Találatok a következő kifejezésre: A háztartási mennyire kell (4 db)

Mindegy, hogy milyen munka, csak bejelentett leszen.
A háztartási munka (amit nem a lakóhelyeden végzel) beleszámít.
"Ja, végül is minek állást keresni, ha eléldegélsz a segélykén is..." Evvel egyetértek. Én 15éve élek segélyeken és sokkal többet összehozok, mintha dógoznák.
Ja, végül is minek állást keresni, ha eléldegélsz a segélykén is...
Ha bejelentett munka, amiért fizetséget kapsz, és járulékot fizetnek utána, beszámít. De az a kutyát nem érdekli, ha elmosogattál otthon vagy a szomszéd néninek.
Amennyiben a közmunkára is vonatkoznak az általános munkaügyi szabályok, úgy ha jól emlékszem a munkáltató köteles támogatni az alkalmazott továbbtanulását - de legalábbis nem akadályozhatja. Tehát pl. el kell engedniük az (igazoltan) konzultációs napokra, vizsgákra, stb. Talán még ha hamarabb elmész ilyen okból adott nap, az még teljes munkanapnak számít és teljes fizut is kell rá adniuk - de errõl már szakértõt kéne megkérdezni.
Nem is gondoltam, hogy mentesít az, h felsõoktatásban tanulok, viszont vizsgázni mindenképp muszáj lesz elmennem decemberben, remélem, h megértõek lesznek-e téren és valahogy el tudnak majd engedni...
Ha a 28500-at kapod és behívnak közmunkára akkor köteles vagy azon részt venni, ez alól nem mentesít ha akármilyen módon már megvan vagy meglesz a 30 munkanap, vagy hogy felsõoktatási intézmény levelezõ/esti tagozatára jársz. Próbálj meg egyeztetni a közmunka szervezõivel az idõzítésrõl - bár már olyan sok variáció nincs, legfeljebb a decemberit átrakhatják januárra, merthogy január végére már jobb ha le van rendezve ez a 30 napos ügy a februárban kezdõdõ felülvizsgálatok miatt.
Ez engem is érdekelne ez a háztartási munka, mert engem viszont behívtak, pont ma jött a papír, 2 hónapra, viszont én decemberben a vizsgaidõszak miatt tutira nem tudnék bejárni. Nem tudom ez esetben, esetleg elsejétõl el lehetne-e még kezdenem a háztartási munkát, akár november, decemberre, és úgy biztosan megvan a 30 nap. A kérdés csak az, hogy ez megfelel-e annak a 30 napnak aminek meg kell lenni??? Ha megtudtok valamit írjatok róla, én is így teszek ha lesz valami infóm.
Ja, és a háztartási vagy alkalmi munkavállalásról szóló szerzõdést is be kellhet mutatni munkaügyiben, tehát ehhez nem árt letölteni valahonnan a formanyomtatványt.
A munkaügyiben is lehet kérni ilyen nyomtatványt. Csakhogy nálunk, amikor voltam, azt se tudták mirõl beszélek (mint a birkák, néztek egymásra)... Ezért inkább elmentem önkéntesnek... Ez a sok felesleges ember a munkaügyiben.... Csak interneteznek, játszanak a számítógéppel, tenni nem tesznek egész nap semmit!! (Bocsi, már kikívánkozott belõlem)
Még valami ami mü.-ben elhangzott: állítólag a rendes bejelentett 4 órás munkaviszony is 'egész napként' nyom a latban, mikor a 30 napot összeszámolják - ha valakinek ez könnyebbséget jelent, de azért kérdezzetek rá még egyszer.
Nálunk azt mondták, 4 órás munkaviszony esetén a "kötelezõ" a 60 nap. Kivéve az önkéntes munkát, ott 4 óra egy teljes nap, tehát elég ez esetben a 30 nap teljesítése. Gondolom, önkormányzata válogatja... Egyébként mielõtt valaki rákérdez, közmunka nálam kilõve, üzemorvos eügyileg ideiglenesen alkalmatlannak talált 1 évre! Úgyhogy nekem az önkéntes jutott. Legalább én magam választom meg, mit szeretnék csinálni, és nem a bokorba kell járni .....-ni.
Bocsi, most már nekem is dereng hogy az önkéntes munkára vonatkozott ez a megjegyzésük (hogy 4 óra is egész napnak számít). Érdekességképpen most rákeresgéltem hogy pl. városomban milyen 'önkéntes munkára' lehet éppen jelentkezni - hát konkrétan semmire. De ami régebben volt az is jó nagy kamunak tûnik. Mellesleg ha ennél az önkéntes munkánál nem szükséges elõzetes bejelentés hivatalos szerv felé (ahogy az alkalmi munkavállalás és a háztartási munka esetében szükséges), csupán utólagos igazolás kell a több tízezer civil szervezõdés egyikétõl - azaz a munkavégzés megtörténtét tulajdonképpen semmi sem bizonyítja... nos ez esetben ez a legnagyobb kiskapu ebben a témában. Ha pedig a feltételek a következõ években sem változnak, akkor jövõre már lehet direkt erre a célra 'civil szervezetet' alapítani: ami abból él hogy 20 rugóért az illetékesük igazolásokat állít ki. Egy újabb adalék a civil szervezetek érdekes univerzumához.
Ha önkéntest vállalsz hivatalos formában (a 30 napodat csak így tudod leigazolni), akkor fogsz kapni egy önkéntes szerzõdést az adott szervezettõl, + minden nap jelenléti ívet kell aláírnod. A jelenlétit visszaküldik a Civil Központnak, akik leigazolják az önkormányzat felé a 30 napodat.
Ma én is tettem egy kört az önkormányzatnál. Ami biztosat tudtak mondani az az, hogy nem a naptári évben kell meglennie a 30 napnak (jan 1. és dec 30. között), hanem a két felülvizsgálat közötti idõszakban (pl. márc. 1-tõl következõ év márc. 1-ig). Azt is megerõsítették, hogy az alkalmi munka és a háztartási munka valóban teljes értékû munkanapnak számít ilyen szempontból. Hogy ezekkel kapcsolatban milyen korlátozások vannak arról viszont nem tudtak mondani semmit: õk is várnak valamilyen ukázt a központból ami a tiltásokat részletesen leírná. Így azt sem tudták biztosra mondani hogy a háztartási munka esetén ez a bizonyos azonos lakcím probléma létezik-e. Mindenesetre a héten sorra veszem a munkanélküli hivatalt is, hátha õk már informáltabbak (mert eddig közmunka nuku).
Igen, gyakorlatilag így van, akár valamelyik ismerõsöddel is megbeszélheted, hogy jelentsen be háztartási munkára (akár kölcsönösen). Az a kutyát nem fogja érdekelni, hogy a munka valós-e, el van-e végezve, csak a havi 1000 Ft legyen befizetve. Az önkormányzatnál mondták nekem ezt, szó szerint így.
Háztartási munka: Kizárólag a természetes személy és háztartásában vele együtt élõ közeli hozzátartozói mindennapi életéhez szükséges feltételek biztosítását szolgáló tevékenységek. Itt a munkáltatón értik a természetes személyt és nem a munkavállalón. Egyébként a munkaügyiben mondták, hogy az otthonodban (lakóhelyeden) végzett háztartási munka nem számít!
A kérdező hozzászólása: nem kell járulékot sem fizetni utána csak 1000Ft regisztrációs díjat havonta.. http://berkalkulator.net/friss-hirek/a-haztartasi-munkara-le..
Épp azért nem fizetnek utána járulékokat, mert nem számít bele a nyugdíjba, és a TB-d sem lesz meg. Abban az esetben marad meg a TB, ha eddig is szociálisan rászorulóként kaptad.
A mai világban és fizetések mellett meg tudom érteni az utolsót.
...ha viszont behívnak közmunkára az felülírja a ht-munkát, mert ha nem fogadod el megvonják a segélyt.
Az nem lenne baj, csak hívnának. De kezdek kétségbeesni, tavaly se tették (barátnõmet behívták), idén se fognak.....
18.05-nek -...és ha többet keresel a ht-munkával akkor miként döntenél? -Minden közmunkát elvállalnál? -Városban vagy falun élsz? Elõre köszi a válaszokat!
Ha jobban keresnék a ht munkával, mérlegelném azt, hogy mennyire lesz "tartós". Gondolok itt pl arra, hogy jövõre is meglesz-e, vagy nézelõdhetek, mint Jocó a moziban, hogy se munka se segély (mivel nem vállaltam a közmunkát, amit felajánlottak). Egyébként megyeszékhelyen lakom, mégsincs semmilyen közmunka lehetõség. Pedig tényleg bármit elvállalnék....
18.21.-nek Én is megyeszékhelyen lakom, szeptemberre igérik a "nagy" közmunkát... Bár nem tartozik rám milyen végzettséged van ha mégis megírnád köszi...
Megnéztem ezt a kivonatot a 'háztartási munka' szabályairól: http://berkalkulator.net/friss-hirek/a-haztartasi-munkara-le.. és semmi olyat nem találtam benne ami kizárná hogy ezt a munkát akár a közvetlen rokonaidnak végezd. A lényeg a hogy a kapcsolódó adminisztráció (ami elsõ olvasásra nem feltétlen átlátható) pontosan el legyen végezve. A törvény pedig elvileg felsorolja a háztartási munkát is a 30 napba beszámító dolgok közé, a kérdés csak az hogy egész napként, vagy esetleg csak töredéknapként-e?
A második hozzászóló (még az elõzõ lapon) ezt írja: "A háztartási munka (amit nem a lakóhelyeden végzel) beleszámít." Ez, hogy a lakóhelyeden nem végezheted mégis honnan van? Csak emlékeztetõként a törvényben valami ilyesmi szerepel: "háztartási munka: természetes személy munkáltató által létesített, kizárólag a maga és háztartásában vele együtt élõ személyek, továbbá közeli hozzátartozói mindennapi életéhez szükséges feltételek biztosítására irányuló munkaviszony" Namármost, a háztartásban együtt élõ személy ugyan hol a csodában végezné a háztartás másik tagjának a támogató tevékenységet?
Jaj, nem civil központ, hanem Önkéntes Központ :)

Mennyi pénz kell ahhoz, hogy egész hónapban el tudd látni a háztartást? Ketten vagyunk, de mindennap ebédet vinni vacsi meg minden!

Nekem 16 ezer ft bol kell megoldanom egészhónapra mert nálunk nincs olyan hó közben hogy lemegyek boltba egy fej kelkáposztáért!Csak ennyit enged a férjem!Én vagyok hülye vagy mi van????

Legjobb válasz: Nálunk is úgy van, hogy fizetés után kifizetem a rezsit, a hiteleket, elmegyek bevásárolni, és marad kb. 30000 forint költõpénzem. A feleségem majd' 50000 ft-ot kap (GYES+családi pótlék) abból intézi a tandíját (16000), tankol néha (kb. 15000), és a maradék kb. 20000-bõl intézi a napi tejet-kenyeret, egyebeket a mindennapi fõzõcskéhez. Mondjuk én hétvégeken szoktam venni ezt-azt ami nem áll el egy hónapig, meg ha kell valami a vasárnapi ebédhez. Szóval nálunk kb. 35-40 ezer, amit a napi kiadásokra költünk. Azt ítrad nálatok is van havi bevásárlás, tehát a 16000 csak a napi kiadásokra van. Ez tényleg kevés kissé! Tudatosítsd a férjeddel, hogy minden drágul és ennek az összegnek legalább a duplája kell a mindennapi élethez!

Nálunk is úgy van, hogy fizetés után kifizetem a rezsit, a hiteleket, elmegyek bevásárolni, és marad kb. 30000 forint költõpénzem. A feleségem majd' 50000 ft-ot kap (GYES+családi pótlék) abból intézi a tandíját (16000), tankol néha (kb. 15000), és a maradék kb. 20000-bõl intézi a napi tejet-kenyeret, egyebeket a mindennapi fõzõcskéhez. Mondjuk én hétvégeken szoktam venni ezt-azt ami nem áll el egy hónapig, meg ha kell valami a vasárnapi ebédhez. Szóval nálunk kb. 35-40 ezer, amit a napi kiadásokra költünk. Azt ítrad nálatok is van havi bevásárlás, tehát a 16000 csak a napi kiadásokra van. Ez tényleg kevés kissé! Tudatosítsd a férjeddel, hogy minden drágul és ennek az összegnek legalább a duplája kell a mindennapi élethez!
Nagyon sajnállak a helyzeted miatt.Hallottam sok olyan háztartásról ahol a férfi szabja meg mire mennyi pénzt ad.Ez rettenetes, nem tudhtja ezt Õ kiszámítani, hiszen nem Õ fõzi meg az ételt, nem neki kell lerakni az asztalra.Mi 4 en vagyunk 200 ból gazdálkodom.120 elmegy számlákra és a maradékból, ha nem vagyok nagyon ügyes, egy rajzszöget sem tudnánk venni a kaján kívül!!!Nekem 80000-bõl is varázslónak kell lennem, hogy a két gyerek mellett mindíg mindenre jusson!Azt írtad nincs gyereketek, na ha én a te helyedben lennék komolyan elgondolkodnék azon, hogy továbbálok.Ha ennyire fafejû, és nem tisztel téged annyira, hogy figyelembe vegye a véleményedet, szerintem sok jóra ne számíts tõle az élet egyébb dolgaiban sem.Döbbenet, az én férjem meg mindíg csak azt mondja, hogy semmi pénzt ne sajnáljak a kajára.Ha már szórakozni nem járunk, akkor együnk legalább jól, mert akkor Õ ebbõl látja, hogy van értelme annak, hogy dolgozik!!!
Elsö vagyok, de hova kell raknod a többi pénzt, meg mennyi a keresetetek, ebböl abszolut nem lehet kijönni. ! Nem irtad meg hogy gyüjtötök, vagy nincs sok bevétel vagy mi ? Vagy ö költi el a többit ? Ha irnál jobban belelátnánk, tudnák segiteni, bár a kérdésedre válastoltunk, amugy nekem például minden nap kell menni boltba, végül is kenyér is kell....stb...én nem tudnám megoldani az egyszeri bevásárlást, 2 gyerek+ a férjem mellett.
Hát én ezt nem értem, miért csak ennyit enged a férjed, mennyi a bevételetek ? Vagy valami nagydologra gyüjtötök? Vagy csak ö keres ? És mi van akkor ha olyanért kell lemenni a boltba ami hamar romlik, azt nem tudod megvenni ho elején .Gondolok itt tej, tejföl stb.. Amugy mi sem élünk fényesen, kb kettönk keresete / 20 éves munkaviszony után / 200 ezer, ebböl kiadás csekk bérlet, iskola kb 120 ezer benzinnel, 80 bol élünk, és hidd el nem engedhetünk meg mindent magunknak. / 2 gyerek van / ebböl kaja meg a ruházkodás. tehát a 16 ezer szerintem nagyon kevés. Én nem zudnék belöle kijönni. Ti hogy jösztök ki ennyiböl ?
Nekeünk hetente 10 ezer ft a kaja. Az albérlet 100 000 ft körül van. autóhitel 30 000+tank 40 000. bkv bérlet 10 ezer. ovoda 10 ezer. telszámla 20 ezer upc 10 000 2 kutyus és ezen kivül van 2 hitelem amit nem fizetek. és még ruhat nem vettem ..
Megint az elsö vagyok, gondoltam, hogy itt más is itt a probléma, én a helyedbe gyorsan lépnék ebböl a kapcsolatból. Kicsit egos a férjed, neked meg semmi nem jár ? Én ezt nem hagynám, ez tul durva már.
mi mindig hétvégén vásárolunk be, a köv hétre.
Nem hülye, hanem mûvész vagy, ha te ezt meg tudod ebbõl a pénzbõl oldani.Nekem is írd le a titkot léccike. Na komolyan, nekünk 3 gyerekünk van, de én a háztartást alig bírom havi 200-ból kihozni.Ebbe már tisztálkodó, tisztítószerek, kaja, bébiétel, pelus...stb..benne van, de a számlák, hitel..egyebek nincsenek.Ezenfelül ruházkodunk, plusz extrakiadások.
Arra gondolj, hogy most még csak a te életedet teszi tönkre, de ha gyerekeitek lesznek, akkor azokéit is. És az bizony a te lelkeden szárad majd. Nem szabad ennyire csak sodródni az életben, állj ki magad mellett, és hozz felelõs döntéseket!
A kérdező hozzászólása: Köszönöm mindenkinek egy kicsit észhez tértem!Nagyon kedvesek vagytok!!!!
Egy ilyen embernek akarsz gyereket szülni??? Elment az eszed?! Gondolod, gyerekruhára, pelenkára többet ad majd? Egyáltalán milyen apja lesz a gyerekednek egy ilyen egoista barom, aki még egy felnõtt nõn is uralkodik? 32 év még nem matuzsálemi kor, majd találsz más férfit, akivel tényleg társként tudtok együtt élni.
A kérdező hozzászólása: Tudom sokan azt hiszik hogy az ilyen nõ mint én lessen magára de soha nem voltam egy magabiztos típus!
Ha még gyerekeitek lennének, érteném ezt a függõséget, de így tényleg rejtély számomra.
A kérdező hozzászólása: Na õ mindig megkérdezi hogy mire ment el mit vettem!?Tudjátok nagyon hálás vagyok a sok válaszért és most már látom hogy ez nem szerelem!De volna hová mennem és tudom hogy az lenne a legegyszerûbb de 32 évesen, gyerek nélkül, vén banyaként fogok élni!
32 éves vagy az nem jelent semmit, én 30 évesen váltam 2 gyerekkel, és azóta 8 éve élek sokkal jobb kapcsolatban ugy hogy van 2 gyerekem, nincs veszve semmi, jobb most lépni, mint 10 év mulva gyerekkel! Térj észhez, és a magabiztosságtol ne félj, ha rákényszerülsz dolgokra sok mindenre leszel képes !! Válásom után 100 szor magabiztosabb lettem, pedig volt velem két pici gyerek, fel a fejjel, ne légy bátortalan vágj bele.
Kicsit fiatal vagyok hozzátok, igazából nem is tudok tanácsot adni a konkrét kérdés ügyében, ugyanis nálunk soha nem voltak ilyen családi gondok. Nem voltunk gazdagok, most még annyira sem, de egy hangos szó nem volt itthon soha. Én a korodra szeretnék írni. Egy kicsit dedós, de pl a Jóbarátokban Monica is 30 vmennyi éves volt, amikor férjhez ment, unokatesóm 35 évesen vállalta a 2. gyereket nemrég. Egyáltalán nem vagy öreg, és megérdemled a boldogságot. Anyum 30 évesen szült engem. Ne sírj, fel a fejjel. Egy 19 éves lány
A kérdező hozzászólása: Az utolsó válaszadó:KÖSZÖNÖM! teljesen igazatok van!Sokszor érzem azt hogy én több vagyok ennél és igazábol nem ez az én rendeltetésem!Köszönöm, Köszönöm!!
Szia! Hát 16000-bõl egy hónapra 2 embernek megélni tényleg mûvészet. Nekünk a havi bevétel kb.150000, van 2 gyerek (7, és 2 évesek) a nagyobbik lisztérzékeny , így jóval több a kiadásunk (liszt 900-1000 ft/ kg, heti 1 kg kell! tészta 250 gr 300-500 ft) minden kötelezõ kiadást levonva marad kb.30- jó esetben 45000 forintunk.Ebbõl sem egyszerû.:(
Hagyd el, ne pazarold rá az idõd, elvéve a lehetõséget magadtól, hogy olyan társat találj akivel boldog lehetsz, aki partnereként kezel téged.Na hari, de én sem értem meg, hogy hogyan lehet ezt a sok megaláztatást eltûrni.És ha tudtad milyen miért megy a fizud az õ számlájára?Ez normális lenne egy normál kapcsolatban, de nem így.Azt meg nem gondolhatod komolyan, ha 32 évesen boldogtalan vagy az oldalán, akkor még a maradék 60-70-et kibírod mellette?Ne viccelj.Jobb lenne 15-20 év múlva válni gyerekekkel, mikor már egy család életét tönkretette?Gondolkozz, és menekülj tõle!! Sok erõt hozzá, minden jót neked.
Jesszus, nehogy eszedbe jusson ennek az embernek gyereket szülni. Szerinted mi lenne? Akkor is adna 16ezret aztán abból vegyél a gyereknek pelenkát, gyógyszert meg kaját, mert amíg pici nem eheti azt amit ti. Én fognám a cuccomat és elhagynám! Vagy amit az egyik válaszoló írt. Nyitnék egy folyószámlát és odautaltatnám a fizetésem. aztán õ meg majd csodálkozna 10-én, hogy mi van! Azért nehogy már a daját pénzedet, amiért keményen dolgoztál egész hónapban, ne adja oda. Ez már pofátlanság és nagyon aljas dolog!
Azt mondja, hogy csodálkoznál, ha tudnád mennyi pénzetek van?Te miért nem tudod?Mert nem köti az orrodra, mivel nem tartozik rád?Sztem inkább úgy érti, hogy mennyi pénzem van NEKEM, NEKEM, NEKEM!Ez egy egoista barom, nyiss egy folyószámlát, ehhez nem kell a beleegyezése, és nélküle is elintézhetõ.Viseljétek fele-fele arányban a rezsit, aztán adj Neki 8000 ft-t hogy vásároljon be légyszi a te részedre is!Lehet észre tér, és belátja, hogy az Õ gazdagságához Te is hozzájárultál és elkezd tisztelni.Én a Te helyedben most nem hagynám el, mert sztem elsõ dolga lenne eltüntetni a számlájáról a közös pénzeteket, amiért Te is dolgoztál.Már csak azért se hagynám!Nem a pénz miatt, hanem azért mert elvégre nem a rabszolgája voltál, aki az Õ gazdagságáért dolgozott!!Fel a fejjel, keményíts be, ha ezt megcsinálod még panaszkodni sem tud senkinek, mert tuti, hogy leugatják!
Mi is ketten vagyunk, külön háztartásban élünk. Elég sokat költünk kajára, szerintem kb 20-25 ezret minimum(!), bár a szüleink nagyon segítõkészek és van hogy megfõznek, vagy adnak nyersanyagokat. Emellett kapunk ebédcsekket a munkahelyen, úgyhogy legfõképp azt költjük, a készpénzt sajnáljuk. Szeretjük a friss péksüteményeket, a gyümölcsleveket, a finom sajtokat és jó borokat... A férjed meg...inkább hagyjuk. Szerintem ezt már te is érzed.
Akkor a megoldás sima ügy: bemész a bankba, nyitsz egy folyószámlát magadnak, aztán a munkahelyeden átirányíttatod a fizetésedet arra. Ha az uraságnak nem tetszik, fel is út, le is út! Egyszerûen nem értem az ilyen nõket, mint te is vagy, rajtam ugyan nem uralkodna így senki. Bõgsz, ahelyett hogy ráborítanád az asztalt.
Hát nálunk 120 az albi meg a rezsi, 30ezer a kocsi, hitelekre elmegy 34ezer, tankolásra 20ezer, telefonra 20ezer kettõnknek. és akkor még ott a kajálás meg a páromnak a napi 1-2 dbz cigi. A kajára rengeteg pénz elmegy, iszonyat drága minden. A férjem ma hazajött 4tescos szatyorral és 18ezret otthagyott. Már mi is ott tartunk, hogy ruhát sem veszünk. nekem legutóbb anyum vett 2nadrágot, mert nem telik rá. Jöv hóban 210ezerbõl kell ezeket megoldanom és fogalmam sincs hogyan, ráadásul kari lesz, de már megmondtam anyuéknak, hogy nem telik majd még apró ajéndékra sem. A kérdésre válaszolva. Én a helyedben otthagynám ezt az önzõ embert. Az én férjem a fizujából annit vesz el, hogy tankolni tudjon, a többit odaadja, bár tudja, hogy nem várom el tõle, és még sosem kérdezte meg hova tettem a pénzt mire megy el annyi.
A kérdező hozzászólása: A bulizást már mondta, de nem érzékeli hogy rossz ez az egész!Igen a fizetésem az õ számlájára jön (rózsaszin köd)!1 honapig munkanélkül voltam és õ szerinte most össze dõl a világ!Az anyos azt mondta sokan örülnének annak ha annyi pénzük lenne mint nekünk!
A kérdező hozzászólása: Már szét bõgtem magam ahogy olvasom amiket irtok!Nem tudom hogy tudom ezt csinálni!Már nem birom!De bármit mondok az rossz!!!Én ugy gondolom elég volt!!!
A kérdező hozzászólása: Nálunk fizukor van egy bevásárlás!Nincs az ha az egyik boltba nincs far hát akkor majd két nap mulva vissza jövök ha lesz!Lakást vettünk, de én nem érzem rossznak az anyagi helyzetünket!Csak röviden:Más téma:Ha én akarok valahova menni kocsival akkor inkább menjek biciklivel!De ha a testvéréért kell hetente kimenni a vasútra arra mindig van benzin!!!!Egy regényt tudnék irni!!!De ugy érzem hogy azért hogy egy kg kenyérrel többet tudjak venni azért hazudjak vagy mert anyuékra költöttem 500 ft-ot!Na nem én ugy érzem kilépek!!!
régebben jártunk nagybávásárolni, akkor kb 20 000 Ft volt egy hétre a kaja meg az épp szükséges tisztítószer és kozmetikum. Mondjuk sztem mi már a középosztály felsõbb rétegénél avygunk d enem tom:S
Igen, itt szerintem sem a pénz a fõ probléma, hanem maga a rossz kapcsolat, ebbõl gyökerezik minden. Fura, hogy a mai világban még vannak olyan nõk (egész fiatalok is), akiket cselédnek tart a férjük, és azt hiszi, a kismanók hordják az asztalra a kaját! Ne hagyd, hogy ennyire elnyomjon!! Igaz, nem írod, de lehet, hogy nem dolgozol, azért meri ezt megcsinálni veled! Én a helyedben önálló életvitelt alakítanék ki, aztán gyorsan felvenném a nyúlcipõt.... Ennek a pasasnak nem való semmilyen nõ!!
Ez nem a párod keresetén múlik ahogy látom, de elõször próbáld meg , hogy bízd rá ezt a 16 ezret, hogy oldja meg. Mi az, hogy a báttyjára van benzin rádmeg nincs. Ti nem közösködtök? Akkor elmennék jó messzire és vinném a részem és oldja meg egyedül, mert tiszán látszik, ez már nem szerelem, hanem birtoklás feléd. Ne sírj ezen amit írtam , nem akarlak bántani, sõt a férjednek küldenék két nagy fejmosást, de amiket írtál abbólezt a következtetést vonom le és nem tudnék ilyen emberrel lenni.
Hát én is átértékelném helyedben ezt a kapcsolatot. 16. ezerbõl nem lehet biztosítani a minõségi táplálkozást még 1 fõre se! Beszélnetek kéne, és neked több függetlenség!
16000 Ft-bol egy honapra?? Hogyan? Varazsolsz? Mondd meg a ferjednek, hogy o ossza be a 16000 Ft-ot, aztan majd meglatjuk mire lesz neki eleg! Semmire! Ha tudnatok menjetek ki kulfoldre dolgozni, azt hiszem gyereketek nincs, igy konnyen lenne munkatok!!
Nagyon sajnálom, mert ahogy olvaslak, nagyon nehéz lehet neked, és csodálom hogy eddig bírtad.Igen, itt valóban a kapcsolattal van a baj, ez a férfi nem becsül téged.ne haragudj hogy ezt írom, tudom nincs jogom látatlanban ítélkezni, de ez így nem mehet sokáig, ahogy látom te fogsz tönkre menni. Én gyeden vagyok, a férjem sokat dolgozik értünk, sokat plusszozik is, demindent a közösbe ad, és ha bármi kell, onnan vehetjük el, MIND A KETTEN. Sosem szórtam a pénzt, de ha megvennék valamit magamnak azért sosem szólna, nemhogy egy kiló kenyérért hóközben. Próbálj meg vele beszélni errõl, amúgy mindig ilyen volt?
Ne hagyd magad, ne legyél nyuszi! Én a 16ezerbõl bevásárolnék magamnak, a férjem meg egyen, amit akar. Legközelebb meggondolná, hogy mennyit szán a kiadásokra. Egyáltalán miért vagytok közös kasszán, ha ennyire nem tudtok megegyezni a szükséges kiadásokban? El kell számolnod neki a fizetéseddel, vagy mi a fene van? Nekem ez az egész helyzet érthetetlen. Kerestek egyáltalán mindketten, vagy a férjednek kuncsorogsz pénzért? Ahogy elnézem, nem az a fajta, akire anyagilag érdemes rábíznod magad. Nekem van olyan barátnõm, akinek csak a férje dolgozik, de közös számlára megy a pénz, mindkettõnek van kártyája hozzá, és nem téma, hogy ki mire mennyit költ. Nyilván mindketten tisztában vannak vele, nagyjából mennyire lehet nyújtózkodni, hogy a takaró alatt maradjanak. Én még ilyet nem pipáltam, hogy valaki forintra megszabja, mennyit költhet a másik.
A kérdező hozzászólása: Én miota feltettem a kérdést bõgök!Én már nem tudom mi van!Csak azt tudom hogy én már nem birom!Ma megjött munkábol amig el nem ment bulizni a munkatársaival addig veszekedtünk!Abbol van elegem hogy mindig mindenért én vagyok a hibás!!!Mit tegyek?Mondja meg valaki!!!!Nagyon ki vagyok!
Az még mindig nem derült ki, hogy anyagilag fügsz-e a férjedtõl vagy sem, pedig az fontos információ lenne a probléma megoldásához. Nem mindegy, hogy lenyúlja a kereseted, vagy egyszerûen nem ad többet az övébõl. Utóbbi esetben nehezebb ötleteket adni.
Nincs család, akitõl segítséget kérhetnél?Szüleid, akikhez mehetnél, és nem kellene ettõl az embertõl függened?
Hogy van az hogy ö hazajön és elmegy bulizni, én ezt nem hagynám, hivott téged ?, bár ha én a helyedbe lennék akkor sem mennék ha hivna, itt egy megoldás van hagyd el mig nem késö !!!
Hagyd el, ettõl különbet is találsz.
Én ismerek egy hasonló esetet. Õk fiatalon házasodtak, utána jött két gyerek... A gondok már hamar kezdõdtek, anyagi téren is... Napi 500 Ft kapott, hogy abból etessen meg 2 gyereket, és fõzzön is... Jól írtam, 500... Ha nem volt jó a vacsora, elment étterembe, mondanom se kell, egyedül... Na ez a nõ volt mûvész!!! Több mint 10 évig vele maradt, és el is terjedt róla, hogy kis pénzbõl is mennyire jót tud fõzni... De mondjuk ott más bajok is voltak... Mindegy... Szóval ez a nõ nem is akart elválni, van aki még komolyan veszi a hûségesküt. A férj vált, újraházasodott... (Szegény kis teremtés aki hozzáment) Aztán a nõ is újat kezdett, és szült még kettõt... Az elsõ két gyerekét huszonévesen, a másik kettõnél szinte már 40 volt... Minden gyereke szép, gondozott, vidám és egészséges!!!!

Mennyire kell spórolnotok, min tudtok, min lehet a háztartás, gyermeknevelés területén és mi az amin szerintetek nem szabad ezen a téren?

Mennyi idős gyerkőceitek vannak? Dolgoztok már vagy még csak a gyed/gyes jár? Mennyit tudtok így spórolni?

Legjobb válasz: Nekem már nagyobb a gyerek (4 éves), de éjszakára kell még pelus. Ezt megveszem (közép árkategória), mert ha nem, akkor is bepisil, annak ellenére is, hogy lefekvés elõtt pisilünk és éjjel is kimegy. Ha ágynemût mosnék állandóan, az sokkal több lenne. A gyerek kajáján nem spórolok. Muszáj a minõségi étel. Na persze nem veszem meg a 800 Ft-os édeskömény granulált teát. Ez utóbbit nagyon szereti, de idõnként a Rossmannban közeli lejáratban árulják 200 Ft-ért. Ennyiért megveszem neki. Ruhák a turiból vannak. 150 Ft/db áron veszem és nagyon jó minõségû és szép rucik. Magunkon spórolok inkább. Tisztítószerekbõl pl. vannak sokkal olcsóbbak és nem rosszabb minõségûek. A wc kagylóba a tisztitószeres/illatósítós kosarat eddig 6-800 Ft-ért vettem. Találtam 150 Ft-ért és nem rosszabb minõségû és tovább is kitart, mint a drágák. Igyekszem mindig körbenézni, mit mennyiért lehet megvenni. Játékot használtan is szoktam venni interneten. Annó játszószõnyeget szereztem be (újonanni ára 7000Ft én meg megvettem 450 Ft-ért). Hát a hó végére épphogy kijövünk, de mindig keresem az alkalmat a spórolásra.

Nekem már nagyobb a gyerek (4 éves), de éjszakára kell még pelus. Ezt megveszem (közép árkategória), mert ha nem, akkor is bepisil, annak ellenére is, hogy lefekvés elõtt pisilünk és éjjel is kimegy. Ha ágynemût mosnék állandóan, az sokkal több lenne. A gyerek kajáján nem spórolok. Muszáj a minõségi étel. Na persze nem veszem meg a 800 Ft-os édeskömény granulált teát. Ez utóbbit nagyon szereti, de idõnként a Rossmannban közeli lejáratban árulják 200 Ft-ért. Ennyiért megveszem neki. Ruhák a turiból vannak. 150 Ft/db áron veszem és nagyon jó minõségû és szép rucik. Magunkon spórolok inkább. Tisztítószerekbõl pl. vannak sokkal olcsóbbak és nem rosszabb minõségûek. A wc kagylóba a tisztitószeres/illatósítós kosarat eddig 6-800 Ft-ért vettem. Találtam 150 Ft-ért és nem rosszabb minõségû és tovább is kitart, mint a drágák. Igyekszem mindig körbenézni, mit mennyiért lehet megvenni. Játékot használtan is szoktam venni interneten. Annó játszószõnyeget szereztem be (újonanni ára 7000Ft én meg megvettem 450 Ft-ért). Hát a hó végére épphogy kijövünk, de mindig keresem az alkalmat a spórolásra.
Wngem is érdekelne ez a sporólos dolog. Én egyáltalán nem tudok.4 gyerek van.Csak a kaján tudnánk sporólni, de azon meg nem lehet, mert enni meg kell.Még gyesen vagyok 25 000-ot kapok.Egyszerûen semmire nem elég.Nézegetem a részmunkaidõs állásokat, mert a legkisebb csak dec-be megy oviba.De sehol semmi állás.Pedig kiegészítõnek olyan jó lenne.De ez van!
Nálunk még pici a baba, popsitörlõn ill pelenkán spórolok. Popsitörlõt akciósat veszek, vagy ami olcsó. Pelenkát a diszkontban veszem, vagy ha máshol akciós. Bébiételen nem lehet, vagy csak úgy, ha a Hamanek-et veszem (160ft nálunk). Ruhája rengeteg van, azokat kaptuk, így én csak akkor veszek, ha valahol akciós. (Általában minden hónapban veszek 2 öltözetnyi akciós vadonatújat, azok kellenek.) Játékokból sem veszem meg a több ezer ft-os csörgõt, van jóval olcsóbb is, ill én szoktam neki varrni. A fürdetõn, popsikenõcsön nem spórolok. Háztartásilag úgy szoktam, hogy nem folyóvíznél mosogatok, hanem nagytálban, ill nem a legdrágább tisztítószereket veszem. Élelmiszereket általában akciósan veszem.
Nekünk nem "kell", de mivel mindketten szegény családból származunk, nem szórjuk a pénzt. Ruhát kap a családtól újat, így én fõleg turiba járok egy kolléganõmmel. Együtt nagyon izgi válogatni :-) Mivel nem érzékeny a bõre, pelenkából és popsitörlõbõl az akciósat veszem (kivéve pampers, az nekünk engedett). Sok mindent kaptunk használtan, ezeket sem vettük meg újonnan csak azért, mert megtehetjük. Amin nem spórolok: fûtés, víz, ételek neki és magamnak (még fõleg szopik, 5 hónapos). Sajnos gyógytornára kell járnunk, itt sem az volt a szempont, hogy a legolcsóbb legyen. Késõbb a cipõn, játszóházon, egyéb programokon sem szeretnék. Persze sosem lehet tudni...
Mosható pelust használunk, ecettel, mosószódával, Na- perkarbonáttal tisztítok.


A háztartási tisztítószereket mennyire kell kerülni?

Domestossal, meg cillittel kicsit többet érintkeztem, lehet ez baj? Tudom kerülni kell a vegyszereket, dehát takarítani csak kell.Ti hogy oldjátok ezt meg? 12 hetes vagyok.

Legjobb válasz: Én ugyanúgy takarítok mint eddig, és ugyanazzal. Én annyit vettem észre, hogy a vegyszer szaga jobban zavar, megpróbálom nem belélegezni, félrefordítom a fejem. Meg talán a kézfejem is érzékenyebb rá kicsit, de én amúgy is allergiás vagyok mindenre. 19 hetes vagyok és semmi baj nincs:-)

Én ugyanúgy takarítok mint eddig, és ugyanazzal. Én annyit vettem észre, hogy a vegyszer szaga jobban zavar, megpróbálom nem belélegezni, félrefordítom a fejem. Meg talán a kézfejem is érzékenyebb rá kicsit, de én amúgy is allergiás vagyok mindenre. 19 hetes vagyok és semmi baj nincs:-)
Szerintem mindenképp vegyél fel gumikesztyût, ha tisztítószereket használsz. És ha lehet nyitott ablaknál Domestosozz, úgy kevésbé lélegzed be a keletkezett szagot. Szép napot!
Próbálj meg természetes anyagokkal takarítani pl. ecet, citrom stb.A domestos, hypo nagyon durva és mergezõ, szerintem ne használd.
Én még maszkot is használtam + gumikesztyût. Jobb vigyázni!


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!