Találatok a következő kifejezésre: 4éves kislányunk hamarosan szeretnénk egy kistestvért (1 db)

4éves kislányunk mellé hamarosan szeretnénk egy kistestvért. Õ viszont nagyon elutasító ezzel kapcsolatban. Mit tehetnénk azért, hogy ez megváltozzon?

Hiába mesélünk neki a kistestvérr?l, ? mindig hisztizni kezd és olyanokat mond, hogy majd meg fogja rugdosni és nem fogja szeretni.

Legjobb válasz: az én kislányom is 4 éves, és mi is babát tervezünk, õ is azt mondta, hogy nem akar. szerintem igazából, nem is tudják mire számítsanak, azért ilyenek. nekik, az a fogalom, hogy testvér nincs, mert mindig egyedül voltak. talán, ha majd ott lesz már a baba más lesz a helyzet.

az én kislányom is 4 éves, és mi is babát tervezünk, õ is azt mondta, hogy nem akar. szerintem igazából, nem is tudják mire számítsanak, azért ilyenek. nekik, az a fogalom, hogy testvér nincs, mert mindig egyedül voltak. talán, ha majd ott lesz már a baba más lesz a helyzet.
Én ezt nem igazán értem, régen szinte nem is volt olyan gyerek, akinek nem volt testvére, valahogy minden családban természetes volt, hogy születik 3-4 gyerek (fõleg falun). Én már most mondogatom a 6 hónapos fiamnak, hogy majd ha lesz testvérke, jókat játszotok majd, pedig még legalább 2-3 év, mire én a másodikat bevállalom. Szerintem mesélj neki olyan meséket, amik testvérekrõl szólnak, akik szeretik egymást, illetve csak együtt tudnak valamit megoldani. Amúgy tényleg máshogy fog hozzáállni, ha már meglesz, de szeretni csak akkor fogja, ha õt sem hanyagoljátok el, és sajnos õ nem olyan mércével mér, mint ti. Próbáljátok bevonni majd a kisbaba körüli teendõkbe, de csak ha akarja. Mindig kérdezzétek meg, hogy van-e hozzá kedve, de ha nincs, akkor nem kell erõltetni. És igazából sokat segítene, ha egyszer komolyan beszélnétek errõl a tesó-témáról, próbáljátok meg konkrétan megkérdezni, hogy miért nem akar tesót, mitõl fél, egyáltalán, mit gondol arról, hogy milyen egy kisbaba, hogy képzeli el, mi fog akkor történni, ha neki testvérkéje lesz.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen a segítséget, nagyon kedvesek vagytok!
Féltékeny!Érthetõ, hisz megszokta, hogy csak õ van, körülötte forog szinte minden.Érezetni kell vele, hogy akkor is imádni fogjátok.Az elöttem válaszolóval teljesen egyetértek.Amúgy szerintem kimondottan jót is tenne neki egy tesvér.Megtanulna osztozni a szereteten, a játékain, stb...Késöbb sem lesz majd minden úgy, ahogy õ szeretné.Ezt könnyebben elfogadják azok, akiknek van tesójuk.Éveken át már megtanulták, hogy az a zacskó cukor nem csak az övék, no és másokhoz is kell alkalmazkodni.Szeretni fogja ha már ott lesz.Majd õ is vigyázni fog rá, dédelgeti, stb...Nálunk már kkezd kamaszodni a nagylány, de õ hallni sem akart róla.Ugyanebbõl az okból.Mindjárt itt a kistesó, már kezdi elfogadni, de örülni nem örül.Félti az egyke életét!:)
Tuti más lesz a helyzet, ha már ott van a kistesó! Csak addig rossz, amít meg nem születik... Éreztessétek a kislánnyal, hogy mennyire fontos õ nektek, és hogy neki is mennyire jó lesz az a kistesó, mert lesz kivel játszani, beszélgetni. Próbáljátok az õ szemszögébõl megközelíteni a dolgot, hangsúlyozzátok, hogy neki milyen jó lesz a kistesóval! Az a lényeg, hogy semmiképpen ne kérdezzétek, hogy szeretne-e kistesót, mert ugyan melyik kisgyerek mondana le az egyke életérõl?:) Viszont akkor már úgy érezné, hogy ebben õ dönthet, és ha kiderül, hogy mégsem, akkor újra sértõdés... Inkább állítsátok be úgy, hogy ez a világ legtermészetesebb dolga.
Egyrészt, ti vagytok a felnõttek, ne egy 4 éves döntsön ilyen dolgokban, ehhez még kicsi. Másrészt, valami miatt fél, esetleg ki lehet szedni belõle, mitõl is fél valójában: látott-e rossz példát, esetleg mesét, amiben a testvér negatívan volt beállítva (én a Minimaxon láttam már ilyet sajnos...). Egy ismerõs családban, amikor megfogant a második gyerek, túlreagálták a dolgot, túl sokszor vették elõ a témát, és a "nagylány" emiatt görcsölt be, amikor pihentették egy jó darabig, utána feloldódott. Már megszületett azóta a pici, és nagyon szereti a tesóját! Lehet óvatosan arról beszélgetni vele azért, hogy milyen egy kisbaba, az enyémek például azt hitték, rögtön járni fog meg játszani velük :) Amikor elmondtam, hogy csak feküdni tud, megfordulni sem, és nagyjából eszik-alszik-sír, akkor elõjött rögtön az anyáskodás belõlük. (A nagy msáfél éves volt, amikor az öccse született, így nem emlékezett semmire).


Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Mennyire szigorú apuka a párod? Ki a szigorúbb, anya vagy apa?

Főleg kislányos apukákkal kapcsolatban érdeklődnék?

6

Novemberben lesz 5éves a lányom 17kg és 106cm szerintetek kicsi? Nem sovány a doki szerint, csak itt olvasok olyan méreteket, hogy azt hiszem az én lányom a legkisebb 5éves:-)

15

Mit reggeliznek gyerekeid ovoda/iskola előtt?

9

Melyik a normális (abb) ha egy 3, 5éves gyerek napközben 3-4órát alszik minden nap, vagy már nem is akar aludni? Hogy lehetnek ilyen különbségek azonos korú gyerekek között?

3,5éves lányomat napközben már nem alszik vagy nagyon ritkán,viszont az egyik kisfiú aki 1hónappal fiatalabb tőle napi 3-4órát. Az anyukája mondta.

9

Hol lehet a legolcsóbban lego duplo vagy unico plus játékokat venni/rendelni?

Újra gondolok tehát nem aukciós oldalakon!

3

Budapesten hol tudok venni 3 évesnek fülbevalót? Orvosi fémet vagy aranyat. Esetleg honlap? Mennyibe kerülnek?

2

Hogy altatjátok iker babáitokat? Egy kisfiam és egy kislányom van akik csak ölben hajlandóak elaludni.

Tippeket, tanácsokat szeretnék kérni. Tudom, valószínű mi hibáztunk, hogy ezt így szokták meg. Napközben egyedül vagyok velük és a legnagyobb nehézséget az okozza, hogy mindketten csak ölben hajlandóak elaludni, és nem is túl gyorsan. Így gyakran zajos sírástól a ház, mert mire az egyik elalszik addigra a másik már nagyon nyűgös, és ordítva. Néha (bár szerencsére nem túl gyakran) fel is sírják egymást. Köszönöm ha válaszoltok!

2

Autósülésben nem tudunk dönteni. Délután megyünk megvenni. Melyiket ajánljátok? Cybex vagy Concord? (15-36kg) Linkeltem is.

melyiket válasszuk?



4

Ti melyik ovis különórát hagynátok ki a felsoroltakból? Nektek ez már túlhajszolást jelentene?

Most középsős a lányom. Tavaly szeptember óta jár balettozni (ortopéd orvos javaslatára), úszni (mert addig én is úszhatok a másik medencében) és hétvégén lovagolni (babakora óta lórajongó), mindet heti egyszer. Augusztus eleje óta eljárunk korcsolya órákra is (igen, van olyan jégcsarnok és csoport, ahol már augusztus elején kezdődik az oktatás). Nagyon szeretné mindet folytatni, és én is szeretem ezeket, mert vele párhuzamosan én is korizok, lovaglom és úszom ilyenkor. Nem is megterhelő a hétköznapokban, mert csak a balett és úszás van hétköznap délután, a kori és lovaglás hétvégi elfoglaltságunk. Viszont a múltkor szóba került a zeneovi (egy óvódai szórólap kapcsán), és ő nagyon szeretne zenés foglalkozásra járni. Én örülnék neki, de szerettem volna inkább ovis angolra iratni, mert terveim közt szerepel, hogy mondjuk 2 éven belül külföldre költözzünk, és bár tudom, hogy nem fog megtanulni angolul egy különórán, de legalább kicsit megbarátkozik magával a helyzettel, hogy nem magyarul beszélnek hozzá. Az angolra nincs saját motivációja, de eljön egy próbaórára, és majd meglátjuk. Szerintem szeretni fogja, mert könnyen lelkesedik. Ám aztán megláttam egy szuper 4-8 éveseknek tartott képzőművészeti foglalkozást is, amit a Magyar Nemzeti Galériában tartanak heti egyszer, és ez is nagyon tetszik mindkettőnknek, akárcsak a zeneovi. Nem tudom, mitévő legyek, melyiket hagyjuk ki. Ha mindet beiktatnánk (de nem fogjuk, nyugi), így nézne ki a hét: hétfőn zeneovi és balett (a kettő együtt 16-18). Kedd-szerda-csütörtök: egy úszás, két szabadnap. Pénteken ovis alkotóműhely (15:30-17:00) és angol (18:00-18:45). Szombaton lovaglás, vasárnap korizás. Nyilván ez így túl sok, de nem tudok választani, hogy mit hagyjak ki. A zeneovit a lányom maga választotta saját lelkesedésből, azt nem szeretném kihagyni. Az angol és az ovis alkotóműhely a legkevésbé fontosak. Ne járjon egyikre sem? Ti mit tennétek?

26

Kiscsoportos gyerekek már egymással játszanak, vagy ebben a korban még az egymás melletti (egyedül) játék a jellemző?

11

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!