Találatok a következő kifejezésre: 3 hónapja műszeresen kellett befejezni a (1 db)

3 hónapja elvetéltem, műszeresen kellett befejezni a terhességet. Azóta újból próbálkozunk, de a menstruáciom 1 napig tart, és rendszertelen, váratlanul vérezgetek. Van esélyem így is, hogy teherbe essek?

Legjobb válasz: A méh nem fél év alatt regenerálódik, hanem sokkal elõbb. Valóban orvosa és paciense válogatja kinek mit javasolnak. Én 11 hetesen vetéltem el. Nekem is mondták ezt a szokásos 6 hónapot, amin nagyra nyitottam a szememet és közölték, hogy nem fognak megsértõdni, ha 3 hónap után azt mondom, hogy terhes vagyok. Na ehhez képest eltelt két hónap és már a harmadik mensim nem jött meg, mert elszámoltam magam és bacsúszott a baba. Felhívtam a dokit és mondtam, hogy baj van, mert a 3 hónap letelte elõtt úgy tûnik terehes lettem. Azt mondta, ha spontán így teherbe tudtam esni, akkor semmi baj nincsen. Kaptam gyógyszert, de én ennek ellenére nagyon izgulok, hogy ne legyen baj. Na ennyit a 6 hónapról. Más orvosoktól olvastam azt is, hogy elég egy mensit megvárni és lehet próbálkozni. Sõt itt is írta valaki korábban. Neked mit javasoltak? Azt vedd alapul!

A méh nem fél év alatt regenerálódik, hanem sokkal elõbb. Valóban orvosa és paciense válogatja kinek mit javasolnak. Én 11 hetesen vetéltem el. Nekem is mondták ezt a szokásos 6 hónapot, amin nagyra nyitottam a szememet és közölték, hogy nem fognak megsértõdni, ha 3 hónap után azt mondom, hogy terhes vagyok. Na ehhez képest eltelt két hónap és már a harmadik mensim nem jött meg, mert elszámoltam magam és bacsúszott a baba. Felhívtam a dokit és mondtam, hogy baj van, mert a 3 hónap letelte elõtt úgy tûnik terehes lettem. Azt mondta, ha spontán így teherbe tudtam esni, akkor semmi baj nincsen. Kaptam gyógyszert, de én ennek ellenére nagyon izgulok, hogy ne legyen baj. Na ennyit a 6 hónapról. Más orvosoktól olvastam azt is, hogy elég egy mensit megvárni és lehet próbálkozni. Sõt itt is írta valaki korábban. Neked mit javasoltak? Azt vedd alapul!
Ha mûszeresen fejezték be a vetélést, valószínûleg azt is mondták a kórházban, hogy kb. fél év, mire a méh regenerálódik, addig pedig nem szabad teherbe eséssel próbálkozni, mert könnyen újabb vetélés lehet a vége. A rendszertelen, váratlan vérzések alátámasztják azt, hogy nincs még itt az ideje egy új terhességnek. A vetélés utáni fél év kihagyás alapszabály!
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat!!3 hónapot mondott nekem is az orvos..És a rendszertelen menstruácio, az nem gond, így is összejöhet?Ki sem tudom számolni így peteérésemet!

Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Szerintetek lehet beágyazódás?

3.napja legalább 1-szer 1 nap rózsaszínes nyúlós nyálkám van(csak egy wc-zés utáni)és amikor teszek be tisztaságit,semmi.Majd másnap megint és semmi...1-2-án kellett volna megjönnie(15hós lesz a picim de múlt hónapban volt amikor nem védekeztünk,meg most múlt hét vasárnap)szerintetek?!

2

Lehetséges, hogy az érzett ovulációs fájdalom ellenére a későbbi időpontok valamelyikén fogant a baba?

30 napos a ciklusom (általában). Szeptember 1-én volt meg utoljára.14-én éreztem ovulációs fájdalmat, együtt voltunk akkor és 15-én. Majd 25-én és 30-án. 3. napja késik, de a tesztek negatívak.

17

Van itt olyan aki menstruáció alatt lett terhes?

6

Voltam orvosnál, és azt mondta, megvastagodott nyálka hártyát lát. De viszont vérezgetek, ezért irt duphastont. Hiába szedem, a vérezgetés nem szűnik. Miért?

Az orvossal nem tudok beszélni majd csak du. Volt valaki igy? Ezt a gyogyszert amúgy mire adják? Annyit mondott,ja baba van akkor nem árt szedni!!!

3

Kis rózsaszín folt a wc papíron lehet beágyazódástól?

Ma vagyok az együttlét utáni 10.napon.

1

Fehér krémes folyás utalhat babára?

Tegnap este kezdődött, és elég sok volt.Vasárnapra nem várom.

6

Ha elmehetek sztk-s nőgyógyászati rendelésre, ott megtudják nézni, hogy vannak e érett tüszőim, van e peteérésem?

Felírta a magán dokim a Clostyt, de nem mondta hogy uh-n kellene nézni bármit is. Azért nyugodtabb lennék ha uh-n is megnézne valaki. Dkit meg váltani fogok az tuti.

3

Nem értem ezt a hőmérőzést kezdő vagyok. Tapasztaltabbak vetnétek ide egy pillantást?

20 jött meg és elkezdtem mérni reggel 5:30 kor pontosan 5 percig szájban a hőmet minden reggel 36.6 volt 7 napig minden reggel a 8.-dik napon lement 36.4-re másnap 36.7-re utána 36.4 re 3 napig újra 36.6 volt ma reggel pedig 36.8-ra ment fel elvileg ma vagy holnap kellene lennie az ovumnak de akkor mért nem esett le előtte a hőm akkor így nincs peteérésem? Előre is köszönöm azoknak akik szántak rám időt és segítettek vagy segítenek :)

16

Pont 1 héttel (max) a nemvárt előtt hasszúrka. Ha nem beágyazódástól, akkor mitől lehet? Closti befolyásolhatja?

csomóan kérdezik, h 9-11 dpon hasszúrka jelenthet-e beágyazódást és a válaszok aránya nagyjából fele-fele igen-nem. Én csak azt nem értem, h ha nem terhesség lesz belőle, akkor mi okozhat ilyen tüneteket? Konkrétqan a bal petefészeknél éreztem tegnap egész nap újra meg újra, és legkésőbb tegnaphoz egy hétre (nem) kéne megjöjjön. Ez a 2. clostis hónapom, esetleg a gyógyszer okozhatja? meg volt viszonylag sok fehéres-sárgás krémesebb folyás, de fertőzés nincs. Légyszi írjatok, mert olyan nehéz mindig a ciklus vége, és már nem értem miért vannak ilyen jelek, ha utána rendszerint semmi eredménye.

2

Lombikosokat kerdeznem: volt olyan koztetek, akinek nem volt semmilyen tunete, megis sikerult?

Ez a 4. beultetesem, 2 friss embriket ultettek vissza. Ma vagyok a beultetes utani 7. napon. A 3. napon este volt kb. fel oran at tarto mindjart megjon erzesem, gyenge, nem is gorcsoles, azota nyugi van. Sok helyen a mellfeszulest irjak legelso pozitiv jelnek, nalam ez sincs. Nagyon szeretnem, ha ez vegre sikerulne. Az elozo fagyasztott volt, es ott elindult valami, de megszakadt. Koszonom, ha valaszoltok.

3

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!