Találatok a következő kifejezésre: 5 hónapos ehet (57 db)

10, 5 hónapos baba mit ehet már?

A véd?n? egy csomó mindent "tilt", más helyeken meg olvasni, hogy már szinte mindent lehet. (direkt ezért nem is olvastam eddig semmilyen babás folyóiratot, mert tudtam, hogy mindenhol mást írnak. Véletlenül akadt a kezembe egy babapatika, ami szerint meg már rántotthúst is ehetne.) Eddig mindent igyekeztem betartani, de már kezdeném etetni több mindennel a kicsit. Mi a helyzet pl. a tésztával?

Legjobb válasz: Ha a glutént már bevezetted neki, akkor nyugodtan ehet tésztát. Az én kisfiam is majdnem 10,5 hónapos. Gyakorlatilag szinte mindent eszik, amit mi. Persze olyanokat, amik nem túl fûszeresek. Zöldségbõl már szerintem mindent ehet (talán a "k" betûsöket kivéve), húsokat (halat is), kenyérféléket, tésztát, rizst. Gyümölcsökbõl a citrusféléken és az aprómagvasokon kívül már a többit eheti. Ehet tojássárgáját, joghurtot, túrót. Próbálhatsz neki adni babapudingot, babajoghurtot, kiflicsücsköt, babakekszeket, aztán lassan lehet a babapiskótát, egyéb kekszeket. Az én kicsim pl. imádja a tésztaféléket, kenyérféléket, babapudingot. Ennyi idõsen már szerintem bátrabban kóstoltathatsz vele szinte bármit.

Ha a glutént már bevezetted neki, akkor nyugodtan ehet tésztát. Az én kisfiam is majdnem 10, 5 hónapos. Gyakorlatilag szinte mindent eszik, amit mi. Persze olyanokat, amik nem túl fûszeresek. Zöldségbõl már szerintem mindent ehet (talán a "k" betûsöket kivéve), húsokat (halat is), kenyérféléket, tésztát, rizst. Gyümölcsökbõl a citrusféléken és az aprómagvasokon kívül már a többit eheti. Ehet tojássárgáját, joghurtot, túrót. Próbálhatsz neki adni babapudingot, babajoghurtot, kiflicsücsköt, babakekszeket, aztán lassan lehet a babapiskótát, egyéb kekszeket. Az én kicsim pl. imádja a tésztaféléket, kenyérféléket, babapudingot. Ennyi idõsen már szerintem bátrabban kóstoltathatsz vele szinte bármit.
A kérdező hozzászólása: tésztát tojásosat adsz neki? mert elvileg fehérjét nem ehet :) (köszi a választ!)
Elõzõ vagyok. Megmondom õszintén, én nem parázom túl a dolgokat :-) tojásosat adok neki. Az a lényeg, hogy tömény tojásfehérjét ne adj neki, de ha valamiben van tojás, azt nyugodtan kipróbálhatod. Persze elõször kis mennyiségben, és ha nincs semmi panasz, akkor mehet több is.

Ehet vajas kenyeret 7, 5 hónapos babám?

Legjobb válasz: Vaj= tejtermék, tehát azt 8 hónapos korban kell elkezdeni bevezetni. A vajat 10 hónapos kor elõtt nem javasolják. Teljes növényi zsiradékból készült margarin mehet 8 hónapos kortól. Kenyér szintén 8 hónapos kortól javasolt. Vagyis ha szigorúan veszed, akkor nem ehet. Ha nem ezzel tömöd nap mint nap, és nem vajat teszel rá, akkor mehet.

Vaj= tejtermék, tehát azt 8 hónapos korban kell elkezdeni bevezetni. A vajat 10 hónapos kor elõtt nem javasolják. Teljes növényi zsiradékból készült margarin mehet 8 hónapos kortól. Kenyér szintén 8 hónapos kortól javasolt. Vagyis ha szigorúan veszed, akkor nem ehet. Ha nem ezzel tömöd nap mint nap, és nem vajat teszel rá, akkor mehet.
Margarinnal ehet.
Tejterméket 8-9 hónapos kortól lehet adni, de csak natúr joghurtot, sajtot, túrót. 1 éves kortól lehet tejfölt, vajat, és elvileg tejet, bár én azzal tovább vértam. Margarint mi sem eszünk, mert az csak egy vegyi katyvasz, nagyon egészségtelen, semmiképpen nem adnám a babámnak.
Teavajjal kend meg a kenyeret:)

Egy 5 honapos baba egy heten hanyszor ehet csirkemellet fove?

Legjobb válasz: Én 5 hónaposan még nem adtam neki ilyet,igaz anyatejes volt...viszont a gyümölcsökkel és zöldségekkel kezdtünk aztán szép lassan jött a hús. 7 hónaposan még heti 2 alkalommal adtam.

Én 5 hónaposan még nem adtam neki ilyet, igaz anyatejes volt...viszont a gyümölcsökkel és zöldségekkel kezdtünk aztán szép lassan jött a hús. 7 hónaposan még heti 2 alkalommal adtam.
szerintem sem ehet még húst. ha tápszeres, akkor is 6 hónaposan kellene elkezdeni a husit.
Mi is 6 hónaposan kezdtük a husit, most 8 hónapos, és heti négyszer kap. ҝ
7, 5 hós és heti 4x kap husit:) Ha mindenáron akarsz neki húst adni ilyen pici korában szerintem szorítkozz a heti egyszerire.Majd 6 hónapos korától emeld az adagját:) )
De lehet kapni 5-hós kortól pl spenót csirkével. Én se adtam még neki ilyenkor, 7 hós korába kapott. De ha annyira ragaszkodsz hozzá heti egy max
6, 5-7 hóstól javasolt a husi, heti 3x, 4x.
Én ennyi idõs korában adtam Neki husit.3 és fél hónaposan kezdtem a hozzátáplálást, elfogyott a tejem.Most 5 és fél hónapos.2-3 hete már kap husit.
Kisfiamnak is ahogy 5 hós lett, adtam husit, most vasárnap lesz 6 hós, és most már minden nap az egyik fõzeléke húsos (szintén elég korán hozzá kellett táplálnom, tápszeres, és orvosi javaslatra tettem így). Dokink szerint kell is neki minden nap húst ennie. Amennyit õ megeszik egyszerre, abban mennyi hús van? 1-2 dkg? Az nudli. (B)


Mákos/diós bejgliből ehet majd karácsonykor az akkor 13, 5 hónapos lánykám?

Legjobb válasz: Nekem 15 hónaposom van.A védõn csak kóstolást ajánlotta,pl egy szeletnek a felét.De ha lehet nem eröltetem inkább.Csinálok kókuszgolyót,azt ehet.

Nekem 15 hónaposom van.A védõn csak kóstolást ajánlotta, pl egy szeletnek a felét.De ha lehet nem eröltetem inkább.Csinálok kókuszgolyót, azt ehet.
Elõtte valamelyik nap csinálj mákos/diós tésztát, és kóstoltasd. A mák kifejezetten jó a sok vas miatt. A dió meg inkább darabosan rizikós.
A mákkal vigyázz, csak óvatosan, mert székrekedést okozhat! A dió szerintem nem gond, de én is kóstoltatnám a helyedben: egy-egy falatka, másnap már több, ha nincs gond. Boldog ünnepeket!:)
És 19 hónapos?
Nem adnék neki. Nem az allergizálás miatt, hanem a cukor miatt. Max egy-két falatot, kóstolási szinten. De egy ilyen fiatal kisgyereknek semmi szüksége az édességekre. Szerintem.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen a válaszokat. Én sem úgy gondoltam, hogy jól megtömöm:) :) :) Csak tudom jól, hogy kérni fog belõle, és nyílván pár falatot szeretnék csak neki adni.

5 hónapos babám! Miket ehet már? Másfél hónapja kezdtük a hozzátáplálást?

Legjobb válasz: adhatsz neki husit is nyugodtan, ha már másfél hónapja eszegettek mindenféléket. Azért írják egyébként könyvek azt, hogy 7 hós kortól ajánlott a hús, mert ezek többsége abból indul ki, hogy a baba anyatejes, tehát 6 hós korában kezdték a hozzátápit. az, aki 3és fél , 4 hósan elkezdte a kóstolást, nyugodtan ehet már 5 hósan husikát. ha magad csinálod: eleinte csak fõzd meg vízben jó puhára, turmixold össze és úgy tedd a kajához. ha mondjuk krumplival adod, akár együtt is fõzheted õket. az elsõ 1-2 hónapban még ne adj nagy mennyiséget, éppen csak pár kis kockányi húst tegyél hozzá, aztán 7 hós kora körül már nyugodtan növelheted az adagot. brokkoli, cukkini, sütõtök, meggy, cseresznye, gesztenye, ezeket mind kóstolgathatjátok már.

adhatsz neki husit is nyugodtan, ha már másfél hónapja eszegettek mindenféléket. Azért írják egyébként könyvek azt, hogy 7 hós kortól ajánlott a hús, mert ezek többsége abból indul ki, hogy a baba anyatejes, tehát 6 hós korában kezdték a hozzátápit. az, aki 3és fél , 4 hósan elkezdte a kóstolást, nyugodtan ehet már 5 hósan husikát. ha magad csinálod: eleinte csak fõzd meg vízben jó puhára, turmixold össze és úgy tedd a kajához. ha mondjuk krumplival adod, akár együtt is fõzheted õket. az elsõ 1-2 hónapban még ne adj nagy mennyiséget, éppen csak pár kis kockányi húst tegyél hozzá, aztán 7 hós kora körül már nyugodtan növelheted az adagot. brokkoli, cukkini, sütõtök, meggy, cseresznye, gesztenye, ezeket mind kóstolgathatjátok már.
Az én lányom is 5 hós: burgonyát, almát, répát, körtét, zöldborsót, sütõtököt, õszibarackot, brokkolit már evett. Ezeket váltogatom jelenleg. Jó babázást!
A kérdező hozzászólása: köszi!a kisfiam is eszik almát, banánt, barackot, sárgarépát, paradicsompürét burgonyával!csak láttam a boltban bébiételt 5 hónapos kortol amiben husi volt!azokat itthon is elkészithetem vagy vegyem az üvegeset?
Szerintem el is lehet készíteni, de én még nem adok neki 5 hós kortól. nem értem miért van ráírva, hogy már ajánlják 5 hótól, mindenhol úgy olvasom, hogy 7 hótól minimum. Nem tudom, mi az igazság. Csirkemellet, ha veszel, megfõzöd, összeturmixolod a levével, és jégkockagyártóban lefagyasztod. Egy adag kajához egy jégkocka hús, és fõzhetsz hozzá bármit. Amíg viszont keveset eszik belõle, érdemesebb az üvegeset venni, mert az háromszorra elfogy kb., és nem kell kidobni.

Egy 9, 5 hónapos baba ehet tojásmentes tésztát?

Legjobb válasz: persze ehet, ezek ugye a durumtészták. Tojást még nem ehet, csak a tojássárgáját.

Igen, durumtésztát adtam neki ennyi idõsen.
persze ehet, ezek ugye a durumtészták. Tojást még nem ehet, csak a tojássárgáját.
Tojásosat is ehet, sõt már tojást is. Nem kell minden tiltást készpénznek venni.
de simán ehet a bolognai spagettibõl is, gondolom sertés darálthúsból csinálod, már biztos adtál neki húst. Mielõtt befûszerezed, veszel neki ki egy kicsit külön, neki kevésbé fûszerezed, de bazsalikomot, oregánót egy picit neki is tehetsz bele. Csináld sûrített paradicsomból, ha gondolod, vagy 100% paradicsomlével, õ már ehet liszttel sûrített ételt, vagy esetleg keményítõve l lehet neki sûríteni. Vagy itt egy recept: "A paradicsomot megfõzöm, héját lehúzom, a magját kikaparom, összepasszírozom, bazsalikommal ízesítem. Az olajon megfuttatom a hagymát, kicsi vízzel felöntöm, beleteszem a csirkehúst, majd beleteszem az összepasszírozott paradicsomot, összefõzöm. Kifõzöm a tésztát, majd összekeverem a szósszal." Neki egy adaghoz 2 db paradicsom elég, vagy sûrített paradicsom.
bolognai spagettit is ehet, és tejszínt is! :) szinte mindent ehet már! csak tojásfehérjét nem, mézet... fûszerbõl is ehet már mindent, szerintem nyugi, nincs minden a táblázatban, az csak 1 útmutatás... egyébként itt van 1 jó, ahol sokminden van, azt hiszem itt van lehetõség a babaszakácskönyv letöltésére is, amibe magatoknak is van ötlet... http://www.kismamablog.hu/hozzataplalas/hozzataplalas-tablazat itt a receptes is: http://www.babaszoba.hu/services/babakonyha
A kérdező hozzászólása: mondanátok nekem még tészta tippeket, hogy hogyan adjam neki? gondolom a mi bolognai spagettinkbõl nem kaphat.
persze
A kérdező hozzászólása: igen, durumtészta. érdekes, hogy próbáltam neki másmilyen módon spenótot adni, azt nem ette meg, de ezért meg kapálózott szó szerint ::) amúgy nem lett tõle semmi baja.
A kérdező hozzászólása: Kicsit bizonytalan voltam, mert nem volt benne a táblázatban, amit a védõnõtõl kaptam, és kinézte a szánkból a spenótos tésztát. (nem tejszínes, csak fokhagymás spenótos)
A kérdező hozzászólása: hát ez állati jó, köszönöm, én nem voltam ilyen merész, de mindent bevezettem már neki az alapanyagok közül, de maradtam mereven a fõzelékeknél, meg gyümölcspépeknél, meg házi krémtúróknál, ilyesmi :) nagyon jó étvágyú baba, szerintem örülni fog a változásnak :)

5 hónapos baba ha szépen eszik akkor mennyi üveges bébikaját ehet egyszerre amivel kihúzza a következő etetésig?

Legjobb válasz: Kislányom 5 hónaposan fél üveggel evett meg,és 3 óránként evett.De van olyan baba aki egy egész üveggel meg tud enni.Ez babafüggõ,meg hogy mi van az üvegben,mennyire laktató.

Kislányom 5 hónaposan fél üveggel evett meg, és 3 óránként evett.De van olyan baba aki egy egész üveggel meg tud enni.Ez babafüggõ, meg hogy mi van az üvegben, mennyire laktató.
Ezt úgy értitek, hogy anyatej mellett?
Elsõ vagyok.Nekem a lányom akkor , 5 hósan már nem szopizott, tápszeres volt, és elkezdtem a hozzátáplálást.A bébikaja ebédre volt mindig.
A kérdező hozzászólása: Úgy gondoltam hogy reggel szopi és ebédre kajcsi és a következõ etetés szopi.

Milyen csirkehúst ehet az 5 hónapos babám? Már mellet evett!

Legjobb válasz: mi is 5 hónaposak vagyunk én is csak mellet mertem adni babakonzerv formájában szerintem még mást nem kellene

mi is 5 hónaposak vagyunk én is csak mellet mertem adni babakonzerv formájában szerintem még mást nem kellene

5 hónapos baba ehet már húst?

Eddig nem is láttam öt hónaposnak való kaját üvegben, meg úgy tudtam, hogy csak hat hónaposan ehet husit, ma viszont egy csomó húsos bébiételt láttam ma (Kecskeméti), amire az volt ráírva, hogy öt hónaponak való. Ilyenek, hogy krumpli pulykával, meg csirkemáj süt?tökkel. Vettem párat, de vajon megeheti tényleg az öt hónapos baba?

Legjobb válasz: Én nem adnék neki.3 gyerekem van,5 hónaposan kezdtem el a gyümölcsök adását.Bár én sokáig szoptattam.Ha adsz is neki kész bébiételt jó ha tudod az a legjobb amit te készítesz neki,abban biztos nincs annyi adalék,tartósító stb.Jó babázást!

Én nem adnék neki.3 gyerekem van, 5 hónaposan kezdtem el a gyümölcsök adását.Bár én sokáig szoptattam.Ha adsz is neki kész bébiételt jó ha tudod az a legjobb amit te készítesz neki, abban biztos nincs annyi adalék, tartósító stb.Jó babázást!
Szia! Ha bevezetted már a fõzelékeket, adhatsz neki húst nyugodtan.De az a legjobb, amit te magad készítesz neki. Én csak akkor adtam boltit a gyerekeimnek, ha nem volt idõm fõzni nekik, vagy mentünk valahova.Fõzz neki csirke vagy pulykamellet krumplival, adhatsz neki csirkemájat is, de azt egy héten csak egyszer.Adj hozzájuk zöldségeket, gyümölcsöt, hogy változatos legyen. 6 hóapos kor után már nem muszáj csak vízben fõzni, kevés vajon is piríthatod, úgy ízletesebb lesz.Adhatsz hozzá hagyma féléket is. Boldog babázást.
Igen megeheti.Nem véletlen vannak.De figyelj hogy betöltött 5 hós legyen a baba.Én is adtam neki ilyeneket , de saját fõzésû husit 1év körül adtam .
A kecskeméti, és a többi bébiétel sem tartalmaz tartósítószert, szinezéket, ízfokozókat.Én 2 évig szoptattam, de mellette adtam bébiételt is.És mindig a kornak megfelelõt.A szakkönyvek azt írják szamócát, málnát másfél év alatt ne adjon az ember.Mégis van bébiétel ami málnás és 6 hós.A lányom imádta.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat! Már betöltötte az öt hónapot, általába n fõzök, csak egy-egy új íznél elõször a boltival kísérletezünk, hogy ne kelljen egy egész fazéknyit kidobni, ha mégsem ízlik (általában 2 napra fõzök). De akkor ha ezt szeret, én is tehetk pl. májat a fõzelékébe?

5 hónapos anyatejes baba, aki már eszik öszibarit, almát. Mikor ehet kenyércsücsköt?

Gyanús a mama, hogy ha nem figyelek oda, akkor kenyércsücsköt fog majszolni a pici.

Legjobb válasz: Mi is 8 hónaposan adtunk neki elõször, mert akkor jött ki a foga. De glutént emlékeim szerint 6 hónapos kortól kell adni, így már hamarosan adhatsz neki, csak figyeljetek oda, amikor eszi.

Mi is 8 hónaposan adtunk neki elõször, mert akkor jött ki a foga. De glutént emlékeim szerint 6 hónapos kortól kell adni, így már hamarosan adhatsz neki, csak figyeljetek oda, amikor eszi.
A kérdező hozzászólása: Húslevest és abban fõtt répát ehet, ugye? Majdnem bablevesben fõtt répát kapott, de résen voltam. Jól tettem?
Én 8 hónapos korában adtam neki elõször. Elõbb nem, mert nem szerettem volna még bevezetni a glutént. És azt sem akartam hogy a darabos gondot okozzon.


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!