Találatok a következő kifejezésre: A hipochondria vagy esetleg (1 db)

A hipochondria "gyógyítható" vagy esetleg van rá esély, hogy egyszerűen "kinövi" az ember?

Legjobb válasz: Érdemes ilyen gonddal megkeresni egy pszichológust. Õ elképzelhetõ, hogy tud a dologgal valamihez kezdeni.

Érdemes ilyen gonddal megkeresni egy pszichológust. Õ elképzelhetõ, hogy tud a dologgal valamihez kezdeni.
A hypochondria csak akkor igaz, ha a betegségrõl való képzelgés olyan mértékû, ami megakadályoz a normális életvitelben, annyira kitölti a gondolatodat, hogy nem tudsz rendesen dolgozni, élni. Elõszõr mérd fel a helyzetedet, hogy nálad valóban fennt áll-e a hypochondria. Én átestem ezen sajnos még kamaszkoromban. Nem voltam egyszerû eset. Mindennap felfedeztem magamon vmi újabb betegséget, az orvosok a mindennapi teendõim közé tartoztak, egyfolytában sírtam, hogy vajon mi lesz velem, megélem-e a holnapot. Láttam egy filmet, amiben egy férfinak agytumora volt, engem akkor nem lehetett leállítani, megvoltam gyõzõdve, hogy nekem is az van. A félelmem olyan mértékû volt, hogy bekerültem kórházba, persze semmi szervi elváltozást nem találtak. Ez az idõszak tarthatott nálam kb. 1-2 évig, és nem értem, hogy, de úgy ahogy jött, el is múlt. Talán belefáradtam a sok fehér köpenyes emberkébe. :) Ha hallok valami betegségrõl, ma már csak azt gondolom, hogy "remélem ilyesmi velem nem fordul elõ..."
Pont nem rég olvastam arról, hogyha csak idõnként fordul elõ veled, ha épp nincs más dolgod, akkor megnyugtatlak, hogy az tényleg nem hypochondria. Bár, tudom az sem lehet kellemes, hogyha idõközönként elõfordul. Nagyon ritkán velem is elõfordul, hogy 1 napig gondolkozom, hogy mivan ha van olyan betegségem nekem is. (Talán annak köszönhetem, hogy az orvostudományt tanulom, és rengeteg betegségrõl informáltak már) De tisztában vagyok vele, hogy ez nálam már nem hypochondria. Nálam is az egyetlen orvos akihez nem mentem el, az a pszichológus volt, de ha elmegyek, lehet, hogy hamarabb átvészelem azt a nagyon nehéz idõszakot, és a családomnak sem okozok hosszantartó problémát.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm az összes választ, fõként az utolsó kettõ segített! ... Nos, én még csak véletlenül se mentem volna orvosira - pedig szép hivatásnak találom, ... fõleg a sebészet érdekel, mert abban van vmi "mûvészi" -, mert egy szimpla kórház sorozatot se tudok végig nézni. Menekülök a tv elõl, ha elkezdõdik a Vészhelyzet, a Doktor House és társai :( ... De az mindenképpen megnyugtató, hogy csak átmeneti zavarról van szó, és nem végleges "hobbiról". :)
Örülök, hogy vmit tudtam segíteni! A vészhelyzetet nem néztem, egy kórházban sem úgy zajlik a dolog, ahogy náluk. :) A Doktor House-ból viszont lehet tanulni, jól megszervezték. Engem is a sebészeti terület érdekel. Szívsebész szeretnék lenni. Bár, azt mondják, hogy nem nõnek való tevékenység. De akkor is ez érdekel a legjobban.
A pszichológus nem orvos, hanem bölcsész, nem betegségekkel hanem lelki bajokkal foglalkozik. A hipochondriánk legfeljebb pszichiáter lehet orvosa, de úgy gondolom, hogy minekutána felismerted, hogy betegséged csak szuggerált dolog így félig már meg is oldottad a kérdést. Ha nem súlyosbodik a helyzet akkor nem szükséges dili-dokihoz menned. Szerintem analizáld az eseteket, ismerd fel a kiváltó körülményeket és kezdeti tüneteket. Meglátod, legközelebb amikor kezdene kibontakozni a helyzet fel fogod ismerni és mosolyogsz majd magadon, esetleg sikerélményed is lesz, hogy nyakon csípted még csírájában a nyavalyát.
Ismerem az érzést. Én is õrülten hipohonder vagyok. Ha valami elváltozást találok magamon, egybõl a legrosszabbra gondolok.Emiatt néha elaludni sem merek. Jó lenne ha végre túllépnék ezen :(((


Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Nem értem ezt. Szerintetek?

Éjszaka azt álmodtam, hogy vendégségbe voltunk és rengeteget ettem. Reggel arra keltem, hogy szokás szerint korog a gyomrom, de nem kívántam az étel, mintha éjszaka tényleg teleettem volna magam. Aztán ettem és nem mondom, hogy nem esett jól, de közel sem annyira, mint szokott. Miért lehetett ez?

2

Miért fontos saját nemű pszichológust választani?

Például nőként én azt feltételezem, hogy egy jó férfi pszichológus jobban átlátja a párkapcsolati problémáimat, de elképzelhető, hogy nehezebben mesélem el a dolgokat. Mit gondoltok?

3

Azt hiszem, fel fogom magam akasztani, nem bírom így tovább. Hogy lehetne megoldani ezt a helyzetet?

Áprilisban otthagyott a barátnőm,azóta mélyrepülés az életem:barátaim sorra elpártolnak tőlem,mióta júniusban befejeztem az egyetemet,a szüleim állandóan baszogatnak,hogy miért nem dolgozok már (könnyű ezt a mai világban,rengeteg helyre jelentkeztem és jelentkezek,de egyik helyre sem vettek fel,pedig több,mint megfeleltem volna),azt hiszik,hogy rajtuk akarok élősködni,pedig eszemben sincs!Depressziós vagyok,április-május óta folyamatosan öngyilkos gondolataim vannak,és úgy érzem,hogy napról napra közelebb kerülök ahhoz,hogy ne csak gondoljak rá,hanem meg is tegyem,szinte már eldöntött dolog ez nálam,már azon gondolkozom,hogy mivel csináljam,ami a legegyszerűbb,legfájdalommentesebb lenne.Valahogy azonban mégsem lenne jó itt hagyni az életet,akármilyen szar is,de egyszerűen nem tudok más megoldást a problémáimra.

2

Olló élével ejtette erős karcolás mennyi idő múlva gyógyul, illetve megmarad a nyoma?

2

Nehéz probléma, tudnátok tanácsot adni?

Üdv!

Előre bocsánatot kérek amiért kisregényt írok, de megköszönném ha páran elolvasnátok és adnátok tanácsot.

Szóval 17 éves fiú vagyok. Elég kellemetlen ezt most mind leírnom, de végül meggyőztem magam hogy tanácsot kérjek.

Ami háttérinfó érdekes lehet: Két fiú testvérem van, a nagyobbik 31 éves (a továbbiakban ha említem a testvérem akkor őt értem). Alapjába véve apa nélkül nőttem fel, amikor kicsi voltam 2 hetente járt haza 1-2 napra. 13 éves koromban a szüleim elváltak, azóta nem él velünk. A kapcsolatunk sose volt az „igazi”, és az elmúlt pár évben meg semmi, nem is látjuk egymást de még telefonon is alig beszélünk 3-4-szer egy évben. Tehát mondhatni apa nélkül nőttem fel ami miatt megvannak a magam hiányosságaim: például konfliktushelyzeteket nehezen kezelek; érzem magamon hogy sok dolgot jó lenne egy felnőtt férfivel megbeszélnem, de nincs ilyen ember az életemben stbstb. Az elmúlt 4 évben volt egy matektanárom (férfi), akihez nagyon elkezdtem ragaszkodni, nagyon sokat beszélgettünk. Eleinte nem tudatosan, de kerestem a társaságát mert egyszerűen jó volt vele beszélgetni. Most hogy kilépett az életemből (elköltözött) rájöttem hogy ragaszkodtam/ragaszkodok hozzá. Nagyon fáj hogy többé nem látjuk egymást. Apám felé ilyet sose éreztem.

Most nézzük a konkrét kérdésemet: Amikor régebben apám hazajárt, anyuval rengeteg vitáik voltak, amiket előttünk (gyerekek) előtt csináltak. Nagyon rossz volt úgy felnőni hogy sokszor rettegtem emiatt. De ez őket nem érdekelte, veszekedtek amin csak lehetett.

Egyszer anyám beszélgetett vkivel (nem velem), amikor én is ott voltam. Olyan 9-10 éves lehettem. Hallottam hogy anyám azt mondja, valamilyen fertőzést kapott el aputól. Ha kicsit körbenéztem láttam hogy apám elég igénytelen ember. Fizikai munkát végez, és emellett nem mosakszik rendesen stb tehát igénytelen. Erre alapozva meg amit anyámtól hallottam elkezdtem apámtól irtózni. Akkor már elég keveset járt haza, teljesen elidegenedtem tőle. Amikor anyut bántotta csak olaj volt a tűzre: egyszerűen képtelen voltam elviselni ha hozzámér. Ez abban a gyerekes dologban nyilvánult meg pl hogy ha hozzámért akkor a „láthatatlan” koszt pl letöröltem magamtól vhova.

Az idő meg telt, eltelt pár év és elváltak. 13-14 éves lehettem, ez az irtózás állapot továbbra is fennállt. Eddig a pontig csak tőle irtóztam. Ekkor úgy alakult hogy otthon laktuk anyámmal meg idősebb testvéremmel. Testvérem elég idegbajos ember, elég sokat veszekedett anyámmal. Internetfüggő, állandóan csak Facebookozik stb. Amikor nekem és a testvéremnek vmien vitánk van (az most nem releváns hogy miért, de elmondom: A lényeg hogy az internetet működtető modem az én szobámban van, bátyám meg a lenti szobában. Ha a nettel bármi baj volt: lassú, akadozott, vagy épp hiba miatt nem volt akkor egyből elkezdett velem ordibálni hogy miért nincs net, stb. Velem is elég csúnyán viselkedett, és ebben az állapotban képtelen volt felfogni hogy nem nyúltam hozzá, de tökmindegy mit mondok én voltam a hibás érte mindig, és ordibált, szidott stb.) Millió plusz egy ilyen eset előfordult, de sose kért bocsánatot, ahhoz ő túl büszke. Életemben egyetlen egyszer sem kért bocsánatot semmiért.)

Az a lényeg, hogy testvéremtől is elkezdtem irtózni. Az még tovább rontotta a helyzetet hogy ha megnéztem őt: ő is elég igénytelen ember. Nem ismerem a nőügyeit konkrétan, de amit tudok az az hogy elég nagy csajozógép. Egyszerre van egy csomó barátnője, és ha épp nem itthon van akkor őket fekteti meg, akik persze nem tudnak egymásról. Védekezni pedig nem védekezik, így vmije jóeséllyel van. Namost lehet mondani azt hogy finnyás vagyok: de hogy egy palackból nem iszok testvérem után, ha ő annyira igénytelen hogy WC-zés után kézmosás nélkül bemegy a konyhába és beleszik, beleiszik a közös kajákba.. A lényeg az hogy elkezdtem testvéremtől is irtózni. Az irtózás itt már nem abban nyilvánult meg hogy a láthatatlan foltokat letöröljem stb, hanem hogy feltakarítsak ha berontott a szobámba, megtöröljek mindent amihez hozzáér stb.

Az irtózásnak két alapja van/volt: az alapja a higénia, mert mint fentebb felvázoltam ő is elég igénytelen. De a fő ok az lelki: egy olyan vita után amikor megsértett, megbántott és semmibe vett, és hozzáteszem hogy konfliktushelyzeteket kezelni nehezen tudok, a feszültségemet úgy vezettem le hogy feltakarítottam utána a szobámat. Mindent megtöröltem amihez hozzáért, a szőnyeget is felsikáltam és mire végeztem: semmi bajom nem volt, nem voltam dühös, nyugodt voltam.

A gond az, hogy ez a fajta hozzáállás megjelent máshol is: iskolában ha valakivel nagyon rosszba vagyok/voltam akkor irtózok tőle (ott persze nem takarítok, egyszerűen csak távolságot tartok). A dolog aztán kicsúszott a kezemből, és egyre érzékenyebbé váltam. Zavar ha hozzámérnek, kerülöm az olyan helyeket ahol sok ember van. Tehát egyre jobban bezárkóztam, és megrögzülve ügyeltem hogy a cuccaim tiszták legyenek. Elkezdtem olyan dolgoktól is irtózni amiktől korábban nem, és a helyzet fokozatosan romlott. Persze magamat meggyőztem arról hogy minden a legnagyobb rendben van.

A helyzet tovább romlott: Otthon is nagyon sok minden zavar, például a padló, falak, stb. Az irtózás pedig „öröklődik” tárgyról tárgyra, stb és nem szűnik meg. Az egész itthonlét kb egy hatalmas feszültség, ahol millió + 1 tárgy zavar.

Tudomány-orientált ember vagyok, tehát pontosan nagyon jól tudom hogy ez a fokú érzékenység erős túlzás. Tudom hogy a környezetünk tele van kórokozókkal, hiába takarítok. Tudom azt is hogy nem normális hogy ennyire elszigetelten élek.

Tehát szenvedek, sokat, és fogalmam sincs hogy mit csináljak. Könnyű mondani hogy hagyjam abba, vegyek vissza, de ott van az irtózás higéniai alapjak emiatt képtelen vagyok.

Tudtuk bármilyen tanácsot adni? Köszönöm,

Üdv 17/f

4

Hogy kerülhetek elmegyógyintézetbe?

úgy érzem jobb helyem lenne ott

5

SZokásos kérdés: Itt a vég?

A bal karom és a mellkasomon másodpercekig tartó hidegrázások vannak. A fejemen azt érzem, hogy hol a bal halántékomnál nyom valami, sőt a szívdobogásomat is érzem ott, de leginkább nyomást, hol pedig a fejem más részein és ez most van. Mi történik vajon velem?Szerintem ez nem pánik, tuti organikus.
Ügyeletet hívtam, de megnyugtattak hogy tuti nem lehet semmi bajom.

Tudni kell: 19 éves múltam, és az egész 19 évemet folytonos generalizált(állandó) szorongás kísérte végig.

Előre is köszi a válaszokat.

9

Panikrohamtol erzehetem azt, hogy hanynom kell?

Egesz nap faj a fejem meg gyenge vagyok es ilyen nekem szokott lenni a hidegfronttol. Aztan megiscsak beugrott, hogy lehet, hogy virus. Es rettegek a hanyastol es a virustol meg ugye sokan hanynak es bepanikoltam, majd szedultem es szinte ereztem, hogy hanynom kell. De halistennek semmi nem volt. Megnyugodtam es minden elmmult. Hanyingerem sincs es nagyon ehes vagyok, de nem tudom, hogyy merjek-e enni?! A paniktol erzehettem ilyet?

4

A bipoláris depresszióból meg lehet gyógyulni 100%osan? Vagy csak eltűnik egy időre és bármikor újra előjöhet?

Egy év nyugi után most mintha megint csúsznék vissza. Rettegek tőle. A pszichológusom szabadságon van - egy éve nem is voltam nála- és nem akarok butaságot tenni. Félek magamtól. Félek a gondolataimtól.
18/L

2

Aki vagdossa magát, az mivel csinálja? És ha leáll vele, akkor a sebek begyógyulnak, vagy örökre takargatnia kell őket?

10

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!