Találatok a következő kifejezésre: A barátommal évesek leszünk és (69 db)

15 éves leszek és még nincs barátom. Velem van a baj?

A múltkor egy teljesen más témában tettem fel kérdést, most kitérek a szerelemre és a "járásra". Most megyek 9. osztályba szeptembertől és nincs barátom, pedig hamarosan 15 éves leszek. Úgy érzem, velem van a baj, pedig járok táncra, sokszor fellépek, vidámnak érzem magam, általában jól meg tudom oldani a gondjaimat, és sokak szerint, sőt még szerintem is szép az alakom (az arcommal nem vagyok megelégedve, de ha jól tükörbe nézek, igazából rájövök, hogy nem vagyok bányarém sem), a fiúk viszont átnéznek rajtam. Egyáltalán lehetséges, hogy nekem legyen valaha is barátom a középiskolában? Már sokszor álmodom azzal, hogy járok valakivel (nem egy konkrét személlyel, csak számomra helyes srácok tűnnek fel) és "ébren" is nagyon vágyom rá, mert az összes most 9.-es ismerősömnek van már barátja/barátnője...

Legjobb válasz: ""ébren" is nagyon vágyom rá, mert az összes most 9.-es ismerõsömnek van már barátja/barátnõje..." Ne azért vágyjál rá, mert másoknak is van. Majd lesz valaki, akivel eléggé kedvelitek egymást, nem kell ezt elsietni, meg erõltetni.

""ébren" is nagyon vágyom rá, mert az összes most 9.-es ismerõsömnek van már barátja/barátnõje..." Ne azért vágyjál rá, mert másoknak is van. Majd lesz valaki, akivel eléggé kedvelitek egymást, nem kell ezt elsietni, meg erõltetni.
Ohh, Te jó ég, micsoda problémák! Istenem, bele ne halj! Én 18 éves vagyok és még nem volt bnõm. Élek e még? A válasz IGEN! Majd találsz vkit!
És hol itt a baj?
Semmi baj nincs veled;D inkább különleges vagy!-és ha piszkálnak emiatt ne is törõdj velük a te idõd is eljön majd és megtalálod majd az igazit:) ))
A kérdező hozzászólása: Valószínû elõttem is kitárul majd a világ, ha lesz barátom. :) És örülök, hogy neked is összejött :) Hiszen akár félõs az ember, akár vagány, mindenképp KELL lennie egy embernek a világban, aki neki való. Vagyis ilyen korban még nem az IGAZI-ról beszélünk, de azért biztosan jót tesz az embernek, ha van barátja/barátnõje, aki becsüli és értékeli õt. :) Tudom, hogy az elõbb még panaszkodtam, meg majd' belehaltam hogy nem lesz soha barátom, de a rövid szövegemet olvasva lassan rá kell jönnöm, hogy ez nem így van szerencsére.:)
Nekem 16 évesen volt elõször barátom, elõtte én is azt hittem hogy nekem az életben nem lesz senkim, mert olyan kis félõs voltam, hogy ha megszólított egy srác, legszívesebben elfutottam volna. :) Aztán betöltöttem a 16ot és kinyílt elõttem a világ. :)
Hát akkor ismerkedj!
A kérdező hozzászólása: Oké, nem sietem el :) Biztos, hogy nem velem van gond, majd jönnek maguktól a dolgok. :) Én nem gondolom úgy személy szerint, hogy különleges vagyok, sõt valószínûleg a legtöbben szintén nem tartják magukat annak, de remélem lesz valaki aki annak tart majd vagy ráébreszt hogy valóban az vagyok. :)
18 évesen volt az elsõ barátom..most vagyok 19.
Az én koromban, bár én nem egészen egy 10-esel vagyok idõsebb nálad, a legtöbb lánynak még érettségikor sem volt barátja. A legtöbben iskola találtak párt maguknak.
ne görcsösen álj a témához! csak lazán, és pont akkor fogsz találni egy fiút amikor nem számítasz rá ;) 15F
Ne aggódj , te egy különleges személy vagy aki az igazit érdemli;)) És igen lesz! Hogy ne! ;)
nincs veled baj ! semmirõl nem maradtál le és neked is lesz pasid nyugi ne stresszelj :)
Mert ha a te osztálytársaidnak mind van barátja / barátnõje akkor neked is kell ?? Gyûlölöm ezeket a kérdéseket ...Majd megtalálod az igazit... fiatal vagy ..ráérsz..
Ha tényleg úgy érzed akkor nem korai.
sztem sem ez igazából tõled függ h mennyire szereted és ha akk úgy érzed h készen állsz rá akkor :) :)
A kérdező hozzászólása: igen-igen nagyon komoly :) még 1x mindenkinek köszönöm a válaszokat !!! :)
Mióta jártok? És õ mennyire szeret téged?
A kérdező hozzászólása: igen úgy érzem:) és köszi szépen a válaszod !!! :)
majd utána nézd meg mikor kívándo a farkat :-j és nem bírsz ki egy napot anélkül :) te tudod
A kérdező hozzászólása: 20 hónapja járunk..csak eddig azért nem fekudtem le vele mert korainak tartottam...és majd inkább nyáron.. :) ô nagyon szeret engem..képes lenne bármit megtenni értem..én vagyok az élete :) .. mindenkinek köszi a válaszokat !!!
Nem 17, de talán 16 éves korodig még várhatnál. Addig nem árt, ha jól megismeritek egymást meztelenül is - és azt is, hogyan mûködik a másik teste. A védekezést ugye nem felejtitek el? Ha ennyire komoly a kapcsolat, akkor lehet gondolkozni a tablettán is (orvos).

14 éves leszek és a barátom le akar velem feküdni. Úgy érzem, hogy korai még. Igazam van?

Azt mondja h vár rám hogy betöltsem a 14-et... de nagyon szeretné kipróbálni... Hogy hozzam a tudtára hogy fiatal vagyok?

Legjobb válasz: Nagyon jól mondod. Ha te magad még úgy érzed, hogy fiatal vagy, nem vagy felkészülve az ilyesmire. Ezt meg kell értenie a barátodnak is. Beszéljétek meg, hogy majd ha úgy érzed, hogy te is fel vagy készülve az ilyesmire, majd akkor. Addig pedig várjatok.

Nagyon jól mondod. Ha te magad még úgy érzed, hogy fiatal vagy, nem vagy felkészülve az ilyesmire. Ezt meg kell értenie a barátodnak is. Beszéljétek meg, hogy majd ha úgy érzed, hogy te is fel vagy készülve az ilyesmire, majd akkor. Addig pedig várjatok.
Várjon, ha szeret.Szerintem a 14 is korai.
hát... igazad van! korai még (fiu vagyok)(de te döntésed. nem szolhatok bele, hogy hogy éld az életed... én barátnõmre 2 évett vártam és megérte duplán megérte...:D nem akarta azt mondta én megértettem:D
igen igazad van.
Egyszerûen mondd meg neki, hogy fiatalnak érzed magad (az is vagy egyébként) és várni akarsz még vele. HA szeret is és intelligens is, megvár. HA meg erõsen szorgalmazza továbbra is, akkor a fiúnál hibádzik valami.
Különbe igazad van... Hát nekem csak 2 évig vártam:D(fiú vagyok) de megérte:D úgyhogy mindent bele
ááá nem... csak vicc volt különbe igazad van fiatal vagy:D amugy majd megérzed mikor készen állsz!
ha tud várni ahogy irtad akkor tartsa is be amit igért! azt gondolom, hogy nem az évszámok döntik el az érettséget, most pár hónap ide vagy oda.. a lényeg, hogy te is úgy gondold, hogy érett vagy a szexre.. egy próbát megér készüljetek fel rá ahogy kell /védekezés/, és úgy is meglátjátok, hogy menni fog vagy nem, és akkor beljátja õ is hogy még nincs itt az ideje..
még nagyon fiatal vagy nem hiszem h tesileg és lelkileg is fel vagy rá készülve. te is úgy érzed h fiatal vagy akkor várj még vele. bõven van még idõd ráérsz 15-16 évesen ezen gondolkodni:)
még késöbb is ráér sztem:D ha nem akarsz vele lefeküdni akk maradjatok a pettingnél
Csakis te tudhatod, hogy mennyire vagy kész rá. Ezek szerint nem vagy biztos benne, és szerintem jól teszed, hogy nem hagyod magad rögtön az elsõ lehetõségnél elcsábitani. Hidd el lesz máskor is lehetõséged, és ha a barátod szeret, akkor várni fog rád, amíg te úgy nem érzed, hogy kész vagy rá.
És mondd meg neki így: nem szeretnék veled lefeküdni, mert szerintem én még túl fiatal vagyok ehhez.
Igazad van, maximálisan. Tényleg még néhány évet várj ezzel.
Még nagyon korai! az sem baj ha addig vár amíg a 17 is betöltöd...
Ha fiatalnak érzed magad akkor ne menny bele.Jól gondold meg mertha rosszul döntesz akkor az az egész életedre kihathat és a további közösüléseidre.Szerintem mond meg neki kerek perec hogy még nem állsz készen.Ha ezt megérti akkor vár rád ameddíg csak kell, ha nem akkor meg örülhetsz mert akkor megtudod hogy csak arra kellettél neki.Sok szerencsét, remélem jól döntesz.
Szia! Még nagyon korai, szerintem ne tedd meg csak azért mert õ akarja, vagy mert a barátnõid már mind megtették ( vagy csak azt mondják). Majd eljön az ideje, és hidd el tudni fogod mikor van az. Tudd meg hogy nem-e csak erre vár és csak egy leszel neki a sok közül... A fiúk máskép élik meg mi mi nõk. Te erre az egész életedben emlékezni fogsz. Még csak 14 leszel, gondolj bele még hány sráccal fogsz megismerkedni, hány fiú fogja csapni a szelet mire megtalálod majd az igazit. Az az igazság, hogy még gyerek vagy. Mindenképp beszélj olyan felnõtt nõvel akinek adsz a vélaményére!!!!! Az elsõ szeretkezés ne az óvszer színérõl szóljon! Keressetek fel egy nõgyógyászt aki akár fogamzásgátló tablettát is ír fel. Mindenképp felkészülten állj a dolog elé ha valóban akarod és te akarod és nem csak a kíváncsiság haj! Ha tényleg szeret a barátod akkor meg fogja érteni, hogy te nem akarod még te még sem testileg sem szellemileg nem vagy erre felkészülve. Ha pedig nem értoi meg és elhagy akkor nem õ az aki ezt a nagy kincset érdemli....Vigyázz magadra és gondold át van ennél sokkal jobb szülinapi ajándék amit kaphazs! Egy anya
Nekem is ugyanez volt mikor 14 voltam, éreztem hogy nem jött el az ideje, és végül 17 évesen lett a dolog (egy másik sráccal), és nagyon örültem, hogy nem korábban. NE tegyél olyat amit érzel belül hogy nem akarsz! Csak mondd meg neki egyszerûen! Ez nem valami cucc amit kipróbálsz mert mindenki beszél róla, kicsit komolyabb (már lányoknál, bocsi. Fiúknál máshogy van ez, nem?)
Én 14 éves vagyok a barátomal másfél éve együt avgyok de én egy korán érö tipusu lány vagyok:) Na mindeg az a lényeg hogy 2 honapal ezelött vezsitetem el azsüzeségemet. Nem a kor számit hanm hogy meniyre vagy felkészülve testileg és lekileg jaaa és Persze az iss, hogy a barátodban menyire bizol meg. Ja és az elötem lévöknek pedig csak anyit hogy a mai világba a 14 nem olyan fiatal mint ahogy gondolják. Valakinek 14 éves korában nem is egy partnere volt ugy váltogatják a partnereiket mint mások a fehérnemüiket.
Mit?
anyu, apu, járunk:D
A kérdező hozzászólása: Jaj ezt elfelejtettem. :S am azt, h járunk.
A kérdező hozzászólása: de szigorúak..
Akkor is ugyan úgy. Még ondhatsz jó dolgokat a srácrról.
Ne azon gondolkodj, hogy mondd el, hanem hogy mit fogsz tenni, ha megtiltják? Õszintén, én nagyonnagyon nem örülnék, ha a 14 éves KISLÁNYOM azzal jönne haza, hogy pasija van, pedig nem vagyok túl konzervatív. De gyerek vagy és még éretlen, ne haragudj. Biztos nem engedném.
mond el anyukádnak és fogadd meg a tanácsait, csóknál tovább ne menj és ne legyen egymásnál alvás, így belefér még szerintem, nem vagyok konzervatív de liberális idióta sem
én 14 vagyok, és szerintem mond el nekik!Ha a régota ismerik , meg a családotok a legjobb barátok, csak örülni fognak szerintem neki.Legalább nem egy ismeretlen srác a számukra
Ha a családjaitok régóta barátok, és a srácról is jó véleménnyel vannak a szüleid, akkor szerintem nem lesz ebbõl gond. Elképzelhetõ, hogy korainak tartanák, de hát "a virágnak megtiltani nem lehet..."

Ti mit gondoltok a szexualitásról? 16 éves leszek korai lenne egy ennyi idős lánynak? A barátommal már 1 és fél éve vagyunk együtt eléggé ismerjük egymást testileg/lelkileg tudjuk mi okoz egymásnak örömet és orgazmust.

Már vagy 7 hónapja szeretne velem úgy konkrétan együtt lenni nagyon szeret meg mondtam neki várjuk meg míg 16 leszek .Õ 17 éves és még ? is sz?z imádjuk egymást mert kivárja az mondta egy életen át is tudna várni de mint tudjuk a férfiak a hasuk és a f*rkuk után mennek várnám a véleményeket !! Kritikák és negatív vélemények kíméljenek :D

Legjobb válasz: Te le szeretnél vele feküdni? Ha igen, akkor ki akadályoz meg benne? Én is 15 évesen adtam oda magam a páromnak, és a mai napig együtt vagyunk. Ha úgy gondolod, hogy megértetek rá, akkor nyugodtan. :)

Te le szeretnél vele feküdni? Ha igen, akkor ki akadályoz meg benne? Én is 15 évesen adtam oda magam a páromnak, és a mai napig együtt vagyunk. Ha úgy gondolod, hogy megértetek rá, akkor nyugodtan. :)
közel nem vagyok 30-40 éves, és képzeld én nekem hamar fel kellett nõnöm mert borzalmas dolgokon vagyok túl, csak leírtam a véleményem támadhatsz, mert nem teszik, engem aztán tudod hol érdekel ki alá fekszel csak egy tanácsot adtam
A kérdező hozzászólása: Utolsó elõtti kommentelõ ! Nem azért írtam ide mert elakarom veszíteni a szüzességem és koromhoz képest elég érett vagyok nem nagyképûségbõl mondom , csak tudom van egy két 30-40 év körüli ember aki annyi mindenen nem ment keresztül mint én.Nem kértem senkit , hogy biztasson és nem vadidegen emberek véleményére van szükségem csak érdekelt. Elolvasom a Írt nem vagyok a kritikák ellen úgyhogy köszönöm a válaszát. Úgy vagyok vele ha nem szeretne már rég itt hagyott volna mert akkor csak a szex miatt kellettem volna neki.
Utolsó Kommentáló! Én is 15 éves koromba feküdtem le a barátommal, akkor már majdnem 3 éve voltunk együtt. Most már lassan 6 éve tart a kapcsolatunk. Nekem már 14 éves koromba mondták hogy sokkal érettebb vagyok, nem csak testileg de lelkileg is. Sok mindenen kellett keresztül mennem, így hamar fel kellett nõnöm. Nem voltam még discoba, nem voltam még részeg egyszer sem, és õ az elsõ férfi akivel lefeküdtem. Lehet neki is sok mindenen kellett keresztül mennie, és már lelkileg sem 16 éves. Elsõre nem szabad ítélni.
Persze nem kell negatív vélemény, mindenki csak biztasson ?? Nem különösebben érdekel, de nem biztatlak, fiatal vagy még, és éretlen, ha elég érett lennél nem a neten idegen embereket kérdezgetnél, még 16 sem vagy lényegtelen mióta vagytok együtt, szerintem baromi korai, és abszolút nem támogatom, 14-15 éves kislányok szexelését, ettõl sem felnõtt, sem érett nem leszel, a kor egy útmutató, és nincs olyan 14-15 éves kislány aki érett lenne a szexhez, sõt a 16 évesek 95%SEM ÉRETT RÁ, majd ha magadtól tudod, hogy szeretnéd és nem a szüzességedet akarod elveszíteni hanem szeretkezni akarsz a barátoddal, és nem félsz tõle, nem másokat kérdezel akkor tedd meg.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszod :D
Nem kortól számít! Akkor fekszetek le egymással amikor azt érzed hogy készen állsz rá.:) Sokan már 14 évesen elvesztik a szûzességüket és ha védekeznek(ilyen korba csak óvszerrel szabad) nincs semmi bajuk.Szóval ha szerinted készen állsz rá akkor, mehet a menet.:)
A kérdező hozzászólása: Bocsi nem tudom te olvastad valahol , hogy siettetném a dolgot? :)
ha õ tud várni ne Te siettesd!
Egyetértek az 1# hozzászólóval. Gondolom még nem akartok gyereket. Védekezzetek a nem kívánt terhesség ellen.
A kérdező hozzászólása: Ez igazán jogos :D Anyukámmal mindent megbeszélek õ mondta igazából , hogy várjam meg azt a kort de õ sem mondta hogy akkor csináljuk az mondta , hogy ezt úgyis a nõk érzik igazán kinek akarják oda adni magukat elsõnek :) Köszönöm a válaszod .
Szerintem tolhatjátok (vagy csak a barátod). :D:D:D:D
dghftzfhjf

A barátommal szeptemberben leszünk egy évesek én majd később töltöm be a 18-at és azt tervezzük hogy összeköltözünk ő 25 éves jó ötlet ez? én már várom

Legjobb válasz: Én 21 voltam, amikor összeköltöztünk. Életem egyik legjobb döntése. Tuti mindjárt jönnek a válaszok, hogy éld ki magadat, az hülyeség.

Én 21 voltam, amikor összeköltöztünk. Életem egyik legjobb döntése. Tuti mindjárt jönnek a válaszok, hogy éld ki magadat, az hülyeség.
Azért kellene megvárni a 18-at (plusz pár hónap), mert a leírtak alapján onnantól tiszta a helyzet, valamint az is látszik, hogy felelõsek vagytok, akik képesek értelmesen viselkedni. Lehet bután is viselkedni, csak szerintem nem érdemes.
Várd meg a 18-at, utána pár hónappal költözzetek össze.
A kérdező hozzászólása: köszönöm a választ
18 alatt is összeköltözhetnek.
A kérdező hozzászólása: hát szívesen oda költöznék már akár most hozzá csak hát a szüleim nem úgy állnak a dolgokhoz mint ahogy kéne nyári szünet van és mégis itthon kell ülnöm :(
A kérdező hozzászólása: egy kicsit félek az itthoniak reakciójától de nagyon szeretjük egymást és a barátom szülei is támogatnak minket így könnyebb lesz
Végezd el a sulit és utána költözz szerintem.
mióta vagytok együtt? jobb suli után összeköltözni, hogy már ha komolyan egy párként együtt laktok, ne a szülõknek kelljen eltartani, vagy albérletet fizetni, stb.

A barátommal most leszünk 10 hónaposak és még szűz vagyok. Ha egy évesek leszünk akkor akarom magam "odaadni". Nem korai akkor?

Szerintem nem korai, én teljesen megbízom benne :)...Bár sokan mondják h ne siessem el :S...meg ilyenek.Szerintetek nem korai akkor?jah és kicsit izgulok h nem a cseszem el :S:S

Legjobb válasz: Szerintem meg ne agyalj arra hogy mikor hol...hogyan...az elrontja ez egésznek a varázsát. persze átkell gondolni, de ne kösd dátumhoz, mikor majd úgy érzed megteszed. sok sikert:) ÜDV

Szerintem meg ne agyalj arra hogy mikor hol...hogyan...az elrontja ez egésznek a varázsát. persze átkell gondolni, de ne kösd dátumhoz, mikor majd úgy érzed megteszed. sok sikert:) ÜDV
A kérdező hozzászólása: oksa :9...köszi szépen :) én is ugy gondoltam hogy nem kötöm dátumhoz csak annak a környékére :) ...
Szerintem sem szabad ennyi idõ után úgy elmenni egy randira, hogy na akkor most még biztosan nem adom oda magam. Akkor tedd meg, amikor elkap a hév, úgyérzed, hogy már nagyon kívánod a párod és készen is állsz a szüzességed elvesztésére.Ne tartson vissza mások véleménye vagy az a dátum, amit elõre kitûztél magad elé.Nem tudom hány éves vagy, de ha mondjuk 16 elmúltál, akkor 10 hónap után ne mondja neked senki azt, hogy elkapkodtad! Más 14 évesen vagy korábban lefekszik a pasijával 2 hét után, vagy a volt pasijával csak úgy, mert nem bírja elviselni, hogy MÉG MINDIG szûz.Te úgy látszik azok közé tartozol, akik szerencsére nem így gondolkodnak :)
Tényleg jól mondják az elõttem szólók is, hogy ne tûzd ki a dátumot, mert lehet, hogy majd bestresszelsz, hogy jézusom vajon milyen lesz, és elmegy az egésznek a varázsa. Mi a barátommal elmentünk az elsõ közös nyaralásunkra/ majdnem egy évesek voltunk már/, és oda terveztük, és mégsem jött össze akkor, mert õ is tiszta ideg volt, meg én is egy kicsit féltem. Pont ez volt a baj, hogy úgy mentünk el, hogy majd ott megtörténik. Aztán egyszercsak spontán jött a Nagy Nap:) , nálunk voltunk, és megtörtént. Szerintem nem fogod elkapkodni, 1 év az hosszú idõ.
ez tényleg nem dátumhoz kötött sem évfordulókhoz. én a barátommal 16 hónapja vagyok együtt lassan és még mindig nem érzem úgy h itt lenne az ideje. midnen esetre csak javasolni tudom h pettingeljetek sokat! amúgy 16 éves vagyok. ha a barátod megért és vár akkor is csak akkor tedd meg ha 100%osan akarod.. hja és én is az 1 éves fordulókon akartam, de mondtam neki h sajnos még nem fog menni. megértett. szóval sok siker majd ;) és gumit használjatok! :P
szia! Én is úgy voltam vele, hogy na majd ha itt laszik nálunk, amikor szülõk lelépnek, elõttünk az egész éjszaka stb.. Aztán egyik nap már nem bírtam magammal, spontán történt meg az egész. Jobb is, mert ha az elsõ együttalváskor lett volna, akkor elõtte 2.3 nappal tiszta görcs lettem volna h jaj mi lesz..

A barátom mostanában lesz 20 éves és ötletem sincs mit adhatnék neki születésnapjára.1 éve vagyunk együtt. Mit vegyek neki?

Legjobb válasz: van valami hobbija, mit szeret csinálni, mi érdekli? vehetsz neki könyvet, valami "közöset" (párna képpel, kép keretben, fotóalbum), valamit, amire esetleg szüksége van, vagy mondta valamikor, hogy szeretne, esetleg parfümöt, valami ruhadarabot, valami nívósabb alkoholt, ha tudod, hogy oda van érte, de nem költene rá akármikor. ha nem akarsz venni valamit, süss egy tortát, dekoráld ki szivecskékkel stb, vegyél valami szexi fehérnemût és kényeztesd :) 18/L

van valami hobbija, mit szeret csinálni, mi érdekli? vehetsz neki könyvet, valami "közöset" (párna képpel, kép keretben, fotóalbum), valamit, amire esetleg szüksége van, vagy mondta valamikor, hogy szeretne, esetleg parfümöt, valami ruhadarabot, valami nívósabb alkoholt, ha tudod, hogy oda van érte, de nem költene rá akármikor. ha nem akarsz venni valamit, süss egy tortát, dekoráld ki szivecskékkel stb, vegyél valami szexi fehérnemût és kényeztesd :) 18/L
ha a baráti társaságát ismered, esetleg te is tagja vagy már, akkor velük közösen szervezhetnétek sütögetõs-bográcsolós meglepetés bulit
A kérdező hozzászólása: Nem akarok ilyen párna képpel stb, nem az a fajta aki nagyon értékelné az iyleneket. Sok mindent szeretne, de azkat a pénztárcám nem bírná, szeret horgászni, viszont én nemértek hozzá és ha joltudom komplrett felszerelése van. Bulit szerveznek a szülei. Az édességet nem szereti, esetleg arra gondoltam, hogy vennék valami kulonlegesebb bort és gravíroztatnék rá valamit, pl nevét, dátum, iylesmi..szeirntetek?:) köszi a válaszokat :)
ha szereted akkor leszokáshoz valamit
Fél évet nem szokás ünnepelni...
Ötletek: - cigaretta tartó - vízi pipa - drágább bõrszivar - rendes pipa - 2000 forintot .... Most jönnek a hülye ötletek: -óvszert - korbács - kalapács - láncfûrész
A kérdező hozzászólása: 1 kommentelo : igen szeretem es mondtam neki hogy szokjon le, de nem jutott sokra 3 kommentelo: koszonom az otleteket es az 1 kommentelonek is!
Vehetsz neki egy sima pólót és rányomtathatod a kedvenc együttese szlogenjét vagy akár egy közös képeteket is.
matilda black prince vagy excelsior javaslok
1 kg kenyér

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!