Találatok a következő kifejezésre: A magánnyugdijat a (135 db)

A magánnyugdíjt a Fidesz vezette be 1998-ban?

Azt tudom, hogy a magánnyugdíjat 1998-ban tették kötelez?vé, de nem tudom, ki kezdeményezte akkor? Orbán volt a miniszterelnök, az is biztos. Akkor most miért szüntetnék meg?

Legjobb válasz: A Horn kormány kormány vezette be.

A Horn kormány kormány vezette be.
A Horn kormány vezette be, 97-ben lett elfogadva a törvény és 98 jan.1-tõl lépett életbe.
Nem csak nem lenne kötelezõ? Egyébként talán azért, mert kiderült, hogy nem úgy csinálják a dolgaikat, ahogy kellene? (Ld. gyanús veszteségek)
1998. január 1-tõl volt kötelezõ, ezt a Horn kormány készítette elõ és vezette be, de a Fidesz is támogatta. Az "átszervezés" fideszes rafinéria illetve a nyugdíjpénztárból az elmúlt 20 évben szétlopták a vagyont. Tehát most a magán nyugdíjpénztári összegre azért van szükség, hogy ki tudják fizetni a mostani nyugdíjasokat. A másik, hogy az elõirányzott deficit határon belül maradjunk, ezt az összeget hozzácsapják a bevételi oldalhoz és máris kisebb a kiadás - pénzügyi trükk.
A kommunista Horn-kormány idején vezették be, majd az Orbán-kormány 2000-2001 között nem tette kötelezõvé a belépést. A szocialisták eröltették a banklobbi hatására.
Igen valamikor 98körül vezették be azthiszem.
16:11 Ne hazudj! A Fidesz NEM TÁMOGATTA a mnyp-k létrejöttét. Utána, az elsõ Orbán kormány idején ugyan nem "államosították" vissza de lehetõvé tették a választást a pályakezdõknél, majd Medgyessyék ezt eltörölték és tették újra kötelezõvé a belépést a magánnyugdíjpénztárakba!
18:59 Kötelezõvé a Hor-kormány utolsó hónapjaiban vált, majd Orbánék visszaadták a választás lehetõségét, amit az MSZP 2002 után újra kötelezõvé tett. a korcs pedig te vagy, édesem.
Szerintem meg kötelezõvé Orbánkorcs alatt vált 98után.
Szerintem meg kötelezõvé a Gyurcsány-Bajnai éra alatt vált az új munkavállalóknak!

Ha a magánnyugdíj-pénztáramban maradok, akkor hány százalékot utal majd oda a munkáltatóm a jövőben és mennyi megy el az államiba?

Legjobb válasz: A magánnyugdíj-pénztárba - ha jól tudom - 10 % fog menni, az államiba pedig 24 %. De az államiba befizetett összeg nem járadék, hanem adó formájában kerül befizetésre. Ugyanis ezzel a "kis változtatással" - vagyis, hogy a járadékot átnevezték adóvá - lökték ki a magánnyugdíj-pénztárban maradókat az állami nyugdíjból. A járadék befizetése után igényt tarthatsz a késõbbiekben valamiféle ellenszolgáltatásra, nevezetesen állami nyugdíjra, míg az adóként befizetett összeghez a továbbiakban nincs közöd. Így aztán kérdéses, hogy az államit választók késõbb - a fenti logika alapján - egyáltalán jogosultak lesznek-e állami nyugdíjra, illetve az is kérdés, hogy 20-30-40 év múlva mennyi pénz lesz az állami kasszában a nyugdíjakra. A 2013-ig nyugdíjba vonulók még az átlagkeresetük 80 %-át, míg a 2013 utáni nyugdíjasok már csak az átlagkeresetük 60 %-át fogják nyugdíjként megkapni.

A magánnyugdíj-pénztárba - ha jól tudom - 10 % fog menni, az államiba pedig 24 %. De az államiba befizetett összeg nem járadék, hanem adó formájában kerül befizetésre. Ugyanis ezzel a "kis változtatással" - vagyis, hogy a járadékot átnevezték adóvá - lökték ki a magánnyugdíj-pénztárban maradókat az állami nyugdíjból. A járadék befizetése után igényt tarthatsz a késõbbiekben valamiféle ellenszolgáltatásra, nevezetesen állami nyugdíjra, míg az adóként befizetett összeghez a továbbiakban nincs közöd. Így aztán kérdéses, hogy az államit választók késõbb - a fenti logika alapján - egyáltalán jogosultak lesznek-e állami nyugdíjra, illetve az is kérdés, hogy 20-30-40 év múlva mennyi pénz lesz az állami kasszában a nyugdíjakra. A 2013-ig nyugdíjba vonulók még az átlagkeresetük 80 %-át, míg a 2013 utáni nyugdíjasok már csak az átlagkeresetük 60 %-át fogják nyugdíjként megkapni.
Eddig sem utalt oda semmit, ezután se fog. Ha magánban maradsz, akkor csak az a 10%od lesz amit beraksz a magánba. Ami amúgy nagyon kevés lesz, az államiban többet fogsz kapni.
A magánpénztárba (ahogy az államiba átlépõknek az államiba) az alapbruttód (tehát amit a bérpapírodon bruttónak látsz, illetve ami a munkaszerzõdéseden szerepel) 10%-a megy, az államnak pedig a szuperbruttó (amennyibe valójában kerülsz összesen a munkáltatónak, ez az alapbruttódnál magasabb) 24%-a megy. A különbség az, hogy ami az államiba megy, azt azonnal kiosztják (azét is, aki átlép az államiba, nem gyûjtik, és a mindenkori adófizetõk befizetéseitõl függ az aktuális állami nyugdíj), ami a magánba megy, az ténylegesen a sajátod.
A kérdező hozzászólása: köszi a válaszokat! még egy kérdés, ezt a 10%ot utalja a munkáltató az önkéntes nyugdíjpénztáramba is, ha úgy kérem?lehet ilyet? illetve ha nem maradok magánba, akkor mi lesz ezzel a 10%al? akkor 34%lesz levonva, vagy akkor is csak 24%?nem értem...

Most mi is van a magánnyugdíjjal? Vissza kapom a lét?

valami olyasmit olvastam hogy ha nem nyilatkozok semmir?l akkor az addigi befizetésem automatikusan bekerül valami Nyugdíjreform és Adósságcsökkent? Alap-ba,ez mi? és ha adok be nyilatkozatot akkor megkaphatom a lét?

Legjobb válasz: A "lét" semmiképen sem kapod meg. Itt arról van szó, hogy ha nem nyilatkozol majd a meghatározott idõpontig, akkor a jelenlegi magánnyugdíj pénztáras rendszerbõl automatikusan átkerülsz az állami rendszerbe (magyarán a saját számládon eddig összegyûjtött pénzt az állam jól lenyúlja) és akkor majd ha egyszer nyugdíjas leszel, akkor az államtól várhatod a nyugdíjadat (csak éljed meg). Azonban Te dönthetsz úgy is, hogy maradsz a jelenlegi rendszerben (nyilatkoznod kell), de akkor elesel attól az összegtõl, amit a munkáltató fizet utánad (magyarán csak annyi lesz a nyugdíjad, amit összekuporgatsz magadnak, hála az egyáltalán nem zsarnok kormánynak). Pénzhez akkor juthatsz csak, ha a magánnyugdíj számládat kezelõ cég plusz profitot termelt Neked. Ezt visszakaphatod vagy átutaltathatod egy önkéntes nyugdíjpénztárba, természetesen az igazságos kormánynak köszönhetõen 16 százalékos adókulccsal terhelve.

A "lét" semmiképen sem kapod meg. Itt arról van szó, hogy ha nem nyilatkozol majd a meghatározott idõpontig, akkor a jelenlegi magánnyugdíj pénztáras rendszerbõl automatikusan átkerülsz az állami rendszerbe (magyarán a saját számládon eddig összegyûjtött pénzt az állam jól lenyúlja) és akkor majd ha egyszer nyugdíjas leszel, akkor az államtól várhatod a nyugdíjadat (csak éljed meg). Azonban Te dönthetsz úgy is, hogy maradsz a jelenlegi rendszerben (nyilatkoznod kell), de akkor elesel attól az összegtõl, amit a munkáltató fizet utánad (magyarán csak annyi lesz a nyugdíjad, amit összekuporgatsz magadnak, hála az egyáltalán nem zsarnok kormánynak). Pénzhez akkor juthatsz csak, ha a magánnyugdíj számládat kezelõ cég plusz profitot termelt Neked. Ezt visszakaphatod vagy átutaltathatod egy önkéntes nyugdíjpénztárba, természetesen az igazságos kormánynak köszönhetõen 16 százalékos adókulccsal terhelve.
Ja nyilatkozol, akkor a magánnyugdíjpénztár tagja maradsz. A pénzt nem kapod meg, mivel csak nyugdíjbavonuláskor fizetik ki. De egyébként ha nem nyilatkozol, akkor a hozamot elvileg megkapod - a dolgok JELENLEGI állása szerint -, ami után az új 16%-os kulccsal le kell adóznod. (=elveszik az eddigi névre szóló, örökölhetõ megtakarításod, és még adót is fizetsz) H nem lépsz vissza, vagyis errõl nyilatkozol, akkor azzal fenyegetnek, hogy hiába fizet utánad a munkáltatód 24%ot, abból te nem fogsz majdan részesülni, kizárod magad ezzel az állami nyugdíjrendszerbõl.
ma 20:21 Nagyon jól leírta. A lényeg, hogy azt a pénzt, felejtsd is el, úgy, ahogy van. Abból már nem látsz semmit. Oda kell adnod állambácsinak. Viktor rászorul...
Nem kaphatod vissza, az adósság csökkentést kezelõ bank a Kajmán szigeteken van.Ide utalják.
Viktort fel kéne már kötni.
A kérdező hozzászólása: jó ha nem a kezembe kapom akkor annak már annyi, megy a levesbe mint ahogy nagy átlagba lenni szokott a pénzekkel, amit neked, utánad fizetnek csak nem a kezedbe... szóval a lényeg a lényeg: ezzel is le vagyok húzva... igaz még eléggé fiatal vagyok, 3 éves munkaviszonyom alatt kicsivel több mint 500ezer ft van ott, de milyen jó lenne az most nekem, és az a legszarabb hogy így nincs pénz meg úgy, nem lehet hejre hozni pár év alatt stb stb, csak tõlem az állam felé 100 ezer ft alatt nem vettek el havonta, ez egy ezer fõs gyár, szóval ezer szer 100 ezer levonás az száz millió ft (remélem jól számoltam), havonta, és ez csak 1 gyár, mennyi pénz kell hogy legyen az államnak pénze? húzok külföldre a francba

Mi lesz a magánnyugdíj pénztártagságom alatt gyűjtött pénzemmel?

Mindenkinek kötelez? volt belépni, amikor anno dolgozni kezdtem.Viszont én külföldre megyek, és ott is maradok, akkor mi lesz az eddig gy?jtött pénzemmel? Az elt?nik? Nem lehet felvenni? Vagy benn marad, és ha nyugdíjas leszek akkor vehetem fel? De ha én külföldön leszek nyugdíjas?

Legjobb válasz: Akkor itthonról is kapsz egy kicsi nyugdíjat. De elõre biztosan nem veheted fel, csak az önkéntest. De nem csak magánnyugdíjra, tb nyugdíjra is jogosult leszel (talán).

Akkor itthonról is kapsz egy kicsi nyugdíjat. De elõre biztosan nem veheted fel, csak az önkéntest. De nem csak magánnyugdíjra, tb nyugdíjra is jogosult leszel (talán).
A kérdező hozzászólása: Köszi a választ!

Egyéni vállalkozóként táppénz alatt a magánnyugdíjat kinek kell fizetni, automatikusan vonják?

Legjobb válasz: Táppénz alatt nem kell TB-t fizetni, sem magánnyugdíjat. A könyvelõd nem mondta?

Táppénz alatt nem kell TB-t fizetni, sem magánnyugdíjat. A könyvelõd nem mondta?

A nyugat európai országokban, hogyhogy nem vezették még be a magánnyugdíj rendszert?

Ott is jelen van a népességöregedés ,fogyás , hiába sok bevándorló munkaerő. Hogyhogy nem váltottak még magánnyugdíj rendszerre?

Legjobb válasz: Nyugat Európában is van magánnyugdíj rendszer. Sõt, a háború elõtt Magyarországon is volt, és jól mûködött.

Nyugat Európában is van magánnyugdíj rendszer. Sõt, a háború elõtt Magyarországon is volt, és jól mûködött.
Ne mondjátok már, hogy Nyugat-Európában nincs magánnyugdíj! Éppen itt írnak a német nyugdíjrendszerrõl: http://en.wikipedia.org/wiki/Pensions_in_Germany "Private Provision Private pension schemes in Germany are personal funded pensions. The funds are protected by law and cannot be seized by creditors or the state." A magánnyugdíj biztos valami nyugati-zsidó ármány! Elvégre az a legjobb, amikor a fe-ki rendszerben az aktuális járulékfizetõk tartanak el másokat (nem ám saját magukat!), aztán majd csak reménykedhetnek, hogy nekik is csurran-cseppen valami a haldokló demográfia miatt!
Azért mert ott a munkaképes lakosságnak nem csak 20%-a dolgozik mint nálunk. Meg nem vándorol ki évente 150 ezer ember. Így ott ez annyira nem sürgetõ.
6., a nemet rendszer vegyes rendszer. Van allami nyugdij, ami nem sok es ehhez jön hozza egy magannyugdij, önkentes alapon.
Ott is kényes téma a politikában a nyugdíj, ez nem magyar sajátosság. Nem merik meglépni.
A kérdező hozzászólása: Pedig jobb lenne , jobb lett volna EU szinten szép fokozatosan átállni , majd ha egybõl kell az fájni fog.
A kérdező hozzászólása: *átállni és hozzászoktatni a lakosokat
Mert ilyesmit épelméjû ember nem talál ki.

Küldenek majd nyilatkozatot a magánnyugdíj pénztárosoknak? Vagy csak bemegyek az ONYF-hez az irataimmal és nyilatkozok arról, hogy maradok a magánpénztárnál?

Legjobb válasz: Nem küldenek semmit, személyesen kell intézni. Ami szükséges: TAJ-kártya, személyi- és lakcímkártya, ill. a magánnyugdíj-pénztárad neve.

Nem küldenek semmit, személyesen kell intézni. Ami szükséges: TAJ-kártya, személyi- és lakcímkártya, ill. a magánnyugdíj-pénztárad neve.
Mért maradnál?
Nem küldenek, neked kell bemenned, én már nyilatkoztam 22-én (Bp. Váci út, mindennel együtt 10 perc), benne voltam az elsõ 200-ban, 2 ünnep között is van ügyfélfogadás, eddig 3 munkanap alatt összesen 1300 ember nyilatkozott már (a mai, 28-i még nincs hozzáadva, de egyre többen mennek). Gyorsan megy a nyilatkozás, átlagosan negyed óra, a legrövidebb eddig 2 perc, a leghosszabb fél óra volt.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat!!Akkor nem kellberendezkedni félnapos sorbanállásra...
Most még biztos nem. Hétfõn csak a Fiumei úton 400-an nyilatkoztak, tegnapi hír (egy nyilatkozó ismerõsöm kérdezte az ügyintézõt, és az mondta), és nem volt fennakadás. Egyedül külföldön a követségeken lehet gond, de õket meg zargatni kell (egy külföldön dolgozó említette, hogy postán kapják a nyilatkozatokat 21. század, no comment). Durván 2-3 perc alatt lehet végezni az ügyintézõnél, a többi legfeljebb várakozás, most még biztos, hogy bent. Aki ügyfélfogadási idõ végén még kap sorszámot, az még biztos, hogy sorra kerül aznap, ezt ígérik az ügyintézõk, nem zárnak, túlóráznak, ha kell. Az ONYF weboldalán meg lehet keresni, ki hova tartozik, illetve BP-n 3 helyre lehet menni, a Váci útra, a Fiumei útra, és a Visegrádi utcába.
Még annyi, ha adnak nyilatkozó papírt a sorszámkiadó ablaknál, csak a felsõ részt kell neked kitölteni és aláírni, az alsót az ügyintézõ tölti ki. Ne lepõdj meg, ha tombolatömbbõl kitépett jegyet kapsz, már valahol ezzel pótolják, hogy nem tudtak új programot írni az automatába. :-)

Ha magamnak fizetem a magánnyugdijamat ( ha lehetséges) akkor a ledolgozott éveimet is növelem, tehát kapok nyugdijellátást?

Legjobb válasz: Nem egyértelmû a kérdésed, hogy mit is akarsz? Önkéntes magánnyugdíj pénztárba belépni? VAgy az állami helyett választható magánnyugdíjpénztárba? Kicsit bõvebben.

Nem egyértelmû a kérdésed, hogy mit is akarsz? Önkéntes magánnyugdíj pénztárba belépni? VAgy az állami helyett választható magánnyugdíjpénztárba? Kicsit bõvebben.
A kérdező hozzászólása: Szóval mivel már magánnyugdíjtag vagyok 98 óta, de jelenleg nincs munkaviszonyom, ill. nem tervezem, hogy hagyományos értelemben dolgozzam, de azért nem szeretném, hogy a nyugdíjtagságom megszünjön, ezért kérdeztem, mert tuti, hogy fizethetem, hiszen örülnek, ha pénzt látnak, de van értelme, ráadásul, most összeomolhatnak a pénztárak ez köztudott, dobáljam bele a pénzt vagy ne? Köszönöm elõre is a válaszkat.

Most tudtam meg, hogy nem fizették a magánnyugdíj pénztáram egy havi részét. Vajon nekem kell kifizetnem utólag, vagy, ha ki tudom nyomozni hogy ki nem fizetett, akkor van esély hogy kifizesse?

Ha valaki átélt már ilyet, és tudna választ adni a kérdésemre, az jó lenne! Amúgy természetesen megyek majd hivatalosan intézkedni, csak ma péntek van, dolgozom, és még jön a hétvége. Köszi, sziasztok!

Legjobb válasz: A magánnyugdíjadat csak a munkáltató fizetheti. Ez a fizetésedbõl levont nyugdíjjárulék bizonyos százaléka. Biztos, hogy nem az önkéntesrõl van szó?

A magánnyugdíjadat csak a munkáltató fizetheti. Ez a fizetésedbõl levont nyugdíjjárulék bizonyos százaléka. Biztos, hogy nem az önkéntesrõl van szó?
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a hozzászólást!Annyi történt, hogy az éves értesítõ, egy hónappal "elcsúszott", a felvilágosító szakember elmondása alapján. Tehát minden rendben!

MÁK-nak tényleg kell a magánnyugdíj pt. Záradéka a támogatások igényléséhez? (Gyes, cs. p, anyasági) Ezt eddig senki nem mondta védőnőm sem! Tulajdonképp mi kell nekik az eredeti szerződés? De nem találom!

Legjobb válasz: Nekem csak a GYed-hez kérték. Nekem sem volt meg a szerzõdés, így felhívtam a Magánnyugdíj pénztárt és küldtek egy másoltatot.

Nekem csak a GYed-hez kérték. Nekem sem volt meg a szerzõdés, így felhívtam a Magánnyugdíj pénztárt és küldtek egy másoltatot.
Ha jól emlékszem akkor nekem csak a Gyed igényléséhez kellett!Ha nem találod akkor hívd fel a biztosítódat és kérj egy újat, pár napon belül elküldik.Én is így jártam(igaz azóta megtaláltam)!
A kérdező hozzászólása: Köszi a válaszokat akkor én is felhívom õket egy másolatért.
Szia! Csak a GYEd-hez kell, hiszen csak ebbõl vonnak nyugdíjjárulékot. Nálam elég volt nekik a záradékolt belépési nyilatkozat is, de ha nem találod elég csak telefonálnod és küldik postán.
Nekem is kellett a GYES-igényléshez, amúgy pedig abból is vonnak nyugdíjjárulékot.
A kérdező hozzászólása: Felhívtam a MÁK-ot ismét, kérik a GYES-hez is. Már meg is kértem a másolatot.
Oké, csak nem tudok olvasni :) Úgy értettem, hogy csak abból vonnak, hogy a csp-bõl, anyaságiból nem vonnak nyugdíjjárulékot.

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!