Találatok a következő kifejezésre: A kertben kutyák taníthatók szobatisztaságra Ha (1 db)

A kertben tartott kutyák taníthatók "szobatisztaságra"? Ha igen, hogyan?

Azaz, hogy egy konkrét helyre kakiljanak, illetve hova ne?

Legjobb válasz: A kutyák alapjaiban véve tiszta állatok, ha van lehetõségük, akkor hamar rászoknak arra, hogy ott végezzék el a dolgukat, ahol kell. Ehhez elõször el kell döntetnünk, hogy hol is legyen ez a hely. Az állatorvosok nem ajánlják, hogy kivigyük a kiskutyát az utcára, amíg nincs meg az utolsó oltása, ilyenkor kijelölhetünk egy helyet, ahova szoktatjuk. Vannak akik újságpapírt terítenek le a lakás egy pontjára, mások a macska alomra esküsznek. Természetesen a kutya nem fogja egybõl megérteni, hogy mit akarunk, ezért szánjuk rá az elsõ pár napot, legyünk a kutya nyomában és figyeljük minden mozdulatát. Ha látjuk, hogy a kiskutya nem találja a helyét, mászkál, szaglászik, vigyük le (vagy oda ahová szeretnénk, hogy pisiljen). Ha netán késõ és éppen a tevékenység közben kapjuk rajta, akkor ne hagyjuk hogy befejezze, szóljunk rá és rögtön vigyük a kijelölt helyre. Ha oda pisil, vagy kakil, dícsérjük meg (akár jutalomfalattal is). Természetesen tudnunk kell, hogy a kiskutya nem képes négy óránál tovább viszatartani a vizeletét, valamint játék, alvás és evés után szinte biztos, hogy pisilni is fog.

A kutyák alapjaiban véve tiszta állatok, ha van lehetõségük, akkor hamar rászoknak arra, hogy ott végezzék el a dolgukat, ahol kell. Ehhez elõször el kell döntetnünk, hogy hol is legyen ez a hely. Az állatorvosok nem ajánlják, hogy kivigyük a kiskutyát az utcára, amíg nincs meg az utolsó oltása, ilyenkor kijelölhetünk egy helyet, ahova szoktatjuk. Vannak akik újságpapírt terítenek le a lakás egy pontjára, mások a macska alomra esküsznek. Természetesen a kutya nem fogja egybõl megérteni, hogy mit akarunk, ezért szánjuk rá az elsõ pár napot, legyünk a kutya nyomában és figyeljük minden mozdulatát. Ha látjuk, hogy a kiskutya nem találja a helyét, mászkál, szaglászik, vigyük le (vagy oda ahová szeretnénk, hogy pisiljen). Ha netán késõ és éppen a tevékenység közben kapjuk rajta, akkor ne hagyjuk hogy befejezze, szóljunk rá és rögtön vigyük a kijelölt helyre. Ha oda pisil, vagy kakil, dícsérjük meg (akár jutalomfalattal is). Természetesen tudnunk kell, hogy a kiskutya nem képes négy óránál tovább viszatartani a vizeletét, valamint játék, alvás és evés után szinte biztos, hogy pisilni is fog.
Az én kutyámat úgy tanítottam szobatisztaságra , hogy amikor kakilni készult akkor rászoltam e selvittem arra a helyre ahova akartam , hogy kakiljon.Egy ét után megtanulta.De minden kutya más.Sok szerencsét.


Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Valami baja lehet?

A kutyám iszonyatosan csúnyán csinál amikor megmosom & utána megtörlöm törölközővel.

3

Darling vagy Friskies?

Melyik táp jobb, ha a kutyus rendszeresen kap nyers csirkehúst és belsőségeket(máj, zúza, szív), meg kis mennyiségben csirke combcsontot is? NEM a táp lenne a fő tápláléka. 5-6 éves kistestű keverék kan kutyus.

10

Ha egy felnőtt kutyának kiesik a foga akkor visszanő?

??

7

Ha Dániába kellene mennem, akkor nem vihetném magammal a kutyámat? (Sárhegyi) Nekem ez új, most világosítottak fel erről a törvényről. Nem felháborító?

8

Ezüstkolloiddal mik a tapasztalatok állatok kezelésénél?

Ki milyen állatot kezelt, volt-e pozitív hatása?

7

Mit gondoltok erről a videóról?

Egy könyvről beszélnek benne, "Dog Food secrets" címmel. Csak belenéztem, de szerintem elég "sokkoló".

2

Szeretnék venni simaszőrű foxterriert. Hol nézzem?

Persze nem keveréket.ha nem fajtisztát.Törzskönyv nem szükséges.Tud nekem valaki abban segíteni,esetleg melyik hírdető portálokon érdemes megnézni? Jófogás express kilőve...

13

A kutyámnak allergia következtében bizonyos helyeken nem volt bőre a nyáron, a bőre visszanőtt, de a szőre nem. Milyen módszerrel lehet visszanöveszteni a szőrét?

5

Melyik dobermann kennelt ajánljátok?

7

Mi lehet az oldal címe?

Egy ismerősöm német oldalról szokott rendelni az állatainak cuccokat. Pl a macskájának 16.000 ftért vett egy olyan kaparófát, amit a Fressnapfban 49.000 ftért árulnak. Minden nagyon olcsó a honlapon. Megkérdeztem tőle, de már napok óta nem olvasta el a levelet. Van, aki ismeri ezt az oldalt?

4

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!