Találatok a következő kifejezésre: A férjem fenyegetőzik, ha mégegyszer meglátogat (1 db)

A férjem válással fenyegetőzik, ha mégegyszer meglátogat a homoszexuális bátyám, mit tegyek?

A bátyám 4 évig lakott Amerikában, ezért a férjem nem is ismerte eddig, én meg nem említettem neki, hogy meleg, mert valahogy eszembe sem jutott, hogy ezt mondani kéne. Most költözött haza, én meghívtam vacsorára, és gondolom a férjem akkor jött rá, hogy mi a helyzet, mert szóba került, hogy bátyám összejött kint valakivel, de szakítottak, vagy valami ilyesmi volt, nem is ez a lényeg. A férjem akkor nem szólt semmit, csak amikor tesóm elment, akkor mondta, hogy többet ide be nem teheti a lábát. De err?l neki nem beszéltem, mert nem akartam megbántani. Aztán pár héttel kés?bb bátyám feljött hozzánk, amikor a férjem dolgozni volt, én meg megkértem, hogy vigyázzon a gyerekre egy tíz percre, amíg leszaladok a boltba. Ja, a kisfiunk 8 hónapos. A bátyám meg nagyon szereti a gyerekeket, és amúgy is, hát tanár, még jó, hogy szereti a piciket. De eközben a férjem hazajött és eszméletlen botrányt csinált, tesómat csak úgy kidobta a lakásból, miután én hazaértem összepakolta a cuccait és elment, akarta vinni a gyereket is, mert azt mondta, hogy nem hagyja, hogy egy perverz állat megrontsa, de szerencsére a szomszédok kijöttek a balhéra és nem engedték neki. De azt mondta, hogy úgyis el fogja vinni a picit, ha engedem, ha nem. Állítólag már volt ügyvédnél is tegnap, és mindenképpen válni akar. Nem értem, eddig jól megvoltunk! Most meg... Nem merek kimenni az utcára, mert félek, hogy les valahol és elviszi a kislányomat. Mit tegyek?

Legjobb válasz: A férjed azért akar elválni tõled, mert a tesód meleg? Ne haragiudj, de korlátolt egy ember lehet... Talán tényleg egy ügyvéddel kéne besélned, hogy ilyenkor mi van! Bocs, ha nem segítettem sokat, csak felháborít, hogy ilyen emmberek vannak!

Én a helyedben kiadnám az útját és közölném hogy kerestem ügyvédet (persze ezt is megtenném) a gyerekelhelyezés miatt. Beszélni kell vele, persze, de kapjon az agyához. Én jobban félteném tõle a gyereket, mint a bátyámtól (akivel nem maradt volna ott a gyerek gondolom ha nem lenne normális ember). Terry Black jobb apa mint bármelyik meleg / kisebbség / vallásellenes agresszív férfi. Amúgy még abban sem vagyok biztos hogy elhiszem ezt az írást, hiszen félted a 8hónapos kisfiadat (8. sor) hogy a férjed elviszi a kislányt (utolsó sor).
A férjed azért akar elválni tõled, mert a tesód meleg? Ne haragiudj, de korlátolt egy ember lehet... Talán tényleg egy ügyvéddel kéne besélned, hogy ilyenkor mi van! Bocs, ha nem segítettem sokat, csak felháborít, hogy ilyen emmberek vannak!
Simán nem viheti el a gyereket elõre szólok!!Hacsak enm:dohányzol, iszol, drogozol, nem zudod fenntratani stb.Ha nem talál rendes indokot akkor nem viheti el a gyereket...és ha mégis csak úgy odamegy hozzád és elviszi, akkor feljelentheted emberrablásért...legyél evvel tisztában!!!Velünk is hasonló a helyzet....csak engem hurcibáltak a szüleim...sok szerencsét a "korlátolt" férjedhez!És egy 8 hónapos kisgyermeknek az anyja mellett a helye...puszy
Aki képes azért elválni, mert a házastársa családjában van egy meleg személy, ott bizony igencsak nincs rendben valaki. Szerintem a gyermekeidnek sokkal nagyobb félnivalója van az apjuktól mint (a férjed szerint) a bátyádtól. Attól, hogy valaki homoszexuális, még nem "perverz", és nem fogja megrontani a gyereket. Viszont az a személy, aki ezért otthagyja a családját, gyermekét, felrúgja az eddigi életét, attól bizony van miért félteni a családodat... Hozzáteszem: a bíróság szemében az echte homofób, begyöpösödött beidegzõdésû személy még ha te alkoholista-drogos anya lennél sem élvezhetne elõnyt a gyermeknevelésben... Úgyhogy attól félni nem kell, hogy a gyermeket elvinné. Õ képes egy ilyen mondvacsinált ok miatt felrúgni egy házasságot? És ha a gyermekednek az osztálytársa is meleg lesz? Akkor nem járhat iskolába? Vagy netalántán a gyermekrõl derül ki ez... Akkor agyonveri? És még lehetne ezt a sort mondani... Attól senki nem lesz meleg, hogy az anyja bátyja az. A melegség nem "ragályos". Viszont a férjed hülyeségét még "elkaphatja" a kicsi, ha sokat töltenek együtt és megosztja a kedves apuka az "eszméit" vele...
A gyerekedet "csak úgy" nem viheti el Nem jó jel, hogy ennyiért otthagyna benneteket, de ezt neked kell megbeszélned vele. Az jutott eszembe, lehet hogy a férjednek gyerekkorában volt ezzel kapcsolatos "élménye" ? Az megmagyarázná ezt a heves kitörést, meg hogy a gyereket félti.
Próbálok mindenkivel szemben megértõ lenni. A férjed kissé túlreagálta a testvéred szexuális orientációját. Érthetõ is egyrészrõl, mert sok rosszat hallani, de ugyanakkor meglehetõsen öntörvényû és egy picit csökött hozzáállás. Én a helyedben elmagyaráznám neki, hogy egy felnõtt homoszexuális ember semennyire sem perverz és egyáltalán nem veszélyes. Hiszen nem pedofil, csak homoszexuális. Ilyen erõvel egy heteró felnõttõl is félteni kellene a vele ellentétes nemû kisgyerekeket. El kellene mondani neki, türelemmel, hogy sem te, sem pedig a testvéreg nem tehet errõl a dologról. Õ maga is szenvedõ alany, mert megbélyegzi õt a társadalom. De te szereted, mert a testvéred, és õ pedig tiszteletben tartja a családotok dolgait, tehát nem veszélyes. Ha ezt sikerülne megértetni, akkor a következõ lépés lenne, hogy hárman összejöjjetek, és a két férfi õszintén beszélgethessen egymással. Nem baj az, hogyha a férjed irtózik a "buziktól" (bocsánat), de legalább arra legyen tekintettel, hogy testvérek vagytok. Próbálja meg elfogadni õt. Amúgy ez a buzifóbia azért is álságos, mert ha valahol egy társaságban kiderül, hogy egyik pasas az, akkor mindenki viszolyog, és attól fél, hogy a meleg illetõ majd vele is kikezd. Milyen érdekes, egy vegyes társaságban, ahol nõk és férfiak is vannak, senkinek fel sem merül, hogy a pasi az összes csajt meg akarná...
szerintem le kéne ülnöd vele egy kicsit beszélni, még ha nem is akarja. próbálj meg érzelemtelenül (sírás és ordibálás, no meg gyerek nélkül egy semleges helyen) Én elhiszem, h az elõítélet ekkora úr lehet, anyukám is szokott egyet, s mást csinálni, ami teljesen ledöbbent (no nem feltétlen a melegekkel szemben). Nem hiszem, hogy feltétlen ügyvédhez kellene fordulni, szerintem ha EDDIG tényleg jól megvoltatok, és nem gyanakszol egy esetleges harmadikra, a férjed csak kétésgbeesett. Lehet, egy párkapcsolati tanácsadó, v egy pszichológus (KÖZÖSEN) sokkal többet segíthet az ügyvédnél (feltéve, ha meg akarod menteni a házasságod). Nem azért mert olyan nagy lelkiproblémák vannak, hanem mert egyszerûen vannak dolgok, amiket õk jobban tudnak elmagyarázni. Ülj le vele, beszélj róla, beszélj az érzéseidrõl, hogy teljesen kétségbeejtett, és nem tudod miért teszi ezt. Hátha lehet vele beszélni.
A férjed fogalomzavarban szenved. A pedofil az aki kislányokat ront meg, nem a homoszexuális!!! Még ha kisfiú lenne a baba, de akkor is hülyeség féltenie. De egy lánygyermek ugyan miért érdekelné egy homoszexuális férfit??? Szerintem ezzel az indokkal nem viheti el a gyermekedet! Gondolj bele, volt már itt az országban olyan homoszexuális férfi, aki FIÚ gyermeket fogadhatott törvényesen örökbe!!! Szerencsére ez már a 21. század, itt már lassan emberszámba vesszük azokat is, akik kicsit mások mint a nagyátlag. Szívbõl sajnálom hogy ilyen pasinak szültél gyereket!! A hülyéje képes a kislánya életét romba dönteni csak azért, mert kiderül hogy a nagybácsi a pasikat szereti???
Õszintén, szerintem a férjednek csak egy indok, hogy miért akar elválni.Azért, mert van egy buzi a családban még nem pattan le senki mellõl a férje, maximum egy kicsi húzza a száját, meg érezteti vele hogy nem kedveli.Ezt jól jegyezd meg! A gyereket meg nem veheti el, nincs az a bíróság, aki egy buzi bátyus miatt neki ítélné a gyerkeet, fõleg nem egy 8 hónaposat.
Szerintem a férjed azért reagált így , mert sok ilyet lehet hallani a médiában hogy homoszexuális férfi ezt meg azt csinált. Eszméletlen elõítéletei lehetnek, de ne hagyd hogy választásra kényszerítsen téged, közte és a bátyád közt. Mindenestre keress ügyvédet gyorsan, ha tényleg ennyire komoly az ügy, hogy a gyerekedet bármikor elviheti.
A kérdező hozzászólása: Elnézést kérek, nem tudom, miért írtam kislányt, amikor fiam van, de van az úgy, hogy írok, és közben valami eszembe jut, és akkor valami hülyeséget írok le. Így visszanézve tényleg elég hülyén fest, hogy ezt írtam le... Ja, amúgy voltam ügyvédnél és csak a legjobbakat mondta! És köszönöm a válaszokat mindenkinek!
Ez fura. Meg kellene kérdezni a férjedet, hogy mi baja.
A kérdező hozzászólása: Az a baja, hogy intoleráns. Mindegy, nem is izgat már, ugyan ebbõl az okból kifolyólag már fél éve elköltözött, beadta a válást. De az ügyvédem megnyugtatott, hogy ezért ugyan el nem viszik a gyereket. Hát ha ilyen sok pénze van, pereskedjen csak.
A kérdező hozzászólása: Ja, mert amúgy az elsõ balhéja után visszajött persze... Na idáig tartott a szánom-bánom.
Remélem kidobtad az IQ bajnok férjedet, aki a szennymédiából "okul"!!! Akinek annyi intelligenciája nincs, hogy meg tudjon különböztetni egy meleget egy pedofiltól, az diliházba való ! Elkeserítõ milyen tudatlan emberek élnek itt ...
Különben is milyen jogon tiltana el bárki a saját családodtól.
És ha ne adj Isten a fiad majd a férfiakhoz vonzódna, akkor õt is csak úgy kidobná, vagy kitagadná a saját gyerekét, mert más? Ne már! A bátyád meg eleve nem tehet róla hogy meleg, ezt nem õ választotta gondolom.8 hónapos?Mit tudna vele tenni a bátyád?Ez egy tapló!Már bocsánat. Amúgy meg szerintem biztos hogy nem veheti el a gyereket, milyen élete lenne már szegénynek egy ilyen apa mellett?Meg vigyázz rá, szívességet tesz, és az a hála, hogy kidobja?Na az ilyen emberek nagyon irritálnak. Ilyen pasinak nem kellett volna gyereket szülni, de hát az is igaz h nem tudhattad elõre :( Én sok sikert kívánok neked, a pici maradjon mindig veled!!
Én a helyedben elválnék egy ilyen embertõl:D Még, hogy õ fenyeget téged?:) Mintha érdemesebb lenne nálad egy kapcsolatra. Eleve milyen ember az, aki egy másik felnõtt embernek megszabja, hogy kivel találkozhat? Nem a rabszolgája vagy.

Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Válás után újra együtt?

Van itt olyan, aki újra összejött az elvált férjével/feleségével? Elmesélitek a történetet?

3

Miért viselkedik így a gyermekem anyja?

Már több mint 2 éve szétmentünk a lányom anyjával. Én természetesen fizetem a gyerektartást. Mivel távol lakunk egymástól (350 km), 2-3 havonta tudom elhozni magamhoz, olyankor 1-2 hétig is itt van. Az exem folyton azzal csesztet, h el fog felejteni a gyerek, de múltkor is csak 4 napra engedte el, meg nyárra is megbeszéltük, hogy mettől meddig lesz velem, utána meg hirtelen megváltoztatta, mert valami ballagás lesz, ezért egy héttel később vihetem. De milyen ballagás tart 1 hétig? Amikor velem van, a kislányomnak hiányzik az anyja, ilyenkor megkapom, hogy nem érzi jól magát velem. De amikor viszem haza, akkor nem akar visszamenni az anyjához, és én is ugyanúgy hiányzom neki. Amikor velem van, olyanokat mond neki az anyja a telefonba, hogy nem veheti el tőle senki, és hasonlók, amire a kislány csak annyit tud mondani, hogy "jó" meg "igen", és ezért is én vagyok lecseszve, mert biztos befenyítem a gyereket, hogy nem mond semmit a telefonba. De ha ő magyaráz végig, hogyan is mondjon szegény bármit? Bocs, h ilyen hosszú lett, még tudnék írni bőven... Miért viselkedik így? Nem akarom én elvenni tőle a gyereket, de azért csak az apja vagyok, nekem is jár a láthatás, és a gyermek is igényli.

20

Ha papíron fele-fele arányban vagyunk tulajdonosai a lakásunknak, ettől még férjem lemondhat a ráeső rész követeléséről válás esetén?

90 %-ban az én örökségemből vettük a lakást, de fele-fele arányban lettünk a tulajdonosai (mert így kevesebb illetéket kellett fizetni férjem fiatal kora miatt), ezért akartuk így. De egy esetleges válásnál, ha férjem le akar mondani a papíron ráeső részről, akkor ezt megteheti-e?

6

Miért van az, hogy egy szakítás után az egyik pillanatban nagyon hiányzik az illető, elkap, vagy fojtogat a sírás. A másik pillanatban pedig közönyös vagyok, ha rá gondolok nincs érzés bennem. Ez miért van?

3

5 éves kapcsolatom ment tönkre, nem voltunk házasok. Van egy 3.5 éves kislányunk. én magyar a párom szlovák állampolgár. A kislány szlovákiában született, de már magyar állampolgár. Lehet enyém a gyerek?

5

Akik úgy válnak/szakítanak, hogy észérvek miatt teszik, de ők maguk még szeretik a párjukat, hogy mennek szembe a saját érzelmeikkel?

Tehát arra gondolok, hogy két ember közül az egyik kezd úgy viselkedni, amiért a másik a kapcsolat befejezését fontolgatja. De az, aki fontolgatja, az azért fontolgatja, mert sérti őt a másik viselkedése, elhidegülése, megbeszélés-képtelensége stb stb.

Konktétabban: van egy pár, férfi és nő, a nő elhidegült, eltávolodott, de nem jelez befejezési szándékot. A férfi nagyon szereti őt és mentené a kapcsolatot, de hiába tesz bármit, hiába kezdeményezi nagyon sokszor, hogy higgadtan üljenek le, nem tudnak zöld ágra vergődni. A férfinak ebből elege lesz, megalázottnak, lenézettnek érzi magát. Az érzései alapján ő tényleg életre szólónak szánta a kapcsolatot, de a nő viselkedése miatt az észérvek ellene szólnak a folytatásnak. Mi ilyenkor a teendő?

(kérném, hogy ne a "megfordítósok" válaszoljanak, lehet kritika is, csak normális hangnemben :) köszönöm)

7

Kérheti a gyerektartás csökkentését?

Volt férjem a közös gyerekünk után a fizetésének a 20%-át fizeti gyerektartásként.
Azóta ő már megházasodott van két kisgyermeke is.
Esetleg kérheti a bíróságon hogy a nekünk járó gyerektartás összegét csökkentsék?Vagy ha kéri van esélye?hisz van két új gyereke is...

4

Másodfokon gyerektartás 100 ezer lesz?

Tisztelt Fórumozók!
Véleményükre lennék kiváncsi vagy egy ki biztatásra??
Szóval holnapi nap lesz a férjem másodfokú tárgyalása gyerektartás perben.Sajnos első fokon helyben hagyták a 100.000 forintos gyerektartást.2 gyerekre.Az én kinti osztrák családipótlékom miatt.(amit a mai napig nem értünk hogy ehez mi köze a volt élettársnak és családjának...)A férjem kint húsfeldolgozó.Az ügyvédünk levezette a bíróságnak a beadott papíron hogy a volt élettársnak is ennyit hozzá kellene tenni,hogy akkor nálunk a közös gyerekünk lenne hátrányos helyzetben,hogy nem szükséges ekkora összeg a gyerekek havi dolgaira.Nálunk nem vették figyelembe a több mint 100.000 forintos hitelt a volt élettársál igen.
310.000-ből élnek meg 5-en.Ebből 60.000 ft a férjem fizet minden hónapban.Hosszú lenne leírni hogy miken mentünk már keresztül.Szeretném tudni hogy milyen eséllyel indulunk holnap a tárgyalásnak?

21

6éve váltam.2gyerekemre megállapodtunk 20ftban a bíróságon. Emeltethetem az összeget? V. feleségem jelenleg a családi pótlékból él. Született egy gyermeke mástól vele is él.

24

Szerintetek így helyrehozható egy házasság? Használhat ha a gyerek belefolyik?

Szüleim lassan egy éve folyton veszekednek,az okok között szerepel anyám alaptalan féltékenysége,munkahelyi stressz,és én is elköltöztem tőlük (addig villámhárítóként használtak ).

Válni nem akarnak,de megbeszélni se.
Nem mozdulnak ki otthonról,mindig csak sóhajtoznak,hogy jó lenne (pénz van rá bőven,idő is lenne)

Mennyire segítene,ha mi (én és a barátnőm) elvinnénk őket hétvégente kimozdulni valahova (fürdő,étterem vagy csak szép helyre kirándulni),ahol aztán kettesben hagyjuk őket,ott a lehetőség beszélgetni?
Csak másabb mint otthon a megszokott négy fal között.

11

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!