Találatok a következő kifejezésre: 30-án lesz ovulációm. Eddig (1 db)

30-án lesz az ovulációm. Eddig a 22, 23, 24, 26, 27 és 28-án voltunk együtt. Teherbe eshettem? Hogyan csináljuk?

Tapasztalatokat szeretnék, hogy kinek melyik jött be? Termékeny id?szakban a minden napos vagy csak a minden másnaponkénti szex?

Legjobb válasz: Mi egyébként is minden nap együtt voltunk, még a babaprojekt elõtt is, majd amikor már nem védekeztünk akkor is. Ennek ellenére öt hónapig semmi sem történt, pedig én is pakoltam kispárnát a fenekem alá, megpróbáltam mindent. A hatodik hónapra feladtuk, mert már másról sem szólt az életünk, csak a gyerekcsinálásról, illetve az amiatti stresszrõl, úgyhogy kicsit lazítottunk, épp a peteérésem elõtti hétvégére még külön programot is csináltunk véletlenül, a párom a barátjával járta a várost, én meg a barátnõmmel. Ennek köszönhetõen amikor végre elhúztak a barátok akkora hévvel estünk egymásnak, hogy másnap összejött a baba, na jó, az hozzá tartozik, hogy épp akkor volt peteérésem, de azt csak utólag számoltam ki, akkor nem figyeltük. Most hogy mi volt a siker titka, az, hogy három napig szexmentesek voltunk elõtte vagy az, hogy végre csak egymásra gondoltunk közben és nem a babakészítésre, azt nem tudom. Egy biztos: ha nem sikerül elsõre, akkor se ess kétségbe és ne az ovulációd dátuma legyen a mindennapjaitok meghatározója, ne görcsöljetek sokat, mert annál nehezebb lesz az egész! Sok sikert!

Mi egyébként is minden nap együtt voltunk, még a babaprojekt elõtt is, majd amikor már nem védekeztünk akkor is. Ennek ellenére öt hónapig semmi sem történt, pedig én is pakoltam kispárnát a fenekem alá, megpróbáltam mindent. A hatodik hónapra feladtuk, mert már másról sem szólt az életünk, csak a gyerekcsinálásról, illetve az amiatti stresszrõl, úgyhogy kicsit lazítottunk, épp a peteérésem elõtti hétvégére még külön programot is csináltunk véletlenül, a párom a barátjával járta a várost, én meg a barátnõmmel. Ennek köszönhetõen amikor végre elhúztak a barátok akkora hévvel estünk egymásnak, hogy másnap összejött a baba, na jó, az hozzá tartozik, hogy épp akkor volt peteérésem, de azt csak utólag számoltam ki, akkor nem figyeltük. Most hogy mi volt a siker titka, az, hogy három napig szexmentesek voltunk elõtte vagy az, hogy végre csak egymásra gondoltunk közben és nem a babakészítésre, azt nem tudom. Egy biztos: ha nem sikerül elsõre, akkor se ess kétségbe és ne az ovulációd dátuma legyen a mindennapjaitok meghatározója, ne görcsöljetek sokat, mert annál nehezebb lesz az egész! Sok sikert!
Mi a termékenyidõszakban voltunk együtt minden másnap. Az orvos javaslatára kispárnát tettem a csípõm alá. És rögtön az elsõ hónapban terhes lettem.
Ha 30- an ovulalsz, akkor azon a napon es a rakovetkezon legyetek egyutt. Ami ilyen sokkal elotte volt, mint 22-e, nem igazan szamit.
csak pazaroljátok a spermát :D
Ahogy már írták a legjobb ha elõtte 1-2 nappal, a napján és utána 1-2 nap vagytok együtt. Sok orvos mondja, hogy a mindennap nem jó a spermáknak, de szerintem erre nincsenek egyértelmû bizonyítékok! A lényeg, hogy ne a baba lebegjen a szemeitek elõtt, hanem csak annyi, hogy hogyan a legjobb a szex! Nincsenek erre 100%-os praktikák!

Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Mennyi esélye van annak h teherbe estem, ha tegnap reggel voltunk egyutt a párommal?

tegnap reggel voltunk egyutt, peteérésrm azonban hnaptól várható, vagyis a legtermékenyebb 11 12 13 14 15-en vagyok. szerintetek?

6

Létezik olyan, hogy együttlét után már másnap úgy jelzi a testem a "beágyazódást", h. barnázom?

29-én voltunk együtt és 1-től a mai napig minden nap barnázom,néha minimális a vérzésem de semmi görcsöm nincs!Soha nem volt még ilyenem,nem tudom mire vélni,hétfőre kaptam időpontot uh-ra.

3

Tévedhet a hüvelyi uh?

9hete nem volt menzim, hétfőn és kedden halvány pozitív tesztjeim lettek azelőtt pedig 7negatív. Kedden huvelyi uh és tapintas alapjá azt mondta a doki hogy nem vagyok terhes csak hormonzavaros. Erre norcolut gyógyszert kaptam napi 2x2 5napig. A hasa pedig még mindig nő!!!!!! Lehetek terhes és tévedhetett a doki?

16

13-én kell h megjöjön mah voltam uh és a doki azt mondta lát valamit de nem tudja, h az most terhesség vagy peteérés?

ilyenkorra már szerintem peteérés nem igen van,tehát mégis baba lehet most kezdődik el minden?

2

Lombikosok? Ha már volt egy támogatott lombikunk akkor automatikusan mehetünk 3 hónap múlva, vagy megint várni kell sok hónapot?

10

Létezik hogy a bal oldalon elkezdett érni egy petém, de nem repedt meg a tüszö és 10 nap múlva a jobb oldalon érett meg és repedt meg egy másik?

Azért érdekelne mert a bal oldalam azóta is fáj a petefészkemnél(kb 2 hete),viszont kései ovum volt,amit a jobb oldalon tutira éreztem(ovuteszt bizonyítja az ovut)
Aggaszt ez a baloldali fájdalom...

3

21. napi hormonlabor szerint nagyon magas a progreszteron értékem. Jelenthet Babát?

93,6 az értékem, 50-ig jó. Mellérzékenységem van.

2

Szerintetek doki csak adna úgy papírt uh-ra, ha nem lenne rá gyanúja, h. baba van?

több mint 1hete napi rendszerességgel barnázom,és mensi jeleit úgy érzem,h.tompán de nem jön meg.Ma voltam dokinál,amikor vizsgált,már az is fájt,amikor a kacsát szétnyitotta+a méhenél nyomogatta...kérdezte,h.csináltam-e tesztem mire én azt mondtam,igen,de nega lett mind!erre adott uh-ra időpontot.

3

4napja késik.2napja rózsaszines pecsételés.2napja -lett a tesztem. Tegnap óta puffadok és ma délelőtt óta leszakad a derekam. Van még esély a babára?

4

Hőmérőzők elolvasnátok?

Mindig reggel 7-kor mérem a hőmet.ma reggel 5kor elnéztem az órát akkor mértem 37.0-t,de elötte is sokat felvoltam,a 3 óra alvás se volt meg.aztán visszaaludtam és 7kor megint megmértem akkor 37.3 volt.így mára melyik érvényes?vagy inkább hagyjam ki ezt.itt a görbém is.köszi a segítséget

4

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!