Találatok a következő kifejezésre: 9 hónaposan baja a kicsinek ha (2 db)

9 hónaposan lesz baja a kicsinek ha néha kap bolti tejet is forralva?

(forralva, milli tej) 1*2* már adtam neki semmit nem vettem észre hogy fájt volna a hasa. túrókrémet már szoktam neki adni.

Legjobb válasz: Azt nem tudom lesz-e baja,de én 1,5 éves koráig csak a 3-as számú tápszert(babatejet) adtam a lányomnak,mert abban legalább az van ami egy gyereknek kell. A mai tejeknek meg köze nincs a tehénhez. Nekem a védõnõ is inkább azt javasolta mint a tejet.

Azt nem tudom lesz-e baja, de én 1, 5 éves koráig csak a 3-as számú tápszert(babatejet) adtam a lányomnak, mert abban legalább az van ami egy gyereknek kell. A mai tejeknek meg köze nincs a tehénhez. Nekem a védõnõ is inkább azt javasolta mint a tejet.
Ugyan már, nem kell agyonfélteni a babákat, amikor már nem szopizik, vagy csak nagyon keveset, akkor kell neki a fehérje, nyugodtan ihat 7-8-9 hónapos baba tejet. Nekem ezt mondta a gyerekorvos, meg azt is, hogy nem kell felforralni, hiszen amúgy is hõkezelt, tehát ezt már megtették helyettem, persze régen mindig fel kellett forralni a tejet, de hát mikor volt az már?

Milyen hátránya lehet, ha egy 9 hónapos baba elég sokat nézi a Bebe tv-t? 100hrz-es lcd tv-ről van szó. Egy kicsit aggaszt a dolog. Köszi.

Legjobb válasz: Felizgatja a babucit a TV, es fuggo is lesz tole! Ne engedd, inkabb jatszon a kicsike. Olyan agressziv lesz egy ovodas koru gyerek a TV-tol, semmi jo hatasa nincs a gyerekekre. Takard le a TV-t akar, es igy elfelejti.

Felizgatja a babucit a TV, es fuggo is lesz tole! Ne engedd, inkabb jatszon a kicsike. Olyan agressziv lesz egy ovodas koru gyerek a TV-tol, semmi jo hatasa nincs a gyerekekre. Takard le a TV-t akar, es igy elfelejti.
A kérdező hozzászólása: persze már van egy csomó játéka, de mégis ha járókába rakom, akkor elég hamar el kezd nyühizni, de a tv az persze sokkal érdekesebb.És igen szoktunk játszani, sétálni, stb., de ha valamit szeretnék megcsinálni, akkor egy kicsit nézheti a tv-t.De igen egy kicsit lelkiismeret furdalásom van, hogy nem minden pillanatban foglalkozom vele és a tv helyett mondókázhatnánk, valahogy fejleszthetném(a korának megfelelõ játékokkal), de ez nem 100 %-ban jön össze.Talán majd ha jön a tavasz kint lehetünk a "világban" és az is remélem érdekes és színes lesz neki a tv helyett.Köszönöm nektek a válaszokat.
Szia! Szerintem sem kell túlaggódni a TV-nézést! Persze ne ez legyen a fõ elfoglaltsága!
Tudom, magam alatt vágom a fát.. A BEBE tv-tõl agresszív lesz? Attól amikor a kacsa lezuhanyzik(két szín, öt vonal, hét perc), vagy amikor a kis piros kör atvándorol a jobb sarokból-a bal sarokba, olyan zenei aláfestéssel, hogy apa hétmérföldes álomba zuhan?! A "mai" tv-knek pedig tényleg nincs sugárzása. Legalábbis szemet károsító nincs. Nem akarom a tv-t felmagasztalni, csak mumust sem szeretnék csinálni vmibõl ami nem az. (süllyedõs)
A kérdező hozzászólása: persze, jó idõben mi is sétálunk, de mostanában nem igazán volt szép az idõ.Hát igen a tv leköti(színes dolgok), ezért ha fõzök, stb akkor bekapcsolom neki, de én is úgy érzem, hogy nem szabadna.A férjem szerint a mai tv-k már nem rontják a szemet, de mégis...Köszi
2 éves korig nem ajánlott tévét nézni.Késõbb se.Nekünk nincsen tévénk és senkinek nem hiányzik.pedig van három gyermekünk.
Szerintem még túl korai. Az én 8 hónapos babám soha nem nézi, csak max amikor mi nézzük a híradót beleles, de nem köti le. Inkább zenét hallgattass vele még. Késõbb még rosszabb lesz. Itt a jó idõ vidd sétálni, játszótérre stb. Ja és tényleg jó ötlet amit az elõttem szóló írt: takard le a tv-t és nem fog emlékezni rá.
én megértelek, a fiam is állandóan tv-zne. én kikapcsolom, mert ha világít basszus nem lehet vele semmit kezdeni, mert nagyon durva szinten képes bambulni és tök mindegy, h mit lát. érdekli sajnos nagyon. 2! én felpontoztalak:) )
A legnagyobb hatrany pedig az, hogy annyira megszokja a Tv-t, hogy veszekedned kell majd vele, hogy ne nezze annyit. Nem 9 honaposan kell veszekedned meg vele, csak mar most megszokja, es hianyozni fog neki amikor nem engeded majd kesobb nezni neki. Persze, ha nyugalmat akarsz, akkor jo! De csak neked jo, a gyereknek nem jo. A gyereknek az a jo, ha jatszanak vele. De sok szulo meg a gyereknek a szobajaba is vesz TV-t, hogy aztan ezzel letudja a gyerekkel valo torodest. Igy nem sok vizet kavar a gyerek, hiszen elvan a Tv-vel. Tenyleg nem jo, inkabb ragd jarokaba, es vegyel neki zenelos jatekokat ami az o koranak valo.
OFF: ja, nagyon köszi 22:29
A szeme esetleg romlik ha sokáig kitartóan nézi és nem "tornázik". Azaz huzamosabb ideig ugyanarra a távolságra fókuszál. Néha nézzen mást is, "pihenjen" akkor nem lesz baja. Most búcsúzom is, megyek a süllyesztõbe....
Mintha csak az én fiamról írtál volna! Õt sem a tanulókutyus és társai érdeklik, hanem a távirányító, könyvlepakolás a polcról, stb. És igen néha én is úgy vagyok hogy az az 5-10 perc amíg "tv-t néz" és nem pakol nekem is "felüdülés" a kis örökmozgó mellett.A sok "szuper anyuka" miatt néha én is úgy érzem nem foglalkozom vele eleget, de nekem sajnos se bejárónõm se házi szakácsom nincs, és a családban a picin kívül még van nagy tesó és apa. Nekik is enni kell és õk sem járhatnak koszos vasalatlan ruhában.Ráadásul a nagyszülõk sincsenek a közel így csak magamra számíthatok.(8.32-es vagyok)
A kérdező hozzászólása: ja és visszatérve a játékokra hiába vettünk különbözõ készségfejlesztõ játékokat csak a felnõtt "játékok" érdeklik:távirányító, függöny, riasztó nyomkodása apával, óra felhúzás, páraelszívó stb.(hát igen fiú...), ehhez mind kézben kell tartani, mert még nem tud menni és 11 kg szóval nem egy 9 hós súlyú.ezért örülök, ha elvan a tv elõtt egy picit.Majd változtatunk...hm, bár én is nagy filmimádó vagyok.Lehet, hogy ezt is örökölte...?
Szerintem, ha járókába rakod és színes játékokat veszel neki, aztán meg otthagyod akkor ugyanúgy nem törõdsz vele mint ha tévézni hagynád!Az én fiam szobájában is van tv.(4 éves kora óta) Ettõl függetlenül nem nézi és nem is nézheti állandóan, sokat foglalkoztunk és foglalkozunk vele, sõt ami manapság nem jellemzõ a gyerekekre rengeteget olvas(11 éves)mióta olvasni tud.A pici is nézi néha, õ is 9 hónapos, de az a napi összesen max. 15 perc nem hiszem, hogy ártana. A Bebe tv-rõl eddig csak jót hallottam. Lehet lepontozni!!
szerintem ha naponta 20 perceket ül a tévé elõtt, semmi baja nem lesz. ne nézzen mindent persze, de a Bebe tv-tõl nem hinném, hogy függõ lesz! nem horrorfilmet kell nézetni vele persze, amiben ugrálnak a képek, a színek, villodzik és hirtelen hanghatások vannak benne! Én is úgy látom, hogy kicsit túl van reagálva ez a tévé kérdés. Az pedig, hogy az ovodás gyerek atévétõl lesz agresszív?? Attól önmagában nem lesz az véleményem szerint. A mai világban nem lehet a tévérõl, számígógéprõl letiltani a gyereket, hiszen minden helyiségben ott van valamelyik. én dolgozom a gyerek mellett itthon, két számítógép megy folyamatosan az asztalomon. a gyerek a szobában a földön fekszik, játszik, de önkéntelenül is látja a képernyõimet. most akkor ez is baj?? még mindig jobb szerintem, mint ha egy külön szobában egyedül hagyom a gyerkõcöt. Lehet lepontozni:-)))
ragd>rakd (elozo voltam)
A legrosszabb a tévében nem csak az amit néz hanem ha késõbb nagyobb lesz nem tudja majd feltalálni magát mit játszon.A tévét passzívan lehet élvezni.A gyerekeknek élõ mesére , énekre van szükségük.Nem az 5, 10 percrõl van szó.Késõbb 2, 3 óra múlva is alig birod elzavarni.És ha a szülõ nincs otthon?Ki tudja mit néz a gyerek?A felelõsség a szülõt terheli mi lesz a gyerekbõl.


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!