Találatok a következő kifejezésre: 38 hetes Josló fájásaim (8 db)

38 hetes vagyok. Milyen a jósló, és az igazi fájás? Ma egész nap nyilalgatott, ilyen erősen még soha, de, még nem hiszem hogy ez az. Ez már lehet a jele, hogy napokon belül?

Legjobb válasz: Szia. Én is 38 hetes vagyok, és én 2 napja éreztem olyat, mint amikor mensi alatt görcsöl a hasam. Csak ez viszonylag rövid ideig tartott. A doki azt mondta, hogy na ez egy jósló fájás volt, és majd ilyenek lesznek az igaziak is, csak azok rendszeresek lesznek. Ha kellemetlen próbáld meg, hogy sétára, zuhanyozásra elmúlik-e. Ha igen, akkor csak jósló, ha nem és már 5 percenként jönnek, akkor irány a kórház. Remélem tudtam segíteni. Üdv.

Szia. Én is 38 hetes vagyok, és én 2 napja éreztem olyat, mint amikor mensi alatt görcsöl a hasam. Csak ez viszonylag rövid ideig tartott. A doki azt mondta, hogy na ez egy jósló fájás volt, és majd ilyenek lesznek az igaziak is, csak azok rendszeresek lesznek. Ha kellemetlen próbáld meg, hogy sétára, zuhanyozásra elmúlik-e. Ha igen, akkor csak jósló, ha nem és már 5 percenként jönnek, akkor irány a kórház. Remélem tudtam segíteni. Üdv.
A kérdező hozzászólása: Végülis elmúltak, de reggel óta jönnek folyamatosan, de nincs benne rendszer.
Akkor még ebbõl akármi is lehet. Majd ha 7 és késõbb 5 perces rendszer lesz, vagy esetleg elfolyik a magzatvízed, akkor kell menni a kórházba.

Nekem erös joslo fájások vanak, honna fogom tudni hogy menikel? Mert most vagyok 38-hetes.

Legjobb válasz: szia, én is 38.hetes vagyok. Mit értessz erõs jósló fájásokon? Nekem azt mondták,amikor már rendszeresen keményedik a hasam,vagy fáj, akkor kell menni. Mérdd az idõt szerintem. Ha rendszeresek akkor indulj.

szia, én is 38.hetes vagyok. Mit értessz erõs jósló fájásokon? Nekem azt mondták, amikor már rendszeresen keményedik a hasam, vagy fáj, akkor kell menni. Mérdd az idõt szerintem. Ha rendszeresek akkor indulj.
Ha már rendszeressé válnak a fájások akkor azok már nem jóslók. Úgy tudod könnyen eldönteni, hogy valódan beindult-e a szülés, hogy ha fájásaid vannak, kicsit lefekszel, mondjuk az egyik oldaladra, ha rövid idõn belül enyhülnek vagy elmúlnak a fájások, akkor még nincs itt az idõ, de ha továbbra is megmaradnak, esetleg sûrûbbé válnak, akkor lassan készülõdhetsz, mert nemsokára menni kell. Nem tudom, milyen távol van tõletek a kórház, de kb. 5 perces fájásoknál érdemes már elindulni. Könnyû szülést!
Nekem a jóslófájások jobban fájtak, mint amikor tágultam.Az tuti, hogy ha igazi fájásod van, beülsz egy kád kellemes vizbe, a rendszertelen fájások elmúlnak, az igazi viszont nem!És persze nézd az órát, egyre rövidebb idõközönként jelentkezõ fájásoknál kórház messzeségétõl függõen 8-10 perces fájásokkal illik elindulni.Az is lehet hogy elfolyik a magzatviz akkor viszont fájástól függetlenül minnél hamarabb menj be!Szép szülést kivánok!
én is heteken át jósolgattam. aztán egyszer csak egyik nap azt vettem észre, hogy fixen 5 percenként jönnek a fájások, bár nem voltak erõsebbek, mint korábban , csak épp másodpercre rendszeresek. elkezdtem figyelgetni magamat, és amikor 3 percesekre váltott, akkor be is erõsödött a fájdalom, így elindultunk a kh-ba. ez volt kb hajnal 2-kor, reggel 8-kor elment a magtzatvíz, 10.40-kor megszületett a lányom.

38 hetes vagyok, éjjel elkezdett lent fájni a hasam, mint mensi alatt, de egy óra alatt elmúlt. Most megint fáj, de egyfolytában, s mintha csikarna is a hasam. Ez lenne a jósló fájás?

Nyákdugót még észleltem.

Legjobb válasz: Hát szerintem ez változó mindenkinél. Majd te is megtapasztalod. De szerintem ezek már nem joslók! Figyeld,hogy milyen idõközönként jönnek a fájások,ha még vannak.

Hát szerintem ez változó mindenkinél. Majd te is megtapasztalod. De szerintem ezek már nem joslók! Figyeld, hogy milyen idõközönként jönnek a fájások, ha még vannak.
Szia! Ha erõsödnek a fájások és egyre gyakrabban jelentkeznek akkor ez már nem a jósló. Jegyezd le a fájások kezdetének idõpontját és azt, hogy mikor múlnak el teljesen. Ha sûrûsödnek és erõsödnek hívd a dokid vagy a szülésznõd, ha egyik sincs akkor a kórházat ahol szülni fogsz. Õk meg tudják mondani mikor kell elindulnod a kórházba. Remélem már össze van készítve a kórházi csomag :) Szurkolok neked! :) Könnyû és gyors szülést! 18 hetes kismami
A kérdező hozzászólása: Köszi a válaszokat! Most elmúltak, majd figyelem az idõt, de mindenesetre bepakolok a táskába!

38 hetes vagyok. Josló fájásaim már vannak de a nyákdugo még nem ment el. Mikor fogok szülni?

Eddig csak esténként volt most már egész nap nagyon fáj a nemi szervemnél.Olyan mint ha bele nyilalna vmi, de akkor meg s e birok mozdulni ez attol van hogy nincs sok hátra nem? Szokott keményedni a hasam is de nem rendszeresen.

Legjobb válasz: Én a 38. héten szültem. A nyákdugó nem tudom, hogy mikor ment el, én nem vettem észre. Arra lettem figyelmes, hogy a fájások (amelyek olyanok voltak mint a jóslófájások ezt megelõzõen) rendszeressé váltak (szinte percre pontosan 5 percesek voltak) és kezdett szivárogni a magzatvíz. Ezt követõen 6 és fél órával megszületett a fiam. De nem vagyunk egyformák, úgyhogy pontos választ talán még az orvosod sem tud adni, csak egy kimerítõ vizsgálat után.

Én a 38. héten szültem. A nyákdugó nem tudom, hogy mikor ment el, én nem vettem észre. Arra lettem figyelmes, hogy a fájások (amelyek olyanok voltak mint a jóslófájások ezt megelõzõen) rendszeressé váltak (szinte percre pontosan 5 percesek voltak) és kezdett szivárogni a magzatvíz. Ezt követõen 6 és fél órával megszületett a fiam. De nem vagyunk egyformák, úgyhogy pontos választ talán még az orvosod sem tud adni, csak egy kimerítõ vizsgálat után.
Ezt ugye nem komolyan kérded, hogy valaki ezt meg tudja mondani..?Mindenki máshogy viseli ezt csak a tested tudja és picid. A nyilalások lehetnek attól, hogy a baba nyom valamit odalenn, nekem már a 32héten volt ilyen-pedig nem fordult meg.Jósló is volt már akkor..Most 39hetes vagyok és semmi, tök csend van odabenn..szval ezt nem lehet kiszámítani, pedig már melegvizes fürdõztem és az sem segített..maj djön ha akar, a dokim azt mondta észre fogom venni, nyugodjak meg.

Elmultak a joslo fajasaim, es jobban is erzem magam, miert lehet ez igy 38 hetesen?

MAr kb a 32 hettol voltak josloim, az elmult heten raadasul nagyon erosek is, nem ereztem jol magam, azt hittem nemsokara szulok. Es most 2 napja elmult minden joslo, jobban vagyok, nem is vagyok olyan faradt sem. Mitol lehet, akkor meg messzebb van a szules? Pedig mar jo lenne szulni!

Legjobb válasz: Ó, én szülés elõtti napon szinte megtáltosodtam, hirtelen olyan erõt éreztem magamban, hogy az összes ablakot megpucoltam és full kitakarítottam a lakást (elõtte a 14. héttõl veszélyeztetettként itthon dekkoltam, úgyhogy semmitse volt szabad csinálnom, de nem is nagyon bírtam...) aznap éjjel/hajnalban egybõl 5 perces fájásaim lettek, 8-kor elment a magzatvíz, 10.40-kor megvolt a lányom A második szülésnél meg a vége már nagyon nehézkes volt, de amikor a 39. héten hirtelen egyik nap megint nagyon fittnek érzetem magamat, akkor mondtam este a férjemnek , hogy úgy készüljön hogy holnap szülünk, meg anyámnak, hogy készüljön h majd telefonálok mikor jöhet a megbeszéltek szerint a nagyobbért... hajnalban meg is jöttek a fájások, mire reggel beértünk 8-ra, már 4 ujjnyi voltam, 8.40-kor megvolt a fiam.

Ó, én szülés elõtti napon szinte megtáltosodtam, hirtelen olyan erõt éreztem magamban, hogy az összes ablakot megpucoltam és full kitakarítottam a lakást (elõtte a 14. héttõl veszélyeztetettként itthon dekkoltam, úgyhogy semmitse volt szabad csinálnom, de nem is nagyon bírtam...) aznap éjjel/hajnalban egybõl 5 perces fájásaim lettek, 8-kor elment a magzatvíz, 10.40-kor megvolt a lányom A második szülésnél meg a vége már nagyon nehézkes volt, de amikor a 39. héten hirtelen egyik nap megint nagyon fittnek érzetem magamat, akkor mondtam este a férjemnek , hogy úgy készüljön hogy holnap szülünk, meg anyámnak, hogy készüljön h majd telefonálok mikor jöhet a megbeszéltek szerint a nagyobbért... hajnalban meg is jöttek a fájások, mire reggel beértünk 8-ra, már 4 ujjnyi voltam, 8.40-kor megvolt a fiam.

Petefészkeknél érzek időközönként szurkálást, kisebb fájdalmat. Ezt lehet jósló fájásnak tekinteni? 38 hetes vagyok

Legjobb válasz: Ezt nem szerintem..az a jósló ha menszi szerüen görcsöl a hasad vagy a derekad lent.

Ezt nem szerintem..az a jósló ha menszi szerüen görcsöl a hasad vagy a derekad lent.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm! Már nagyon várom a jeleket. :)
A frontok nálunk nem sok vizet zavartak, viszont hasonló görcsök a szülés elõtti két éjszaka jelentkeztek nálam.
Én az utolsó 2 hétben minden éjszaka éreztem a görcsöket, de egy idõ után elmúltak. Szülés éjszakáján viszont rendszeressé váltak, elõször 10 percenként, aztán percre pontosan 5 percenként jelentkeztek, aztán még sûrûbben.
Persze, hogy josló volt. A front is meghozhatta. A front azt indítja be ami már elindult, csak még lassu.

Normális, hogy 38+5 hetesen még nincsenek jóslóim, sem nyákdugó nem távozott még? Jósló fájásnak mindenképpen lennie kéne?

Ja, és még C:3000, szóval még tuti sehol nem vagyok???

Legjobb válasz: Én 42 hétig voltam teljesen zárt, olyannyira, hogy kézzel kellett tágítani a magzatvíznézéshez. Ráérsz még. Ja és nem tudom mi az a jóslófájás, nyákdugó. Teljesen normális, nem kötelezõ velejáró a jóslófájás.

Én 42 hétig voltam teljesen zárt, olyannyira, hogy kézzel kellett tágítani a magzatvíznézéshez. Ráérsz még. Ja és nem tudom mi az a jóslófájás, nyákdugó. Teljesen normális, nem kötelezõ velejáró a jóslófájás.
Nekem egy szem jóslófájásom nem volt. 37 hetesen szültem. Viszont nyitva voltam 1 ujjnyira az utolsó vizsgálaton (elõtte egy héttel).

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!