Találatok a következő kifejezésre: 37 hetesen hogy (229 db)

37 hetesen hogyan tudnék kikapcsolódni?

a párommal szeretnénk ma menni vhova de nem tudom mit csináljunk. Sétálni elmegyünk az tuti meg vacsizni. Mozi meg ilyesmire gondolok. Ti jártok még vhova?

Legjobb válasz: Én 36 hetes vagyok, de egy ilyen programmal én is beérném. Mi a múlt hét végén lekocsikáztunk a tengerhez (külföldön élünk), ott tettünk egy közepesen hosszú sétát, majd vissza, beültünk egy pizzériába és el is ment ezzel a nap. Nekem bõven elég volt, jól is éreztem magam. Jó három hete viszont megpróbálkoztunk egy városnézéssel és még a felénél sem jártunk, amikor behisztiztem (pedig amúgy nem vagyok hisztis, a strapát is jól bírom még terhesen is), ugyanis számomra már nem sok élvezet volt abban, hogy állandóan pisildét kell keresnem, ha nem kellett volna mennem, de láttam lehetõséget, akkor meg a férjem tuszakolt be, tekintve, hogy tudjam le, mert öt perc múlva, ha rám jön, akkor már nem lesz hol. Ezenkívül úgy éreztem, hogy mindenki direkt nekem jön és fellök. Enyhén antiszociális voltam. Szóval részemrõl a séta, vacsi, mozi, esetleg egy kocsikázós vidéki látogatás jó ötlet, viszont zsúfolt belváros, vásárolgatás maga a pokol. Érezzétek jól magatokat!

Én 36 hetes vagyok, de egy ilyen programmal én is beérném. Mi a múlt hét végén lekocsikáztunk a tengerhez (külföldön élünk), ott tettünk egy közepesen hosszú sétát, majd vissza, beültünk egy pizzériába és el is ment ezzel a nap. Nekem bõven elég volt, jól is éreztem magam. Jó három hete viszont megpróbálkoztunk egy városnézéssel és még a felénél sem jártunk, amikor behisztiztem (pedig amúgy nem vagyok hisztis, a strapát is jól bírom még terhesen is), ugyanis számomra már nem sok élvezet volt abban, hogy állandóan pisildét kell keresnem, ha nem kellett volna mennem, de láttam lehetõséget, akkor meg a férjem tuszakolt be, tekintve, hogy tudjam le, mert öt perc múlva, ha rám jön, akkor már nem lesz hol. Ezenkívül úgy éreztem, hogy mindenki direkt nekem jön és fellök. Enyhén antiszociális voltam. Szóval részemrõl a séta, vacsi, mozi, esetleg egy kocsikázós vidéki látogatás jó ötlet, viszont zsúfolt belváros, vásárolgatás maga a pokol. Érezzétek jól magatokat!
Szia, én 39 hetes vagyok, jövõ hét keddre vagyok kiírva, de még mindig jövök-megyek, sétálunk a párommal és találkozom a barátaimmal is ameddig tudok, kihasználom ezt a maradék néhány napot is :) Annyit kértem tõlük, hogy ne kelljen tömegközlekednem, inkább õk jöjjenek a környékre és itt üljünk be valami füstmentes helyre, és szívesen megteszik, így ma is megyünk, sõt még a hétfõt is lehet, hogy megkockáztatom. :) Egy csomóan csodálkoznak ezen, de én érzem, és nem kell félteni. Azt viszont én is elmondhatom, hogy a napi fél-egy órás sétánál nem bírok többet, a városnézés és a vásárlás is felejtõs, sõt! :) Könnyû szülést mindenkinek!
Jó ötlet a séta, mozi, vacsi. Szerintem ilyen idõs terhesen már jobb nem kell. Én magamból indulok ki, nekem tökéletesen megfelelne ez a program egy ilyet még kibírnék. Én néha már alig bírom magam vonszolni, szóval több órás császkálás kirándulás már szóba sem jöhetne, de ha te bírod még az jó. Mi maximum egy fél órás sétát tudunk beiktatni, mert többet nem bírok. 38 hetes kismama.
Bár ez otthoni tevékenység, de én például most rákaptam a hangoskönyv hallgatására. Könyvtárból ölcsönzöm õket. Egy színész felolvassa a regényt. olyasmi kicsit mint a régi hangjátékok voltak a rádióban. Nagyon pihentetõ ahogy lehunyod a szemed és elképzeled amit hallasz!

Július 31-én lejár a munkaviszonyom, akkor leszek 37 hetes. Hogyan jelentkezhetek be a munkaügyibe, hogy augusztus 1-én már regisztrált álláskereső legyek?

Azon parázok, hogy 31-én szombaton lejár a munkaviszonyom, és nehogy elsején megszüljek... Mert csak 2-án tudok menni beregisztrálni.

Legjobb válasz: Hányadikára vagy kiírva? Mert én lehet, hogy nem is mennék munkanélkülibe, hanem megigényelném július 25-én (pl.) a THGY-t. (ha a 28 napba belefér) Visszamenõleg (aug. 1-tõl) tudod igényelni a munkanélkülit, ha hétfõn bemész (vagy vki bemegy helyetted). Nem vagy köteles uis a gyerek születésétõl kérni a THGY-t. Elõtte 28 naptól kérheted, de ha mondjuk aug. 10-én megszülsz, és aug. 20-tól igényeled, senki nem mondja, hogy ejnye-bejnye! Persze érdemes a születésétõl (vagy elõtte) kérni, mert magasabb összeg, mint a m.nélküli. Remélem, hogy nem bonyolítottam meg nagyon!

Hányadikára vagy kiírva? Mert én lehet, hogy nem is mennék munkanélkülibe, hanem megigényelném július 25-én (pl.) a THGY-t. (ha a 28 napba belefér) Visszamenõleg (aug. 1-tõl) tudod igényelni a munkanélkülit, ha hétfõn bemész (vagy vki bemegy helyetted). Nem vagy köteles uis a gyerek születésétõl kérni a THGY-t. Elõtte 28 naptól kérheted, de ha mondjuk aug. 10-én megszülsz, és aug. 20-tól igényeled, senki nem mondja, hogy ejnye-bejnye! Persze érdemes a születésétõl (vagy elõtte) kérni, mert magasabb összeg, mint a m.nélküli. Remélem, hogy nem bonyolítottam meg nagyon!
A kérdező hozzászólása: 23-ára vagyok kiírva. Mindenképpen el kellene mennem álláskeresésire tgyás elõtt, mert akkor vissza tudok rá mennyi tgyás után, és onnan igénylem majd a gyedet!
Akkor b. :)
Ebben vannak az okosságok. ;) Sok sikert! :) ****** Automatikusan eltávolított tartalom.
A kérdező hozzászólása: Azt nem tudom, hogyha tgyásra úgy megyek, hogy nem vagyok elõtte álláskeresésin, akkor tudok-e utána gyedet igényelni? Mármint hogy tgyás után mehetek-e pár napra álláskeresésire? Nem lenne mindegy, nem akarom elbukni...
Értem a problémádat. Sajnos annyira nem vág szakmámba, hogy erre pontos választ adjak. Elvileg, amikor lejár a THGY, elõtte kapsz egy levelet, hogy x. hónap y-án lejár a THGY-d, igényeld meg a GYED-et. Nekem ez ápr. 16. volt. Ápr. 17-én felvettek munkanélkülire, és ápr. 30-ig tartottak ott. Ápr. 25-tõl kértem a GYED-et, de természetesen május 1-tõl kapom. (ez fontos, mert biztosítottnak kellett lennem) Szóval engem úgy vettek VISSZA, de szerintem, mivel amikor lejár a THGY-d, másnaptól a "levegõben lógsz", szuverén jogod elmenni munkanélkülire. Ergo másnaptól pár napig álláskeresõ leszel, megigényeled a GYED-et biztosítottként, és járni fog. Szerintem. Viszont mondom, nekem nem vág szakmámba. Akkor jársz a legjobban, ha bemész az illetékes munkanélkülibe, és megérdeklõdöd, hogy megszakítással kell csinálnod, vagy jó úgy is, ha csak a THGY és GYED között igényeled meg az álláskeresésit. Szívesen segítenek, és õk biztosan jobban tudják nálam. Azért remélem, hogy tudtam vmit segíteni! Sok sikert! :)

Normális 37 hetesen, hogy be van dagadva a bokám? Ezt 2 napja vettem észre! A vizesedést nézte a doki, azt mondta, hogy az nincs!

Legjobb válasz: szia. szerintem normális. és lehet, hogy tényleg nem az, csak mivel nagyobb súlyt cipel a lábad, kicsit megdagad. ha a doki szerint nem gáz, akkor ne izgulj. én sem voltam vizes, de néha bedagadt a bokám. no para. jó babavárást

szia. szerintem normális. és lehet, hogy tényleg nem az, csak mivel nagyobb súlyt cipel a lábad, kicsit megdagad. ha a doki szerint nem gáz, akkor ne izgulj. én sem voltam vizes, de néha bedagadt a bokám. no para. jó babavárást
Szerintem onnan tudod meg, hogy vizesedés-e, hogy ha megnyomod az ujjaddal ott ahol be van dagadva, és ott marad egy kis idõ után is az ujjad nyoma, (fehér marad a helye), akkor az vizesedés. De tényleg lehet a súly miatt is, szerintem a legjobb, ha felpolcolod.


Ha a babám méretei BPD:95, 36mm, AC: 349, 54mm, Fl: 77, 42 mm, súly: 3715g, 39+1 hetesnek felelnek meg akkor nem lehet, hogy előbb születik vagy elszámolták? Ma vagyunk 37. hetesek.

Ha valaki járt így légyszi írjon!

Legjobb válasz: Nekem 32 hetesen BPD: 90 mm AC: 306 mm FL: 67,5 mm Súly: 2700 gr és azt írta a doki a kiskönyvembe hogy a baba méretei alapján 34-35 hetes lehetek. Ezáltal lehet hogy hamarabb fogok szülni,de szerintem akkor fogok amikor a babóca is úgy akarja mert hál isten lekopogjam nincs semmi gondunk tehát akkor jön amikor akar:)))) Üdv 34 hetes (vagy 36-37???):XD

Nekem 32 hetesen BPD: 90 mm AC: 306 mm FL: 67, 5 mm Súly: 2700 gr és azt írta a doki a kiskönyvembe hogy a baba méretei alapján 34-35 hetes lehetek. Ezáltal lehet hogy hamarabb fogok szülni, de szerintem akkor fogok amikor a babóca is úgy akarja mert hál isten lekopogjam nincs semmi gondunk tehát akkor jön amikor akar:) ))) Üdv 34 hetes (vagy 36-37???):XD
Szia. Nekünk Bpd:96 mm, Fl:70 mm, Ac:330 mm volt 36 hetesen, Becsült súly 3600 gramm. És tényleg ekkora volt! Kiírt napon, 4500 grammal, 57 cm-rel született a kisfiam!

Szerintetek az normális, hogy betöltött 37 hetes koromig nem kell mennem ctg-re? 3. császár ráadásul, 33 hetes ultrahang volt utoljara.

Elvileg nem is lesz több ultrahang. Hegvastagsàgot, áramlást nem néztek. Méhlepény érettsége passz. Ráadásul terhességi diabéteszem van, igaz diéta elég volt, inzulin nem kellett. Ja, es van maganorvosom.

Legjobb válasz: Amikor én szültem 3 éve, nálunk is a 37. héttõl volt nst, elõbb nem. Uh-s vizsgálat pedig még volt 36 hetesen. De most meg már talán egy rokonunk mintha azt mondta volna, õ tavaly szülte a második babáját, hogy most elõbb kellett kezdeni az nst-t. Szerintem ha nem küldenek, akkor nem kell. De kérdezz rá. Mert szerintem ahány kórház, annyi szokás.

Amikor én szültem 3 éve, nálunk is a 37. héttõl volt nst, elõbb nem. Uh-s vizsgálat pedig még volt 36 hetesen. De most meg már talán egy rokonunk mintha azt mondta volna, õ tavaly szülte a második babáját, hogy most elõbb kellett kezdeni az nst-t. Szerintem ha nem küldenek, akkor nem kell. De kérdezz rá. Mert szerintem ahány kórház, annyi szokás.
Szia! Nekem 4.császárom lesz. Nálunk is csak betöltött 37.héttõl kell menni hetente NST-re, de ez nem azt jelenti, hogy 40.hétig kell menned. Beszélj az orvosoddal, hogy mikorra tervezi a császár idõpontját. Nekem nincs fogadott orvosom, de az elejétõl kezdve ugyanahhoz járok, így neki kell kiírnia. Ha van dokid, azzal beszélj, ha nincs, akkor azzal, amelyikhez jársz. 3.császárnál már nem húzzák ki a 40.hetet.
A kérdező hozzászólása: Koszi. Akkor nem aggodok. Elvileg 39. heten mutet. Masodik: 4. csaszar... Azta. Gratulalok :)

37-38 hetesek hogy vagytok? Van már valami infotok hogyan szültök császárral vagy spontán? Mekkora a babátok, hanyadik baba és milyen nemü?

irjátok le részletesen a dolgokat miket éreztek fájdalom lelki,hogyan birjátok mitek lesz és miket mondanak a dokik.a kommentek után irok én is.

Legjobb válasz: Szia! Én 37+6 hetes vagyok. 35+2 hetesen 2623g volt a baba. Pénteken megyek UH-ra és Ctg-re,nagyon kíváncsi vagyok. Már 2 hete 1 ujjnyira nyitva vagyok, 22.-ére vagyunk kiírva,doki szerint nem húzzuk addig. Elvileg természetes úton szülök, még nincs változás, 30.hét óta fejvégû a babám. Kislányt várunk! A férjemnek már van 2 gyermeke,nekem az elsõ lesz! :) Egy kicsit kezdek félni,bár az ismeretlentõl,de azért izgulok. Be van pakolva minden. A trombocita számom hétrõl-hétre zuhan, most azt ellenõrzik minden héten, elvileg még nem kóros a szám. Egyik nap teljesen fitt vagyok, a másik nap pedig nagyon nyûgös. 2 hete dagad kezem-lábam, sokat kell pihennem, be kell látni,ez tényleg más állapot! A babó még most is sokat mozog, ezekre a viharokra totál bepörög, ilyenkor picit megijedek! Hát nagyjából ennyi! És te? Üdv!

Szia! Én 37+6 hetes vagyok. 35+2 hetesen 2623g volt a baba. Pénteken megyek UH-ra és Ctg-re, nagyon kíváncsi vagyok. Már 2 hete 1 ujjnyira nyitva vagyok, 22.-ére vagyunk kiírva, doki szerint nem húzzuk addig. Elvileg természetes úton szülök, még nincs változás, 30.hét óta fejvégû a babám. Kislányt várunk! A férjemnek már van 2 gyermeke, nekem az elsõ lesz! :) Egy kicsit kezdek félni, bár az ismeretlentõl, de azért izgulok. Be van pakolva minden. A trombocita számom hétrõl-hétre zuhan, most azt ellenõrzik minden héten, elvileg még nem kóros a szám. Egyik nap teljesen fitt vagyok, a másik nap pedig nagyon nyûgös. 2 hete dagad kezem-lábam, sokat kell pihennem, be kell látni, ez tényleg más állapot! A babó még most is sokat mozog, ezekre a viharokra totál bepörög, ilyenkor picit megijedek! Hát nagyjából ennyi! És te? Üdv!
A kérdező hozzászólása: szia- ctgm jo uhn 37hetes helyett 39nek felelek meg, a baba sulya 3500, lefele van és 2-3as lepényem van, viszont streptocoocus b t találtak nálam igy szülés után antibiotiukmot kell szendem nekem és a gyereknek.jo szülést, babázást.

36-37 hetes kismamák hogy vagytok?

Mindennel kész vagytok már? Fiú lesz vagy lány? Apuka bent lesz a szülésnél? Hol szültök? Hogy bírjátok az utolsó hónapot? Én ma már kivasaltam az utolsó kimosott ruháit és összekészítettem amiket majd a kórházba viszek.Már csak a légzés figyelő hiányzik, ezen kívül már minden meg van és kész van. Kislányunk lesz, Kira Stella lesz a neve. :) A férjem bent lesz a szülésnél, de azt nem engedem neki, hogy a fejemtől elmenjen majd, nem szeretném ha olyat látna amit nem kéne és elkedvetlenedjen tőlem. Pesterzsébeten a Jahn Ferenc kórházban szülök majd. Kicsit nehezen bírom az utolsó hónapot, néha újra visszatért a hányinger,a kis drágám nyomja a gyomromat és néha a tüdőmet is. A védőnő szerint ez már csak egy hétig tart, mivel addigra elvileg annyi beilleszkedik lent, hogy nem nyomja a gyomromat majd. Boldog Babavárást és remélem minél többen írtok majd :) Kíváncsi vagyok arra, hogy-hogy vagytok. :)

Legjobb válasz: Szia. Pont ma vagyok 37 hetes. Tegnap elkezdett tavozni a nyakdugom. 3 kis darabkaval talalkoztam. Mar egy ujjnyira nyitva vagyok. 1 hete szinte ejjel nappal kemenyedek. Feszit a szemerem csontom is rendesen. A gyomoreges meg mindig fenn all. Es a labaim dagadnak nagyon.Ma extra lusta volt a kisfiam. Turelmetlenul varom mar hogy vegre a karomban tarthassam. Kulfoldon elunk egyebkent szal, lenyegtelen melyik korhazban. Mar minden teljesen keszen all az erkezesere. Bent lesz a parom a szulesnel. Bar tegnap hogy a nyak dugom elkesdett tavozni egyre kozelebb ereztuk h mar tenyleg nem sok van hatra es azt mondta... : " ooh felek kicsit a szulestol " jot nevettunk hogy o fel en meg nem. De semmi penzert ki nem hagyna.

Szia. Pont ma vagyok 37 hetes. Tegnap elkezdett tavozni a nyakdugom. 3 kis darabkaval talalkoztam. Mar egy ujjnyira nyitva vagyok. 1 hete szinte ejjel nappal kemenyedek. Feszit a szemerem csontom is rendesen. A gyomoreges meg mindig fenn all. Es a labaim dagadnak nagyon.Ma extra lusta volt a kisfiam. Turelmetlenul varom mar hogy vegre a karomban tarthassam. Kulfoldon elunk egyebkent szal, lenyegtelen melyik korhazban. Mar minden teljesen keszen all az erkezesere. Bent lesz a parom a szulesnel. Bar tegnap hogy a nyak dugom elkesdett tavozni egyre kozelebb ereztuk h mar tenyleg nem sok van hatra es azt mondta... : " ooh felek kicsit a szulestol " jot nevettunk hogy o fel en meg nem. De semmi penzert ki nem hagyna.
Szia. 37 hetes 1 napos vagyok. Már aludni nem igazán tudok. Sehogysem jó. :( Már mindennel kész voltam ugy a 34-35 héten. Kislány lessz Ketrin :) Bent lessz szülésnél de én sem engedem, hogy a fejemtöl elmenjen de szerintem nem is akar :) Már elég nehezen bírom menni is alig tudok és nagyon vizesedek már a hasam is :( 36 hetesen még teljesen zárt voltam. Levegõt nem mindig rendesen tudok venni és a savam is fent van. De ezt a pár hetet már féllábon is ki bírom. Boldog babavárást és könnyû szülést. :)
A kérdező hozzászólása: Akkor neked már tényleg nincs sok . Könnyû szülést kívánok! :)
Neked mekkora a babád? A mai uh- a BPD: 96 mm. második voltam :)

37. hetes km. vagyok és ma az UH-n az mondták, hogy 2763 gramm a kislányom, és 9 cm a buksi átmérője. Ez jót jelent?

Leírnátok a nektek mért adatokat? El?re is köszönöm.

Legjobb válasz: Köszi a válaszokat. Amúgy az UH-n mondta is a doki, hogy a BDP valóban nem egy 37. hetes terhességnek felel meg, de azt mondta nincs miért izgulni, ezért kérdeztem.:)

A kérdező hozzászólása: Köszi a válaszokat. Amúgy az UH-n mondta is a doki, hogy a BDP valóban nem egy 37. hetes terhességnek felel meg, de azt mondta nincs miért izgulni, ezért kérdeztem.:)
Teljesen jó de nem az átmérõje hanem a sugara annyi igy lesz kb. 30 c.m-es átmérõje - körfogata- ha megszületik esetleg még kicsit több mert még van pár heted. Normális átlagos adatok.
A kérdező hozzászólása: Köszi a gyors választ. :)
A kérdező hozzászólása: Azt esetleg meg tudnád nekem mondani kedves válaszoló, hogy mit jelent az a kifejezés, hogy a a "lepény fundusban tapad, I fokban érett." Ez valami sablon szöveg lehet? Elõre is köszi. :)
A lepény a fundusban, az a mellsõ falon (azt hiszem). Az I fokban érett az semmi, tökéletes a baba számára. Fura, én ma voltam 35+4 hetesen és nekem a BPD 92mm a súlyát pedig 3360gr-ra saccolták :)
Szia!A fundus az a méh teteje, azaz a melledhez legközelebbi rész(ez a legjobb tapadás)!Az elsõ fokban érett lepény tökéletes!Nekem ilyen idõsen már II.fokban volt érett!Könnyû szülést Neked!!!Üdv:6 hetes kislány anyukája
A kérdező hozzászólása: BPD-t akartam írni, bocsi.:) )))

Milyen a jóslófájás? Mennyibe hasonlít a szülési fájásokhoz? Már van egy 6 éves fiam de nála úgy mentem szülni hogy nem voltak fájásaim csak elkezdett szivárogni a magzatvíz. Most 37 hetes vagyok és már többször volt olyan érzésem mintha menni kéne.

Legjobb válasz: Szia! Nekem ugyan olyan volt mint a rendes szülési fájás és szabályos idõközönként jött, be is sûrûsödött 2 percesre. Azt mondta az orvosom,hogy feküdjek le pihenni meg vegyek be magneb6-ot, és ha nem múlik el akkor az az igazi lesz. Akkor én is 37 hetes voltam. Hál istennek elmúlt. De utánna 2 naponta jelentkezett. Végül 39+2-re szültem.

Szia! Nekem ugyan olyan volt mint a rendes szülési fájás és szabályos idõközönként jött, be is sûrûsödött 2 percesre. Azt mondta az orvosom, hogy feküdjek le pihenni meg vegyek be magneb6-ot, és ha nem múlik el akkor az az igazi lesz. Akkor én is 37 hetes voltam. Hál istennek elmúlt. De utánna 2 naponta jelentkezett. Végül 39+2-re szültem.
Nekem menzi szeru gorcseim voltak, volt amelyik eleg eros is volt, de rendszertelenul jelentkezett es volt, hogy el is mult. Engem elszorakoztatott az elso lanyomnal 5 napig szules elott, a masodiknal mar szules elott 2-3 hettel kezdodott. 38+6 ill. 38+5 napra szulettek a lanyok.

37 hetes kismamák hogy vagytok? összepakoltatok mindent a babának? Hogy érzitek magatokat?

én jan.2.ára várom a fiam,már készen állok a korházi cuccokkal,mert teljesen nyitva a méhszájam,innentöl bármikor jöhet a fiam,de remélem még nem fog sietni,legalább karácsonyig maradjon.fájdalmaim még nincsenek.

Legjobb válasz: pont ma vagyok 37 nagyon jol vagyunk,nekem sincs semmi fajdalmam de a mehszaj teljesen zarva van.kisfiam lesz nekem is kicsi hat azt nem mondanam mert 35 hetesen volt 3400gr szoval felek a szulestol,de mar varom hogy lassam az en dragam. mar regota ossze van pakolva.lehet te hamarabb fogod latni a kisfiad mint en ha mar nyitva vagy.konnyu szulest neked is.

pont ma vagyok 37 nagyon jol vagyunk, nekem sincs semmi fajdalmam de a mehszaj teljesen zarva van.kisfiam lesz nekem is kicsi hat azt nem mondanam mert 35 hetesen volt 3400gr szoval felek a szulestol, de mar varom hogy lassam az en dragam. mar regota ossze van pakolva.lehet te hamarabb fogod latni a kisfiad mint en ha mar nyitva vagy.konnyu szulest neked is.
Én is január 2-re vagyok kiírva, nekem is fiúkám lesz. Éngem nem vizsgált az orvos csak 25 hetesen, de nagyon fáj már a szeméremcsontom, bár még nincs beilleszkedve. Én úgy "beszéltem meg" a babócámmal, hogy karácsonyra itthon legyünk külön darabban, remélem szót fogad nekem. Már a 34.héttõl jóslózok, de nem minden nap. Nem tudom mi lesz. Már úgy szeretném látni. Nekem is nagyot jósoltak: a 32 hetes uh-on 2600g volt a becsült súlya. Lehet azért is szeretném, ha hamarabb jönne, mert félek egy 4kg gyereket megszülni.
Én jan. 3-ra vagyok kiírva. A babaholmik összerakve, kimosva, kivasalva. A kórházi cucc is nagyjából, szinte csak a táskába kell bedobálni õket. Tegnap beraktam a légzésfigyelõt, megágyaztam neki...szóval 98%-ban kész minden. Hát úgy fest a dolog, hogy kihúzzuk végig, ugyanis teljesen zárt a méhszájam, nincs méhtevékenységem, vagy csak minimális, idáig összesen kb. 3-szor volt jóslóm. Egyébként teljesen jól vagyok, kapok levegõt, tudok aludni, minden szuper, csak hamar fáradok. És a szüléstõl én is félek, ugyanis a lányom egy igazi óriásfejû. :) a 35. heti uh-n a fejmérete 38. hetesnek felelt meg...Remélem azért ki fog férni!


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!