Találatok a következő kifejezésre: A múlt a (3921 db)

A ciklusom 11-dik napján vagyok. A múlt hónapban a mensim nagyon kevés volt és az is csak barna. Tesztet nem csináltam mert uh-nál a doki azt mondta vékony a nyálkahártyám. Viszont a tüneteim nem múlnak azóta sem.Lehet a múlt hónapban sikerült?

S?t inkább szaporodnak. A párommal elég s?r?n együtt voltunk. Lehetséges esetleg hogy a mensi el?tt sikerült teherbeesnem és a doki még nem látott semmit viszont a mensim már azért nem volt az igazi?

Legjobb válasz: Szia! Nekem is volt ilyen és én is voltam dokinál, nekem is azt mondta, hogy vékony a nyálkahártya, és mutatta az Uh-n hogy milyen csíkott kell látni, ez jelzi, hogy levált. Én is nehezen fogadtam el, csináltam tesztet is, annál is nehezebb volt elfogadnom, mivel a mensi alatt is 37 fok volt a hõm, és utána pár nappal kezdett csak el csökkeni, majd lement ahogy szokott.

Szia! Nekem is volt ilyen és én is voltam dokinál, nekem is azt mondta, hogy vékony a nyálkahártya, és mutatta az Uh-n hogy milyen csíkott kell látni, ez jelzi, hogy levált. Én is nehezen fogadtam el, csináltam tesztet is, annál is nehezebb volt elfogadnom, mivel a mensi alatt is 37 fok volt a hõm, és utána pár nappal kezdett csak el csökkeni, majd lement ahogy szokott.

Ha hiányzik a múlt a jelen szar, jövő meg bizonytalan olyankor mi van?

és ahogy telnek az évek, azt veszem észre hogy egyre szarabb az élet.

Legjobb válasz: nem is tudtam hogy még divat az EMOskodás.... na kap sold ki a gépet és irány sportol.i

nem is tudtam hogy még divat az EMOskodás.... na kap sold ki a gépet és irány sportol.i
Ilyenkor inni kell.
nem szabad a múltban élni.
ezt úgy hívják: Élet
rossz a hozzállásod.. a múlt csak emlék már nem létezik, mindig jelen van, a kép benned van és azt kell megváltoztatni..nem a világ szar hanem te csúszol egyre mélyebbre.
Építs idõgépet!
Depi van. Az. Na kapd össze magad és csinálj valami értelmeset!
Yesterday is History, Today is a Gift, Tomorrow is a mystery
1 pisztoly, 1 töltény, 1 ember
Minden ember jelenét a múltjában történt dolgok alakítják. Ezt hívjuk egónak. Az emberek vagy a múlton rágódnak, vagy félelemmel tölti el õket a jövõjük. Mostban lenni pedig nagyon nehéz dolog. Sokan megvilágosodásnak hívják, sokan simán jelenlétnek, egyremegy. A múltat fel kell dolgozni, és tisztában lenni azzal, hogy miért volt jó/rossz, és ha hiányzik akkor mi hiányzik belõle pontosan. Egy régi szerelem? Egy elhunyt családtag? Nehéz kérdés. Hidd el, hogy az egész bolygó lakossága kb. hasonlóan érez. Mindenkinek a saját feladata, hogy megoldja ezeket a benne rejlõ kérdéseket.
Ha védekezés nélkül szexeltél, akkor lehetsz terhes.
csinálj tesztet, sokan esnek teherbe gyogyszer mellett.


Elég gyanús.Vegyél tesztet, te is megkönnyebbülsz.
mindenképp orvost ajánlanék neked, akármitõl is van ez.
A kérdező hozzászólása: köszönöm a válszokat :) tesztet nem merek venni mert attól félek hogy megint csalódni fogok :( akár csak a múlt hónapban
A kérdező hozzászólása: és ma reggel eléggé rosszul voltam :S
Ez babagyanús. Mivel azóta eltelt több, mint 1 év, írhatnál, van-e most egy kb. fél éves babád. ;)

A múlt héten vettem egy Asus Radeon 7790 kártyát. A probléma az, hogy elindulás után pár perccel, van hogy a windows betöltés alatt lefagy. Sem a régi kártyánál sem az alaplapinál nincs ilyen gond. A kártya rossz vagy nem bírja a gépem?

A konfigom: - asrock N68c-s UCC -Amd phenom x4 910e -kingston 6 GB ddr3 1600 MHZ -Cooler Master 600 W táp

Legjobb válasz: Tessék visszavinni a kártyát a boltba és elpanaszolni a hibát. Szerintem garanciában cserélve lesz, mert a gépednek bõven bírnia kell ezt a kártyát.

Tessék visszavinni a kártyát a boltba és elpanaszolni a hibát. Szerintem garanciában cserélve lesz, mert a gépednek bõven bírnia kell ezt a kártyát.
Elõfordulhat az is hogy a régi driver miatt lefagy az új kártya.A Win nem szereti ha alatta driverek cserélgetve vannak. Csökkentett módban is lefagy? Mert akkor törölhetnéd a régi drivert.
A kérdező hozzászólása: Teljesen újratelepítettem a windowst 2x is.Volt, hogy a driver telepítés közben fagyott le.
Akkor vidd vissza, vagy nézd meg a biosban nincs e valami elállítva a vga-nál, állítsd auto -ra.
A kérdező hozzászólása: Tehát akkor a kártyával lehet a baj.Kösz a válaszokat.

Németben hogy jelölik a múlt időt?

Most kezdtem el tanulni :D Kíváncsi vagyok rá , hogy utalnak arra ha valami múlt időben történt. Az ige kap valami toldalékot?

Legjobb válasz: A németben van három múlt, Präteritum, Perfekt és Plusquamperfekt. Önállóan a Präteritumot és a Perfektet használjuk. A Plusquamperfektet olyan múlt id. cselekvés kifejezésére használjuk, amelyik egy másikhoz képest korábban történt. Amikor megtanulsz egy igét, annak mindig négy alakját kell megtanulnod, mind a négyet egyszerre(!), ez nagyon fontos. Tehát a szótáradba a következõ négy alakot kell leírni: 1. fõnévi igenév (infinitív), 2. jelenidõ, 3. Präteritum, (régen folyamatos múlt volt, ma már ilyen megkülönböztetõ jelentése nincs), 4. Perfekt (befejezett jelen) Nézzünk egy szótári alakban leírt igét: gehen, geht, ging, ist gegangen Ez erõs ige, ahogyan elõttem már leírták, de ennek ebben a pillanatban nincs jelentõsége. Akár erõs, akár gyenge az ige, ezt a négy alakot tudni kell, mert csk akkor tudod (késõbb is minden formában) használni az igét. Most nézzük melyiket hogyan használjuk: Präteritum: 1. Fõleg az írott nyelv múlt ideje (ide tartoznak a tud. elõadások is), ezért nevezzük népszerû nevén: elbeszélõ múltnak 2. Két egyidejû múlt id. eseménynél (pl: Amikor tegnap átmentünk az erdei úton, átugrott elõttünk egy szarvas.) 3. Ha az állítmány egy segédige (fõige nélkül), akkor azt Präteritumban szoktuk használni.) Perfekt: A beszédben leggyakrabban használt múlt idõ, ezért "beszélgetõ múltnak" is nevezzük. Ez két részbõl áll: egy melléknévi igenévbõl, ami tulajdonképpen olyan melléknév, ami igébõl lett (tehát nem ige!, pl.: gegangen), ezért kell melléje egy segédige, mert ige nélkül a németben nincs mondat. Ez a segédige lehet "sein" (helyváltoztatást és állapotváltozást kif. igéknél) és "haben" a legtöbb igénél. 3. A Plusquamperfekt a Perfekt múlt ideje. A "haben"-t és a "sein"-t múlt idõbe tesszük: "ist gegangen" múlt id: "war gegangen", "hat gemacht" múlt ideje: "hatte gemacht" Azt ajánlom neked, hogy egyelõre ezt próbáld megérteni, aztán folytatjuk..... Boldog új évet!

A németben van három múlt, Präteritum, Perfekt és Plusquamperfekt. Önállóan a Präteritumot és a Perfektet használjuk. A Plusquamperfektet olyan múlt id. cselekvés kifejezésére használjuk, amelyik egy másikhoz képest korábban történt. Amikor megtanulsz egy igét, annak mindig négy alakját kell megtanulnod, mind a négyet egyszerre(!), ez nagyon fontos. Tehát a szótáradba a következõ négy alakot kell leírni: 1. fõnévi igenév (infinitív), 2. jelenidõ, 3. Präteritum, (régen folyamatos múlt volt, ma már ilyen megkülönböztetõ jelentése nincs), 4. Perfekt (befejezett jelen) Nézzünk egy szótári alakban leírt igét: gehen, geht, ging, ist gegangen Ez erõs ige, ahogyan elõttem már leírták, de ennek ebben a pillanatban nincs jelentõsége. Akár erõs, akár gyenge az ige, ezt a négy alakot tudni kell, mert csk akkor tudod (késõbb is minden formában) használni az igét. Most nézzük melyiket hogyan használjuk: Präteritum: 1. Fõleg az írott nyelv múlt ideje (ide tartoznak a tud. elõadások is), ezért nevezzük népszerû nevén: elbeszélõ múltnak 2. Két egyidejû múlt id. eseménynél (pl: Amikor tegnap átmentünk az erdei úton, átugrott elõttünk egy szarvas.) 3. Ha az állítmány egy segédige (fõige nélkül), akkor azt Präteritumban szoktuk használni.) Perfekt: A beszédben leggyakrabban használt múlt idõ, ezért "beszélgetõ múltnak" is nevezzük. Ez két részbõl áll: egy melléknévi igenévbõl, ami tulajdonképpen olyan melléknév, ami igébõl lett (tehát nem ige!, pl.: gegangen), ezért kell melléje egy segédige, mert ige nélkül a németben nincs mondat. Ez a segédige lehet "sein" (helyváltoztatást és állapotváltozást kif. igéknél) és "haben" a legtöbb igénél. 3. A Plusquamperfekt a Perfekt múlt ideje. A "haben"-t és a "sein"-t múlt idõbe tesszük: "ist gegangen" múlt id: "war gegangen", "hat gemacht" múlt ideje: "hatte gemacht" Azt ajánlom neked, hogy egyelõre ezt próbáld megérteni, aztán folytatjuk..... Boldog új évet!
Präteritum és Perfekt igeidõk vannak. Vannak erõs és gyenge igék. A gyenge igék -te végzõdést kapnak, Perfektben meg ist/hat ge...-t. Ja igen, általában az "en"-nél válik le az igetõ. Tudod, malen, akkor a "mal"-t kell ragozni. Ez pl. gyenge ige. De, például még: spielen (jelen), spielte (Präteritum), hat gespielt. (Perfekt) A hat vagy ist attól függ, hogy milyen ige.(mit jelent) Egyébként az erõs igéknél nincs mese, meg kell tanulni az igealakokat. Bár vannak olyan igék, aminél ki tudod találni, mert azok a magánhangzók változnak meg. Ja meg persze vannak a legjobbak: vegyes igék, amelyeknek gyenge a Präteritum alakja, és a Perfekt meg erõs. Ez még egy tök jó történet :) (salzen, salzte, hat gesalzen) Ajánlom neked a Karácsony Lajos-Dr. Tálasi Istvánné által kreált Német nyelvtankönyvet. Vastagabb, de tök jó.
És akkor még van a Plusquamperfekt is, errõl az elõzõ válaszoló nem tett említést.
Példa: gehen, ging, i. gegangen nem olyan egyszerû :D
A kérdező hozzászólása: hát ebbõl nem szedtem ki semmit :D Akkor toldalékot kap végülis? Úgy hallottam 3 féle múltidõ is van.
A kérdező hozzászólása: fúú az igen lesz mit tanulni következõ fél év vége felé :D köszi mindent
A kérdező hozzászólása: köszi
Valószínûleg nem értetted azt a mondatot, hogy "a plusquamperfekt a perfekt múlt ideje". Egyszerû: a németben eredetileg hat igeidõ van: három folyamatos (jelen-Präsens, múlt - Präteritum és jövõ: Futur) és van három befejezett igeidõ: befejezett jelen - Perfekt, befejezett múlt - Plusquamperfekt és befejezett jövõ - Futur Perfekt DE ezeket ma már nem úgy használjuk, mint ahogyan eredetileg. Jelentésváltozáson mentek át, és a befejezett jelent (a Perfektet) ma a múlt idejû események kifejezésére használjuk. De azért a formáját tekintve a Plusquamperfekt a Perfektnek (befejezett jelennek) a múlt ideje. Tehát a Perfektnél használt "haben" ill. a "sein" múlt idõbe kerül: "hatte" ill. "war".

Megtudnátok nekem mondani Mulán magyarhangját a Mulán 1 ben és a Mulán 2 ben?

Legjobb válasz: Mulan 1: Kiss Eszter ének: Auth Csilla

Mulan 1: Kiss Eszter ének: Auth Csilla

Mi a francnak foglalkozunk mindig a múlttal, mi magyarok, mikor a jelenben vannak a problémáink?

Legjobb válasz: Mirõl lehet jó beszédeket tartani? Múlt. Min lehet vitatkozni? Múlt. Mivel lehet megosztani a népet? Múlt. Mit lehet rákenni az ellenségre? Múlt. Ezért.

Mirõl lehet jó beszédeket tartani? Múlt. Min lehet vitatkozni? Múlt. Mivel lehet megosztani a népet? Múlt. Mit lehet rákenni az ellenségre? Múlt. Ezért.
Ha belekotyoghatok a témába, a jelenben már vannak problémák, és a jövõben mennyi lesz, ha a múltbéli butaságainkkal kábítunk el egy csomó embert... :)
A kérdező hozzászólása: (adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); "Jaj, ne vedd be ezt az agyadba, hogy mi mindig a múlttal foglalkozunk." Nem? Pedig csak a múltról van szó, a magyarok eredete, szent korona, hunok, szkíták, aztán Horty, meg Kádár, stb stb. Nagyon sokan és nagyon sokat foglalkoznak ezekkel a témákkal, ha nem látod, az csak annyit jelent, hogy nem tájékozódsz a médiában (újság, tv, rádió, internet). "Nézd vissza a mai kérdéseket és meglátod, hogy b#romságot írsz." Tehát az én kérdésemnek a létjogosultságát az határozza meg, hogy aznap milyen kérdéseket tettek fel mások? Szerintem ezt gondold át még egyszer..:) "Múlttal meg kell foglalkozni." Tessék??:) Pont az elõbb mondtad, hogy "ne vegyem be az agyamba, hogy a múlttal foglalkozunk":) Erre te is! Hm.. Nem vagy te egy kicsit következetlen? "Azt is tudom hogy ez már ma, nem az 1. kérdésed." Azt mindenit, micsoda titkosügynök vagy te, ez igen, miket észre nem veszel! Le a kalappal! Nem az elsõ kérdésem valóban. És? Akkor mi van? Ebbõl mi következik a lényegre vonatkozóan? Ez egy érv akart lenni? "Nincs igazad mert nem az elsõ kérdésed ma!!" :) ) Vagy mire gondoltál, amikor ezt hozod fel érvként, hogy nem az elsõ kérdésem? Amúgy nem hinném, hogy tudod mi volt a másik kérdésem aznap, de leírhatod, ha olyan hû de okos vagy, mint amilyennek képzeled magad:) Kíváncsian várom:)
A jelen problémáit meg kéne oldani dolgozni rajta, a munka helyet indig egyszerübb a pofázás és ha a múltról szonokolunk már majdnem úgy tünik hogy csinálnak is valamit.
Gondolom, még suliba jársz, és a történelemóra aggaszt annyira. Ne aggódj, vége lesz egyszer. Azon kívül az átlagember a mindennapjai során kb. semmit nem foglalkozik a múlttal, hacsak nem a saját emlékeivel, de az más tészta.
Jaj, ne vedd be ezt az agyadba, hogy mi mindig a múlttal foglalkozunk. Nézd vissza a mai kérdéseket és meglátod, hogy b#romságot írsz. Múlttal meg kell foglalkozni. Azt is tudom hogy ez már ma, nem az 1. kérdésed.
ok okozat .... okokat kutatva már is a múltba kell kutatnunk. Pont, hogy magyaroknál nem jellemzõ, hogy történelemmel foglalkoznának. Volt szocialista országokban egyedül nálunk volt internacionalizmus, románok, csehek, németek, jugoszlávoknál... elég erõs volt és van nacionalizmus, történelem oktatástól kezdve a kisebbségi törvényekig. Nyugatról nem is beszélve .....
Azért ne általánosítsunk. :-)
Ég a ház, ne foglalkozz azzal hol van a tûzfészek locsold csak a tûzperemét hátha meg tudod fékezni a tüzet ...
Ez a magyar mentalitás. Trianonon és hasonlókon lovagolni, ahelyett, hogy összeszednénk magunkat. A Jobbikosok által istenített Japán is azért lett nagyhatalom szinte a semmibõl, mert a veszteség után nem siránkozott, hanem hajlandó volt fejlõdni.

Mi a had, a did, és a sima múlt között a különbség?

Vagyis úgy értem hogy mikor melyiket használjuk mert mindíg összekeverem :S

Legjobb válasz: Hát elmagyarázom: A did a do múlt ideje,háromalakja: do did done A had a have múlt ideje,3alakja: have/has had had pl.: I HAD a great time. I DID a lot of thing. Az angolban többfajta múlt van: Van egyszerû múlt(Present Simple) pl.:I walked saturday night. Folyamatos múlt(Present Continuous) pl.:I was walking saturday night. "Csodálatos" jelen idõ (Present Perfect) pl.: I have lived in Szeged Ez az igeidõ nincs a magyarban.Képzése a HAVE/HAS - el történik.

Hát elmagyarázom: A did a do múlt ideje, háromalakja: do did done A had a have múlt ideje, 3alakja: have/has had had pl.: I HAD a great time. I DID a lot of thing. Az angolban többfajta múlt van: Van egyszerû múlt(Present Simple) pl.:I walked saturday night. Folyamatos múlt(Present Continuous) pl.:I was walking saturday night. "Csodálatos" jelen idõ (Present Perfect) pl.: I have lived in Szeged Ez az igeidõ nincs a magyarban.Képzése a HAVE/HAS - el történik.
Did: cselekedestjelzo ige multideje Had: birtoklastjelzo ige multideje
A kérdező hozzászólása: Nagyon szépen köszönöm mindenkinek a segítõ válaszokat!

Hogy kell németből kialakítani a múlt időt?

azt hogy mondom például hogy vasárnap voltam az erd?ben sétálni

Legjobb válasz: Két féleképpen tudsz alakítani jövõidõt. Präteritumban (elsõ múlt) illetve Perfektben (2. múlt) abba a a mondatban az ige az a "voltam". Általában a múlt idõt Perfektbe adjuk meg, de mivel ez rendhagyó , ezt Präteritumban kell, azaz "war". Am Sonntag war ich im Wald spazieren.

Két féleképpen tudsz alakítani jövõidõt. Präteritumban (elsõ múlt) illetve Perfektben (2. múlt) abba a a mondatban az ige az a "voltam". Általában a múlt idõt Perfektbe adjuk meg, de mivel ez rendhagyó , ezt Präteritumban kell, azaz "war". Am Sonntag war ich im Wald spazieren.
*Múlt idõt (elírtam :S)


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!