Találatok a következő kifejezésre: A katolikus azért (4 db)

Református Templom tetején miért nincs kereszt? Miért nem használják? Igaz, hogy azért, mert a katolikusok kereszttel verték a reformátusokat? Ezt sok helyen hallottam.

Legjobb válasz: A reformátusok is használják a keresztet. A temlom tetején praktikus okoból van csillag kereszt helyett, ugyanis a kereszt már foglalt volt! Régen fontos volt az is hogy messzirõl jól látható legyen melyik felekezet temploma! Ha kereszt lenne a református templomon, messzirõl katolikusnak látszana, és ezt el akarták kerülni.

A reformátusok is használják a keresztet. A temlom tetején praktikus okoból van csillag kereszt helyett, ugyanis a kereszt már foglalt volt! Régen fontos volt az is hogy messzirõl jól látható legyen melyik felekezet temploma! Ha kereszt lenne a református templomon, messzirõl katolikusnak látszana, és ezt el akarták kerülni.
azt nem tudom, hogy valóban csak ilyen praktikus okból van- e a tornyon csillag, de azt igen, hogy az a jel a betlehemi csillagot jelképezi.
hát nem egészen igy van.Kakas azért van, mert mire harmadszorra meszólalt, akkor árulták el jézust, a csillag pedig máriához vezette a királyokat.
Van olyan reformatus templom amin nincs semmi, van amin kakas van, a reformatus vallas szerint Jezust nem keresztre feszitettek, hanem egy darab fara a ket keze a feje felett volt odaszegezve.
A reformátusok nem is csókolják meg a keresztet , a katólikusok pedig igen. Ahogy a református templomban nincs falfestmény sem, mert õk ezt bálványimádásnak tekintik. Sokszor arra hivatkozva, h a bibliában is olvsható, Isten mondja: "ne készíts magadnak faragott képet.."
Arról nem hallottam, hogy kereszttel katolikusok bárkit is vertek volna, ez szentségtörés lenne egyébként is.Én úgy tudom, hogy az Ószövetségi Szentirás alapján"Ne csinálj magadnak faragott képet"tartózkodnak a kereszt ábrázolásától. Érdekes viszont, hogy az evangélikusok pl. nem.Az õ templomuk tetején is kereszt van.Amikor Kolozsváron a Farkas utcai református templomot meglátogattam, a tiszteletes asszony elmesélte, hogy a hitviták idején a templom többször is gazdát cserélt, egy ilyen alkalommal mikor visszakerült a katolikusokhoz két református kivette a zárókövet, a boltozat beomlott és a benn tartózkodó katolikusok szörnyethaltak.Természetesen a tiszteletes asszony elitélte a történteket, mint ahogy az jó keresztényhez illik.
Szerintem a kakas nem azért van a templum tornyán, mert háromszor kukorintott, mielõtt Pítör elárulta Dzsízöszt, hanem mert az ébredés, a végsõ idõk szájmbólja, a feltámadásé. Jeee...
nemhiszem, hogy a verés miatt. ahol én láttam, hasznaltak keresztet (sima kereszt, amin nem volt jezus, mert a reformatusok az elo jezust szeretik, aki feltamadott, és nem a halott jezust, aki szenved a kereszten (elnezest, nem tudom jobban elmondani). Régen nem tudom, mi volt, de szerintem még egy kevéssé hozzáértõ ember is meg tudja állapítani a különbséget a katolikus meg a református templom kozott peldaul. (A reformatus egyszeru, letisztult, minden giccstol mentes, a katolikus meg csicsas, kivulrol is) (ezzel nem szeretnek megbantani senkit, tény, hogy jobban van diszitve).
Anno - Magyarországon és Európában sok helyen, de leginkább Magyarországon az ellenreformáció idején igen kegyetlen módon üldözte a hivatalos, császári (bécsi) udvar támogatását élvezõ katölikus e. a reformátusokat. Bár sok kis település az Alföldön már református volt, de a stólás egyházi szertartás szempontjából a katolikus püspökség fennhatósága alá tartoztak. Elõfordulhatott, hogy valamilyen büntetés alkalmával erõszakkal kötelezték a kereszt megcsókolására, amit a reformátusok elvbõl megtagadtak. Csak nézz körül, hány katolikus pap tartja ma is eretneknek a reformátusokat. Ne a hivatalos szöveget nézd, hanem azt, hogy egy-egy kisebb településen a katolikus pap hogyan áll a valóságban a dolgokhoz. Mert a keresztet egy-egy ítélet végrehajtása elõtt is meg kellett csókolni, az erõszakos tett miatt a reformátusok több évszázadon át írtóztak a kereszt - mint külsõ jelképtõl. Sokáig az is kérdéses volt, hogy elfogadják-e a felekezeti vezetõ esetében a "püspök" titulust. Ez bizony az egyház történelem kevésbé ismert területe. F.B.

Horthy csak azért nem lett király, mert reformátusként nem koronázta volna meg a katolikus egyház?

Most mondta ezt egy betelefonáló Bolgár György mûsorában a Klubrádióban. Ezt tényként állította, bár én még sose hallottam. Talán lehet benne valami, mert a királyok megkoronázása az esztergomi érsekek feladata volt. Az tény, hogy Magyarország államformája a Horthy-korszakban királyság volt. Lehet, hogy nem véletlenül.

Legjobb válasz: A klubrádió a magyarellenesség és szélsõliberalizmus melegágya, nem csoda, h ekkora hülyeségek elhangozhatnak benne.

A klubrádió a magyarellenesség és szélsõliberalizmus melegágya, nem csoda, h ekkora hülyeségek elhangozhatnak benne.
Horthy nem akart király lenni, és a korabeli politikai rend sem engedte volna. A kormányzóság volt az egyetlen jogilag járható út.
Horthy csak azért nem lett király, mert volt akkor is királyunk!
Horthy köznemes volt, nem volt királynak való.
nem egyszerû, de vissza lehet fogni. ezt hívják önmegtartóztatásnak
Lehet védekezni a naptáras módszerrel, más kérdés, mennyire megbízható...
Azt mondják, az embert az különbözteti meg az állatoktól, hogy ellen tud állni az ösztöneinek. Nem vagyok hívõ, de aki meg akarja állni ilyen vagy olyan okból és komolyan gondolja, az meg tudja állni.
Egyszerû: a katolikus egyház szerint csak házasságban lehet nemi életet élni, és lehet védekezni, de csak természetes módon (pl. naptármódszer), ami nem túl biztonságos, de ha becsúszik a gyerek, akkor megtartják. Ennyi a titok.
Igen, az általad leírt esetben is elítélendõ az egyház szerint, hiszen a gyermek Isten áldása. Annyi gyerekük kell legyen, amennyi csak jön. Ha nem szeretnének többet, akkor max. nem szexelnek.
lényegében ez is megkülönböztet minket az állatoktól. hogy nem [email protected] fûvel fával, csak mert ösztön..
Az állatoknál valóban nem. Az embernél sem egyszerû, de megoldható. A katolikus vallás mellesleg a házasságon kívüli szexet ítéli el. Házasságon belül pedig kiélhetõ az ösztön, de ez elõbb-utóbb elvileg gyerekeket fog eredményezni.
A katolikusok mind hülyék. A katolikusok szerint a szex is bûn, a recskázás is, gyakorlatilag minden, amit élvezel.Még az evés is. Szerintük bûnbõl származunk, és ha nem lépünk be a táborukba, akkor elkárhozunk, és örökké szenvedünk. Az abortuszt is, azzal mondjuk egyet értek, de nem miattuk, a saját elveim miatt. De õk, pedofilozhatják a kissrácokat, öldökölhetnek isten nevében... Elég képmutató banda. Engem katolikus kereszténynek kereszteltek, de senki se kérdezte, akarom-e. Eleve hülyén gondolkoznak.Ott van a pokol, ott be van osztva, miért hova kerülsz ugye.A legnagyobb bûn, az árulás szerintük.Szerintem meg ha megöl, jobban árt, mint ha elárul valaki... És még van sok ilyen, de rengeteg idõ lenne leírni. A világ legjobb vallása a logika.Az nem csal, nem hazudik, egyszerû és világos. Na persze ez nem vallás, de e szerint érdemes élni, nem a vallás szerint.
Ha elítélik a fogamzásgátlást akkor neveljék fel a gyerekeket, úgyis van pénzük dögivel!
A kérdező hozzászólása: Azért azt nem mondanám, hogy a "katolikusok mind hülyék", szerintem ebbe most ne menjünk bele. Azért nem minden úgy van, ahogy mondtad.
Egyébként...tényleg nem belekötésként de... Nem a papok azok akik folyamatosan lebuknak azzal hogy gyerekeket kufircolnak?Akkor hogy is van ez az elítélõs dolog?Nekik mindent szabad?Álszent banda A másik meg az hogy könnyû azt mondani hogy önmegtartóztatás kell fõleg akkor amikor a párod egy nimfomániás õrült!
Na ebbõl is látszik, hogy a Biblia nem a mai korban íródott :)
Nem a korral van a baj, hanem azzal, hogy álszent dolog az, amit a katolikusok csinálnak. Mert ma is az van, hogy nem kéne félre dugni, nem kéne ölni, lopni.De a fele hülyeség... Én írtam, hogy a katolikusok mind hülyék.Ki igazítanám, hogy a hívõ katolikusok. Mert ennyi baromságot összehordva elhinni, az már valami. De a fele kb ami irányelv, ami tanítás.Valószínû a másik felét rakták hozzá idõ közben.Pl azt el nem hiszem, hogy arra tanítana, hogy utáld a melegeket.Valaki olvasta már az eredeti bibliát, és ki derült, hogy köze sincs a mi, fordított változatunkhoz.Az eredeti, az nincs így össze írva, minden hülyeséggel. Persze, a vallás komolyabb téma, mint a szex... És persze a hívõk olyanok, mint a zombik-nem lehet meggyõzni õket. De ha valaki nem is tud az eredeti bibliáról, gondolhatja, hogy a sok pap, közben azért tett hozzá.NA mondjuk nekem az is érdekes, a magyarok hogy utálják sokan(nem mindenki) a zsidókat, amikor a vallás, amire minden vasárnap mennek imádkozni, az is onnan származik.
Kedves kérdezõ, ez egy nagyon nehéz és komoly kérdés, órákat lehetne róla polemizálni. Én, ateistaként (az egész családom az, a ratio "hitére" neveltek) úgy látom, hogy az egyház egy abszolute álszent intézmény. Egy mondattal jellemezhetõ: Bort iszik, vizet prédikál! Errõl nem is hiszem, hogy többet kéne beszélni, mindenki tud a "gyerekek moleszterálásáról", meg a sportkocsikról, meg a vatikáni kincstárról... Szóval van itt "buktató" bõven. Viszont, ami magát a vallást és a szex kérdéskörét illeti, az már más tészta. Alapvetõen úgy gondolom, hogy mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy akar-e szexelni, vagy sem. A másik dolog, hogy úgy hiszem, hogy a mai világban ezek a dogmák már eléggé elavultak. Hiszen nézzük csak meg, mennyit változott a világ. Nem kell magunkat ezeréves beidegzõdésekhez és szabályokhoz tartani. Ennyi erõbõl egy csomó más vívmányt sem szabadna igénybe vennünk. Egész más idõk jártak akkoriban. Az egész gazdasági-társadalmi rendszer és ideológia más volt. Szóval, summa summarum nem gondolom, hogy bárkinek (akár hívõ, akár nem) megbélyegezve kéne magát éreznie azért, mert védekezik. Tudtommal a Biblia tanít az emberségre is, és a jócselekedetek is pozitívumnak számítanak. Ha ebbõl a megfontolásból indulunk ki, akkor viszont adekvát a védekezés. Hiszen egy anyagilag nélkülözni kényszerülõ családban egy gyermek csak szenved, ergo jót teszel neki azzal, ha meg sem fogan. De ez már eléggé túl van gondolva. Szóval ezzel is szerettem volna érzékeltetni, hogy az ilyen tanokat ki lehet azért forgatni, és akár az ellentétét is megideologizálni. Úgy hiszem, hogy a mai világban (ahol a szex meg a butaság a legnyerõbb, és a tévében olyan szellemi és erkölcsi fertõt mutogatnak a gyermekeinknek) az a legkisebb baj, hogy valaki védekezik. Én így látom.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat!
én voltam a 13. válaszoló is, csak ki hagytam annyit h a megcsalás és a házasság törés is paráználkodás
ja a 13.assal egyetértek, párkapcsolatban én sem tartom bûnnek a szexet, bármit is mond az egyház. én Istenben hiszek, meg abban, hogy amit teszek, az nem válik a kárunkra, ha ésszel tesszük. és ez a lényeg, ÉSSZEL
Túlságosan felületesen vizsgálod a dolgokat... Elítéli a fogamzásgátlást házastársi kapcsolatba, mivel Isten mikor megteremtette a világot Mózes 1. könyve ezt írja: "Teremté tehát az Isten az embert az õ képére, Isten képére teremté õt: férfiúvá és asszonnyá teremté õket. És megáldá Isten õket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet..." Tehát, nem vétek a párkapcsolatban lévõ szex és a védekezés, mivel nem éltek házastársi viszonyt, és paráználkodásnak az minõsül, ha párkapcsolaton kívül is élsz szexuális életet, mint pl: egy éjszakás, vagy barátság extrákkal. Viszont, ha komoly párkapcsolatban élsz valakivel nem, és a fogamzásgátlás sem bûn. Az ösztönrõl meg annyit, h állatok cselekednek ösztönbõl az ember ezért kapott szabad akaratot, h át tudja gondolni a dolgokat és ne ösztönbõl cselekedjen. Remélem tudtam segíteni :)
Szerintem aki akarja, az ellent tud állni neki. Az ember nem olyan, mint egy cápa, hogy puncit/farkat lát és akkor ráugrik. Az ember nem állat, tudja irányítani, más kérdés, hogy véleményem szerint fölösleges.
A kérdező hozzászólása: Akkor meg ennyi erõvel minek teremtette Isten az emberekben ennyire erõssé a nemi ösztönt? Mi értelme így? Már a házasságon belülre gondolok.
ha nem akarnak gyereket, akkor marad az orális pl.
A kérdező hozzászólása: Ha már nem engedhetik meg maguknak vagy a körülmények nem teszik lehetõvé, akkor nehogy már bûn legyen...
A kérdező hozzászólása: De nyilvánvaló, hogy ha mondjuk egy házaspárnak van 4 gyereke, és már nem szeretnének többet, akkor elítélendõ a védekezés az elkövetkezendõ években?
"A kérdező hozzászólása: De nyilvánvaló, hogy ha mondjuk egy házaspárnak van 4 gyereke, és már nem szeretnének többet, akkor elítélendõ a védekezés az elkövetkezendõ években? # 6/23 03-06 21:55 Privát üzenet Igen, az általad leírt esetben is elítélendõ az egyház szerint, hiszen a gyermek Isten áldása. Annyi gyerekük kell legyen, amennyi csak jön. Ha nem szeretnének többet, akkor max. nem szexelnek." Kérdés a kérdésben: Miért akarja az egyház veszélybe sodorni az egész Föld bolygót az emberiség tulszaporodasa miatt? Kb 3 milliardunkat el tud tartani anélkül, h karosodna az ökológiai egyensúly, de már több, mint duplajanal tartunk. A szex jó, boldogsaghormonokat szabadit fel. Az onmegtartoztatas magam megvonása ettõl a saját szervezetembe épült doppingszertol, tehát sanyargatas ezen a téren, ami viszont nem egészséges lelkileg. Ha nem akar 5-ik gyereket, de szeretne a szex által boldogsaghormonokat, akkor védekezni fog, az meg bûn. Hát kerem, ez nekem megmagyarázhatatlan. Köszönöm a figyelmet.

A katolikus egyház azért támadja a különböző (nem feltétlenül keresztény) szektákat, mert versenytársat lát bennük?

Legjobb válasz: Ennek a toleranciának szép példáit láthatjuk ebben a rovatban. :))

Ennek a toleranciának szép példáit láthatjuk ebben a rovatban. :) )
Nem! Azért támadja a szektákat, mert tévtanításokat tartalmaznak, félrevezetik és lehúzzák az embereket. A katolikus egyház 2000 éve fennáll ... nincs vetélytársa.
Igen. Nagyon jellemzõ a monoteista vallásokra, hogy nem képesek megbékélni más vallásokkal, és ha lehetõségük adódik rá, akkor gyökerestõl megpróbálják kiírtani az ellenfelet. A hataloméhség mellett ez volt az oka a keresztes háborúknak, a vallásháborúknak, eretnekek üldözésének, boszorkánypereknek, stb. Emellett a legtöbb vallásos ember általában sokkal kevésbé toleráns más vallásokkal szemben, mint a "nem hívõ".
"Épeszû ember miért akarná a reinkarnációt kirakni a vallásfilozófiából? " Miért ne, miért akarná betenni? Ne áltassuk magunkat, a keleti vallásokkal sem fenékig tejfel a helyzet. A hatalom a világ minden nagy vallásában alkalmaz nemtelen eszközöket a fölény megtartására.

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!