Találatok a következő kifejezésre: A kisfiamnak adjam tudtára, (1 db)

A kisfiamnak hogyan adjam tudtára, hogy aki neveli, az nem az édesapja?

Az apukával még terhesen szétmentünk, a gyerekét csak egyszer látta, nem érdekl?dik, nem küld gyerektartást sem, csak ismer?sökkel üzenget, hogy majd lesz ez még máshogy, fenyeget?zik. Szóval nem hiányzik senkinek, de persze lehet, hogy egyszer még élni kíván szül?i jogaival és tényleg látogatni fogja a fiát (bár ennek nem örülnék). A fiam négy hónapos volt, amikor megismerkedtem a párommal, ennek már 5 hónapja. Azóta együtt is élünk már, úgy szereti a fiamat, mintha a sajtja lenne. De nem szeretném becsapni a gyereket, mert kés?bb ez nagyon visszaüthet. Amíg a páromat nem ismertem, az apukát mindig a keresztnevén emlegettem (nem tudom rá azt mondani, hogy apu), de a mostani kedvesemet ugyan úgy hívják. Teljesen meg fog zavarodni ez a gyerek, és ezt nem akarom. Azt se szeretném, hogy majd hirtelen, nagy családi beszélgetés közepette kelljen neki elmondani, hogy akit ? az apjának hisz, az nem a vér szerinti apja. De nagyon emlegetni sem akarom az édesapját, mert nem látom értelmét, hiszen nincs jelen a gyereke életében. Mit tegyek?

Legjobb válasz: Az a gond én úg ytudom,hogy ha nem is fegadja el a gyereket a vérszerinti apa és nem is veszi a nevére akkor is sajna 3éves koráig igényt tarthat rá,tehát addig meggondolhatja magát.Ezt én jogilag mocsokságnak tartom de két éve még így volt..azóta nem tudom menniyt változott.Ha jól rtem most egy 9hónapos babáról van szó ugye?Sztem õ még kicsi ehhez,hogymegértse ezeket a dolgokat.Én mondjuk ha biztos a kapcsolat akkor nem csinálnék belõle problémát ha apának szólítja az aktuális párodat,feltéve ha õ marad végleg,mert volt olyan ismerõsöm akinek nem volt állandó partnere és szegény gyerek minden pasit apának szólított-ez beteges sztem,de ha pl együtt maradtok mért nem.Sztem sokszor nem az száít ki a vérszerinti apa ahogy látod a szeretetet sem mindig õ adja,de tény a gyereknek tudni kell majd az igazat.Én sztem olyan 2éves korakörül mondanám el neki amikor már talán van annyira értelmes ,hogy megértse és nem fog fájni még neki hidd el.ezt fogja megszokni..tudatilag.A mostani párod ugyan úgy apa lesz neki majd sztem,de ha késõbb már iskoláskét tudná meg lehet haragudna ,hogy mért csakmost derült ki..Sztem mos felesleges erõltetni,hogy máshogy szólítsa a párod-ha biztos kapcsolat(bocs ,hogy kihangsúlyozom de a baba miatt)Én í gy csinálnám.39hetes kismama

Az a gond én úg ytudom, hogy ha nem is fegadja el a gyereket a vérszerinti apa és nem is veszi a nevére akkor is sajna 3éves koráig igényt tarthat rá, tehát addig meggondolhatja magát.Ezt én jogilag mocsokságnak tartom de két éve még így volt..azóta nem tudom menniyt változott.Ha jól rtem most egy 9hónapos babáról van szó ugye?Sztem õ még kicsi ehhez, hogymegértse ezeket a dolgokat.Én mondjuk ha biztos a kapcsolat akkor nem csinálnék belõle problémát ha apának szólítja az aktuális párodat, feltéve ha õ marad végleg, mert volt olyan ismerõsöm akinek nem volt állandó partnere és szegény gyerek minden pasit apának szólított-ez beteges sztem, de ha pl együtt maradtok mért nem.Sztem sokszor nem az száít ki a vérszerinti apa ahogy látod a szeretetet sem mindig õ adja, de tény a gyereknek tudni kell majd az igazat.Én sztem olyan 2éves korakörül mondanám el neki amikor már talán van annyira értelmes , hogy megértse és nem fog fájni még neki hidd el.ezt fogja megszokni..tudatilag.A mostani párod ugyan úgy apa lesz neki majd sztem, de ha késõbb már iskoláskét tudná meg lehet haragudna , hogy mért csakmost derült ki..Sztem mos felesleges erõltetni, hogy máshogy szólítsa a párod-ha biztos kapcsolat(bocs , hogy kihangsúlyozom de a baba miatt)Én í gy csinálnám.39hetes kismama
Ne hagyd, hogy apának hívja, hacsak nem lesz közös gyermeketek és biztos jövõtök.Egyenlõre csak mond a párod keresztnevét.Ha komolyra fordul a közös jövõ, akkor a kicsinek is jobb ha apának szólítja.Nekem a nagyapám volt aki elhagyta a családját, lett neki egy másik sosem törõdött a lányával, az unokáival.A nagymamámnak lett egy élettársa és elmondhatom szuper nagypapa volt, én úgy nõttem fel, hogy õ a papa és imádtam.Tini korom körül tudtam meg, hogy nem az igazi, de nem érdekelt, nekem igazi papa volt. Amég nem érzed komolynak és biztonságosnak addig lehet XY, aki szereti a gyerekedet.Szerintem már többet adott neki , mint a saját apja.


Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

2 éves lányom nem köszön magától. Ez probléma? Kéne már neki?

4

Ti hányszor látogatjátok anyóst/apóst egy héten/hónapban?

anyós elvárná,hogy mindig én vigyem a gyereket,közel lakunk,én egy héten egyszer viszem,amúgy meg összefutunk velük egy héten még kétszer kb,a ház előtt vagy az utcán...
Ti hogy gondoljátok ezt?

12

Kismamák! Hogy bírjátok ezt?

Busszal jöttem haza, óriási tömeg.. Egyik buszmegállóba felszállt egy kismama körülbelül 3 éves kislányával, babakocsival a kezébe, nagy batyuval a hátán. Látszott rajta hogy nagyon el van fáradva. Ült egy középkorú nő, akinek persze a csomagjai ott voltak mellette a másik ülésen, és meg nem mozdult volna, hogy felálljon vagy elvegye onnan a táskáját és 1 db szatyrát. Szegény anyuka meg állt ott a tömegbe, próbálta terelgetni, fogni a kislányát, közbe magára is figyelni... Nagyon rossz volt látni hogy ilyen bunkó emberek vannak! És ez már nem az első eset amit látok!!! Miért ilyenek az emberek? Veletek is történt hasonló eset a várandóságotok során?
17/L

6

Szerintettek Lúcia vagy Luca?

Se én se a párom nem tudja eldönteni , hogy melyik legyen ? Melyik a szebb? Melyik az eredetibb ? Kovács a vezetéknév szóval mindegy , mindegyikhez megy :)
Egy kétségbeeset kismama

13

3. terhesség ás nincs hányingerem ugye ez nem jelent rosszat?

Kb.az 5 hétnél lehetek (még nem voltam orvosnál),az előző két terhességemnél folyamatos hányinger,hányás émelygés volt.Most vitaminokat szedek B6 vitamint is.Vagy esetleg ez rosszat jelent,hogy nincs elég Hcg hormon a szervezetemben?

4

Van erre 16 hét körüli kismama?

Mikorra vagytok kiìrva? Hol fogtok szülni? Tudjàtok a baba nemèt? Gondolkoztok màr a baba nevèn?
Én màrcius 8-ra vagyok kiìrva. Nem tudom hogy hol fogok szülni, mert költözünk ès mèg a hàzakat nèzzük. Hètfõn megtudtuk 100%-ra hogy kisfiú. Kiràly Zsombor József lesz a neve.
16+2 hkm

2

Mennyire tartod magad türelmes Anyukának?

Elégedett vagy magaddal ilyen téren?

9

Mennyibe kerül jelenleg a Libero a DM-ben?

Az 5-ös pelenka ára érdekelne. Köszönöm szépen!

3

Az etetőszékünk bélésének huzata kiszakadt. Mit lehet vele tenni?

Lehet külön kapni? Vagy ugyan ilyen mosható anyagból varratni? Hol lehet ilyet beszerezni?
<http://images.search.yahoo.com/images/view;_ylt=A0PDoVxbBkNS..

5

Ismeri valaki az Emóció nevű készítményt? Hatásos? Szeretitek?

Előre is köszi a válaszokat!

0

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!