Találatok a következő kifejezésre: 53 éves anyum, (5 db)

Kikészít a 18 éves lányom és a 24 éves fiam, mit tennétek a helyemben? 53 éves budapesti anyuka vagyok, akit 3 agyműtét után leszázalékoltak, vagyis: nem dúskálunk anyagiakban.

A férjem egy szelíd ember, aki (velem együtt) mindent megtett azért, hogy a két gyerekünknek „mindene” meglegyen, vagyis els? helyen mindig a család állt számunkra. Beláttam mára, hogy túlzottan engedékenyek voltunk, és az általunk helyesnek vélt demokratikus nevelés csak rosszhoz vezetett. A lányunk most fog érettségizni, jó tanuló, de itthon elviselhetetlen, állandóan követel?zik, mivel egy nagyon gazdag társaságba került, akiknek természetes, hogy mindent megvehetnek. Velünk rondán beszél, üvöltözik, ha nem kap meg valamit, beszélni vele nem lehet, mert szó szerint leüvölti a fejünket, semmiben nem segít, állandóan azt vágja a fejemhez, hogy rossz (ennél keményebb jelz?kkel!) anya vagyok. Ha ezt nekem meséli valaki, hogy egy ’gyerek’ a szüleit állandóan terror alatt tartja, el sem hinném. Szerinte neki minden jár, mert ? ugye tanul, így semmit nem kell tennie egyebet. Havonta 25 ezer forintot kap t?lünk (nagy nehézségek árán), amit persze elkölt, úgy, hogy azt üvölti, hogy semmi közöm hozzá, mire. Aztán kezd?dik a követelésáradat. Most fejébe vette, hogy fizet?sre fog menni az egyetemen, és persze hozzám vágta, hogy kezdjünk el gy?jteni a tanulmányaira. Nem bírom tovább, próbáltam vele leülni megbeszélni a dolgokat, nem járt eredménnyel. A fiunkat pedig, akit - miután többször meglopott bennünket -, nagy nehezen kiraktuk itthonról 6 hónapja, mert érettségi után egy szakmát volt hajlandó elvégezni, és megszerezni az OKJ végzettséget, pedig négy évig járhatott nappalisként tanulni, végig mi tartottuk el. Azért tartom reménytelennek a helyzetet, mert most sem hajlandó munkát keresni magának, vasárnaponként eljön hozzánk, és elpanaszolja, hogy nincs pénze, azt várja, mi adjunk. Csak azért iratkozott be egy OKJ oktatásra, hogy felvehessen diákhitelt, amib?l megpróbálja fenntartani magát. De nem jár be tanulni, csak beiratkozáskor járt bent. Nem érti meg, hogy a hitelt vissza is kell majd adni. Nem tudom, mit tegyek, mert semmiben nem hallgat ránk: munkát nem keres magának, nem tanul, közben állandóan azt mondogatja, hogy melyik haverját mennyi pénzzel támogatják otthonról. A férjem nem képes a sarkára állni, mert még mindig azt hiszi, hogy mindennek a megoldása a mi kötelességünk. Én már nem bírom tovább az állandó veszekedéseket, reménytelen vitákat. Nincs szükségem letolásokra, mert tudom, hogy sok dologban mi (a férjemmel rontottuk el), de a t?r?képességem végére értem, és úgy érzem, akár a halálba is menekülnék, mert nem bírom tovább. Ha van hathatós ötletetek, arra lenne szükségem, mert nincs kihez fordulnom.

Legjobb válasz: Kibicként: A fiú a saját fejét veri a falba, 24 évesen az õ élete, az õ problémája. Leányzó: nagykorú, ergo én elzárnám a pénzcsapot, az érettségiig kaja meg lakás van, havi 0ft zsebpénz, ha fizetõs egyetemre akar menni akkor találja meg a megoldást a finanszirozására. Valamint ragasztanék egy papirlapot az ajtóra amire minden balhénál húzok egy strigulát és figyelmeztetném, hogy az ötödik után pedig kiteszem a lakásból... Nekem modjuk még van tiz évem amig 18 lesz a kölök, de ha ilyent ad elõ én tuti kirakom a lakásból.

Kibicként: A fiú a saját fejét veri a falba, 24 évesen az õ élete, az õ problémája. Leányzó: nagykorú, ergo én elzárnám a pénzcsapot, az érettségiig kaja meg lakás van, havi 0ft zsebpénz, ha fizetõs egyetemre akar menni akkor találja meg a megoldást a finanszirozására. Valamint ragasztanék egy papirlapot az ajtóra amire minden balhénál húzok egy strigulát és figyelmeztetném, hogy az ötödik után pedig kiteszem a lakásból... Nekem modjuk még van tiz évem amig 18 lesz a kölök, de ha ilyent ad elõ én tuti kirakom a lakásból.
Nagyon nehéz helyzetben vagy. Az a baj hogy a gyerekeid átvették az irányítást. Õk a fõnökök. Ezen kellene elõször változtatni. Nekem a családom megtehette hogy fizetõsre menjek, de én nem követeltem hanem megkérdeztem, és végig lelkiismeret furdalásom volt hogy ennyit ráköltöttek. Szerintem a havi 25 ezer is sok így hogy nincs nagy jövedelmetek. Én ezt is megvonnám tõle. Majd ha megtanul szépen kérni akkor talán. De a havi 25 így is sok. Vállaljon nyáron diákmunkát. Nagyon keménynek és drasztikusnak kell lenned.És erõsnek is hogy megvonj tõle mindent. Veszteni nem sokat tudsz már, hiszen így sem néznek a gyerekeid semmibe. Talán még visszafordítható a dolog. Mi mindig is jól kijöttünk anyukámmal, de ha ennyire el lennék szállva -ha 18 évesen is- de helyre pofozott volna már szó szerint és igaza is lenne.A dührohamnál 2 füles és egy fej mosás.Pénz meg megvonva.
és nagyon jót írt az elsõ hogy strigula és az 5. után mehet a házból.
Ne haragudj kérdezõ, de ez a helyzet nem a gyerekeid bûne, hanem a tiétek. Aki 18 évesen leüvölti a leszázalékolt agymûtött anyja fejét, mert a gazdag haverjai életét szeretné élni a nincs-bõl, azt nem most kezdtétek rosszul nevelni, hanem rosszul nevelve nõtt fel. A 24 éves tolvaj, munka nélkül lézengõ fiadat már nem is említve... Ha ezt ép bõrrel akarjátok megúszni, akkor a "demokrácia" után itt az ideje bevezetni a diktatúrát. A lányod nagykorú, a fiad még inkább. Mostantól az van, amit ti jónak láttok. Üvöltözni lehet, de akinek kevés amit otthonról kap, az keresse meg magának a rávalót. Ne vitatkozz, és ne próbáld õket meggyõzni. Ha nem tetszik, el lehet menni oda, ahol ingyenélésért többet adnak! Nyugodtan meg lehet õket fenyegetni kényszer kijelentéssel, zárcserével, ez ebben a helyzetben nem túlzás. Egy hónap alatt rájönnének, hol van a helyük, és mit tesznek õk hozzá a saját aranyifjú életükhöz.
Az elsõ vagyok. A lányodnak, ha olyan menõ a társasága majd ad szállást, ha meg nem, akkor próbálja meg ezt is orditozással megoldani, meglátjuk sikerül-e. A fiadnak lenne lelkiismeretfurdalása? Te irtad, hogy már a halálba is menekülnél, az apró különbség, hogy téged kicsinálnak, õk meg azért zsarolnak, hogy még többet vigyenek. A fiút is lányt is röhögd ki legközelebb, az ilyen önzõ emberek inkább kinoznak száz másikat mint magukban bármilyen kárt tegyenek.
És ha végre elmenni dolgozni a lányod megtanulhatná hogy nem lehet mindenkivel úgy beszélni és bánni mint a kutyával, hiszen páros lábbal rúgják ki.
Nehéz lesz nektek. De nem a gyerekek miatt. Magatokon kell változtatnotok. Ha ti változtok akkor változni fog az életetek evvel a gyerekek is. "akkor öngyilkos lesz" Természetes, hogy aggódsz a gyerekért. Ha nem lesz majd aki eltartsa mert ti ebbe beledöglötök akkor mi lesz vele? Öngyilkos lesz? Sokkal jobb ha ti szárnyaitok alatt tanulja meg milyen az élet és nem egyszerre szakad a nyakába. Többiek leírták a tennivalót.
Csendszünet, kommunikáció szünet, az van nálam is. Mivel már kióbégattam magam, meg sírtam stb, nem volt haszna, kipróbálom ezt. :)
Bence, Te még idõben vagy, meg tudod elõzni az ilyen helyzetek kialakulását, mert majd tudod, mire kell figyelni.
Bence, ha valaki személyi edzõ szeretne lenni, nem ez a módja. Ha a szülõ nem tud támogatni, akkor munkával kell pénzt szerezni, és aztán személyi edzõ lenni.
Kedves Kérdezõ. Igen, azt tudtuk csak adni, amit kaptunk. Én úgy látom, emiatt generációról generációra romlott a helyzet. Az eredmény, egy felelõtlen embertömeg. Mi már abból csak tudunk kiindulni, ami van, most. Nekünk szülõknek is ki kell fejlesztenünk a problémamegoldó képességünket.Tanulnunk kell, mit hogyan csináljunk. Persze, nem egyszerû, ha már rögzült egy séma, nem könnyû átírni, de át lehet.
Talán az is baj, hogy ellenállunk a dolgok folyásának. Ha ellenállunk, eltûnik a szeretet. Kérdés, vissza tudjuk-e hozni? Mennyi félelem van bennünk? Értékes video. http://www.youtube.com/watch?v=6DaRp4uJC9U
Nem a mód helyességére akartam rávilágítani. Csak ez legalább egy szalmaszál. Egy kiút az otthoni tespedésbõl. Szülõként nehéz dolgunk van. Mert mindenki a gyerekének a legjobbat szeretné nyújtani. De amint látom ez gyerekenként voltozik, hogy kinek mit kell, kéne nyújtani.
A kérdező hozzászólása: http://www.youtube.com/watch?v=Mb_p8ZNRCl4 Szerintetek így van?
A kérdező hozzászólása: Személyi edzõ vagy bármi akar lenni valaki, akkor azért neki magának kell tennie, fõleg, ha a maximális támogatást (anyagit is!!!) megkapja valaki, mert fizették helyette és közben eltartották, be kell járni, készülni kell, vizsgázni, nem várni a sült galambot. Ha meg már egy végzettség a 6 tanév alatt (!!!) meglett, akkor talán el kellene menni és leadni önéletrajzokat, mert házhoz nem jön magától a megálmodott állás, közben illene bármi más munkát elvállalni... Nem ragozom. Indok mindig van, de az semmit nem ér. Szerintetek, ha majd otthon leszek (ki tudja mikor), akkor megoldás-e, ha nem szólok hozzá, nem foglalkozom vele, mintha nem is létezne, nem folyok bele az ügyeibe, mert különben elfajul a helyzet? Más ötletem nincsen. (most legalábbis)
A kérdező hozzászólása: Kedves Hát Ilyet! Lehet, hogy igazad van, talán megpróbálom ezt az írást, de annyira kusza minden bennem, kavarognak a dolgok, az érzések, a megbántottság, a féltés is persze (mármint õket féltem), meg látom, hogy nehéz ilyen világban felnõni, és szülõnek lenni is, de a tisztelet hiánya a legrosszabb, amit látok. Különben egyszer (tavalyi tanévben) a lányomnak írtam egy nagyon õszinte levelet, egyik õrjöngése után, de válaszra sem méltatott, nem tudom, belül indított-e el változást benne, de kívülrõl nem úgy tûnt. A fiam meg teljesen hangulatfüggõ, agresszívvé válik, bárminek a kapcsán. Elvárja, hogy csak az õ igényeinek rendeljünk mindent alá, de õ nem tesz semmit sem, mindent másra hárít, a felelõsséget is. Te mitõl változtál meg?
Fiad mit csinálna egy atyai pofontól? Videóval kapcsolatban: ha megtanulja rendezni az életét a szüleivel akkor már képessé tette magát az élete rendezésére. Akinek rendezett az élete az kiegyensúlyozott, az ilyen ember lényegesen sikeresebb.Mit amilyen elõtte volt. Levél írás elõtt ezt olvasd el. Ha budapesti vagy akár kölcsön is adom. http://www.libri.hu/konyv/dr_john_gray.a-ferfiak-a-marsrol-a..
A kérdező hozzászólása: Sajnos az atyai pofon nem jön szóba egy vajszívû, lelkileg és érzelmileg zsarolható atya esetében, de talán már ahhoz késõ is lenne.
Kérdezõ, szerintem a szülõ-gyerek kapcsolat, nagyon fontos. Ha ez a kapcsolat nem jó, a többi kapcsolat sem lesz zökkenõmentes. A Biblia is azt írja. Tisztelt apádat és anyádat. Hát igen, valahol az elején szokott elromlani a dolog.
Igazad van Bence! Csak az sikeres, igazán, akinek rendezett az élete, és jó a viszonya családjával, de nem függ tõlük, semmilyen értelemben. Persze felnõttekrõl van szó.
Sziasztok! Ha tudnám min kéne változtatnotok, akkor már írtam volna privit. Csak töröm a fejem, hogy mi lehet a megoldás és hangosan gondolkodom. Évi fiáról nekem csak annyi jutott eszembe, hogy talán azért szeretne személyi edzõ lenni mert akkor elismernék, lenne sikere. Mert valami biztosan motiválja.
szerintem küldj egy levelet mindenkinek, külön-külön, leírva mit érzel és mit tesznek veled a viselkedésükkel, elõtte ne beszélj velük 3 napig... és miután elolvasták, adj nekik idõt gondolkodni ugyancsak 3 napot... Tiltsd meg nekik, hogy felhívjanak addig a 6 napig és csak levélben közöljék válaszukat, reakciójukat, érzéseiket...levélírás közben nem feleded el amit mondani szeretnél, átgondolod és ahogyan telik a 3 nap, átírhatod többször, jobban megfogalmazhatod a gondolataid, azaz õk... ha pénzt kérnek tõled, tegyenek valamit érte, s költözz haza kérem szépen, nehogy már két kölök vezetné a te életed. Én 25 lettem nemrég, én is olyan voltam mint a fiad, nem loptam el itthonról semmit, de lusta dög voltam, viszont eléggé megváltoztam, s a dolgok kiírása segített rengeteget...
A kérdező hozzászólása: Kedves Kockasajt123 és Bence, Kockasajttal szinte teljesen azonosak a gondjaink (bár szerencsére mi egymással karöltve álltunk a gyerekeink mellett, egyikünk sem alkoholizált, igaz, hogy a férjem rengeteget dolgozott és dolgozik, vagyis evidens módon inkább én voltam a gyerekekkel sokkal többet, az idõt maximálisan nekik szenteltem, maximális szeretette, sok-sok törõdéssel, beszélgetéssel, játékkal, mesékkel, programokkal) az okoknál is a magunk helyzetére és hibáira ismertem. Mi sem tanítottuk meg nekik – direkt módon – az önállóságot, a lányunk mégis teljesen önálló, mind cselekedeteiben, mind életvitelében, tervezgetésben, megvalósításban, a fiunk azonban cseppet sem. A fiunk átkozottul lusta, mind a tanulásban is az volt, most meg már a ’munka’ területén is… Ahogyan Te írod: , úgy akar megélni, hogy mások dolgozzanak meg azért, amire neki szüksége van. Mi is túlzásba vittük a szeretet, a mindent-megadni-akarást, igen, mi is következetlenek voltunk, ahogyan az én szüleim velem voltak, de most ez egyértelmûen mást eredményezett, ezért sem értem az egész helyzetet. Nálunk nem is volt honnan ilyen életvitelt eltanulni, sem a másik kihasználását, sem a munkakerülést, sem a lazaságot, sem a hazudozást, sem a lopást, nem sorolom… Lehet, hogy nekem is, ha valamikor haza megyek, meg kellene próbálnom, hogy nem veszekszem, nem kérek számon (értelme és eredménye úgy sem volt!!!). Én tovább megyek, talán azt próbálom meg, hogy a fiunkról tudomást sem veszek, mintha idegen lenne. Elméletben persze könnyû, de egy picike lakásban ezt megvalósítani nem lesz könnyû. De más ötletem nincs. Csak legalább tudnám, meddig kell ezt kibírni, lesz-e valaha vége?
Jó, de ha nincsenek eredmények, mit kell megdicsérni? Vagy már jelentkezett az elvonóba? Nem hiszem. Ennek a lehetõségét felvetették egyáltalán a tisztelt szakemberek? Vagy, hogy foglalkoznának a fiaddal annak érdekében, hogy lejöjjön a fûrõl, meg a jó isten tudja mirõl, amit használ? Én is tanultam pszichológiát, s ezért ajánlottam a családterápiát, de azért ne babusgassunk már egy élõsködõ drogost, csak azért, mert függõ és egy álomvilágban él. Persze, segítségre szorul és örülni kell az eredménynek, de ha nincs eredmény, minek tapsikolnál? Vagy szerintük eredmény az, hogy akaratod ellenére hazaköltözött?
Az ötlet jó, hogy agyaljanak min változtatnának. Így legalább gondolkodnak. Sajnos mindenkinek kell változnia. Neked is. Hiszen egy család vagytok és ezt együtt fõztétek. Éppen ezért együtt is kell megoldani. Természetes, hogy ott most neked rossz. De jó, hogy léptél. Felkavartad az álló vizet.
Igen, jó, hogy volt bátorságod elmenni. Dicséret nem jár a "O"-ért. Persze a pszichológus nem ad egy tervet, ami vezessen, csak osztja az észt. A probléma az, hogy drogozik a fiad. Az én fiam is ópiátfüggõ volt évekig. Volt vagy 6 elvonókúrán, de nem használt. Ott meg rászokott a nyugtatókra, mert nem foglalkoznak a drogosokkal, altatják õket, aztán össze van égve a kezük a csikktõl, mert nem veszik észre, hogy ég a bõrük, és elesnek, mert annyira le vannak szedálva, hogy nem tudnak menni. Ennyit az ingyenes elvonókúráról. A fõorvos asszonyságot felhívtam telefonon, úgy lebasztam, hogy alig állt a lábán, másnap már tudott beszélni a fiam, mert nem is kellett annyi gyógyszer. Rég volt ez, 12 éve. Aztán találtam az újságban egy cikket, egy volt drogos megtért Istenhez, megkerestem, eljött a lakásunkba, és beszédet tartott, ott volt a két fiam haverostul, leesett az álluk, milyen normális lett a srác. Egy volt drogos tud segíteni, ha már nincs más, így van ez az alkoholistáknál is. A kemény szeretet jó, de nem mûködik 1 napra rá. Sok idõ kellett ahhoz, hogy elromoljanak a dolgok, és sok idõ újraépíteni mindent. De írott szabályokat kell bevezetni, amit MINDENKINEK be kell tartani, és ha nem tartja be, jöhet a "bünti", felelõsségrevonás, következmény, stb. Mindezt közösen. Következetesnek kell lenni.
Szigorú szeretet deiníciója Olyan nevelési elv, amelyben a szabályok be nem tartását szigorúan követik a megfelelõ következmények - ennek a célja általában a felelõsségtudat kialakítása/fejlesztése (vmilyen függõségben szenvedõ felnõttekhez való viszony vonatkozásában is szokták használni). Lehet egy adott helyzetben való viselkedésmód is, amikor olyasmit teszünk, ami a másik ember épülését szolgálja, de nem feltétlenül okoz jó érzést annak, aki adja/kapja. *** “A jó nevelés azt jelenti, hogy HELYESEN reagálunk gyermekünk HELYTELEN viselkedésére.” (John Rosemond gyermekpszichológus) *** Következetes szeretet A következetes szeretet lényege, hogy elsõsorban nem a szigorúság, a keménység vagy a kérlelhetetlenség lesz a fõ szempont, hanem a jó szándék. A következetes szeretet bizony lehet bántó/büntetõ/tiltó/ is... , de itt a bántás/büntetés/tiltás mellett folyamatosan jelen kell lennie a jó szándéknak, amit annak a személynek is folyamatosan éreznie kell, akivel szemben ezt/ezeket – általában nevelõ célzattal – alkalmazzák. ***
A kérdező hozzászólása: köszönöm a válaszokat! Ezen elgondolkoztam: “A jó nevelés azt jelenti, hogy HELYESEN reagálunk gyermekünk HELYTELEN viselkedésére.” (John Rosemond gyermekpszichológus) A mi konkrét esetünkben mi (lenne) a HELYES reakciónk? Kinek, ki szerint helyes a helyes reakció? Kinek megfelelõ? Jó-e a helyes reakció? (Objektíven nézve)? Kell-e áldozatot hozni érte, vagy a helytelen módon viselkedõ 'gyerekért'? Ezzel nem õt erõsítem-e abban, hogy csak így tovább, elvégre a másik még áldozatot is hoz, hogy nekem jó legyen? Vagyis van-e egyáltalán helyes reakció? Nem ragozom, csak az érdekelne, hogy mik lehetnének a mostani szitunkban az aktuális (helyes) lépéseink? Merre tovább?
Kedves Kérdezõ! Egy-két konkrét esetet hozz. Emelj ki 2 problémát, és írd be. Én ma ezt tettem. Írtam, hogy a fiam akar dolgozni, de szorul a hurok, nincs pénz, én sem tudom egyedülállóként támogatni. Plusz itt a barátnöke , 47.000 ft os kersettel, - 20 ezer gyerektartás. Szóval megmondtam, de nem bunkón, hanem rendesen, hogy egyszerû kaját is azzal a feltétellel kapnak, ha cserébe segítenek valamit érte. Mert aki mindig csak úgy kap, elkezdi elveszteni a tiszteletet, a segítõje iránt. Átvette az irányítást, és nem tett magáért semmit. Nos, ha dolgozunk kapunk fizetést. A boltban sem adnak önzetlenül kaját, fizetés nélkül. Vissza kell állni az adok-kapok egyensúlynak, mese nincs. Szóval, írj példát.
Matt. Megdöbbentõ. Hát pont ebben a cipõben járok, mert nem akar dolgozni a fiam, aki 33 éves. Nem tudom, mi a helyes. A legtöbben azt írják, kidobni õket. Alig van mit enni. Nem érdekli. Te ezek a gyerekek olyanok, mint ha bosszút állnának, mint a filmben. Én jó családból származom, az õseim is dolgos emberek voltak, nem ittak, mitõlünk sem tanulhatta. A világ romlott meg. Vannak akiket ennyire magával ragad, a sok kísértés: pia, cigi, drog, tv, újság, autók, internet, szex, stb. Az emberek nagy része varázslat alatt áll, és alszik. Nem tudom, mennyit kell szenvedni valakinek, hogy felébredjen? Van aki nem ébred fel, csak bosszúállóbb lesz. Nem voltunk tökéletes szülõk, de ekkore szarok sem, a volt férjem piált, de dolgozott, még félholtan is. Szóval, fel van adva a lecke.
Kockasajt123, Kérdezõ. Tapasztalat szerzés miatt kérdezem. Volt idõtök a gyerekekkel foglalkozni, sokszor dicsértétek õket, érezték, hogy figyeltek rájuk?
A kérdező hozzászólása: Köszi a kérdésedet, de sajnos - és ez a valóság -, rengeteget törõdtem (törõdtünk) mind a két gyerekünkkel, sok biztatást kaptak, fõként a fiunk, mivel õ volt mindig a 'gyengébb', olyan, akinek szüksége volt a pozitív visszajelzésre. A lányunk sokkal erõsebb volt mindig is, olyan egyéniség, akirõl mindenki (barátnõk/az õ anyukáik, iskolában a tanárok) azt vélte, hogy egy tündér, mindenki irányába nyitott volt, rengeteg barátságot kötött és ápolta is a kapcsolatait. Sokat programoztam/programoztunk velük... Szóval ezzel nem volt baj, valami máshol romlott el. De tulajdonképpen nem szabad az okokon rágódnom, mert a mostra és a lehetséges kiútra kell(ene) koncentrálni, de a jelenlegi áldatlan helyzetnek nem látom a végét, sem a megoldását.
Nem rágódás miatt, tisztán látás miatt kérdeztem. Annak örülök, hogy a lányod most normálisan viselkedett.
A kérdező hozzászólása: Írtad, hogy nekem is - természetesen - változnom, változtatnom kell. Mit javasolsz?
Kérdezõ, örülök, hogy a lányodnál látható javulás. Az tényleg jó, hogy elköltöztél, a távolságtartás gyógyító hatású.
Szerintem a nagyobb százalék abban van, amit hozott az ember a születésekor. Mert lásd nálunk is, ugyanlyan körülmények, ugyanaz a szülõ, minden, és tök más a két gyerek. Hozott anyagon lehet dolgozni. Én nem mondom, hogy nem hibáztunk, de mindenki hibázik. Most kit vegyek elõ? A szüleimet, vagy az õ szüleit? A velünk született természet a döntõ, amit Isten elrendel, az van- Hogy mit hozunk ki belõle az más kérdés. Az exem szülei is így vannak. Egy fiúk iszik ( az exem), egy fiú öngyilkos lett, 19 évesen, a lányuk, meg egy tök rendes, normális ember volt régen is, meg ma is. ja, de õ nem drogozott és nem ivott sosem. Én most elhatároztam, hogy nem veszekszek, mert nincs értelme. meglátjuk mi sül ki belõle. De a támogatás megvonva. Így is túlzásba vittük, ez a mi hibánk. De az nem, ha avalki visszaél vele. Van aki ilyennek született, azzal nehéz mit kezdeni, fõleg ha családtag. Pedig igazából nem szabadna személyválogatónak lenni, hanem a pártatlanság a helyes. van mit tanulni.
Kérdezõ, nem tudsz felkészülni semmire, mert minden adja magát, ott és akkor. Tehát akkor tudsz reagálni, vagy válaszolni, ha helyzet van. Mindegy hogy otthon laksz, vagy nem. Nálunk is spontán történnek a dolgok.Nem határozzuk el, ki mit fog tenni, vagy mondani. Az élet folyamatos folyó, és áramlik, ezért nekünk is vele kell áramlani. Ha már a szülõkkel való kapcsolatról van szó, nekünk is voltak, vannak szüleink. Mit hoztunk otthonról? Mit láttunk, milyen a kapcsolatunk idõsödõ szüleinnkel? Mert ugye ezek az elõzmények, amin változtatni nem lehet.
A kérdező hozzászólása: Kedves Kockasajt123!+ Nem túl biztató, hogy a fiad még 33 évesen is ilyen, mert szívem mélyén én is abban reményked(t)em, hogy lassacskán kinõhetõ ez a lusta, semmittevõ életmód. Bár nem igazán tudom, mi indíthatná el a változást? A kezdõ löketet mi adhatná meg? Szuper lenne valami ilyesmire rátalálni: mert eddig egyik módszer sem vált be nálunk. De az tuti, hogy a kényelembõl nem fog akarni változást kivitelezni az életmódján. Én azon a véleményen vagyok, hogy meg kell(ene) tapasztalnia az életmódja következményeit (mivel eddig mindenbõl kihúztuk, sajnos, nem lett volna szabd, ezt beláttam), de itt az ideje ennek. A férjem szerint nem szabad kidobni, így legalább felügyelni tudja, és tudja, hogy életben van a "gyerek". Csütörtökön megint családterápia...
Mindenben egyetértek Veled! Ki kell dobni õket? Annak vannak következményei. A barátnõ sem tud járni dolgozni, nem tud hol mosdani, aludni, szóval két személlyel nehezebb.Pl. munkahely elvesztés miatt. Be vannak adva az önéletrajzok, akkor alakulhat a helyzet. Én nem tudom, miféle ajándék ez a sorstól.Kinek mit, és hogy kellene magtanulni. Ez rejtély.
A 145-öss kommentre válaszolok, hogy utánanézek a hivatalban a dolognak.
Kedves Kérdezõ! Ha van változás, írd meg. Jó lenne, ha nálad is történne valami jó fordulat. Azért elkeserítõ a helyzet, mert a saját gyerekünkrõl van szó. Persze, a fizikai távollét megoldható, de az ember szívében elevenen ég a fájdalom tüze. Az érzelmi kapcsolatot nem lehet csak úgy elvágni. Hm...
Meg aztán van egy határ, amikor le lehet szállni a szülõk hibáztatásáról. Akkor mire vagy kire lehet ráfogni az embernek a saját hibáit? és ha azokra se, akkor mire?
Hát köpni nyelni nem tudok most ahogy végigolvastam ezt a 16 oldalt. Kiskoromra visszagondolva, én is hisztiztem ha nem kaptam meg valamit amit nagyon szerettem volna, de fél óra után már nem is érdekelt. Sokszor összekaptam anyával én is ezeken az anyagi gondokon (bár nekem nem voltak ekkora elvárásaim, sõt zsebbénzt se kaptam soha) de azért néha kértem egy 1000-2000 forintot, abból vettem 1-2 dolgot, meg félretettem és ha kellett valami hozzá tudtam nyúlni. Elképesztõen sajnálom ami nálatok történik, hiába is vagytok Ti is hibásak, a gyerekeitek is hibásak hogy kihasználják a jószívûségeteket. Beraknám õket egy olyan családba ahol nincsen pofázás se rinyálás, hanem csinálni kell a dolgodat. 19 éves fiú vagyok, ott kellett hagynom az iskolát és dolgoznom kell mai napig hogy a bank ne vigye el a fejünk felõl a házat. Ne aggódj, ha csak egyszer is megtapasztalják a gyerekeitek hogy milyen az amikor nincs fedél a fejed felett, vagy zsíros kenyeret eszel reggel délben este, észbe kapnak. Nem kell õket bántani, az élet elég rendesen megfogja õket pofozni és majd vissza fogják sírni hogy nem mentek sehová se dolgozni.:) Idõ kérdése az egész. Sok sikert azért!
A kérdező hozzászólása: Igen, hibásak vagyunk, ezt nem titkolom, beláttam. De nekem is minden létezõt megadtak, a lehetõségekhez képest, de szembe nem jutott volna bármit is követelni, hálás voltam, vagyok, leszek azért a sok szépért és jóért, amit kaptam. Soha nem azt néztem, mibõl van több másnak, egyszerûen nem érdekelt. Visszaélni a szeretettel, rajongással, naivitással, erre nincs magyarázatom... Csak kérdõjeleim.
152. vagyok. Hát igazából megvagyok lepve, hogy vannak ilyen emberek akik nem mennek dolgozni 25 éves létükre. Nem akarlak sértegetni, de azzal a fiúval valami szellemileg nem oké. Ilyen nincs, hogy nem dolgozik mert Õ neki úgy tartja kedve. Mivel sokkal idõsebb vagy nálam biztos vagyok benne, hogy a KMK. kifejezés nem újdonság számodra!:) ))) De tényleg, ilyen nincs hogy élünk a semminek. Valamit kezdenie kell magával, még ha utcai söprögetõ lesz, de akkor is. Nagyon kíváncsian várom mi lesz ennek az egésznek a vége.
Sziasztok! Rég jártam erre. Szerintem az van, hogy a mai pofátlanok, de nagyon.Nem mindenki, de sokan. Mi is sok mindent megadtunk, de csak normális szinten. hát senkitõl nem láthatta, hogy nem dolgozik, meg hasonló. Hihetetlen. valószínû az agresszió a drog hatása. Itt van a kutya elásva. Amúgy normális esetben elõbb utõbb a megvonások miatt lépnek a fiatalok, de ha valaki drogozik, az totál hülye, tudom, mert a fiam is drogozott. Én nem hibáztatnám csak a szülõket, olyan világ van amúgy is, hogy felfordul az ember gyomra tõle. Az ember tette ilyenné a világot, és itt a következmény. Itt nem lesz semmilyen fejlõdés, nem azért mert nem hiszek benne, hanem mert a tirpák nép csak lelakja a földet, tönkreteszi, aztán beledöglik maga is. Az emberiség jövõje kilátástalan. Gondolom akik ébredeznek, tapasztalják.
A fiamék elköltöztek tõlem, de látom hogy megy össze a gyerek. Sokat fogyott, izzadt ruhában mászkál, igénytelen egy nö akivel él. Hát ez kell neki. Mi sem szutyokban élünk, és igényes a családom, nem ezt látta, nem így csináltuk. De látjátok, elég egy trehány nõbe szerelmes lenni, igen lehúzó hatása van. Hát, ha fiamnak erre van szüksége, akkor szomorú... Jelentkezett egy tanfolyamra, várjuk hogy felveszik-e. Kérdezõ, nálad mi újság?
Itt már csak a JÓISTEN segít.
A kérdező hozzászólása: Szia! Szerintem, örülj, hogy elköltöztek, és szurkolj a fiadnak, hogy megjöjjön az esze! Mást nem tehetsz, felnõtt ember, úgysem szólhatsz bele. Legalább nem kell mindennap nézned, miként él(nek)! Ez jobb, mint nálunk, hiszen mindennap azt kell látnom, hogy nem keres munkát a fiam, naphosszat itthon van, õ nem áll be rabszolgasorba... A lányom sem alakul, továbbra is pofátlan stílusban üvölt velünk, ha éppen valamit nem tud kikövetelni magának, pedig diákmelót is én találtam neki (ismerõs segítségével), nem is szakad majd bele, hostess meló. Nem tudom, mikor javul majd a helyzet, de még elképzelni is szörnyû, mi lenne, ha én szorulnék rájuk (majd) anyagilag, ha most is ez van... Bele sem akarok gondolni. Írj, ha van változás!
Szia Évi! Van változás. Azóta már ez a 3. költözésük, de most találtak egy jó lakást, innen 20-re, úgyhogy reménykedem, hogy mindenki élheti a saját életét. Nekem is össze kell szedni magam. Nálad mi újság? Hogy vagy?
jav: innen 20km-re...
Szerintem a csaj is tölti az agyát, rendesen. MERT: neki eddig olyan kapcsolatai voltak, hogy eltartották. Hoppá. Se gyerektartást nem fizetett, csak dolgozgatott néha, vagy nem. Tehát õ így lakik valahol, hogy rászoruló, kell egy férfi mellé, önállóan nem is akar errõl gondoskodni. Hát aki a gyerekeit nem neveli, és még neki állt feljebb, hogy májusban bíróságra kellett menni. Volt olyan karácsony, hogy a fiam ajándékát adtam neki, adja oda a gyerekeinek, mert nem volt egész évben 2 x 1000 ft-ja, 1-1 spary-ra, vagy csokira. de cigi, üdítõ, meg a fiamnak pia van.
Kockasajt, ezen én is meglepõdtem, hiszen tulajdonosként - ha nincs haszonélvezete a fiadnak - jogod van kijelenteni õket. Csak vigyázz, mert volt itt olyan kérdés, hogy a kérdezõt átverték a polghivban...
Kérdezõ, Írd meg, mi volt a családterápián.Legalább Ti elmenetek. Én arra gondoltam, írok valami egy lelkésznek. Itt már csak Isten segít.
Az a helyzet, a fiam azóta ilyen, amióta elkezdett drogozni. Az 1998 ban volt. Kb. volt 2004 mire letette a dolgot. Nagyon nagy probléma viszont, hogy a drogozás annyira kifordította, nem ismerek rá. Elõtte szorgalmas volt, magától járt dolgozni, mint a kisangyal, szombaton is, és adott pénzt is, sosem kellett kérnem tõle. Most meg olyan, mintha más lakna benne.Szörnyû.
A kérdező hozzászólása: Én otthonról azt hoztam magammal, hogy 'építeni' érdemes, nem pusztítani. No, hogyan?
Nagyon jókat írtál, egyetértek veled. Igen, ha valaki szorgalmas, még ma sem kell éhen halnia. és az is igaz, hogy a világot az emberek irányítják az ilyen-olyan gondolkodásukkal. Amilyen az ember, olyan a világ.
Mi újság? Történt valami reményt keltõ változás?
A kérdező hozzászólása: Reményre talán okot adhat, hogy - szerintem -, mindannyian próbálunk változni és változtatni: én a magam részérõl nagyobb türelmet próbálok tanúsítani, kifelé azt mutatom, hogy nem törõdöm annyira azokkal a dolgokkal, amiket másképpen "kellene" csinálni: pld. munkát kellene nagyobb intenzitással keresni, több idõt, energiát szánni a bevételei források keresésére, kevesebbet foglalkozni a kajálással, a fiunk néhány szabályt kezd betartani (keménységem és eltántoríthatatlanságom kimutatására). A lányunknál most nem erõltetem a kötelezettségeket, mert állandóan tanul (érettségi + felvételi), inkább segítem, amiben tudom: még szívesen ki is kérdezem, ha padlón van, akkor lelkileg felemelem. A férjem néha rászól, ha rondán beszél velem... (Ez már tõle egy nagy elõre lépés!!!) Hát, igazatok van/volt: apró eredményeknek kell örülni!
Nálunk nem jó történt. Ma a fiatalok összebesztek, most mentek el, de külön mennek õk is. Mindenért engem hibáztatnak. A fiam nem dolgozik, nem is akar, egy fillért nem adnak, 3 napja iszik, csavarog, nem is láttam, kiderül hogy valami drogfélét árul, és engem átkoz. na, szépen vagyunk. Elmentek.
A kérdező hozzászólása: Igen, sajnos nekik mindig az a legkönnyebb, hogy hárítanak, mindenért a másikat teszik felelõssé! Nehogy magadra vedd! Nekem is megint elegem van! A lányom, most, hogy lementek az írásbeli szóbeli érettségik, megint úgy beszél velem, mint a kutyával, a férjem meg, tûri, és meg sem szólal!!! A fiam meg, még véletlenül sem akar munkát keresni, majd, ha lesz olyan, ami neki tetszik... Addig veszi fel/felvette megint a diákhitelt, közben nem is jár tanulni.
A kérdező hozzászólása: Arra azért kíváncsi lennék, hogy mi miatt átkoz Téged? Miben tart felelõsnek az õ elrontott életéért? Nálunk is ez megy...
A kérdező hozzászólása: Én már azt várom, hogy eljön az az idõ, amikor külön élnek majd, talán akkor majd normalizálódik a kapcsolatunk... Ti együtt laktok? Meggyõzõdésem, hogy külön élet esetén távolról sem lenne ennyi súrlódás, csak végre már eljuthatnánk ide!
A kérdező hozzászólása: Talán önzésnek tûnik az elõzõ gondolatom, de egy kis nyugalomra vágyom, és talán akkor majd a pozitív érzelmek is elõjönnek???!!! Csütörtökön megint családterápia. Utána majd jelentkezem.
Biztos könnyebb lesz, ha a saját lábukra tudnak állni. Nekem a szüleimmel és a bátyámmal is nagyon rossz kapcsolatom volt, de amióta elköltöztem, egész jól mûködik a dolog. Mondjuk nálunk édesanyám volt a legnagyobb probléma forrása, mert olyan mértékû hangulatingadozásai vannak (bipoláris zavar - nem hajlandó gyógyszert szedni), hogy azt elég nehéz tolerálni.
A kérdező hozzászólása: Nem csodálom, hogy elkeseredtél, de nem értek azzal egyet, hogy nem tudod kirakni õket, ha tényleg ezt akarod!!! Amennyiben a Te tulajdonodban van a lakás, minden gond nélkül ki tudod rakni õket, cuccokkal együtt, már, ha van nekik bármijük is! Tudom, hogy kívülrõl minden egyszerûnek tûnik, de jogilag mindenképpen Neked van igazad! Kérdezd meg egy ügyvédtõl: ingyenes fórumon például: http://www.jogiforum.hu Ha pedig kijelentetted õket, kényszerkijelentéssel, akkor még rendõrt is lehet hívni, ha zaklatnak, magánlaksértésért elviszi. Szerintem, hathatós, drasztikus lépés nélkül, meg fogsz bolondulni, továbbá, soha nem tanulják meg, hogy mit jelent az önfenntartás és a felelõsség. A barátnõje sem csinál semmit? Hány évesek? Ha nem lépsz, állandóan az õ adósságaikat fogod fizetni, meg a rezsijüket!
Szia! Merre jártok?
A kérdező hozzászólása: Igen, a férjem a csodában bízik a fiunkkal kapcsolatosan, de én úgy vélem, hogy a változtatás, a változás csakis a fiunkon múlik. Ha nincs motiváció, mert megkapta, ami8t el akart érni (visszajöhetett), akkor minek kellene változtatnia, illetve neki ez így kényelmes, meg szavainkat ütik a cselekedeteink, hiszen szóban azt mondjuk (mondtuk), hogy változtatnia kellene, ugyanakkor tettünkkel hozzájárulunk ahhoz, hogy így éljen. A pszichológusok szerint a drogosoknál ez nem így mûködik, várni kell, türelemmel, és pici eredményeket kell megdicsérni.
Igaza van az utolsónak, most a gyerekek érdekében kell végre szigorúan következetesnek lenni. Ne hagyjátok magatokat zsarolni, mert ha így folytatjátok tovább, nem a fiatok fog öngyilkossággal blöffölni, hanem tényleg az éhenhalás fenyeget majd mind a négyeteket.
sheriffkoma: Sajnálom a helyzetedet, de mint édesanya nem tudom felfogni, hogy írhatsz ilyet. Én nem bírnám elviselni sokáig, ha nem tudom, mi van a gyerekeimmel... Kedves Évi. Nekem három gyerekem van, velük is meg vannak a problémák. Nehéz jól dönteni ebben a helyzetben, egyetértek azzal, hogy drasztikus változtatás kell és határozott fellépés. Én a helyedben elmennék pszichológushoz vagy családterápiára. Vannak olyan helyek, ahol nagyon segítõkészek. Az enyémek sem kicsik már (16, 20, 25 évesek). Nem tudom merre laktok, milyen a környezetetek, milyen ismerõseitek vannak, stb. A nagyobbik lányom barátja hasonló helyzetben volt. A szülei kirakták otthonról, mert semmit nem csinált. Még elpakolni sem volt hajlandó, nem végezte el az iskolát és sokat veszekedtek. Hetente többször a haverjaival (ha egyáltalán lehet azoknak hívni õket) éjszakázott és be is rúgtak többször. Ezt megelégelve a szülei megtiltották, hogy többé hazamenjen. Néhány hónapig ismerõsöknél, néha nálunk volt. Láttam, hogy nagyon megviselte, depressziós volt, rossz kedvû. Négy hónap alatt teljesen tönkrement. Elõtte nem használt drogot, de rászokott, mert többször túladagolta magát, alig élte túl. Most pszichiátrián fekszik és gyógyszereket kell szednie. Szerintem kegyetlenség volt a szüleitõl ezt tenni. Tudom, hogy ezek megbocsáthatatlan tettek, de én nem viseltem volna el, hogy ennyi ideig távol van. Próbáljatok vele õszintén beszélni, hogy nem adtok neki többé pénz, ételt is keveset, a szállásba õ fizessen bele havonta. Miért lopott tõletek? Lehet, hogy megbánta és nem tenne ilyet többé. Én a helyedben megoldanám, hogy ne férjen semmilyen értékhez hozzá, úgy nem történhet hasonló. Szerintem az a legnagyobb baj, hogy nem beszéli meg a problémákat egymással a család. A lányoddal is nehéz lehet. Megértelek, az én nagyobbik lányom is hasonlóan viselkedett közel két évig. Megvontam a zsebpénzét, különóráira nem kapott több pénzt. Megmondtam, hogy diákmunkából kell, hogy fedezze az extra kiadásait. Ezen kívül nem engedtem többé, hogy "csicskáztasson". Szó szerint én csináltam meg neki mindent és vittem be, amíg õ semmit nem volt hajlandó csinálni. Borzasztóan nehéz nemet mondani, de bizonyos dolgokban muszáj nem engedni. Akkor kapott zsebpénzt, amikor megcsinált néhány házimunkát és a stílusán is változtatott. Hosszú idõbe telt, ha jól emlékszem két év kellett, amíg normális lett a kapcsolatunk. Most is vannak összezörrenések, de általában megbeszéljük. Szerintem gondold át, hogy mit fogsz lépni, gondolj arra, hogy tudnátok ismét normális családként élni. Persze, csak, ha ez fontos még számodra és szereted annyira õket. Remélem tudtam segíteni. Kitartást kívánok nektek!
Stellastella, amirõl te írsz, az ebben a helyzetben olyan, mint ha egy lángokban álló házban a tûzoltók elkezdenék kioktatni a lakókat arról, hogy hogyan lehetett volna megelõzni, legközelebb pedig gyorsan eloltani a tüzet. Igaz a szülõi szeretet, igaz, hogy megoldásra, párbeszédre, kompromisszumokra kell törekedni. Csakhogy a kérdezõ családjában erre pillanatnyilag nem adottak a lehetõségek. Pillanatnyilag abból kell kiindulniuk, hogy lassan a puszta létezésük is veszélyben van a két gyerekük miatt, akikben sem együttérzés, sem együttmûködési hajlam nincs, a végsõkig kizsigerelt szüleikkel szemben. Ezt pedig nem lehet másként leállítani, visszafordítani, csak kõkemény, és következetes ÚJ rendszabályokkal. Amiben nem a gyerekek hóbortjainak, és követelõzéseinek teljesítése az elsõdleges, hanem az anyagi csõd elkerülése, és valami közös teherviselés kialakítása. Ha ez sikerül, akkor UTÁNA lehet majd arról beszélgetni, hogy lehetett volna mindezt elkerülni, és hogyan lehet elérni, hogy késõbb se forduljon elõ. Addig nem. Különben mire a végére érnek a megértõ, gyerekpátyolgató lelkizésnek, a bank elviszi a lakást a fejük fölül, és nemhogy hétvégi bulikra nem marad pénz, de enniük sem lesz mit.
A kérdező hozzászólása: Közben elkezdtem intézni megint családterápiát, de szerintem a gyerekek nem fognak eljönni. A hölgy mondta, hogy mi ketten menjünk el legalább majd. Egy próbát megér… Bár tavaly már járunk családterápiára, látszólagos, felszínes eredményeket hozott: a lányunk az ott közösen kidolgozott és aláírt egyezségeket fokozatosan nem volt hajlandó betartani, a fiunkban is csak felszínen történt változás: miközben a legjobbnak tûnõ kapcsolat alakult ki köztünk, gondolatban hetekig tervezgette, és kivitelezte a nagyszoba ajtó zárjának és a kis házszéf feltörését, hogy onnan lophassa el a pénzünket, immáron 5. és 6. alkalommal. Ahelyett, hogy munkát keresett volna, vagy tanult volna. Nagyon okos srác, maximálisan tudott manipulálni minket. a férjemet még mindig: jelenleg a depressziós és belepusztulok az életbe módszerrel. Közben persze rám is közvetve hat ezzel, hiszen a férjem állandó (napi 10-11 órás melója utáni) rettegését hallva, én is megrettenek, hogy mi lesz „szegény gyerekkel? Elpusztul? Öngyilkos lesz, mert képtelen küzdeni, harcolni? Persze magamban az az érzés is erõs, hogy miért nem fogadja-e el a segítségünket, mármint tevõlegeset (és nem anyagit), amikor javaslom neki, hogy elkísérem munkaügyi központba, állásokat nézek neki állandóan. Annyit sem tesz, hogy elküldje az önéletrajzát az általam neki küldött melókra (õ nem akar dolgozni, ezt mondta nekem). Ha tudnátok, hányszor próbáltam leülni velük megbeszélni a problémákat, anyagiakat, meg egyebeket. A fiunk úgy tett, mintha odafigyelt volna (közben az újabb lopásait tervezte), a lányunk le sem ült beszélni, azonnal faképnél hagyott, õt ne terheljem ilyesmikkel, nem az õ dolga, ilyenkor azt vágja a fejemhez, hogy õ csak gyerek, oldjuk mi meg! Ez mind akkor kezdõdött, amikor elkezdtünk anyagilag lefelé indulni (picike magánvállalkozásunk totál csõdbe ment), addig minden szép és jó volt a gyerekeknek. Persze utólag nyilván sok dologban másképpen viselkednénk, másképpen nevelnénk õket. De olyan csodálatos kis családunk volt, aminek annyi! Igen, mi is hibáztunk, de a két közeg, amelyikbe a két gyerek került, rossz irányba vitte õket (az úri közeg, illetve az alvilági, füves társaság, vagyis a két véglet). Kedves stellastella! Említed a lányod barátját, akinek a szüleit hibáztatod, hogy otthonról kirakták. Majdnem belepusztultam, amikor megtettem!!! Ha már az ember úgy érzi, hogy nem bírja tovább elviselni, hogy miként rombolja magát itthon, illetve kifoszt benneteket, nem kíván úgy élni, hogy dolgozik, nem hajlandó orvoshoz, pszichiáterhez fordulni (pedig mindenüvé elkísérnéd, mellette állnál!), mindenben segítenéd, támogatnád, de õ minden kínálkozó lehetõséget és alkalmat elszalaszt, nem tanul, fel sem kel, csak elvár, nos, akkor mit tennél? Hát, én nem bírtam tovább, és most ezért mondtam neki, hogy nem jöhet vissza, el nem tudod képzelni, mennyire hiányzik, nem az a személyisége, akivé vált, hanem, aki volt! Kedves 37! Életem legnagyobb vágya, hogy ismét normális család lehessünk, de ehhez nem csak nekünk lenne tennivalónk, hanem a gyerekeknek is! Helyettük nem tudunk lépni, sem tenni! Az, hogy a lányom jól tanul, egyetemi tervei vannak, az kevés, ha a szülõkön gyalogol át, miközben állandóan megalázza, kihasználja, sárba tipor mind a kettõnket! Most mind a két gyerek utál, gyûlöl engem, ez nem is zavarna, de, ha a fiunkkal valami történik, akkor abba belepusztulnék! Nyilván az elsõdleges szempont, hogy kimásszunk a gödörbõl, de azt szerettem volna, ha ezt együtt tesszük meg, nem arra gondolok, hogy a lányunk vagy a fiunk viseli az anyagi gondokat, mindössze arra, hogy lelkileg velünk vannak, és nem ellenünk! A fiú pedig minimum azzal segít, hogy önmagáról gondoskodik, és nem elvár a végtelenségig… Fájnak a tények. át ennyi!!!
A gyerekeitek miért csak téged szidnak? Nem együtt vezetitek elõ ezeket a dolgokat a férjeddel? Õ mit mondott, mikor a lányod ezeket mondta rólad? Én egyébként nem csodálkoznék, ha a fiatoknak lenne egy öngyilkossági kísérlete (természetesen olyan, hogy nehogy baja legyen) büntetésül, zsarolásul nektek... Szerintem olvasd el ezt a két könyvet (vannak benne ugyan vallásos utalások, de nem az a lényeg) sokat segíthet: http://www.libri.hu/konyv/hataraink.html http://www.libri.hu/konyv/dr_henery_cloud.gyerekhatarok.html
A kérdező hozzászólása: Kedves 41! „A gyerekeitek miért csak téged szidnak?” Ezen én is sokat gondolkoztam, és arra jutottam, hogy én vagyok, akinek tálalni kell a gyerekek felé a döntéseket, nekem kell nemet mondanom, a férjem minden konfrontációt kerülõ személy, aki inkább mindent ráhagy a másikra, mintsem vita legyen. Általában a döntéseket nekem kell meghoznom, így a döntés felelõssége is engem terhel, evidens módon. Ez sajnos a gyerekeknek nem tetszõ dolgok esetén is igaz! Vagyis tõlem kapják a rosszat, az apjuk közben pénzt keres, hogy fennmaradjunk. Szinte alig találkoznak vele, ha igen, akkor is szinte az van, amit a gyerek akar(t). Még ahhoz is fáradt, hogy válaszoljon, nemhogy nemet mondjon. Én megértem a férjemet, minden anyagi teher az õ vállán, amióta én munkaképtelen lettem, ha még lejjebb kerülünk anyagilag, úgy érzi, arról õ tehet, vagyis ez az õ felelõssége.
A kérdező hozzászólása: lemaradt: Én jóval keményebb vagyok, sokkal többet várnék el immáron a már nagy gyerekektõl. Ha a lányunk engem szid, vagy rondán beszél velem, a férjem – sajnos – ráhagyja, ahelyett, hogy jól megszidná!!! Amikor ezzel kapcsolatosan fájdalmamat fejeztem ki neki, azzal zárta rövidre a témát, hogy õ ilyen, mint a fiunk is, õ ilyen, nem képes helyt állni. Szerintem nem is próbálja. Ha legalább megpróbálná a dolgokat, és ha rossz eredménnyel zárna a cselekedete, mellé állhatnánk, ha jól végzõdne, akkor lassacskán lehetne pozitív élményben része. De õ meg sem képes próbálni! A könyvajánlásokat köszönöm, megszerzem.
Mi újság veletek? Sikerült ellépni valamerre ebbõl az áldatlan állapotból?
A kérdező hozzászólása: Kaptunk idõpontot a családsegítõben: családterápiára. Elõször ketten (férjemmel) megyünk majd, az biztos, hogy a változásunkban aktívan nekünk is részt kell vennünk. Megszereztem a két könyvet, amit itt ajánlott valaki, olvasom. Tudom, hogy sokban hibáztunk (de nem rossz szándékkal, hanem a túlzott engedékenységünk miatt). Persze ez nem oldja meg a problémákat. A fiunknak megmondtam, hogy még max. két hónapig tudjuk anyagilag támogatni, már fele annyival, mint eddig. Bepöccent, azóta nem jelentkezik, hiába keresi a férjem. Most gyötör a lelkiismeret-furdalás, hogy baja lesz, de közben tudom, hogy errõl szól a zsarolása. A lányunkkal is keményebb lettem, a szemében gonosz. Zsebpénz megvonva, beszélgetésre nem hajlandó. Hát, ennyi egyelõre...
Jó, hogy léptetek! Normális, hogy így viselkednek. Ez a folyamat része. Aztán majd helyre rázódnak.
Ügyes vagy! Kitartás!
Tartsatok ki a férjeddel együtt, mert ez az egyetlen esélyetek. Drukkolok, hogy legyen elég erõtök és kitartásotok végigcsinálni ezt a "terápiát". Meglátod, ha túl lesztek a krízisen, egyszer még a gyerekek is hálásak lesznek nektek érte.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm, hogy biztattok! Jól esik, mert erõt ad. A szív és az ész párbajában nem könnyû helyt állni, (már az elindulás is nehéz), legalábbis úgy nem, hogy közben a gyerekeink jövõjét tartom elsõdlegesnek! (Mert ettõl anya egy anya...!!!) Úgy szeretnék elõretekinteni az idõben, és azt látni, hogy viszik valamire, és megállják a helyüket ebben a nehéz világban, bármilyen - nekik megfelelõ területen. Tudom, hogy sok fiatal lelkében káosz van, de, ha mi nem bírjuk tovább, akkor nekik még rosszabb lesz, ez evidens!!! Ezért is kell a tûzoltás...
Én is drukkolok, ezek hatalmas lépések! Csak ügyesen!
Tudod, néha akkor vagy igazán jó szülõ, amikor "utálnak" a gyerekek, de te pontosan tudod, hogy az õ érdekükben kell megtenned amit teszel. "...ezt még egyikük sem értheti meg, ..." épp az a baj, hogy eddig nem mertétek õket szembesíteni az elvárásaik, és a realitások közötti különbséggel. Holott nem kisgyerekek már, igenis tudniuk kell róla, ha a szüleiknek komoly gondjaik vannak. Tudom, hogy ez borzasztó nehéz, mert az ember hajlamos egy lúzernek érezni magát attól, hogy Xy képes bármit megadni a gyerekének, én meg nem... De most már semmi okotok rá, hogy megpróbáljátok fenntartani a "mindenható szülõk" látszatát. Egyelõre ti vagytok a család fenntartók, és ti diktáljátok majd a feltételeket. A gyerekek pedig tudomásul fogják venni, mert pontosan tudják, hogy rajtatok kívül, a világon senkit nem érdekel, mi lesz velük. Csak legyetek kitartóak, erõsek, és menni fog!:)
A kérdező hozzászólása: Kedves 31! Nagyon köszönöm megerõsítésedet és kedves soraidat. Mindenképpen megfogadom a tanácsotokat, és a férjemet is be kell vonnom, mert teljesen lerokkanunk különben, és akkor valóban nem lesz a gyerekeknek senkijük, akire ebben a kemény világban számíthatnak, persze bulizáson kívül. (ezt még egyikük sem értheti meg, így tudom, hogy 'utálni" fognak, de a banki adósságok nem teljesítése különben kilakoltatással járhatna. Így 'utálattal", de lesz hol maradnunk, legalább hármónknak.
Egyetértek az elõttem válaszolókkal. A 25.000.- Ft sok zsebpénznek, a nincsbõl nem lehet adni. Túl engedékeny voltál, ezért nõttek a fejedre. Én Intersparban dolgozom. Nyáron diáklányok és fiúk dolgoznak itt diákmunkában. Árufeltöltõ, vagy pénztárosi munkakörben. Van olyan kislány, aki csak hétvégeken dolgozik, mert hét közben tanul. Nagyon sokan így keresik meg a pénzt az egyetemi tanulmányaikhoz. Vége lesz az iskolának, el kell zárni a lányod elõl a pénzcsapot. Ha kell neki pénz, keresse meg. Mekibe ne menjen, mert ott kedvesnek, barátságosnak, udvariasnak, elnézõnek kell lenni a kedves vásárlóval, õt onnan hamar ki fogják tenni. Állj a sarkadra, ne engedd, hogy hisztizéssel terrorizáljon. Ilyen helyeken, mint a Tesco, az Interspar stb. mindig keresnek diákot. Meg kell érdeklõdni az áruházban, melyik diákszövetkezetnél kell bejelentkezni. Iskolalátogatási igazolást kell vinni ahhoz a diákszövetkezethez, amelyikkel az adott áruház kapcsolatban áll, ezt neki még a mostani iskolájában kell kérnie. Pl. az Interspar a Fürge Diák-kal áll szerzõdésben. Itt regisztrálják a lányodat, mint munkakeresõ, amint van munkalehetõség, kiközvetítik. http://www.furgediak.hu/ Itt a nagyobb városokban lehet böngészni a hirdetések között: http://jooble.co.hu/search-%C3%A1ll%C3%A1s-hu/kw-spar-%C3%A1.. http://jooble.co.hu/search-%C3%A1ll%C3%A1s-hu/kw-spar-%C3%A1.. Fiam ennél a diákszövetkezetnél jelentkezett, és így került az Intersparba 4 és fél évvel ezelõtt.
Kérdezed hogy lehet rábírni õket a munkára. Ha nincs pénz, akkor valamibõl finanszírozni kell a dolgait. Elõbb utóbb majd rájön( inkább utóbb, mert elõbb majd zsarol, sír, hisztizik, fenyegetõzik stb) hogy valahonnan pénzt kell szereznie és nem lesz választása. Írják hogy majd elmegy a barátaihoz. biztos így lesz, de azok nyakán sem élõsködhet, elõbb utóbb ott is kimutatja a foga fehérjét, és szerintem a szülõkön kívül senki nem fogja eltartani ingyen. Szóval ha megy akkor segíts pakolni neki és ne mutasd hogy fáj, ne sírj, csak azt mond neki, hogy ha megváltozik akkor visszajöhet, ha képes tisztelni, szeretni visszajöhet. Szóval így vagy úgy csak a munka fog maradni neki.
Esetleg kombinálni lehetne a két javaslatot: minden hiszti mínusz ötezer a következõ havi apanázsban.
huh, érdekes. Nem vagyok a gyerekverés híve, sõt, mindössze 2 évvel vagyok idõsebb a fiadnál, de pl. a lányodnak [email protected]ék egy igazi atyait. Most õszintén, azért teszi, mert megengeditek neki. Mondd már meg nekem, hogy mit fog csinálni a lányod, ha nem adsz neki pénzt???? semmit. Befogja a száját és kussol. Mit tud tenni???? üvöltözik??? és? majd rájön, hogy kicsit visszább kéne venni. Az a baj, hogy ha belegondolsz, kb. 4 éves gyerek csinálja ezt. Addig hisztizik, amíg meg nem kapja, amit akar, és rájön, ha mindig hisztizik, akkor úgyis övé lesz az áhított játék, ez esetben lóvé. De ha nem veszed meg neki, duzzog, de abbahagyja egy idõ után. A másik a fõsuli. Meg kell mondani, hogy rendben, elkezdek gyûjteni. És megvonnám a havi 25 ezret. mondd meg, hogy ez már egy féléves díjad gyermekem, a másik felét meg összeszedheted te nyári munkával. Aztán ha nagyon hisztizik, még lehet, hogy a cuccait is kitenném az ajtó elé, aztán majd akkor meg fog ijedni. Még ilyet.....
A lányt még helyre tudjátok rakni. Írtad, hogy jól tanul, tehát valami jövõképe lehet hogy van legalább. Amikor leülsz vele megbeszélni, hogy mi legyen, akkor mutasd meg neki, hogy egy hónapban mire mennyi megy el. valószínûleg értelmes csaj ha jól tanul, csak rosszul neveltétek. A 25000 nagyon durván sok, én sosem kaptam ennyit, pedig jól álltunk anyagilag. Egy közös részletes havi költségelemzés után csökkented a havi 25 ezret és utána mehet a hiszti, akkor sem adsz többet. Ki azért ne dobd, fõleg amíg rendesen tanul, mert a nevelésben ti is ludasok vagytok, szerintem helyre is kell hoznotok, hogy ne olyan élete legyen majd mint a bátyjának. Állíts fel szabályokat és a férjeddel közösen tartsátok be õket. A fiú: ilyen nekünk is van a családban, de ott pszichés problémák vannak. Valamilyen személyiségzavar... Ez biztos nem áll fent? Ha nem, akkor meg ne engedj a zsarolásnak, küldj neki emailben állásajánlatokhoz linket és mallé magyarázd el, hogy ti is dolgoztok, nektek sem csak úgy jön a pénz.
Csak, hogy tisztázzuk a fogalmakat: http://www.szentbenedekiskola.hu/wp-content/uploads/Nevel%C3.. A több tipológia is van, a következetes nevelés felel meg a demokratikusnak, míg a kérdezõ demokratikus helyett megengedõ nevelést alkalmazott.
Pénzcsap elzár, cuccokat összecsomagolva a lakás elé kirak, zárat lecserél és viszontlátás. Ennyi. Nem lesz itt senki öngyilkos, emiatt ne aggódj, hanem a saját lábra állás és az eddigiek átértékelésének keserves idõszaka következik majd. Egyszer még hálásak lesznek érte. Én 14-15 évesen voltam ilyen mint a lányod, ma már legszívesebben elsüllyednék szégyenemben, ha visszagondolok az akkori viselkedésemre és nem gyõztem bocsánatot kérni az anyámtól.
A kérdező hozzászólása: Kedves 21-es! A számomra leglényegesebbre reagáltál: bizony a legrosszabb az, hogy mindig is arra vágyam, hogy csodálatos érzelmi kapocs legyen köztem és a gyerekeim között, ennek a hiánya fáj a legjobban! Kár, hogy nem ilyen gyerekeket szánt nekünk a sors, mint amilyen Te vagy!! Nem a saját felelõsségünket akarom leplezni, hiszen nyilván elrontottunk dolgokat, a túlzott engedékenységünkkel, ráadásul mind a ketten (szülõk!), de Édesanyám engem is ajnározott, mégsem merült volna fel bennem, hogy visszaéljek a szeretetével, bizalmával. Apám más tészta volt… A fiunkkal még rosszabb lett a helyzet: most a depresszióban van, fel sem kel, már az albérletében (aminek a felét mi fizetjük!, kérdés, minek???), vasárnaponként nálunk sajnálgatja magát, munkaügyi központba nem megy el, állást nem keres, tanulni nem tanul, céljai nincsenek, panaszkodik, hogy nincsenek barátai, sem más emberi kapcsolatai, sorolhatnám. Nekem a bicska kinyílik a zsebemben ezeket hallva, de az apját a rossz lelkiállapotával zsarolja, meg azzal, hogy véget vet az életének. Szerintetek meddig tart a szülõ felelõssége? Tehetetlennek érzem magamat (magunkat), hiszen orvosi segítségért nem fordul, változtatni nem áll szándékában. Megmondtam, hogy mindenben támogatom, ha orvoshoz fordul, elkísérem, mellette állok… Férjem szerint éppen errõl szól a depressziós betegsége. Most már megint vissza akarja hozzánk sajnáltatni magát. A férjem már hajlandó lenne befogadni, én rettegek, mi lenne megint, ha a csekkek értékét megint elrabolná… De ha öngyilkos lesz, akkor a férjem maximálisan rám terheli majd a felelõsséget, hogy nem fogadtam vissza. Egyre inkább belátom, hogy erre rámegyünk mind a ketten… Mi a kiút?
Szerintem keresd fel a családsegítõket, ez a probléma már rég túlnõtt rajtad ahhoz, hogy szakember segítsége nélkül helyre tudd hozni: http://www.webbeteg.hu/cikkek/jogi_esetek/1352/a-csaladsegit..
A kérdező hozzászólása: Kedves sheriffkoma! Ez azt jelenti, hogy meg tudnád tenni, hogy pld a saját gyerekedet kizárod az életedbõl, ameddig nem él "emberi" életet, (vagyis nem dolgozik, sem nem tanul, csak nyavalyog). Egyáltalán a nyavalygás nem betegség-e? Mármint pld depresszió vagy súlyosabb? Ha véletlenül az, akkor is hagynád a sorsára? Eltaszítanád? Ezek az érzelmi kérdések, persze teljesen más az ésszerûség, nem elé állni, ha lefelé száguld a lejtõn. Azt már beláttam, hogy visszafogni nem lehet, ezen már túl vagyunk. Nyilván szerintem sem tanácsos elé vetni magunkat, hátha megáll a száguldó vonata, ami a szakadékba száguld.
Bocsi, közben rápillantottam a kérdésre, írod, hogy budapesti vagy. http://hu.shvoong.com/social-sciences/education/1876464-csal..
A kérdező hozzászólása: Kedves 26 (27) és 28! Kemények a szavaitok, de jogos, különben nem lesz változás, csak, ha az (szülõként) magába tekint, és bármilyen nehéz, változtat a hozzáállásán, viselkedésén. „életszerû megoldás” alatt mit értesz? Mert maximálisan egyet értek Veletek, de a gyakorlati kivitelezés a problémám. A fiunkat hagyni, hogy majd kidobják az albérletbõl, ha nem fizet saját pénzbõl? A lányunknál megvonni az összes kp-t? Ha õrjöng, illetve semmiben nem változik, elküldeni a háztól? A családsegítõt megpróbáljuk, de, ha nem hajlandóak eljönni a „gyerekek”, szerintem esetleg semmit nem ér. Rengeteg kérdés kavarog bennem a gyakorlati dolgok vonatkozásában. Azért szerintem inkább az a bûn, ha valaki visszaél a neki nyújtottakkal. De jogos, hogy hibásak vagyunk.
Szerintem elsõ körben egyedül, vagy a férjeddel menj a családsegítõkhöz, hogy elmondd nekik, mi is a bajod és, hogy szerintük mit lehetne tenni.
Én pedig csak ámulok és bámulok, hogy mire nem jó ez az oldal. Emberek életét menthetjük meg, sorsokat fordíthatunk jobbá. Hát nem? Én is drukkolok neked és még sokan mások is. Kitartás!
A kérdező hozzászólása: Kedves 52! Kedves Mindenki! Köszönöm a támaszotokat, valóban nagy segítség, mivel erõt ad. Tegnap voltunk a férjemmel a családterápián, nagyon megkönnyebbültem, már az is jó, ha az ember kibeszélheti magából, ami nyomasztja, illetve az, hogy nem vagyunk egyedül ilyen problémával! Legközelebbre megpróbáljuk a gyerekeket rávenni, hogy vegyenek részt, talán közelednek az álláspontok, és az elõrelépés lenne! Jelentkezem...
A kérdező hozzászólása: Igazatok volt! Néha tényleg nem lehet ezt bírni. Most megint állandó rettegés az életünk, mert a fiunk belevetette magát - az állandóan bekap rengeteg rivotrilt elvonulásos állapotba -, nem tud néha magáról, nem, jelentkezik, nem válaszol a férjem hívásaira... A barátnõje kétségbeesetten hív, hogy mit csináljon vele, mert meg is halhat ilyen állapotban. Szerinte (a lány szerint, aki józan, normális, tanulni akaró egyetemista): a fiunk a szobájába vágyik vissza, ha nem jöhet, akkor megöli magát. Én viszont abba (is) belepusztulnék, ha megint látnom kellene, hogyan tölti a mindennapjait, itthon, esetleg megint gyógyszerezve, semmit nem csinálna, ... Eszem szerint semmiképpen ne jöjjön vissza!!!
A kérdező hozzászólása: Még nem jöttem el, mert holnap este beszél majd a férjem a fiunkkal, aki még "gondolkozik". Kérdés, hogy min. Ez az állandó zaklatott élet, amikor az ember azon izgul még mindig, hogy mi lesz (mi lett) az imádott gyerekeivel, mivé fognak válni, és persze mi lesz velünk, ha már a férjem nem bírja ezt a tempót... Tudom, hogy a sírás nem segít, mégis talán megkönnyebbülök tõle, de a fájdalom belül állandóan emészt.
Szia Kérdezõ! Mi van veletek? Hogy vagytok? Nálunk is kiborult a bili, hasonló cipõben járunk. Végigolvastam a topikot, meg másik hasonlót. Az a baj, én is a félelemmel küzködök, mi lesz, hogy lesz, lehet nálunk sem nekem kellene izgulnom. Várom a válaszodat.
A sírás meg a futás nem szégyen, én is jól kisírom magam, akkor megkönnyebbülök, és reálisabban tudok gondolkodni.
Én Terézanyu komplexusos vagyok. Beteges megmentõ. És rajtam kívül sokan mások. Tegnap néztem az: Állítsátok meg Terézanyu c. filmet. Engem nem tanítottak következetességre, és én is rossz vagyok ebben. De meg kell végre tanulni, határkoat húzni. Itt a film: http://www.youtube.com/watch?v=GxQdZE-7zho
Kérdezõ, többnyire jó válaszokat írtak a többiek. A sakadra kell állni. Nekem is. Egy rendkívüli film. Válságban lévõ családok részére. Még jobb lenne, ha a gyerekek is megnéznék, mert szembesülhetnének magukkal. Kemény szeretet http://hu.gloria.tv/?media=273450 Nézzétek meg, nagyon tanulságos.
szerintem a lanyod is drogos.A fiadrol mennyit tudtok? miota drogozik es miket?
? hm, tortent azota valami?
Végigolvasva minden hozzászólást és a problémádat is, nagyon sajnállak! Bár hibáztatok ti szülõk, a gyerekeitek felnõtt élete már nem a ti felelõsségetek, ennyi idõsen már nekik is tudniuk kellene, ha máshonnan nem, akkor a médiából, hogy ilyenkor már "illene" érett felnõttként viselkedni. Én kitartást kívánok neked, és remélem hamarosan jobbra fordul a sorsod/sorsotok!
Jó lenne ha a Kérdezõ írna, mi a helyzet velük. Nálam is van hasonló probléma, sok jó hsz-t lehet olvasni, jó ötletet hasznosítani.
A kérdező hozzászólása: Sziasztok! Most tudtam csak belépni, mert a barátnõmnél, ahol most lakom), nem volt meg a belépõ kód. Sajnos, most pár órára haza kellett jönnöm (iratokért), és máris egy hatalmas veszekedésen vagyunk túl a fiammal, aki felpattant és bevágta az ajtót, miután agresszívan üvöltözött velem, mert meg mertem kérdezni, mennyi fû van a szobájában, mennyit szívott azóta, illetve nézett-e valami munkát. Életemben elõször hittem azt, hogy megüt, úgy tombolt, de aztán az ajtón töltötte ki a mérgét. A férjem elõtte neki csak annyit mondott, hogy nem kéne ilyen stílusban beszélnie: mert a fiam azt is üvöltötte nekem, hogy dögöljek meg!!! Hát, iszonyatosan elfajultak a dolgok, és szerintem semmi változás nem lesz, mivel, a fiunk itthon kényelemben él, miközben õ kívánja diktálni a feltételeket, úgy képzeli, mi meg tûrünk, szerintem teljesen el kellene tõle zárkóznunk, akármennyire fáj is! (Mert nekem is szörnyû látni, hogyan akar élni), de szíve joga, ha neki ez a jó, mindenesetre tõlünk távol. Köszönöm a Kemény szeretet film javaslatot. Végig bõgtem közben. Teljesen a mi sztorinkról szól, és engem megerõsít a döntésemben, de a férjem a gyenge láncszem. Kérdés, most mi lesz? Maradjak vagy visszamenjek a barátnõmhöz. (Ez utóbbi esetben a fiunk itt azt csinál, amit csak akar, mert a férjem nem tudja ellenõrizni, reggeltõl estig meló. Megint feladva a lecke... A Terézanyut még nem tudtam megnézni, de rajta vagyok...
Nehéz ügy, költözni, vagy maradni. Ahogy érzed, úgy kell tenni. De a távolságtartás jó, ha megoldható. ha nem, olyankor kell felszívódni, amikor otthon a férjed, te meg ki tudsz kapcsolni pár órára a barátnõdnél, vagy ott aludni, és reggel haza. Akkor nem kell izgulni, mit csinál egyedül.
Én úgy gondolom, hogy bátor vagy, amiért meg merted lépni azt, hogy elköltözz otthonról. Ki kellene tartanod az elhatározásod mellett, mert ha most visszamész, a fiatokban csak megerõsítitek, hogy õ volt az erõsebb, õ gyõzött, felesleges volt minden erõfesztíésetek. Akkor pedig hatványozottan folytatódik az, ami eddig volt. A férjedet sajnálom, de nem igazán értem, hogy miféle csodában bízva engedte meg a fiatoknak, hogy hazaköltözzön.
Szakemberek nem adtak egy "menetrendet", hogy kinek mi a feladata?
Kozbe még kovetem az irásaidat és sajnálattal kell olvasnm hogy nem változik semmi nálatok sot még rosszabb én nekem még most is felfoghatatlan hogy hogy lehet egy ilyen eross szuloi szeretetet ennyire nagyon kihasználni ha a gyereketek átélte volna azokat amiket sok gyerek a VILÁGBAN velem egyutt azt hiszem térdre esve konyorogve kérnék a megbocsájtást és sajnálom oket (már ha megjon egyszer az eszuk )mert ha majd egyszer Ti már nem lesztek akkor mindent megadnának azért hogy ulyra egyutt lehesetek nekik de akkor már késo lesz.....
Sajnálom! Nagyon úgy fest, hogy nincs más választásod. Így legalább belõled marad valami. Rettentõ nehéz lehet. Már eljöttél?
Fiadat a pszichiátriára nem tudjátok bevinni? Ez erõsen orvosi eset. Nem anya, apa kategória. Tudom, hogy ezek kb felesleges szavak. De hátha valahol elraktározódik. Fiad saját maga tehet errõl ahogy él. Ti lehettek akármilyen szülõk, fiatoknak akkor is lehetõsége van, volt arra, hogy változtasson az életén.
A kérdező hozzászólása: Mivel nagykorú, nem lehet akarata ellenére sehova bevinni. Már Zacherrel is sikerült telefonon beszélnem, õ is azt mondta, akkor foglalkozik az esettel, ha a fiunk magától szánja rá magát, hogy segítséget kérjen, minimum telefonon felhívja õt, pld. Hát, ördögi kör, amolyan 22-es csapdája. A tehetetlenség érzése elviselhetetlen, amikor látod, hogyan pusztul el egy korábban erõs, egészséges, fitt emberi lény, akit szeretsz!!!
Hál istennek sejtelmem sincs. Rettenetesen lehet. Még egyszer írom, hogy a lelkedet nyugtassam. Errõl õ is tehet. Szerinte ez így rendben van? Mire szeretné felhívni a figyelmet? Ha jól értem akkor otthon is ezt csinálja. Tehát nem a figyelemrõl szól, mert otthon csak figyeltetek rá. Párterápiás errõl mondott valamit?
A kérdező hozzászólása: Most pénteken lesz a 2. alkalom, elõször csak a férjemmel voltunk, talán eljön a fiunk is a családterápiára, de õ mindig bizonytalan, mert nem lehet tudni, éppen ilyen állapotban van. Most szóba sem áll velünk, mert nem akarom visszafogadni a korábbi szobájába, és nem bírjuk már anyagilag tovább támogatni. Meg persze nézni sem tudnám, ahogyan él, öli magát, és nem tehetünk semmit. Ha megéri a pénteket (mármint a rengeteg gyógyszertõl nem pusztul el, akkor a barátnõje valahogy segít, hogy eljöjjön. De õ tutira abban bízik, hogy engedni fogunk, mert nem érti meg, hogy ezen az életformán csakis õ tudna változtatni. Mi mindenben mellette állnánk, ha végre hajlandó lenne segítséget kérni, ha tényleg beteg, vagy végre el kezdene dolgozni vagy tanulni, vagy bármi értelmes tevékenységet.
Nem szabad engedni neki! Ha megtörsz és visszafogadod, akkor most se fog komolyan venni és majd röhög a markában, hogy szívhatja a véredet. A lányoddal mi a helyzet?
A kérdező hozzászólása: Csökkentek az õrjöngések, hangos hisztik, kemény sírások akadnak. Most gyûlöl, utál, rossz anya vagyok szerinte, és fukar, meg neki nincs se nadrágja, se semmilyen ruhája, stb. Szóba nem igazán áll velem. Talán õt is sikerül elcsalni pénteken, jó lenne... A fiunk rengeteg gyógyszert nyom magába, a szakadék szélén táncol, borzalmas...
Biztos nagyon nehéz, ez várható volt, de nem lehet a végtelenségig adni, adni és adni. Remélem, elmennek veletek pénteken a csg-ba. És ne hibáztasd magad. Lehet, hogy elrontottad õket, de mindenkinek jár a szabad választás, mindenki olyan életet élhet, amilyet szeretne. A fiad az érzelmi zsarolást választja a munka helyett. De ezt õ választotta, nem te erõltetted rá. Reméljük, jobb útra tér és dolgozni fog. A lányodnak meg kell pár hónap és hozzászokik a dologhoz. A hisztik majd ritkulnak, és majd belátja, hogy nincs értelme, mert nem engedtek.
Lehet, hogy most belepusztul. Ha nem léptetek volna akkor meg biztosan. Sok sikert!
A kérdező hozzászólása: Nagyon hálás vagyok Nektek!!! A pénteki családterápia után jelentkezem.
Sajnálom. A férjednek megmutattad ezeket a válaszokat.?
Bár ezt te most nyilván teljes kudarcként éled meg, azt hiszem tökéletesen igazad van. Nagyon sajnállak, hogy erre a döntésre kellett jutnod... Talán ez a sokkhelyzet õket is elgondolkodtatja. Vigyázz magadra, és ne fordulj vissza!
Azt írtad, hogy beszámolsz a pénteki családterápiáról. Elmentetek egyáltalán? Dehát mi történt? A férjed elenged téged, hogy visszafogadhassa a fiát? Sokan aggódunk itt érted, láthatod a válaszokból is... Meséld el mi történt, csak úgy nem rohan ki az ember a vakvilágba!
Sajnálom. :( Pedig annyira kézenfekvõ lenne a megoldás. Majomszeretettel senkin se lehet segíteni.
A kérdező hozzászólása: Nem, konkrét dolgokat nem. Annyiban maradtunk, hogy a férjem vesse fel otthon, hogy miben lenne más, miben változtatnának a 'gyerekek', ha én haza mennék. Vicces szerintem, hogy õk döntsék el, mi lenne, ha visszamennék...?! Közben itt egyre inkább látom, hogy nem szeretek más (még a legjobb barátnõm nyakán sem lenni, bár beszállok a rezsibe, de akkor sem. Fiatal fát sokkal könnyebb lehet átültetni...Nekem mindenesetre rossz így.

Szerintettek öregek a szüleim? Apu 40 ÉVES, Anyu 53 ÉVES.

Legjobb válasz: És te hány éves vagy?

És te hány éves vagy?
Az öregkor kezdete valahol a 65-70 év körül kezdõdik.
az 'éves' miért nagybetû? gondoltuk hogy nem hónapos. amúgy szerintem nem, nem öregek bár anyud már középkorú, idõsebb kicsit.

Egy 40 éves és egy 53 éves. Szerintettek öregek? Anyukám és az apukám ennyi idősek.

Legjobb válasz: miért, ha nem öregek bedobod õket a közösbe? ha anyád a 40, én bevállalom!

miért, ha nem öregek bedobod õket a közösbe? ha anyád a 40, én bevállalom!
Te hány éves vagy?
Õ 20 éves és az elõbb volt a 20 évehez passzol-e a 30 éves kérdés. Figyi, barátom 22 éves anyukája 44 apukája 67 na???? :D
A kérdező hozzászólása: 20
Hülye vagy, dehogy öregek!!! :o Én 18 éves vagyok, anya 54 éves, apa most lenne (!) 62... Akkor mirõl beszélünk?! Tízessel fiatalabbak a szüleid és még idõsebb is vagy nálam. Különben meg nem mindegy, mennyi idõsek és hogy öregek-e vagy sem? Õk a szüleid...
Diuszka sajnálom apukád :cc Amugy nem azok :) ) dehogy öregek :)
Õk a középkorúak. Az erejük teljében vannak.

53 éves az anyum, válás után most lett uj elettarsa. Egyszer elhangzott, hogy már 2-3 éve befejezödött a menzesze-és már nem védekeznek. Ugye nem terhes?

nem akarok 23 évesen testvért!segitsetek kérlek!

Legjobb válasz: Szia! Hogyha valaki már nem menstruál akkor nem eshet teherbe.Nyugi nem lesz kistestvéred!

Szia! Hogyha valaki már nem menstruál akkor nem eshet teherbe.Nyugi nem lesz kistestvéred!
Hát ha már nem menstruál akkor nem lesz gyerek, de azért ez sem 100%-os.Hallottam már olyat hogy valaki 60 évesen szûlt meg az egyik barátnõm anyukája 58 éves volt mikor a barátnõm megszületett.
Bocsánat, de kicsit offolni fogok. Szerintem nem szép dolog, hogy a saját önzõségedet helyezed elõtérbe. Az, hogy te nem akarsz testvért, az egy dolog. De ha az édesanyád szeretne, ahhoz minden joga megvan.
A kérdező hozzászólása: jó ég, 58 évesen?...de mesterséges megtermékenyitessel mondjuk lehet...
nem hiszem hogy teherbe eshet, ha már nincs mensije.

164 cm vagyok, 14 éves és 53, 6 kg. Folyton panaszkodok hogy kövér vagyok. Anyukám azt mondja, hogy nem és a barátnőim is. Azt mondják hogy normális a súlyom. De a normális pontosan mit jelent?

Husibb vagyok kicsit? Edzek is, egészségesen eszek, valamikor kevesebbet. Akkor most kövér vagyok?

Legjobb válasz: a magasságodhoz teljesen jón a súlyod! és ha jól értem ezt mondja a barátnõd,anyukád is. akkor miért aggódsz ennyire. ráadásul még nõni is fogsz,ugyhogy nincs miért aggódnod..

a magasságodhoz teljesen jón a súlyod! és ha jól értem ezt mondja a barátnõd, anyukád is. akkor miért aggódsz ennyire. ráadásul még nõni is fogsz, ugyhogy nincs miért aggódnod..
SZERINTem tuti vékony vagy..
Én 27 évesen vagyok 165 cm és 55kg már nagyon régóta. Soha nem fordult meg a fejemben, hogy kövér lennék. Szerintem a magasságodhoz pont jó a súlyod. Nyugi. Halehet állj neki fogyózni.
Nem vagy még csak a husi kategória sem, úgyhogy verd ki a fejedbõl ezt a butaságot.
A magasságodhoz tökéletes a súlyod.
Nekem kb ugyanez van, és teljesen normális.

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!