Találatok a következő kifejezésre: 5 hetes vagyok. A mostani együttlétek (1 db)

Szia mi is voltunk eggyütt és nem védekeztünk:) )) 29hetes kismama
Szia! Nem ártasz vele a babának.Nyugodtan csináljátok, ahogy eddig, persze legyetek tekintettel mostmár a babára is, de ártan nem árthatsz neki semmiképpen.Mindent bele. 24 hetes kismama
Szia! Nekem a doki azt mondta, ha lehet akkor az elsõ 3 hónapban ne éljek nemiéletet, mert fenn állhat a vetélés kockázata.Mi a párommal ez ídõben is együtt voltunk igaz csak ritkábban!!!Ja és persze csak óvatósan:) Kérdezd meg a dokidat, hogy mit gondol errõl!Jó babavárást 20 hetes kismami
Biztos nem gond, ha nem védekeztek. Már nem kell attól tartanod, hogy teherbe esel:)
Voltál már dokinál? Mert az elsõ vizsgálat után õ úgy is fogja mondani, hogy élhettek-e neki életet vagy egyelõre nem. Van, akit eltilt ettõl már az elején, van, akit nem. Elviekben azért is szokták tanácsolni, hogy az elsõ hetekben mellõzzük az együttléteket, mert orgazmus hatására a méh összehúzódik, és ha a kicsi közel tapadt meg a méhszájhoz, akár baj is lehetne ebbõl. Gumival védekezni pedig nem árt. Nem csak az esetleges fertõzések miatt (ami terhesen még veszélyesebb), hanem azért is, mert a spermium olyan anyagokat tartamlaz, mely hatására a májszáj elkezdhet tágulni. A terhesség vége felé ezért szokták a szexet egyfajta spontán szülés beindításnak tekinteni.
Szia! 14 hetes vagyok és mi a kezdet kezdetétõl együtt voltunk, csak eleinte ritkábban, mivel nem kívántam túl gyakran a szexet.
A kérdező hozzászólása: KÖSZI MINDENKINEK!

Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Van itt olyan kismama, aki tudja, hogy a kisbabája egy héttel később fogant, tehát az utolsó ciklusnaptól számítva három hétre?

Hogyan számoltátok a heteket? Én elméletileg ma vagyok 5 hetes, gyakorlatilag 4. Igazából kettõ. :)

Nem akarom, hogy rám hozzák a frászt, ha azt latják; nem 'elég' fejlett a korához képest.

9

Kismamák! Minden válaszra egy zöld kéz, mit szóltok? Többi lent.

Ki hányadik hétben van? Mikorra vagytok kiírva? Mi a terhességetek sztorija? (Mikor tudtátok meg, hogy pocaklakótok van, hogy jött össze, stb. :) )
Nagyon érdekel!
9 hkm

9

Volt valaki hasonló helyzetben? Menstruáció esedékességekor barnás folyás 2-3 napig vérzés nélkül és a tesztek negatívak mégis terhes tünetek?

Nem figyeltem oda a részletekre, meg mivel úgy gondoltam kizárva a terhesség, nem is gondoltam rá az eset után. De 3 nap múlva elkezdtek fájni a melleim, érzékenyek lettek, sűrűn pisilok, és nyilalásokat érzek a hüvelyemben, hasam aljában. 4 napja hányingerem van, fáradékony vagyok. Mai napig 36,5-7 között van a hőmérsékletem. Múlt héten, illetve ma is csináltam tesztet, de mind negatív. Létezhet ennek ellenére hogy baba van? 8 napja lett volna esedékes a menstruációm. Volt valakinek hasonló esete? Mennyi idő múlva kellene kimutatnia tesztnek a terhességet?
Köszönöm a válaszokat!

4

Terheléses vércukor kérdés. Ha zsemlét eszek mikor veszik le a vért, doktor azt mondta, hogy egyek 2 zsemlét igyak 3 dl tejet és 2 óra múlva le veszik a vért, hogy van ez?

egyszer már volt ,hogy cukros vizet ittam,előbb ujjbegyből levették a vért,utána megittam a a cukros vizet,megint vettek vért,90 perc után megint szúrtak és utána még fél óra múlva.Szóval 3 szor vettek vért és először ujjamat szúrták.

5

AFP eredménye Mosonmagyaróváron?

Nem mondtak semmit az AFP vérvétel eredményével kapcsolatban! Mosonmagyaróváron nekem kell érte vissza mennem, és ha igen, mikor? Köszönöm a segítséget!

1

Ugye nem gond? 18hkm

annyira feszűl a hasam mintha szét akarna durranni.normális?csak nől?
de nem kemény csak annyira mint eddig!

5

A hüvelyi UH milyen érzés? Első alkalom, h megyek.

13

Lehetséges, hogy már most tágulok? A 30. héten vagyok és bizsergést szurkálást érzek a hüvelynél. Nektek is van hasonló tünetetek?

4

Ti felismeritek melyik dudor mije a magzatotoknak?

38 hetes vagyok, és mostanában a fiam folyamatosan dudorokat csinál a pocakomon, de akár, hogyan is nézzük a férjemmel elképzelni nem tudjuk melyik dudor mije lehet. A feje elvileg lent van, a kezei elvileg balra néznek a lábával együtt , viszont bal oldalt szokott lenni egy nagyobb dudor, jobb oldalt egy kisebb de azt is nagynak mondanám és szintén jobboldalt egy apró dudor.

4

Kinél mik voltak az észre vehető jelek mikor meg tudta hogy terhes?

Majdnem 2. Hete folyamoatosan hányingerem van, 2x elő is fordult hogy hánytam
A rosszullétek általában reggel nagyon erősek de van hogy este is.
Tüneteim: hányinger, émelygés, néha hasszurka. Meg pár napja észre vettem a melleimen h az erek is látszanak és eddig nem láttam ennyire kivehetően.

6

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!