Találatok a következő kifejezésre: A bolygó babakocsi jobb, vagy a sima (1 db)

A bolygó kerekű babakocsi jobb, vagy a sima?

Legjobb válasz: A bolygókerekû, hiszen azt úgy tudod tolni, mint egy bevásárlókocsit. A simát minden kanyarban a két hátsó kerekére kell emelni és elfordítani. Volt olyanom, egy borzalom.

A bolygókerekû, hiszen azt úgy tudod tolni, mint egy bevásárlókocsit. A simát minden kanyarban a két hátsó kerekére kell emelni és elfordítani. Volt olyanom, egy borzalom.
Szerintem tologasd egy kicsit mind a kettöt és rájösz neked melyik a jobb.Én a simával nem tudok közlekedni, a bolygókereküt az elsõ alkalommal össze-vissza toltam , de mostmár úgy megy ahogy én akarom.A simával még mindig nem megy pedig azt is gyakoroltam
Nekem volt ez is, az is. A bolygó kerekût én nem szerettem, a sima nagyot AZT igen. Azért is mert 16 hónapos volt a nagyobbik baba mikor megszületett a kicsi, de a nagyba mind a kettõ bele fért.(kicsi feküdt a nagy ült, majd mind a kettõ ült és elfértek. SZÁMOMRA HASZNOSSABB ÉS JOBB VOLT A SIMA!
Aki nem szereti a bolygókerekût, annak általában az a baja vele, hogy olyan helyeken, ahol csúszós a padló (bevásárlóközpontok kõpadlója például), ott nem fordul el a kerék, hanem csak csúszik keresztben, ezért nehéz tolni a kocsit. Én ennek ellenére azt gondolom, hogy több az olyan hely, ahol jobb a bolygókerék.
szerintem is a bolygó kerekû, de fixálható. könnyebb vele fordulni, de képzel el milyen egy salakos, kavicsos terepen menni egy ilyen pörgõ-forgó kerékkel :( borzalom, ezért legyen fixálható
Attól függ.Nálunk szinte az egész város macskaköves vagy ahol nem ott nagyon rosszak az utak, emiatt össze-vissza jár a kocsi kereke.Nekünk a sima nagyobb kerekû babakocsit könnyû tolni, a másikat lehetetlen.
a bolygokerekü az egy SZAR, A SIMA PEDIG SZUPER. nemis értem hogy miért vannak oda a bolygokereküért.fordulni sem lehjet vele. ide-oda csámborog. mondjuk a bevásárlo kocsikat sem szeretem. de ha te szereted tolni a bevásárlokocsikat akkor neked a bolygos valo. de tényleg jobb a sima. még fordulni is jobb.
A kérdező hozzászólása: Még jó hogy ennyiféle van:-), köszönöm a válaszokatlegtöbbet sima úton mennénk, a bolygós az kis kocsi, de nem fixálható, a sima meg nagy kocsi.Ezeket úgy kapnám kölcsön, szval melyiket is válasszam, azt hiszem akkor a simát.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm mindenkinek!
A kérdező hozzászólása: Köszi:-)
A NAGYot válaszd! Nem a kerék a legfontosabb, hanem a baba kényelme. Az nem baj, ha te szenvedsz. Amúgy ha már benne ül egy 10 kilós gyerek, és kicsit oldalra lejt az út, vagy göröngyös, egy szánhúzó kutya is kell mellé, hogy a bolygókerekût irányban tudd tartani.


Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Anyukák! Akik NEM VÁRTÁTOK, NEM AKARTÁTOK a babátokat (? )

Olyan anyukák leveleit, válaszait várom, akik nem akartak gyereket, viszont teherbe estek, megtartották, de mégsem várták a terhesség alatt őt! mit éreztetek amikor megtudtátok, hogy jön a baba? a párotok hogyan reagált? miért tartottátok meg mégis? hogyan viszonyultatok a babához a szülés után? vagy olyan történet is jó lenne, ahol az apa nem akarta egyáltalán a gyereket!
A szakdolgozatomhoz nagy segítség lenne néhány ilyen történet! senkit nem bírálok felül, és nem ítélek el, akármit is ír! nekem ez segítség lenne! előre is köszönöm, remélem lesz olyan aki ír!

9

Mikortól lehet megemelni a babakocsi háttámláját?

Hány hónapos babának lehet már eggyel feljebb állítani a háttámlát a fekvő helyzetből?

Köszönöm.

4

Van itt olyan anyuka akinek a gyermeke rendszeresen bolti tejet iszik 1 éves kor előtt?

6

A vashiány a babáknál tartós állapot? Van köztetek, akinél ilyen probléma áll fenn?

Márciusban 8 hónapos volt, akkor 7,7 lett az eredménye, most 14 hónaposan 6,7. Az alsó referenciaérték a 10,6.
Kapta a Maltofert eddig, de ezek szerint semmi eredménye?

6

Ajánlanátok könyvet a babák életkori sajátosságairól?

Azt hiszem, sokat várok tőle, szeretném tudni, mi lenne reális.

2

Hamarosan (decemberben) megszületik a kislányunk, páromnak már van három gyereke de nekem most lesz az első. Félek, hogy mi lesz ha hazajövünk a kórházból. Szülői segítségre nem számíthatok. Mit tegyek?

Nem értek a gyerekekhez, nem tudok fürdetni stb.

5

Újszülöttnek lehet epe köve?

2

Miért van ez? Uncsi vagyok?

Első babás anyuka vagyok .A szüleimmel élünk,semmi rosszat nem tudok elmondani velük kapcsolatban.Albira pedig nincs pénzünk külön menni,mivel nem szólnak bele semmibe.Persze tisztába vagyok azzal ha külön lennénk minden más lenne.Na ,de nem is ez a lényeg.A babám éppen 9 hónapos ma és észre vettem anyummal vagyis a nagyijával jobban elvan mint velem.Nagyon rosszul érint a dolog.Ugyan ugy csinálok mindnet vele játszom,énekelek neki,mesét nézünk,altatom,etetem stb stb.De akkor is anyummal valahogy másképpen viselkedik.Pl mikor elmegy valahová ,mikor hazaér repül hozzá, a ruhát tépi le róla ,hogy vegye föl,többet nevet neki mint nekem.Pedig isten bizony ma is megteszek mindent hogy boldog baba legyen,aggódom hogy szar anya vagyok.Miért csinálja ezt? Anyum is észre vette hogy pipa vagyok már és nyugtatgat,de persze nem igy érzek.Nem járok sehová a babám nélkül se kikapcsolódás se semmi,csak itthon vagyok.A férjem melózik délután ér haza,imádja a gyerek!,de vele sincs el ugy mint anyummal .Kicsit tényleg aggódom .
Tehát összeségében az a problémám,hogy legyek féltékeny a saját anyukámra???Vagy mással is megesett már ez???

8

9 hós babának lesz baja ha tasakos levest eszik?

tartósitószer nélkülit

13

Tud ajánlani valaki kipróbált bababarát éttermet Budán?

Ahová 1-1,5 éves gyerekkel is érdemes elmenni rossz időben is, van például tágasabb sarok, hely játszani, ha már nem tud az asztalnál velünk enni.

2

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!