Találatok a következő kifejezésre: A párommal 3 éve vagyunk együtt (43 db)

A párommal 3 éve vagyunk együtt és még mindig olyan, mint az elején. Ez jót jelent? Nálatok is így van?

24 és 27 évesek vagyunk. Még mindig minden alkalommal amikor találkozunk,egymásnál alszunk, 2x - 3x szexelünk. Ugyanúgy bújunk egymáshoz mint az elején, ugyanúgy küldünk naponta többször szerelmes smseket egymásnak, többször telefonálunk, és van, hogy csak annyit küld, hogy nagyon szeret. Úgy érzem, hogy több mint 3 év után is ugyanolyan jó, vagy talán még jobb a kapcsolatunk mint az elején, pedig azt hallom másoktól, hogy egy-két év után már megszokássá, kicsit unalmassá válik, nem kívánják egymást annyira, kevesebb a szex is. Ez azt jelenti, hogy a mi kapcsolatunk jobb az átlagnál, és ez így maradhat még sokáig? Nálatok hogy alakult ez?

Legjobb válasz: Nem jelent semmit. Majd amikor együtt éltek, van két gyerek, az egyik folyton basztatja a másikat, te nem találsz munkát, a párod meg ki-ki maradozik... Na majd akkor is küldjétek egymásnak a szerelmes smseket.

Nem jelent semmit. Majd amikor együtt éltek, van két gyerek, az egyik folyton basztatja a másikat, te nem találsz munkát, a párod meg ki-ki maradozik... Na majd akkor is küldjétek egymásnak a szerelmes smseket.
Nekem ez túl cuki-muki. Lesz még itt nagy koppanás szerintem összeköltözés után...
mi 2 hónap után szétmentünk és azóta sincs senkim. így alakult ez.
3 év, persze együtt jártok, na ez egészen más, mint amikor együtt fogtok élni, nézd volt ismerõsöm 7 évig járogattak, összeházasodtak, 1 hónap után vége lett, szóval nem lehet ezt tudni mi lesz, nincs erre garancia N
A kérdező hozzászólása: Huhh.. hát ezek nem túl bíztató válaszok :D Nem baj, nemsokára kiderül, 2 hónap és összeköltözünk. kíváncsi leszek akkor hogy alakul majd :)

Problémás kamasz? A párommal 3 éve vagyunk együtt és nyárra várjuk a közös babánkat. Nekem van egy 6 éves fiam aki nagyon várja már a kistesót, a páromnak meg egy 14 éves lánya aki nem velünk él.

Most tudta meg(17 hetes vagyok),hogy kistestvére lesz és teljesen kiakadt!Azt mondta, hogy "az" neki nem lesz a testvére ?t nem érdekli, nem fog vele foglalkozni és ha rajta múlott volna nekünk nem lenne gyerekünk! Egyébként egy csúnyaszájú, elkényeztetett, undok lány (folyton számonkéri az apját+követel?zik). Az apjának nem lehet semmit mondani a lányról mert elfogult és még én vagyok az utálatos az ? lányával szemben! Mindent megkap t?lünk de soha egy köszönömöt nem bir kinyögni nekem. Ráadásul ugy volt, hogy a nyáron egy házba költözködünk (addigra lesz meg a babánk is) de én nem szeretnék ezzel a lánnyal egy házba lakni! Nem szeretnék az párommal veszekedni de ha mégis megtörténik az mindig az Õ lánya miatt van! Nemtudom mi lesz ennek a vége?

Legjobb válasz: Van,amikor hiaba teszel meg mindent remenytelen a helyzet. Szerintem a hosszantarto gyulolet egyfajta primitiv szemelyiseget is jelez. Foleg,ha a verszerinti szulore sem hallgat. Nekem a lanyom ilyen a jelenlegi parommal es velem is. Hihetetlenul primitiv erzelmileg, es nagyon manipulativ.Alig varom, hogy felnojjon es onallosodjon. Erre megvan az esely,mert kifele nagyon bajosan torteto es kihasznalos.Szoval o a jeg hatan is meg fog elni. Csak en addig a parommal kibirjam. Szerintem fontos, hogy ne szid a parodnak ot, mert igy is nagyon faj neki, hogy a gyereke igy viselkedik. Tavolsagtartas es udvariassag. Mashol tolsd ki a duhodet. A ver szerinti szulo ne hallja. Ugyis csak o tud barmit tenni, vagy lehet semmit sem.Bocs az ekezetek miatt,nem talalom.

Van, amikor hiaba teszel meg mindent remenytelen a helyzet. Szerintem a hosszantarto gyulolet egyfajta primitiv szemelyiseget is jelez. Foleg, ha a verszerinti szulore sem hallgat. Nekem a lanyom ilyen a jelenlegi parommal es velem is. Hihetetlenul primitiv erzelmileg, es nagyon manipulativ.Alig varom, hogy felnojjon es onallosodjon. Erre megvan az esely, mert kifele nagyon bajosan torteto es kihasznalos.Szoval o a jeg hatan is meg fog elni. Csak en addig a parommal kibirjam. Szerintem fontos, hogy ne szid a parodnak ot, mert igy is nagyon faj neki, hogy a gyereke igy viselkedik. Tavolsagtartas es udvariassag. Mashol tolsd ki a duhodet. A ver szerinti szulo ne hallja. Ugyis csak o tud barmit tenni, vagy lehet semmit sem.Bocs az ekezetek miatt, nem talalom.

A párommal 3 éve vagyunk együtt. És mikor nem vagyok otthon pornót néz. Tudom, hogy elcsépelt kérdés, de érdekel, hogy ezt a pasik azért teszik mert én már kevés vagyok neki? Már nem izgatom?

Magyarázza már el valaki, hogy miért kell ez? Azt mondom, hogy néha jó, meg esetleg még nézem is vele, de szinte minden szex el?tt pornót néz a tvben vagy a neten és akk utána jön, hogy legyen vmi.

Legjobb válasz: Unalmas minden nap ugyanazt látni.

Unalmas minden nap ugyanazt látni.
Fel izgatja magát szex elõtt, szerintem normális. Nincs ezzel semmi gond.
A kérdező hozzászólása: Akkor valszínüleg azért teszi mert én már nem izgatom fel. nem?
Hát ez kicsit érdekes, hogy megnézi mielõtt együtt lesztek. Mert úgy érthetõ lenne, ha akkor néz pornót, amikor nem tudtok együtt lenni, na de így... De szerintem 3 év után, már elmélyült annyira a kapcsolatotok, hogy ezt meg merd tõle kérdezni.
Többieknek igazuk van, de arra figyelj, hogy ha éppen szex közbe nézi, vagy nézése nélkül nem képes veled közösülni akkor vidd orvoshoz, mert pornótól is lehet függõ az ember.
nézzétek együtt, az úgy izgisebb :)
Kedves elsõ, nehogy természetes legyen már! Szerintem is beszéld meg a pároddal. Mert a pornó az kis érdekességnek van, nem barátnõ pótlónak, és az elég gáz, ha ezzel izgatja fel magát. Ott van mellette egy nõ, de helyette csak a filmbáli dolgokra izgul. Nekem az egyik volt barátom nézett sok pornót, és persze nem állta meg, hogy a végén ne segítsen magán. Annyira megszokta a saját kezét, hogy csinálhattuk akár hogy, nem élvezett el, csak ha kézzel csinálta magának. Ezt elõször nem tudtam. Borzasztóan szégyelltem magam amiatt, hogy nem tudom kielégíteni a páromat. És õ mocsok módon csak vigasztalt, hogy jaj semmi baj, majd máskor, nem is fontos.... Szóval beszélj vele, szokjon le róla, esetleg doki...

A párommal 3 éve vagyunk együtt. Kb 500 szor fordult elő, hogy éjjel felül tudattalanul, elkapja a karomat, vagy ahol éppen ér, mintha mentene. Ötletek?

Néha fáj is kicsit. Szorít, húz, és mindig ilyesmiket mond/kiabál:Jól vagy? Megvagy? Élsz még? Vagy gyere gyere gyere/ne ne ne.. Élsz? Csak ezeket mondja mindig. Megnyugtatom, és visszafekszik.

Legjobb válasz: "Nincsenek konfliktusai,megy a biznisz.Kicsit mondjuk robot szerû,furcsa a gyerek" Ez nem biztos, hogy azt jelenti, hogy nincs problémája. Azt is jelentheti, hogy elfojtja õket. Amúgy nem értem. Tudja jól, hogy fájdalmat okoz neked szinte minden éjjel, és nem érdekli?

"Nincsenek konfliktusai, megy a biznisz.Kicsit mondjuk robot szerû, furcsa a gyerek" Ez nem biztos, hogy azt jelenti, hogy nincs problémája. Azt is jelentheti, hogy elfojtja õket. Amúgy nem értem. Tudja jól, hogy fájdalmat okoz neked szinte minden éjjel, és nem érdekli?
ha pontos a három év, akkor minden második éjszaka ... ennyi idõ alatt már kiderülhetett volna, hogy mit álmodik ilyenkor :)
Szerintem õ a helyi drogbáró, attól lehet ez. Minden stimmel. Fél a szerettei elvesztésétõl, na meg a tûtõl. Megy a biznisz, nyolc osztály. Robotszerû zseni. Ezer százalék, hogy minimum maffiózó, fõleg ha még kopasz is :)
A kérdező hozzászólása: Én csak most regisztráltam.Ilyenkor át kell helyezni a pszichológia témakörbe:) ?
Jó az egy dolog, hogy õ belül robbant pezsgõt, de akkor is "kb. 500-szor" az már durva, és szerintem több ennél.
A kérdező hozzászólása: Hmm. Ez is érdekes megközelítés.Akár ezt is el tudnám fogadni, mert nem nagyon nyilvánítja ki az érzéseit.Nem mondja, hogy szeret, nem ölel meg magától, és az érzéseirõl sosem beszél.Nem csak velem kapcsolatban nem.Sosem láttam még õrült mód vágyakozni, vagy kitörõen örülni, vagy kétségbe esni, sem nagyon szomorúnak lenni.Mivel jól ismerem, az apró jelekbõl tudom kiolvasni az aktuális érzelmeit.Na bocs mááá, hogy álomfejtésbe írtam, csak beszélgetés közben szembesülök vele, hogy pszihológia cucc lehet inkább :P Ez jutott eszembe, mert álmában csinálja, Azt hittem álmodik ilyenkor.Visszatérõt, vagy ilyesmi.
És arra miért nem gondoltok, hogy simán csak szereti és félti a lányt? Ha kissé antiszoci meg visszafogott, visszafojtja az érzéseit, akkor simán lehet, hogy álmában "éli ki" a szenvedélyt, félelmet attól, hogy a lánnyal valami rossz történik. Mert akkor nincs tudatos kontroll. Szerintem ez inkább a pszichológia témaköre, mintsem az álomfejtésé.
A kérdező hozzászólása: Értelek!
A kérdező hozzászólása: Áá, annyira nem durva.Ha fáj, az nagyon nagyon ritka, és csak egy pillanatig tart.Szólok hozzá, és egybõl lelágyul, elenged.Van, hogy röhök kicsit utána, mintha magát röhögné ki, de ez is tudattalan.Talán vegyül az érzés a hirtelen ébredéssel, ijedséggel.Tûfóbiás amúgy:) Én meg krónikus ijedõs vagyok.Bármitõl, a szellõtõl is és hangos "hiiiii" hang társul hozzá.
Amit leírtam az olyan, hogy éri egy sokkhatás, ami utána vagy csak álmában, vagy akár éber állapotban is be tud villani, és ilyenkor újra éli.
A kérdező hozzászólása: Sajna arra -50 százalék van, hogy elhajtsam:( A gimit otthagyta.Utálja szívbõl a sulit, és kicsit antiszoci, ha lehet ilyet mondani.Lehet, hogy tényleg történt valami, amit eltemetett?Lehet a suliban.Hmm Érdekes, hogy ezt hoztad fel.Még nem gondoltam ilyenre. Az én életemben 9 évesen volt elég durva sokk.15 évesen villant be minden nagy bõgés közepette.(lány vagyok) Valahogy nekem kell kiderítenem. Köszi a válszt, elõrébb vittél talán:)
Hát te csak nehezen fogod tudni, vagy sehogy. Amíg õ nem megy el szakemberhez, addig ez marad. Inkább erre kéne rábeszélni.
A kérdező hozzászólása: De hogy derítsem ki? Elég materialista. Kis zseni féleség.Elég bölcsen/semlegesen él.Sosem kiabál.Nincsenek konfliktusai, megy a biznisz.Kicsit mondjuk robot szerû, furcsa a gyerek :D Alvásvizsgálatra nem akar menni.Semmi ilyesmi.Hogy túrjam ki az agyából?
Tudom, hogy az ezoterikus része izgat, de én inkább a pszichológiai részére alapoznék.
A kérdező hozzászólása: Próbálom faggatni ilyenkor, hogy megtudjuk végre, vajon mit álmodik.Sajnos sikertelen.:( Sokk? Elváltak a szülei, de már nagyon régen, és már 15 éves volt.Elég idilli élete volt.Inkább az enyémben van sok sokk:) de attól nemhiszem. Elõzõ élet is eszembe jutott.Hogy esetleg meghaltam mellette vagy ilyesmi. Hogy faggassam ki álmában?
*Nem érte valami sokk?
Nem érte valami sokk. A poszt traumásoknál is szokott ilyen lenni.
Azt majd a moderátorok megteszik, ha egy vamzer jelenti a kérdést.

A barátnőmmel 3 éve vagyunk együtt. Az utóbbi időben arról fantáziálok, hogy 3 an dolgozzák meg a páromat, én pedig nézhetem. Mit szól majd ehhez?

Legjobb válasz: szerinted? :) szerintem minden no alma, hogy a pasija azt nezze, ahogy 3 masik ficko dolgozik rajta. nyilvan, ez termeszetes.

szerinted? :) szerintem minden no alma, hogy a pasija azt nezze, ahogy 3 masik ficko dolgozik rajta. nyilvan, ez termeszetes.
Bármennyire bizarrnak is tûnik, mit számít végtére is a mi véleményünk ? Kérdezd meg tõle, ha valóban akarod, ha meg attól félsz, hogy esetleg arcon b*szna ezért a kérésért, akkor te is érzed, hogy valami nincs rendben ezzel.
En a helyeben nem sertodnek meg, mondjuk en a nyitottabb gondolkodasuak koze tartozom. Bar amugy se ertem, ha harom eve jartok, nyilvan elegge szeretitek egymast, igy ha egy ilyen kerdes vagy fantazia miatt dobna teged, akkor nala eleg nagy gondok vannak. Szerintem is viccesen add elo neki, vagy ugy meseld, mintha valami hasonlot almodtal volna..igy nem olyan veszes. :) 22L
Egyrészt azt fogja gondolni, h viccelsz. Másrészt irtó nagy a szád, de megnézném az arcod, amint az elsõ srác hozzáér a barátnõdhöz. Olyan féltékeny lennél, mint a fene.
Ezen én is kiakadnék. Az még beleférne, hogy a párom és esetleg egy barátja, de ez már sok...
Szerintem nagyon fog ürülni neki ha egy alkalmas idõpontban tálalod neki. Mikor este lefekvéskor egymás mellé bújtok, átöleled, és elmondod neki hogy: Drágám? Igen? Mit szólnál ha .....
én kiakadnék L
Viccese mondhatod, hogy olyan álmod volt, hogy mással szexelt, és te meg nézted. Ha erre nem torzul el túlságosan az arca, akkor folytathatod. Kérdezheted a véleményét, hogy szerinte mitõl lehet ez.
honnan tudjuk, mit szól? mondd el neki. ha szakít veled ezért, majd biztos kiírod ide kérdésnek, hogy miért szakított velem a barátnõm.
Ez egy csöppet beteges, de remélem megtalálod életed párját, akivel megélheted az ilyen irányú vágyaidat.

A párommal 7 éve vagyunk együtt, 8 hónapos a kislányunk. Kb.3 éve kezdődött a problémánk. Addig minden rendben volt, de utána mintha elvágták volna. No sex. Help me?

No sex. Azt mondja már nem kívánja a sexet. évek óta még önkielégítést sem végez. Rengeteget beszélgettünk err?l és ? mindig azt mondja hogy nem érez semmilyen vágyat, se irántam se más iránt. Ott tartunk hogy 2 hetente egyszer odaadja magát nekem kényszerb?l, hogy nekem jó legyen, de ez nekem se jó. Gondolkodtam hogy elmenjünk sexuálpsichologushoz, de nincs óránként 10 e Ft-om. Help me?

Legjobb válasz: Nem vagyok benne biztos, hogy fiú vagy vagy lány. De igazából mindegy. Én biztos, hogy megpróbálnék 1. rájönni, hogy ha régen szerette csinálni, akkor ez miért múlt el 2. megpróbálnám, ha órákba is kerül, újra elérni, hogy jó legyen neki. Segíthet romantikus, nyugodt hangulat, kicsi borocska rásegítésnek

Nem vagyok benne biztos, hogy fiú vagy vagy lány. De igazából mindegy. Én biztos, hogy megpróbálnék 1. rájönni, hogy ha régen szerette csinálni, akkor ez miért múlt el 2. megpróbálnám, ha órákba is kerül, újra elérni, hogy jó legyen neki. Segíthet romantikus, nyugodt hangulat, kicsi borocska rásegítésnek
ha elõtte tablettát szedett, annak lehet mellékhatása az, h nem kívánja a szexet. és ha soká szedte az ugye lassan ürül (vagy soha teljesen?)
Ja: és pszichológus is van ingyenes. TB alapon, vagy a családsegítõ központokban.
Mindenképpen orvoshoz kell ezzel menni. Lehet hormonzavar, depresszió, vagy mindkettõ. Egyik sem jó sem neki - sem neked. Ha depressziós, akkor nem is akar majd orvoshoz menni: valahogy rá kell venned. Beszélj a rokonaival.
Akkor kell, hogy valami kiváltóoka legyen annak, hogy már nem kívánja. Erre neki kell rájönnie (a te vagy egy szakember segítségével) Elõször is azt kéne elfogadnia, hogy ez így nem normális. Ha ezt elfogadja, akkor maga is keresni fogja az okot. Ha úgy gondolja, hogy ez így oké, akkor nem is akarja, hogy megváltozzon. Azt is látnia kéne, hogy téged egészen biztosan nem fog ez az egyoldalú szexuális élet kielégíteni, és akármennyire szereted egyszer találkozni fogsz valakivel, akit megkívánsz és a Jóisten se fog visszatartani. (nem azért mert rossz vagy, hanem mert emberbõl vagy) Én azért azt sem adnám fel, hogy "kicsiholom" belõle, hogy megint jó legyen neki, persze úgy, hogy ez közös elhatározás, neki is akarni kell.
rengetegszer nekem sincs kedvem, de ha a párom elkezd cirógatni és suttognia fülembe meg még ez-az, elõbb-utóbb én is megkivánom. de ha nem próbálkozik én is lehet simán nem csinálnék néha semmit akár 2 hétig... magammal sem, de azért 3 év, ott már komoly bajok vannak. Szerintem megérné egy pszichológus, akármilyen drága, vagy csak egy barátnõ, aki kb ugyanazt a szolgáltatást nyújtja. Próbálj meg abarátnõinél puhatolózni...
én elsõ Ez nem normális, fõleg ebben a korban nem. És leteszem a nagyesküt, hogy pár évnél tovább - ha egyáltalán addig - nem is fogod bírni. Ha három éve van, akkor még a gyerek születésével sem köthetõ össze. Kívánta, jó volt neki valaha egyáltalán? Vagy csak csinálta, mert így szokás, és erre már ráunt?
A kérdező hozzászólása: 3 évig mindent csináltunk, naponta akár többször is.Tudom hogy jó volt neki, látszott rajta. Az a baj hogy ezen kívül semmi baj nincs. Teljes összhangban vagyunk. Még hangos veszekedés sem volt évek óta.
A kérdező hozzászólása: köszönöm szépen a segítségeket!!! Nem hiszem hogy bármi változást el tudnék érni, de jól esett hogy elmondhattam valakinek.
A kérdező hozzászólása: Fiú vok. 25 éves, párom 23. mindenre azt mondja hogy nem tudja mért van de neki nem kell a sex és elhiszi hogy ez normális. én meg úgy érzem hogy túl fiatalok vagyunk ahhoz hogy ne sexeljünk.
A kérdező hozzászólása: Igen, szedett és kb azóta van gond. mi is gondoltunk rá, de már 3 éve abbahagyta. mit lehet tenni? hogy lehet visszafordítani?

Elváltam, előző házaságomból van 2 gyerekem. Mostani párommal 3 éve vagyunk együtt. A lakás az enyém, most várom a közös babánkat. A gyerekek örökölnék a lakást, de a páromra szeretném iratni a lakás haszonélvezti jogát! Kell utána valamit fizetni?

Legjobb válasz: Pontosan nem tudom de szerintem ezt ügyvéddel,vagy közjegyzõvel kell intéztetni és én nem tudom elképzelni,hogy ne kérjenek érte pénzt.Olyasmi ez mint az ajándékozás hiszen a lakás esetleges eladásakor még külön pénzt is ér a vételából.És szerintem még illetékezni is kell utána.

Pontosan nem tudom de szerintem ezt ügyvéddel, vagy közjegyzõvel kell intéztetni és én nem tudom elképzelni, hogy ne kérjenek érte pénzt.Olyasmi ez mint az ajándékozás hiszen a lakás esetleges eladásakor még külön pénzt is ér a vételából.És szerintem még illetékezni is kell utána.

3 éve vagyunk együtt a párommal, mindenhová együtt megyünk, de félek, hogy a terhére vagyok. Mit tegyek?

Nekem nincsenek barátaim, az ? barátai az enyémek is, de mégis úgy érzem, ha együtt megyünk valahová és a barátai is ott vannak, akkor én csak kívül álló vagyok. Úgy érzem, néha terhére vagyok. Nagyon szeretném elengedni csak a barátaival szórakozni, de akkor engem megöl az unalom. Én vagyok az egyedüli lány. Volt már valaki hasonló helyzetben? Mit tettetek?

Legjobb válasz: Nekem nincsenek barátaim, az õ barátai az enyémek is - Jól kezdõdik. Ha 3 éve együtt vagytok, mért nem mered megkérdezni? ez nem olyan nagy dolog. Pista, amúgy zavarlak? mert velem nem szoktál ugy ... "...."...."...." tehát valahogy igy :) remélem segithettem.

Nekem nincsenek barátaim, az õ barátai az enyémek is - Jól kezdõdik. Ha 3 éve együtt vagytok, mért nem mered megkérdezni? ez nem olyan nagy dolog. Pista, amúgy zavarlak? mert velem nem szoktál ugy ... "...."...."...." tehát valahogy igy :) remélem segithettem.
A kérdező hozzászólása: Kérdeztem én, de nem mond semmit. Semmit. Csak mosolyog.
Szerintem ez igy nagyon fura.Keress te is saját barátokat, akikkel elmehetsz ide-oda.Õ is elmehet az övéivel, te is a tieiddel.Akkor megtapasztalja, hogy milyen, ha hiányzol.Szerintem ezt még nem érezte, mióta együtt vagytok.Tudom nem könnyû valahonnan barátokat leakasztani, de ismerkedni kell.Tanfolyamra beiratkozni stb.
Én 2 évet voltam együtt az elõzõ barátommal, mi is mindenhova együtt mentünk, nagyrészt ezért is lett vége a kapcsolatunknak. Lehet közbe úgy érzed h de jó h együtt vagytok, én biztos vagyok benne h a párodat zavarja, egy férfinak kell a "szabadság", h a haverokkal legyen csak néha, h tudjon szabadon beszélgetni, sokkal másabb az. A hozzáállásod pedig nem tetszik. Csak azért nem akarod elengedni h kicsit lazítson, mert te unatkoznál. Ez elég önzõ dolog. A kapcsolatotok legyen a szemed elõtt, h sokkal jobb lesz, ha néha külön töltötök idõt, kell az h érezd h hiányzik, és h ne üljetek egymás nyakán.

Miért nem élvezem a párommal a szeretkezésünket? Már lassan 3 éve vagyunk együtt (lent)

ugyanúgy szeretem őt, mint eddig (ha nem jobban), de ha mégis a szexre kerül a sor, már alig várom, hogy befejezze, én leginkább csak unom, nem is igazán van mostanában orgazmusom.. mit tegyek? segitsetek pls. 20/L

Legjobb válasz: Hát én annyit mondok vess be mindent! Ha 3 éve vagytok együtt az bizony jó kapcsolatot jelent amit viszont marha könnyen szétszakíthat a rossz szex. Csikló izgató , vibrátor akármi kis eszköz amit odateszel közbe és plusz élvezetet ad és mond meg neki hogy ne csak a gépies ki-be legyen mert abból nem biztos hogy egy nõnél van valami. Csináljon más irányú mozgásokat is (kis körben forgassa pl). És legyél többször felül mert akkor tudod irányítani mi jó neked. Nem annyira tapasztalatból beszélek de ezeket mindenhonnét hallom. Egy kis beszélgetés vagy legalább utalás a dologra szerintem nem árt. F/20

Hát én annyit mondok vess be mindent! Ha 3 éve vagytok együtt az bizony jó kapcsolatot jelent amit viszont marha könnyen szétszakíthat a rossz szex. Csikló izgató , vibrátor akármi kis eszköz amit odateszel közbe és plusz élvezetet ad és mond meg neki hogy ne csak a gépies ki-be legyen mert abból nem biztos hogy egy nõnél van valami. Csináljon más irányú mozgásokat is (kis körben forgassa pl). És legyél többször felül mert akkor tudod irányítani mi jó neked. Nem annyira tapasztalatból beszélek de ezeket mindenhonnét hallom. Egy kis beszélgetés vagy legalább utalás a dologra szerintem nem árt. F/20
Változatosság megvan? Új pózok, szenvedélyes kezdések, romantikus elõjáték, stb váltakozása? Ha 3 éve mindig ugyanaz megy le, hogy na, csütörtök este 8:23 van, akkor ideje szexelni, és akkor is ugyanazt csináljátok mindig, ugyanúgy, akkor nem csodálom, ha unod a dolgot... Valahogy fel kéne dobni :) Ilyenkor jó összeveszni valamin, és heves békülõs-szexbe kezdeni, vagy pár napig nem kufircolni, és utána megvadulni a vágytól, vagy akármi újdonságot bevetni, ami erõsen kilóg a megszokottból :) sok sikert! 20/l
Ültesd le a gép elé, indíts el egy pornót rajta. Majd csak ennyit mondj: tanulj getttzi
miért nem lehet megbeszélni?? a kapcsolatotok múlik rajta miért nem homályosítod fel mi a jó-rossz neked?? néma gy.reknek híg a leve::) ))
Lehet, hogy rosszul csinál valamit, te meg gyáva vagy megmondani, hogy hogy csinálja. De az is lehet, hogy vérszegény vagy, vagy valami más betegség vágja tönkre a libidódat. Ez a valószínûbb.
Egy cipõben járunk. Nekem sincs orgazmusom, ha ez vigasztal. Jó, én élvezem, ha szeretkezünk, csak soha nem tudok elmenni.

Párommal már több mint 3 éve vagyunk együtt de mostanra valami megváltozott. Ha nincs velem hiányzik ha együtt vagyunk gyakran összekapunk apróságokon is. Mint valami régi házasok (ahogy szokták mondani) Nem tudom mi lehetne a megoldás?

Legjobb válasz: Igazából azt érzem hogy minketten meguntuk a másikat de ugyanakkor a szeretet megvan csak már nem ugyanúgy. Nem vagyunk egymással toleránsak. elveszett a varázs..

A kérdező hozzászólása: Igazából azt érzem hogy minketten meguntuk a másikat de ugyanakkor a szeretet megvan csak már nem ugyanúgy. Nem vagyunk egymással toleránsak. elveszett a varázs..
Fontos, hogy néha kimozduljatok együtt, kiszakadjatok az otthoni légkörbõl. Ne nagy dolgokra gondolj, az apróságokon bukik vagy áll minden.

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!