Találatok a következő kifejezésre: A párommal óta (1044 db)

Mi miatt nem engedi egy szülő, hogy a már felnőtt gyerekének a párja ott aludjon náluk?

Egy barátnőmről van szó 21 éves lány. És már több mint 2 éve együtt van a barátjával. De most télen is haza kell sétálnia esténként a fiúnak a hidegben, mert éjszakára nem maradhat. Pedig már évek óta tudnak róla a szülők hogy van szexuális élete, ez már természetes is. Akkor mégis miért nehezitik meg a kapcsolatukat ezzel? Számomra ez nagyon furcsa, nekem már 16 éves koromtól kezdve szivesen fogadták az udvarlóimat, sőt pont azt szerették ha otthon vagyunk biztonságban. A lány pont emiatt akar albérletbe költözni minnél hamarabb. De így szerintem csak elrontja az egész jövőjét. Amíg én jó légkörben itthon lakok még évekig és gyűjtöm a pénzt, addig neki semmije nem lesz mert elmegy az albérletre. Én sajnálom őt emiatt.. Nem szemétség ez kicsit egy szülő részéről? Ha már támogatni nem tudja, legalább ne nehezitse meg azt hogy saját magának gyűjtsön a jövőjére.

Legjobb válasz: Ahogy az elõttem szóló is írta, nem egyformák az emberek. Nem hiszem, hogy azzal van a bajuk, hogy a lányuk együtt alszik az udvarlójával, csak egyszerûen nem szeretik, ha éjszakára is ott marad valaki, aki nem ott lakik. Azzal meg szerintem a világon semmi baj nincs, ha egy felnõtt fiatal pár összeköltözik és - lévén felnõttek - megkezdik az önálló életüket. Én is úgy gondolom, hogy ha együtt akarnak élni, akkor ezt tegyék a saját külön helyükön, szerintem nincs ebben semmi.

Ahogy az elõttem szóló is írta, nem egyformák az emberek. Nem hiszem, hogy azzal van a bajuk, hogy a lányuk együtt alszik az udvarlójával, csak egyszerûen nem szeretik, ha éjszakára is ott marad valaki, aki nem ott lakik. Azzal meg szerintem a világon semmi baj nincs, ha egy felnõtt fiatal pár összeköltözik és - lévén felnõttek - megkezdik az önálló életüket. Én is úgy gondolom, hogy ha együtt akarnak élni, akkor ezt tegyék a saját külön helyükön, szerintem nincs ebben semmi.
Lehet én vagyok furán összerakva, de én eleve nem értem azt a fajta neheztelést a részedrõl, hogyha támogatni nem tudják a szülõk õt, akkor legalább hagyják hagy gyûjtsön a jövõjére. Míg én otthon laktam csak a legfontosabb dolgokra volt pénzem, hiába dolgoztam, a többi haza kellett adjam, hogy megéljünk. Hatalmas érvágás volt a szüleimnek, mikor összeköltöztem a párommal, mert én keretestem a legtöbbet a családban (szégyen nem szégyen). Ha a kislány azt akarja, hogy együtt legyenek és ehhez az egyetlen kiutat az albérletben látja, akkor csinálja így. Én azért nem sajnálom, mert elvileg felnõtt nõ (tehát már szabadon elköltözhet) és ha a szülei ezt a szabályt hozták a saját otthonukban, akkor neki ehhez sajnos alkalmazkodnia kell, míg otthon lakik. Abba már bõvebben nem megyek bele, hogy mennyire nem tartom helyesnek, ha egy 16 éves kislánynál ott alszanak a fiúk, akármennyire helyesek, aranyosak. Természetesen jobb, mint a híd alatt, ha már annyira elviselhetetlen ebben a korban a konkrét szexuális aktus.
Én 21 éves koromig laktam otthon és akkor már 4 éve jártam a barátommal. És nekem sem engedték meg, hogy nálunk aludjon, amit be kell valljak nehezen viseltem. Ráadásul mert nálunk lett volna hely, nem kellett volna pizsamában a fürdõ elõtt "keringõzni" egymás mellett. Ráadásul mostohaanyám (Mert engem õ nevelt fel, na nem az a jó tündér fajta volt.) rendszeresen barátot váltott, akik közül volt, aki nálunk aludt. A barátomnak 45 perc volt a házunktól a buszmegálló (csak gyalog tudott menni)és még 35 perc mire busszal hazaért. (esõben, hóban...) Nálunk még szilveszterkor sem maradhatott a barátom ott aludni, amikor vége lett az "ünneplésnek" akkor lehet indulni haza, volt a jelszó. Még szerencse, hogy el tudtuk húzni úgy az "ünneplést" (nem bulit), hogy csak 1-1, 5 órát kelljen a buszmegállóban várnia az elsõ buszra. A mi életünket nagyon megkeserítette, hogy ennyire másképp gondolkodtak otthon. Még egy esti programra (mozi, színház, szülinapi buli, koncert...)se tudtunk soha elmenni mert a barátomnak nem volt hol aludni az utolsó busz túl korán az elsõ meg túl késõn ment a közös esti programokhoz. Látom itt sokan nem értenek velem egyet, de szerintem természetes kéne legyen, hogy egy 2x éves lánynak (ha több éve tart a kapcsolata=komoly kapcsolat) igen is meg kéne engedi, hogy ott aludjon a barátja. Ez nem szemétség pusztán mindenki másképp gondolkodik. Én láttam, hogy az osztálytársaim egytõl-egyig a barátjuknál aludtak és a barátjuk náluk, mi meg legkésõbb fél 9-9kor már elköszönhettünk, hogy elérje az utolsó buszt. Lehet, hogy ha már nekem lesz gyerekem én is átértékelem, átgondolom a helyzetet de most így gondolom.
Egyrészt egy 21 éves lányt ha ez zavar, akkor költözzön külön, akkor nincs, hogy megengedik-e. Azzal, hogy albérletbe megy, éppen hogy nem rontja el a jövöjét, hanem segit neki önállósodni. Másrészt sok helyen - föként kisebb helyeken - elitélik, ha valakinél ott alszik egy férfi, kivéve ha legalább is eljegyzett völegénye. Ezt nem tartom szemétségnek, elvégre a szülönek is joga van a saját erkölcsi mércéje szerint élni. Szerintem legalább annyira szemétség a szülök nyakán élni és nem szállni be a közös költségekbe, mert a gyerek saját magának gyüjtöget. (Ugyanis igy azt, amit összegyüjt, lényegében a szülei adják neki.)
Szia, 21 éves vagyok 4, 5 éve vagyunk együtt a párommal. Soha egyetlen egyszer nem aludt nálunk. Nekünk ez volt a természetes. Egy szobánk volt a nõvéremmel, egy kis fotel van a vendégnek, csak azért, hogy itt aludjon nem volt amiért...15 perc sétára lakott, haza tudott menni. Ugyanígy én sem aludtam náluk, neki egy húga van. Hasonló körülményekkel. A másik dolog, hogy engem kifejezetten zavar, hogy "lábatlankodok" a reggelinél pizsamában, vagy vacsoránál, a fürdõnél használat elõtt. Egyszerûen így alakult ki nálunk. Persze ez olyan 18 éves korunk elõtt volt. (zárójelben, szerintem egy 16-17-18 éves fiatal nincs amit keressen másnak az ágyában, akárhogy tesszük-vesszük Lehet, hogy maradinak fogtok tartani, de ax együtt élés, hadd legyen a felnõttek kiváltsága, nem kell, hogy a gyerekek is azt csinálják. Sõt...egyáltalán nem kell a "párjuknál" aludjanak olyan fiatalon. Õszintén mindennek megvan az ideje mint a szalmakalapnak) A felnõttek (18 on felül legalábbis), már eldönthetõ, mit tartunk helyesnek, fõleg ha függetlenedtünk a szülõktõl, de anélkül is bizonyos fokig. Mi 19 éves korunk óta élünk albérletben, más-más városban, és ott igen gyakran alszunk együtt, sok idõt töltünk együtt. Errõl a szüleink is tudnak és nincs kommentálás, nem az õk házuk, nem az õk hatáskörük, felnõttek vagyunk. Jelen esetben szerintem meg, joguk van a szülõknek így dönteni és nincs amiért a a lánynak puffogni. Különállóként meg nyilván nem lehet belelátni a helyzetbe. Nálunk is mondhatnák, hogy a szülõk nem engedik, nyilván mi tudjuk, hogy miért és a mi döntésünk is benne van. Összeköltözni szerintem meg nem hátrány, 21 évesen ideje önállósodni. 21-L
Talán nem szeretik az illetõt.. Ezzel is akarják tudtára adni hogy nem adják áldásukat a kapcsolatukra..
"Nem szemétség ez kicsit egy szülõ részérõl?" Kedves kérdezõ! Hogy jössz te ahhoz, hogy más szüleit leszemetezed? Milyen alapon? Mindent úgy kell csinálni, ahogy neked tetszik? Nem a gyámja vagy te a másik lánynak. Úgylátszik itt az a divat, hogy mindenki valaki más miatt szól, mintha az nem tudna beszélni. Bezzeg én...
Szia! Szerintem ez normális, én sem engedném a gyerekemnek, pedig még fiatal vagyok. Sõt az én barátaim sem alhatnak nálam, csak ha nagyon régóta tart a viszony és nyomós oka van rá, pl. szilveszter. Ha valaki annyira együtt akar velem aludni, hívjon meg magához vagy vegyen ki egy rendes szállodai szobát. Ennek többnyire gyakorlati okai vannak: oké, járnak két éve, szexelnek, ez mind klassz, de nem garantálja, hogy a srác nem baltás gyilkos vagy enyveskezû. Lehet minden téren nagyon rendes, elég, ha csak egyszer jön rá a hoppáré és nem szeretném, hogy az én házamból kívánjon meg valamit vagy az én torkomat vágja át. Másrészt nem biztos, hogy szeretném, hogy a lányom pasija használja a fürdõszobámat. Harmadrészt míg ha valaki egyedül lakik és a saját barátját fogadja, nem zavaró, hogy az illetõ ott van, viszont ha már egy egész család életével kell összeegyeztetni a látogatást, akkor a többiekre is gondolni kell. Lehet, hogy este a többiek tanulni/pihenni/lazítani/aludni/tévézni szeretnének, amit nem tehetnek meg a vendég miatt, pl. nem bámulhatja az anyuka a tévét szétmosott pizsamában, nem reggelizhet az apuka boxeralsóban, a testvér nem tud annyira koncentrálni a leckére, ha valaki más is a lakásban van, reggel egy fõvel többen jutnak a fürdõre, mint normálisan: nem kívánhatod a teljes családtól, hogy az egyik gyerek kedvéért húsz perccel korábban keljenek és rendszeresen felborítsák az életüket. Szintén fontos, hogy ha egy gyerekednek megengeded, meg kell engedd a másiknak is: ha van három gyereked, kettõt pislogsz és mindhárom barátja/bnõje nálatok alszik, ami kissé túlzás. Tessék a fiúknak fogadni a lányokat, ha annyira együtt akarnak aludni, vagy tudomásul venni, hogy nincs megengedve, ha az õ szülei is hasonlóképpen vélekednek.
Talán azért mert nem egyformák az emberek, nem mindenki viseli el az számára idegen embert az otthonában. Én még fel se vihettem annak idején a barátomat .Nem , hogy még ott aludt volna nálunk.
A kérdező hozzászólása: Ebben lehet hogy igazatok van de akkor mégis honnan lesz egyszer saját otthona? Egész életben albérletben nem a legjobb életcél. Mert megélni sem könnyû ilyen kevés fizetésbõl (tudom mert egy helyen dolgozunk)...nem hogy még bármit is félretenni.
Nálam sem aludhat senki. Ennek igen egyszerû oka van: panelban lakunk 4-en (anyám, én + 2-an bátyám). 4 szobás a lakás, mindenkire jut 1 szoba. Viszont az enyém nem külön bejáratú :( Vagy bátyámon, vagy anyukámon kell átmennem ahhoz, h bejussak a saját szobámba :( 20/L
21 évesen már illik költözni ha ennek a szex az oka hát legyen meddig legyen otthon 30 éves koráig mire össze kuporgat valamit, menet közben házasodjon, szüljön a nagyszülõk nyakára....

Mar megcsaltam a paromat többször is, de nem jött ra. Nem fog rájönni arra sem ha a legjobb barátjával csalom meg? Meg kiszeretnem probálni növel is ugy hogy a parom ott van.

Nagyon tetszik nekem.en irtam azt a kerdest is ,hogy 3 pasival szeretnem ugyhogya harmadik a parom.

Legjobb válasz: Hát ha az tényleg a legjobb barátja, akkor elég hülyeség hogy rá akarsz mászni. Ugyanis a legjobb barát iylenkor ezt elmondja a barátjának, vagy ha nem akkor nem is a legjobb barát. Sztem amúgy vissza kéne venni az állatias ösztöneidbõl. Nem azért mert 3mal, meg egy nõvel is akardod. Azzal még semmi baj. De az hogy folyton megcsalod csak mert megtetszik neked, ez-az(fû-fa ha úgy tetszik) nem civilizált emberre hanem vmi õskortól nem fejlõdött ösztönei irányította élõlényre vall. Azt meg hogy 3masban akarod nõvel és a pároddal, azt vele beszéld meg, arra lehet hogy rá tudod venni. Az ilyesmi beindítja a pasik fantáziáját. Jah és ne akard összeugrasztani a barátaival. Nem érsz neki annyit.

Minek tartod akkor a barátodat, ha össze-vissza csalod? Honnan a fenébõl tudjuk, hogy rá fog-e jönni? Lehet. Most lehet hogy lebuksz mint a gyöngyhalász... A pároddal kellene megbeszélned, hogy szeretné-e egy másik pasi fenekét nézegetni, miközben együtt vagytok. Ízlések és pofonok...
már írtam a másik kérdésedre is. Szerintem hagyd el a pasid és akkor kiélheted magad minden téren. A "barátjával", minden második férfival aki szembe jön veled az utcán, és nõkkel is. Nem hiszem, hogy ezt érdemli szegény srác, mert te nem tudsz nyugton maradni a [email protected] Ha ennyire viszket azzal ne õt alázd meg!!! És nem hiszem, hogy imádod õt, ahogy az elõzõ kérdésedben írtad, mert ha szeretnéd egy kicsit is, nem vágnád át a fejét és nem aláznád meg ennyire. Érdekes egy szerelem...
Én imádkozom hogy a barátod észrevegye hogy mekkora egy b*dös k*rva vagy mielõtt mindenféle betegséget hozol rá! Szánalom! 3 férfival akarod? Egyik a vaginádba, másik szádba harmadik meg a seggedbe mi? hû-ha:D
Hát ha az tényleg a legjobb barátja, akkor elég hülyeség hogy rá akarsz mászni. Ugyanis a legjobb barát iylenkor ezt elmondja a barátjának, vagy ha nem akkor nem is a legjobb barát. Sztem amúgy vissza kéne venni az állatias ösztöneidbõl. Nem azért mert 3mal, meg egy nõvel is akardod. Azzal még semmi baj. De az hogy folyton megcsalod csak mert megtetszik neked, ez-az(fû-fa ha úgy tetszik) nem civilizált emberre hanem vmi õskortól nem fejlõdött ösztönei irányította élõlényre vall. Azt meg hogy 3masban akarod nõvel és a pároddal, azt vele beszéld meg, arra lehet hogy rá tudod venni. Az ilyesmi beindítja a pasik fantáziáját. Jah és ne akard összeugrasztani a barátaival. Nem érsz neki annyit.
Ha csak szexuális kapcsolat, akkor biztos tetszene neki, és valószínûleg az sem érdekelné, ha a barátjával lefeküdnél. Ha érzelmek is vannak a párod részérõl, akkor undorító, hogy ilyeneken gondolkodsz.... Egyébként gyanítom, hogy nem lehetsz túl "értékes" nõ, ha fûvel-fával lefekszel....
szerintem kiábrándító egy nõ lehetsz. Megcsalod a párod többször is, majd beakarsz vonni idegenegek. személy szerint undorítónak találom. lehet lepontozni, ez van. Ilyen barátnõm lenne.. szégyen!
Wow. Te nem vagy semmi:D:D Legjobb baráttal megcsalni..áhh ez kész. Tervezed vagy mi? És ilyen a legjobb barátja is?:O Én sem vagyok jó kislány, de pofám nem lenne a pasim barátjának még csak közelébe se menni. Lehet lepontozni, de ez igen gáz.
Mekkora qrva vagy:OO
A kérdező hozzászólása: deen ugyisszeretnem, hogy a parom meg en meg nok.szeretnem látni ahogy kikeszitsuk mi nok a paromat, biztoselvezne.elmondjam neki ez tetszene neki?a ferfiaknak tetszik nem?-->> Elõszõr ehhez szólnék hozzá: szinte midnen férfi fantáziál errõl, de nem biztos hogy a valóságban is akarja. És lehet hogy ez után kezdene gyanakodni, ha van esze. A Kérdésedre válasz: rá fog jönni, és akkor lehet h sikerült egy több évest baráti viszonyt tönkre tenned. Ehhez gratulálni tudok csak. Ha meg egy nimfománis vagy, haygd ott a csávót, jobb lesz neki is, mi elõtt elkap valamilyen betegséget.
Exeim én is csaltam, sõtt! el is mondtam nekik, de nem nagyon hittek nekem, azt gondolták kamuzok, a nõkre akkor is és most is vágytam! ez viszont kevésbé feküdt nekik!!! a pasiknak ez a téma addig fekszik amig nem a saját nõjükrõl van szó akit tényleg és nagyon szertnek, és akarnak gyerekeik anyuknak! szala ha elmondod könyitesz magadon és nagy valszinûséggel nem is hiszik el! am nálam szar volt a szex ezért is csaltam, és ezért vásgytam akkor jobban nõkre is! mára szerencséra a csávom egy isten! igy már csak istennõm keresem, persze idegenek számára ez is gáz, csakohogy én meg szarok a véleményekre, az én nõ álatali kielégültségi vágyamon csak tett segít, vélemény aligha, akinek nem fekszik az I. J. Kinek ez jüön be kinek az! Emberek! Jó volna felfogni! am meg ha mindenki egyforma lenne elég uncsi lenne ez a világ!
Lepontozhattok... HA ezek után TE nyugodt arcal be mersz feküdni a párod mellé az ágyba vagy meg mered csókolni vagy csak a kezét megfogni... Akkor neked nem 3 pasival meg mindennel kéne hanem AZ hogy a barátod ezekre rájöjjön. és ilyen angnemben h megcsaltam többször is de nemjött rá.. haha.. ehhez azért már pofa kell ember... és akkor még a párodnak nevezed... Eggyüttérzek a pasiddal..
Szerintem mondd el a pasidnak, hogy megcsaltad már vagy 1000x. Nem hiszem, hogy szerelmes lennél belé, mert akkor nem lenne szived bárkivel lefeküdni, hanem az eszedbe jutnának a párod érzelmei. Hagyd el, ne kínozd tovább, hisz 1x ugyis megtudja majd, még ha utólag is, és biztos hogy fájni fog neki. Ha meg szabad leszel, akkor azzal fekszel le akivel akarsz, és nem teszel tönkre egy másik éltete (is).
Nem tudom milyek közegben élsz de az én baráti köreimben van annyi betyárbecsület, hogy házinyúlra nem lövünk.
sztem ez kamu. nem hiszem el, hogy léteznek ekkora primitív selejtek. ha mégis igaz a kérdés, akkor te egy génhiba vagy anyukám. remélem elkapsz gyorsan valami nemi betegséget és kiszenvedsz.
Kedves kis nõci lehetsz te. Meg biztos jól kereshetnél, kár hogy nem vezetsz üzletet... Akkor nem lennél ribi, csak prostituált... Valószínûleg rá fog jönni elõbb-utóbb. De ha tényleg barátja a srác, az lesz az elsõ, hogy téged leráz, és elmondja a barátodnak, mekkora K vagy...
Szerintem mondd el az egészet a "párodnak". Az, hogy így átvered, egyszerûen gerinctelen, szégyenletes. Talán szerencséd lesz és a pasid is ekkora szexõrült és benne lenne minden buliban.
Szerintem menj el pornózni, ott sokmindent kipróbálhatsz, pénzt is kapsz, és élvezni fogod a munkádat.
A kérdező hozzászólása: nem pontoztamle senkit , orõlok a valaszoknak, nemoskori vagyok, , de imadom a szexet minden mennyisegben errol nem tehetek szertetem ejjel-nappal amikorcsak van ra idom esaki megtetszik...
A kérdező hozzászólása: deen ugyisszeretnem, hogy a parom meg en meg nok.szeretnem látni ahogy kikeszitsuk mi nok a paromat, biztoselvezne.elmondjam neki ez tetszene neki?a ferfiaknak tetszik nem?
Mekkora kummák van a világban, te jó ég. Hogy van neked erre pofád te 15 éves kis takony, mert több nem lehetsz. Elõttem szóló is kb annyi... De legfõképpen édesanyádat és édesapádat tudnám jól pi*sán rúgni, hogy nem törõdött veled, ezért most egy [email protected] nagy riban c kurv a lettél. Remélem, ha egyszer leálssz az ilyenekkel és lesz egy normális párod, majd megcsal és megtudod milyen érzés Lehet lepontozni

Nem akarok faluba költözni! A párommal ott tartunk hogy össze költözünk. Mit tegyek?

Mindig azt ecseteli hogy oda költözök hozzá.. Hogy ott milyen jó lesz stb. Én városban lakok el sem tudnám képzelni az életemet faluba.. Nekem kell a zaj.. Mindig kerültem ezt a témát de most már kénytelen leszek válaszolni rá.. Nagyon félek hogy megfog haragudni rám.. Köszönöm a válaszokat.25N

Legjobb válasz: Vidéki városba kell költözni. Ami nyugodtabb, mint egy lüktetõ metropolisz, de pezsgõbb, mint egy tanyabokor.

Szerintem ha szeretitek egymást, akkor dûlõre fogtok jutni. Nálunk a barátnõm falusi, énmeg városi vagyok. Barátnõm faluban szeretne élni. Nekem pedig minegy. mert bárhol jó, ha vele lehetek. (Falunak sok elõnye van. hátránya, viszont csak annyi, hogy messzebb van a várostól. :) )
Keressetek a városban egy kertes házat. Ahol körülöttetek szintén csak azok vannak. És az olyan mintha falun élnétek. :D
Vidéki városba kell költözni. Ami nyugodtabb, mint egy lüktetõ metropolisz, de pezsgõbb, mint egy tanyabokor.
Pedig jó hely az! Gyere nyugodtan gyermekem! Üdv, Babi néni
Márpedig ez egy olyan dolog, amit a lehetõ leghamarabb tisztázni kell. Ugyanis ha ilyen alap dologban nem egyeztek - ti. hogy falun vagy városban képzelitek el a jövõtöket -, akkor annak a kapcsolatnak sok értelme nincs. Az sem jó, ha õ szenved a városban, és az sem, ha te a faluban. Egyszerûen nem passzolnak a terveitek, ilyenkor szoktak szétmenni.
Mondd meg neki õszintén, hogy mit gondolsz errõl.Ha szeret, megérti majd.Esetleg kereshetnétek egy lakást a városban és akkor össze tudtok költözni. :)
Én se mennék faluba:O Barátom falusi (állítása szerint kisváros:D )bár õ nem menne vissza oda:D de nekem ami nem budapest, az már FALU:D Hát, kényszeríteni nem kényszeríthet téged:)
Ha neked a zaj fontosabb, mint a nyugodt együttlét, akkor nincs értelme a kapcsolatotoknak.
A kérdező hozzászólása: Nem az hogy nem tudunk megegyezni, de félek hogy reagál rá.
Ezt mindenképp minél elõbb tisztázd vele. Esetleg a városban is kereshetnétek 1 nyugis helyet, így a "kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad".

Ki dörzsölhetett a párom ott lent?

Nem használunk óvszert, mert gyógyszert szedek, és néhány alkalom után elkezdett fájni a hüvelyem vége (ahol be kell hatolnia) és ott fáj ha belém rakja, sőt még én is alig tudok hozzá nyúlni. Ilyen még nem volt, használjunk sikosítót? És mivel kenjem be, mert iszonyúan fáj és idegesít:/?

Legjobb válasz: Lehet...nem az van véletlenül hogy borotválja ugyan de nem teljesen és szúr erõsen a szõr?

Lehet...nem az van véletlenül hogy borotválja ugyan de nem teljesen és szúr erõsen a szõr?
lehet smirglit tekert a farkára vagy vagy drótkefével kefét meg :D

A mensim előtt két nappal kétszer volttam együtt a párommal. Öt nappal előbb jött meg, mint ahogy kellett volna. Lehet belőle baba?

Nagyon akarunk babát,de sajnos nem jönn.A mensim mindig 28napra jönn meg,de most 23ra nem tudom,hogy lehet-e az hogy babám lesz(bár tudom egy baba nem egy nap alatt fogan meg)vagy valami más okból.És most nagyon gyenge is,még máskor az els? három nap nagyon er?s volt most olyan mintha az ötödik nap lenne meg,nagyon gyenge és egy napig van bent a tampon.

Legjobb válasz: Csinálj szerintem tesztet.Ne haragudj,hogy ezt írom csak szemet ütött.Mi az,hogy a tampon 1 napig van bent?Max 6 órát lehet bent,esetleg az éjszaka miatt 8-at.Ha sokáig benthagyod,akkor elfertõzõdhet!

Csinálj szerintem tesztet.Ne haragudj, hogy ezt írom csak szemet ütött.Mi az, hogy a tampon 1 napig van bent?Max 6 órát lehet bent, esetleg az éjszaka miatt 8-at.Ha sokáig benthagyod, akkor elfertõzõdhet!

Akiknek a párjuk ott volt a szülésnél, azoknál megerősödött a kapcsolat vagy ellenkezőleg? És miben tudott segíteni apa?

Kíváncsi vagyok nagyon a véleményekre!

Legjobb válasz: megerõsödött és sokkal jobban felnéz rám. Pedig elõtte se vett kutyába... Õ nyomta felfelé a lábamat és tartotta a fejemet kitoláskor, ezt a feladatot kapta a dokitól:) legközelebb is bejön velem.

megerõsödött és sokkal jobban felnéz rám. Pedig elõtte se vett kutyába... Õ nyomta felfelé a lábamat és tartotta a fejemet kitoláskor, ezt a feladatot kapta a dokitól:) legközelebb is bejön velem.
Kedves kérdezõ: Köszönöm, bejön a férjem, és majd referálok. :-) UTOLSÓNAK: Semmi indoklás, vagy vmi??? Azóta felétek sem néz? Hát ez döbbenet...:-( nagyon sajnálom... 37 heteske
kitolásnál õ tartotta a fejem, végignézte ahogy bújik ki a várva várt kislánya.mikor megszületett jobban sírt mint a kislányunk.õ vitte ki megmutatni sírva a családnak.mikor hazamentünk a picivel még akkor is a szülés csofdájáról beszélgettünk, meg h neki is élmény volt, és minden nap sokat gondol rá.3 héttel szülés után elhagyott, minden elõjel nélkül.ennek másfél hónapja.
A kérdező hozzászólása: Kedves 37 heteske:) ! Kívánom hogy a leírtak alapján döntsetek jól, beszéljétek meg ti ketten a pároddal, hogy szeretne-e benkt lenni--és szerintem ha elolvassa Õ is ezeket az írásokat, szerintem cseppnyi kételkedése sem lesz! Mint ahogy az egyik kedves válaszoló írta: -együtt eldönteni a picit -együtt véviginni a terhességet -együtt megszülni -együtt felnevelni Nincs enél csodásabb dolog én mondom neked! Én már az elsõ pár válaszolónál döntöttem a párommal, hogy semmi kétség... Ezek aválaszok csak megerõsítették, hogy tényleg jól döntünk.HIsz szerelmünk gyümölcsét egyszerre , együtt pillanthatjuk meg:) Könnyû apás szülést kívánok neked, és ha teheted, oszd meg velünk te is a világ legcsodálatosabb élményét...
Kedves kérdezõ! Én csak szeretném megköszönni Neked, hogy feltetted ezt a kérdést Mi is a finishben vagyunk már, és kicsit kételkedtem, hogy akarom-e, hogy benn legyen a férjem, de ezek az írások engem is megerõsítettek, és szétbõgöm magam a meghatottságtól! Köszi Neked, és az összes válaszadónak! Üdv:37 heteske
A kérdező hozzászólása: Köszi szépen! Háát, már tuti nem hagyom ki ezt az élményt én sem, vagyis akkor had jöjjön apa be!Mindenképpen szeretne ott lenni, és valahol már én nagyon várom az eljövetelét... Még nem kell szülnöm, csak gyüjtögetem a tapasztalatokat, hisz én még csak 24 heteske vagyok:) De annyira jó olvasni olyan történeteket, ahol az apa nem bánta meg, hogy bent volt!!!
Szia! Óriási élmény volt az én férjemnek is, kisfiúnk születése 8 hónappal ezelõtt! Sok olyan dolgot látott amit én nem. Bár talán jobb is így. Gondolok itt arra pl., hogy a kisfiam amikor kibújt tiszta lila volt, egy percig oxigént kapott, na ezt az egészet õ látta én nem. Látta azt a szenvedést, amit egy 12 órás vajúdás és egy 4240 grammos szépség okoz. Amikor eszembe jut, hogy hogy sírt a férjem, amikor visszajött hozzám, amikor engem már varrtak és a babónkat pedig levitték az osztályra még most is el tudom sírni magam! Csak annyit tudott mondani: "a kisfiúnk!!!!!", és szó szerint folytak a könnyei, egy erõs, nem túl érzelgõs, 30 éves férfinak!!! Ezek miatt a pillanatok miatt, meg persze azért, mert nélküle úgy érzetem akkor, hogy nem bírtam volna ki, szerintem minden valamire való férfi bent kell, hogy legyen a szülésnél!!!! Óriási élmény lesz meglátod!! Sok sikert és könnyû szülést kívánok!!!!
A kérdező hozzászólása: Én is így képzelem el a szülést, ezt iszonyat jó olvasni...beleéltem magam:) Gratulálok!
A kérdező hozzászólása: Komolyan mondom/írom, hogy olyan meghatóan írtok, hogy már alig bírom kivárni azt apillanatot, mikor közösen megszüljük a kislányunkat. Van olyan válaszoló, aki(k)nek az írásait többször is elolvastam....köszönöm!
Nagyon megerõsítette a kapcsolatunkat, pedig elõtte is erõs volt. Neki fontosabb volt hogy bent legyen mint nekem, de utólag nem bántam meg. Amikor szomjas voltam hozta a vizet -kb 3 kortyot sikerült max-, adogatta a szõlõcukit -ebbõl max 3 darabot tudtam megenni összesen-, és a kitolási szakasznál a tarkómat tartotta. Ja és amikor fájások voltak mondta hogy fogjam a kezét nyugodtan -nem akartam azt összetörni, nekem jobb volt hogy az ágyat markolásztam- ill még maszírozta volna a derekamat, de ez nem esett jól, így "csak" bíztatott... de az nagyon kellett....
Mind a kétszer ott volt. Lelki támasz volt, nem éreztem magam elhagyatottnak. Ha valamim fáj, mindig egyedül érzem magam... Sosem felejtem el, hogy mikor megszületett a kislányom (elsõ szülés) Õ bizony sírt. Talán az együtt töltött 8 év alatt most láttam másodszor sírni. Azóta is nagy a szerelem közöttük. A fiamnál, a második szülésnél, már rutinosak voltunk. Nem is volt olyan meghatódott õ sem, viszont az arcát nem felejtem, amikor hozta vissza a fürdetésbõl a kicsit, és magyarázta, hogy vörös a haja a gyereknek. Ezek a szülés alatti, utáni pillanatok hatalmas élmények.
Bent volt mindkettõnél, végigélte a csodát. A kapcsolatunk nem változott, nem undorott meg tõlem, gondolom leginkább erre voltál kívánics, pedig meglesett szülés után-varrás elõtt, amikor igen szép lehettem...a másodikat meg végileste alulról.. Nekem sokban nem tudott segíteni, mert én eléggé befele zárkózott voltam, befele csendben koncentráltam, de megnyugtatott, hogy ott van, és engem inkább az érdekelt, hogy õ is része lehessen mindennek, és láthassa, nem ezért , hogy nekem segítsen. Ha ezen múlt volna, egyedül csukott szemmel is végigcsináltam volna, de sajnálnám, ha kimaradt volna belõle..
A kérdező hozzászólása: Köszi nektek!:) Olyan ari a ti párotok is! Az enyém is a "babagyártástól" a nagybetûs életig végigcsinálja az egészet, ezt õ már eldöntötte:) Szülésnél nem kérdés, hogy bent-e lesz, csak én félek, hogy nem akkor jön el az ideje, hogy épp ott legyen:(
Erõsödött, most már tudja mi az a fájdalom :) Mikor fájt a foga, meg se nyikkant, csak annyit mondott, nem panaszkodik, mert végignézte a szülést. Amúgy nem csinált semmit, amíg vajúdtam/szültem, csak ott volt, de épp elég volt, nekem a lelki támogatás nagyon kellett. Nem bírtam volna nélküle.
Egyértelmûen megerõsödött. Együtt hoztuk össze a babát, együtt csináltuk végig a terhességet, együtt neveljük a gyereket, egyértelmû volt, hogy ezt is együtt csináljuk (de ha pl az orvosi része miatt nem akart volna bejönni, akkor megértettem volna). Nekem sokat segített, amikor fájás volt fogta a kezem, bíztatott, nem tudom mi lett volna velem nélküle :) A mi kapcsolatunkon csak javított, valahogy elmélyítette és érdekes módon szülés óta még a szex is jobb lett. Méhszáj-vizsgálat, burokrepesztés stb alatt kiküldtem, szerintem ezeket nem bírta volna és ilyenkor úgysem tud rajtam segíteni, inkább csak zavart volna.
A mi kapcsolatunk erõsödött ezáltal. Sokban segített, egyedül nem lettem volna képes kibírni. Végig fogta a kezem, tartotta bennem a lelket. Mikor a szülésznõ és az orvos sem volt bent, pont rám jött egy hányinger, õ keresett a szekrényekben ágytálat, amit az utolsó pillanatban elém is tett. 2 tál is tele lett, a szülésznõ a végére ért be. Mikor engem a végén varrtak, õ fogta a kicsit, és olyan jó volt õket látni, valamennyire el is terelték a figyelmem. A következõnél is bent lesz.
A kérdező hozzászólása: Utolsó! :) )))) Elõtti! Sajnálom, hogy így jártál. Ha én így járnék, nem tudom mi lenne.... Nem tudom mi késztet egy férfit, hogy egy ilyen fontos, jelentõs és csodálatos idõszak után így döntsön? Biztos meghibbant, mert én másra nem tudnám fogni!Mi lehet fontosabb, mint a saját gyereke, felesége? Nem azért írtam, hogy megírd, hiszen ez nem ránk tartozik, csak ha nem bánod, van véleményem apárodról/ vagy a volt párodról... Kívánom, hogy a babáddal legyél nagyon boldog, õ neked a legfontosabb úgyis, és meglátod:a pici tud feledtetni!!!

Van, akit még megbolondít a terhesség és mindent borúsan lát és eltorzít? Kibírhatatlan vagyok! Semmi sem jó. Épp a párom ott akarom hagyni. Más is van így?

Legjobb válasz: Nekem eddig nem volt bajom (szerintem), de mostanában már rám is párszor úgy rám jött a sírhatnék. A múltkor a dokinál ültem, vártam és majdnem elbõgtem magam, pedig tényleg semmi nem történt, csak rámjött, alig bírtam visszatartani. 34+3 hetes

Nekem eddig nem volt bajom (szerintem), de mostanában már rám is párszor úgy rám jött a sírhatnék. A múltkor a dokinál ültem, vártam és majdnem elbõgtem magam, pedig tényleg semmi nem történt, csak rámjött, alig bírtam visszatartani. 34+3 hetes
Érdekes, hogy nekem pont az ellenkezõjét váltotta ki. Mióta megtudtam, hogy babát várunk (30 hete!), mindent pozitívabban látok, óriásikat tudok kacagni( elõtte nem voltam ilyen, én is meglepõdtem rajta) és nem depróztam be az itthon üléstõl sem, pedig a 22. héttõl itthon vagyok, (igaz a férjemnek sok mindent köszönhetek, nem engedte, hogy besavanyodjak, vitt minden felé, amíg lehetett.) Elfoglalom magam. Alapvetõen mindig pozitív hozzáállású voltam, de most mindennek jobban tudok örülni. Néha szontyolodtam csak el, vagy hozott ki valami a sodromból, de az nagyon gyorsan átment rajtam. Most meg már a babát várjuk ezerrel, a doki szerint kibújhatna már, mert elég érett. 37 hetes kismami
az 1.terhességemnél nem volt ennyire látványos a "dilim".most is inkább a 2.trimeszterbe lépéstõl vagyok ilyen kötekedõ, mint mikor semmi sem jó.De nálam nagyon sokat tesz az, hogy az influenza járvány miatt nem nagyon mozdulok ki.Kvázi a 12.héttõl nem járok csak a kötelezõ vizsgálatokra és napi 1-2x a 14hónapos fiammal itt az utcában sétálni.És ez nekem, az anno nagyon shoppingoló, állandóan menõnek hiányzik!És ugye a férjem tud és megy is-és ezen van nálunk a vita.néha azt érzem, hogy csak arra vagyok, hogy gyerekezzek, fõzzek, mossak....tehát nem vagy egyedül ezzel a problémával. Viszont lassan! tavaszodik :-) és ez rám mindig jól hat.Pl tegnap átpakoltattam a nappalit, és ettõl, na meg a szilveszteri UH.tól nagyon jó passzba kerültem! 19+5hetes pocakos
Én a 39-ik hétbe vagyok, de hullámvasútszerûen tör rám. Valamikor tök jól vagyok, valamikor meg abba is belekötök, hogy a pohár miért van az asztalon. Nagyon elviselhetetlen én is a második trimeszterbe voltam, amikor már nem dolgoztam. Minden nap bõgtem. De majd elmúlik. Most nem a hangulatingadozásaimmal akasztom ki a párom, hanem a takarítási mániámmal.
Én az elsõ három hónapban totál ilyen voltam. Kb. senki nem bírt a közelemben maradni, mert mást se csináltam, csak kötekedtem. Aztán el is múlt a harmadik hónap végén, mintha elfújták volna.
nyugi lesz ez meg rosszabb is, en most vagyok 39 hetes es a mult heten en is ott akartam hagyni, de mara mar nem igy van.ja a baratnom most szult es azt mondta a szules utanni depreszioban van ami sokkal rosszabb mint a terhessegi kitoresei voltak.
Bennem is tombolnak a hormonok. Egyik pillanatban rosszul szólnak hozzám és már pityergek is (alapesetben ez nem így lenne). A páromat nem akartam még otthagyni, odáig még nem jutottam. Még két hónap van hátra a szülésig és ez már végig kísér engem (elõzõ terhességnél is így volt). És biztos beleszól, hogy fáradt is vagyok, mert rosszul alszok éjjel:felváltva minden, elzsibbadnak a testrészeim, légszomjam van, mindenfélét álmodok, ha felébredek, akkor fél órát nézelõdõk, stb
A kérdező hozzászólása: Dilis vagyok teljesen , úgy érzem mindenki ellenem van. Túl sokat vagyok egyedül... Kinyírom a párom, családom. Teljesen felfordult az életem. Nehéz összeszedni magam, folyton csak sírok. Utálom magam is. 2 trimesztert nyomom már pedig :( Lehet így marad végig?
A kérdező hozzászólása: Utolsó átérzem! Pont ezen megyek át én is.

Megcsináljam a párom helyett azt, amit hetek óta ígérget?

Pl. most fel kéne tenni egy tartórudat egy növénynek (nem jó neki, ha elfekszik), hetek óta ígérgeti, hogy kifúrja a lyukakat, de mindig közbejön valami vagy egyszerűen elfelejti. Gyorstalpalóban megtanultam fúrni, de a párom arra kér, hogy ne csináljam meg. Meddig várjak rá? Egyáltalán mennyire jó stratégia ez, hogy kérek valami, amit halogat, majd amikor megunom, megcsinálom én?!

Legjobb válasz: Csináld meg. :) Bár akkor úgysem lesz tökéletes amit te csináltál (szerinte), vagy pont azért majd jól elismeri, hogy legközelebb már ne neki kelljen. Ha meg tudod csinálni csináld, de ne azért, hogy ezt felhasználd pároddal szemben. Ha az idõdbe belefér, tudásod megvan hozzá akkor rajtad a sor. Ha jobban bízol párod munkájában akkor szólj rá, hogy hetek óta ígérgeti és ez így nem állapot.

Csináld meg. :) Bár akkor úgysem lesz tökéletes amit te csináltál (szerinte), vagy pont azért majd jól elismeri, hogy legközelebb már ne neki kelljen. Ha meg tudod csinálni csináld, de ne azért, hogy ezt felhasználd pároddal szemben. Ha az idõdbe belefér, tudásod megvan hozzá akkor rajtad a sor. Ha jobban bízol párod munkájában akkor szólj rá, hogy hetek óta ígérgeti és ez így nem állapot.
Nálunk otthon ez megy. Anyám megkéri fateromat valamire és az nem csinálja meg. A vége mindig az, hogy anyámnak kell megcsinálnia, úgyhogy sokszor már inkább nem is szól neki. :)
Halogass te is valamit, ami neki fontos. Mingyárt észbe fog kapni!
Csináld meg, ha meg hisztizik érte, mondd, hogy nem akartad megvárni, hogy kipusztul a növény.
A kérdező hozzászólása: 1: Nincsenek illúzióim :) Lényeg, hogy a falon maradjon. 2: Pont ez szeretném elkerülni... :(
Amikor nem csinálsz semmit, oda viszed a fúrót, tokmánykulcsot, fúrószárat, csavart stb... és megkéred, hogy csinálja meg.
Amikor otthon van, és látszólag ráér, látványosan hozzákezdesz... összeszeded hozzá a cuccokat, és elkezded csinálni... Ha nem veszi ki a kezedbõl (akkor ott komolyabb bajok vannak), akkor megcsinálod, és a végén megjegyzed: "Szívem, ma este te mosogatsz!"
A kérdező hozzászólása: Az a baj, hogy általában nem sikerül mindkettõnknek egy helyen tartózkodnia az ominózus fallal reggel 8 és este 7 között (szomszédban csecsemõ meg "zajérzékeny" néni van). Magától nem csinálja meg (pedig ráérne napközben), ha én nem vagyok ott...

Budapesti vagyok és ott is fogok szülni de Budapesttől 200km-re Szlovákiában lakom jelenleg mert a párommal itt élünk, mert őt nagyon sok minden ide köti jelenleg. Hasonló helyzet?

Úgyértem,hogy a várandósság alatt a kórházom és orvosom 200km-re vannak t?lem...

Legjobb válasz: Nekem csak 30 km-t kell utaznom majd, de az elõzõ nagyon gyors szülés volt, remélem, beérek. Egy ismerõsöm Kolozsváron lakott, Pesten akart szülni, és a szülés elõtt pár héttel egy ismerõséhez költözött, hogy ne akkor kelljen utazni. A vizsgálatokra meg idejött pár napra.

Nekem csak 30 km-t kell utaznom majd, de az elõzõ nagyon gyors szülés volt, remélem, beérek. Egy ismerõsöm Kolozsváron lakott, Pesten akart szülni, és a szülés elõtt pár héttel egy ismerõséhez költözött, hogy ne akkor kelljen utazni. A vizsgálatokra meg idejött pár napra.
Csak annyi, hogy az ismerõse pesti volt természetesen.
A kérdező hozzászólása: kicsit megnyugodtam:)
Abszolut nem tartom logikusnak... hogy fogod megoldani, ha beindul a szülés? És ha közben gond adódik? Oda minden...A dokid, a belefektetett pénzed, az ismert környezeted, és egy ismeretlen helyen fogsz szülni ismeretlen emberek között.... Mellesleg ha Szlovákiában élsz, akkor szlovákiai vagy, és nem budapesti!...Akkor vagy budapesti, ha budapesten élsz. Én is pécsi vagyok, ott éltem 28 évet, de már Gyõr mellett élek férjemmel, ezért már gyõri vagyok és GYõrben fogok szülni, nem Pécsen....
A kérdező hozzászólása: Mivel Budapestre vagyok bejelentve lakóhely szerint és magyar állampolgár vagyok és 3 hete vagyok a páromnál Szlovákiában ezért úgy gondolom amíg nem végleges a kiköltözésem addig budapesti vagyok, és ott is fogok szülni, ahogy az elsõ hozzászóló írta a vizsgálatokra napokra feljárok a szülés elõtt jó pár héttel pedig szüleimhez költözöm h ne legyen baj.utána persze vissza Szlovákia, ott már a bab "biztonságban" lenne mert az apuka szlovák neki lenne biztosítás...így tervezem...kíváncsi lennék h van-e más is aki volt vagy van ilyen helyzetben...

Kimennél a pároddal pár évre külföldre, csak hogy ott szülj?

A párom egy nemzetközi cégnek dolgozik, az anyairoda Zürichben van és minden esélye megvan arra, hogy 1-2 év múlva megkapjon ott egy állást, ami rengeteg fizetéssel, de ottlakással jár. Nekem még 4 év van az egyetemb?l és nem is szeretnék odakint élni, viszont a párom azt mondta legalább pár évre menjek ki és szüljek ott gyereket. Egyrészt kapna svájci állampolgárságot és a magyaron kívül még 2 nyelvet megtanulhatna, akár hármat is, még ha nem is anyanyelvi szinten, de lenne alapja. Õ úgy gondolta, hogy addig szüneteltetem az egyetemet vagy ha tudom befejezem odakinn.

Legjobb válasz: Pár évre kimennék simán.

Pár évre kimennék simán.
Én mennék. De a gyereketek nem fog állampolgárságot kapni, ezt 100% biztosan tudom-ugyanis Svájcban élek.
Azt mibök gondolja a parod, hogy ha ottszületik egy gyerek, akkor kap állampolgárságot? Mert ugyanis ez csak akkor igaz, ha legalább az egyik szülö már megkapta az állampolgárságot. Az, hogy ott dolgozik, nem jogosit fel erre.
Én tuti mennék. Van egy annyi idõs csaj mint én csak õ kint született németbe, annyival könnyebb neki, tud németül-angolul-magyarul perfektül, így mindenhol tök jól érzi magát. Külföldön élek, de ha otthon élnék és lenne ilyen lehetõségem, akkor már csak a gyerek érdekei miatt kimennék.
ilyen körülmények között igen. minden ideális, ha belegondolsz és nektek sem kellene távkapcsolatban élnetek, ami nálam nem elhanyagolható szempont. én itthon nevelkedtem, de jó néhány ismerõsöm van, aki külföldön született vagy gyerekkorában költöztek ki pár évre majd vissza. mindegyikük azt mondja, h nagyon jó élmény volt és rengeteg tapasztalat, többek lettek általa. szóval a babát nem kell féltened ettõl, neki szinte biztosan jó lesz, szerintem.
menj! ;)
10-bõl 9 nõ simán ráugrana a potyázásra, meg semmittevésre, amint látod.Úgyhogy itt nincs kérdés.
Ne sokat hezitálj, mert ha te nem, más boldogan kimenne a pároddal, akár végleg is.
hát ha nem is kap a baba állampolgárságot - én nem tudom, ez hogyan mûködik -, attól még egy kihagyhatatlan lehetõség, én mennék
A gyerek érdekében mennék. Nyitottabb, életképesebb mentalitás ivódik belé és a nyelvtudás se elhanyagolható szempont. Mi szintén készülünk külföldre, csak másik országba - pont azért, hogy majd ott alapítsunk családot. Nálam a legfõbb szempont, hogy ne a hazai mentalitást tanulja meg a leendõ gyerekem. (=tanult tehetetlenség, mindennek a negatív oldalát nézzük, nem az a lényeg, hogy hogyan lehet, hanem hogyan nem lehet, dögöljön meg a szomszéd tehene, stb, stb, stb...)
Nos, attól mert Svájcban szülsz nem kap a baba állmapolgárságot. Ugyanis itt a szülõk állampolgársága számít, ergo magyar lesz a gyerkõc. Amit kaphat, az az engedély, ami ha Te kijössz esetleg lehet B. így a bébi is B.t kap, de állampolgárságot nem fog, majd csak ha Te megkapod. Itt élek, tudom hogy mûködik. Az én esetemben mivel a párom svájci a gyerek megkapta a svájci állampolgárságot, viszont a barátnõm aki magyar és a barátja horvát (mindketten B.s engedéllyel) a kisfiúk szintén B. engedélyt kapott pedig itt született. Szóval elõbb tájékozódj mielõtt belevágsz valami olyanba amit megbánsz. Itt egyetemre csak akkor mehetsz ha: 1. van Goethe-s német nyelvizsgád v. felvételizel német nyelvbõl. Ráadásul fizetõs, ami nem olcsó mulatság. Elõnye max a nyelvismeret, de itt ugye nem a normális németet beszélik, tehát a gyerkõcnek minimum az általános iskolát be kéne fejeznie, hogy perfektül beszélje az irodalmi németet.

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!