Találatok a következő kifejezésre: A férjem 2. beadványában engem (1 db)

A férjem a 2. beadványában engem hibáztat, mivel közössel nem tudtunk válni. Tanukat tényeket nem írt nem a bíró által kért dolgokról írt. Ha én válaszoltam erre, akkor kiírják a tárgyalást, vagy megüldik neki amit én írtam és Õ is megválaszolja?

Szó szerint hallani sem akar az anyagiak megosztásáról, mivel minden pénzünket az Õ házába és gyerekeibe fektettük én pedig ott vagyok, mint megismerkedésünkkor. Nem szeretnék ügyvédet, de azért úgy gondolom 2 év után jána vmi, mivel cca 2 M-t forgatttunk be.

Legjobb válasz: Szard le, ha õ így, te ne hagyd magad! Látszik, h a pasi nem akar normális keretek közt megegyezni, ne engedd, hogy most is õ irányítson, most már szabad leszel!

Szard le, ha õ így, te ne hagyd magad! Látszik, h a pasi nem akar normális keretek közt megegyezni, ne engedd, hogy most is õ irányítson, most már szabad leszel!


Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

A bírónő az elsőfokú ítélet meghozatalakor nem vette figyelembe a két fél által elfogadott pszichológusi szakvéleményt. Sok más tényt sem (a gyerekek velem laknak), ami mellettem az apa mellett szól. Felebezésen kívül még mit tudok tenni?

9

Valaki tud segíteni?

Anyukámék elváltak, elköltöztünk a családi házból.
Az állandó lakcím nem változott, csak a tartózkodási hely, viszont a családi ház zárját kicserélték...
úgy költöztünk el, hogy bármikor visszamehetünk.
Ha odamegyek, mit csináljak? Hívjak rendőrt?
A bíróságon elmondtuk, nemnagyon vették figyelembe, csak elmondták apámnak, hogy cserélje vissza. Ennyi, kész.
Mit tegyek, hogy be tudjak menni, ami jogilag is helyes?
Gondoltam arra, hogy betöröm az ablakot, de eszembe jutott, hogy rongálás címen kaphatok érte...
(mert olyanok, hogy mindenhol, ahol csak tudnak, kicsesznek velünk...)
Köszi!

5

Ti mit tanácsolnátok kívülállóként? Előre bocsájtom, NEM rólam szól a történet, tőlem csak segítséget, illetve tanácsot kért a sztori női szereplője.

4 hónappal ezelőtt megismerkedett egy 38 éves férfival. Egy közös ismerősük révén történt; kicsit levelezgettek, aztán személyes találkozó is lett belőle. Elsőre is ugyanolyan szimpatikusak voltak egymásnak, újabb, mindennapos találkák következtek; mozi, vacsora, kirándulás…
A pasi szépítés nélkül elmondta, hogy válófélben van, egy éve otthagyta őt a felesége. Már évekkel korábban kiderült, hogy megcsalta őt a nej, de akkor a gyerekek miatt megpróbálta rendbehozni az életüket. Nem sikerült, az asszony lelépett a szomszéddal. A 2 gyerek 1 hetet az anyjával, 1 hetet az apjával tölt. Õ tökéletesen ellátja mindkettőt, tehát nem pótmamát, vagy háztartási alkalmazottat keresett, hanem valóban egy igazi társat magának. A válóper a gyerekek elhelyezése, és vagyonjogi kérdések miatt nyúlik mint a rétestészta, mivel az asszony tudja, hogy a volt férje számára nagyon fontosak a gyerekek, és vissza is él azzal, hogy miattuk követelőzhet.
A férfinak sem korábban, sem azóta nem voltak nőügyei, de egy évvel a különköltözés után úgy érezte, hogy eljött az ideje új életet kezdeni. A történet úgy folytatódott, mint egy lányregény. Minden tökéletes volt minden szempontból, tényleg úgy tűnt, hogy ők ketten a másik felüket találták meg egymásban minden téren. A gyerekek bemutatását nem siette el az apjuk, épp azért, mert úgy gondolta, hogy nem akarja őket összezavarni, ráérnek akkor, ha mindketten biztosak a hosszútávú kapcsolatban. De szerencsére az iskolás kisfiúval, és az ovis kislánnyal is rendben ment minden, megszerették a barátnőt, és ők is örültek, ha közös programjaik voltak.
Az időközben megismert családtagok, rokonok, barátok is azon a véleményen voltak, hogy ritka szerencse, ha két ennyire összeillő ember találkozik, és messziről látszik rajtuk mennyire boldogok. Így is volt, egészen néhány nappal ezelőttig. A férfi, már egy pár napja feszült volt; mint mondta, a közelgő újabb tárgyalás aggasztja, mert úgy tűnik, megint nem sikerül majd megállapodni a vitás kérdésekben. Aztán azt kérte a barátnőjétől, hogy üljenek le beszélni, mert baj van. Zokogva elmondta, hogy szereti, nem akarja elveszíteni, rettenetesen szégyelli, és fáj neki, de úgy érzi, hogy most nem fog működni a kettőjük kapcsolata. Zaklatott és ideges a válás körüli hercehurca miatt, senki mást nem tud elviselni maga mellett a gyerekeken kívül. Õ sem érti, hogy mi történik vele, de egyszerűen nem tudja felszabadultan boldognak érezni magát, amíg ebben a helyzetben van, és azt sem tudja megmondani, hogy ez meddig tart. Nem mondja azt, hogy legyen végleg vége, de azt sem kérheti, hogy a lány várjon rá bizonytalan ideig. Szerintetek?

18

Ti mit tennétek a helyembe? Válnátok vagy sem?

A helyzet a következő van 3 csodálatos gyermekünk ( 4 éves , 2éves , 5 hónapos ) , eddig minden rendbe volt , viszont most teljesen máshogy viselkedik , szerintem meg is csal , hisz sosincs itthon ha meg esetleg itthon van akkor pedig befekszik a gép elé vagy bemegy a hálószobába bezárja az ajtót és csak telefonál vagy nem tudom ,hogy mit csinál , szóval lényeg , hogy semmit nem csinál a gyerekekkel , még arra se hajlandó , hogy elvigye őket oviba és bölcsődébe , ha nem reggel olyan 5 körül elmegy itthonról,és van amikor éjszakára se jön haza ! Eddig minden rendbe volt , haza jött időbe játszott a gyerekkel , nekem is sokat segített és csak az ő kedvéért vágtunk bele a 3 gyerekbe ! De ez így nem mehet tovább , szerintetek mit tegyek ?

98

Ha az anya a gondviselő, de a gyerek elköltözött az apjához, kell fizetni az apának továbbra is a gyerektartást?

8

Másfél évig külön éltem a gyerekektől. Jelenleg 3 hónapja együtt élünk a gyerekekkel, velem szeretnének élni, de a nagyobbik mindenkire féltékeny, semmi nem jó amit én csinálok, nekem jön, napi 3-4 órát hisztizik, rongál. Mi lenne a jó megoldás?

A gyermek 10 éves, válófélben vagyunk a férjemmel.

5

Szerintetek mit kellene tennem?

Az édesanyám(34) egy éve elvált édesapámtól(35).Sok pénzt vitt el,épített egy házat magának.Én édesapámmal maradtam,hozzá jobban ragaszkodom.Fiatalon ismerkedtek meg.Húsz évesek sem voltak,de már én megszülettem.Érdemes tudni,édesapám nagyon talpra esett ember,igazi jég hátán is megélek típus.Szóval elmondásuk szerint nagyon szegények voltunk,de édesapám kitartásának köszönhetően mára jól élünk.Mondhatni mindent együtt értek el,édesanyám ott volt édesapám mellett kisebb botlásokkal.Amikor én 4 éves lehetem megcsalta édesapámat,amit megbocsájtott,neki születésem előtt pedig kétszer,ezt annyai nagymamámtól tudom.Tudni érdemes édesapám nagyon gyűlöli az olyan nőket akik csak azért kedvesek vele,mert így áll anyagilag.Emlékszem hallodtam amikor itt volt nálunk egy barátja és beszéltek egy nőröl,hogy nyomul édesapámra,és azt mondta neki,azt soha nem fogja megengedni,hogy valaki is dicsekedhesen vele,és hogy megpróbálja át venni édesanyám helyét,és annak egy pillanatig sem fogja kitenni édesanyámat,hogy úgy érezze ez nincs biztosítva.Ezt én véletlen hallodtam,nem mondhatni,hogy csak azért mondta mert ott vagyok.A fordulat,hogy most édesanyám vissza akar jönni,de édesapám hallani sem akar róla,meg kérdeztem tőle igaz-e amit nagymamám mondott,és azt mondta igaz,már annyit nyelt neki,hogy nincs több esélye nála.Édesanyám állandóan traktál,hogy győzzem meg apát de nem bírom.Apa Azt mondja mindig,hogy elfogyot a pénze,mert belefogot egy komával valamibe,és nem jött nekik össze,és most csak kétségbe van esve,és ő nem lesz neki,csak egy biztos pont amit bármikor elő lehet húzni.Megértésemet kérte,és hogy ne haragudjak rá,de ő sem így tervezte.Szerintetek mit tegyek,és van-e rá esély hogy kibékülnek még?

6

Szerintetek is a válás a legjobb megoldás ebben az esetben? (ha egyébként is "megcsalom")

A férjemmel 15 éve vagyunk együtt, az utóbbi pár évben nincs szex. Õ nem akar. Beszéltünk már erről, küldtem orvoshoz, próbáltam változtatni rajta, de egyszerűen nem kívánja. (előtte sem volt az a nagyon nagy étkű). Válni nem akartunk, szeretjük egymást, nincsenek gondjaink (más téren), a gyerekek és a pénz is összeköt minket. Én még férfiként is szeretem, állítása szerint ő is szeret engem. (Persze nincs már rózsaszín köd). Nem várja el, hogy hűséges legyek. Én pedig már nem is vagyok egy ideje... Nem beszélünk róla, de tudom, hogy tudja. Látszatra őt nem zavarja, attól tartok tényleg nem.. Nekem viszont ez így nem valami jó. Szemétnek érzem magam. Viszont a válást mégsem akarom. Volt már valaki hasonló helyzetben?

30

Férjem házábol kapok valamennyit, ha házasság előtt szerezte?

Házasság előtt került a nevérea ház. Vannak rajt adosságai a férjemnek, amik akkor keletkeztek, amikor még nem voltunk együtt. Valamint bírosági zár alatt van a ház, az előző tulajdonos adosságai miatt. A férfi most börtönbe, meg kell várni, mig lezajlik az ügy, hogy legyen valami a hábol állítolag. Egy éve itt lakom a férjemmel és az övé a ház 50%-a. Viszont én fizettem a ház összes elmaradott számláját, a falakat kifestettem, nyílászárokat cseréltettem. Ezekről számlám jelenleg nincs. Mi a teendő ilyenkor, hogy a lehető legjobban jöjjek ki belőle?

7

Hová mehetek látleletet vetetni arról, ami már alíg látszik?

Hová mehetek látleletet vetetni arról, ami már alíg látszik? Igazából nem kellene látlelet, csak hivatalos ember, lehetőleg orvos írja le, hogy mi történt...

8

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!