Találatok a következő kifejezésre: 6 hetes miért nem (42 db)

6 hetes babám nem akar szopizni. Miért lehet ez?

A kislányom 6 hetes, a probléma 3 hete kezdődött. Az első időkben szépen szopizott, igény szerint, mindig akkor tettem mellre, amikor kérte, illetve akkor is próbáltam, amikor nagyon sírt. Kb. 1-2 óránként kért mindig. Azután kezdődtek a gondok. Úgy vettük észre, hogy elkezdett fájni a hasa, sokat görcsölt. Ahogy mellre tettem/teszem és megindul a tej (kb. 20-30 mp) és az első korty leér a gyomrába azonnal kiköpi a cicit és üvölt. És ez így megy minden egyes alkalommal. Már nagyon ki vagyok borulva, legtöbbször együtt bőgök én is vele. Napközben is sokat sírdogál, húzogatja a lábait és fél-egy óránként arra ébred, hogy erőlködik, tekereg. Kaki csak 3 naponta van. Amikor kezdődött a gond, akkor 4 kaki nélküli nap után kapott 10 ml cukros kamillateát, attól lett is kaki. Utána kb. 3-4 órán át jobb volt a helyzet, majd előlről kezdődött. Ismét pár nap kaki nélkül, majd amikor egy hónapos lett, elkezdtük neki a Gripe Water-t adni, amitől ismét lett kaki. De a 3-4 napot ezek után is tartotta, néha talán amit én ettem, attól kakilt. Az első pár hétben az Espumisan-t is próbáltuk, attól sem volt igazi javulás. Ebből adódóan egyáltalán nem szeret szopizni, a komfortszopi ki van zárva. Ha éjjel, félálomban sikerül 3 percnél tovább etetnem, akkor már nagyon örülök. Próbáltam gyakrabban és sűrűbben is mellre tenni, de egyik sem vált be igazán. Ma reggel 7-kor evett majd fél 2 és fél órát aludt. Azóta eltelt közel 6 óra és hiába láttam, hogy kereste a cicit, amikor megkínáltam, azonnal sírva fordult el. És ez így megy napok, hetek óta. Emellett valamennyit biztosan eszik, mert van mérlegünk (egy-egy szopit felesleges lenne mérnem, mert csak 20 ml-t eszik egyszerre, és 2 óra alatt 2 perces szopikkal eszik kb. 60 milit) és szépen gyarapodik. Ez azt jelenti, hogy 6 hét alatt másfél kilót hízott. Hordozókendőben van sokat napközben, mert van egy 21 hónapos fiam is, akivel szintén foglalkoznom kell és másképp nem megy. A kislányom alszik a kendőben, nagyon jól elvan, de amikor felébred és próbálom megszoptatni, akkor kezdődik sírás. Utána sokszor szinte evés nélkül vagy minimális 2 perces szopi után elfárad a sírásban és elalszik. Tej van bőven, bár már 2 hete nem keményedik meg a cicim 2 szopi közt vagy éjjel, de a leadó reflex után jön szépen a tej. Le is tudom fejni, amikor csak kell. Valószínű, hogy a hasa miatt van ez és tudom, hogy csak az idő oldja meg, de nagyon frusztráló. Én is rosszul alszom, éjjel is óránként kel, mert tekereg, morog, szenved szegény. Igaz, hogy mellettem alszik babybay-ben , nem kell felállnom, de akkor sem egyszerű. Ha próbálom cicivel megnyugtatni ilyenkor, csak rosszabb lesz. A párom a kisujját szokta a szájába tenni, azt örömmel szopizza. (vajon ettől kialakulhat cumizavar?) Nem is zavarna, hogy sokszor kel, de legalább kellene neki a cici. :S Esetleg valami ötlet, hogy mit tudnék tenni, hogy picit jobb legyen a helyzet? Már beletörődtem, hogy ő nem az órákig komforszopizós típus, de hogy még enni se akarjon a ciciből, az hihetetlen. Maszírozom a hasát, szélcsöveztem is többször, puki nem jön, de hallom, hogy valami mocorog a pociban. Nagyon el vagyok keseredve, mi lesz így? Félek, hogy akár ki is száradhat.

Legjobb válasz: Nálunk is hasonló volt a szitu, csak nekünk pont 6 hetesen kezdõdött és rá se akart kapni a cicire. A hasa nem fájt, mert egyéb jelét nem adta. Tehát a ciciztetésen kívül nem volt semmilyen problémája. Kiegyensúlyozott volt. Próbáltunk mindent, a szoptatási tanácsadótól kezdve az üvöltés hagyásig. Itt GYK-n sok tanácsot kaptam! Nagyon kétségbe voltam esve és 24 órán keresztül agyaltam ezen. Végül 2 hét alatt szinte rosszabbodott a helyzet. Hajnalban kezdettõl 2× kelt, de átállt 1 ébredésre, hajnali 3-ra. Csak hajnalban vagy a reggeli elsõ evésnél volt hajlandó szopni. Gondolom, akkor még kába volt. Majd ez is megváltozott 2 hónapos kora után (tehát 2 hét után), mert már reggeli elsõnél se akart szopni, csak hajnalban. Végül nappal fejtem neki a tejet intenzíven. Ezt értsd úgy, hogy egész nap ezt csináltam, mást nem. Végül 3 hónapos korában átaludta az éjszakát, így nem szopott abban az egy alkalomban sem. Így a tej mennyiségem láthatóan és érezhetõen is apadásnak indult. Csinálhattam bármit, ha õ nem szívta, akkor nem történt tejtermelés. Míg korábban 150-250 ml-t szívtam le (aktív szoptatásnál), ezután kb. 10 ml jött le 1 óra alatt. Na, ekkor úgy döntöttem párommal, hogy 3,5 hónaposan teljesen tápszeres lesz. Nem volt értelme már fejni, mert 1-2 max. 5 ml másfél óra alatt igen csak vicces eredmény volt. Hozzáteszem, hogy a fejés elkezdéséig egyáltalán nem látott cumisüveget. Tehát zavara se lehetett.. Több ismerõsöm is így járt, mint mi. 6-8 hetes korban hagyták abba a gyerekek a szopást. Nem tudnak még az orvosok se magyarázatot adni rá. Egyébként a nap más idõpontjában is sûrûn sír?! Tehát akkor is sír, ha nem etetni szeretnéd?!

Nálunk is hasonló volt a szitu, csak nekünk pont 6 hetesen kezdõdött és rá se akart kapni a cicire. A hasa nem fájt, mert egyéb jelét nem adta. Tehát a ciciztetésen kívül nem volt semmilyen problémája. Kiegyensúlyozott volt. Próbáltunk mindent, a szoptatási tanácsadótól kezdve az üvöltés hagyásig. Itt GYK-n sok tanácsot kaptam! Nagyon kétségbe voltam esve és 24 órán keresztül agyaltam ezen. Végül 2 hét alatt szinte rosszabbodott a helyzet. Hajnalban kezdettõl 2× kelt, de átállt 1 ébredésre, hajnali 3-ra. Csak hajnalban vagy a reggeli elsõ evésnél volt hajlandó szopni. Gondolom, akkor még kába volt. Majd ez is megváltozott 2 hónapos kora után (tehát 2 hét után), mert már reggeli elsõnél se akart szopni, csak hajnalban. Végül nappal fejtem neki a tejet intenzíven. Ezt értsd úgy, hogy egész nap ezt csináltam, mást nem. Végül 3 hónapos korában átaludta az éjszakát, így nem szopott abban az egy alkalomban sem. Így a tej mennyiségem láthatóan és érezhetõen is apadásnak indult. Csinálhattam bármit, ha õ nem szívta, akkor nem történt tejtermelés. Míg korábban 150-250 ml-t szívtam le (aktív szoptatásnál), ezután kb. 10 ml jött le 1 óra alatt. Na, ekkor úgy döntöttem párommal, hogy 3, 5 hónaposan teljesen tápszeres lesz. Nem volt értelme már fejni, mert 1-2 max. 5 ml másfél óra alatt igen csak vicces eredmény volt. Hozzáteszem, hogy a fejés elkezdéséig egyáltalán nem látott cumisüveget. Tehát zavara se lehetett.. Több ismerõsöm is így járt, mint mi. 6-8 hetes korban hagyták abba a gyerekek a szopást. Nem tudnak még az orvosok se magyarázatot adni rá. Egyébként a nap más idõpontjában is sûrûn sír?! Tehát akkor is sír, ha nem etetni szeretnéd?!
Más pózban próbáltad szoptatni? Ha félálomban teszed mellre, akkor is sír? Böfizteted evés közben is? Nálunk hasfájás miatt 2-4 hónapos kora között csak függõleges helyzetben tartva tudtam szoptatni a lányom úgy, hogy ne sírásba torkolljon a szopi. Kendõben próbáltad szoptatni? Elölkereszt kötésben egyik oldalon ki a két lábat, hátha úgy kevesebb levegõt nyel. Lehet az is, hogy túl erõs a tejadó reflexed...
Próbáld meg esetleg, hogy mielõtt cicre rakod, picit tejet lefejsz, mert a tej eleje laktózosabb, és ez valamelyik baba pocakját zavarja, meg tényleg az is lehet a baj, ha nagyon ömlik a szájába a tej, és ettõl megijed, nem tudja nyelni. Az enyém is pocakfájós volt, és ezt a fejést nekem is itt tanácsolta valaki, és tényleg segített.
Érdemes nézni azt is nincs e valami allergiája. Egyik ismerõsöm babájának valami anyagcsere betegsége volt, és azért utasította el a tejet. Persze õ nem is gyarapodott.. Orvos mit mondott? Kitartást kívánok!
Próbáltad a tejkizárást?

Nem értem hogy a védönőm miért azt irta a papira, hogy 6 hetes vagyok, egy másikra meg, hogy 7 hetes, ha április 16 volt meg a menstruáciom utoljára akkor nem a 8. dik hétben járok?

Legjobb válasz: nekem ápr.14-én volt meg utoljára,ma vagyok 8 hetes és 2 napos terhes. nem tudom,neked miért írt kevesebbet.lehet,hogy õ nem számolta bele az utolsó menstruáció és a peteérés közötti 14 napot.

nekem ápr.14-én volt meg utoljára, ma vagyok 8 hetes és 2 napos terhes. nem tudom, neked miért írt kevesebbet.lehet, hogy õ nem számolta bele az utolsó menstruáció és a peteérés közötti 14 napot.
A teljesen betöltött hetek számítanak csak. nekem ápr6-án volt meg utóljára és így most vagyok 8hetes és 1napos. Ez pedig ugye a kilencedik hét kezdete, de 9 hetes csak jövõ héten kedden leszek. Nyugi, ez a zûrzavar végig így lesz majd! Az elsõ babával én is állandó gondban voltam, ezért csak annyit mondta 2 hónapos, 6hónapos vagyok! :) )) Boldog babavárást!
Még csak most töltötted be a 7. hetet. Azt nem értem miért ír 6.-at.
MOst már én sem értem. Án is április 06-i vagyok és szerintem már 9 hetes vagyok. És szerintem Te is betöltötted már a 8. hetet. VAGy hogy is van?
Szia! http://www.timmermann.hu/index.php?m=szules_kalkulator Szülés kalkulátor Szülés várható idõpontja: 2009-01-20 Fogamzás feltételezett ideje: 2008-04-30 Betöltött hét: 8 Hátralévõ napok száma: 223 Trimeszter: elsõ Magzat átlagos méretei: * GS (petezsák): 30 milliméter * CRL (Ülõmagasság vagy magzat hossza): 16 milliméter * BPD (Fejszélesség - falcsont távolság): 7 milliméter * Súly: 1 gramm * Látható változások: Ebben az idõszakban naponta kb. egy millimétert növekszik. Láthatókká válnak a végtagbimbók. Megkezdõdik az érzékszervek szemmel is látható fejlõdése. Boldog babavárást mindenkinek! 9 hetes kismama
Szia! Én a naptarak.com odalon találtam egy nagyon jó terhesnaptárat, napra, hétre, hónapra pontosan követi az eseményeket. Kinyomtattam és kitettem a falra, így mostmár mindig tudom mikor mi van. Nekem segített.

6 hetes terhesen miért nem lát semmit az orvos?

január 21-én volt az utolsó menstruációm. voltam a héten orvosnál, ultrahanggal megvizsgált, de még semmit nem látott, azt mondta, hogy nem is gondolná ezt egyértelmű terhességnek, mert ez még nagyon korai. hogy lehet hogy 6 hetesen petezsákot látott csak, mások meg itt írják, hogy ilyenkor már szívhang is volt??

Legjobb válasz: Micsoda??? Egy hónap múlva? Ezt nem hiszem el... egy vagy két hét múlva vissza kellett volna hívnia. 6 hetesen nem mindenkinél van szívhang... sokaknál van, de sokaknál nincs. Lehet, hogy ha egy, két nappal késõbb mentél volna dokihoz, akkor már lett volna. Keress fel egy másik dokit, aki nem is irreálisan késõi idõpontra hív vissza.

Micsoda??? Egy hónap múlva? Ezt nem hiszem el... egy vagy két hét múlva vissza kellett volna hívnia. 6 hetesen nem mindenkinél van szívhang... sokaknál van, de sokaknál nincs. Lehet, hogy ha egy, két nappal késõbb mentél volna dokihoz, akkor már lett volna. Keress fel egy másik dokit, aki nem is irreálisan késõi idõpontra hív vissza.
Lehet petezsákot sem látott! Attól hogy nem jön meg a menses, nem biztos hoy terhes vagy! Mit írt a leletre!?
Lehet, hogy picit késõbb fogant. Nekem 6+5 hetesen csak üres petezsák volt (amikor már azt hittem, lesz embrió meg szívhang is), de aztán legközelebb elõkerült a baba is! Várj türelemmel!
Nekem január 20volt a legutolsó menszim elsõ napja, és pár napja már szívhangot is hallottunk! Biztos, h.baba???
Jah csak most olvasok vissza..hát szurkolok!!!!!! De én tuti visszamennék hamarabb!!
A kérdező hozzászólása: Ma voltam ultrahangon, azt mondtak hogy 16mmes petezsak es benne 2mmes embrio, es hogy gratulal, elo terhesseg. Ellenben azt is mondta hogy ha most 16mm, akkor 5 napja nem lehetett meg csak 5 mm... Ennyit az orvosokrol!! Kepet is kaptam rola! :) )))
Latod! :-)))))) Gratulalok! Annyira szuper!
Az utolso mensim jan 20 volt, kb 30 napos ciklussal. 5-6-7. heten 11 napig vereztem, mar elmult. Holnap megyek orvoshoz, talan szerdan lesz uh.
A kérdező hozzászólása: a vérzés alatt nem mentél el orvoshoz??
De, azonnal! Kaptam utrot, fekvesre itelt es 2x is ultrahangozott. Nott, de szivhang meg utoljara, 6+0-kor nem volt. Remelem most mar lesz. Sot biztos vagyok benne. Valahogy ugy erzem, mivel ezen a hosszu verzesen tul vagyunk (nem piros volt, hol rozsaszin, hol barna), mar nem lehet baj.
A kérdező hozzászólása: hát, szurkolok nektek, írd meg mindenképp, hogy mi történt! :)
Szia! Mar egy hete nem volt verzes (addig is hol rozsaszin, hol barna volt), amikor kedden voltam dokinal. Csak beszelgettunk, azt mondta jov hetfon menjek be hozza uh-ra a klinikara (maganban nincs gepe). Erre tegnap reggel elenk piros verzesem lett. Felhivtam a dokit, azt mondta 1000mg c-vitamin, 2 ora fekves es menjek be, meg nezi. Az uh-n minden rendben volt, 11, 4mm a pici ulomagassaga es ver a szive! Az elenk verzes elallt, most barnas maszat van. Doki azt mondta fekudjek tovabbra is, ha eljutunk a 12. hetig, pezsgot bontunk. Ez utobbi kijelentese nem volt tul biztato szamomra...
Próbálj meg lazííítani!:) holnap írj!
Relax :-) irj holnap!
A kérdező hozzászólása: köszönöm, én is ebben bízom! :) sajnos én nem a nyugodt kismamák táborába fogok tartozni, már most teljesen rágörcsölök minden létezõ dologra, pedig egészségesen eszek, szedem a vitaminokat is, nem dohányzom, nem iszom, nem erõltetem meg magam. elsõ baba és nagyon rágörcsölök mindenre, talán már túlságosan is. olvastam cikkeket a bölcsõhalálról is, tényleg nem vagyok normális... ha már most ezt csinálom, mi lesz késõbb velem? ...
Lehet, hogy késõbb fogant és nem középidõben. Akkor még tényleg korai volt az ultrahang. 6 hetesen nekem is "csak" petezsák volt, szívhang még nem. Nekem azt mondta a doki, hogy itt az a szokás, hogy szívhangot csak 7-8hetesen néznek igazán, mert addig nem akarják ijesztgetni a kismamát, de ha elõbb is látszik már, az csak jó. Ne aggódj, egy-két hét és nálad is lesz szívhang majd.
A kérdező hozzászólása: nekem soha életemben nem maradt el a menstruációm. görcsölget a hasam, hányás is jelentkezett már. azt mondta, hogy 5 mm-es petezsákot lát, semmi mást. többen meg már szívhangról beszélnek a 6.héten.
Látott petezsákot ? Mert akkor a leleten rajta van, hogy hány mili ? Mikor kell visszamenned ?
Ja, értem, nyugi, majd köv. alkalommal lesz szívhang is.
A kérdező hozzászólása: de késõbb nem foganhatott, mert miután együtt voltunk, a párom elutazott 3 hétre, és mikor hazajött, akkor csináltunk két tesztet, mindkettõ pozitív lett.
A kérdező hozzászólása: április 9-re kaptam idõpontot legközelebb..
Ne görcsölj rá, van hogy csak 7 hetesen van szívhang, nekem 10 hetesen kellett visszamennem kontrolra, akkor már volt szívhang, és küldött tovább laborba, védõnõhöz. Nincs semmi baj, valakinek 7 hetesen sem látnak szívhangot, és végül élõ, egészséges a magzat.
A kérdező hozzászólása: az volt a helyzet, hogy kb másfél hete kaptam holnapi napra egy idõpontot ultrahangos vizsgálatra egy teljesen másik rendelõbe, de közben a hét elején úgy alakult, hogy lesz munkám és nem akartam hogy a munka miatt ne jelenjek meg a vizsgálaton, ezért elmentem egy másikhoz most szerdán, hogy biztos legyek.én sem értettem hogy miért egy hónap múlva kell visszamennem... de közben úgy alakult, hogy el tudok menni holnap az elsõre megbeszélt idõpontra, csak félek, hogy õ sem fog semmit látni, ha szerdán sem láttak semmit, sõt, még azt is mondták, hogy ez nem biztos hogy terhesség... hát köszi
Ha szerdan voltal, akkor hetfoig eltelik 5 nap, az eleg jo. Petezsak elvileg ilyenkor napi 1mm no. Ha holnap 10mm koruli petezsak lesz, az szuper, akkor minden rendben! Egy 10mm koruli petezsakban mar LEHET, hogy ott lesz a szikholyag. Viszont 10mm koruli petezsakban meg mindig ne vard az embriot! 5 nap alatt 5mm-es petezsakbol ez a realis. De ez mar Neked eleg bizonyitek, hogy fejlodik! Pihenj sokat, relaxalj, gondolj a picire, szugerald, hogy nojjon! :-) En ha 6+0 voltam uh, nem volt meg szivhang. 10nap mulvara hivott vissza, ez most het kozepen lesz. Menj csak el holnap, ha nott a petezsak, az mar megnyuktato! Drukkolok!
persze nem nyuktato, hanem nyugtato :-)))
:-) Koszonom a biztatast, probalok nyugizni...
17 hetes és 6 napos.
te biztos nem voltál még terhes, vagy férfi , vagy gyerek vagy.. :D
A +6 az a napot jelenti, tehát valójában 17hét+6nap!
17. hét és 6 nap. Ezt jelenti a 17+6 hetes terhesség. A 23. hét az még odébb van az illetõnek.
De jót nevettem:) Bocsi kérdezõ, csak azért találtam olyan viccesnek, m nekem is kellett 1-2 kérdés mire rájöttem mi is ez:)
A kérdező hozzászólása: Koszonom. :) Csak egy kivancsi ferfi vagyok. :)
pontosan azt jelenti, hogy a 17 hetet betöltötte és azon felül még 6 napot, tehát 18 hét elõtt van egy nappal. :)

Már van egy 7 éves fiú tengerimalim, ma kaptunk mellé egy 6 hetes fiú malit, és nem tudom, hogy miért csinálja azt, hogy rágcsálja a fülét a picinek?

Ez most a dominancia? Kés?bb bántani fogja, vagy verekednek? Vagy ez minek a jele?

Legjobb válasz: Nálunk ugyanez volt, csak nõstény malackáknál. Az idõsebb malac (1 éves) kapott egy fiatal malacot maga mellé (6 hetes) és végigszaglászta és a fülét nyalogatta. Nálunk jól kijönnek, kb egy hete vannak együtt. Bár a fiúk verekedõsebbek, de szerintem ez még nem annak a jele.

Nálunk ugyanez volt, csak nõstény malackáknál. Az idõsebb malac (1 éves) kapott egy fiatal malacot maga mellé (6 hetes) és végigszaglászta és a fülét nyalogatta. Nálunk jól kijönnek, kb egy hete vannak együtt. Bár a fiúk verekedõsebbek, de szerintem ez még nem annak a jele.
szerintem sem.
Általában ha 2 fiú tengerimalacot tart együtt az ember azok össze szoktak verekedni.

6 hetes kisfiam éjszakánként dünnyög, "morog", forgolódik, mindezt csukott szemmel. Hasonló volt e valakinél, és miért csinálja? Orvos nem mondott semmit, csak hogy normális dolog, ne aggódjak.

Nem éhes, nem fáj a hasa (infacol segített) folyton a kezemben van, különben nyugtalan. Sétálok vele, énekelek neki, ez megy pár percig, de a vége, hogy cicire kell tenni, csak úgy nyugszik meg általában. (tejet kicsorgatja a szája mellett). Kb. 3-4-szer ébred föl éjjel. Nappal minden rendben, eszik, alszik, játszunk, éneklünk, sétálunk. De sajna az éjszakák miatt a kimerülés határán vagyok, nem tudok aludni, tejem sem sok. Van e valakinek hasonló élménye, esetleg tanácsa?

Legjobb válasz: az enyém 5 hetes és ugyanezt csinálja,nyöszörög,mint egy öregasszony,de közben alszik.én is kimerült vagyok az éjszakák miatt.reméljük ez majd elmúlik.

az enyém 5 hetes és ugyanezt csinálja, nyöszörög, mint egy öregasszony, de közben alszik.én is kimerült vagyok az éjszakák miatt.reméljük ez majd elmúlik.
Szia!! Ne izgulj, az én kisfiam csak így alszik el. Ez totál normális. Így altatja el magát. Mi nevetünk is ezen, mert morog, mint egy kutyus:) Mióta megtalálta az ujját, azóta cuppog is néha hozzá. Ha nincs külön szobába (és persze külön tudjátok rakni) akkor tegyétek át. Sokkal nyugodtabban alszik, mint ha veletek lenne. Az én fiam ennyi idõs volt, amikor átkerült a szobájába. Azért forgolódik, mert keresi a helyét, hogy jobb elaludni. Nyugi és hidd el, ez azért jó, mert meg tudja nyugtatni magát. Sok sikert!!
szia Mi mikor morog, akkor mindíg azt mondjuk, hogy szörnyeset játszik... :) Tök olyan hangja van, ahogy csinálja...Nálunk olyankor ált. nyújtózik, vagy nyomja a kasit, meg ilyenek... Persze ilyenkor mi is felkelünk rá... Vagy legalábbis én biztosan... Tanácsom sajna az nincs.. :( De vicces, hogy akkor nem csak nekünk csinálja ezt a babánk...és más is szörnyeset játszik éjjelente... :) Üdv., egy 8 hetes baba anyuja

6 hetes a kislányom, szerintem nagyon keveset eszik.40ml, 50ml-től bealszik. Lehet ez? 6 hét alatt 900g-ot hízott, mégis elég nyugtalan baba, sokat sír, nagyon mozgékony de nem hasfájós. Miért nem eszik többet?

Legjobb válasz: Ha meg akarod nyugtatni magad, megkínálhatod táppal. Akkor aztán kiderül, hogy elég a tejed. Ha bealszik, akkor nem lehet éhes! Majd kialakul a rendszer! sodródj az árral! Úgyis ordít, ha éhes, mert úgy van programozva! Ne görcsölj rá!

Ha meg akarod nyugtatni magad, megkínálhatod táppal. Akkor aztán kiderül, hogy elég a tejed. Ha bealszik, akkor nem lehet éhes! Majd kialakul a rendszer! sodródj az árral! Úgyis ordít, ha éhes, mert úgy van programozva! Ne görcsölj rá!
00:50 Ja, és jól hízik!
Ha 90 dekát hízott, akkor eleget eszik. Azért sírós, mert az anyukája szorong, és dekódolja a rezgéseket. Lazíts, légy vidám, nem fog az anyamellen éhen halni, ez biztos! Elég neki ennyi. Ha olyan éhes lenne, szopna. Esetleg picit éhesebben kínáld, húzd az idõt kicsit! Még egy órácskát, míg kap. Hogy jobban megéhezzen. De miért lenne jobb nagyobb adagokban venni magához a tejet? Jobb a több kicsi, nem?
A kérdező hozzászólása: Csak azért aggódom mert a bal mellembõl nem is eszik, azt fejem max.40ml!A másikból viszont eszik de mintha mostanában nem lenne benne elég a tej.Olyankor ideges és tépi a mellbimbóm, és hát hallom, hogy nem olyan intenzíven nyel. Sokszor rá teszem , de nem lesz több a tejem, pedig rá is fejek. Ezért törõdik bele a kevésbe?Mert nincs több. A tápszer nagyon a végsõ lenne!!! Köszönöm a választ!
Szia Én lánykám ha 5 percig szopizott az már nagyon jó volt az elején aggódtam , hogy alig eszik de olyan szépen hízott Én nem méregettem mennyit evett egy etetésnél, mindig a védõnõnél lett súly mérve így nem idegeltem magam!!! A jobb cici a kedvence a másikból nem nagyon szeret enni így abba sokkal kevesebb a tejcsim. A nyugalom nagyon fontos mert megérzik ám ha feszült vagy
A kérdező hozzászólása: Jövöhét hétfõn kell visszamennem újra. Azért ugye hogy a szikhólyagot tutira lássa?
szia!! szerintem nyugodj meg, mi 4-5.héten voltun elõször uh-n és akkor volt 4-6mm között a petezsák. a sejthetõt vagy épnek látszót még sokat fogod hallani az orvosoktól, mivel biztosra csak a szülés után lehet megállapítani mindent. szóval nyugodj meg, minden rendben lesz!! boldog babavárást!! 26 hetes pocakos
Nekem a doki 5 hetesen látott 7mm-es petezsákot.Nincs ezzel a mérettel semmi gond!Nyugi!Sok boldogságot, és boldog baby-várást!26 hetes kismami
A kérdező hozzászólása: Köszönöm Nektek! Boldog Babavárást nektek is!
Kedves Kérdezõ! Kérlek írd meg a fejleményeket, hasonló cipõben járok! köszönöm

6 hetes terhes vagyok. Ma elkezdtem bőgni, hogy a párom elment, de csak pár órára. Aztán úgy berágtam, hogy vezetés közben nem vette föl a telefont, hogy legszívesebben dúltam volna. Miért? Hogy tudom ezt kontrollállni?

Legjobb válasz: Szia!Én nem tudtam kontrollállni, ugyanezt csináltam amit te.Nálam majdnem egy hónapig tartott, már néha magamtól is meg voltam ijedve.Mûködnek a hormonok!El fog múlni ne aggódj, és sokkal nyugodtabb leszel.32 hetes kismama.

Szia!Én nem tudtam kontrollállni, ugyanezt csináltam amit te.Nálam majdnem egy hónapig tartott, már néha magamtól is meg voltam ijedve.Mûködnek a hormonok!El fog múlni ne aggódj, és sokkal nyugodtabb leszel.32 hetes kismama.
Én 12.hétben vagyok.Nekem annyira erõs hangulatváltozásaim nem voltak, és külnben sem tudtam volna ráfigyelni a folytonos rosszullét miatt:) De ah a rosszullét ez is el fog múlni.Kontrollálni meg nem kell, nem is menne.Próbálj meg nyugodt lenni, a párodnak meg kitartást!(Jah, és egyjobb pillanatodban magyarázd el neki, nem õt akarod bántani, csak a hormonok.Sok bajt megelõzhetsz vele!)
A hormonok megváltoztatják az embert! Én is 6 hetes vagyok, de néha megijedek saját indulataimtól. Alább fog hagyni ne izgulj!(Már van 2 gyerkõcöm, úgyhogy tapasztalatból mondom.)
Én nem vagyok állapotos, sem nõ, de a kondizáshoz én is szedtem "táplálékkiegészítõt" :) ) és egy igazi vadállattá változtam, úgyhogy abba kellett hagynom mert már a saját barátaim is megijedtek tõlem. Miután kiürült a szervezetembeõl, újra normális lettem. Tehát az embert a kémia igen, felborítja. (Gondolom 2007 óta megszületett már a csöppség, de talán már a kistestvére is :)
Menj be a kórházba az ügyeletre, mert sem a barnázás, sem a rózsaszínes folyás nem jelent jót a terhesség alatt!
Menj kòrházba
kórház!!! :(
A kérdező hozzászólása: Korházba nem tudok menni férjem éjszakás a kocsit elvitte. Holnap az már késõ? Mit csinálnak velem? Csak ultrahang vagy vizsgállat is?
Hivj mentot vagy taxit! Nem lehetsz ilyen felelotlen...
Orvos!!!!!! Megvizsgál , megnézi a méhszájat és utánna csinálnak egy uh-ot!!!
Mi van veled kedves kérdezõ? Remélem minden rendben. Írj pár sort!
A kérdező hozzászólása: Szia! Hálla istennek semmi! Bementem akkor nap a sürgõre megultrahangozott az orvos belül nem látott semmi vérzést de a magzattal is minden rendbe!

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!