Találatok a következő kifejezésre: 32 hetes vagyok. A párom (11 db)

32 és fél hetesek vagyunk. A párom sokat dolgozik. Egyszer 8-16 óráig, aztán néha 17-22 óráig maszekol. Egyedül vagyok itthon egész nap.Ki vagyok borulva. Mit tehetnék?

Barátn?im nincsenek, az utóbbi id?ben megszakadt a kapcsolatom minden ismer?ssel, azt sem tudom ki merre lehet a világban. Annyira igényelném a szeretetet, a párom közelségét, de mikor haza ér, eszik, fürdik és ragadnak le a szemei. Nem hibáztatom, tudom, hogy fáradt. Mióta kiderült, hogy babánk lesz, alig ér hozzám. Én meg állandóan sírok. Azt mondja ? kíván, de én nem így veszem észre. Azt mondja, hogy fél, nehogy baja legyen a picinek, azért nem közeledik. Este megpróbáltam én lépni felé, de úgy vettem észre, hogy alszik, ezért hagytam az egészet. Õ felháborodott, hogy ne fogjam rá, hogy aludt. Na, itt kiborultam, órákig nem tudtam megnyugodni. Szükségem van arra, hogy ne csak mondja, hanem éreztesse is, hogy szeret (ha szeret). Mondtam neki, de semmi változás. Úgy érzem csak a Baba miatt mondja, hogy szeret. Este lefényképezett, mert mondtam, hogy szerintem kicsi a pocim. Õ meg mondta, hogy nagyon nagy. Megláttam a képet, és ezután nem csodálkozom, hogy nem akar engem (12 kg-ot híztam). De fáj, nagyon fáj. Úgy érzem, hogy nem úgy tekint rám, mint eddig, mind élete szerelmére, egy szexi, csini csajra, csak mint a gyereke anyjára. Nem akarok csak anyuka lenni! N? vagyok! És szeretném, ha ezt ? is így látná. Nagyon önz? vagyok? Van más is ilyen helyzetben?

Legjobb válasz: Szia, Szerintem egyáltalán nem taszítja a plusz súlyod, a 12 kg nem olyan vészes, gondolom többnyire a pocidra ment. Az én párom nagyon vonzónak tart nagy pocakkal, meg alapból nagyon szexinek találja a kismamákat. Mégsem élünk szexuális életet, csak nagyon ritkán, és akkor is csak petting. A 23. héttõl nem volt szabad, most már lehetne, de azt mondja, fél, hogy a babának baja lesz. Persze tudja agyban, hogy nem lesz, érzelmileg mégse képes ezen átlépni. De ettõl függetlenül elmondja, hogy szeret, hogy szépnek talál, megcsókol, megsimogat. A magányodat is teljesen átérzem, a 23. héttõl itthon vagyok, az elsõ pár hétben semmit nem csinálhattam a fekvésen kívül. Most már mászkálhatnék, de erõm nincs hozzá. Próbáld meg lefoglalni magad, babaszoba rendezgetés, könyv olvasás, rejtvény fejtés, sétálás, fõzés, sütés...stb. Kitartás! Nincs már sok hátra! 35 hetes kismama

Szia, Szerintem egyáltalán nem taszítja a plusz súlyod, a 12 kg nem olyan vészes, gondolom többnyire a pocidra ment. Az én párom nagyon vonzónak tart nagy pocakkal, meg alapból nagyon szexinek találja a kismamákat. Mégsem élünk szexuális életet, csak nagyon ritkán, és akkor is csak petting. A 23. héttõl nem volt szabad, most már lehetne, de azt mondja, fél, hogy a babának baja lesz. Persze tudja agyban, hogy nem lesz, érzelmileg mégse képes ezen átlépni. De ettõl függetlenül elmondja, hogy szeret, hogy szépnek talál, megcsókol, megsimogat. A magányodat is teljesen átérzem, a 23. héttõl itthon vagyok, az elsõ pár hétben semmit nem csinálhattam a fekvésen kívül. Most már mászkálhatnék, de erõm nincs hozzá. Próbáld meg lefoglalni magad, babaszoba rendezgetés, könyv olvasás, rejtvény fejtés, sétálás, fõzés, sütés...stb. Kitartás! Nincs már sok hátra! 35 hetes kismama
Én 31 hetes vagyok és majdnem "ugyanebben a cipõben". Az én férjem is rengeteget dolgozik, és mikor hazajön ágyba rogy, a hétvégén meg a kertben dolgozik, mert most én nem tudom megcsinálni. A családom az ország másik felében van. Barátaim nincsenek, kevés volt hozzá az idõ, hogy kialakítsak kapcsolatokat. (A munkám is olyan volt eddig, hogy egész nap autóztam egyedül, tehát igazából munkatársaim sem voltak) Én is meghíztam, de én nem látom csúnyának magam. Szerintem minden kismama szép. Egyébként nálunk sincs szex, mert veszélyeztetett vagyok.(Azért más megoldások is vannak :) ) Egyébként az apukák tényleg nagyon féltik a babájukat. :) Hidd el szépnek lát õ téged. Az én párom pár évvel ezelõtt szó szerint szörnyülködve nézte a dagadó pocakokat. Féltem is, hogy mi lesz, ha teherbe esek, de én úgy vettem észre, az én pocimat imádja. :) Kitartás, már nincs sok hátra a terhességbõl, és pár héttel utána, hidd el, újra feléled a házaséletetek.
en is meg tudlak erteni.en szilveszterkor költöztem ki külföldre, es azota sincs munkäm-bär mär nem is keresek, 8hetes vagyok. :) de a ferjem 5-kor kel, es sokszor csak este8-9-10-kor jön haza.nagyon sokat vagyok egyedül, es ha velem van, akkor is färadt, amit meg is ertek.csak vasärnap vagyunk együtt.bär nekünk a szexuälis teren nincs gond.en sem hiszem viszont, hogy a ferjednek nem tetszesz vagy ilyesmi.lehet, hogy csak a babät felti tudat alatt is.a mäsik meg, hogy ilyenkor te is sokkal erzekenyebb vagy.probäljätok megbeszelni a dolgot, sajnos mäs tanäcsot nem adhatok...
Természetes, hogy kiborulsz. A terhesség is sok ilyen hormonális változást okoz, meg hát biztos nem könnyû a párod viselkedését is elviselned, pláne hogy te most azt hatszorosan érzed, vagy ha nincs is te érzed. Megbolondulnak a hormonok. A másik, lehet hogy a párod tényleg csak félt és ezért nem mert hozzád közeledni. Sok pasi ilyenkor inkább megtartja a három lépés távolságot, mert fél hogy kárt tesz a babába. Meg hát neki is nehéz elviselni ezt az idõszakot, egy terhes nõvel sem könnyû együtt élni. Majd minden meg fog változni, ne aggódj! Nagyon nehéz idõszak tud ez lenni, kinek könnyebb átélni kinek nehezebb, de nehéz az biztos! Viszont más lesz majd ha a pici megszületik! Akkor sem lesz könnyû, de más jellegû problémák lesznek, de akkor már mégsem lesz a pici a hasadban és nem fog "félni" a párod hogy fájdalmat, bajt okoz a szexszel. Persze sokkal fáradtabb leszel az elsõ néhány hónapban, de azért fogtok tudni idõt szakítani az együttlétekre is. Ez a babavárás, meg gyerekvállalás egy nagy próbatétele a kapcsolatnak, legalább is én így tapasztaltam, de ha átélitek együtt nagyon sok tapasztalatot fogtok szerezni egymásról, saját magatokról, ez pedig megalapozza a késõbbi harmonikus családi életet, ami képes lesz a gyermek ideális felnevelésére. Úgyhogy kitartás! Keress barátokat, újakat! Internetezz, fórumokon ismerkedj más anyukákkal, varrj, fõzz, süssél sütiket, sétálj nagyokat, menj moziba, meg ami csak eszedbe jut. Ha meglesz a baba ezekre egy darabit úgysem lesz idõd igazán. Menj el baba-mama klubba. Csinálj olyan dolgokat amit utána majd nem tudsz. Persze nehéz ezt egyedül, tele fájdalommal, rossz érzésekkel, de muszáj kinyílnod kicsit. Könnyebb lesz majd a picivel is, meg hát sokkal jobban fogod magad érezni. Próbáld meg minden kis apróságban meglátni a szépet, ez is sokkal derûsebb hangulatba fog hozni. Azzal meg ne foglalkozz, hogy mennyit híztál, majd lemegy. Nem problémázz ilyeneken, mert a férjedet is az õrületbe kergeted az ilyenekkel, pláne ha rendszeresen csinálod. Ha meglesz a baba, úgy is le fog menni. Az a legfontosabb hogy a pocidban hozdasz egy kis életet és hogy õ egészséges legyen és boldog, veled együtt. Súlyfelesleggel lehet élni, de egészség nélkül nem. Nézz az interneten mondókákat, énekeket, hangolódj teljesen a pici köré. Fel fog dobni! Beszélj neki, simogasd, énekelj neki. Ja és még hogy te nõ akarsz lenni. Menj fodrászhoz, kozmeteikushoz, meg ahova kedved van, de a babára ne legyen ártalmas. Amúgy meg te mindig nõ leszel, de már sohasem csak nõ leszel, hanem anya. Ez a kettõ összefonódik. Sokszor leszel többet anya, mint nõ. De az anyaság tesz igazi nõvé, asszonnyá.
Hát én is mindig irigyeltem azokat az anyukákat akiknek a férjük 8-tól 4-ig dolgozik, és a hétvége pedig szabad. Na nálunk nem ez a helyzet.Hétköznap egész nap, hétvégén éjjel is dolgozik az uram. Szép kilátások. Én pedig mindig sajnálom, hogy mennyit dolgozik, én pedig itthon ülök és vagyok, pedig a 31. hétig dolgoztam, (egy helyen dolgozunk)de most már tényleg nem bírnám a munkát. Szóval átérzem a dolgot, de úgy tûnik ez a mi sorsunk. Fel a fejjel! Boldog babavárást: 32 hetes kismama
Szia. Gondolom nem vígasztal, de én meg csak hétvégente találkozom a párommal. Hétköznap csak telefonon tartjuk a kapcsolatot, és ezért rengeteg sok idõm van azon agyalni, hogy biztos van valakije. A 8-ik héttõl itthon kellett lennem vérzés miatt, és a 20-ik hétig szinte csak feküdnöm szabadott. Azóta már jobb, mert eljárkálok ide-oda, de sokat vagyok egyedül. Ha találkozunk mi azért szeretkezünk, de én is csúnyának, kövérnek érzem magam. Hamarosan meg lesz a baba, és abban bízom, hogy akkor azért leköti az idõmet, vele fogok törõdni, nem lesz idõm ilyeneken agyalni. Boldog babavárást! 36 hetes kismama.
szia!! jajj ne keseredj így el!! mi a 36.hétben vagyunk, 12 kg jött fel rám is (60ról 72re), kispapánk 6-14ig, majd 15-21ig dolgozik, mire hazaér hulla. nekem sincsenek itt barátaim, mert külfölrõl költöztem ide, agy sajnos csak a net maradt. sokszor rossz, de mindig arra gondolok, hogy értünk teszi, amit csinál!! neki sem jó, hogy ennyit dolgozik, de hát sajnos ez van. a szeretkezéses dolgot nem értem, talán máshogy fogja fel, mint Te, nem tudod megértetni Vele, hogy a picinek nem lesz baja tõle?? vess be valami jó kis nõi praktikát :) vacsi, egy szexi fehérneû (persze amibe belefér a poci:) , ennek csak nem tud ellenállni. mi eddig nem szeretkezhettünk, mostmár szabad, azért erre a fáradság mellett is van ereje a páromnak. ha gondolod, írj priviben, szivesen levelezek veled!! fel a fejjel!!
A kérdező hozzászólása: Tudom, hogy szeret, legalábbis el akarom hinni, de valahogy nem megy. A baba szobát teljesen berendeztem, mindent kimostam-kivasaltam. Sétálni nem merek, félek egyedül a városba menni. (Pár éve megvert egy cigány nõ, mert valami jóakaró mondott valamit neki, és azóta is a környékünkön szokott járkálni.) A Baba elõtt minden hétvégén mentünk valamerre, mindig fényképezgetett, társaságba vitt, büszke volt rám, a barátainak mutogatott, és tetszett neki, hogy irigykedtek rá.(Megnyertem egy szépségversenyt) Nem tart vonzónak, és félek, hogy a Pici megszületése után sem fog. Olyan lelkiismeret furdalásom van, hogy ilyeneket gondolok. Csak szeretném, ha vonzónak látna. Nagyon várom a kisfiunkat, de nem tudom mi lesz így velünk. Késõbb sem fog változni a helyzet? Nem akarok úgy élni, hogy csak vagyunk egymás mellett.
Szia!Ne szomorkodj, könnyû így a távolból vígasztalni, de valóban kicsit "fel kell ráznod magad!"Egészen biztos, hogy a hormonok is dobnak az érzékenységeden és méginkább fogékonnyá tesznek az akár apróbb, máskor jelentéktelen dolgok eltúlzására.Félre ne értsd, a saját tapasztalataimra gondoltam...Nem szabadna, hogy önbizalomhiányod legyen, és õszintén én azt gondolom, hogy a párod helytelenül viselkedik veled szemben, ami elõsegíti a mostani rossz érzéseid keletkezését.Neki megértõbbnek kellene lennie, még ha sokat dolgozik is, a fáradtsága ellenére is...ez nem lehet kifogás számára!Nem is értem ezeket a férfiakat, komolyan!Próbáltál vele beszélni az érzéseidrõl?Nem a felszínes gyors beszélgetésre gondolok, hanem igazira...Bár ha alapvetõen így áll hozzá, nehéz dolog.Te alakíthatod, hogy anyuka és szexi nõ is legyél egyben, de elõbb a fejedben kell elrendezned néhány apróságot, meg persze a párod fejében is.Ha nem kapsz elég figyelmet tõle, annál nehezebb bármin is változtatni.Nem vagyok a helyzetedben, a párom mindent megtesz azért, hogy jól érezzem magam, semmi sem változott a babavárás elõtti idõkhöz képest.Azaz deee, nagyon sokat híztam, kövér vagyok, amire õ is felfigyelt, amit õ is lát...de nem ez a központi téma.Van tükör a házban, szóval látom milyen változások mennek rajtam végbe, nem tetszik, az tény.Én is sokat gondolkodom itthon ezeken, aztán hazaér a párom és minden újra jó lesz, egész nap egymásra vártunk, önbizalmat ad, érdeklõdik hogyan telt el a napunk a kis fiacskánkkal....Ez lenne a normális mindenhol, ugye?Azért írom ezt, hogy te se érd be kevesebbel és igenis piríts rá a férjedre, hogy neked így nem jó!Remélem egy kicsit változik majd nálad a jelenlegi helyzet és nem leszel ilyen kis szomorú!Üdv, 30 hetes kismama

32 hetes vagyok es mar egy par napja nem mozog olyan inteziven mint ez elott. Minden hol azt olvastam h most kellene a legjobban mozognia. De agodom mert nem mozog sokat, mi a baj, miert? ELORE IS KOSZONOM

Legjobb válasz: Hát mi nem tudhatjuk hogy baj-e egyáltalán. Mit jelent hogy nem mozog intenzíven? Nálunk azt mondják, hogy 12 óra alatt párszor érezni kell. Azért a hely is egyre kevesebb, az is lehet hogy olyan irányba fordult hogy nem nagyon érzed, mert nem kifele rugdal. Ha idegesít akkor menj el orvoshoz. De szerintem igyál meg egy nagypohár meleg tejt + egyél valami cukros, csokis sütit, majd ülj, vagy feküdj el, és várj. olvass vagy ilyesmi. Tuti beindul. Amúgy nekem volt hogy napokon keresztül lazább volt és volt hogy napokig fájdalmasan rugott.

Hát mi nem tudhatjuk hogy baj-e egyáltalán. Mit jelent hogy nem mozog intenzíven? Nálunk azt mondják, hogy 12 óra alatt párszor érezni kell. Azért a hely is egyre kevesebb, az is lehet hogy olyan irányba fordult hogy nem nagyon érzed, mert nem kifele rugdal. Ha idegesít akkor menj el orvoshoz. De szerintem igyál meg egy nagypohár meleg tejt + egyél valami cukros, csokis sütit, majd ülj, vagy feküdj el, és várj. olvass vagy ilyesmi. Tuti beindul. Amúgy nekem volt hogy napokon keresztül lazább volt és volt hogy napokig fájdalmasan rugott.
Az én 29 hetesem is nyugszik most! Szerintem nem lehet baja, ha amúgy érzel kevés mocorgást.
Szia! Nem feltétlenül kell rosszra gondolni, baj akkor van, ha egyáltalán nem érzed fél napig mozogni. A múltkor nekem is úgy kellett felráznom, hogy egy kicsit megrugdosson. Lehet, hogy a hidegfront miatt nem mozog most annyit. Olyankor nekem sem mozog túl sokat, 1-2x jelez, hogy igen, itt vagyok, és ennyi. Szóval ne aggódj, nincs semmi baj, csak a frontot érzi. :) 32+6 Hkm
Lassan itt az ideje :)
Nekem a védõnõm azt javasolta hogy a 36hétig legyen meg mert ha az nts-en valami nem stimmelne akkor bármikkor bent foghatnak és ne akkor keljen kapkodni. én is a jövö héten rakom össze :) 34+5hkm szintén esõ baba :)
Én azt csináltam, hogy a saját szekrényemben kipakoltam egy polcot, és oda gyûjtöttem a cuccokat, ruhát, minden egyebet. Nekem az egyáltalán nem tetszett, hogy 2 hónapig álljanak a ruháim egy táskában. De ha bármi történik, mégis ott vannak kéznél, a férjemnek megmutattam, mondtam neki, hogy azt a polcot pakolja ki, ha szükséges. És csináltam egy másik polcot is, ahová azokat tettem, amiket esetleg bekérhetek, így nem kellett neki keresgélni. Jól is tettem, nem lett volna jó, hogy 2, 5 hónapos cuccokat húzok elõ egy táskából. brr. a betöltött 41. héten szültem.
En ma vagyok 32+3 es tegnap raktam.ossze a korhazi pakkot! Ha van kedved allj neki! :)
Kezdd el, úgysem áll össze eyg nap alatt!

32 hetes terhes vagyok. A párom most lépett le. Úgy érzem, depressziós kezdek lenni. Árthat ez a kisfiamnak? Ettől én még ugyanúgy szeretem és várom őt, mielőtt az apukája elhagyott volna minket!

Legjobb válasz: Komolyan otthagyott?Ezt nem tudom elhinni!Mi történt? Elõször is nyugodj meg és próbáld elfogadni a helyzetedet.A babádnak nem lesz baja!Meséld el nekünk,hátha segít!

Komolyan otthagyott?Ezt nem tudom elhinni!Mi történt? Elõször is nyugodj meg és próbáld elfogadni a helyzetedet.A babádnak nem lesz baja!Meséld el nekünk, hátha segít!
Szió!Hogy lehet egy férfi, apa ilyen?Az élted legszebb szakaszán lelép.Nem mondok semmi csunyát, bár kikivánkozik belöllem!Gondolj a kicsidre, és próbálj meg nyugodni, most õ a legfontosabb!Sajnálom ami veled történt!Üdv:Zsuzsa 19 hetes kismami
1.fel a fejjel! egy pasi se ér annyit, h kikészüljünk tõlük!!!! 2. jõl bõgd ki magad, engedd ki a haragod, bánatod, dühöd stb... 3, most a legfontosabb Te és a kisfiad vagy!!!!! Vigyázz magadra és szurkolok neked, h túl legyél rajta könnyedén...(bár tom nem lesz köbbyû menet)
Igazából okokat ne írtál, vagy nem tudsz, de lehet hogy az apuka csak megijedt.Nem tudom mi lehet az oka, de ha csak ennyi, akkor visszajön, ha más oka van , akkor nem érdemli meg hogy neki szüld a gyereked. Annyit javaslok hogy nagyon higgadtan próbáld felfogni és foglalkozz magaddal , és a kifiaddal, hogy boldogok legyenek. És ha tényleg minden veszett, majd jön egy férfi fehér lóval, aki a társad lesz és apukája lesz a kicsinek. Ne aggódj csak szeretsd a kisbabád!!
szia! Én a terhességem elején hagytam ott a pasimat mert megcsalt, ivott...én is ki voltam akadva, de próbáltam a születendõ gyermekemre gondolni. Azóta a kislányom másfél éves, és már megszületett a kisöccse is a férjemtõl aki akkor szeretett belém mikor várandós voltam! Vannak csodák, ne csüggedj! csak pozitívan!!!
Szia! Természetes lenne, ha depressziós lennél, de ne tedd. A babának árthat. Rólad nem is beszélve. Remélem van barátnõd vagy anyukád, akit megtudsz kérni, hogy legyen veled a szüléskor. Ne légy egyedül. Onnantól, hogy megszületik a baba, úgysem lesz idõd azzal foglalkozni, hogy lelépett a pasid, úgyis csak a baba lesz és nagyon boldog leszel!! Õ kifogja tölteni az életedet mindaddíg, míg nem találsz magadnak egy társat. Legalább mire megszületik, letisztázódik a helyzet. Akkor már nem kell erre gondolnod, átadhatod magad az anyaságnak! Kívánok neked kitartást és segítõ kezeket! 28 hetes kismami
A kérdező hozzászólása: Nagyon köszönöm a bíztató szavakat.Persze látnom kell(ene) az alagút végén a fényt, csak még nagyon friss az "élmény".Annyit viszont tudok, a kisfiam a legfontosabb, ezért nem értem az egészet, mivel õ is tudta, milyen nehezen sikerült teherbe esnem.(2 hosszú év)

Ennyire komoly lenne? 32+5 hetes vagyok, szombattól vannak kisebb jósló fájásaim. A védőnő ma azt mondta ha pár napon belül nem múlik, hívjam fel az orvost s valószínű be is kell feküdnöm a kórházba.

Szerinte lehet méhszáj rövidülés vagy akár méhszáj nyílás is.Nem értem, mert itt is olyan sokan írtátok hogy vannak ilyen fájásaitok,de senki nem mondta,hogy ez ilyen komoly.Miért ijesztett meg ennyire?

Legjobb válasz: Szia!Nekem is kb. a 32.hettol vannak kissebb joslok.De inkabb a hajnali vagy a reggeli orakban jellemzoek es inkabb csak olyan mensis gorcsok.Mondtam a dokimnak es azt mondta,hogy ezek mar joslok de teljesen zart a mehszajam es minden rendben van.Nem tudom teged miert ijesztgetnek ezzel.Vannak vedonok akiktol hulyet kapok!Dokid mit mondott? 36 hetes kismami

Szia!Nekem is kb. a 32.hettol vannak kissebb joslok.De inkabb a hajnali vagy a reggeli orakban jellemzoek es inkabb csak olyan mensis gorcsok.Mondtam a dokimnak es azt mondta, hogy ezek mar joslok de teljesen zart a mehszajam es minden rendben van.Nem tudom teged miert ijesztgetnek ezzel.Vannak vedonok akiktol hulyet kapok!Dokid mit mondott? 36 hetes kismami
A kérdező hozzászólása: A dokim még nem tud róla, pont egy hete voltam nála s akkor semmi ilyesmi nem volt.De õt ismerve tuti befektet.egyébként teljesen rendes védõnõ, szerintem nem is tudja mennyire megijesztett a koraszüléssel.
Szia megint en!Ha mesz vissza a dokihoz akkor szoljal neki de ha a mehszajad rendben van es zart akkor nem hinnem, hogy befektetne.Ha viszont kezdesz nyilni akkor tenyleg az lenne a jobb, ha befekudnel.
Néha kicsit okoskodnak a védõnõk(még ha oly aranyos is).Én a 32.héttõl 1 ujjnyira nyitva voltam, és a méhszáj is megrövidült(3-ról 2-re)A 35.héten már majd 2 ujjnyira kinyíltam.Ettõl függetlenül nem kellett semmin változtatnom.A baba végül 37+3 hétre született(3090 gramm és 53 centi volt).Sztem majd a dokid elmondja, h mi a helyzet, addig pedig nyugi.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat, remélem nem lesz semmi gond!!!!! További szép baba várást nektek!

32 hetes 5 napos kismama vagyok. Múlt héten voltam dokinál, zárt volt a méhszáj, de már két napja úgy érzem hogy keményedik a hasam, meg nehéz, feszes. Az igaz, hogy a baba is állandóan nyom, lehet ettől. Kinyílhat a méhszáj pár nap alatt?

Kérlek benneteket válaszoljatok,mert els? babás vagyok és félek a koraszülést?l nagyon.

Legjobb válasz: Én 33 hetesen 5 perces keményedéssekkel mentem orvoshoz.Szednem kellett magnéziumot,és pihenésre utasított.Zárt maradtam.36. héten már nem kellett szednem. 39 h

Én 33 hetesen 5 perces keményedéssekkel mentem orvoshoz.Szednem kellett magnéziumot, és pihenésre utasított.Zárt maradtam.36. héten már nem kellett szednem. 39 h
A 3x2 az nagyon durva, de nem sokat segít.Én is azt szedtem, és nem volt jó.Nekem is a magnézium segített. 36hetes km
1. vagyok. Nem durva, sokan szedik már így.Én reggel 1 magne b6, este 1 pharmavit pezsgõtabi
én szépen fokozatosan nyiltam a 32. héttõl fogva-ekkor 1100 volt a méhszájam, és 34 hetesen is.ma meg mikor mentem a dokihoz vizsgálatra akkor meg már teljesen ki voltam nyilva, pedig szinte végig feküdtem, ültem.szoval pihiztem.de ez még nem biztos hogy nálad is igy lesz.meg nekem a doki azt mondta hogy nagyon lenn a feje a 32 hetes uh-n. nyugodj meg mert az idegeskedés még rosszabb. 36+4 hetes
A kérdező hozzászólása: Köszi.A magne b6-ot szedem 3X2-t.

32 hetes terhes vagyok és a párom máshogy viszonyul hozzám mit tegyek?

mindketten 22 évesek vagyunk és akartuk a babát õ a legjobban és 7 éve együtt vagyunk, átestünk sok nehézségen és mindig visszataláltunk egymáshoz. Ez viszont most más úgy érzem, 31. terhességi héten azt mondta, hogy meg akar változni dolgozni és tanulni akar hogy el tudja tartani a babát, velem azonban teljesen máshogy viselkedik/ azt mondta hogy most csináljunk úgy mintha nem is lennénk együtt meg ne foglalkozzak vele neki most ez kell mert én hátráltatnám és visszahúznám a döntésében. Elég fura mert éjjel -nappa viberen beszélget titokzatosan vkivel, eljárkál, múltkor váltóruhát is vitt magával azt mondta hogy a barátjával találkoznak 6 órán keresztül távol volt, találtam nála egy mozijegyet amit eltitkolt hogy ott volt. Félek hogy van vagy lesz valakije. Mit tegyek? Hogyan tudnám visszahódítani? Szeret engem azt mondta csak már nem szerelembõl hanem mint a gyermeke anyja. de 3 hete még teljesen máshogy gondolta és viszonyult hozzám / segítsetek!!!!

Legjobb válasz: Hazasok vagytok?

Hazasok vagytok?
A kérdező hozzászólása: ne de 1 éve megkérte a kezem szóval csak eljegyzett:) és úgy volt hogy 3 év múlva lesz esküvõ vagyis márcsak kettõ, de most azt mondta hogy nem tudja lehet hogy csak késõbb
Le kell ulnotok komolyan beszelni. Most mar van egy gyermeke, aki mindjart megszuletik, vegye komolyan a korulmenyeket. Most mar egy kicsit keso kikacsingatni, vagy ha nem akar melletted maradni, akkor dontse el es ne a hatad mogott csinalja, de annak viselje a kovetkezmenyeit is (gyerektartas). Ha melletted marad, akkor viszont semmi hazudozas es kikacsingatas.
22 évesek vagytok, és 7 éve együtt vagytok szval akkor 15 évesen jöttetek össze.. mit vársz tõle? konkrétan az egész kamaszkorotokat együtt töltöttétek, nem tudta kiélni magát. nem csajozott, ahogy Te sem (pasiztál).. szerintem hamar rájöttök, hogy ez így nem megy.. a gyereket meg elõre sajnálom.. 23/F
Ne gyere mar azzal az ostoba kielessel. Egy normalis ember a kapcsolataban is ki tud teljesedni, nem kell ahhoz huszonot masik kaland -.- Ez egy nagyon jo kifogas lett az elmult idokben arra, hogy miert hutlen valaki. Intelligens embernek nincs kielesre szuksege. Egyebkent kieges a helyes szo ra.
Az utolsónak van igaza! A gyermekvállalás fontos döntés, a kérdezõ írta, hogy már tervezték, nyilván a másik fél normálisan átgondolta, hogy ezzel mit is vállal. Én azt tudom ajánlani, hogy ülj le vele és szemtõl szemben mondd el neki, hogy szükséged van a támogatására és válasszon, hogy a ti kis családodtok vagy a munka/viber/randi/mozi vagy bármit is mûvel. Ez egy olyan pont, amikor igenis kötelessége 100%-ig melletted állni, mivel az a gyermek benned növekszik, akiért él és dolgozik ( a leírásod alapján). El kell mindent mondania õszintén, hogy mi van a fejében..mégis kivel, kikkel járkálgat el, miközben te a gyermekét várod (!!!). Ne hagyd, hogy eltaposson, ennek az idõszaknak nem arról kell szólnia, hogy az úraság eljárkálgat nõzni, miközben te a mocskos alsógatyáit mosod. Ugye érted mire gondolok? Most kell lépned, ne várd meg azt, hogy esetleg magához tér.

Mit csináljak, ha az anyósom elveszi tőlem a páromat? 32 hetes terhes vagyok!

Mindent megtesz!Májusban tudta meg hogy terhes vagyok és megígérte,hogy pokollá teszi az éltemet és mindent elkövet,hogy szétmenjünk!Albérletben laktunk és el kellett költözni,mert a tulaj eladta a lakást és nem volt hová mennünk és egyik család sem látja a másikat szívesen és így hazaköltöztünk.belebetegedtem a bánatba és nem tudom,hogy mihez kezdjek!

Legjobb válasz: ferjeddel beszeltel mär?

ferjeddel beszeltel mär?
Hú, szóval gyakorlatilag külön éltek. Valahogy költözzetek el albérletbe. Hiszen egy ilyen anyóssal eléggé hátrányból indulsz, ha még nem is éltek együtt. Egyébként is, ha megszületik a pici mindkettõtökre szüksége lesz. A párod mit szól ahhoz, hogy így áll hozzád, és a leendõ gyermekéhez az anyósod? Inkább éljetek szûkösebben, de boldogan együtt, mint így. Drukkolok, hogy minden rendbe jöjjön.
Írtam neked privit!!!
Elõször is beszélj a pároddal, hogy álljon már ki a családja mellett! Márpedig a családja most ti vagytok a kicsivel. Aztán valahogy oldjátok meg a lakásproblémát, és tessék elköltözni anyóséktól, addig nyugtotok úgy sem lesz.
Az a legfontosabb, hogy ne idegeskedj, mert azzal árthatsz a babának vagy hamarabb megszülsz. Beszélj a férjeddel és menjetek albérletbe mindenképpen ha tudtok.
Õ mit mondd ezzel kapcsolatban?Hagyja, hogy befolyásolják?Miért nem kerestek másik albérletet vagy valami megoldást, hogy együtt legyetek mindenkitõl távol?
Szia! Elsõ gondolatom az volt: el innen az ország másik végébe! De gondolom ez nem megvalósítható! Szerintem költözzetek külön a férjeddel és várjátok nyugalomban a babát. Szükségetek van rá! Távol mindenkitõl! Kitartás!
A párod inkább anyósodhoz húz? Mert akkor el kellene gondolkoznod rajta, hogy lehet jobb lenne egyedül felnevelni ezt a gyereket, mint a "pokolba".
A pároddal próbáld meg megbeszélni a dolgokat, s keressetek valami megoldást hogy megint külön tudjatok költözni, ahol ketten vagytok, s nem szólnak bele a szülõk a dolgaitokba, de sok minden múlik a párodon is!
Nem egészen értem.Most akkor a párodnék szüleinél laktok?? Ha eddig tudtátok finanszírozni az albérletet, akkor ezután is... szóval, keressetek albit, és menjetek mindenképp külön! Ez az elsõ, legnagyobb, de döntõ lépés! Egyébként teljesen megértelek, én 2 évig voltam így, de mindvégig szerettük egymást, és a férjem végül úgy leteremtette a családját, hogy kénytelenek voltak felfogni, hogy ha a fiúkat szeretik, akkor azzal engem is szeretniük kell, és ma már odavannak értem, értünk... Kitartás, már nem sok van hátra a terhességbõl sem, reménykedjünk abban, hogy ha a párod eddig nem állította le a kedves mamát, akkor a gyermekét látva nem habozik megtenni! De mindenképp menjetek külön, ez sehogy sem egészséges így!!
Már úgy érted, hogy anyósodékhoz költöztetek? Párod mit szól ezekhez a dolgokhoz?
Ha a párod ezt haggya akkor nincs mirõl beszélni.
A kérdező hozzászólása: Hát köszi a sok választ!Sajna ki-ki a saját családjánál él és nagyon szenvedünk, hogy nem lehetünk együtt!
Szia!Nálunk is vannak ilyen gondok!!Csak nálunk annyira féltékeny anyós, hogy nem normális!Külön élünk de az õlakásukba, mert úgy 2db van nekik.Pókol az éltem így!Másik albérletet nem tudtok találni?Így nem jó, hogy külön vagytok.Nem sokára itt a baba, és apára, anyára egyaránt szüksége van!!Kitartás neked!!Üdv:Zsuzsa 37 hetes kismami
A kérdező hozzászólása: Írtam neked privit

Kismamik! 32 hetes terhes vagyok és egy pár hete olyan érzésem van naponta többször is, hogy a hüvelyem és a végbelem környékét millió tűvel szúrnák és ki akar szakadni Volt már valakinek ilyen vagy hasonló és mitől lehet?

A baba nyomhatja? Vagy valami bajt jelezhet? Els? terhesség így eléggé túlaggódom a dolgokat.

Legjobb válasz: Szia! Szerintem semmi ok az aggodalomra. A szervezet készül a szülésre. Valószínûnek tartom, hogy a baba nyom valamilyen ideget és ez váltja ki a szurkálásokat. A 3. terhességemnél a 22 héttõl olyan érzésem volt, mintha egy mázsás súly akarna kiszakadni belõlem. Az orvosom akkor "megnyugtatott", hogy lesz ez rosszabb is. Szülés után nem bírtam 2 hétig a jobb lábamat felemelni emiatt. Most a 4. gyermekemet várom boldogan és fájdalommentesen! :-) Sok sikert és boldog babavárást még az utolsó pillanatokban is!

Szia! Szerintem semmi ok az aggodalomra. A szervezet készül a szülésre. Valószínûnek tartom, hogy a baba nyom valamilyen ideget és ez váltja ki a szurkálásokat. A 3. terhességemnél a 22 héttõl olyan érzésem volt, mintha egy mázsás súly akarna kiszakadni belõlem. Az orvosom akkor "megnyugtatott", hogy lesz ez rosszabb is. Szülés után nem bírtam 2 hétig a jobb lábamat felemelni emiatt. Most a 4. gyermekemet várom boldogan és fájdalommentesen! :-) Sok sikert és boldog babavárást még az utolsó pillanatokban is!
Én 30hetes vagyok, de 1-2hete én is hasonlókat érzek. Szerintem csak a baba nyomja :)

32 hetes babás vagyok. Soha nem horgoltam, de mióta betöltöttem a 30 hetet azóta, sokszor arra ébredem, hogy olyan hangosan horkantok, hogy szinte én meg ilyedek, úgy szégyellem a párom elött, bár Õ nem szolt még érte. Ti is horkoltok?

Legjobb válasz: Ebben semmi rendellenes nincs. Szülés után egybõl elmúlt nálam. A páromnál meg elõjött, mert nem tudott tovább a babától nyugodtan aludni:-).

Ebben semmi rendellenes nincs. Szülés után egybõl elmúlt nálam. A páromnál meg elõjött, mert nem tudott tovább a babától nyugodtan aludni:-).
Ugyan ne sgyeld.Én is horkolok és eleinte én is ezt éreztem sõt én nemtudtam zért rendesen aludni mert hogy ne zavarja a páromat.A 6. héten korházba erültem vérzéssel és már ugy inditottam a szobatársaimnál hogy nagyon sajnálom de horkolok, volt amelyiknek netetszett de ezzel nemtudsz mit csinálni.H a meg a párod is horkol akkor ne érezd magad blamába.24 h kismama
Én elõtte is horkoltam, most is horkolok és terhesség után is fogok:-))) Mostanában valóban én is erõteljesebb hangokat adok ki magamból, a saját horkantásomra én is felébredek. A kedves férjem jót röhög rajta. Bár szerintem is kicsit ciki, de most mit csináljak? MEgjegyzem, hogy így is vett el:-))) Ne szégyelld ezt, fõleg, ha nem is veti a párod a szemedre! Ez van, remélhetõleg elmúlik a szülés után. Te legalább bízhatsz ebben, én nem:-)))))) Minden jót! (34. hetes mami)

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!