkor normális.
Nem normális szerintem! Mi is 1 éve együtt vagyunk, naponta találkozunk, smárolunk, ölelkezünk!
Az emberek nem egyformák: kinek erre van igénye, kinek arra. Ha nektek ez így jó, megfelel, és nem érzitek az említett dolgok hiányát, akkor nincs semmi probléma. Viszont ha valamelyikõtöknek hiányoznak ezek a dolgok, akkor elõbb-utóbb a kapcsolat látja majd kárát...
Ezt nem lehet bekategorizálni, hogy normális vagy nem. Ha ez mindkettõtöknek így megfelel akkor teljesen mindegy, hogy más mit gondol. Biztos vannak akik máshogy fejezik ki a szeretetüket, mindenki más, az a fontos, hogy valamilyen formában jelezzétek ezt a másik felé. Azonban ha valamelyikõtöket ez zavarja akkor azt érdemes lenne megbeszélni. Mi pl a párommal a mai napig folyamatosan szóban cselekedetben gesztusokat teszünk egymás felé, sokszor mondjuk egy nap is hogy szeretlek. Olyanok vagyunk mintha most jöttünk volna össze. Nekünk is már mondták, hogy túlzás amit csinálunk. :)
HA Nektek jó, akkor jó. Én nem tudnám ezt elképzelni. A võlegényemmel 3 éve vagyunk együtt lassan és állandóan becézzük egymást, simik, puszik, tapik, ölelések... És sokszor mondjuk szóban is, hogy mennyi mindent jelentünk egymásnak. :) Mondhatni az elsõ pillanatok óta töretlen a szerelmünk. (4 hónap múlva lesz az esküvõnk) 24N
Hát, a nagynénémék 30 éve házasok, de még mindig csókolóznak és ölelkeznek. Na nem úgy, mint a tizenévesek, de láttam már, ha náluk voltam. Egyszóval: nem, nem normális.
Nem normális. Jó házasok húsz év után is csókolóznak és ölelkeznek. Akiknél minimális intimitás sincs, azokat általában már csak a megszokás tartja össze.
Akkor ti nem is szeretkeztek. Csak dugtok :(
A kérdező hozzászólása: Miért ne szeretkeznénk?
Ha neked jó, hogy a kapcsolatotok sokkal inkább baráti, mint szerelmi, akkor normális. Nekem nem lenne az.
Ha neked és párodnak is megfelel így akkor igen.
Az aztán akkor kapcsolat -.-
A kérdező hozzászólása: Mi inkább olyanok vagyunk mint két barát.
egy év után még az lenne a normális, ha naponta csókolóztok, hatalmas szeretkezések vannak, és fogjátok egymás kezét az utcán. mi 5 éve vagyunk együtt, de képesek vagyunk úgy smárolni, mintha tegnap jöttünk volna össze. én személy szerint nem érezném jól magam egy ilyen kapcsolatban, ennél több szenvedélyre van szükségem. persze akadnak olyan napok, amikor nem bújunk egymás popójába, de gyakran mondjuk, hogy szeretlek, és kedveskedünk a másiknak.
Mi 7. éve vagyunk együtt, van egy 2 éves kislányunk is. Soha nem ölel meg a párom és azt sem tudom, milyen már a csók. :( Ha igényed lenne rá, akkor inkább keress olyat, akitõl megkapod, mert a végén késõ lesz és csak ülsz otthon, a kislányod alszik, bort kortyolgatsz és a gyakorin válaszolgatsz... :( Ha nem igényled, mert egyébként minden happy... ez a te életed, te tudod, mi a "normális" neked.
Nálunk meg pl. idõszakos. Van hogy én vagyok nagyon bújós napjaimban, van hogy õ és én pont nem. Van hogy egyikünk sem, de van hogy mindkettõnk egyszerre. És az nagyon jó érzés :) 3 éve vagyunk együtt. Neked kedves kérdezõ ( nem tudom esedékes e még), ha érzed hogy még is csak több az az ember neked mint egy szimpla haver, vagy barát de ti így fejezitek ki a szerelmet akkor oké, teljesen normális. Viszont ha nincs sex, semmi féle lelki és néhai testi vonzódás akkor az nem kapcsolat :S

Ti miről szoktatok a párotokkal beszélgetni? Nekünk semmi közös témánk nincs a párommal. Egy éve vagyunk együtt.

Legjobb válasz: Nálunk mindig akad valami, csak néha valamelyikünk nincs beszédes kedvében. pl: párom gyereke, a gyerek anyja, munka, suli, osztálytársaim, szüleim, bevásárlás, szomszéd, terveink a jövõre nézve, múlt....

Múlt, jelen, jövõ. Szomszédok, szülõk, lakás, gyerek, honnan hova költözzünk, kaja, vásárlás, munka. Helyesírás, irodalom, könyv, film, ezotéria, biológia. Meg van még biztos más is, de hirtelen ennyi jutott eszembe.
Nálunk mindig akad valami, csak néha valamelyikünk nincs beszédes kedvében. pl: párom gyereke, a gyerek anyja, munka, suli, osztálytársaim, szüleim, bevásárlás, szomszéd, terveink a jövõre nézve, múlt....
Mindenrõl, ahogy az elõttem szóló is írta. Ami éppen az adott idõben érdekel.
Akkor hogy a jó életbe jöttetek össze? Én egy éve fûzök egy lányt, akivel teljesen azonos a jellemünk, a humorérzékünk, a vérmérsékletünk, az ízlésünk az ételek, a filmek, a sorozatok, a hobbik, túrázás, stb, szóval minden területén, ha elmegyünk szórakozni egy nagyobb társaságban, akkor mindig egymással vagyunk, folyton egymással beszélgetünk és csinálunk mindent, de akkor sem akar velem összejönni. -.-' Fel nem bírom fogni, hogy akiknek semmi közös témájuk nincs, azok hogy vannak együtt...
hát akkor nem nagyon kéne ezt erõltetni...
Kölcsönös szimpátia...... ideig-óráig elég. Azonban ha nem tudtok egymással mirõl beszélgetni akkor hamar ráuntok egymásra. Én 4 éve vagyok a párommal és nem emlékszem olyanra h ne lett volna mirõl beszélnünk.
Mi a gyerekrõl beszélgetünk, vagy a házról, amit meg karunk venni, a munkájáról, ha haza ér. Volt egy ilyen idõszakunk nekünk is, mikor úgy éreztem, hogy nincs mirõl beszélgetni. De igazából akkor még csak közös cél nem volt.
Ha beszélgetni sem tudtok miért házasodtatok össze??
A kérdező hozzászólása: Szoktunk beszélgetni pl. ismerõsökrõl.
Vásárolni szoktunk közösen, mivel neki van kocsija, elmegyünk a testvéreihez vagy anyámhoz. Beszélgetni nem nagyon van mirõl mert õ elmegy az apjához meg tv-t néz.
Ha nincs közös témátok, mit csináltok egész nap? Mert akkor ez csak lakótársi viszony extrákkal. Ha viszont mégis szoktatok beszélgetni ismerõsökrõl, akkor van közös téma. Egyszer olvastam egy írást arról, hogyan bizonyosodjunk meg arról, hogy érdemes a másikkal összekötni az életünket. Két hétig nem szabad egymáshoz érni. Nincs szex, csók, de még ölelés vagy kézfogás sincs. Ha ezalatt a két hét alatt tartalmasan el tudjátok tölteni az idõt, akkor érdemes házasságban gondolkodni.Ha viszont csak kínos csend van, akkor a kapcsolatot csak a szex tartja össze. Szerintem nektek érdemes lenne kipróbálni a dolgot.
A beszélgetés hiánya önmagában se túl szerencsés... de mi a fene az a "kölcsönös szimpátia"??? Az embernek illene legalább egy kicsit szerelmesnek lennie a párjába, fõleg egy év után. Mi a napi dolgokról szoktunk beszélgetni - bár elvileg ez nem számít ilyen esetben, a napi dolgokat az ember a lakótársával is megbeszéli -, zenérõl sokat, mert mindketten zenélünk, továbbtanulásról, családról, meg millió apróságról, ami érdekel. Tipikus vitánk például, hogy én imádok izgalmas belsõépítészeti megoldásokat nézegetni, õ meg kivitelezõként már kollektíven utálja az összes belsõépítészt, mert szerinte sokszor lehetetlen és indokolatlanul drága ötletekkel állnak elõ. Ezen órákat tudunk vitatkozni és nem hinném, hogy valaha is a végére érnénk :D
Azt árulja már el valaki, aki notórius pontozó, hogy miért jön nála az inger, hogy nyomja, nyomja a piros kezeket? Bármilyen kérdésnél. Már lehet tudni, na, ez a kérdés kivívja az ingert, hogy mindenkit lepontozzon, aki kicsit is mást ír, mint ami az õ meggyõzõdése. Röhögnöm kell, hogy egy ilyen témában, ahol ki-ki leírja, mirõl, meddig szokott beszélni a párjával, be lehet lõni, hogy ez 77, vagy 38%-os hasznosságú. Én ilyet is megbeszélek például a párommal, és kitárgyaljuk, milyen lelki habitusa lehet az ilyen sáska-olvasónak, aki végigtarolja a fórumtémákat, és odaböködi a hatalmát.Vajon neki van kivel megbeszélnie a dolgait?
Miért ne lenne közös témátok? Kezdj el mesélni a gyerekkorodról, és kérdezgesd hogy neki milyen volt. A napotokat nem beszélitek meg esténként? Nem tervezgetitek hogy hova mentek jövõ nyáron, milyen házat vesztek ha megnyeritek a lottót, stb? :) Nem hiszem hogy ne lehetne bárkivel beszélgetni, fõleg a pároddal..
A kérdező hozzászólása: Nyaralni nem megyünk, nincs rá pénzünk, anyámtól tudom, hogy a páromnak milyen gyerekkora volt. Amúgy a párom házában lakunk.
Elég fura gondolkodásod van kérdezõ, azt mondod anyádtól tudod milyen gyerekkora volt, igen és? Akkor már nem kell megkérdezni tõle? Vagy úgy vagy vele amit hallasz róla neked bõven elég? Agyilag egy óvodásnak a szintjén vagy! Írd már meg hány éves vagy, de ÕSZINTÉN! Amúgy a szimpátián kívül szereted a párodat egyáltalán? Szerelembõl?
Szerintem fontos, hogy a párok mindenrõl õszintén tudjanak beszélni egymással és persze legyek közös érdeklõdési pontjuk is. Én pl egyáltalán nem értek ahhoz, amivel õ foglalkozik, mégis szívesen meghallgatom, legfeljebb nagy butaságot kérdezek és akkor nevetünk egy jót. :) Amúgy a kérdésre a válasz: Mindenrõl beszélgetünk! A régi közös emlékekrõl, a jövõbeli tervekrõl: esküvõ, gyerek. Motorokról ill minden ehhez kapcsolódó dologról. Közös programokról, az érzéseinkrõl, aggályainkról, egyetemrõl, háziállatokról, zenérõl, filmrõl, videóról, politikáról, érdekes cikkrõl a neten, kajáról, vásárlásról, ünnepekrõl, hogy kinek mit vegyünk vagy készítsünk ajándékba pl.: szülinapra, idõjárásról ×D És minden nap végén, arról, hogy hogy telt a másik napja. Sosem volt még kínos csend.
elõzõ vagyok: jav.: legyen * (bocsi)
Mi 3, 5 éve vagyunk együtt a férjemmel. Beszélgetünk sok mindenrõl: közös pont a könyvek:) , a kedvenc írónk is ugyanaz:) , illetve õ inkább meséket szeret nézni, azokról mesél, én inkább sorozatokat, én azokról mesélek neki. Aztán megdumáljuk az új híreket a haverokról, családtagokról, munkáról, ha pl évfordulót, vagy házassági évfordulót ünneplünk akkor szoktunk nosztalgiázni, meg csöpögni is egy kicsit:) Pl most hétvégén is megemlítettem neki olyan dolgot az életembõl, amit (mint kiderült) még sose meséltem el :) pedig 2 és fél éve élünk együtt. 27/N
Mirõl szeretnél vele beszélni? Már mint van olyan téma amit nem mersz felhozni? Lehet hogy csak Te érzed azt hogy nem beszéltek, vagy tényleg ültök egymás mellett csendben? Nem kell mindig magatokról beszélni, de azért közös célok kellenek mert az visz elõre. Meg persze fontosak a közös élmények. Mennyire szoktatok programot csinálni? Van olyan amit mind a ketten szerettek?
Hány éves vagy kérdezõ? Semmi köze ahhoz, hogy ki milyen családból származik, hány testvére van, ÚRISTEEEEEN
A kérdező hozzászólása: Sok közös van bennünk, mindketten szegény családból származunk, mindketõnknek három testvére van, õ is én is jólelkûek vagyunk.
A kérdező hozzászólása: Valahogy egyikõnk sem igényli a közös témát.
A kérdező hozzászólása: Mi is inkább pletykálkodni szoktunk. Magunkról nem igazán beszélünk.
A kérdező hozzászólása: Mi a kölcsönös szimpátia miatt jöttünk össze.
A kérdező hozzászólása: Szoktunk beszélgetni, de inkább másokról.
Pedig a hosszú, jó házasság titka, ha a felek sokat beszélgetnek, van mondanivalójuk a másik számára, és szívesen meghallgatják a másikat. Ez a mindennapok legapróbb eseményeitõl az olvasott könyvekig, látott tv mûsorokig, a munkahelyi eseményektõl a politikáig mindent felõl. Ehhez az kell, hogy legyen egyforma értékrendjük, vagy legalább tolerálják a párjuk esetlegesen más felfogását.
Egy éve és ennyire kifújt... Hát ez nem lesz hosszú életû szerintem :/
Mi 24 órából 23 órát együtt vagyunk, de mindig van mirõl beszélni. (ami éppen történik, család, jövõ, utazás, hírek, stb.) 9 éve vagyunk együtt
mindig van mirõl, imádok vele beszélgetni :)
Az én párom a korábbi házasságomból született gyerekek nevelõapja is. Mi kerüljük a konfliktust. Fõleg a mindennapi élettel, adózással, megoldandó problémákkal kapcsolatban beszélgetünk. Nekünk teljesen különbözõ az érdeklõdési körünk, egyetlen közös vonás, hogy szeretnük utazni.
Az exemmel is olyan volt a helyzet, mint veletek, a közös szimpátia hamar nem elég, 4 évig bírtam, teljesen más iránt érdeklõdtünk... A férjemmel elõször barátok voltunk (mert mindketten kapcsolatban éltünk), utána lettünk szerelmesek. Sokkal jobb így, mivel közös az érdeklõdés, mindig találunk témát, amirõl beszélgetni tudunk, szerintem így az ideális :)
Mindenfélérõl, bármirõl.Magunkról is az érzéseinkrõl, mi történt velünk.Egy helyen is dolgozunk igy a munkát is megbeszéljük.Nem emlékszem, hogy lett volna olyan nap, hogy ne tudtunk volna beszélgetni egymással.Szinte csak vele beszélek igazán, hiszen Õ a legjobb barátom is. 6 éve.
Közös szimpátia miatt jöttetek össze? Elhiheted, hogy ez hosszabb távon nem fog mûködni, csak kérdés, hogy meddig még. Hogy mi mirõl szoktunk beszélni? Mindenrõl. Mi történt velünk a munkahelyen, milyen napunk volt, a közös életünkrõl és még rengeted dologról. Van, hogy olyan kis apróságról kezdünk el dumcsizni amit a tv-ben láttunk.
Nincs közös téma?????? marhára tartalmas lehet a kapcsolat. Mirõl szoktam vele beszélgetni? soroljam? a m. f. sz. b-re ünnepek atomkapszula lucy mi volt a munkahelyen a babáink jelmezek tervek a jövõrõl gerinctorna a fejbõr zsírosodása a kapitány a fény angyala a kicsavart gyerekek a flóra szappan és még 1000 más dolog

Mivel tudom meglepni a parom? Egy eve vagyunk egyutt. Kreativ otleteket varok

Szooval ne avval kezdjetek hogy en ismerem stb. Hanem valami sajat keszitesu dolgok erdekelnenek. Annyi hogy nagyon szereti a traktorokat. Ebben tudok segiteni. Torta kilove. :-)

Legjobb válasz: Szökjél meg egy traktorossal. Garantált meglepi!

Szökjél meg egy traktorossal. Garantált meglepi!
Vegyél fel egy jó kis cowgirl ruhát és akkor el van intézve :D
vegyél neki egy mûfaszt ;)
Én anno vettem egy natúr fadobozt a papírírószerben és egy cuki szalvétát rádecoupage-oltam és teli tettem különleges cukorkákkal. Másik alkalommal egy párnára varrtam pomponos huzatot és középre hímeztem a kezdõbetûjét. Aztááán, csináltam neki egy 40-50 cm magas gyöngyfát drótból. Nagyon szép lett, igazán ékesítette a szobáját. Többnyire kézzel készített ajándékokat adtam neki, de ha nem akarsz bíbelõdni, akkor egy fini ágyba reggeli is lehet. Ha mindenképpen tárgyiasítani szeretnéd, akkor vegyél egy naptárat, határidõnaplót és anyukájával írjátok bele a család összes tagjának a névnapjait, szülinapjait, a te szülinapod, névnapod, évfordulót és nyomtass képeket és össze vissza ragaszgass bele. Tuti örülni fog neki, a pasik hadi lábon állnak a határidõkkel :)
Vegyél neki traktoros ajándékot: http://johndeerem.uw.hu/index_elemei/ajandek.html
Vedd az egyik képedet, amin ti vagytok, vagy csak te, és rajzold le nagyon szépen (ha tudsz rajzolni:D) én fekete-fehérbe ajánlom de ha színeset akarsz akk inkább pasztellt használj. Rakd be egy képtartóba, amin szív van, és egy kis címkét illlessz rá, h szeretlek:) Nekem bejött, na de nem tudom konkrétan mire gondoltál.Remélem segítettem!
Tetováltass a hátadra egy hármas ekét!
Vegyél neki egy traktort :D Valami makett félét, ha igazira nem jutja.
Vegyél egy szép fényképtartót, vagy akár te magad is készíthetsz egyet és tedd bele az egyik közös képeteket. Tuti, hogy tetszeni fog neki!
Aham, aztán a mi kreatív ötleteinkkel akarsz villogni a párod elõtt? Még mit nem. :D
Én csináltattam egy szív alakú puzzle-t amin a mi képünk volt. Azt hiszem ilyen 3-4e forint volt szállítással együtt.
keszits fuzetet amibe beleirod a kozos emlékeket és fenykepeket is rakj bele :)


Köcsög. Szerintem...... 20L
Aki teljesen túl van az exén és fõleg szerelmes az új kapcsolatában, az nem érdeklõdik felõle. Én is azt hittem, hogy ez rendben van, de rájöttem, hogy még mindig izgat valahol mélyen az exem. Aztán jött a mostani párom és mióta õ van az életemben, már csak néha jut eszembe az ex, de akkor is csak olyan szinten, hogy remélem, rendben van az élete, érdekelni nem érdekel egyáltalán, konkrétan mi van vele.
Hát nekem azt mondta, hogy nincs senkije... Na 99% hogy nem az én exemrõl van szó.Hát itt ujrakezdés és veled szakítás lesz a vége...
Miért? Mégis csak az exe volt? Nem vele beszélget, hanem csak érdekli mi lett vele és mástól meg megkérdezi. Szerintem ez nem bûn.
ha van egy jól mûködõ kapcsolat ott NINCS helye exnek..nyilván még érez valamit az exe iránt vagy megfogalmazódott benne az újrakezdés gondolata stb..
két dolog lehetséges, vagy nem semleges neki, vagy te fújod fel, a hátad mögött elég sokat beszél gondolom a párod, mert nem lehettek mindig együtt, ha csak annyi, h összefutott egy régi közös ismerõsükkel, akkor az már csak a minimum, h rákérdez mi van vele, ez ennyibõl nem derül ki, lehet ez is, de lehet az is, h még zárta le egészen, nem tudom
18:57 Teljesen egyetértek veled! Neki van igaza szerintem.

Problémás kamasz? A párommal 3 éve vagyunk együtt és nyárra várjuk a közös babánkat. Nekem van egy 6 éves fiam aki nagyon várja már a kistesót, a páromnak meg egy 14 éves lánya aki nem velünk él.

Most tudta meg(17 hetes vagyok),hogy kistestvére lesz és teljesen kiakadt!Azt mondta, hogy "az" neki nem lesz a testvére ?t nem érdekli, nem fog vele foglalkozni és ha rajta múlott volna nekünk nem lenne gyerekünk! Egyébként egy csúnyaszájú, elkényeztetett, undok lány (folyton számonkéri az apját+követel?zik). Az apjának nem lehet semmit mondani a lányról mert elfogult és még én vagyok az utálatos az ? lányával szemben! Mindent megkap t?lünk de soha egy köszönömöt nem bir kinyögni nekem. Ráadásul ugy volt, hogy a nyáron egy házba költözködünk (addigra lesz meg a babánk is) de én nem szeretnék ezzel a lánnyal egy házba lakni! Nem szeretnék az párommal veszekedni de ha mégis megtörténik az mindig az Õ lánya miatt van! Nemtudom mi lesz ennek a vége?

Legjobb válasz: Van,amikor hiaba teszel meg mindent remenytelen a helyzet. Szerintem a hosszantarto gyulolet egyfajta primitiv szemelyiseget is jelez. Foleg,ha a verszerinti szulore sem hallgat. Nekem a lanyom ilyen a jelenlegi parommal es velem is. Hihetetlenul primitiv erzelmileg, es nagyon manipulativ.Alig varom, hogy felnojjon es onallosodjon. Erre megvan az esely,mert kifele nagyon bajosan torteto es kihasznalos.Szoval o a jeg hatan is meg fog elni. Csak en addig a parommal kibirjam. Szerintem fontos, hogy ne szid a parodnak ot, mert igy is nagyon faj neki, hogy a gyereke igy viselkedik. Tavolsagtartas es udvariassag. Mashol tolsd ki a duhodet. A ver szerinti szulo ne hallja. Ugyis csak o tud barmit tenni, vagy lehet semmit sem.Bocs az ekezetek miatt,nem talalom.

Van, amikor hiaba teszel meg mindent remenytelen a helyzet. Szerintem a hosszantarto gyulolet egyfajta primitiv szemelyiseget is jelez. Foleg, ha a verszerinti szulore sem hallgat. Nekem a lanyom ilyen a jelenlegi parommal es velem is. Hihetetlenul primitiv erzelmileg, es nagyon manipulativ.Alig varom, hogy felnojjon es onallosodjon. Erre megvan az esely, mert kifele nagyon bajosan torteto es kihasznalos.Szoval o a jeg hatan is meg fog elni. Csak en addig a parommal kibirjam. Szerintem fontos, hogy ne szid a parodnak ot, mert igy is nagyon faj neki, hogy a gyereke igy viselkedik. Tavolsagtartas es udvariassag. Mashol tolsd ki a duhodet. A ver szerinti szulo ne hallja. Ugyis csak o tud barmit tenni, vagy lehet semmit sem.Bocs az ekezetek miatt, nem talalom.

A párom egy év után közölte velem hogy nem vagyok jó az ágyban, de majd bele jövök! Igaz a szex téren tanuló vagyok mert ő nekem az első! De akkor is egy év után? Előttem mindíg idősebb nőkkel volt!

Eléggé elvette a kedvem és lehangolt!De tudom hogy én vagyok a hibás!De akkor is szólhatott volna már az elején hogy mit hogyan csináljak!! Elhagyjam,hogy keressen magának olyat aki jó neki az ágyban?

Legjobb válasz: ne hagyd el. kérd meg, h mondja, mit csináljál, mit csináljál máshogy, mert tanulni szeretnél és fejlõdni, h neki jobb legyen.

ne hagyd el. kérd meg, h mondja, mit csináljál, mit csináljál máshogy, mert tanulni szeretnél és fejlõdni, h neki jobb legyen.
ne hagyd el tanulj, kérdezz, nézz utána mit hogyan de tényleg õ is csinálhatott volna valamit ez ügyben és nem várni a csodára
Hát! Szerintem ez csak kifogás, gyenge magyarázat arra, hogy Õ fog elhagyni! De ha annyira neveletlen (finoman fogalmazva!), hogy nem segít a kezdeti nehézségekben (mindenki volt kezdõ, Õ is!), akkor menjen a fenébe! Nem egy év után jött rá, hogy nem érzi elég jól magát veled! Ne sajnáld, menjen a fenébe! Te pedig keress egy normális, megértõ, türelmes srácot, aki szívesen tanít!

Tisztelt Doktor Úr! A párommal 32 éve vagyunk /53 év, 59 év/ házasok. Mivel volt egy műtétem /méheltávolítás/ ezért az együttlét emiatt kimaradt. Most visszatértünk a mindennapi életvitel folytatásához és a férjemnek nem volt ejakulációja, ez kb. két hóna

Tisztelt Doktor Úr! A párommal 32 éve vagyunk /53 év, 59 év/ házasok. Mivel volt egy műtétem /méheltávolítás/ ezért az együttlét emiatt kimaradt. Most visszatértünk a mindennapi életvitel folytatásához és a férjemnek nem volt ejakulációja, ez kb. két hónap kimaradás után történt. Közben a férjem prosztatára Tamsolt szed. Van-e valami összefüggés ezek a dolgok között? Válaszát előre is köszönöm.

Legjobb válasz: Tisztelt Hölgyem! Az említett gyógyszer a prosztata jóindulatú megnagyobbodásának kezelésére való. A következő gyógyszerfelírás kapcsán célszerű ezt megemlíteni az urológus szakorvosnak – mert az elmondott panasz az ő szakterületét érinti. Üdvözlettel: dr. Langmár Zoltán

Tisztelt Hölgyem! Az említett gyógyszer a prosztata jóindulatú megnagyobbodásának kezelésére való. A következő gyógyszerfelírás kapcsán célszerű ezt megemlíteni az urológus szakorvosnak – mert az elmondott panasz az ő szakterületét érinti. Üdvözlettel: dr. Langmár Zoltán

Tisztelt Doktor Úr! A párommal 32 éve vagyunk /53 év, 59 év/ házasok. Mivel volt egy műtétem /méheltávolítás/ ezért az együttlét emiatt kimaradt. Most visszatértünk a mindennapi életvitel folytatásához és a férjemnek nem volt ejakulációja, ez kb. két hóna

Tisztelt Doktor Úr! A párommal 32 éve vagyunk /53 év, 59 év/ házasok. Mivel volt egy műtétem /méheltávolítás/ ezért az együttlét emiatt kimaradt. Most visszatértünk a mindennapi életvitel folytatásához és a férjemnek nem volt ejakulációja, ez kb. két hónap kimaradás után történt. Közben a férjem prosztatára Tamsolt szed. Van-e valami összefüggés ezek a dolgok között? Válaszát előre is köszönöm.

Legjobb válasz: Tisztelt Hölgyem! Az említett gyógyszer a prosztata jóindulatú megnagyobbodásának kezelésére való. A következő gyógyszerfelírás kapcsán célszerű ezt megemlíteni az urológus szakorvosnak – mert az elmondott panasz az ő szakterületét érinti. Üdvözlettel: dr. Langmár Zoltán

Tisztelt Hölgyem! Az említett gyógyszer a prosztata jóindulatú megnagyobbodásának kezelésére való. A következő gyógyszerfelírás kapcsán célszerű ezt megemlíteni az urológus szakorvosnak – mert az elmondott panasz az ő szakterületét érinti. Üdvözlettel: dr. Langmár Zoltán

A párommal 4 éve vagyunk együtt én nagyon szeretem valahol még ő is. Most egy pár hónapja úgy érzem egyre távolodunk egymástól. Javítható ez még? Mit kellene másként csinálni?

Családi gondok is adódtak ami miatt most a közel jöv?ben költözünk ahol csak ketten fogunk élni. Nem tudom mennyit javíthat a dolgon. Egyre kevesebbet vagyunk együtt én estig dolgozom. Nem egyeznek az álmaink mindketten mást szeretnénk. A sex is egyre kevesebb... Én szerettem volna gyereket nekem azt mondta Õ is de minden ismer?sömt?l azt hallom hogy Õ még nem akar gyereket. Tanácstalan vagyok. Hogyan lehet össze csiszolni az álmainkat régen minden olyan jó volt.

Legjobb válasz: Szerintem nem ártana nektek egy nagy beszélgetés, próbáljátok tisztázni a problémákat: a gyerek-dolgot, Édesanyádat, én arra is rákérdeznék, hogy a másik szeretné-e még folytatni ezt a kapcsolatot. Ha igen, akkor pedig tegyetek érte, próbálj találni hetente legalább egy szabad estét, szervezzetek közös programokat, szeretkezzetek, fõzz neki egy finom vacsorát, legyetek újra kedvesek és elõzékenyek a másikhoz. 22/L

Szerintem nem ártana nektek egy nagy beszélgetés, próbáljátok tisztázni a problémákat: a gyerek-dolgot, Édesanyádat, én arra is rákérdeznék, hogy a másik szeretné-e még folytatni ezt a kapcsolatot. Ha igen, akkor pedig tegyetek érte, próbálj találni hetente legalább egy szabad estét, szervezzetek közös programokat, szeretkezzetek, fõzz neki egy finom vacsorát, legyetek újra kedvesek és elõzékenyek a másikhoz. 22/L
A kérdező hozzászólása: 4 éve élünk együtt egyik napról a másikra össze költöztünk. Az anyukámmal laktunk eddig ( most is ) De nagyon megromlott a kapcsolat amit nem tudom hogy lehetne javítani de bízom benne a távolság segít majd mielõtt teljesen megöljük egymást. Szoktam fõzni neki és igyekszem napközben dolgozni nem este 10 ig de a beosztásom nem csak rajtam múlik. Tegnap beszélgettünk hogy nem szabad hagyni hogy elvesszen ez a 4 év ha igazán fontosak vagyunk egymásnak. Láttam rajta hogy õt is bántja a dolog. Reggel mielõtt elment dolgozni össze bújtunk. Én úgy érzem nekem Õ a másik felem csak valahogy Õ most eltévedt. Szeretném ha vissza találna hozzám. Májusban leszünk 4 éve együtt valami meglepin agyalok de még nincs túl nagy ötletem. Õ nem egy nagy sexuális étvággyal rendelkezik nekem napi 3 is kevés lenne. Már lassan annak is örülök ha heti egyszer oda jutunk... Nagyon bízom benne mert én vele képzeltem el az életem. Nem vagyok naív tisztában vagyok a hibáival az enyémekkel is.... Tudom hogy ez az utolsó esélyünk ha nem megy nem kell erõltetni. A tudat hogy mást ölelne mást csókolna kikészít.

Rosszul kell éreznem magam emiatt? A párommal másfél éve vagyok együtt, régebben volt egy "diákszerelmem" idézőjelben mert soha semmi nem volt közöttünk..

Soha nem vett észre...soha nem beszéltünk, ha igen akkor általános dolgokról, de nem látta bennem a "lányt"...

Legjobb válasz: szerintem ne legyen buntudatod,nekem is eszembe szokott jutni egy-ket regi kapcsolatom,mi lett volna ha....de vegul is jol dontottem mivel imadom a parom.

szerintem ne legyen buntudatod, nekem is eszembe szokott jutni egy-ket regi kapcsolatom, mi lett volna ha....de vegul is jol dontottem mivel imadom a parom.
A kérdező hozzászólása: köszi, remélem nem jut eszembe sûrûn...de most igy felhozta...és kicsit elgondolkodtam Rajta...


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!