Találatok a következő kifejezésre: A kisfiam kapta meg a (37 db)

Egyszerre kapta meg a kisfiam a Prevenar ismétlőt és a 15 hónapos kötelező (MMR azt hiszem) oltást. Számíthatok nyűgösségre?

A doktornő elmondta, hogy 7-10 nap múlva előfordulhat hőemelkedés, kis nátha az MMR-től. Prevenartól eddig nem volt baja. Nálatok volt valami esetleg? Volt más, aki egyszerre kapta a két szurit? Köszönöm előre is :)

Legjobb válasz: Kisfiam is egyszerre kapta, és szerencsére nem volt semmi baja, pedig nagyon tartottam ettõl a szuritól.

Kisfiam is egyszerre kapta, és szerencsére nem volt semmi baja, pedig nagyon tartottam ettõl a szuritól.
Kisfiam is egyszerre kapta. Jol be is lazasodott. Ez volt az egyetlen alkalom hogy szuritol lazas lett. 3 anyukaval beszeltem errol, mind a 3-nak belazasodott a gyereke. Ugyhogy inkabb arra szamits.
Az én lányomnak soha semmi baja nem volt oltástól, kivétel a 15 hós, ahol a kettõ kiütötte, lázas lett, hisztis, beteg 2 hétig. Túléltük, azóta sincs semmi baja, de az egy nehéz 2 hét volt.
Engem az oltás után 2-3nappal kórházba utaltak kétoldali tüdõgyulladással. A szervezetem azóta sem szereti az oltásokat, kórokozókkal jobban el van, sokkal kevésbé viselik meg.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen mindnyájatoknak! Kéznél lesz a kúp és a lázmérõ is!
Hiába szavazzátok le, akkor is így történt, ha tetszik, ha nem.
A kérdező hozzászólása: Hány éves vagy, Kedves utolsó?
28, az MMR-rel, BCG-vel szívtam.
A kérdező hozzászólása: No csak azért kérdeztem, mert sejtettem, hogy felnõtt vagy már :) Remélem, hogy jobbak az oltások, mint a mi gyerekkorunkban voltak. Én sem vagyok elragadtatva tõle, hogy kvázi megbetegítjük a gyerekeinket, viszont a fiam nagyon betegen (78-as CRP értékkel, ami nagyon-nagyon magas) született, így inkább egy felügyelt nyavalya, mint újabb két hét az intenzíven, becsövezve, agyonszurkálva :S

15 hónapos kisfiam nyakán és felsőtestén piros foltok jelentek meg, lehet-e összefüggésben azzal, hogy egy hete kapta meg a 15 hónapos oltást? Még nem lázas.

Legjobb válasz: Mi féle foltok??Meleg kiütés??Esetleg ekcémás foltok?? Nem hinném,hogy az oltástól van,ha már 1 hete kapta....

Mi féle foltok??Meleg kiütés??Esetleg ekcémás foltok?? Nem hinném, hogy az oltástól van, ha már 1 hete kapta....
A kérdező hozzászólása: Nem ekcémás foltok, nem is hólyagos, teljesen sima a felülete. Most olvastam, hogy oltás velejárója is lehet. Nem vakarja. Aggódom nagyon, ha nem múlik reggelre, akkor megnézetem.
Szia! Az én kislányom is tegnap kapta meg a 15 hós oltást, és mondta a doki, hogy lehetséges 1-2 hét múlva piros foltos, vagy pöttyös kiütés. Még furcsállottam is a dolgot. Ezek szerint tényleg van, akinek kijön tõle...
Pár napja irtam ki egy kérdést, evvel az oltással kapcsolatban. Igen az oltástól van, 7-21 nap között jelenkezhet láz, pöttyösödés. Kisfiam a 9-ik napon lázasodott be, 2 napig hõemelkedése volt, mára, azaz 12 napra kijöttek apró kis piros pöttyök rajta, nem sok pár db.

Kisfiam tegnapelőtt kapta meg a kötelező védőoltást és egyáltalán nem sirt.2 hónapos és a combjába kapta. Ez normális? Más is tapasztalt ilyet?

Legjobb válasz: Pöttöm lányom most 4 hós épp ma,még a 4 hóst nem kapta meg,de a 3 hósnál meg se nyekkent.Pedig 1cm-es karcolást csinál neki a doki a tûvel...véletlen...Szóval van ilyen,ügyesek ezek a babák :)

Pöttöm lányom most 4 hós épp ma, még a 4 hóst nem kapta meg, de a 3 hósnál meg se nyekkent.Pedig 1cm-es karcolást csinál neki a doki a tûvel...véletlen...Szóval van ilyen, ügyesek ezek a babák :)
Adj hálát az égnek, nekem a 2. oltás 10évet elvett az életembõl annyira visított a lányom, aztán a többit jól tûrte egy pisszenés nélkül. hozzátezsem: én rosszabbul viselem :-)
A lányom 8 hónapos, eddig csak egyszer sírt oltás közben, de azt is azért, mert hanyatt fektettük, és nem tetszett neki! :) Oltás után meg vigyorgott mindenkire (amikor már tudott!) :)
Az enyém sem sirt se a két, se a három hónaposon. Na a 4 hónaposon már kicsit eltört a mécses. Ne féj, fog késõbb sirni, mikor már felfogja, hogy mi is történik. A 15 hónapos már biztos nem lesz ilyen könnyû eset.
A kérdező hozzászólása: Nagyon féltem, mert amikor a drnõ belebökte a tût a combjába, hát azt még nézni is rossz volt. De Õ meg se nyikkant, és utána még a Rotát is szó nélkül "megitta", csak néha fintorgott. Az elsõ szurinál azért sirt, de akkor se nagyon, csak pityergett. Én még ilyet nem láttam, minden baba üvöltött csak õ nem. Inkább sirt volna, mert igy most ezen rágódom, h miért volt ez igy, mert nem hiszem h nem érezte.
Az én fiam csak addig a pár pillanatig sírdogált amíg benne volt a tû, utána semmi baja nem volt. Ne aggódj, örülj, hogy nem viselte meg. Nekünk kellett vért venni 3 hónaposan, ott az asszisztens bénázott, mire megtalálta az eret, hát addig úgy üvöltött szegénykém, hogy alig bírtam elviselni. Legszívesebben leütöttem volna az asszisztenst, pedig csak a munkáját végezte.... De olyan szörnyû volt...
A kérdező hozzászólása: Utolsó hozzászólótól megkérdezhetem, miért kellett vért venni a babától? Azért kérdem, mert az én babám elég sápadt és aluszékony, szeretnék neki vasat iratni ha kell, de nem tudom, h deritik ki ezt ilyen korban? Lehet h pont vérvétellel?
A kérdező hozzászólása: Ja és egyáltalán nem dicsekedni akartam, h nem sirt a baba, mert az a természetes, h sir. De kisfiam nem sirt és ezért meg vagyok ijedve, mi van.


A kisfiam most kapta a 15 hónapos oltást és eddig a kötelezőket kapta meg. Ti mely adhatókat adattátok még be, hogy megóvjátok?

kérlek oltásnevet, beadási kort és ha van, akkor árat is írjatok nagyon szépen köszönöm a segítséget

Legjobb válasz: Ha oltást veszel a gyógyszertárban, vigyél hûtõtáskát, vagy rögtön oltás elõtt vedd,és a gyógyszertárból már egyenesen a rendelõbe menjetek, nem jó, ha kint áll.

Ha oltást veszel a gyógyszertárban, vigyél hûtõtáskát, vagy rögtön oltás elõtt vedd, és a gyógyszertárból már egyenesen a rendelõbe menjetek, nem jó, ha kint áll.
Szintén a Prevenárt, és a Menjugat oltást kapta meg.Nem kell ismételni, mert 1 éves kora után kapta.Árat nem tudok, mert a gyerekorvosunk mindig "ügyeskedik"(bartelezik, vagy promóciós célból kapja)valamit, így mi más áron kapjuk.
Én a kullancs ellenit is beadatom maJD, és a másodiknak már a rotát is!
A kérdező hozzászólása: köszönöm szépen Várom még a válaszokat, kérem írjon, aki tud a kérdéssel kapcsolatban segíteni még nekem. sziasztok

16 hósan kapta meg a kisfiam a bárányhimlő elleni 2. oltást és piros a karja, ahová ment az injekció és ahol megszúra a doki ott is (szerdán volt)! Hány napig szokott ilyen lenni, ha kicsit begyullad?

Azt mondta a doki, hogy borogassan, de persze nem t?ri, hogy bármit is a karjára tegyek. Nálatok volt már ilyen gond?

Legjobb válasz: Én most kaptam be vagy 50 liter infúziót, és az egyik vénám olyan szép göbösen gyógyult, hogy az már el van kúrva egy életre. A bõr alá nyomott oltás miatt kár itt rinyálni. Mindenki kapott. A 30-40-es generációnak még a nyoma is látszik. Mit kell azon borogatni?! Ne gyulladj be: nem fog begyulladni!

Én most kaptam be vagy 50 liter infúziót, és az egyik vénám olyan szép göbösen gyógyult, hogy az már el van kúrva egy életre. A bõr alá nyomott oltás miatt kár itt rinyálni. Mindenki kapott. A 30-40-es generációnak még a nyoma is látszik. Mit kell azon borogatni?! Ne gyulladj be: nem fog begyulladni!

2 hónapos kisfiam 4 napja kapta meg a kötelező oltást és a pneomococcus ellenit. Azóta napközben egyáltalán nem alszik, esténként az utolsó kajcsi után sokáig kell csitítgatni, pedig előtte mindig elaludt a vállamon. Lehet, hogy a szuri miatt van?

Legjobb válasz: Az én kisfiam szabályosan "bepörgött" a Prevenartól. Néhány napig egyfolytában nyüzsgött, már amennyire egy 4 hós baba nyüzsögni tud. Nem sírt, de nyugtalan volt. Azt mondta a doktornõ a szuri elõtt, hogy lehet tõle ilyen, de van akire épp ellenkezõleg hat, és alszik egész nap. Ez szerinte egy hétig is eltarthat. Lehet, hogy nálatok is a szuri okozza.

Az én kisfiam szabályosan "bepörgött" a Prevenartól. Néhány napig egyfolytában nyüzsgött, már amennyire egy 4 hós baba nyüzsögni tud. Nem sírt, de nyugtalan volt. Azt mondta a doktornõ a szuri elõtt, hogy lehet tõle ilyen, de van akire épp ellenkezõleg hat, és alszik egész nap. Ez szerinte egy hétig is eltarthat. Lehet, hogy nálatok is a szuri okozza.

Kisfiam kedden kapta meg a 3 hónapos oltást, még most éjszaka, éjfélkor is 39-et mértem neki popsiba. Ez normális, hogy ennyi nap eltelt és még mindig lázas vagy vigyem orvoshoz?

Legjobb válasz: Hát az normális, hogy van láza, de nálunk nem volt ilyen magas és max 2 napig. Esetleg kérdezd meg telefon a dokitokat, hogy elmenj e. De én elmennék. Legfeljebb hazaküld.

Hát az normális, hogy van láza, de nálunk nem volt ilyen magas és max 2 napig. Esetleg kérdezd meg telefon a dokitokat, hogy elmenj e. De én elmennék. Legfeljebb hazaküld.

Kisfiam 4 és fél hónaposan tegnap kapta meg a kételező oltás második adagját. Meddig normális, hoy hőemelkedése van (37.5-már levonva) tőle?

Tegnap estére h?emelkedése volt meg olyan bágyadt is volt, adtam neki lázcsillapitót, de még ma reggel is van h?emelkedése, ezt mindenképp inkább csillapittani kell? Hány napig normális, hogy h?emelkedése van? Sétálni kimehetünk, vagy inkább ne?

Legjobb válasz: 1-2 napig nem baj, ha hõemelkedése van. Adj neki egy fél kúpot, ha gondolod, nehogy feljebb menjen. Nyugodtan menjetek sétálni, azzal nem ártasz, inkább csak jót tesz a friss levegõ.

1-2 napig nem baj, ha hõemelkedése van. Adj neki egy fél kúpot, ha gondolod, nehogy feljebb menjen. Nyugodtan menjetek sétálni, azzal nem ártasz, inkább csak jót tesz a friss levegõ.
37.5 még nem hõemelkedés. Nappalra még a kúp se szüksége, hisz azzal csak a szervezet saját védekezõmechanizmusát gyengíted. Kúpra 38 (levonva) fölött van szükség, onnantól beszélünk lázról! Egyébként általában 1-2 napig lehet hõemelkedése. Nyugodtan viheted sétálni is, csak ha lázas és kint hideg van, akkor nem ajánlott (egyébként akinek nincs kocsija, az gyalog, babakocsival viszi a lázas gyereket is orvoshoz...).
A kérdező hozzászólása: Utolsónak, köszi, azt én is tudtam, hogy betegségnél nem csillapitunk csak 38 fok felett, épp azért kérdeztem, mert nem tudtam, hogy ilyen esetben mi a teendõ, ilyenkor is az érvényes e...
Igen, hisz (akárhogy is nézzük) kórokozó kerül az oltással a szervezetébe. Ez ellen a szervezet védekezik, ellenanyagot termel és megemeli a testhõt, hogy azzal is elpusztítsa a betolakodót. Ugyanolyan, mintha elkapta volna az adott betegséget, csak az oltással legyöngített vagy elölt kórokozókat juttatnak be...

Kisfiam ma kapta meg a 2hónapos kötelező oltást. Tapasztalatok?

Legjobb válasz: Én semmit nem adtam neki még soha az oltásoknál,pedig nem kötelezõ is volt 3fajat.Egyiknél sem volt semmi gondunk.Nekem a dr nõ azt mondta feleslegesen ne gyógyszerezzem és igaza van.este egyébként is kicsit magasabb a hõfokuk mindig,tehát ez nem irányadó sztem.10hós baba mamája

Én semmit nem adtam neki még soha az oltásoknál, pedig nem kötelezõ is volt 3fajat.Egyiknél sem volt semmi gondunk.Nekem a dr nõ azt mondta feleslegesen ne gyógyszerezzem és igaza van.este egyébként is kicsit magasabb a hõfokuk mindig, tehát ez nem irányadó sztem.10hós baba mamája
Nekem a doktornõ azt mondta, hogy adjak neki kúpot ha hazaértünk, a védõnõ meg azt, hogy szerinte csak akkor ha lázas lesz. Én meg ezek után azt mondom tedd azt amit az anyai ösztönöd diktál.
Én adtam neki egy kúpot mikor hazaértünk de este is lett egy pici láza úgyhogy adtam még egyet. Egész nap elég aluszékony volt de másnapra semmi baja nem volt.Borogattam vagy 2x a lábacskáját de igazából szerintem nem volt rá szükség. Mi két oltást kaptunk egyébként.
A kérdező hozzászólása: Köszi a válaszokat.Én is adtam neki kúpot, de csak felet-felet.Mi is két oltást kaptunk, de szerencsére eddig egyik sem pirosodott be.Gondolom akkor rendben lehet.Remélem éjszaka sem lesz már semmi baj.
Se pirosodál, se láz, se hisztis hangulat nem volt. NEkünk olyan nap volt, mint a többi.

Tegnap kapta meg a kisfiam a 4 hónapos oltást, hajnalban 38, 5 lett a láza, adtam neki Germicid kúpot. Kb 5 percig volt bent, utána bekakilt. Felszívódhatott a kúp ennyi idő alatt?

20 perc után újra mértem neki, akkor 38,1 volt, most elaludt, nem keltem fel azért hogy újra mérjem. Milyen időközönként kell beadni a kúpot? Ti hány fokos láztól szoktátok adni?

Legjobb válasz: A kakiban nem láttad a kúpot? Ha még mindig lázas akkor sajnos nem szívódott fel :( 38 felett adj neki lázcsillapítót a kúptól a fájdalma is enyhül szegénykémnek.Ha felébred mérd meg újra és ha lázas nyugodtan adj neki kúpot. Alvás közben nézegesd a homlokát nehogy nagyon magas láza legyen,a szuri helyét pedig borogasd neki.

A kakiban nem láttad a kúpot? Ha még mindig lázas akkor sajnos nem szívódott fel :( 38 felett adj neki lázcsillapítót a kúptól a fájdalma is enyhül szegénykémnek.Ha felébred mérd meg újra és ha lázas nyugodtan adj neki kúpot. Alvás közben nézegesd a homlokát nehogy nagyon magas láza legyen, a szuri helyét pedig borogasd neki.
ha kijött a kúp akkor nem szívódott fel. 38, 5 felett adhatod, 4 órát várj
A kérdező hozzászólása: Nem láttam a kúpot, de ennyi idõ alatt nem hiszem hogy felszívódott. Borogatom a combjait, a jobb combja a szuri helyén kicsit duzzadt, de nem vészes...remélem lemegy neki, nagyon aggódós vagyok, elsõ baba, elsõ láz:) :(
LÁtnod kellett...ha nem láttad akkor bent maradt, csak nem értem hogy ..megnézted egyáltalán rendesen?
esetleg ha van otthon panadol szirupod, az biztos, hogy felszívódik. nekünk nagyon bevált. nálunk is 2 hete volt a 4 hós szuri, 38, 7 volt popsiban panadolt adtam 3, 5 ml-t 30perc után már 38, 1 volt popsiban. (ezek nem levont értékek)


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!