Találatok a következő kifejezésre: A homoszexuális hogy (87 db)

A homoszexuálisok hogyan, miről ismerik fel egymást?

Hallottam, hogy ha egy társaságban vannak, vagy véletlenül beszédbe elegyednek egymással, akkor is leveszik, hogy a másik is más. Ha affektálva beszél, akkor egyértelm?, de ha nem, akkor honnan tudják?

Legjobb válasz: Ezt én sem értettem soha, de egy filmben azt mondta egy meleg srác, hogy van egy különleges érzékük erre. Egyfajta radar.

Ezt én sem értettem soha, de egy filmben azt mondta egy meleg srác, hogy van egy különleges érzékük erre. Egyfajta radar.
Vannak olyan apró rezdülések, amik alapján felismerik, olyan apró mozdulatok, amik felett mások elsiklanának. Korábban én se ismertem fel õket, de amióta több ismerõsöm is bevallotta, hogy leszbikus vagy meleg, én is egyre többet ismerek fel. Abból, ahogy ülnek, ahogy öltöznek, ahogy beszélnek... (és most ne az affektáló melegekre kell gondolni, õk vannak kisebbségben)
23:08 Ezt hívják viccesen gaydar-nak :)
23:16. Ez jó!:D
Ha mondjuk az egyiknek szaros a farka és a másik leszopja róla akkor már-már sejtik.
puszi-puszi, jaj de szupcsi ez a rucid, hol vetted? jaj de ari vagy
A kérdező hozzászólása: na, jó, de ha nem így beszélnek? :)
A kérdező hozzászólása: köszi a válaszokat! :)

Te hogyan küzdöd le a homoszexuális gondolataidat?

(feltéve ha van, vagyis a kérdés van azokért kiknek van.) 14F

Legjobb válasz: Sehogy, mivel már több éve elfogadtam, hogy homoszexuális vagyok, nincs értelme küzdeni ellene. Ma már ha lehetne változtatni, akkor sem lennék heteró. 26/F (meleg)

Sehogy, mivel már több éve elfogadtam, hogy homoszexuális vagyok, nincs értelme küzdeni ellene. Ma már ha lehetne változtatni, akkor sem lennék heteró. 26/F (meleg)
Hát én nem vagyok langyi, de szerintem mindenki fogadja el magát.Én pl perverz vagyok és kész.Nem olyan nagy dolog ez se.
Hát amikor már régóta nem volt barátnõm és a suliban egy tömegben egy fiúval kerülök szembe...kb 10 centire van a fejünk egymástól...ott volt már h átvillant az agyamon h lekapom...és rosszul lettem, és lementem az orvosiba
1 Ez egy fiatal gyerek, talán annyira nem kéne agitálni...
Azt soha nem felejtem el, amikor a volt szakim azt mondta:"gyertek , ki megyünk az udvarra, nézzétek egy kicsit a csajokat, ne hogy bebuzujjatok' nekem" De azért jó volt nézegetni a jó csajokat...
Ilyen gondolatai mindenkinek vannak. Ott kezdõdik. És hazudik, aki mást állít. Szerintem nem szégyen ez, mert mindenki arról ábrándozik, amirõl akar. Mert AZT senki nem látja/hallja. Ha ilyesmi eszembe jut, inkább lányokra gondolok. Vagy kocsikra. Vagy egy jó hideg sörre. Egyszerûen csak másra kell gondolni, ha nem akarod, hogy egy estleges gondolat olvasó egyén (muhaha) rájöjjön, hogy fiú létedre fütyikrõl ábrándozol.
Ha fiú létére fiúval smárol, akkor el lehet rajta gondolkozni.
Ha a seggében meg a szájában is fa.sz van, akkor tuti bu.zi.
Azt mondják aki rozsaszín felsõt hord az trendi én aszondom hogy rejtett homoszexuális.szal ha rózsaszín velsõ vagy ing esetleg izomtrikó izmok nélkül.Lányos kézfogás.És ha baráti puszit akar adni akk száz hogy homi szal ha homofób vagy akk tippek a közelségének elkerülésére pl.: sokkoló boxer acélbetétes bakancs esetleg ak-47-es vagy légvédelmi ágyú.
Pár hete a buszon volt egy srác (kb. 23éves lehetett), aki folyamatosan (ok, kis megszakításokkal) engem bámult.. Hát, róla viszonylag könnyen kitalálható volt, h meleg.. Pláne ha figyelembe vesszük a lányos gesztusait is..20F
Nehéz megállapítani. Ámbár ha testre feszülõ ingben van, és sál van a nyakában (nem a hideg miatt) az már erõsen gyanús.
Ha úgy beszél mint Náray Tamás és mondjuk "homoszexuálisan" öltözködik mint mondjuk tavasszal az Andrássy-n öltözjödõ szivárvány zászlót lengetõ fiatalok !
A rózsaszín felsõk már nem feltétlen sugallják, hogy valaki meleg e vagy sem. Persze van némi valóság alapja, vagy legalább is volt. Ha feltûnõen bámul egy fiú egy másikat, ott már bizsereg valami a gatyában. Gesztusok, kézmozdulatok, járás, beszéd. De ma már az isten sem tudja megkülönböztetni a normálist, a nem normálistól. Bocs a kijelentésért, nem vagyok homofób.
Ha valaki rózsaszín ruhában jár az nem homokos. Hol van az megírva hogy a rózsaszín ruhákat csak lányok hordhatják??? Van olyan osztálytársam aki nagy nõcsábász és rózsaszín pólóba jár. Van egy ismerõsöm aki ki kora óta lányokkal haverkodik, szinte alig van fiú haverja és én még nem láttam soha lánnyal kézen fogva. Na õ róla el tudom képzelni hogy homokos. A homokosok általában normálisan öltözködnek ha nem akarják felvállalni hogy a fiúkat szeretik és csak a gesztusairól lehet sejteni hogy homokos.

Mit kéne tennem? El kéne fogadnom a homoszexuális dolgaimat, vagy tovább küzdenem? Ha elfogadás, akkor hogyan? Mert már próbáltam de nem tudtam. Egyáltalán homoszexuális vagyok, vagy csak össze vagyok zavarodva?

Tizenévesen még normálisnak indult a szexualitásom. igaz, a való életben akkor sem éreztem szexuális vonzalmat a nők felé, azonban a pornómagazinokban látottakra izgalomba jöttem, és így nem érzékeltem hogy baj lenne. A gond csak az volt, hogy mivel kövér is voltam, és fityma szűkületem is volt, amiről nem mertem beszélni a szüleimnek, ezért fizikai kapcsolatba nem kerültem egy lánnyal sem. azonban a jelen állás már más. 18 évesen kezdődött, hogy elkezdtem gondolkodni. de csak gondolkodni először. min? hogy vajon fiúval milyen is lehet a szex, ugyanis bizonyos fiú típusok (akkoriban az emó), nem tűntek számomra csúnyának, sőt! Egyenesen tetszettek, amit nem tudtam hova tenni. Arra jutottam hogy igen, képes lennék rá. eddigre már túl voltam a csókolózáson, és a orális szexen, leginkább a barátaim kedvéért. ugyan a fitymaszűkületem a mai napig nem lett megoldva, ezáltal a szó olyan értelmében még szűznek számítok, azonban a súlyom jelenleg 73 kiló, stabilan, és nem vagyok kövér. a gond viszont ott van, hogy ettől a kortól kezdve szinte mindig csak fiúk jártak az eszemben. folyton folyvást arról ábrándoztam hogy milyen is lenne egy helyes, igényes fiúval az ágyban, és afféle romantikus kapcsolatot képzeltem el mellé, képzeletbeli szerelmemmel. idő közben édesanyámnak és apámnak elmondtam, akik igazából nem hitték le, és kinevettek, ráadásul azóta is cukkolnak vele olykor olykor. a bajom az, hogy én ezt magam sem tudom elfogadni. nagyon undorítónak látok két 40 éves férfit együtt, gusztustalannak tartom -szexuálisan- eleve az idősebb embereket, de 2 férfit végképp. gyereket akarok, családot, és sokszor elhatároztam, hogy megműttetem a péniszemet, -NEEEM NEM KÖRÜLMETÉLÉSSEL, SZÉPEN PLASZTIKA- hogy családot tudjak alapítani, egy nővel, aki majd a párom lesz stb.... na és itt jön be a gebasz. ez megy egy ideig, el is kezdek ismerkedni, de a vége mindig hasonló, mint például most, amikor nappali tagozatra jelentkeztem felsőoktatásra, -anyagilag örökség miatt biztosítva vagyok- megint azon kezdett el kattogni a fantáziám, -tudom hogy ez csak fantázia- hogy találkoznék ott egy tipikusan olyan fiúval aki az ízlésem, akivel majd összejönnénk, csók....nyálas csöpögés.... és vége a normális gondolat menetemnek a családról, teljes szívvel lélekkel vágyom arra hogy egy ilyen fiút szerezzek, romantikázzak vele, és megcsókoljam, szeretkezzem vele. Valójában a csók ami a legjobban izgat, a szex is, de a csók az nagyon. és akkor megint jön a gondolat, hogy undorító, gusztustalan, javában az amit leírtam, megint elkezdek nők után nézegetni, és majd megint ez történik... a péniszemet eddig azért nem csináltattam meg, mert ez így visszatartó erő is számomra. jelenleg 23 éves vagyok, és nem tudom mi van velem. egy normális kapcsolatom nem volt még, és attól félek nem is lesz. fogalmam sincs most én homoszexuális vagyok, vagy csak zavarodott, de jó lenne ha valaki megpróbálna ebben segíteni. pszichológushoz nem megyek el, voltam már, ezt nem mondtam neki, de undorítónak tartottam ahogy próbálkozik belelátni a gondolatmenetembe. ő úgy hitte nem veszem észre hogyan csinálja, mik a kereszt kérdések, de én észrevettem, és hányok az ilyentől. kérdezni nem lehet? csak áskálódni? kimaradt: A női nemi szervtől undorodom. 23f

Legjobb válasz: Szerintem meg mûttesd meg a fitymaszûkületed, ha nem akarod, hogy komolyabb gond legyen belõle. Mert ahogy én látom ez is elég komoly akadálya annak, hogy rendet rakj abban, hogy pontosan mit is érzel.

Szerintem meg mûttesd meg a fitymaszûkületed, ha nem akarod, hogy komolyabb gond legyen belõle. Mert ahogy én látom ez is elég komoly akadálya annak, hogy rendet rakj abban, hogy pontosan mit is érzel.
"A nõi nemi szervtõl undorodom." hát így nehéz lesz egy nõvel lenni. "hogy találkoznék ott egy tipikusan olyan fiúval aki az ízlésem, akivel majd összejönnénk, csók....nyálas csöpögés.... és vége a normális gondolat menetemnek a családról, teljes szívvel lélekkel vágyom arra hogy egy ilyen fiút szerezzek, romantikázzak vele, és megcsókoljam, szeretkezzem vele. " igen, meleg vagy, mit hittél?
Kedves Kérdezõ! Én szexuálpszichológus vagyok! A test és a lélek nem egy! Testileg felizgat egy sráccal történõ szexuális együttlét. Azt javaslom, hogy ne ítéld el a nõi csábokat amíg nem próbáltad. Próbálj ismerkedni lányokkal azt mondanám, hogy benned mélyen gyökerezik a homoszexualitásnak egyik fajtája errõl utána olvashatsz de itt vannak: homoszexualitás 4 típusát különböztetjük meg: Alkalmi homoszexualitás: olyan futó homoszexuális érintkezést jelent, amely nem hat ki az egyén általános szexuális életére. Helyzettõl függõ tevékenység: azokra a körülményekre utal, amelyek közepette rendszeresen kerül sor homoszexuális tevékenységekre, miközben azok nem válnak az egyén elsõdleges preferenciáivá. Megszemélyesített homoszexualitás: olyan egyének, akik a homoszexualitás tevékenységét preferálják, de elszigetelten élnek olyan csoportoktól, amelyek könnyedén elfogadják az azonos nemûek közötti szexuális kapcsolatot. Mint életforma: életük meghatározó részévé tették a hasonló szexuális szokásokkal rendelkezõ egyénekkel való kapcsolatok fenntartását. Ezek az egyének általában „meleg” szubkultúrához kapcsolódnak. Azért kell egy pszichológus, hogy ezt le tudd zárni ügy mond mert egyedül nem vagy képes rá. Ha családra vágysz tegyél érte legalább próbáld ki lánnyal a csókot meg ilyeneket is majd rájöhetsz a válaszra. Sok sikert! Dr. Kajtár Béla
Nem irigyellek! Ahhoz nem kell pszichológus, h errõl lebeszéljen, mert úgysem lehet. Viszont, ha tényleg így van, nagyon nehéz lesz magadnak elfogadnod és még nehezebb a környezeteddel. Ehhez viszont erõt adhat egy hozzáértõ segítség.
A kérdező hozzászólása: ebben abszolút igazad van. sokszor akkoriban is furcsa volt hogy míg a barátaim ezerrel rákattantak egy nõi mellere, addig én semmit nem éreztem, inkább undort.
Mint írtad már akkor sem éreztél a nõk felé vonzalmat. Izgalmat a magazinokban látott helyzetek okoztak ne a nõk. Márpedig a kamasz fiúk akár egy nõi mell látványától izgalomba jönnek.
A kérdező hozzászólása: ha ilyennek születtem mivel magyarázod azt, hogy tizenévesen még nem volt ilyen a fejemben. ?
A mûtét mindenképpen fontos lenne ettõl függetlenül is. Valószínûleg tényleg homoszexuális vagy. Ez nem egy bûn, tanult "viselkedési forma", hanem egy állapot, amivel születtél, együtt kell élned. Te és még rajtad kívül több millióan vannak így. Erõltetni felesleges heteroszexuális kapcsolatot, csak még rosszabbul éreznéd magad. És az az igazság, h ezen pszichiáter sem tudna változtatni. Fogadd el magad! Sokan elítélik a homoszexuálisokat, de én tapasztalatból tudom(bõr-, nemigondozós munka), h a homoszexuális emberek ugyanolyan okos, kedves emberek, mint mások.
pszichológus segíthet kibogozni
Szerintem, kerdezo, ha lassan vegigolvasod az irasodat, akkor egyertelmuve valik, hogy meleg vagy. A vagyaid targya csakis ferfiak, es a novel valo kapcsolat, erzelmi es szexualis teren csak egy megfelelesi kenyszer. Ezen legtobbunk at megy, mert szeretnenk, hogy csaladunk, tarsaink elfogadjanak es felunk attol, hogy mi lesz velunk, ha mi masok vagyunk... A szuleid meg egyenesen gyerekesek, onnan nem is varhatsz semmit, amig biztosra ki nem mondod elottuk, hogy 'ki' vagy! Amugy se zavarodott nem vagy, se psziches megbetegedesed nincsen a leirtak alapjan. Eloszor is: ne nezegess nok utan betegesen, ha nem tetszik, hagyd abba :-) attrainingezni nem tudod magad! azt nezd ami tetszik, es azt 1 masodperc toredeke alatt tudni fogod. Ez az ide-oda hanykalodas felesleges es haszontalan. Szerintem mara eleg lenne ez elso lepesnek, maris nem vagy ott, ahol par eve!! p.s. : En is meleg vagyok es ugyanezeken atmentem, evekig tagadtam es nem is akartam hallani rola. 20 f

A homoszexuális emberek úgy születnek hogy homoszexuálisak, vagy egy ideig heterók és csak utána lesznek olyanok?

Legjobb válasz: Elvileg egy génhiba, így a tudomány szerint úgy születnek. Csak van aki hamarabb, van aki késõbb jön rá.

Elvileg egy génhiba, így a tudomány szerint úgy születnek. Csak van aki hamarabb, van aki késõbb jön rá.
Én meg inkább úgy tudom, hogy van a születési és a késõbb szerzett homoszexualitás (valamilyen pszichológiai oka van a dolognak). Én ismerek egy lányt, aki azért lett leszbikus, mert megerõszakolta fiatal korában egy férfi. De valószínû, hogy ha meggyógyulna, újra heteró lenne.

A homoszexuális barátom öngyilkos lett, nem sikerült neki hamarabb értek haza a szülei, és tőlem kérdik mi is történhetett, hogy mondjam el nekik?

Múlt hét szombat este haverom bevett egy rakat gyógyszert, de megtalálták a szülei. Kimosták a gyomrát, úgy nézz ki túléli. és engem meg az ismer?seit kérdezgetik mi lehet az ok. Se búcsú levelet se mást nem hagyott én és még egy másik barátn?je tudjuk az okát, próbáltuk is lebeszélni, azt hittük sikerült kiverni a fejéb?l ezt a hülyeséget.

Legjobb válasz: Egyáltalán tudják a szülei, hogy homoszexuális?

Egyáltalán tudják a szülei, hogy homoszexuális?
3x olvastam el a kérdést mire felfogtam, hogy még él XD a homoszexuális barátod nem lett öngyilkos, hanem sikertelen öngyilkossági kísérletet követett el. a kettõ nem ugyan az. amúgy mond el a szüleinek. joguk van tudni. de csakis a szülõknek mond el.
Mondjátok el! Joguk van tudni, hogy a gyerekük miért akar meghalni! Végülis az õ gyerekük! Talán a srácnak is könnyebb lenne, ha a szülõk megértenék a problémáját! Beszéljetek a szülõkkel, és akár mi is az, kérjétek, hogy legyenek belátóak!CSak ér annyit nekik a gyerekük élete!
Nehogy elmondd a szüleinek! Ez a õ dolga és az õ döntése. Az oké, hogy segítesz neki abban hogy õ hogy mondja el a szüleinek. De ha te csinálod meg helyette egy az egyben több kárt csinálsz mit hasznot... 17 meleg F
a kis búzacsíra csak próbálkozott. ha valaki komolyan gondolja, akkor nem egy marék algopyrint vesz be. vannak sokkal elegánsabb öngyilkossági formák is. egyébként meg az õ dolga, hogy mit csinál az életével.
Akkor kár volt azt a sok drága gyógyszert elpazarolni, jóérzésû gárdista úgyis agyonveri a kölkét ha kiderül róla, hogy egy retkes búza...
Van eladó kötelem, olcsón adom ha érdekli. Egyébként ha valaki öngyilkos akar lenni az nem gyógyszert vesz be.
amputálni kell a péniszét
„A meleg 17/f-nek pedig nem a saját dolgodban kellene gondolkodni.” Nem a saját dolgomban gondolkodok nekem tudják otthon... „nem biztos, hogy egy” „Az sem jelent semmit, hogy” „Lehet épp...” Azért ennyi lehet lehet LEHETre én inkább nem alapoznék... Am meg nem azt mondtam h a kérdezõ dõljön hátra karba tett kézzel. Segítsen! Beszélgessen vele segítsen neki h hogy mondhatná el a szülõknek h vállalhatná fel emberek elõtt h alakíthatna ki kapcsolatot... pszichológushoz elrángatni se lenne hülyeség. De ha õ nem akarja elmondani a szüleinek akk megkerülni sztem sokkal többet árt mint használ... „17 meleg F" ezt ugy irod b+ mintha büszke lennél rá hogy az vagy.” Bocs de ennél tényszerûbben nemtom leírni de azt képzelsz bele amit akarsz =) 17 meleg F
Segítsen! Beszélgessen vele.... Nem fogok veled vitatkozni, de le van írva a kommentben, hogy próbáltak vele beszélni, próbálták lebeszélni... Neked tudják, persze, itt azt írsz, amit akarsz, közben meg kitudja... Nem tudom miért kell mindig a legrosszabbra gondolni. Öngyilkos akart lenni, a szülei vele vannak, segítik. Kiben bízzon az ember, ha a szüleiben sem? Ráadásul gondolom, hogy nem egy 15 évesrõl van szó. Álljon ki magáért, és azért..."ami", nem titkolhatja örökké.
Akkor kellet volna elpusztítani amég lehetett mostmár késõ, "17 meleg F" ezt ugy irod b+ mintha büszke lennél rá hogy az vagy.
Mondjátok, ezek után a szülõket már csak a lelkiismeretük sem engedné botrányt csinálni a homoszexualitása miatt.
Utolsó! Azért ez nem ilyen egyszerû! Nagyon sok toleráns ember van, aki(k)nek addig terjed a tolerancia szintjük, amíg saját családjukban nincs olyan, akit tolerálni kellene. De az is elõfordul, hogy a nagy intoleráns emberbõl válik toleráns, ha kiderül a rokonáról. A hátteret ismerve lehetetlen megjósolni mi lesz, ha elmondják miért akart a fiú öngyilkos lenni. Kérdezõ! Én a helyedben csak akkor mondanám el, ha - esetleges utcára kerülés után - tudsz gondoskodni a barátodról. Egyébként nem tenném.
Csak majd ha sikerül neki ne legyen bûntudatod, hogy segíthettél volna.... Te is írtad, hogy elõtte beszéltetek vele, és mégis megpróbálta. Gondolod legközelebb nem fogja?! A meleg 17/f-nek pedig nem a saját dolgodban kellene gondolkodni. Attól, hogy köze van az apjának a gárdához nem biztos, hogy egy szadista állat...sõt. Az sem jelent semmit, hogy konzervatív az anyja, ha a saját gyerekérõl van szó, bárki átértékelheti a dolgokat. Lehet épp a szülei elvinnék pszichológushoz , és sikerülne helyreállítani az életét. de nem... Inkább várjátok meg, amíg sikerül neki, hátha most már tudja, hogy 2 doboz bogyót szedjen be. Hihetetlen, milyen gyerekesek vagytok.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm az eddigi válaszokat és igen elírtam sorry érte. Meleg srác válaszát is köszönöm, nem mondom el nekik majd ködösítek.
Én is néztem egyet mikor elolvastam a kérdést. Ha meghalt volna (mert úgy jött le a kérdés), akkor joguk lett volna tudni a szülõknek, hogy miért tette. Így viszont semmi esetre se mondd el! Mint ahogy írtad anyuka konzervatív, apuka meg gárdista! Láttam, hallottam már dolgokat, s hidd el jobb, ha nem mondod el! Beszélj a barátoddal, állj mellette.
"Biztos nem fogja az apja agyonverni." Honnan tudod?! Volt már erre példa nem is egy. Vagy kirakják otthonról. Az Õ dolga, és azért mondta el a kérdezõnek mert a barátjának tartja és megbízik benne. Ez pedig a bizalommal való visszaélés lenne. Most segítségre van szüksége, nem arra h még jobban bedobják a mélyvízbe bakker. 17 meleg F
Mondd el. Ne vele beszélj elõször, mert akkor úgyis rábeszél, hogy ne. Biztos nem fogja az apja agyonverni. Viszont neked nem lesz kellemes élmény, hogy ha a legközelebbi alkalomkor sikerül neki, Te tudtad az okot, a szülei tudtak volna segíteni, csak nem mondtad el. Mégiscsak a szülei, inkább tudnának segíteni neki, még, ha orvos is kell hozzá, minthogy meghaljon a gyerekük legközelebb...
Ja és itt persze írkálnak h nem is akart igazából meghalni meg akk nem gyógyszert vett volna be stb... MÉG lehet h nem de azt ne felejtsétek el h az öngyilkosságok 80%-ánál elõtte volt egy vagy több kísérlet, segélykérés...
A kérdező hozzászólása: Igen, hála az égnek még él, de nincs magánál, addig viszont nem akarok mondani semmit amíg nem beszéltem vele, mert õ soha nem akarta nekik elmondani, anyuka nagyon konzervatív, az apja meg benne van ebben a gárda dologban.
A kérdező hozzászólása: Nem tudják, és mi meg a legjobb barátnõi vagyunk, ezért gondolják hogy mi biztos tudjuk mi is lehetett az ok.
...szerintem is gondold meg. Nekem apám azt mondta, hogy, ha kiderülne rólam, hogy homokos vagyok, akkor felkötné magát. Mi van, ha az õ szülõje is így van vele?

Meglehetne gyõzni a Jobbikot, hogy ne legyen gonosz a homoszexuálisokkal és, hogy támogassa a marijuana legalizálását?

Én nem vagyok homoszexuális, de vannak ilyen ismerõseim, nekem semmi problémám velük, habár a házasságukat és az örökbefogadást nem támogatom.

Legjobb válasz: Szerinted ha elkezdenék hangoztatni, hogy semmi bajuk a homoszexuálisokkal és legalizálni akarják a füvet, akkor mennyi szavazójuk maradna? Gondolkodj már...

Szerinted ha elkezdenék hangoztatni, hogy semmi bajuk a homoszexuálisokkal és legalizálni akarják a füvet, akkor mennyi szavazójuk maradna? Gondolkodj már...
Hányszor leírtam már ezeket, de üsse kavics, nekifutok még egyszer... Van meleg és ßuzi. Az elõbbi ugyanolyan dolgozó ember, mint a másik pá millió, ugyanúgy szívatja a fõnöke, ideges a benzinárak miatt, ugyanannyiba kerül neki a kenyér és a tej, mint nekünk, tehát ránézésre és fõleg viselkedésre senki fia meg nem mondaná, hogy meleg. A nemi életét otthon éli, nem viszi ki az utcára és nem köti senki orrára. A ßuzi az, aki a pride meneteken szokott vonaglani a teherautók platóján, idegesíti a tömeget és szánt szándékkal viselkedik polgárpukkasztó és pofátlan módon. Azt hisz, hogy különb csak azért, mert a saját nevéhez vonzódik. A pride meneteknek egy célja van és ez nem a meleg büszkeség, vagy mi a bánat. Tudják jól, hogy az akcióra jön a reakció, esetünkben az agyatlan szélsõségesek, akik lejáratják magukat és a pártjukat az állatias és nevetséges viselkedésükkel. A szélsõjobb vékony értelmiségi rétege eleve ki sem meg ezekre tüntetni, de a focihuligán és kukadöntögetõ slepp gyönyörûen bemutatkozik ilyenkor az országnak, ami alapján az egész pártjukat ítéli meg a közvélemény. Gondolom az itteni a "fû a sátán szobanövénye" véleményen lévõk az általános iskolás drogprevenciós óra anyagából gazdálkodnak a mai napig, ahol a rendõrbácsi bejött, mutatott pár képet lecsúszott emberekrõl, majd az osztály létszámának megfelelõ alkalommal kántála el, hogy A DROG AZ ROSSZ. Hogy miért? Az mindegy, csak hidd el az. Drog és drog között is van különbség. A marihuána nem egy kokain vagy acid, ez olyan, mintha a sört és a Jani bácsi kerítésszaggató pálinkáját vennénk egy kalap alá. Itt közép-európai szinten nincs is füvet legálisan forgalmazó ország, tehát, ha most lépnénk, akkor mi lehetnénk azok, akik a hollandok északon. Nekik másfél milliárd fontos bevételt hoz, plusz még szabályozni is tudják a terjesztést, nekünk meg jól jönne az a kevés zsebpénz. Az a kár, hogy õk se akarnak vetélytársat a piacon, a szeszfõzésbõl élõk pedig aktívan lobbiznak a fû ellen, hisz nekik se kell a konkurencia tudatmódosítás terén, hisz õk is azt teszik, csak kicsiben.
Valóban a meleg és a buz1 két külön kifejezés, de szerintem utóbbit nemi érdeklõdéstõl teljesen függetlenül lehet használni. A pride ellen tüntetõk nagyon is buz1k. A 2006 környéki sérelmek alapjait mindenki elismeri, de ha van szemed és ismered a google szolgáltatását már láthatod, hogy nem ilyen a felvonulás. Maga a menet pedig nem polgárpukkasztás, ahogy egy motorosfelvonulás, egy hagyományõrzõ találkozó, egy zenei fesztivál sem az, csak hogy szélsõjobb-közeli eseményeket említsek. Olyan alapon diszkriminálni, hogy ki mennyire konformista teljes hülyeség és a szexualitástól igen messze áll. Talán egy hajólakkal beállított, 30cm-s tarajokkal vonuló punkbandára is azt mondanád, hogy takarodjanak a normális emberek és a normális punkok szeme elõl? Õk is extrémebben különböznek a nagy átlagtól. Mint ahogy a népviselet-, néprajz-rajongók elborultabbjai is, akik hétköznap is képesek mentében meg a többi hasonló ruhában járni, nem csak a hortobágyi turistashowk környékén. Meg úgy egyáltalán, más emberek miért érzik feljogosítva magukat arra, hogy beleszóljanak abba hogy hogyan éli a másik az életét addig, amíg az a törvényes keretekbe belefér? A szexualitás miért másabb a zenei ízlésnél? A kutyaláncos rockereknek mikor fogtok ilyet mondani? Netán a tetováltaknak? Fitness/gyúrás õrültek? Milliónyi más olyan példát lehet hozni, amiknél még a legautokratikusabb gondolkodású emberben sem merülne fel az, hogy meg kellene szabni nekik, hogyan lehetnek olyanok, amik. A melegeknél mi különbözik? Ha az emberiség kihalását mondod, akkor kiröhöglek.
" Az elõbbi ugyanolyan dolgozó ember, mint a másik pá millió, ugyanúgy szívatja a fõnöke, ideges a benzinárak miatt, ugyanannyiba kerül neki a kenyér és a tej, mint nekünk, tehát ránézésre és fõleg viselkedésre senki fia meg nem mondaná, hogy meleg" Idáig stimmel, viszont közülük is sokan felvonulnak, mert fontosnak tartják. és nem polgárt akarnak pukkasztani, sem botrányt kelteni...
Miért kell egy genetikai hibát felvonulással reklámozni és büszkének lenni rá. A kopaszok, törpenövésûek, albínók sem vonulgatnak.
Na ja, tudják is a helyüket a társadalomban! Mindig megkapják, hogy mennyire undorító, másodrendû lények! De a legundorítóbb a kopaszpropaganda, õket mikor tiltjuk már be? Nézzünk már rá ezekre a megvezetett, egészségesnek született, de elkorcsosult ifjainkra, akik ÖNSZÁNTUKBÓL léptek a génhiba vagy annak imitálásának (majdnem kopasz haj) útjára! [link] [link] [link] Hánynom kell! Miért kell ezt kivinni az utcára és vonulgatni? Sapkát nem tudnak húzni??
Jogos lenne a felvetésed ha ezek az emberek a kopaszság társadalmi elfogadottságáért vonulnának. Te is tudod, hogy nem így van, ezért az érvelés megbukott. A homokosok és jobboldaliak felvonulása logikailag nem állítható párhuzamba. Esetleg tudnál linkelni képet albínó vagy törpe tiltakozó tömegrõl is ?
Megbukott volna, ha ugyanolyan társadalmi megvetés és elutasítás övezné a kopaszságot, mint a melegséget. Szerinted ez a helyzet? A Pride minden országban, San Franciscotól Szófiáig ugyanarról szól, a társadalmi elfogadásról. Nem tudok neked kopasz prideról képet mutatni, mert õk alapból elfogadottak, a tulajdonságukra a társadalom válasza a tudomásul vételt követõ túlhaladás. Figyelembe vesszük az érzéseiket azzal, hogy mondjuk nem vicceskedünk a hajhiányukkal, de ezen kívül nem a kopaszságuk szerint mérjük az emberi értékeiket. Pont olyanok, amilyenek a melegek szeretnének. Az már csak a ti fejetekben létezik, hogy õk minden 6 éves gyerekkel szexelnének és kötelezõvé tennék a pink tollboa hordását análvibrátorral a fenékben mindenkinek.
Pedig ezekkel a felvonulásokkal és a házasság meg az örökbefogadás jogának követelésével csak ellenérzést váltanak ki azokban a polgárokban, akik az európai hagyományos, úgymond keresztény elvekben hisznek. Lehet felvonulni és más országokra mutogatni, hogy ott másképp van. Más országokban sok minden másképp van. Az USA egyes államaiban ha a polgár bemegy a fegyverboltba olyan puskát vesz állampolgári jogon, amivel a fél várost ki lehet irtani. Számára természetes, hogy joga van hozzá, mert ott ez társadalmilag elfogadott. Nálunk meg lassan a fogpiszkáló is közbiztonságra különösen veszélyes eszköz lesz, mert hegyes. Senkinek sem jut eszébe azért kampányolni, hogy otthon 44-es Magnumot tarthasson. Generációknak kell felnõni ahhoz, hogy megváltozzon egy kérdés társadalmi megítélése. Ehhez jelentõs kormányzati akarat is kell.
Az, hogy mi a helyes és az, hogy mi a status quo sok esetben nagyon különbözõ dolgok. Kényelmetlen és visszataszító volt látni 500 évvel ezelõtt a római katolikus egyháznak, hogy a hívek mernek nem csak bennünk hinni, netán más vallásirányzatokat találnak ki, be is hozták az inkvizíciót. Kényelmetlen és visszataszító volt látni 100 évvel ezelõtt a férfiaknak, hogy a nõk egyenlõ jogokat követelnek maguknak és vonulgatnak, mert akkor az volt a közvélekedés, hogy nõnek a konyhában a helye. Kényelmetlen volt 40-50 évvel ezelõtt az amerikai fehéreknek látni, hogy a feketék nem másodrangú állampolgárok akarnak lenni és vonulgatnak, mert akkor az volt a közvélekedés, hogy a feketék alsórendû emberek, akik csak autószerelõnek meg farmernek jók. Mindig a liberálisokra ragasztják rá az önzõség bélyegét, de mi ez, ha nem önzõség a konzervatívoktól, hogy a történelemben századszorra is lényegében azt üzenik a hozzáállásukkal, hogy "Oké, lehet, hogy igazatok lenne, de erre mi, a többség nem vagyunk kíváncsiak és inkább maradjon úgy minden, mint ahogy eddig volt, nekünk az a kényelmesebb, ti meg tûrjetek"? Csak itt nem egyéni, hanem csoportos önzésrõl van szó. Ez színtiszta többségi morális elnyomás. Ami nagyrészt nem is meggyõzõdéseken és a keresztény maszlagon alapul, hanem megszokásokon. Az, hogy sok embernek át kell értékelnie a gondolatait az adott témáról valóban igényel erõfeszítéseket. Hõzöngeni, meg azt követelni, hogy minden maradjon úgy, ahogy eddig is volt nem. Ettõl még nem érvénytelenül a morálisan helyes dolgok helyessége, csak azért, mert a többség képletesen lusta megmozdítani a hátsóját, a gondolatait.
Ha belegondolok, hogy két férfi egy ágyban... Nem tudom elfogadni, szerintem természetellenes, és senki semmilyen érvvel sem tud meggyõzni az ellenkezõjérõl. Ez maradjon mindenkinek a magánügye. Nem tehetek róla így neveltek. Ezért mondtam, hogy talán a következõ generáció...
De az egész lényege az, hogy a változás csak így következhet be: gondolkodással. Ideje megkérdõjelezni, hogy miért gondolják nagyon sokan teljesen természetesnek azt, hogy beleszólhatnak mások nemi érdeklõdésébe csak azért, mert az az övékétõl különbözõ. Ha ez megtörtént, jöhet a második lépés: rájönni, hogy a melegek is ugyanolyan emberek, mint mások. A melegségük nem a személyiségük 100%-t teszi ki, köztük is vannak jó fejek és bunkók, okosak és buták, jobbosok és balosok, pacalpörköltet szeretõk és nem szeretõk. Elhiszem, hogy taszít a gondolat, hogy két férfi vagy két nõ szexel, de arra kell majd rájönnie mindenkinek, hogy a tény, hogy ez ugrik be a szóról butaság. Ha van két nagyon kövér ismerõsöd, akik egy pár, te mindig arra gondolsz, hogy milyen ronda lehet a túlsúlyos testük szex közben? Én, alkalmi, magamnak megtartott poénos gondolatokon kívül nem így gondolom és egyszerûen örülök annak, hogy boldogok együtt. Nem befolyásolja a róluk bennem külön-külön egyénként kialakult véleményemet az, hogy tudom, hogy biztosan nagyon nekem nem tetszõek lehetnek szex közben. Van ilyen is, vannak extrém sovány párok, na meg rengeteg olyan pár is, ahol nem értem, hogy miért vannak õk pont ketten együtt (mert pl. annyira nem tetszik az egyik fél). De tudom magamról, hogy ez az én szubjektív véleményem és nem gondolom normálisnak azt, hogy beszóljak nekik, hogy hé, ti rondák vagytok, szóval légyszi ne randizzatok már, mert taszít a gondolat. A következõ, azaz most tizenéves generációnak annyi elõnye van, hogy jobban látják maguk körül azt, hogy ilyen is létezik és könnyebben fogadják be, nem cirkuszi különlegességként tekintenek rájuk, de tudatos gondolkodás nélkül az õ szájukba se fog a sült galamb belerepülni.
[link] A Jobbik álláspontja a meleg kérdéssel kapcsolatosan annyi amit leír Szabó Richárd. Se több, se kevesebb. + nem támogatja a házasságukat és a gyermek örökbefogadásukat. A Jobbik álláspontja a könnyû drogokról.: [link]
Rácz Imre, ne magánban küldözgess baromságokat, hanem írd ki bátran itt is. Elküldtél nekem egy 2010-es alfahír linket, benne egy 2006-os képpel. Még hány évig terveztek durcizni minden egyes melegpride kapcsán, hogy 8-10 éve mi volt? Akkor az volt, most nem az van, mit nem lehet ezen felfogni? A melegek sem tökéletesek, nem gondolkodnak egységesen, köztük is vannak marhák, errõl papolok (lol) itt nektek.
Nem hiszem, hogy meg lehet gyõzni. Sajnos azt látom, hogy csak a két szélsõség erõsödik az országban és az arany középút egyre jobban háttérbe szorul. Például a szélsõjobb szíve szerint gázkamrába zárná a melegeket, a liberálisok meg már szinte rá akarják erõszakolni az emberekre, hogy ez ugyanolyan értékû kapcsolat mint a normál házasság. Én nyíltan kimondom, a homoszexualitás egy szexuális perverzitás. De ugyanakkor mindenkinek joga van szabadon eldönteni mit tesz és mit nem tesz amíg azzal mások szabadságát nem korlátozza. Ezért tiszteletben tartom a döntésüket, hogy õk homokosként akarnak élni és nem bántom õket. A többi kérdéssel is ugyanez van. A jobboldal zsigerbõl gyûlöli a cigányokat függetlenül attól, hogy az adott egyén hogyan él és mit csinál, a liberális baloldal meg struccpolitikát folytatva az hajtogatja, hogy Magyarországon nincs cigánykérdés holott a börtönlakók 60-70%-a cigány származású. A problémákat nem lehet megoldani gyûlölködéssel, de struccpolitikával sem!
14-es! Vona Gábor szerintem is füvezik, itt ebben a videóban is elég illuminált állapotban van, gondolom a fûtõl: [link]
Már hogyne lenne akkora! A kopaszodási hajlam, fõleg fiatalkorban a betegesen alacsony és a betegesen magas tesztoszteronszint miatt van. Nem kell magyarázni evolúciós okokból miért negatívak a 1. gyenge, vézna emberek és a 2. dühöngõ õrültek. Nem utálom õket, csak csinálják négy fal között. Az utcára hordjanak sapkát, kalapot, stb. . Ez olyan nagy kérés a nem elkorcsosult 95%-tól, tõlünk, egészséges hajúaktól?
A kérdező hozzászólása: Tudom, nekik ez az imidzsük. De hátha.... Jönnek még új tagok, új képviselõk, lehet változni fognak. Morvai Krisztina például nem olyan tipikus konzervatív.Õt kedvelem a legjobban ebbõl a pártból.
Marihuána legalizálásával nem értek egyet (szerintem inkább még szigorúbban kellene büntetni a fogyasztását és használatát), viszont ha a Jobbik nem csinálna ellenségképet belõlünk melegekbõl és támogatnák a melegházasságot, én lennék az elsõ, aki a Jobbikra szavaz. Addig marad a Fidesz. (Õk sem állnak ki értünk, de nem támadnak nyíltan). A bukott baloldalra nem szavaznék. 27/F (meleg)
De nincs hátha. Azoknak az embereknek legalább a 75%-a, akik ma a Jobbikot támogatják, nem támogatja a füvet és a homoszexuálisokat, sõt kifejezetten ellenük vannak. Ha most elkezdenek ezzel foglalkozni és hirdetni, akkor elvesztik a szavazóik 3/4-ét és szétesik az egész párt. Nem vágom, hogy ezt hogy nem lehet átlátni.
Szerintem a legalizálásba biztos nem mennének bele!
"Marihuána legalizálásával nem értek egyet (szerintem inkább még szigorúbban kellene büntetni a fogyasztását és használatát)" A véleményedhez jogod van, de minden eddigi komolyabb kutatás vagy tanulmány eredménye az, hogy a tiltás feleslegesen rak embereket a börtönbe, és a bûnözést/feketekereskedelmet erõsiti.
"az etnikai problémát elõbbre helyeztem, mint ezt a kettõt." Kérdezõ, nem akarlak elkeseriteni, de hiába a Jobbik az egyetlen, ami a témát fel meri vetni, az általuk javasolt programok és "megoldások" hosszútávon csak a helyzet romlásához vezetnének. Sajnos a többi pártnak sincs komoly, átfogó programja a helyzet javitásához, de a Jobbik csak a feszültséget szitaná, több szigor, több félelem, több agresszió...
Nem szabad legalizálni a marihuánát, mert nem hiányzik, hogy még jobban szét legyen cseszve a társadalom. Ha megtennénk, akkor idõvel kapnánk egy rakás nyomorultat, akik csak bambulnának maguk elé és folyna a nyál a szájukból, de nem lennének képesek felfogni semmit. Rövid távon ugyanez lenne, csak mérsékelten.
nyolcas: aki akar, most is füvezik. aki nem, az piálhat kedvére. Segitene a pia betiltása? nem. ugyanez a helyzet a fûvel is.
Szerintem inkább a homoszexuálisoknak kellene megérteni, hogy ne vigyék ki a szexualitásukat az utcára mert nem oda való. A homoszexualítás egy genetikai hiba. Mit kell ezen reklámozni.
Én azt nem értem, hogy a kopaszodó emberek mit keresnek az utcán? A kopaszodás egy genetikai hiba. Mit kell reklámozni?
Arról nem is beszélve, hogy mi lesz akkor, ha az egészséges, dús hajú gyermekeink túl sok kopaszodót látnak az utcán néhányan lehet, hogy önszántukból leborotválnák a hajukat! Ezt nem engedhetjük! A kopaszság fertõzõ, már a génjét is megtalálták.
A kopaszokat általában zavarja hogy kopaszok...és nem akkora genetikai hiba amitõl kihalhatna az emberiség.
100%, hogy van meleg és füves (Vona Gábornak feltûnõen véreresek néha a szemei: [link] ) is a Jobbik vezérkarában, buktasd le õket, és kénytelenek lesznek változtatni.
Kérdezõ, ha olvasnád a Jobbik programját és követnéd a politikusaik felszólalásait, törvénytervezeteit, láthatnád hogy a homoszexuálisokkal max annyit csinálna, hogy -kijelentené, hogy nem házasodhatnak és fogadhatnak örökbe gyermeket -nem engedné megjelenni a homoszexualitást népszerûsítõ dolgokat a TV-ben - nem engedné a meleg meneteket Nyugodtan mehetnének kézenfogva / smárolhatnának az utcán a melegek. Ne a közmédiából tájékozódj. Viszont marijuanával kapcsolatban igazad van.
Olyan nincs, hogy génhiba! Másrészt nem 100%ban a génekhez köthetõ. A homoszexualitás egy természetes jelenség. A szexuális orientáció egyik fajtája.Az emberek 10% -a becslések szerint az. Nem is tekintik betegségnek, sem az egészségügyi világszervezet, sem a pszichológia. Az a beteges mikor el kell nap, mint nap játszani, azt hogy heteró vagy, személyiségtorzuláshoz vezethet. Az az ember, aki meg azt mondta, hogy ne "reklámozzák" Ha jól sejtem 175 cm magas 70 kg, barna hajú, barna szemû, heteró.Õt biztos nem basztatták még semmiért. Inkább legalizálják a füvet és tiltsák be az alkoholfogyasztást, sok ember megmenekülne az évtizedekig tartó élõ-halott állapottól!!!

Hogy teheti lehetővé az evolúció a homoszexuálisok létezését?

Mitől alakulhat ki a homoszexualitás? Hogy lehet, hogy sokan talán születésüktől fogva azok (bár nem hiszem hogy csecsemő korban lehetne definiálni bármiféle nemi identitást)? Hogyan lehet ez genetikai dolog, ha nincs kitől örökölniük (hiszen a homoszexuálisok nem nagyon szaporodhatnak, hacsaknem rákényszerülnek az ellenkező neműekkel való közösülésre)? Az evolúciónak eleve ki kellene szelektálni magából a homoszexuálisokat, nem?

Legjobb válasz: Biztos, hogy van némi genetikai meghatározottsága. Nem tudni, hogy ez mekkora %-ban járul hozzá az egészhez, de ismeretes összefüggés , hogy szapora nõknek nagyobb eséllyel lesz meleg fiuk. Van egy gén(változat), ami nõkben nagyobb szaporásogot okoz, de ugyanezen nõk fiai bizonyos eséllyel homoszexuálisak lesznek. Tehát csoportszinten ez a génváltozat növeli a populáció méretét (hasznos), így elterjedhet. (Ne feledjük el, hogy a szülésnél a nõ a szûk keresztemtszet, mondjuk ha van 10 nõ és 1 heteró férfi (mindenki más meleg), az akár évente 10 gyereket is jelenthet, hiszen 1 férfi mindenkit fel tud csinálni. Míg fordítva, tehát 1 nõ és 10 heteró férfi az minden bizonnyal belháborúhoz vezet, és évente max 1 gyerekhez.

Biztos, hogy van némi genetikai meghatározottsága. Nem tudni, hogy ez mekkora %-ban járul hozzá az egészhez, de ismeretes összefüggés , hogy szapora nõknek nagyobb eséllyel lesz meleg fiuk. Van egy gén(változat), ami nõkben nagyobb szaporásogot okoz, de ugyanezen nõk fiai bizonyos eséllyel homoszexuálisak lesznek. Tehát csoportszinten ez a génváltozat növeli a populáció méretét (hasznos), így elterjedhet. (Ne feledjük el, hogy a szülésnél a nõ a szûk keresztemtszet, mondjuk ha van 10 nõ és 1 heteró férfi (mindenki más meleg), az akár évente 10 gyereket is jelenthet, hiszen 1 férfi mindenkit fel tud csinálni. Míg fordítva, tehát 1 nõ és 10 heteró férfi az minden bizonnyal belháborúhoz vezet, és évente max 1 gyerekhez.
Ha csak és kizárólag genetikai meghatározottsága lenne, akkor egyszerûen magyarázható, pont a genetikával: heterozigócia. :) Az egyedek hordozzák és örökíthetik is a géneket, miközben a hatásuk nem nyilvánul meg, mert a vad allél elnyomja - ha a gén recesszív. (Ez most egyszerû eset, poligénes faktornál más a statisztika.) Ha a két szülõ pont hordozó, és az utód pont a recesszív géneket kapja meg, megnyilvánul a hatás. Pont emiatt a szelekció nem tünteti el az allélt. De ahogy az elõzõ válaszolók is kifejtették, a homoszexualitás nem tisztán genetika, sok múlik a szocializáción - vagy csak azon. Ebbe nem megyek bele, nem vagyok jártas a témában. Elõfordulhat, hogy genetikai meghatározottságú (pl. a feromon-érzékelés kapcsán valami mutáció, ami nemspecifikus jellegnél hatott), de szerintem is a szociális környezetnek mindenképpen van benne hatása. Minimum úgyis poligénes lenne, tehát környezeti hatással számolni kell. Tehát az elméleted nem reális.
Rengeteg olyan lappangó genetikai betegség és hajlam van, amit nagyon sok ember hordoz, mégsem alakul ki mindenkinél. Némelyik csak akkor, ha mindkét szülõ rendelkezik a hibás génnel, mások akkor, ha a hajlamot hordozó az életmódjával meg is támogatja a dolgot. A homoszexualitásról meg mondanak mindenfélét. Hogy tisztán genetika, hogy genetika és szocializáció, illetve hogy tisztán szocializáció. Az általam olvasottak alapján én a második felé hajlok, de legyen bármelyik is, nem hat rá olyan erõs szelekciós nyomás, hogy eltûnjön.
Vannak olyan génhibák is, melyek valamire való hajlamot tartalmaznak csak. Az összes olyan egyed, akinél a hajlam nem vált ki valódi hatást vagy a kialakult hatás ellenére szaporodik, simán tovább tudja örökíteni. Ezért nem fog pl. soha magától megszûnni a cukorbetegség vagy még sorolhatnám.
"Az evolúciónak eleve ki kellene szelektálni magából a homoszexuálisokat, nem?" Erre mondtam azt, hogy maga a homoszexualitás nem evolúció.
A homoszexualitás újabb kutatások szerint a terhesség alatt alakul ki, stressz hatására felborult hormonegyensúly miatt. Az alacsonyan termelt (sárgatest) tesztoszteronszint okozza a férfiak homoszexualitását. Ebben az esetben a "meleg" magzatban az agy hipotalamusz mellett található egyelõre nem meghatározott része sokkal kisebb, mint a heteróknál. Ez a különbség sosem egyenlítõdik ki. Ennek ellenére a 20. század második felében alkalmazott "tesztoszteron-terápia" nem hozta a hozzá fûzött reményeket, mert a tesztelt homoszexuálisok nemi vágya ugyan nõtt, de az a férfiak iránt maradt.
Ez nem evolúció!!! Talán meg kéne tanulni a fogalmak jelentését. Egyébként pedig genetikai okai vannak.Elég egy apró mutáció, és máris a másik nemhez vonzódsz. Ebbõl az okból kifolyólag nem tudnak kiszelektálódni, nem önálló "fajról" van szó, ami elszakadt az eredetitõl, tehát nincsen önálló populációjuk sem. És igazad van, ez nem örökölhetõ, ez csak mutáció.Emiatt bárki lehet homoszexuális, nem tudom, mekkora eséllyel.
A szexualitás valószínûleg nem genetikailag programozott, hanem tanult. A dns-be nincs beleírva, hogy hogy néz ki egy férfi, hogy néz ki egy nõ, így a megszületõ egyed sem tudhatja sehonnan, hogy melyikhez kell majd vonzódnia. Inkább az a meglepõ, hogy honnan tudja a többség még is, és miért ilyen alacsony a homoszexuálisok aránya.
De folytatom amit elkezdtem még ha neked 21/ nem is felel meg. - Aberráció, mint fogalom, valójában több eltorzult érzelmi, érzéki, tudati, szexuális vagy gondolati elváltozást jelent a tényleges és természetes élettõl. Tehát nem kimondottan szexuális szokások eltorzulása. pl. ilyen a legegyszerûbb; a hipochonder, és a téveszmés, az alvajárás, az alakalom kiváltotta bénaságot, vagy épp vakságot stb vagy ilyen a komolyabb depresszió, és a skizofrén. de ide sorolhatjuk a testi tüneteket; az asztmát, az ízületi gyulladást, de az alkalomszerûen bekövetkezõ szív panaszokat. S végül a szexuális élet nagyon széles aberrált szokásait amibe beletartozik a Másság, a durva szexualitási szokások, és a pedofília. stb A legtöbbjérõl nem is tehet az illetõ, szinte nem is önmaga olyankor, egy olyan cselekvés sorozat, amit maga a lélek váltott ki jó-szándékból, védekezésképp, alkalmazkodásképp legtöbbször, az elszenvedett nagy félelem vagy épp fájdalom elviselése miatt-- le blokkolja a természetes mûködését az agynak, beszûkíteni képes a gondolkodást és szinte tudattalanul követi maga a cselekvés anélkül hogy az ÉN tisztába lenne azzal, hogy önmaga ellen, az ÉN, és a test ellen fordult a saját lelke. pl. egy skizofrén fél szembenézni a saját õt körülvevõ valósággal-- amibõl ha másképp nem még ön-elpusztítása áron is, de menekülni szeretne. Mit tesz a lélek amely viszont élvezni szeretné még a valóságunkat? Egy illúziót vetít a valóság helyére eleinte kellemest olyasmit amivel boldogabbnak tudhatja az én-t de ez a szokása viszont rögzülhet és a kórós mûködésre betanított agy, le se szokik errõl a játékról és akkor is mûködik amikor már nem lenne szükség reá. Hasonló módon lép mûködésbe a lélek, a szexuális aberráltság kialakításában is, mindig attól függõen, hogy milyen mértékû és honnan, kitálal érték a fájdalmak vagy élmények, amit el kellett szenvednie, aminek következtében valamelyik nemtõl teljes mértékben eltávolodott vagy épp egyáltalán a felnõtt világtól. ezt viszont, - a múltban átélt érzelmi és testi traumákat csak mélyre visszamenõ, hipnózissal lehetne felszínre hozni, korai kamaszkor idején, a hormonérés idején. S ebbõl kiindulva lehetne még idõben gyógyítani -- ha érdekelné egyáltalán az emberi társadalmat, hogy milyenné, egészségesként vagy épp aberráltként növi ki magát a következõ generáció... De mit várhatunk az emberiségtõl akkor, ha a legnagyobb elme-aberráltaknak számító selejteket" emelt mindig magasra, majd haptákba vágta magát és hagyta magát vezetni, az õrülettõl kezdve a pusztulásig.
A kérdező hozzászólása: Egyes egyedek lehetnek homoszexuálisok, vagyis ez egy tulajdonság. Az evolúció pedig egy folyamat. Áruld már el te agyon mûvelt, hogy hol kevertem a kettõt? A kérdésem arra vonatkozott, hogy ezt a tulajdonságot hogyan hagyhatja meg az evolúció, hiszen azt gondolhatnánk, hogy a homoszexuálisok mivel nem tudnak szaporodni (hiszen azonos nemûekkel nem lehet utódot létrehozni), csak ha valamilyen úton-módon mégis elõfordul az egyed életében egy-egy heteroszexuális közösülés. A kérdést szerintem már megválaszolták a többiek, de te neki állsz kötözködni, hogy az evolúció nem homoszexualitás. Úrrrissteeen, ki állított ilyet??? Csak mondok egy hasonlatot, mekkora baromságot mondtál: Mintha azt a kérdést tettem volna fel, hogy az autók miért nem hagynak nyomot a betonon, erre te azt felelnéd, hogy miért keverem az autót a betonnal. :DDDD Olvasd el még egyszer a kérdést, fiam, s ha még mindig nem érted, akkor olvasd még el 10-szer. Ha még mindig nem megy, menj oda a tanárnénihez, és kérdezd meg tõle mit jelent.
Több tényezõ okozhat született homoszexuális hajlamot. Elõször is örökletes-- nem feltétlenül anyától vagy apától hanem hetedíziglen visszafelé bármely õstõl. Ezt okozhatja a nõies lélek vagy férfias lélek erõsség-- okozhatja hormonális zavar, de okozhatja egy szülést követõen anyánál fellépõ hormon zavar. Amikor a szülést kiváltó férfi hormon termelés, nem alakulnak vissza szülés után nõi hormon termelésre, még a szoptatás se befolyásolja-- ezt a defektet viszont a következõ generációknál vagy õ vagy az utódai átörökítik. Aztán a prostitúció szintén hajlamossá teszi a meleg" kialakulását amit szintén átörökítenek mint "szexuális emléket" az utódaikba. De ugyan ez a veszély áll fent akkor is ha valakit megrontanak fiatal korban, vagy egyszerûen csak kíváncsiságból gyakorolja azonos nemûvel a szexuális életet. Elõször is soha nem fogja elfelejteni aki ezt teszi és ismételten el fog tévedni-- de ami a legveszélyesebb, hogy tudatilag át örökíteni lesz képes az utódaiba, ami szintén vagy ebben a korban vagy egy másik generációnál ismét elõjön.! Utoljára hagytam a Globális földi Tudatot, amely bizonyos mértékig szintén bele avatkozhat a szaporulatokba is de bele avatkozhat a nemi jelleg kialakulásába is épp azért mert az élet nem igényel de nem is engedheti meg magának hogy több utód szülessen. Ezt nevezhetjük evolúciós hatásnak is, de ez érvényesül az állatvilág szaporulatánál is.
Nem értem rá befejezni a gondolatsort, mert nálunk renoválás, festés takarítás rámolás szóval rengeteg a munkám és ehhez a témához nem mindegy miképp fogalmazunk, mert sajnos egyre nagyobb számú ember csoportot érint- Sértõ se szeretnék lenni, viszont az igazságot is le kell egyszer írni valakinek-- legalábbis az én igazamat, ahogy láttam az emberi életünket, amit tapasztaltam az emberi életbõl, viselkedésbõl, véletlen vagy szándékosan okozott traumák kiváltotta utólag elõjött-maradványokból és amit érzékeltem az emberi energetikából, azokból ítélve mi idézi elõ, minek nevezhetõ a MÁSSÁG- a selejtessé" vált ember... nem pusztán a Másság tartozik ide, hanem minden tudat-torzulás és minden pszichoszomatikus betegség, de még szervi betegségek gyökerei is ebbõl erednek. egyre jobban terjed és egyre többen hisznek olyan képtelenségekben, mint a démonok, ártó vagy jóságos égi vagy holtak szellemeiben... Holott ezek a megsejtett alakok, sajnos az emberben vannak, az ember önmaga vált csak, démonivá, sátánná, ördöggé, amióta világ a világ és önmaga teszi tönkre, torzítja el saját magát és sajnos az utódait is, és egyúttal az egész emberi fajt is.Magas intelligencia ide, intelligencia oda, az ember az állatvilágnál silányabb, selejtes fajjá vált, s ezt önmagának köszönheti! Annyi süket sódert nyomnak mindenhol a lélekkel kapcsolatban. holott fogalma sincs az embernek -hiába érzett reá, mert intelligens állat azért- arról hogy mit is jelent ez a fogalom, egyáltalán mi az a lélek, mi célt szolgál a lélek az életben, mennyiben segíti az életet és mennyire képes ártani sokszor ez a segítõkészsége? Mert az-az igazság hogy a lélek, mely felette áll az ÉNünknek, nem csak a tudatot képes befolyásolni, de vissza hatni képes az egész szervezet mindenfajta mûködésére, válaszul arra, amit a született ember palánta átél, megél, egész életében.-még ha a legtökéletesebb, hibátlanabb géneket örökli is- sajnos akkor is eltorzulhat, selejt"-emberré válhat, a saját lelke miatt, amely igyekszik lereagálni különbözõ módon testileg és érzékileg, a körülötte levõ világnak, a TÖBBI embernek, nem éppen emberhez méltó viselkedését.
"Annyi süket sódert nyomnak mindenhol a lélekkel kapcsolatban. holott fogalma sincs az embernek" Magad vagy az élõ példa.
21/ --Akkor írj ilyesmit ha Te valóban tisztában vagy azzal, mi a lélek benned- de általában minden életben. Máskülönben nincs értelme a ellenséges megjegyzésednek.
javít-milyen mértékû és honnan, kitálal érték a fájdalmak --milyen mértékû és honnan, KI ÁLTAL érték a fájdalmak....
Na ne mondjad már.Még be is tettem neked két idézõjel közé, meg is találtad.neked kéne értelmezni azt.
A kérdező hozzászólása: ""Az evolúciónak eleve ki kellene szelektálni magából a homoszexuálisokat, nem?" Erre mondtam azt, hogy maga a homoszexualitás nem evolúció." Ember, értelmezd már a kérdést! Ki állította, hogy a homoszexualitás az evolúció? Senki. Érdekes módon a többiek megértették. Köszönöm szépen a válaszokat!
Én valahol azt olvastam hogy a homoszexualitás az evolúció természetes válasza a túlnépesedésre.
http://zoology.unideb.hu/sex/homosexfiles/homosex.htm A homoszexualitás evolúciós elméletei A lényeg: A homoszexuális viselkedés az emberi kultúrák 60%-ában eltûrt vagy valamilyen szinten intézményesített, és a többi táradalomban is elõfordul (habár tiltják vagy büntetik). Ez elsõ látásra teljesen ellentmond a darwini tanoknak, hiszen az így élõ egyed nem szaporodik, és reproduktív potenciálja nulla. Mégis, az, hogy ez a jelenség ennyire elterjedt, feltételezi, hogy kialakulása és fenntartása valamilyen módon adaptív lehet. A legextrémebb estekben a populáció teljes egészében homoszexuális viselkedést (is) mutat (pl. Melanézia sok kultúrája) és máshol igen is nagy arányban fordul elõ (az ókori Athén, Tahiti, dél-afrikai Mpondo törzsek, Kína, a középkori Japán, észak és dél-amerikai indián törzsek). Sok kutatás tárgya a homoszexualitás kialakulásában résztvevõ mechanizmusok és hatások felderítése. Egy ilyen jelleg hátterében feltételezhetünk genetikai hajlamot és környezeti, nevelési hatásokat is. 1. Genetikai tényezõk hatását kimutatták, mivel egypetéjû ikreknél kétszer olyan gyakori volt rá a hajlam, mindkét testvérnél, mint kétpetéjûeknél, valamint bizonyos kromoszomális egyezéseket is felfedeztek a homoszexuális ikerpároknál. 2. Hormonális hatásokra szintén találtak példát Magzati hormonhatás különbözõségét feltételezik (mely hatására a hajlam kialakulhat), mivel homo- és heteroszexuális emberek ujjlenyomatokban különbségeket találtak (az ujjlenyomat a magzati kor negyedik hónapjára kifejlõdik). Viszont a homokosok és nem homokosok androgén-receptoraiban nem találtak különbséget, ami kétségessé teszi, hogy különbözõ hormonhatások érvényesülnének. 3. Bizonyított, hogy egyes környezeti hatások, mint az azonos nemûek kizárólagos társasága (hadsereg, börtön, kollégium), az azonnemû testvérek nagy száma, növelhetik az erre való hajlamot. A körülmény megszûntével azonban ez a viselkedés sokszor megszûnik. A homoszexualitás jelenségének érdekessége pont az, hogy minden tényezõvel kapcsolatban van, korrelál genetikai, hormonális és környezeti tényezõkkel is, de egyik hatása sem egyértelmû vagy kizárólagos. Ha a homoszexuális viselkedés adaptív jellegét vizsgáljuk, három hipotézist kell megemlíteni, melyek a homoszexualitás evolúcióját próbálják darwini módon magyarázni. 1. Rokonszelekciós hipotézis (Wilson) Ennek értelmében a homoszexuális egyedek a rokonaik szaporodási sikerét növelik segítõ (helper) magatartásukkal, emiatt lemondanak a szaporodásról. Habár ilyen módon az õ direkt szaporodási sikerük nulla, mégis lehet adaptív a viselkedés, mert rokonaik ily módon megnövekedett sikere révén az õ génjeik is jobban túlélnek, az inkluzív fitness összességében nagyobb. Ez a stratégia elõnyös lehet egy olyan fajnál, mint az ember, ahol az egyedek túlélése, és így a szaporodási sikere nagyban függ a szülõi befektetéstõl, és ebben egy helper nagy segítség lehet. A homoszexualitás génjei így a rokonok révén fennmaradhatnak, és megõrzõdhetnek a populációban, annak ellenére, hogy a homoszexuális egyedek nem szaporodnak. 2. Szülõi kényszer hipotézis (Trivers, Alexander) Ez a modell hasonló szerepeket felételez. A homoszexuális egyed itt is aktívan segíti rokonai szaporodásisiker-növelését helper magatartásával, de ez esetben a szülõk kényszerítik ilyen magatartásra saját sikerük növelése érdekben. A két modell predikciói hasonlók: a. Homoszexualitás csökkenti az egyedi szaporodási sikert Sok õsi és modern kultúrában találták példáját, hogy a magukat homoszexuálisnak valló egyedeknek nem volt statisztikailag szignifikánsan kevesebb gyerekük (Természetesen heteroszexuális kapcsolatból). Kínában és Thaiföldön pl. ez a magatartás csak addig tolerált, amíg a gyereknemzésben részt vesznek az ilyen személyek b. Homoszexuális egyedek növelik a rokonság szaporodási sikerét Ennek a predikciónak bizonyítására alig van még adat, csak annyit lehet tudni, hogy van rá példa, hogy a homoszexuálisok segítenek a családban. De hogy növeli-e szaporodási sikert, arra még nincs közvetlen bizonyíték. c. Homoszexualitás tipikusan az alacsony reproduktív potenciálú egyedeknél fordul elõ. Humán példák azt mutatják, hogy a szaporodási potenciál függhet a biológiai szaporodási varianciától, a demográfiai nemaránytól és a születési sorrendtõl. Tehát kis reproduktív potenciálnak (és így homoszexualitásnak), fõleg poligám társadalmakban, hímeknél (nagyobb a variancia reproduktív potenciálban) és sok testvérrel rendelkezõ egyedeknél kellene jellemzõnek lennie. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a poligámiás kultúrákban nem nagyobb a homoszexualitás aránya, mint a monogámoknál. Általában több fiú vallja magát homokosnak, mint nõ (ez persze lehet a lányok nagyobb szégyenlõsége miatt is). USA és kanadai felmérésekbõl az derült ki, hogy korreláció van a nagyobb testvérek száma és a homoszexuális hajlam között. Kevesebb esetben vallották ilyen hajlamúnak magukat az elsõszülöttek, mint a sok báttyal és nõvérrel rendelkezõk. 3. Szövetségformáló-hipotézis (Kirkpatrick) Ez reciprok altruizmust feltételez a résztvevõk részérõl. A nemen belüli versengés bizonyos anyagi javakért vagy szociális rangért lehetõvé teszi, hogy direkt szelekció hasson a homoszexualitás kialakulására. Két azonos nemû egyed, egymással szövetkezve sokkal hatékonyabb lehet a források megszerzésében, és a homoszexuális viselkedés erõsebbé és hatékonyabbá teheti a szövetséget (egyfajta barátságot) a hormonális kötõdési mechanizmusokkal. A hatékonyság növekedése miatt az egyedi túlélés, vagy az utódnevelés sokkal eredményesebb lehet, így a fitness is növekedik. Ez a modell tehát nem szaporodásisiker-növelõ, hanem túlélés-növelõ szerepet tulajdonít a veselkedésnek, és nem homo-, hanem biszexualitást feltételez a résztvevõknél. A modell predikciói: a. Azonos nemû szövetségek segítik egymás túlélését és szaporodási sikerét. A legtöbb kultúrában, ahol elterjedt vagy nagy hangsúlyt kap a jelenség, a homoszexuális kapcsolatok szinte minden esetben patrónus-kliens (pártfogó és pártfogolt) jellegûek (pl. antik Athén, középkori Firenze, Melanézia sok népe, stb.). Sok esetben a homoszexuális partnerek szövetségesként védik és segítik egymás családját. A K’ekch’i Mayáknál az ilyen kapcsolatot fenntartó férfiak gyerekeinek túlélése nagyobb, mint a csak heteroszexuális módon élõké. b. A homoszexualitás segít a szövetségek kialakításában. Pl. Melanéziai, valamint a Sambia, Nambikuova, Dakomey törzseknél is bizonyított, hogy az emóciók segítik a hosszú távú kapcsolatok kialakulását és fenntartását a hasonnemû pároknál. c. Biszexualitás gyakoribb, mint homoszexualitás. Ez a feltételezés minden kultúrában érvényesnek tûnik. Akár modern, akár õsi társadalmakban a magukat kizárólag melegnek mondó személyek aránya kisebb, mint a mindkét nemet kedvelõké. Ezen kívül a homoszexuális emóciók gyakoribbak, mint a viselkedés. Nyugati társadalmakban a megkérdezett heteroszexuálisak 8-12%-a érzett már vágyat saját neme iránt. A három alternatív hipotézis egyike sem nyert közvetlen bizonyítást, így nem magyarázza kizárólagosan a jelenség okát, de a mai eredmények birtokában egyiket sem vethetjük el. A legtöbb direkt bizonyíték a szövetségformáló modellt támasztja alá. Ez magyarázza legjobban a homoszexuális viselkedés flexibilitását is. Az azonos nemûek közötti kooperációt megkönnyítõ és erõsítõ homoszexuális viselkedés, habár önmagában fitness-csökkentõ, indirekt módon azonban, a szövetséges “párok” hatékonyabbá válásával és jobb túlélésével növelheti a fitnesst.. Szinte minden fõemlõsnél létezik valamiféle homoszexualitás magatartás, és náluk is ezt a magyarázatot feltételezik. Gorilla ezüsthátú hím és feketehátú védence között is megfigyeltek ilyet (akár anális behatolással). Törpecsimpánznál a klánhoz csatlakozó nõstény keresheti idõsebb, domináns nõstények védelmét, ami homoszexuális viselkedéssel is együtt járhat. Japán makákó nõstényeknél a koalicíók megkötését (domonáns és szubdomináns nõstények között) erõsíthetik szexuális aktusok. A korai Homo evolúció során, a kisebb csoportokban, klánokban élõ emberek túlélése és sikere nagyban függött a kooperációtól, a csoport együttmûködésétõl. A gyereknevelés hosszúsága miatt a szülõk munkamegosztása nagyfokú volt, a szoptató, nevelõ anya nem tudott más aktivitásokban hatékonyan részt venni. A gyakran, és sok ideig egymástól távol lévõ nemeken belüli - hormonális kötõdéssel megtámogatott - kooperáció tehát nagyban növelhette az együtt vadászó, gyûjtögetõ, stb. férfiak és nõk esélyét a forrásokért való versengésben, amivel gyermekeik túlélése nagymértékben nõhetett. Tehát mint az emberi heteroszexuális kapcsolatnál, ahol a szexualitásnak feszültségoldó és kötõdés-erõsítõ funkciója is kialakult, a homoszexuális viselkedésformák hátterében is hasonló okokat lehet feltételeznünk. Az így kialakult preferenciák aztán, a késõbbi korokban is fennmaradva, eredményezhették a történeti és mai korokban tapasztalható homo (bi-) szexuális viselkedést.
"Hogy lehet, hogy sokan talán születésüktõl fogva azok (bár nem hiszem hogy csecsemõ korban lehetne definiálni bármiféle nemi identitást)? " Miért, az is a legkorábbi fázisban meghatározott, hogy fiu vagy-e vagy leány. Ez amennyit hallottam róla, az agyi mûködés mássága. Máshol, máshogy aktíválódik az agyban a szexuális vágy. " Hogyan lehet ez genetikai dolog, ha nincs kitõl örökölniük (hiszen a homoszexuálisok nem nagyon szaporodhatnak, hacsaknem rákényszerülnek az ellenkezõ nemûekkel való közösülésre)? " Mint tudjuk, vannak látszatházasságok, kitudja kitõl származó gyerekkel, szóval a társadalom ezt is kikényszerítheti. Nade egy elõzõ hozzászóló leírta, hogy egy, vagy több recesszív gén hogyan adódhat össze párokban. Gondolj csak a meddõ fiukra, lányokra. Lehet az egy betegségtõl is, de az is lehet veleszületett. (Egy meddõ párnak senki nem tiltja meg a gyereknevelést. Bármikor örökbefogadhatnak, nem kizáró ok.)
Csak pár lehetõség, ki tudja melyiknek volt szerepe: szülõi ösztön, attól hogy egy férfi a férfiakhoz vonzódik még meghághat egy nõt, ha gyereket akar. Ha ugyan az a gén örökít a homoszexualitást nõben és férfiban akkor azt is figyelembe kell venni, hogy valószínûleg a konszenzuson alapuló szex se volt mindig elterjedt, a barlangban senki se kérdezte, hogy kihez vonzódsz.
Nemek harca. A homoszexualitásra hajlamosító gén az X kromoszómán öröklõdik. A hordozó nõk szexuális életét változatosabbá, õket kívánatosabbá teszi, így pótolja a férfiakkal elvesztett példányokat. Ne feledjük, az X kromoszómák kétharmada nõben van.
A kérdező hozzászólása: "Ez nem evolúció!!! Talán meg kéne tanulni a fogalmak jelentését." Mármint mi nem az, és én annak neveztem?
A kérdező hozzászólása: Nevezhetõ a homoszexualitás betegségnek? Szerintem igen, de valaki szerint ez afféle kirekesztés, mint hogy valaki szõke és nem barna. Én eléggé kaotikusnak érzem részemrõl, hogy a társadalom és a politika elõbb foglalkozik ezzel a dologgal, mint a tudomány. Úgy értve, hogy azelõtt foglalnak határozott állást amellett a kormányok, hogy megengedhetõ vagy nem engedhetõ meg a homoszexuálisok házassága, mielõtt a tudomány stabilan ki tudná azt mondani, mitõl jöhet ez létre, és hogy tényleg semleges, vagy pedig negatív dolog-e.
Szóval kérdezõ mivel az evolúció alkalmazkodást, túlélést biztosító, változást, módosulást kiváltó tulajdonsága az életnek -- Pont e miatt teheti lehetõvé az evolúció a homoszexualitás vagy egyéb aberrációk kialakulását és mint Globális és genetikai tudat, az átörökítését is. Ha például a hangok elviselhetetlenné válnának a környezetünkben, hogy szinte fájna és rettegnénk hallani is, -- akkor egy újabb aberráció az ált. süketség terjedne el. Az aberráció kialakulásához nem kell sok, csak félelem, rettegés, bizonytalanság, labilis élet helyzet és fájdalom. Ha ezt túl nagy réteg szenvedné el rendszeresen- akkor az evolúció aberráltsága lépne elõtérbe szemlátomást.

Mit szóltok ahhoz, hogy a homoszexuális rendőr nem lett hősi halottá nyilvánítva?

Legjobb válasz: Az hogy ki lesz hõsi halott tisztán és érthetõen le van írva a szolgálati szabályzatban. Az már más kérdés, hogy neki eleve esélye sem volt hõsi halált halnia, mivel védekezni sem tudott. A másik kijelentéseddel, minthogy "homoszexuális" meg nem kívánok foglalkozni, mivel ennek az égvilágon semmi köze nincs ahhoz, hogy egy ember milyen. Ha valaki normálisan, becsületesen ellátja a feladatát, munkáját, nem tök mindegy hogy mi a nemi beállítottsága. Azt kéne megérteni, hogy a két dolog nem függ össze, azaz nem azért nem lett hõsi halott mert meleg volt (ha az volt egyáltalán)

Az hogy ki lesz hõsi halott tisztán és érthetõen le van írva a szolgálati szabályzatban. Az már más kérdés, hogy neki eleve esélye sem volt hõsi halált halnia, mivel védekezni sem tudott. A másik kijelentéseddel, minthogy "homoszexuális" meg nem kívánok foglalkozni, mivel ennek az égvilágon semmi köze nincs ahhoz, hogy egy ember milyen. Ha valaki normálisan, becsületesen ellátja a feladatát, munkáját, nem tök mindegy hogy mi a nemi beállítottsága. Azt kéne megérteni, hogy a két dolog nem függ össze, azaz nem azért nem lett hõsi halott mert meleg volt (ha az volt egyáltalán)
"Nem volt homoszexuális, ezt az édesanyja is cáfolta." Ezt az édesanyja egy szóval nem mondta, annyit mondott, hogy nem ismerte Sz. Bálintot.
Ha mindenki hõs lenne, akit munka közben öltek meg, akkor ki kéne bõvíteni a Hõsök terét...
Nem értem, miért van kiemelve a kérdésben az állítólagos nemi identitása, amikor köze nincs a dologhoz. Hõsi halott az lesz, aki valamilyen hõsies cselekedetet vitt véghez. Azt a rendõrt lesbõl lõtték le, így semmilyen hõsies nem volt a halálában. Ennyi
Nem tudjuk az igazságot, de nem véletlenül történt a "baleset"
1.nem homoszexuális 2.én egyetértek a döntéssel nem érdemelte volna meg h.hási halott legyen a szolgálat halottja az OK
Nem volt homoszexuális, ezt az édesanyja is cáfolta. És ha nincs idõ hõsiesen helyt állni, akkor hogyan lenne valaki hõsi halott? Mi van, ha a lövés elsõre nem talál, és nem cselekszik hõsként?
A szomorú, felesleges halál, még ha kötelesség teljesítése közben is történt, akkor se egyenlõ automatikusan a hõsi halállal. Annak megvan a maga definíciója. A rendõr halála nem volt hõsi halál, esélye sem volt rá, hogy bármi "hõsiest" tehessen még halála elõtt. Annak meg, hogy a blikk vagy hasonlók miket irkálnak a szexualitásáról (akár igaz, akár nem), semmi köze a témához.
Semmit. Mit kéne ehhez szólni?
*hõsi
A Rendõrség - mint szinte mindig - ködösített, de óvatos is volt. A másságot el kell fogadni, de reklámot azért ne csináljunk neki.
na és az hogy történt amikor elgázolták azt a rendõrt lehet hogy éppen felvett a földrõl egy 10 est nem is v valami oszt nem tudott kitérni a kocsi elõl bár haverom azt mondta nem is gázolták el hanem felökték és a fejét valami sziklába verte

Ha a kereszténység azt hirdeti hogy Isten minden embert szeret, akkor miért olyan gyűlölködő a homoszexuálisokkal szemben?

Legjobb válasz: Pontosítsunk: az EMBEREK gyûlölködõk a homoszexuálisokkal szemben, õk állítottak fel egy rakás elõítéletet mindenkivel szemben, aki eltér a többségtõl...

Pontosítsunk: az EMBEREK gyûlölködõk a homoszexuálisokkal szemben, õk állítottak fel egy rakás elõítéletet mindenkivel szemben, aki eltér a többségtõl...
A homoszexuális HÁZASSÁG kötés ellen "olyan gyûlölködõ"! És ez szerintem megér egy misét, mert teli van pro-contrával ez a dolog.
A társadalmi elõítéletek miatt. Sokak szerint a homoszexualitás a mai "erkölcsileg romlott" világunknak a terméke. Sokan mondják, hova jut ez a világ, ma már ott tartunk hogy fiú-fiúval, lány a lánnyal, meg stb. Pedig homoszexualitás mindig is volt, a Bibliában is van róla szó, illetve számtalan ókori görög és római mûben (pl- Platon: A lakoma). De régen az emberek élete szigorú szabályok között zajlott, mely egészen a 20. század közepéig jellemzõ volt. Tehát meg kellett házasodni, más út nem igazán létezett. Emiatt sok meleg férfi házasodott meg, és élt le egy egész életet boldogtalanul egy nõ mellett. Manapság azonban az emberek nem ragaszkodnak annyira a szabályokhoz, sokan a "heterók" közül sem házasodnak meg, illetve ott az internet, és ezáltal minden meleg férfinak lehetõsége van hozzá hasonlóakkal ismerkedni, kapcsolatot kialakítani. Mivel csak 10-20 éve vált általánossá, hogy a melegek is ismerkednek egymással, azóta vannak jobban meleg szórakozóhelyek, illetve felvonulások, Mónika-show (persze ezek undorítóak szerintem is). Mindezek miatt az egyház szemében a homoszexualitás olyan dolog, mint pl. a drog vagy az abortusz, ezért tartják olyan dolognak, amirõl "le lehet szokni". Bár a hivatalos álláspont az, hogy maga a homoszexuális hajlam nem bûn, arról nem tehet az illetõ, csak a homoszexuális cselekedet. Gyakorlatilag azonban ez nem valósul meg, eleve pl egy meleg ember egy katolikus templomban nem hiszem hogy fel merné vállalni a hívek elõtt a másságát, vagy ha igen, biztos nem fogadnák szívesen...
1. Attól, még hogy szeret, nem nézi el a bûnt. 2. A kereszténység nem gyûlölködõ a homoszexuálisokkal szemben, csupán ragaszkodik tanításához, ami szerint a homoszexualitás gyakorlása bûn. Te miért vagy gyûlölködõ a kereszténységgel szemben?
"A kereszténység nem gyûlölködõ a homoszexuálisokkal szemben, csupán ragaszkodik tanításához, ami szerint a homoszexualitás gyakorlása bûn." Ugye tudod, hogy ez egy paradoxon? :)
Azt nem tudhatjuk, de az embereknél általában azok a legnagyobb homofóbok, akik maguk is látens b*zik. Szóval lehet, hogy Istennél is ez az oka a dolognak.
egy igaz keresztény biztosan nem gyûlölködik...mert tudja jól, hogy miért viselkedik így egy másik ember, és az ilyen egyének segítését tartja fontosnak, a jóindulat és szeretet sugárzásával. és azon embereket sem utál egy igaz keresztény, akik ilyen tanokat vallanak, hirdetnek, amirõl a kérdésed is szól. :) üdv 25/F LastOne.Left
miért lenne?
nem hiszem, hogy mindenkit szeretne! valszeg a 4 éves leukémiás kisfiút is szereti! -.- istenem vallás 2010-ben?
Nincs igazatok! Azért nézi bûnnek Isten a homoszexualitást , mert az természetellenes. Õ, ugyanis egy férfit és egy nõt teremtett és nem két férfit vagy két nõt!!! Az a természetes amikor egy férfi és egy nõ van egy kapcsolatban. A Biblia is azt írja az olyan kapcsolatokról, ahol egynemûek vannak, hogy természetellenes! Isten az ilyen kapcsolatban sem az embert gyûlöli, hanem amit cselekszik az ember. Ez tisztán és érthetõen le van írva a Bibliában több helyen is !!!! Egyébként szerintem meg NAGYON UNDORÍTÓ dolog a homoszexszualitás, én ha csak rágondolok is arra, hogy két férfi vagy két nõ együtt, rám jön a hányinger!
Ne haragudj, tényleg nem ált szándékomban sem okoskodni, sem pedig megbántani téged. Amúgy valóban összeteszem a kezem, hogy nem vagyok meleg, de ettõl én még alapjáraton nem leszek több, vagy jobb, mivel a te életed is és az enyém is önmagában érték, függetlenül attól, hogy a társadalom vagy a környezetünk megítélése alapján, milyen minõségfokozatú értékelést kapunk. Tudod, ennyibõl én is elmondhatnám ezt viszont, hogy tedd össze mind a két kezed, hogy a töredékét sem élted le annak, amin én keresztül mentem. Nem ez a legnagyobb különbség közöttünk, hogy te meleg vagy én pedig nem, ettõl még mind a kettõnknek be van szorulva a feje a fülei közé - hanem az, hogy én értem (és szeretném megérteni) azt amirõl te írsz, te viszont nem érted azt amirõl én írok. Valóban lehetséges, hogy fogalmam sincs, hogy milyen egy férfi iránt azt a szenvedélyt és szerelmet érezni, amit a legtöbb férfi normál esetben egy hölgy felé érez, viszont ezt, csak azért, hogy még hitelesebb legyek nem szeretném kipróbálni. Azt viszont nem állítanám, hogy fogalmam sincs, hogy mirõl beszélünk, mint ahogy ugye azt sem gondolod komolyan, hogy tõled tudtam meg tegnap éjfél elõtt egy kicsivel, hogy a legtöbb meleg esetében nem lehet megállapítani külsõ jegyekbõl (öltözködés, viselkedés stb.) a másságát. Az viszont igaz, hogy fogalmam sincs arról, hogy valójában hogyan jön létre a kapcsolat a melegek között, csak annyit tudok, hogy azok a (volt) meleg ”barátaim” akik nem tértek meg, sõt eldöntötték, hogy eszük ágában sincs megváltozni, mert vállalják a homoszexualitásukkal járó minden gyönyört és minden kínt, szóval õk a legtöbb esetben metakommunikáción keresztül vették fel a kapcsolatot a környezetükben lévõ hasonló orientációjú emberekkel. Bocsáss meg, de ezt a sebet nem én ejtettem, ez már egy létezõ valóság, csak éppen minden ami érinti vagy irritálja a sérülésedet az fájdalmat okoz én pedig a magam szerencsétlen módján szerettem volna segíteni. Én megértem, hogy melegként élni nagyon nehéz és nagyon rossz, de nem is ez a kérdés, hogy ez milyen fájdalmas, hanem az, hogy akarsz-e változtatni, szeretnél-e másként élni? Tudod, ha például nekem egy évvel ezelõtt, valaki azzal jött volna, hogy másként is élhetnék (függõségek, kényszerítés, fájdalmak, megalázások és magaláztatások nélkül egy kiegyensúlyozott, megelégedett boldogságban) akkor valószínûleg lehúztam volna a wiskey-met és jól fejbe rúgtam volna, mert annyira irreális volt, hogy ez megvalósuljon. Csak úgy lapszéli jegyzetként szeretném megjegyezni, hogy lehet másként élni, lehet függõségek nélkül élni, lehet úgy élni, hogy ne legyen állandó bûntudatod és lehet úgy élni, hogy ne érezd megalázónak, sõt úgy is lehet élni, hogy szeress élni. Azzal viszont nem értek egyet, hogy ha ez igaz lenne, akkor minden meleg ezt választaná. Pontosítanék – vannak melegek, akik ezt választják és vannak, akik ragaszkodnak a vágyaikhoz, vagy a párjukhoz, de vannak olyanok is, akik önmagukhoz ragaszkodnak. Te melyik vagy?
A Vallásokat is emberek irányítják, nos ha egy vallásban a vezetõk gyûlölik a homoszexualitást akkor ez a hitükben is megjelenik.
Olvasd el: http://depositum.hu/homoszexualitas.html A keresztény felfogás azt vallja, hogy "a bûnt gyûlölni, a bûnöst szeretni". Vagyis nem gyûlöljük a homoszexuális embereket, hanem csak a bûnös cselekedeteiket vetjük el.
Nem 99, 9%, hogy az a 2 meleg egymásra talál. Én pl. nagyon nehezen veszem észre hogy ki meleg, ugyanis a legtöbb melegen semmi sem látszik, mert igyekszik fiúsan viselkedni. Nem azokat a melegeket kell példaként venni, akik a felvonuláson vannak pl (azokat én is útálom). Én annyit mondok neked, hogy tedd össze a két kezed hogy nem vagy meleg, és kicsit gondolkodj el, mekkora sebet tudsz ejteni a másikon (így ismeretlenül is) egy olyan dologban, amirõl neked tényleg fogalmad sincs. Könnyû osztani az észt kívülállóként. Melegként élni nagyon nehéz és rossz.... miért van a világon több millió meleg? Miért nagy a valószínûsége annak, hogy egy középiskolai osztályban 1 meleg szinte biztos hogy van? Hát ha a te egetverõ okoskodásod igaz lenne, akkor minden meleg igyekezne ebbõl kikerülni, és azt tenni, amit te leírtál nem??
Igen hallottam már a biszexuálisokról és általában vannak fogalmaim az orientációkról és egyéb mûfajbéli sajátosságokról. A tapasztalataimat, nem a Nõk lapjából, vagy valamilyen beszédes magazinból ollóztam ki. Két évig jártam felkészítõre a pécsi püspökségre (név nélkül, hogy kihez – azóta Kalocsa-Kecskemét segédpüspöke lett az illetõ) Egy évig dolgoztam egy pszichiátriai osztályon ápolóként, 10 évet töltöttem el a vendéglátásban bankett managerként a média celebjei és a politikai/gazdasági elit díszes társaságában, és végül a budapesti szórakozóhelyek némelyike, illetve a férfi utaskísérõk díszes kompániája tanított meg értenem a másságot. Amúgy jól gondoltad – soha sem voltam meleg. Ezzel éppen nem volt problémám, de sok egyéb mással igen, amibõl ha Isten nem hozott volna ki, sohasem tudtam volna megszabadulni. Nem tudnám megmondani, hogy a te jelenlegi szenvedésed a zúzósabb, vagy az amibõl én jöttem, csak egyet tudok, ahogy említettem is, amíg lehelet van a tüdõben és dobog a szíve, addig Isten lehetõséget biztosít a változtatásra. Bíztam benne – egy kicsit – hogy nem fogod elõhozni ezt a leszbikus attitûdöt és nem fogod megideologizálni, hogy miért könnyebb nekik és miért lehetetlen neked. Nem jött be. Az állítólagos megtérésekkel kapcsolatosan szeretném megemlíteni, hogy én kifejezetem azokra a barátaimra és ismerõseimre gondoltam, akik nem csak úgy hobbiból kóstoltak bele a tutiba, mert már annyira unták az asszonynéppel való pajkoskodást, hanem olyanokra, akik kisgyermek koruk óta ebben éltek és akik számára az etalon a saját nemükhöz való vonzódás volt. Sajnálom, hogy ennyire szkeptikus vagy, ettõl függetlenül ezek az emberek tényleg jól érzik magukat a saját családjukban és tényleg sikerült az, ami valaha elképzelhetetlen volt a számukra. Valóban, azt nem tudhatom, amit te átélsz – csak szerettem volna kellõ tisztelettel és alázattal jelezni, hogy nem kell szenvedni a végtelenségig. Ja, még egy apróság – nyilván ezt te sokkal jobban tudhatod mint én, hogy így van-e, vagy sem: Ha egy helyiségben tartózkodik 1000 ember, akik között van kettõ, azaz kettõ meleg, akik egymástól függetlenül érkeznek és nem is ismerik egymást, akkor az esetek 99, 9%-ban, valami bravúros véletlen folytán elõbb utóbb facet to face egymásra találnak. Miért?
Elõzõ vagyok. Pilinszky Jánosról nem hallottál még?? A nagy katolikus költõ, aki élete végéig küzdött és imádkozott azért, hogy ne legyen meleg, mégis úgy halt meg... ilyenkor mi van fõszakértõ??
20:25-nek! Nem tudom, hogy lehetsz te ekkora "szakértõje" ennek a témának, mikor feltételezem, hogy nem is vagy meleg (vagy kitudja). Megsúgom, vannak az úgynevezett biszexuálisok, róluk még nem hallottál? Nekik semmi közük a melegekhez. A biszexuálisok vonzódnak mindkét nemhez, s ez életük során változik, hogy mikor melyikhez jobban. Tehát van olyan idõszak, mikor teljesen a lányok kellenek nekik, lánnyal akarnak komoly kapcsolatot, családot stb, fiúk csak néha jönnek elõ a szexuális gondolataikban. És van amikor ez teljesen megfordul. Namost ezek az állítólagos "megtérések" és "gyógyulások" esetében a "meggyógyult" férfiak eleve biszexuálisok, azaz elõhozták a nõk felé való vonzódásukat, a másikat pedig elnyomták, tehát nekik VAN MIT elõhozni. De egy melegnek nincs mit elõhozni, hiszen nõk iránt semmiféle vonzalmat nem éreznek. És ezt légyszives ne akard már te jobban tudni, mint egy meleg, aki átéli ezt a sok szenvedést.
Szerintem öntsünk tiszta vizet a pohárba! Azt mondják a makulátlan szent egyházak, hogy maga a hajlam nem bûn, csak a "homoszexuális cseledet". Vitassuk már meg, mi számít "homoszexuális cselekedet"-nek? Én is meleg vagyok. Ha én egy hozzám hasonló meleg férfival barátkozom, mint ahogy minden normális embernek vannak barátai, azaz elmegyek vele sörözni, dumálgatni, megbeszélem vele a gondjaimat, számíthatunk egymásra a bajban, mint a barátok. Nos ez Homoszexuális cselekedetnek számít-e? Vagy ha én elmegyek egy meleg szórakozóhelyre, ahol semmi egyebet nem csinálok, csak a meleg haverjaimmal bulizok egy jót, nem smárolok senkivel, csak szimplán jól érzem magam, ez is homoszexuális cselekedet csak azért, mert maga a hely meleg? Vagy a ti Istenetek szemében már ez is bûn? Isten rendelése az is, hogy "szaporodjatok és sokasodjatok"... elvileg ez lenne a férfi-nõ szövetségének a lényege. Ilyen erõvel az is természetellenes, ha pl egy házaspárnak nem lehet gyereke... ezek a házaspárok akkor miért vannak együtt, hiszen a szexualitást nem az élet továbbadására használják. Vagy pl azok a házaspárok, akik kijelentik több év házasság után, hogy nekik nem kell még gyerek, mert karrier meg stb stb., vagy akik nem merik Istenre rábízni az életüket, és csak 1-2 gyereket vállalnak, holott többet is lehetne... ilyen erõvel ezek is Isten rendelésének megszegései nemde???
1. Isten nem gyûlölködõ. 2. Az ember gyûlölködik, de csak az, aki bigott és sznob módon éli meg a hitét. 3. Istennek azért nem tetszõ dolog a homoszexualitás, mert nem Ádám mellé nem Zsoltikát teremtette, hanem Évát, és mondotta neki: "Szaporodjatok és sokasodjanak." Szerintem érthetõ, ha nem tetszik Neki a dolog.
Letölthetõ könyv: Andreas Laun (szekr.): Homoszexualitás katolikus szemmel - http://www.ppek.hu/k527.htm A könyv a homoszexualitással foglalkozik, mely egyre erôteljesebb vitát vált ki korunkban. Miközben a civilizált országokban nemcsak kikerült a büntetendô magatartások körébôl, hanem az ún. meleg mozgalmak egyre inkább és egyre agresszívabban a teljes társadalmi és jogi elfogadásáért harcolnak, aközben a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás alapján gondolkodó és érvelô Egyház azt tanítja, hogy semmiképpen nem lehet azt a heteroszexualitás alternatívájaként értelmezni. A kiadvány szerzôi avatott szakértôk. Andreas Laun erkölcsteológus s egyben salzburgi segédpüspök: ô korunk sok aktuális kihívása egyikeként a homoszexualitás keresztény erkölcsi értékelésével is behatóan foglalkozik. John Harvey amerikai katolikus pap. Ô alapította a Courage (Bátorság) nevû szervezetet, mely immár negyven éve lelkipásztori fórumot kínál a homoszexuális hajlamú embereknek. Dr. Christl R. Vonholdt gyermek- és ifjúsági szakorvos. A kiadványunk tartalmazza a Hittani Kongregáció 1986-ban közzétett dokumentumát is, melynek címe: A homoszexuális személyek lelkipásztori gondozása.
A kereszténység egy téveszme. Legalábbis, ha a kommunizmus az, akkor a kereszténység is.
Gyülölködés az túlzás. Nem gyülölnek hanem lesajnálnak mindenkit, aki az isten kegyét elutasitja . Szóval az mé egy fokkal roszabb, ha lesajnálja a másik embert megvonva mindent tölük.Ez az elvakultság teteje!
Szerintem a kereszténység tanításait nem mindig kell készpénznek venni. Ott van pl. a "hazudni bûn". Nyilván a pedofil papok mindig nagyon õszinték a híveikkel. A homoszexuálisok megítélése talán az ismeretlentõl való félelembõl indul ki. Amíg általánosságban beszélünk a homoszexualitásról, addig nem egy létezõ embert minõsítünk, hanem egy "masszát". Sok ember hozzáállása változik, ha a családjában, vagy akár a környezetében döbben rá egy ember nemi hovatartozására. Akkor már nem tudja a már megismert jó tulajdonságokat elfelejteni, rájön, hogy ismerõse nem lett más attól, amit megtudott róla. Talán ezért lenne fontos, hogy minél többen megmutassák valódi énjüket, mert a társadalom talán rájönne, hogy Õk nem beteg, bûnös, megbélyegzett, ártalmas emberek, hanem a családunk, barátaink, orvosunk, iskolatársaink.
Sajnos az tény , hogy a katolikusegyház a homoszexualitához nagyon visszás a viszony.Amig a papok nagy része gyakorló homosexuális, ugyanakkor az egyház ellenzi és bünnek tarja a homoszexualitást.A cölibátról nem is szólva.Ez a gyakorlat mentális bajokat okozhat, de mindenképpen fölösleges terhelést az egész társadalomnak.
neki szervük = nemi szervük (tényleg fáradt vagyok már) :)
Elõzõ vagyok: Binlia = Biblia, bocs
Isten férfinak és nõnek teremtette az embert.. áll a Binliában. Mi a helyzet va hermafroditákkal? Akik így születnek, hogy mindkét neki szervük van? A falumban van egy ilyen illetõ, férfiként kezelik az emberek, de amúgy van neki mindkettõ..... Utánaolvastam, és a hermafroditiznus egy igenis létezõ genetikai rendellenesség. Kíváncsi lennék, hogy a sok homofób ezt mivel magyarázná? Mert ezekszerint azok a szerencsétlenek, akik így születnek, õk is Isten törvénye ellen "vétenek" .....
Tisztelt 12:10 Igazad van, a 10 parancsolat valóban tartalmazza a szombatra vonatkozó parancsolatot is, sõt a zsidó-keresztény hitvallásnak is része, de az említett vasárnap, alapvetõen a Római Katolikus egyház szervezésében mûködik. Nagyon kedves tõled, hogy ugyan nem hiszel a bibliában és fölháborít Isten véleménye pl. homoszexualitással kapcsolatosan és közben a törvény alapján érvelsz. Amúgy, szerintem több okból sem szerencsés összekeverni az Ó és az Új szövetséget, de ezt most nem bonyolítanám, hogy miért is nem. De ha már így elõkerül ez a szombat, egy-két gondolatot én is hozzáfûznék: I. Jézust a környezetében sündörgõ farizeusok, számtalan esetben a szombattal revolverezték – sikertelenül! II. Pál apostol, költõi egyszerûséggel a Kolossebelieknek a következõt tanácsolta: "Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért, vagy ivásért, avagy ünnep, vagy újhold, vagy szombat dolgában" III. ha esetleg beütöd a biblia.hit.hu keresõjébe a szombat kifejezést, gyorstalpalóban átvizsgálhatod magad is, hogy mi történik szombaton – a vasárnapról már nem is beszélve. A zsidósággal kapcsolatos kérdésre, most idõ és hely hiányában nem térnék ki, de azért megjegyezném, hogy az általad említett témában az elmúlt 20 éves autodidakta módon szerzett tapasztalataim és Izraelben szerzett impresszióim alapján, egészen más információim vannak. Amit Isten kegyetlenségérõl, bosszúállásáról a törvényeinek az igazságtalanságairól és különösen a Stockholm-szindrómáról írtál azt nagyon érdekesnek találtam. Furcsa volt számomra, hogy valaki ennyire berágjon Istenre és ennyire méltánytalannak találja a döntéseit, amikben ráadásul nem is hisz. Nem szeretnék személyeskedni, és tényleg kellõ tisztelettel kérdezem, de nem lehetséges, hogy édesapáddal való kapcsolatod nem igazán a várakozásod szerint alakult és esetleg hagyott benned némi keserûséget? A kereszténység nevében ugyan nem tudnék nyilatkozni, de a magam részérõl maximálisan elismerem, hogy az Új szövetség Istene ugyanaz az, aki az Ószövetségben kõkeményen számolt le az Isten népének az ellenségeivel, vagy akár a saját népével is (amennyiben engedetlenek voltak), sõt aki özönvízzel árasztotta el a földet…… Azonban ha figyelmesen elolvasod, akár az általad említett néhány fejezet horrorisztikus leírását, nyilvánvalóvá válhat, hogy soha sem úgy kezdõdik a történet, hogy patakokban folyik a vér, vagyis mindig van ok és okozat és mielõtt Isten látható módon ítéletet gyakorolna, elõtte kér, felszólít, üzen, figyelmeztet stb. Az Újszövetség is utal erre, amikor arról beszél, hogy: ”Tekintsd meg azért az Istennek kegyességét és keménységét”...... Azt gondolom, hogy attól, hogy az emberiség az idõk folyamán erkölcsileg és morálisan amortizálódott, ennek alapján nem várható el Istentõl, hogy ezt figyelembe véve gondolja át és dolgozza át a törvényeit. Az általad említett törvényekkel kapcsolatosan szeretném megjegyezni, hogy a föld országai közül azok, amelyek igazán élhetõek és minden ember számára megfelelõ szabadságjogokat biztosítanak az adott ország törvényeiben, vagy a törvényalkotók életében mindig ott találjuk a Szentírást. Ezzel a témával kapcsolatosan röviden most csak ennyit tudnék, de azt gondolom, hogy egy könyvtárat lehetne megtölteni ennek a történetével. Visszatérve a témánkhoz – én értelek, hogy igazságtannak tartod Isten mentalitását, de ennek ellenére jelenleg is szó szerint milliók azaz milliók vannak, akik (velem együtt) bizonyíthatják, hogy Isten tényleg irgalmas és nagyon jó. Minden bizonnyal, ha ez a rengeteg ember Isten keménységével találkozott volna, soha, de soha sem tudták volna élvezni a vele való közösséget, mivel ha ez így lett volna, akkor valóban Stockholm-szindrómáról beszélhetnénk. Hála Istennek, hogy ez nem így van.
Tisztelt 12:10
aranyos volt a válaszod, de ez: "akik ilyen tanokat vallanak, hirdetnek, amirõl a kérdésed is szól. :) " A b*zik mióta követnek tanokat? o.O
a bûn és a bûnös ugyanaz?
A kérdező hozzászólása: Egy "b*zi" miért ne lehetne vallásos?
A valódi szeretõ Isten senkivel szemben sem gyûlölködõ, a homoszexuálisokkal szemben sem.a keresztény tanítás szerint elítélendõ dolog a homoszexualitás, õk az Istent halandó emberi tulajdonságokkal akarják felruházni, ami sok esetben nem helytálló.egy hamis Isten-kép él a fejükben.
vallásos lehet, csak keresztény nem (meg zsidó, meg muszlim)
persze, mindkettõjüket
És aki nem vallja be, hogy homoszexuális, mégis jár vasárnaponként templomba, gyónni, áldozni, azzal mi van? Vagy csak az számít bûnnek, amit mindenki tud?
természetesen nem a papot becsaphatja, de Istent nem
A kereszténység, valóban a szeretet - rossz kifejezéssel élve - ”vallása.” Azonban Isten a maga részérõl, elég konkrétan és félreérthetetlenül kifejezte, hogy mi a feltétele annak, hogy valaki az Õ jelenlétében lakjon és mi az, ami kizárja az embert, ebbõl a jelenlétbõl. Isten, prózai egyszerûséggel a homoszexualitást bûnnek ítélte (és ítéli), azonban nagyon irgalmasan fölajánlja az érintetek részére, hogy ezt a tényt önként elfogadhatják, majd önként fölszámolhatják ezt a magatartás és életformát. Isten a bûnöst el szeretné választani a bûntõl, mivel nem lehet irgalmasabb, mint amilyen igaz. Ha egy személy ragaszkodik a homoszexuális magatartásához, sõt ezzel kérkedik, viszont mind addig, amíg ennek a személynek lehelet van a tüdejében és dobog a szíve, Isten lehetõséget biztosít a számára, hogy a korábban említettek szerint fölszámolja ezt az életmódot. Amúgy véleményem szerint, nem a keresztények gyûlölködõ magatartásával van a probléma, (ha esetleg lenne is ilyen) hanem éppen ellenkezõleg a homoszexuálisok arroganciájával, amely éppen abból fakad, hogy homoszexuális csoportok, elvárják a környezetüktõl, hogy a másságukat minden fenntartás nélkül elfogadják. Csak egyetlen példát említenék, amelyben az említett csoportok, elképesztõ bravúrral és erõszakossággal igyekeznek érvényesíteni szándékukat - ez az azonos nemûek házassága. Európa számos országában ez a homokos lobbi rendkívül sikeres térnyerést tudhat már eddig is magáénak.
Utolsó: már nem azért, de akkor Isten egy... köcsög. Szóval te azt vallod, hogy csak azért mert Istennek nem tetszik amit csinálok (pl. ha a b*zulok, vasárnap dolgozom vagy sonkát eszem nagypénteken) akkor a pokolra küld? Ez neked igazságos? Te is beláthatod, hogy ezek más embereknek nem ártanak, Istennek meg pláne nem, ha egyszer mindenható és halhatatlan. Szóval hagyjuk ezt az "Isten szeret mindenkit" szöveget. Ha pl. egy államfõ simán agyonlövet valakit mert nem tetszik a pofája, akkor zsarnoknak nevezzük és elítéljük, mert visszaél a hatalmával. Na a te istened az állításod szerint pont ugyanezt csinálja, sõt, nemcsak megöli õket, hanem még az örökkévalóságon keresztül kínozza is. Ez neked a szeretet vallása? Mi akadálya lenne annak, hogy beengedje a b*zikat, más vallásúakat stb. a mennybe? Az, hogy "mert azt mondtam" nem érv még egy istennek sem. Az meg csak hab a tortán, hogy a homoszexualitást is nyilván õ teremtette... Túl üres volt a pokol vagy mi? Komolyan, akkor már inkább imádnám a Nagy Cthulhu-t, ennél még õ is irgalmasabb isten.
Sajnálom, hogy ha fölbosszantottalak korábbi soraimmal és õszintén sajnálom, hogy ennyire borúlátó vagy, de ahogy korábban írtam, Isten nem lehet irgalmasabb, mint amilyen igaz. Ha egyszer Isten bûnnek nevezte a homoszexualitást, akkor önmagának mondana ellent, ha mégis tolerálná és - mondjuk mától - nem minõsítené bûnnek. Ebbõl is következik, hogy a homoszexualitást nem Isten teremtette. Már megbocsáss, de a te az én vagy akár az egész lakott világ fölháborodhat ezen, ez akkor is olyan tény marad, mint a gravitáció, vagyis ha a földhöz vered magadat, akkor sem fognak fölfelé pottyanni a dolgok. Talán elkerülte a figyelmed, hogy Isten keménysége mellett megemlítettem, hogy jelen idõben azt a korszakot éljük, amikor ebbõl a nyavalyából is meg lehet gyógyulni. Azon még nem gondolkoztál, hogy te elvárnád Istentõl, hogy tolerálja a homoszexualitást, de az fölháborít téged, hogy Õ bûnnek ítéli ezt a cselekedetet. Ha érdekel Isten véleménye és hiszel benne, akkor vagy nagyon bátor vagy, vagy nagyon vakmerõ. Ha nem hiszel benne, akkor viszont nem értem, hogy miért dúl föl a véleménye. Azért szeretném megjegyezni, hogy a homoszexualitás abszolút nem egy súlycsoport a vasárnapi melóval és a nagypénteki sonkával. Különösen úgy, hogy sem a vasárnap, sem pedig a nagypénteki sonka nem szerepel a bibliában, mivel ezek egy bizonyos felekezet tanításai. Viszont a homoszexualitás igen. Képzeld el, hogy tulajdonképpen ez olyan, mint egy ország életében az alkotmány és a törvények, amelyeket, ha figyelmen kívül hagynak az ott élõ, vagy bevándorló emberek számolniuk kell bizonyos szankciókkal. Ha ez földi dimenzióban létezik, márpedig létezik, akkor nem értem, hogy mi a fölháborodás oka. A mennynek, ugyan így létezik alkotmánya és ha te úgy döntesz, hogy ez téged nem érdekel, akkor az a te döntésed. Amennyiben pályafutásod úgy alakul, kérdezd meg Istentõl, hogy hogy merészelt úgy gondolkodni, hogy a homoszexualitást bûnnek ítélte – biztosan válaszolni fog.
"azt a korszakot éljük, amikor ebbõl a nyavalyából is meg lehet gyógyulni" Mégis hogyan lehet meggyógyulni, hogyan lehet ezt "fölszámolni"? Megsúgom, én is meleg vagyok. Vallásos katolikus nevelést kaptam, pici koromtól kezdve jártunk a családommal templomba, 10 éves koromtól kezdve ministráltam a pap mellett, késõbb felolvastam. Mindig is rengeteget imádkoztam és imádkozom ma is katolikusként. Több éven keresztül abban az illúzióban éltem, hogy a férfiakhoz való vonzódásom megszûnik egyszer, és elkezdhetek a nõkhöz vonzódni, hiszen "ez az Isten rendelése". Nagyon sokat imádkoztam ezért, és élt bennem a remény. Pedig akkor még életembe nem találkoztam hozzám hasonló meleg emberrel, sõt ha a tv-ben ilyen jellegû mûsorok mentek (pl. Mónika, ValóVilág), inkább átkapcsoltam, hogy ne is nézzem. Mindezek ellenére mégis meleg vagyok, és az is voltam mindig. Hogy van ez akkor nagyokosok???
nem az a baj, ha meleg valaki, hanem, ha ki akarja élni az ilyen irányú hajlamait
"Azért szeretném megjegyezni, hogy a homoszexualitás abszolút nem egy súlycsoport a vasárnapi melóval és a nagypénteki sonkával. Különösen úgy, hogy sem a vasárnap, sem pedig a nagypénteki sonka nem szerepel a bibliában, mivel ezek egy bizonyos felekezet tanításai. Viszont a homoszexualitás igen." Nagypéntek tényleg nincs benne, de a vasárnap konkrétan a tízparancsoalat része: 3. parancsolat: Az Úr napját szenteld meg! Csak a zsidóknál ez eredetileg szombat, a keresztény naptárban meg a vasárnap a 7. nap. A Biblia szerint mindkettõ bûn és halállal büntetendõ. A kérdésedre válaszolva: nem tartom magam hívõnek, csak megpróbálok rámutatni az ellentmondásokra. A zsidók legalább megoldották, õk nem mondják azt, hogy Isten jó és mindenkit szeret, de náluk nem is mindenható (nézz utána, tényleg ezt mondják), és a pokolban sem hisznek. A keresztények viszont folyton azzal jönnek, hogy Isten szeret téged, jót akar neked, igazságos stb. de addig már nem terjed a megbocsátás, hogy megkegyelmezzen annak, aki nem pl. nem hisz benne. Értem én, hogy mindenható és nincs mit tenni, de törvényei akkor is igazságtalanok. Világos, hogy ezek törvények, de a törvények is lehetnek rosszak. Jelenleg a magyar büntetõ törvénykönyv igazságosabb törvényeket tartalmaz, mint az állítólag végtelenül bölcs és igazságos Isten törvénykönyve. Ez azért elég ciki szerintem. Az, hogy mi igazságos és mi nem, az nem relatív, nem érv az, hogy Isten azt mondta. Az a törvény igazságos, ami bünteti azt, aki másnak árt, békén hagyja azt, aki másnak nem árt és jutalmazza azt, aki jót tesz másoknak (vallások közül egyedül a buddhizmusban van hasonló, a karma). Mindez nem zavarna, ha a kereszténység legalább elismerné, hogy igen, ez ugyanaz az ószövetségi, kegyetlen, bosszúálló isten, aki özönvízzel árasztja el a földet és megöli az elsõszülötteket. Ehelyett arról prédikálnak, hogy igazságos, hogy mindenkit végtelenül szeret. Ez azért elég nagy ellentmondás nem? Sõt, mindezért elvileg nekem is szeretni kéne õt... Van erre egy jó szó a pszichológiában: Stockholm-szindróma. Remélem érthetõ, mi a problémám mindezzel: én ezt a világmagyarázatot végtelenül igazságtalannak tartom. Na többek között ezért nem vagyok vallásos.
"nem az a baj, ha meleg valaki, hanem, ha ki akarja élni az ilyen irányú hajlamait" Mi az, hogy ilyen irányú hajlam? Egy meleg ember ugyanúgy vágyik a férfira, mint egy "heteroszexuális" egy nõre. Ugyanúgy szeretné megtalálni élete párját, ugyanúgy szerelmes lesz egy fiúba, ugyanúgy érez szexuális vágyat. A homoszexuálisok vágyai semmivel sem kisebbek, vagy semmivel sem kevesebbek mint egy heteroszexuálisé, csupán annyi a különbség, hogy egyik a nõ iránt érez vágyat, másik a férfi iránt.
ajánlom figyelmedbe, hogy ez a kérdés a valláskritika rovatban van, és a kereszténység és a homoszexualitás viszonyáról szól! így már talán érthetõ...
"azt a korszakot éljük, amikor ebbõl a nyavalyából is meg lehet gyógyulni" Elõször is minden elismerésem az õszinteségedért. Másrészt szeretném elmondani, hogy csak azért bátorkodtam azt állítani, hogy meg lehet szabadulni ebbõl a nyavalyából, mert több ismerõsöm (fõként férfiak) akik évtizedeket töltöttek el homoszexuális kapcsolatokban, sikeresen számolták föl ezt az életmódot. A gyógyulás felé az elsõ lépés, hogyha elkezdesz úgy gondolkodni a homoszexualitásról, ahogy Isten is gondolkodik róla. Ezt véleményem szerint, csak a biblia idevonatkozó részei alapján lehetséges. Pl.: ha te magad meggyõzõdsz arról, hogy -  Isten nem akarja, hogy homoszexuális légy  Véget akar vetni ennek az életmódnak  Meg akar és meg tud szabadítani a homoszexualitással járó életmód minden következményétõl.  Olyan új szívet, lelket és ”agyat” szeretne adni, hogy még az emlékét is el tudd felejteni a régi tapasztalataidnak…  Olyan új életet, kapcsolatokat és barátokat akar adni, amit/akiket most el sem tudnál képzelni, hogy így is lehetne élned.  Szeretne neked adni egy jó feleséget. Talán egy nem elhanyagolható szabálya, vagy kulcsa az eseményeknek, hogy Isten csak attól tud megszabadítani, amitõl te magad is szeretnél megszabadulni. Ez nyilván egy olyan folyamat, ami hónapokig, de a tapasztalatok alapján, inkább évekig is eltarthat. Az imádkozással kapcsolatosan szeretném megjegyezni, hogy ugyan rendkívül hasznos, de a biblia szavaival élve ”Valaki elfordítja az õ fülét a törvénynek a hallásától, annak könyörgése is utálatos” Vagyis ahhoz, hogy az imádkozás a várt hatást érje el, összhangba kell hozni az életedet Isten beszédével. Hogy ez most miért tûnik nehéznek? Mert egyrészt van egy kialakult értékrended, tapasztalatod és egy olyan környezet, amiben szocializálódtál, másrészt, ahogy a biblia is állítja, az Isten megismerése elõtt, olyan magaslatok, okoskodások és tradíciók vannak kiépülve az ember elméjében és lelkében, ami rendkívül megnehezíti az Õ megismerését. Ami mégis megkönnyítheti ezt a folyamatot – egy döntés. Vagyis az, hogy eldöntöd, hogy szeretnél változtatni a jelenlegi helyzeteden. Ahogy azonosulsz Isten tervével és akaratával, úgy válik számodra is egyre nyilvánvalóbbá, hogy lehetséges – még akkor is, ha az érzelmeid olykor egészen mást sugallnak. Tehát röviden, távirati stílusban kb. ez lenne az elsõ lépés. Amennyiben az elsõ lépés sikeres volt, úgy a folytatás csak címszavakban: a múlt feltárása, megbocsátás, szabadulás, új életmód, házasság, gyerekek stb…hidd el, van ilyen!
a bûnt nem szokás szeretni, általában utálják gyûlölik! így! :) amúgy tudsz magyarul?

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!