Találatok a következő kifejezésre: A párkapcsolatban emberek (67 db)

Szerintetek ma miért éri meg párkapcsolatban élni egyedüllét helyett? Mik azok a tényezők, ami miatt a mai világban az emberek inkább a párkapcsolatot választják az egyedül élés helyett? Nagyon kíváncsi vagyok a válaszaitokra, gondolataitokra!

Legjobb válasz: Erre én is kíváncsi vagyok. Körülöttem rengeteg kiégett, unalmas, elromlott párkapcsolatot látok, ahol a párok vagy veszekednek, vagy egymáshoz sem szólnak, csak élnek egymással párhuzamosan, mint a zombik. Az nyilvánvaló, ha találkozol olyannal, akibe beleszeretsz, és szerelmes vagy, akkor a párkapcsolatba egyértelmûen belemész. Bár körülöttem ez a legritkább, hogy szeretet-szerelem miatt vannak együtt az emberek. Szerintem a fiatalok a szex miatt meg az újdonság miatt vannak párkapcsolatban, izgi a másik ember stb. Meg hogy ne legyenek egyedül, mert a haveroknak is van csaja/pasija. A felnõtt férfiak a "biztosított" szex miatt keresnek párkapcsolatot - sokszor nem szeretik a párjukat, ahogy a nõk se. A nõk inkább a biztonság illúziója miatt keresnek párkapcsolatot, a visszaigazolás miatt. Egyébként általában véve elmondható a legtöbb emberrõl, hogy nem tud egyedül lenni. Tehát nem tud magával egyedül, elégedetten, boldogan élni, ezért az emberek többsége hajszolja a párkapcsolatot, mert inkább vannak benne valami szar alakkal, mint hogy egyedül kelljen szenvedniük. Szerintem ez az oka annak, hogy a legtöbb ember szar párkapcsolatban él, mert az egyedüllét elõl menekülnek bele minden szar emberrel a kapcsolatokba. Ezt mutatja a 80% válási statisztika is.

Erre én is kíváncsi vagyok. Körülöttem rengeteg kiégett, unalmas, elromlott párkapcsolatot látok, ahol a párok vagy veszekednek, vagy egymáshoz sem szólnak, csak élnek egymással párhuzamosan, mint a zombik. Az nyilvánvaló, ha találkozol olyannal, akibe beleszeretsz, és szerelmes vagy, akkor a párkapcsolatba egyértelmûen belemész. Bár körülöttem ez a legritkább, hogy szeretet-szerelem miatt vannak együtt az emberek. Szerintem a fiatalok a szex miatt meg az újdonság miatt vannak párkapcsolatban, izgi a másik ember stb. Meg hogy ne legyenek egyedül, mert a haveroknak is van csaja/pasija. A felnõtt férfiak a "biztosított" szex miatt keresnek párkapcsolatot - sokszor nem szeretik a párjukat, ahogy a nõk se. A nõk inkább a biztonság illúziója miatt keresnek párkapcsolatot, a visszaigazolás miatt. Egyébként általában véve elmondható a legtöbb emberrõl, hogy nem tud egyedül lenni. Tehát nem tud magával egyedül, elégedetten, boldogan élni, ezért az emberek többsége hajszolja a párkapcsolatot, mert inkább vannak benne valami szar alakkal, mint hogy egyedül kelljen szenvedniük. Szerintem ez az oka annak, hogy a legtöbb ember szar párkapcsolatban él, mert az egyedüllét elõl menekülnek bele minden szar emberrel a kapcsolatokba. Ezt mutatja a 80% válási statisztika is.
Én is hasonlóan nagyon jól érzem magam egyedül , mindig feltalálom magam . Talán ezért is van az hogy sose hajkurásztam a nõket , bár ami adódott azt mindig megragadtam :) . Most szerencsére találtam egy olyan társat akivel mindig jobban érzem magam , mintha egyedül lennék . Ja , és hagyja , hogy 1-1 órát számitógépezzek akkor is ha épp velem van :) . Ez sok csajnál rossz pont , hogy ilyenkor egy 10 perc után elkezdtek unatkozni és ha unatkoztak akkor meg engem "baszogattak" , pedig kell a magány is néha . Egyébként ez a fõ (sztem) , hogy ne csak a szerelmet keresd , hanem egy nagyon jó barátot és társat .
ennek semmi köze ahoz hogy 9:31-es nõ... én is nõ vagyok, mégis hasznos igaz hsz-nek minõsítetted a hozzászólásom. Az igazh ogy a nõk hajlamosabbak rá hogy higyjenek az igazi mindent elsöprõ szerelemben, de nem kizárólagos, és nem minden nõ. Ez személyiségfüggõ, nem pedig enmfüggõ.
ma 09:31: Nem akarlak megbántani, elõre is elnézést kérek. Eddig mind komoly hangcételû és igaz HSZ-ek íródtak. De a tiéden meglátszi, ohgy lány/nõ írta (elnézést). A párkapcsoaltok döntõ többségében nem is volt soha szerelem. Maximum belemagyarázták. Ez megy már 5-10 éve. Van a fellángolás (ezt sokan szerelemnek minõsítik, holott nem igaz), aztán kész. Egy felnõtt embernél meg nincs rózsaszín köd és sokan emiatt megijednek, hogy nem tudnak szerelmesek lenni. Holott de képesek, csak úgy, mint egy felnõtt ember és nem úgy, mint egy tini.
Azért éri meg, mert ha nincs kapcsolatod, akkor úgy érzed, hogy valami hiányzik az életedbõl. Ráadásul szerintem az ember akkor lehet igazán boldog, ha szerelmes. Persze lehet örülni a munkában elért sikereknek is, de igazi hosszan tartó boldogság csak így érhetõ el. És mint tudjuk minden embernek az a célja, hogy boldog legyen. 21/L
Elõzõ vagyok. Az utolsón a 08:36-ost értettem.
Úgy van, ahogy az utolsó mondja. Illetve azzal kiegészíteném, hogy mivel a legtöbben tényleg nem a másik ember szerelme és szeretete miatt mennek bele a kapcsolatban, hanem pusztán a saját egyedüllétükbõl való menekülés és a társadalmi nyomás miatt, az nem feltétlenül tart rövid ideig, hanem sokszor eltart hosszú ideig, és rendkívül rossz és kiüresedett lesz. És éppen ezt támasztja alá a borzasztó magas válási statisztika is, a rengeteg családon belüli bántalmazás stb. Tapasztalataim szerint azok sikeresek a párkapcsolatokban, akik egyedülállóan is boldogok, és a saját elégedettségi szintjükön lévõkkel mennek bele párkapcsolatba, fõleg a szerelem és szeretet miatt. Nem nehéz látni, hogy miért ezek a sikeres házasságok / kapcsolatok.
Az ember álatlánosságban társas lény.De pl. magamból kiindulva utálok egyedül lenni, nekem szükségem van arra h. tudjak kihez odabújni, megcsókolni, h. tudjam h. nem egyedül öregszem meg.Na meg éjszaka pl. utálok egyedül alaudni(születésem óta mindig aludt velem valaki), kivéve 13 éves koromtól van saját szobám, de akkor si sokszor átmentem tesomhoz.Szóval ez is lehet benne, mert én félek egyedül+a sötétben.Na persze nem mondom azt h. néha nem jó egyedül lenni, de általánosságban jobban szeretem ha van mellettem valaki és az inkább akkor egy másik nembõl legyen akit át lehet ölelni, ha pl. rosszat álmodok.Na meg jó érzés az ha tudod, h. fontos vagy valakinek aki nem a vérrokonod, h. van akire tudsz számítani.Egy rossz kapcsolatban pedig simán az egyedüllétõl való félelem az ami meggátolja az embert abban, h. továbblépjen.
Szerintem ez nagyon múlik azon is, hogy melyik korban vagyunk...elsõsorban azt mondanám hogy a magyán elkerülése végett választanak sokan kapcsolatot. ezek nem túl tartósak. A másik ami ide vezethet a valakihez tartozás, az állandóságg biztonsága. ez erõsebb kötelék, de még mindig nem az optimális. Az optmiláis természetesen az, ha valaki nem a kapcsolatot magát keresi és szereti, hanem ez adott emberhez, a párjához kötõdik, és azért akar kapcsolatot mert vele akar lenni. Ezen felül tényleg korhoz kötött... Serdülõ és ifjúkorban szerepet játszik az identitáskeresésben, a hovatartozásban, a beilleszkedésben. Itt jellemzõbb az általános nagy elvakító szerelem. Rá lehet kenni a társadalmi elvárásokra is. Kicsit késõbb, ifjú felnõttkorban már komolyabbra fordulnak ezek a dolgok, és bár még nem családalapítás kora ez, de már annak az elõkészítése. (persze itt is végig érvényesek amiket általában leírtam...) Aztán felnõttkor, családalapítás, optimális esetben azzal a partnerrel akit szeretsz. Okai lehetnek maga a szeretet, a cslaádi háttér nyújtása önmagunknak és a gyerekeknek, anyagi biztonság, saját otthon kiépítése, megszokás. Egyébként szerintem körülbelül társadalmi elvárás már a kapcsolat...Ha megnézed aki egyedül van, az társat keres. Az emberek nemtudnak már külön élni, vagy nem akarnak. Egyszerûen azt gondolják hogy az egyedüllét csak egy tmeneti idõszak két pasi/csaj között, és kézzellábbal próbálják megtalálni a következõt.
Az elsõ válaszoló vagyok:) A saját élményem ezzel kapcsolatban az, hogy fiatal koromtól kezdve sokat voltam egyedül, és ezért lehet az, hogy én nem menekülök bele párkapcsolatokba. Én nagyon jól érzem magamat egyedül is, és nyilván csak akkor fogok párkapcsolatba lépni, ha úgy érzem a másik emberrel legalább olyan jó, vagy még jobb mint egyedül. De mivel egyedül annyira jól érzem magam, ez egy nehéz kihívás, mert úgy érzem a legtöbb ember engem "lehúz". Szóval elég szabad életet élek, és ehhez képest a legtöbb ember bekorlátozna stb., és nekem pedig ahhoz nincs kedvem, hogy egy mondvacsinált "párkapcsolat" miatt meg legyek kötve, felelõsségem legyen stb. Tehát én nekem többnyire ezért nem éri meg párkapcsolatba bele menni.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat, mindegyik elgondolkodtatott és tanított valamit. Nem olyan régen olvastam egy indián bölcseletet. Engedjétek meg, hogy megosszam veletek. Engem nagyon megérintett. "Nem érdekel, mibõl élsz. Azt akarom tudni, mire vágysz, és, hogy szembe mersz-e nézni vágyaiddal. Nem érdekel, hány éves vagy. Azt akarom tudni, megkockáztatod-e. hogy õrültnek tûnj szerelmeidért, álmaidért, és azért a kalandért, hogy életben vagy. Nem érdekel, milyen bolygók köröznek holdad körül. Azt akarom tudni, elérted-e már fájdalmaid középpontját, hogy megnyitottak-e már az élet csalódásai, hogy összezsugorodtál, és bezárkóztál-e már a félelemtõl, hogy érhet-e még fájdalom. Azt akarom tudni, hogy elfogadod-e fájdalmadat, és fájdalmadat anélkül, hogy elrejtenéd, vagy mindenképp megváltoztatni akarnád. Azt akarom tudni, hogy tudsz-e örülni nekem és önmagadnak, hogy tudsz-e vadul táncolni, az eksztázistól megrészegülve, anélkül, hogy figyelmeztetnél bennünket, legyünk óvatosak, reálisak, és emlékezzünk emberi mivoltunk korlátaira. Nem érdekel, hogy igazat beszélsz-e. Azt akarom tudni, hogy mersz-e másnak csalódást okozni, hogy hû maradhass önmagadhoz. Hogy elviseled-e a csalás vádját anélkül, hogy megcsalnád saját lelkedet. Azt akarom tudni, hogy hûséges vagy-e, s ezáltal megbízható. Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépséget akkor is, ha nem minden nap pompázik, és, hogy tudod-e Isten jelenlétébõl meríteni életed. Azt akarom tudni, hogy tudsz-e kudarcaimmal és kudarcaiddal együtt élni, és a tóparton állva mégis az ezüst Hold felé kiáltani: Igen! Nem érdekel, hol élsz, és mennyi pénzed van. Azt akarom tudni, fel tudsz-e állni a kétségbeesés és a fájdalom éjszakája után, megviselten, sajgó sebekkel, hogy gyermekeidnek mindazt megadd, amire szükségük van. Nem érdekel, ki vagy, és hogy kerültél ide. Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tûz közepébe, és nem hátrálsz-e meg. Nem érdekel, hogy hol, mit és kitõl tanultál. Azt akarom tudni, hogy mi ad neked erõt belülrõl, amikor kint már minden másnak vége van. Azt akarom tudni, tudsz-e egyedül lenni önmagaddal, és hogy igazán szereted-e azt a társaságot, melyet üres óráidra magad mellé választottál."

Mennyire fontos, hogy kiélje magát valaki párkapcsolati téren? Létezik olyan, hogy valakik az elsők egymásnak, és örökre úgy maradnak? Vagy felüti a fejét a más emberek utáni szexuális vágy?

Legjobb válasz: A tapasztalat gyûjtésrõl annyit, hogy nincs rá szükség, mert szerintem minden embernek más az igénye a szexben. Két embernek egymással is lehet tapasztalatot szerezni, nem kell ahhoz 20 emberrel együtt lenni.

A tapasztalat gyûjtésrõl annyit, hogy nincs rá szükség, mert szerintem minden embernek más az igénye a szexben. Két embernek egymással is lehet tapasztalatot szerezni, nem kell ahhoz 20 emberrel együtt lenni.
Létezik, már 18 éve együtt vagyunk. Soha nem érdekelt más. Miért is érdekelt volna, ha minden tökéletes. Persze vannak olyan emberek, akiknek viszket a ...., és telhetetlenek, de ha az ember mindent megtalál párjában, maximálisan kielégíti minden vágyát, nincsen szüksége, igénye másra.
Hát a más emberek utáni szexuális vágy bármikor felütheti a fejét, ha a parkcspcsolatban nem "kap meg mindent" az ember fia/lánya. Ha minden rendben van az adott kapcsolatban, akkor nem vágyakozunk szebbre-jobbra, mert tökéletesen megfelel, az akivel együtt vagyunk. A kiélés meg csak arra jó, hogy "tapasztalatot gyûjts", és tudj mihez viszonyítani!
Szerintem erre nincs általános recept.
nekem nem fontos. Egy tökéletes lányt akarok! kész. F18
Nézd, szerintem ez emberfüggõ. Van aki õszintén beéri egy emberrel, mert szentimentálisabb, romantikusabb, érzelmesebb, elkötelezettebb, akármibb. De van olyan, mint én. Én már fiatal koromban is megmondtam magamnak, hogy nem fogok társadalmi elvárásokat hazudni a vágyaimról, mert minek? Legalább magamnak nem. És én tudtam, hogy nekem egy pasi biztos, hogy nem lesz elég, legalább egy pár sráccal ki akarom próbálni a dolgokat, mert egyszerûen AKAROM tudni, hogy milyen lehet mással? Úgyhogy kipróbáltam, örültem, mint majom a farkának, és most úgy vagyok a barátom mellett, hogy már nem gyötör a kíváncsiság, hogy milyen lehet mással, mert tudom. Szép volt, jó volt, elég volt, nekem most már bõven elég a párom is. Õ is kiélte magát, úgyhogy emiatt szerintem kettõnknek nem kell aggódnia. De mi nem is hazudtunk magunknak semmirõl, hogy beérem én egy emberrel is, mikor nem. Szóval szerintem emberfüggõ.
szerintem valamilyen szinten nem árt, ha van tapasztalatod. az elsõ igazi kapcsolatomban halálosan bele voltam esve a srácba, vele is vesztettem el, és soha nem akartam, hogy vége legyen. mikor kidobott, akkor úgy éreztem, hogy nincs értelme az életemnek, tehát nagyon szerettem. viszont bennem is fölmerült, hogy még csak 18 éves vagyok, és nem akarom leélni úgy az életem, hogy össz-vissz egy sráchoz volt közöm szexuális téren. voltak olyan gondolataim, hogy azért jó lenne kipróbálni, milyen mással. de hozzátenném, hogy ezek nem mindennapos gondolatok voltak, nem akartam és soha nem is csaltam meg, és nem vagyok k.rvás lány sem, akinek mindig viszket. azt hiszem ez egyfajta modern kori ártalom. régen ugye általános volt, hogy egy férfival éled le az életed, ma meg pont, hogy a csapból is az folyik, hogy élj a mának, élj az ösztöneidnek, erotika, érzékiség, stb. szerintem sokan kicsit "lúzernek" érezhetik magukat, hogy "csak" 1 pasihoz volz közük, szerintem nekem is ilyen kisebbrendûség miatt jutott eszembe.
Akkor kezd kifelé érdeklõdni az ember, ha úgy érzi, nem kap meg mindent a kapcsolatában. Ha minden nagyon OK, akkor együtt maradhatnak. Erre viszont kicsi az esély. Ha valakik 10-en, 20-on évesen ismerkednek meg, akkor még gyerekek. Azt sem tudják, mit várnak egy kapcsolattól. Sokat fognak még változni és lehet, hogy a másik nem fog megfelelni nekik egy idõ után. Sokáig éltem az elsõ barátnõmmel és hülyeségnek tartotta a tapasztalat szerzõs szövegeket. De most már tudom, hogy sokkal jobb is lehet a szex. Persze ha a mostanival találkozom elõször, akkor elsõre tökéletes lett volna.
Én a második pasimmal élek együtt és együtt is tervezzük leélni az életünket. Õ már kiélte magát, én nem. De amikor kalandra vágynék, az marad képzeletben, a valóságban sosem volt rá szükségem. Õ elõtte sem. Egyszerûen nem szeretek kockáztatni. :) 27/N
Szerintem ez személyiség és hozzáállás kérdése.Ki mennyire elkötelezett, attól függ.
Ahogy itt olvasgatom az oldalakon a kérdéseket-válaszokat, ilyet is olyat is... /egyáltalán nem bírálom vagy kritizálom az itt leírtakat és azokat sem akik írták/ Én 21 éve élek a feleségemmel van négy szuper gyerekünk és ugyan -a megélhetés és napi gondok miatt- nem felhõtlenek a mindennapjaink de szeretet és megelégedettség van köztünk. Ez nem az igénytelenségbõl fakad ha nem az egymással való toleráns kapcsolatból. Szóval olvasok olyan kérdéseket amik hihetetlen hogy jut eszébe emberi lénynek a párkapcsolat terén. És utána sok kérdésben az tükrözõdik vissza: mindenki hûséges, megértõ, dolgos, családszeretõ....társra vágyik. Ahogy valaki fentebb írta: sokan minket néznek lúzernek mert nem döntöttem meg a fél falut, vagy nem voltam banda tag.... Én a feleségemet azért választottam mert engem szeretett és hajlandó volt nekem adni az ifjúságát, a jövõjét, nekem gyerekeket szülni és rólam gondoskodni. Értem elhagyta a szüleit -és nem megszökött mint ahogy ez divat ma- megtanult sütni-fõzni.....adta magát a kapcsolatba=házasságba. Ugyan így én is, Eltartom a feleségemet és a gyermekeimet és megelégítem "minden" kívánságát amit szerény de õszinte és békességes körülmények között biztosítani tudok számukra. Egy szóval: ha valaki úgy gondolja hogy "kiéli" magát és úgy próbálja önmagát és élete nagy "Õ"-jét megtalálni, tegye, de ne reklamáljon és "irigykedjen" /inkább értetlenkedjen kifejezés a jó ide/ azokra akik megtalálták a társukat egy életre és semmi szándékuk ebbõl a szeretet- biztonság kapcsolatból kijönni vagy kitekintgetni. Akár milyen beállítottságú valaki egy bizonyos kór után mindenki a megbízható és állandó, zökkenõmentes életre vágyik. Aki õszintén -vágyaitól mentes- a szívébe tekint mind erre keres társat.

Elõ szokott fordulni olyan dolog, hogy egy párkapcsolatban a két embernek elég eltérõ a személyisége?

És ha igen, akkor az úgy "mûködik" is?

Legjobb válasz: Nagyon számít az is, hogy melyek azok a pontok, amelyeknél a két partnernek eltérõ a személyisége. Vannak jellemvonások, amelyekre nézve fontosabb, hogy meglegyen a közös nevezõ, mint egyéb tulajdonságoknál. Adott párkapcsolatban a harmóniát nem feltétlenül azok a tényezõk biztosítják, amelyek egy másik párkapcsolatnál érvényesek.

Nagyon számít az is, hogy melyek azok a pontok, amelyeknél a két partnernek eltérõ a személyisége. Vannak jellemvonások, amelyekre nézve fontosabb, hogy meglegyen a közös nevezõ, mint egyéb tulajdonságoknál. Adott párkapcsolatban a harmóniát nem feltétlenül azok a tényezõk biztosítják, amelyek egy másik párkapcsolatnál érvényesek.
Igen...de sok közös is van bennünk. Valahogy az ellentétek vonzzák egyymást. Én pörgök, õ nyugodt Én locsi fecsi, õ szõfukar Én nyílt õ zarkózottabb Én nem vagyok annyira céltudatos, mint õ Én kicsit kishitû, neki van önbizalma De mindketten határozottak vagyunk.. Egy jövõképünk, az értékrendünk....meg sok más közös is van Igazaból úgy néz ki mûködik, 5 éve vagyunk egy pár, már házasok
Attól függ, miben tér el. Van, amiben hátrány, van amiben kimondottan elõny. Például a párom elég hirtelen haragú, én viszont nagyon nyugodt és türelmes vagyok. Így kiegészítjük egymást. De sok esetben kizáró ok. Például ha az egyik fél spórolós, a másik meg egyik napról a másikra él, jó eséllyel nem lesz hosszú az együttélésük.
Ez tényleg attól függ úgymond, nálunk is én vagyok a temperantumosabb, hamarabb felkapom a vizet, párom nyugodtabb természetû.


Az embereknek mindig a párkapcsolatuk az első, bármiről is van szó?

Én eddig ezt tapasztaltam.Szülőknél is ez van?Mármint eldobnák maguktól a gyereküket azért,hogy a párjuk megmaradjon?Testvéreknél is?Akinek párkapcsolata van,az mindig kifordul magából és elfelejti,hogy honnan jött,ki segített,ki volt mindig mellette? Velem az utolsó megtörtént.Igaz,régen,de néha még most is rosszul esik és ha meglátok egy párt,mindig ez jut eszembe.Szeretnék ezen már túl lenni. Ha valakin látom,hogy szerelmes,akkor mindig elfog a félelem,hogy most teljesen más ember lesz és el fogom veszteni,megszűnök számára létezni. Valakivel történt már hasonló?

Legjobb válasz: Nem minden esetben, de tapasztalataim szerint, igen, így van. A párkapcsolat az elsõ. Minden utána jön. Ezt anyám már többször is bebizonyította. Régebben engem is iszonyatosan zavart, depresszió stb, minden megvolt. De most hogy már jóval önállóbb vagyok (bár még nem teljesen), már kevésbé zavar. Talán neked is találnod kellene egy komoly párkapcsolatot, vagy inkább a saját életedre, karrieredre koncertrálni. Óh, és még valami. Én úgy vagyok vele, ahogy õk velem, én is úgy fogok hozzájuk viszonyulni, ha nekik lesz szükségük rám. Nekem is a saját kapcsolatom lesz az elsõ, és ezt én is igyekszem a tudtukra adni. Egyszer õk is megöregednek, egyikõjük szinte biztosan elõbb meghal, mint a másik (tudom, kemény ezt kimondani, de ez a valóság), és akkor meg egyedül maradnak. Persze nekem sokminden más is áll a szituáció mögött.

Nem minden esetben, de tapasztalataim szerint, igen, így van. A párkapcsolat az elsõ. Minden utána jön. Ezt anyám már többször is bebizonyította. Régebben engem is iszonyatosan zavart, depresszió stb, minden megvolt. De most hogy már jóval önállóbb vagyok (bár még nem teljesen), már kevésbé zavar. Talán neked is találnod kellene egy komoly párkapcsolatot, vagy inkább a saját életedre, karrieredre koncertrálni. Óh, és még valami. Én úgy vagyok vele, ahogy õk velem, én is úgy fogok hozzájuk viszonyulni, ha nekik lesz szükségük rám. Nekem is a saját kapcsolatom lesz az elsõ, és ezt én is igyekszem a tudtukra adni. Egyszer õk is megöregednek, egyikõjük szinte biztosan elõbb meghal, mint a másik (tudom, kemény ezt kimondani, de ez a valóság), és akkor meg egyedül maradnak. Persze nekem sokminden más is áll a szituáció mögött.
Egy normális szülõ mindig a gyerekét választja a párja helyett.Akinek a pasija/csaja fontosabb mint a gyereke az meg sem érdemli azt a gyereket!Nagyon rossz véleménnyel vagyok az ilyen emberekrõl.Sok esettel találkoztam hogy az apuc/anyuci csupán önzõségbõl nem akar szakítani a mostohával miközben a gyereke utálja azt a mostohát.
Sajnos igen, egyedül kevesen érzik egésznek magukat. Valahol önzõ dolog, de elõre rettegtem, mikor lesz új barátja a legjobb barátnõmnek, aki a lakótársam is. Nem alaptalanul, hiszen olyankor mindent felrúg, csak a srác létezik számára, a megszokott programjaink megszûnnek. Aztán kidobjuk 1-2 hónap múlva. Hozzátenném nekem eközben végig kapcsolatom van, és volt, hogy lemondtam randit, hogy ne legyen egyedül. Sokszor sajnos ez egyoldalú.
Szia! Nem, azért ez nem így van. Én mindig megnézem kinek van igaza és az alapján ítélek, mondjuk vita esetén. Volt is ebbõl jó pár balhé, de engem nem tud meghatni senki. És egy normális szülõ nem fogja egy új partner miatt eldobni a gyerekét.
Nekem is sajnos hasonlóak a tapasztalataim. Volt olyan barátnõm, akit egy párért hagyott ott a szülõje, illetve több olyan barátnõ, aki csak addig volt az, amíg nem volt barátja. De õk mind nagyon szemellenzõsek és saját kárukra tanulnak, mert nem veszik észre ha csak kihasználják õket. Azért szerintem ne add fel, nem mindenki ilyen.
Nem, ez nagyon egyénfüggõ. Általában és általában egy átlagember esetében igen, de gondolj pl. Beethovenre! Neki az Alkotás volt az elsõ, nem a párkapcsolat. Vagy gondolj Teréz Anyára - neki a Segítés volt az elsõ, nem a párkapcsolat. A mindennapokban is vannak ám ilyen emberek, csak õk vannak kevesebben és nemigen látszanak.
Én nem hagytam el a barátaimat sem szüleimet amióta párom van (4, 5 éve) de tény az, ha választani kellene valami miatt közöttük a párom gyõzne. Vele akarom leélni az életem, mindig mellette kell kitartanom, bármi lesz is. persze ott, ahol gyerek van és mondjuk anyu vagy apu új párt választ és amellett tart ki tûzön vízen keresztül, ott más a helyzet...abban a helyzetben mindig a gyerek az elsõ. Most meg úgy érzem a párom az elsõ és mindenki más utána. Habár én még nem állítottam fel efajta "ranglétrát" és remélem nem is kell soha
A kérdező hozzászólása: Úgy látom, nemcsak én látom akkor így a dolgokat.Sajnos elég sok emberben kellett csalódnom emiatt, még olyanokban is, akikbõl ki nem néztem volna.Most át kell élnem azt, hogy a szüleim sok éves veszekedés és depresszió után egymásra találnak.Aminek alapból örülnöm kellene és örülök is, hogy anyám boldog, de úgy érzem, hogy nekem már nincs helyem itt, fölöslegessé váltam és ez nagyon rossz.Néha olyan, mintha két vadidegennel laknék együtt.Felnõtt vagyok, oké, gondolom ez az alap mindenhol, de akkor is bánt. Igen, majd lesz párom, ha eljön az ideje:) Válogatós vagyok.Olyannal nem akarok összejönni, aki iránt nem érzek semmit és ez így jóval nehezebb.Mindegy, ez egyéni szoc.Bár az igaz, hogy tényleg könnyebben viselném ezt az itthoni magányt:(

Miért a körülményeken múlnak manapság a párkapcsolatok? Miért nem irányíthatja az ember maga az életét?

Gondolok itt munkahely, lakás, egyéb problémákra

Legjobb válasz: Ezek az akadályok régen is megvoltak. Csak akkor az emberek (legtöbbször a nõk) hajlandóak voltak lemondani dolgokról a közös jövõ kedvéért. Most viszont valahogy önzõek lettek az emberek.

Ezek az akadályok régen is megvoltak. Csak akkor az emberek (legtöbbször a nõk) hajlandóak voltak lemondani dolgokról a közös jövõ kedvéért. Most viszont valahogy önzõek lettek az emberek.
egyetértek... mindenki a sajátmagát tartja szem elött és azt h mi a jó magának!!!:(
Ez mindig is így volt. Sajnos manapság nagyon sok minden múlik az anyagiakon, azon, hogy van-e lakásotok, vagy albérletrõl albérletre vándoroltok. Nagyon szomorú dolog, de azért van egy elõnye is ennek. Ha anyagiak terén mindketten felelõsségteljesek vagytok, gondolok itt arra, hogy egymást támogatjátok olyan mértékben, ahogy azt a lehetõségetek engedi, az kifejezi azt, hogy Ti tényleg összetartoztok, a párkapcsolatotok nemcsak egy üres lufi. Én úgy hiszem, hogy a szerelem nagyon fontos dolog, és biztosan jól tud mûködni egy kapcsolat akkor is, ha nincs lakás, csak albérlet, vagyha nem egy túl jól fizetõ állásban vagy. Persze most nem a létminimumra gondolok, mert az talán mindenkit felörölne. Ha jó a párkapcsolatotok, akkor a kevésbõl is sokminden kihozható, de ehhez mindkettõtöknek tenni kell valamit azon kívül is, hogy kedvesek, megértõek stb. vagytok egymás irányába. Le kell mondani dolgokról, hogy elõbb utóbb saját lakáshoz jussatok, ha nincs munkahely neki kell állni keresni, mert elõbb utóbb a másik nem fogja tudni húzni az igát egyedül. Szóval arra próbálok kilyukadni, hogy nagyon sok külsõ probléma merülhet fel, de az is nagyon fontos, hogy Ti hogyan álltok hozzá a problémához.
Az én barátommal már 5 hónapja vagyok eggyütt és sok olyan akadály van ami közénk áll.Messze lakunk egymástól, egy csaj zaklat minket, mindenáron azt akarja hogy szakítsunk, .nagyon szeretem õ is nagyon szeret.Dehát oldjuk a problémákat. :) Ha igazán szeretitek egymász semmisem álhat közétek!

Mit tegyek ha én szerintem bunkók a munkatársaim és teljesen más emberek vagyunk? Már a párkapcsolatom is megérzi. Nem mondom hogy rossz emberek, csak mások.

Nem mondom hogy rossz emberek,de teljesen más síkon működünk.Én pedig elég laza vagyok és sok féle ember típussal mgértem magam.Most itt nem mély analízisba akarok belemenni.De ti mit tennétek?Keresnétek másik helyet?Úgy érzem a munka jó,de valahogy a közeg,emberi részről nem nekem való pedig rugalmas vagyok és nem is vagyok egy nyavajgó fajta,de úgy már otthon is érezni hatását,nem jó írányba.A párom is mondta hogy mintha kezdenék megváltozni.Mit tegyek?Felmondjak?

Legjobb válasz: Tanulj meg alkalmazkodni és fogadd el hogy nem mindenki olyan mint te. Nem hiszem hogy csak azért fel kéne mondanod mert a többiek mások mint te. A legtöbb ember örül ha munkája van. A közeget meg majd megszokod.

Tanulj meg alkalmazkodni és fogadd el hogy nem mindenki olyan mint te. Nem hiszem hogy csak azért fel kéne mondanod mert a többiek mások mint te. A legtöbb ember örül ha munkája van. A közeget meg majd megszokod.
Igen, nem tartod õket rosszabbnak, csak szimplán bunkónak. Valóban semmi rosszat nem írtál róluk...
Talán jobb lenne, ha elmennél valami olyan munkahelyre, ahol nem vesznek körbe más emberek. Például erdésznek. Nekem kicsit fellengzõs ez, hogy a munkatársaid mind bunkók, csak te vagy ott a tökéletes... Kíváncsi lennék a munkatársak véleményére...
Mondjuk ebben az az érdekes, hogy ha valaki széles látókörû ténylegesen, akkor neki meg kellene tudni találni a közös hangot, az állítólagos szûklátókörüekkel....
A kérdező hozzászólása: ma 14:05 Hát igen ez itt a gond.Én most nem nagyképûségbõl mondom, de én nekem elég tág az érdeklõdési köröm.Szinte bármely témáról el lehet velem beszélgetni.Én egy cigánnyal aki 6 általános végzett eltudok beszélgetni és egy agysebésszel is, ha megtaláljuk a hangot.Ai általában létre is szokott jönni.De itt valamiért nem megy.És igen sajnálom lebunkozom õket mert olyan egyszerûek mint a faék ennyi.Én nem tehetek róla hogy engem érdekel a kultúra és sok dolog ami miatt nem vagyok szûl látókörû.
Ugyanez volt velem is. A koleganõim mind (nem akarok megbántani senkit) vidékrõl származó 40-50 éves alacsonyabb végzettségû és kisebb érdeklõdésû körû nõk voltak. Egyszerûen nem tudtam kijönni velük. Nem veszekedtünk, nem volt gond, csak nem volt mirõl beszéljünk. Õk csak a kapálást, fõzést, veteményezést magyarázták, kipletykáltak másokat, vagy esetleg ostoba Tv mûsorokat( Éjjel nappal Budapestet meg Családi titkok) Egyszerûen én ezekhez a témákhoz nem tudtam hozzászólni, így végeztem a munkám csendben, ha volt egy kis szabadidõm olvastam, nem velük beszélgettem a semmirõl. Végül, mikor leépítésre került a sor engem raktak ki, mert nem tudok csapatban dolgozni.(Hozzáteszem, hogy egyáltalán nem olyan munka volt, amit csapatban kellett volna dolgozni, egyszerûen zavarta õket, hogy nem tudok velük azonusulni) Szóval én megértelek, de vigyázz, emnnyire mutatod ki, nehogya végén te is úgy jár, mint én. Mert egy értelmes beszélgetést nem lehetett hallani tõlük soha, de ahhoz elég okosak voltak, hogy a fõnöknõnek jól benyaljanak.
En marciusban valtottam munkahelyet, es az elso 2-3 honapot utaltam, pedig a munka jo volt, csak egyszeruen uj volt a kornyezet. A 3-4. honapra viszont azt vettem eszre, hogy sikerult beolvadnom, es - hiaba mozgunk mas sikon - megtalaltuk egymassal a kozos hangot / erdeklodesi koroket / temakat. Szerintem csak ido kell neked, en megertem a problemat. Ha maga a munka jo, idovel jol fogod erezni magad, es fel sem tunik majd ez az egesz.
Értem mirõl beszélsz, én is ismerek olyan embereket, akikkel semmi bajom, nem ítélem el õket, de egyszerûen nem érzem olyan jól velük magam, mert nem tudunk egymásra hangolódni. Vagy csináld azt, hogy koncentrálj a melódra, és minimalizáld a velük való kapcsolatodat, elég a melót érintõ témákat megbeszélnetek, ha kell, vagy fogadd el a helyzetet, õket, azt, hogy ez egy ilyen szitu, ahol nem vagytok egysíkon, ne agyalj rajta, csak hagyd hogy legyen, talán az elfogadással valami átalakul majd, ha pedig egyik sem jön be, nézz másik melót.
A kérdező hozzászólása: Szokatlan és új ez igaz, de a munka már nem.Szóval azzal nem hoznám összefüggésbe.Eddig mindenhova elég hamar "beolvadtam" emberileg, volt ahol napok alatt és semmi gond nem volt.Itt úgy érzem nem megy.Pedig rugalmas vagyok és soha de soha nem volt ilyen gondom.Pedig ez már kb az 5. munkahelyem, mindegyik helyen éveket töltöttem el.
Miota dolgozol ott? Nem lehet, hogy csak tul uj / szokatlan?
A kérdező hozzászólása: Miért kell ezt komolyan??Milyen hiba?Írtam ilyet hogy bárki is hibás?Leírtam szerintem elég érthetõen a dolgot, úgy hogy senkit nem hibáztatok benne.Leírtam hogy úgy érzem nem egy síkon mozgunk és én ezért nem tartom õket rosszabbnam vagy jobbnak, de magamat sem.
Keress más helyet, ha ennyire nem jössz ki velük. De nem biztos, hogy bennük van csak a hiba.
A kérdező hozzászólása: Ja és azt is írtam hogy nem mondom hogy õk rossz emberek, vagy hogy én vagyok a tökéletes, egyszerûen más síkon mozgunk.Ez miért fellengzõs?Nyíilván neked is van olyan ember típus, akivel kevésbé vagy egyáltalán nem érted meg magad, Pedig én tényleg elég laza és nyitott vagyok az emberekkel, és a kukástól elkezdve egy professzorig is megértem magam.
A kérdező hozzászólása: ma 13:38 Gondoltam hogy ez lesz:D Azt azérrt hozzátenném hogy sok helyen dolgoztam, volt ahol 6 évet lehúztam.Ott pl emberileg teljesen megtaláltam a hangot mindenkivel, ott pedig 20 emberrel dolgoztam felváltva és soha nem volt gond.Itt 2 emberrel vagyok egyhúzamba mindig, érdekes hogy itt gond van.Máshol soha nem volt emberileg, pedig nem ez az elsõ munkahelyem.
Õszintén szólva nem értem a problémád. Ha nincs velük közös téma, nem kell velük beszélgetni. Mi is 4-en vagyunk a munkahelyemen, a fõnökömmel szoktam beszélgetni a munkai feladatokon kívül másról is, senki mással, max. pár szót. Nincs ebbõl semmi gond, egyszerûen mások vagyunk, ettõl még megférünk egy helyen. Ez egy munkahely, nem egy baráti társaság. De ha te megteheted, h válogatsz a munkák között, hát hajrá!

Miért lehet az, hogy neheztelek akaratlanul is azokra a párkapcsolatban lévő emberekre, akik megtehetnék, hogy boldoggá teszik egymást, de folyton cirkuszolnak?

Miért nem lehet megbecsülni, ha van valakink? F25

Legjobb válasz: A jót hamar megszokod,aztán meg hamar el is dobod.Emberi gyarlóság.Ha nincs probléma,gyártanak.

A jót hamar megszokod, aztán meg hamar el is dobod.Emberi gyarlóság.Ha nincs probléma, gyártanak.
Mert ilyen az ember. Természetes a reakciód. Én is szoktam igy érezni csak más témával kapcsolatban. Egyébként meg azért cirkuszolnak mert nem illenek ösze épp ezért nem is tudnának igazán boldogok lenni....
A jót gyorsan meglehet szokni, lemondani róla nem is igen tudnak. Az emberek nem tudják értékelni amijük van, csak akkor ha már elvesztették. Majd meglátod. N
Van valakid?Ha nincs, akkor azért van ez. Egy kapcsolat nehéz dolog. Mi is viszonylag sokat vitázunk, mert sok dologban túlzottan hasonlítunk, viszont más dolgokban meg egymás szöges ellentétei vagyunk--> vitákhoz vezet, ami pedig béküléshez..és az nagyon jóó.... ;)
Neked ennyire nincs saját életed, hogy ilyen [email protected]ágokkal foglalkozol?
A kérdező hozzászólása: 2-esnek üzenem: Hogy hívja fel Édesanyját egy emelt díjas számon.

A minap rátaláltam egy idézetre ami nagyon megfogott fiú létemre is. (19/F) úgy hogy szeretném átadni nektek is és remélve néhány ember átértékeli a dolgokat a párkapcsolatában. IDÉZET LENT!?

Volt egyszer egy vak leány, aki gyűlölte magát amiatt, hogy vak volt. Mindenkit gyűlölt, kivéve a kedvesét. A fiú mindig vele volt. Mondta egyszer a barátjának: - Ha láthatnám a világot, hozzád mennék feleségül. Egy napon valaki hozott neki egy szempárt. Amikor levették szeméről a kötést, láthatta az egész világot, beleértve a barátját is. A fiú megkérdezte: - Most, hogy látod a világot, hozzám jössz feleségül? A leány a fiúra nézett, és látta, hogy vak. A lehunyt szemhéjak látványa szinte sokkolta. Erre nem számított. Az a gondolat, hogy az élete hátralévő részében ezt kell nézze, arra a döntésre vezette, hogy visszautasítsa a fiút. A fiú csendesen könnyezett, majd pár nap múlva írt néhány sort: "Vigyázz jól a szemeidre, mert mielőtt a tied lettek, előtte az enyémek voltak." Valahogy így működik az emberi agy, amikor megváltozik a helyzetünk. Csak kevesen emlékeznek arra, milyen volt az életük azelőtt és ki az, aki mindig mellettük volt a nehéz időkben.

Legjobb válasz: 4 évvel ezelõtt már hallottam, de azért köszi, hogy emlékeztettél mennyire hálátlanok tudnak lenni az emberek.

4 évvel ezelõtt már hallottam, de azért köszi, hogy emlékeztettél mennyire hálátlanok tudnak lenni az emberek.
ha csak 1et adott volna az idióta..
Hé, 3-as. Figyelj, itt nem az volt a cél vagy a fontos, hogy szemet cseréltek, hanem a kérdezõ is az átvitt értelem fontosságára gondolt, szerintem. Egyébként teljesen egyetértek a kérdezõvel, néha át kéne gondolnunk honnan jöttünk, most hol vagyunk és hová tartunk pontosan. Meg értékelni kellene mások törekvéseit, vagy éppen elfogadni amilyenek, de ez sajna ma már elég ritka.:) 16/L
Elõbb inkább tanulnátok meg palacsintát sûtni mintsem itt az élet értelmén meg ilyesmin elmélkedtek okosok.
az emberi hálátlanság IS határtalan
2 perce olvastam. Szerintem is nagyon szép, habár megvetem a lányt. 14L
Szemcserélgetés? elég béna
Nekem aztán mind1, emiatt ne sajnálkozz, ettõl még ugyanígy gondolom, , az ilyen tucat erõltetett mivel eleve full unreális írások, amik próbálnak valami bölcsessèget bemagyarázni úgy hogy ki is emelik a kontextusból és aki nem ért egyett az hû de rossz, Az élet nem ilyen néha csalódsz emberekben, néha nem, néha átvernek hiába a jó szándék vezérel, , stb nem fogok magyarázni, na szóval nem haragszom
16. sajnálom de tõlem kaptál egy le pontot.
Ez már ezer éves. Nem tudom mit kell rajta úgy hú de "aa fúú na most majd úgy felfordultak az eddigi eszméim".. kezdjük talán azzal hogy szemet NEM LEHET átmûteni! Dee, tekintsünk el ettõl és tegyünk úgy mintha egy reális hü de hiper szuper mély történt lenne. Na most a kedvesség szép dolog, de nem béklyó, nem azért teszed hogy magadhoz láncold a másikat, persze ennek is szépfokozata van. De más szemszögbõl is lehet nézni mint hogy a làny a buta hàlátlan dög, aki mellesleg szívtelen is. Tehát ez olyan mint hogy xy kedvességért elvárja hogy a lány lefeküdjön vele, mert hàt õ hu de kedves volt, és mekkora dög ha nem. ilyen az élet természete, ahogy változnak a dolgok, nem mindig tudod mire számíts, más színben láts dolgokat, átértékelsz ezt azt, te is változol..stb, , jó persze lehet tudatosan kezelni ezeket, de ahozz sok tapasztalat és idõ kell. Nagyon szép gesztus, de nem kényszerítheti a lányt arra hogy szeresse, õ önszántából adta oda. ..na jó késõ van Szóval, és kettõ, a szerelem vak. A fiú ha nem lett volna szerelmes rájött volna mekkora hülyeséget csinál egy lányért akivel megse beszéli és nem is tudja mit reagálna rá, , de mivel szerelmes volt , megvakult, és mellesleg tök feleslegesen, , Mert miután a mûtét véget ért az orvosok konstatálták, "hmm eddig egyszer sem müködött, nem értem miért gondoltuk hogy most fog, mikor szemet nem lehet átmûteni" "valóban, , hát eez van, a szerelem már csak ilyen, , , AHAHAHAHA""..ha..ha" Ezután a vak lány és az újfent vak fiú, súlyos depressziósak lettek, majd tetteik következményei miatt öngyilkosok lettek. Vége. Ja, erõltet hülyeség mint a többi ilyen amikkel már tele a padlás, , , ahh jajj fuu milyen mély érzelmû és gondolkodású történet fuuhafuh, megváltja a világot, , ennél még a Quasimodo is jobb az legalább nem csinál mártírt belõle Persze az alapötlet oké, hogy ne feledd hablabla, , de nagyon túl cifrázva és ez igy egyébként se pontos, nem a lényeget fedi
Ha számítógépen írt, akkor simán, mert manapság mindent feltalálnak. A történet nagyon szép, majdnem elsírtam magam:)
ez nagyon tetszett, még ha nem is volt kérdés, köszönöm :)
csukott szemmel is tudsz írni! ha egyáltalán tudsz írni :D
Hogy irt vakon pár sort, mondja már el valaki..
fake...
Ezt 5 perce olvastam.
A kérdező hozzászólása: Kedves 8.-as . Ha már csak hozzád eljutott a történet "rejtett" információja már megérte kirakni :)
*de már hallottam régebben a történetet, tényleg nagyon szép.
ezt én már kb 1 éve olvastam. szerintem ez a történet az Uchihák és a Hasirama-k közötti rivalizációt testesíti meg!

Vajon mikor értik majd meg az emberek, hogy a párkapcsolati-randizgatós kérdéseik nem a családi kategóriába tartoznak? Egyáltalán miért pakolják ide?

...Tudom, ez sem ide tartozik :)

Legjobb válasz: Mert itt értelmesebbnek mondhatók az emberek, mint a szerelem-szex kategóriában.

Mert itt értelmesebbnek mondhatók az emberek, mint a szerelem-szex kategóriában.
Mert a szerelem-szex katban fõként tizenévesek vannak, és párkapcsolati problémájuk pedig huszon, harmincon éveseknek is vannak, és nem biztos, hogy egy pl. 31évesnek megfelelõ tanácsot tud adni egy 15éves. Vagy lehet, hogy jó tanácsot adna, de a kérdezõ a saját korosztálya véleményére lenne kíváncsi. Márpedig a családi katban nagyobb esélye van, hogy a harmincas korosztályból válaszolnak.

Manapság miért siettetik az emberek a párkapcsolatukat?

Egy friss kapcsolatban miért kell napirendszerességgel találkozni? Miért kell kibukni azon, ha egy héten mondjuk legfeljebb csak kétszer tudnak találkozni? Miért van az hogy ha a "pár" még nincs egy éve se együtt, és a karácsonyt külön töltik akkor az egyik fél már a dolog végét látja benne? Vagy hogy egy alig egy hónapos kapcsolatban nincs meghívva az egyik fél valami családi eseményre? Miért kell siettetni mindent?

Legjobb válasz: Mert szerelmesek és mindig együtt akarnak lenni.Viszont az már nem korrekt,ha az egyik fél rángatja a másikat és zsarolja,ha a másiknak esetleg máshoz is van kedve.Egyénfüggõ.A zsarnokoskodó embereket mindenesetre kerülni kell,mert azok csinálják ezt.

Inkább miért ne lenne az :) A pár is ugyanúgy a családhoz tartozik. Vágyakozás: szerintem ennek a tetõzése még a párkapcsolat elõtt van (randiról randira), nem alatta!
Mert szerelmesek és mindig együtt akarnak lenni.Viszont az már nem korrekt, ha az egyik fél rángatja a másikat és zsarolja, ha a másiknak esetleg máshoz is van kedve.Egyénfüggõ.A zsarnokoskodó embereket mindenesetre kerülni kell, mert azok csinálják ezt.
Általában a "friss szerelmesekre" az a jellemzõ, hogy nem szeretnek egy pillanatig sem lenni a másik nélkül, így a napi rendszerességgel való találkozás teljesen reális igény. Mi egy hónapja se jártunk, mikor a párom hazavitt a szüleihez, és a család kérte, hogy nyugodtan menjek családi eseményekre, és az én családom is így állt hozzá. Elég hamar összeköltöztünk (3 hónap után), de elõtte is napi szinten a másiknál aludtunk, nekünk erre volt igényünk. Majdnem egy éve vagyunk együtt, teljesen egyértelmû volt, hogy a karácsony is együtt lesz. Egyedül a bátyja és a felesége voltak kiakadva, hogy miért visz haza "ilyen hamar nõcskéket", de szerencsére a család kiállt mellettem :) Szóval szerintem ezek egyáltalán nem siettetések, csak sokaknak erre van igényük. Én azt furcsállom, ha valaki nem így érez, de az õ dolga.
Bárcsak lenne akivel igy vágyunk egymásra ahogy itt írtátok !! Én is ezt akarnám hogy ne kelljen gondolkodnom ha sokat lát rámun :(. Ez tényleg borzasztó. Mondjuk az se jobb ha a másik lelkes én meg nem ua érzem. DE az is rém [email protected] mikor én vagyok a lelkesebb nõként .. a másik meg patikamérlegen méregeti a ráfordított idõt, energiát. Lépek is ilyenkor, de majdnem 30 évesen még nem voltam viszonzottan szerelmes :( és most igy h közel a karácsony nagyon fáj..:(( Viszont olyan jó volt olvasni hogy van akiknél mûködik és megélhetõ a szerelem mennyiségi és minõségi korlát nélkül!
Úgy látszik, te nem voltál még szerelmes. Napi talákozás esetén is lehet vágyakozni. Az, hogy egy pár együtt karácsonyozzon (ha nem is szenteste), számomra teljesen természetes igény. Persze attól is függ, hány évesekrõl van szó.
Miért kell naponta találkozni? Együtt karácsonyozni? Talán mert szeretik egymást? A családba való bevezetéssel viszont érdemes várni egy kicsit.
a nap mint nap találkozás nem öli meg a másik utáni vágyat, csak kielégíti azt. ha neked elég heti kétszer látni a szerelmedet, akkor nem is vágysz rá igazán. amiról te beszélsz, az egy langyos állívíz, nem szerelmi kapcsolat. ami ilyen bárgyún lagymatagon kezdõdik, azon nincs is mit sietteni, mert nem érdemes vele foglalkozni.hacsak nem tizenévesek, illetve korai huszonévesek vagytok, mert ott tényleg elfogadható ez a tempó és nincs is hová sietni. de ha túl vagyt a 25-26-on és így járogasz a barátnõddel, dobnálak :)
Valószínû mert olyan rohanó világban élünk.Minden felgyorsult, az emberek türelmetlenek.Mindenhol azt reklámozzák, hogy azonnal az öné lehet, pl.ha most megrendeli.A mobiltelefonon is szinte mindig elérhetõek az emberek.Megszûnt már a postai levelezés, amikor sóvárogva vártuk a levelet, hogy mikor dobja be a ládánkba a postás.Az internet is felgyorsított mindent, és így mi is próbáljuk felvenni a tempót.Nem szeretünk várni az áruházakban a sorban, vagy az orvosnál.Szerintem ez lehet az oka.De én saját magamon is ezt tapasztalom, hogy ha valamit a fejembe veszek akkor azt minél hamarább szeretném véghez vinni.Mintha attól tartanánk, hogy lemaradunk valamirõl.
Kinek mire van igénye. Engem az, hogy nem láthattam 2 napig, csak pár óráig hozott lázba a következõ találkozásig, (a találkozás utáni kis idõben, meg a találkozás elõtti órákban), közte meg inkább szomorú voltam hogy nem láthattam. Pár hét után már napi találkozásra volt igényünk, az 1-2 esetleg 3 napos kimaradásoknál már minden bajunk volt. Már együtt élünk, de én még mindig ugyanígy érzem. ideig óráig mielõtt újra együtt nem lehetünk izgulok, meg nem tudom, örülök, hogy várhatom, de elõtte meg inkább szomorú vagyok... Pedig csak egy délután, egy délelõtt választ el minket. :) Gondolom mindenkinek más az igénye. A közös karácsony meg: a karácsonyt a szeretteiddel tölti az ember, nem? :) Ha szereti az ember a párját, még ha nincsenek is sok ideje együtt, akkor is szeretne vele lenni. Legalább egy napot a 3ból.
Én nem látom az összefüggést a korai összeköltözés, és a kapcsolatok zátonyra futása között :) Ha valaki 2 hónapon belül összeköltözik, akkor hamarabb kiderülnek azok a tulajdonságok, amik miatt összeférhetetlen egy pár. Ha viszont ugyanez a pár 1 évet együtt járna elõtte, ugyanúgy nem menne az együttélés, hiszen az ember az alap tulajdonságaiban nem változik, csak elõtte "húzták az idõt". Nekem a párom elõtt (akivel pár hónapon belül összebútoroztunk) volt egy 4 éves kapcsolatom, ahol bármennyiszer utaltam az összeköltözésre, elutasító választ kaptam, meg hogy "nem akar megunni". 4 év után nagyon nehéz volt a szakítás, de a mostani kapcsolatomban látom, hogy ez mennyire visszás volt, érdekes módon a párom bármennyit vagyunk együtt, sosem "unt rám". Szóval ha egy pár összetartozik, akkor összeköltözhetnek akár 1 napon belül is, semmi probléma nem lesz. Ha viszont nem, akkor húzhatják a dolgot hónapokig, évekig, úgy is szakítás lesz belõle.
A kérdező hozzászólása: Kedves Utolsó! Látod, Ti is csak fél év után találkoztatok napirendszerességgel? Másfél év után már én is összeköltöztem a férjemmel. Nem tudom, szerintem az is közre játszik a sok zátonyra futott kapcsolatnál, hogy mindent elhamarkodnak. Nem mondom azt hogy az én kapcsolatom tökéletes, mert ilyet legfeljebb 50év múlva mondhatnék, de ha szánnának az emberek idõt egymás teljes megismerésére és nem ugranának egybõl fejest az összeköltözésre és az együttélésre, lehet tartósabb kapcsolatok alakulnának ki. (de lehet hogy tévedek!)
Mi fél év járás után napi rendszerességgel találkoztunk, elõtte csak egy héten 3szor.Igy is hiányzott mikor nem volt velem.Volt olyan hogy jöttem haza felszálltam a buszra, látta hogy pityergek és felszállt utánnam, vagy elindult õ haza és megfordult és visszajött hozzám.Mi ilyenek vagyunk mindketten, ragaszkodunk egymáshoz.1év után költöztünk össze hivatalosan, rá két évre összeházasodtunk.Nem vagyok hive a hosszú járásnak, nálam az csak idõhúzás, nem is volt elõtte egyikönknek sem 2-3 hónapnál hosszabb kapcsolata.Az elsõ karácsonykor már egymás szüleinél voltunk, ez természetesnek tünt akkor.11éve vagyunk együtt és a mai napig szeretem a férjem, minden áldott nap úgyanúgy várom haza a munkából mint az elején.29N
Szia! Szerintem semmi baj nincs azzal, ha napi szinten találkozik egy pár ha mindkettõjüknek erre van igénye. Így is tudunk vágyakozni egymást iránt, így is meg tudjuk becsülni az együtt töltött pillanatokat.
hát nem kel....szerintem nem jó sietetni az ilyen dolgokat hanem majd mindent fokozatosan
36 évvel ezelõtt is az elsõ 2-3 hét után naponta találkoztunk a ma már férjemmel, pedig akkoriban nem volt divat a házasság elõtti szex. Mégis 2 évig jártunk esküvõ elõtt, még ma is szívmelegítõ érzés azokra az idõkre gondolni, pedig már nagyszülõk vagyunk:) Annyiban volt más, hogy karácsony estéjén a szüleinkkel voltunk, aztán egyik nap az egyikünk, másik nap a másikunk szüleinél ebédeltünk. Mára annyi változott, hogy már a karácsonyi ebédek nálunk vannak, egyik nap itt vannak a dédszülõk, gyerekek , unokák, másik nap a gyerekek a másik szülõnél, a dédszülõk a másik gyerekük családjánál vannak.
A kérdező hozzászólása: Akkor ezekszerint bennem van a hiba! Voltam én is szerelmes! Sõt most is az vagyok a férjembe! És félreértés ne essék, nem õskövület vagyok, de nekem ez akkor is furcsa. Számomra olyan jó volt az hogy számoltam a napokat hogy mikor láthatom megint a Szerelmemet! Sokkal inkább tudtuk értékelni egymás társaságát! Sõt természetes volt az is számomra, hogy amíg össze nem költöztünk addig mindenki a saját családjával a karácsonyozott és mi csak utána találkoztunk. De mivel mindannyian egy véleményen vagytok, lehet valóban a hiba nálam keresendõ! Mindenesetre köszönöm a válaszokat!
A kérdező hozzászólása: Okés én ezt megértem! De akkor hol marad a másik utáni vágyakozás, hogy újra láthasd, ha nap mint nap úgyis találkoztok? Ha nem élnek együtt miért lenne természetes a közös karácsony?
Mi az elsõ két karácsonyunkat külön töltöttük a saját szüleinkkel, én 19 Õ 18 volt mikor összejöttünk, kb 3 hónapja voltunk együtt, mikor a vonzalom, fellángolás, a kedvelés átváltott szerelembe.4 hónapja voltunk együtt, mikor szilveszterkor megismertem a szüleit, és 6 hónapja mikor Õ az én szüleimet.Mióta szerelme vagyok belé, 1 órát is rossz távol lenni, tõle az éjszakák borzalmasak voltak, nagyon fájt ha egy nap nem találkoztunk.1 éve voltunk együtt mikor összeköltöztünk, aztán 1, 5 éve mikor eljegyzett.Jelenleg 23 éves vagyok a párom 22, több, mint 3 éve vagyunk együtt, nem tudok nélküle aludni, mikor napközbe nem vagyunk együtt, mert dolgozunk, vagy suliba vagyunk akkor nagyon hiányoljuk egymást, nagyon hiányzik a ha nincs mellettem, nagyon szeretem, nem siettetünk semmit, de mindketten nehezen viseltük a másik távollétét.Nyilván 14-16 évesen tinikapcsolatban másképp mûködik, mint egy felnõtt kapcsolatban, szerelemben.


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!