Találatok a következő kifejezésre: A kisfiam csak naponta kétszer szopik (1 db)

A kisfiam már csak naponta kétszer szopik. Nagy bajt csináltam, hogy tegnap elszívtam egy szál cigit?

A terhesség el?tt cigiztem, de rögtön abba is hagytam, amikor kiderült. Tegnap itt voltak barátn?im, és közülük páran dohányoznak, nosztalgiából én is rágyújtottam, de most nagyon aggódom, hogy nagy bajt csináltam. Többet nem fordul el? és nem is akarok visszaszokni.

Legjobb válasz: Nem ártottál a babának vele. Csak az a baj,h így megen vissza fogsz szokni.Mert most még nem,de mi lesz késõbb.Édesanyám szült három gyereket,és mind a hármonknál abbahagyta a cigit.Tesó és én két évre születtünk,tehát éppen,h csak abbahagyta bátyus szoptatását jöttem én.De hugi után is visszaszokott.Nem szív sokat.Napi 5-6 szál.Mondtam neki,h ha már egyszer négy évre le tudta tenni,akkor miért gyújtott rá újra. Amúgy néha én is megkívánom még,de elhessegetem a buta gondolatot.Végre nem dohányzom:)

Nem ártottál a babának vele. Csak az a baj, h így megen vissza fogsz szokni.Mert most még nem, de mi lesz késõbb.Édesanyám szült három gyereket, és mind a hármonknál abbahagyta a cigit.Tesó és én két évre születtünk, tehát éppen, h csak abbahagyta bátyus szoptatását jöttem én.De hugi után is visszaszokott.Nem szív sokat.Napi 5-6 szál.Mondtam neki, h ha már egyszer négy évre le tudta tenni, akkor miért gyújtott rá újra. Amúgy néha én is megkívánom még, de elhessegetem a buta gondolatot.Végre nem dohányzom:)
a babucinak nem, de te így vissza fogsz szokni! 1 nap akkor a jövõ héten...
Ha csak tegnap, és 1 szálat nem gáz.De hidd el neked, és neki is jobb ha nem szívod.Gomdolj bele, ha egy szelet kenyeret a cigifüst fölé tartasz, szívesen megeszed utána azt a nikotinos füstös kenyeret?Az anyatej épp olyan nikotinos lessz.Te sem ennéd meg.
Magadnak csináltál rosszat. Ha eddig nemet tudtál mondani, akkor végleg el is kellett volna búcsúznod ettõl. A cigi nem csak káros, de drága is. És a kicsinek sem egészséges, ha cigifüstõt szív vagy épp érez rajtad.

Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Mit tegyek, még próbáljam szoptatni?

Kisbabám 1 hetes. Mikor hazahoztuk a kórházból még minden rendben volt, ügyesen szopott. Viszont iszonyatosan fájtak a mellbimbóim, ezért elkezdtem bimbóvédőt használni. Ezt követően is még szopott a babu, de azt vettem észre, hogy elbóbiskol a ciciken. Aztán ez egyre fokozódott, egyre kevesebbet evett, tegnap már csak "cumizta" a ciciket, nem jött ki semmi. Hiába ébresztgetem, elalszik, aztán amint leveszem a cicikről és elteszem aludni egyből sír, hogy éhes. Pedig van tejem, ha nem is rengeteg, de ma már fejem, és min. 60-at ki tudok fejni. Szóval ma már csak így adtam neki, mert tegnap kb.20-24h ig próbálgattam, hátha mégis szopizik valamit, de már nem sikerült, csak cumizta, aztán a szokásos sírás. A bimbóvédővel is iszonyatosan fáj a szoptatás, anélkül viszont kiabáltam és sírtam, úgyhogy sajnos azt nem tudom elhagyni. Az előző gyerkőccel is nagyon fájt, de ennyire nem. Elvileg a szopási technika is jó(azaz jól a szájába veszi a cicit), a kórházban nézte a tanácsadó. Meg ugye az előző gyerkőc is így szopizott, úgyhogy én is úgy látom, hogy nem azzal van baj, csak akkor nem tudom mivel.....????? Szóval most nem tudom, hogy akkor a bimbóvédő, vagy a kicsi természete, vagy mi lehet a gond? Hogyhogy az elején minden flottul ment,(még a bimbóvédővel is) néhány nap elteltével meg már nem sikerül? Vissza tudom majd szoktatni mellre?

5

Ha gyakran bennmarad 10-30 ml tej, akkor egy idő után annyival kevesebb is fog termelődni? Vagy mi az a határ, amire már úgy reagál a szervezet?

1

Melyik jobb tejszaporító? Laktoherb vagy mecsek tea?

7

Lehet szedni adiponix-et 16 hós "baba" szoptatása mellett? (4*5* szopizik még naponta)

2

Normális, hogy kb. két hetente menstruálok?

14 honapos a kisfiam és szoptatok, kb. 5 napig van meg a menstruáciom.

1

Hányszor szoptatod egy nap a 7 hónap körüli babádat?

4

Zöld kávét lehet inni/szedni szoptatás alatt?

A zöld kávé fogyaszt,és emiatt szeretném inni/szedni. Viszont a 10 hónapos lányom, még napi kétszer szopik

3

Milyen, melyik fogyókúrát ajánljátok SZOPTATÁS alatt? Kinek mi vált be?

A pici lányom már 9 hónapos,reggel és este szopik.Kb.5 kilót szeretnék "ledobni".A testmozgás megvan-kert,3 gyerek,stb.-de kell mellé még valami,ami nem túl drasztikus.Paleolit étrend,szétválasztó diéta stb.?

9

Miért nem fogadja el anyósom, hogy nem tudom szoptatni a lányomat?

2 hetes a kislányom, alig van tejem. Általában 15-20 ml-t tud kiszívni a két mellemből, hiába is teszem gyakran mellre. Anyós már teljesen kiidegel.
Már a kórházban kezdte, este 11-kor született a lányom, ők másnap reggel jöttek be hozzám, és már rögtön azzal kezdte, hogy van már jó sok tejem? Tudom már rendesen szoptatni a kicsit? Mikor mondtam, hogy még nincs tejem kiakadt teljesen. Azóta is folyamatosan szekál. Azt mondja azért nincs tejem mert én nem is akarok szoptatni, mert ilyen nincs hogy egy anya ne tudja szoptatni a gyerekét! A múltkor már azt mondta, hogy hagyjam hogy megnézze a mellemet, majd ő jól megnyomkodja és egyből lesz tejem. Persze nem engedtem neki. Most azzal jött, hogy elvisz egy szakemberhez, hogy megnézze mi a baj velem, hogy nincs tejem. Teljesen oda van attól, hogy tápszeres a kicsi, és csak ilyen kevés anyatejet tud kiszívni. Persze ezeket nem a párom előtt mondja, hanem csak nekem. Már említettem a férjemnek hogy szóljon az anyjának ne nyaggasson folyton, de olyankor mindig azt mondja a páromnak, hogy ő csak jót akar, nem zaklat engem, csak én veszem rossz néven azokat amiket mond. Miért nem fogadja el, hogy nem tudok szoptatni és kész? Más is volt így?

10

Mikorra állt be a menstruációs ciklusotok?

Nekem most már 10 hónapos lesz a babám, a szülésre rá 1 hónapra jött meg, és azóta össze vissza, már 6 hónapja szedek fogamzásgátlót, de így is össze vissza jelentkezik, a doki nem mondott semmit... Mivel még szoptatok nem szedhetek másik gyógyszert, a következő képp alakultak a dátumok...
Márc 8-13
Márc 21-27
Júni 14-21
Júni 27-30
Júli 8-11 ... Mi a véleményetek

3

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!